6. rész

ZiHan szemszöge

Tágra nyílt szemekkel, ledöbbent arccal meredtem az előttem álló fiúra. Azt sem tudtam, mit mondjak, hogy reagáljak.

            - É-én…. –makogtam össze-vissza.

            - Egy őr azt mondta, hogy beszéltünk, de én még csak a színház közelében sem láttam Florát és nem igen rémlik, hogy a nővérem fekete hajú lenne és ennyire húzott szemű –siklott végig rajtam a szeme, ami miatt csak még jobban zavarba jöttem.

            - Megmagyarázom.

            - Ugyan csak vicceltem, nem kell magyarázkodnod! –mosolyodott el kedvesen. –Ha jól rakom össze a képet, akkor most te is a soirée-n vagy, ugye?

            - Igen, én tényleg nem akartam bajt csinálni, ne haragudj!

            - Dehogy haragszom –nevette el magát, mire megkönnyebbültem. Nagyon kedves fiú volt és szimpatikus.

Órákig még ott a klubban voltunk, de a legtöbb időt Nathannel töltöttem. Rendes és figyelmes srác, jól összebarátkoztunk. Több feladatot nem is kaptam az este alatt, szinte teljesen elfelejtkeztem róluk, amíg meg nem jelent Mia és Flora.

            - Sikeresen zárult az este szerencsére. Nem hittem volna, hogy kibírod, de szívósabb vagy, mint gondoltam –mondta a szervező, majd elmosolyodott. –Hétfőn találkozunk –intett, majd elment, ekkor viszont az idősebbik Rhodes fordult hozzánk.

            - Gratulálok –bólintott felém, majd öccséhez fordult. –Nathan, már hívtam kocsit, gyere, menjünk haza!

           - Még előtte hazakísérem ZiHant, de menj nyugodtan –válaszolta a fiatalabbik, mire mindkettőnknek leesett az álla.

            - A-akkor, majd otthon találkozunk –ment el Flora fura arckifejezéssel, én pedig kérdőn néztem a velem maradt fiúra.

            - Gyere, induljunk! –ragadta meg a kezemet és már húzni is kezdett magával. De hát nem is tudja merre lakom.

Flora szemszöge

Azt hiszem lesz miről beszélgetnem Nathannel, de hagyom, hadd csinálja, amit akar. Egyedül sétáltam az utcán az egyik közeli térhez, ahova a kocsit hívattam. Belemerültem a telefonomba, így nem vettem észre egy hívatlan vendéget.

            - Szép esténk van, nem igaz? –sétált mellettem, mire megálltam, ahogyan ő is.

            - Te követsz, hogy mindig ott vagy, ahol én? Kezdem nagyon unni.

            - Csak abban a bárban üldögéltem egyedül, mikor megláttalak és láthatólag jobb társaság vagy, mint bárki más.

            - Éppen hazaindultam, úgyhogy szia –intettem, majd gyorsabban kezdtem sétálni, de megfogta a könyökömet és szinte közvetlen maga elé rántott. Mellkasom nekicsapódott az övének, arcunk lehetetlenül közel került egymáséhoz.

            - Ne olyan sietősen –suttogta, miközben tekintetét az enyémbe véste.

            - Nem érted meg, hogy nem akarok tőled semmit? Szállj le rólam és keress valaki mást! –ficánkoltam, de nem engedett.

            - Senki más nem kell, csakis te! –jelentette ki határozottan, miközben keze végigcsúszott a karomon, majd a derekamra és szorosan vont magához.

            - Ugyan, kérlek. Neked csak egy éjszakára kellek –néztem szigorúan a szemébe.

            - Flora, ha egy éjszakára kellettél volna, akkor nem hiszed, hogy már megkaptam volna? –emelte fel a szemöldökét.

            - Miről beszélsz? –zavarodtam össze.

            - Hányszor le tudtalak volna már venni a lábadról, hányszor buliztunk már együtt, hányszor voltunk már részegek, amikor kérni se kellett volna, hogy szabadulj meg a bugyidtól, hányszor voltunk már beszívva és aludtunk együtt, ahol senki nem zavart volna minket?

            - Ezek semmit sem jelentenek. És ha részegen lefektettél volna, akkor most rád se bírnék nézni a szégyentől –mondtam keményen.

            - Igen, volt rá esélyem, de nem tettem, mert nem egy éjszakának látlak és soha nem is foglak annak –búgta határozottan.

            - Én viszont sehogy sem látlak –suttogtam, majd készültem, hogy elmegyek, de megint nem hagyta, viszont most tovább ment. Erősen rámarkolt egyik kezével a derekamra, másikkal a nyakamat fogta és erősen megcsókolt. Ellenkezni akartam, de semmi esélyem nem volt ellene. Szorosan tartotta egy helyben a fejemet, miközben párnáimat kóstolgatta. Nyelvével szó szerint betört a számba, majd az enyém köré fonódott. Hevessége miatt egy beazonosíthatatlan hang tört fel belőlem, amit egy hümmögéssel viszonzott. Egész testemet elengedtem és már ajkai teljes mértékben uralták enyémeimet. Ujjaimat puha, szőkés tincsei közé vezettem és átadtam magamat az érzésnek. Már nem voltak erőszakos mozdulatai, helyette tüzesen, szenvedélyesen olvadtunk bele egymás karjaiba. Nem ez volt az első csókom Luhannal, de annak már sok-sok éve egy bulis kavarás alkalmából. Meg sem közelíti a mostanit. Az csak szórakozás volt, bár ezt sem tudom máshoz hasonlítani, mégis határozott célokat, szándékokat éreztem a mozdulatok mögött. Nem törődve semmivel faltuk egymást a hatalmas tér közepén, mikor én vetettem véget a heves nyelvcsatának és eltoltam magamtól. Kapkodtuk a levegőt és mélyen néztünk egymás szemeibe. Hallottam, hogy a kocsi megérkezett, ezért hátráltam egy lépést, de tekintetével végig fogva tartott.

            - Élvezted, tudom. És én is, nagyon –mosolyodott el.

            - Ez semmit nem jelent –ráztam a fejemet.

            - De igen! Akarsz, érzem, hogy akarsz engem, ahogyan én is téged. Csak félre kéne tenned a makacsságodat és bevallani, amit valójában is érzel irántam –mondta keményen, mire nem tudtam, mit felelni. Csak néztem barna szemeit, ahogyan válaszokra vágyik, de ezeket én nem tudom neki megadni.

            - Felejtsük el! –mondtam végül, majd beszálltam a kocsiba, ami azonnal el is indult. Utoljára kinéztem az ablakon Luhanra és ugyanúgy állt lefagyva, tekintete mégis szigorú és dühös volt. Valahogy muszáj leállítanom, mert kizárt dolog, hogy mi ketten valaha is bármilyen kapcsolatot tápláljunk egymással.

Luhan szemszöge

Hosszú percekig álltam egy helyben és néztem magam elé. Éreztem a csókban a vágyat, a szenvedélyt, a mély érzelmeket erre itt hagy. Komolyan megőrjít ez a lány. Tudom, hogy nem vagyok számára közömbös, csak fél bevallani. De rá fogom venni, hogy ismerje be.

A hétvége többi része viszonylag nyugisan telt el és már itt is volt a hétfő. Új hét, új eseményekkel.

            - Találtam egy új klubbot. Szinte egész vasárnap ott voltam, legközelebb el kell jönnöd velem! –mondta barátom a kocsiban, amíg a sulihoz mentünk.

            - Majd meglátjuk –bámultam továbbra is kifelé az ablakon.

            - Mi van veled? Olyan fura voltál szombaton is. De tudom, mire van szükséged, egy lányra. Egy kis éjszaka és minden el van felejtve –terült el mosolyogva.

            - Most nincs kedvem hozzá –rántottam meg a vállamat.

            - Ehhez nem kell kedv, csak csinálni kell. Így nem vagy olyan szórakoztató, pörgesd fel magad! Felejtsd el, ami bánt, ne foglalkozz vele! –bökött meg, mire elgondolkodtam pár pillanatig.

            - Igazad van –bólintottam.

            - A hétvégén úgyis kezdődik az álarcos bál. Majd titokzatosan felszedsz egy jó kis csajt. Már előre lefoglaltam egy szobát, úgyhogy ha kell, majd adok egy kulcsot –kacsintott és ekkor megállt a jármű, mi pedig egymás mellett sétáltunk fel a lépcsőn.

Pont, ahogy az első óránk terméhez értünk, találkoztunk a két jó barátnővel.

            - Máris szebb a reggelem –támaszkodott JongIn az ajtófélfának, miközben Miát méregette. Én egyből Florára néztem, aki kerülte a tekintetemet. Játszma indul.

            - Gondolom ott lesztek a szombati bálon –kérdezte a barátom.

            - Ez csak természetes –húzta ki magát Mia.

            - JongIn, mit szólnál, ha az új klubból elhívnánk valakit. Kérnünk sem kéne az este utáni szexet –karoltam át társam vállát, aki csak gonoszkásan elvigyorodott. Mondatomra Flora is felkapta a fejét a könyvéből és végre találkozott a tekintetünk.

            - A legjobb párosítás –harapott alsó ajkába a rézbőrű fiú, mire Mia csak megforgatta szemeit.

            - Botrányosak vagytok és kurvákkal könnyű bánni –ragadta meg Florát, majd elhurcolta. Utoljára rám nézett és érthetetlenséget láttam íriszeiben. Szóval zavarja a dolog, helyes. Belülről iszonyat boldog voltam, legalább ezzel is elősegítem a helyzetemet.

A nap további része unalmasan telt. Egész végig Florán gondolkoztam, hogy szombaton miként csábítsam el. Valami történni fog, történnie kell vagy megőrülök. Szépen lassan úgyis megadja magát nekem, csak ki kell várnom a megfelelő pillanatot.

*Öt nap múlva*

A szobámban a tükörben végeztem el az utolsó simításokat magamon, mikor apa jelent meg ajtómban.

            - Az álarcosbálra mész?

            - Igen és nem tudom, mikor jövök –válaszoltam, miközben az ingemet igazgattam, majd áttértem a hajamra.

            - Remélem holnap nem arra kell ébrednem, hogy megint valamilyen botrányba keveredtél.

            - Semmit nem ígérek –mosolyogtam rá, majd felkaptam a zakómat és már indultam is le földszintre. A limuzin már kint várt JongInnal, aki szintén ki volt öltözve.

            - Kezdődhet az este? –nézett rám, míg a kezembe nyomott egy pezsgős poharat.

            - De még mennyire –koccintottunk és a kocsi már indult is a pontos hely felé.

Flora szemszöge

Vagy két órámba telt, mire elkészültem, de megérte. Miával külön mentünk és megbeszéltük, hogy majd ott találkozunk. Csak mi ketten ismertük egymás álarcát, így valamennyivel könnyebb helyzetünk lesz. Mindig is imádtam az ilyen álarcosbálokat, mert olyan különleges varázsa van, gyönyörű. Ahogy beléptem a nagyterembe, elég sok szempár rám szegeződött.

Egy halvány rózsaszínes, de inkább bőrszín és barackvirág keveréke színű ruha volt rajtam. Pánt nélküli a felsőrésze testhez simuló, strassz mintákkal kirakva. Nem sokkal a mell rész alatt egy nagyon keskeny öv díszelgett, majd a ruha alsó része. Kisebb, lazább fodrokból állt össze, amik a combom közepéig értek. Hajam egy oldalra söpörve, begöndörítve és az álarcom is passzolt a ruhámhoz. Ugyanolyan színű volt és csipkékkel, kövekkel volt kidíszítve. Kíváncsi leszek, hogy felismerek-e majd valakit. Mindenesetre, show time.