9. rész

Mia szemszöge

Megkönnyebbültem, hogy elmondtam Florának a történteket. Másnap reggel az iskolában már együtt ültünk a párkányon és a lányokat beszéltük ki, akik eljöttek előttünk. Hihetetlen, hogy egyeseknek milyen stílusficamuk van. Pedig ez egy elit iskola, itt mindenki tehetős, akkor meg miért nem figyelnek oda a megjelenésükre? Ez egy olyan dolog, amit soha nem fogok megérteni, sem elfogadni. Éppen Flora egy történet közepén tartott, mikor valaki eltakarta a szememet hátulról.

            - Na kivagyok? –kérdezte egy kedves hang, amit azonnal megismertem. SeHun. Egyből leült mellém és egy gyors csókot váltottunk.

            - Oké, akkor én inkább most megyek –állt fel barátnőm.

            - Ne, nem kell elmenned! –szóltam utána.

            - Nem azért, csak most legyetek együtt, majd találkozunk –ment el mosolyogva.

            - Ez kínos volt –mondtam lehangoltan.

            - Csak szokatlan –karolt át és biztatott aranyosan. Mosolyogva bújtam hozzá és csókolt meg újra gyengéden. Ez az amin nagyon meglepődtem. Sosem volt erőszakos vagy vad, mindig lágy, érzéki. Nem panaszkodom, csak nem szoktam ezt meg.

Flora szemszöge

Semmi bajom, hogy SeHun és Flora együtt vannak, de nem szeretném nézni, ahogyan egymást nyalják. Tettem egy gyors kitérőt a szekrényem felé, mert néhány könyvem bent maradt. Ahogy becsuktam az ajtót egy fiú tűnt fel mögötte, amin először megijedtem, utána viszont dühös lettem.

            - Mit akarsz? –vetettem oda.

            - Beszélni. Szörnyen sajnálom az egészet, elég rosszul jött ki.

            - Rosszul jött ki? Elég szánalmas, hogy te ezt így látod –hánytam a szemére.

            - Nem úgy értettem. Kérlek Flora, nem akarok veled rosszban lenni. Sajnálom és bocsáss meg, kezdjük újra! –nézett rám nagy gyönyörű szemeivel. Majdnem bedőltem ennek a két szempárnak, de szerencsére észhez tértem.

            - Soha többé nem kezdünk újra semmit! –mondtam keményen, majd elsiettem.

Este unalmasan feküdtem Nathannel a szobámban és újságokat nézegettünk vagy éppen híres emberekről beszélgettünk. Mindig is hálás voltam, hogy ennyire jó a kapcsolatom a testvéremmel. Köztünk lévő nyugalmat anyánk törte meg, mikor benyitott hozzánk.

            - Nagyszerű, hogy itt talállak benneteket. Holnap reggel mind együtt megyünk a Le Trianonba. Sokan ott lesznek és mi is hivatalosak vagyunk –ecsetelte a terveket.

            - A saját kocsimmal megyek, mert utána dolgom van –tettem hozzá.

            - Rendben, de Nathan, te menj vele! Nekem lesz egy kis dolgom még előtte –ment ki gyorsan a szobából. Öcsémmel egymásra néztünk, de nem fűztünk hozzá különösebb dolgokat. Szóval ez azt jelenti, hogy holnap egy levegőt kell szívnom egy csomó olyan emberrel, akit a hátamra sem kívánok.

A szobalány ébresztése után, letusoltam, elintéztem a reggeli készületeket, majd kiválasztottam a szinte minden héten esedékes villásreggeli öltözetét. Egy nagyon szűk fehér csőnadrágra esett a választásom, egy barnás színű felsővel, amire egy piros blézert húztam. Egy szintén barnás magas sarkút vettem fel hozzá és készen is voltam. Hajam első tincsét befontam, majd megtűztem, felvettem a táskámat és már csak a testvérem hiányzott, aki hamar meg is érkezett, így elindulhattunk. Persze szinte mindenki ott volt, kivéve anyát. Furcsálltam is, de Mia és SeHun jobban lekötötték a figyelmemet.

            - Hihetetlen, hogy nem tudnak elszakadni egymástól –mondtam Nathannek, amíg a terem közepe felé sétáltunk.

            - Ja –morogta egyhangúan.

            - Ezt miért mondod így? –fogtam meg a karját, hogy rám figyeljen.

            - Mindegy –rántotta meg a vállát, majd elment a svédasztalhoz. Értetlenül néztem utána, de szintén nem tudtam sokat ezen gondolkodni, mert valaki egy pohár frissítőt nyújtott elém. Az illető mögöttem állt és keze szorosan súrolódott az oldalamhoz, szája a fülemnél.

            - Milyen csinosak vagyunk ma reggel –búgta, mire fintorogva fordultam vele szembe.

            - Elég jókedvű vagyok, szóval köszönöm –mosolyodtam el erőltetetten, majd elfogattam az italt.

            - Megoszthatnád velem a boldogságod titkát –jött közelebb, mire nevetve toltam el.

            - Ne ilyen hevesen JongIn, türtőztesd magad! –intettem rá. Épp nyitotta volna ki a száját, de ekkor megérkezett az utolsó két ember. Szorosan egymás mellett, nevetgélve és elég nyilvánosan szimpatizálva. JongIn is és én is lefagytunk egy percre és ledöbbenve néztünk egymásra. Ugyanis a szüleinkről volt szó.

Nem hiszem el, hogy anya és Mr. Kim ilyen jóban lennének. Ismerem anyát, tudom, hogy van valami a háttérben vagy készül valamire.

            - Ez-meg-mi? –kérdeztem tagolva.

            - Szóval Sylvia az a nő, akivel apa mostanában találkozgat –tette össze a képet a fiú mellettem.

            - Mi? Találkozgatnak? –akadtam ki.

            - Te nem tudtál róla? Jó, mondjuk én sem tudtam, hogy anyukádról van szó, de így már minden sokkal tisztább –ivott bele az italába, mikor megragadtam a csuklóját és elráncigáltam magammal. Kifelé húztam a teremből, ahol Luhan és Mia álldogált.

            - Flora, mi történt? –kérdezte barátnőm.

            - Nem bír magával, le akarja tépni a ruhámat –kacarászott mögöttem JongIn, mire szúrósan néztem rá és engedtem el a kezét. Kint álltunk az előcsarnokban és mind engem és a barna bőrű fiút figyelték.

            - Mióta van ez a viszony közöttük? –kértem számon az érintettet.

            - Pár hete, de mit vagy ezen így kiakadva?

            - Miért? Mert jól ismerem anyámat és a te apádból kiindulva nem csak üzletről csevegnek –daráltam idegesen.

            - Állj! A szüleitek együtt vannak? –kérdezte Mia döbbenten.

            - Úristen dehogy! Nem engedem, hogy ez megtörténjen –jelentettem ki határozottan.

            - Miért ne? Gondolj bele, tesók lennénk –simított végig a nyakamon, mire kezére csaptam.

            - Ne is álmodj ilyenről! –sziszegtem, majd visszavágtattam a terembe, Miával a nyomomban.

JongIn szemszöge

Mind visszamentünk, hogy folytatni tudjuk a reggelit. Ahogy az ételeket nézegettem az idősebb családtagom jelent meg mellettem.

            - Min mesterkedtek? –szívta be élesen a levegőt.

            - Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz –motyogtam neki háttal, míg válogattam.

            - Láttam a kis eszmecseréteket. Nem tudom, mit terveztek, de ki fogom deríteni és abban biztos lehetsz, nem fogom engedni, hogy közbelépjetek –suttogta, majd el is ment. Elmémben forgattam a szavait, de sok mindenre nem tudtam rájönni. Viszont nehogy azt higgye, hogy engem csak úgy ki lehet játszani. Meglátjuk mi sül ki belőle.

Luhan szemszöge

Kezdem elveszteni a reményt, hogy Flora valaha is még bármilyen kapcsolatot táplálna velem. Ami még jobban rátesz egy lapáttal, hogy JongInnak elfogadja a közelségét, de az enyémet nem. Pont az övét.

A reggeli további része unalmas bájcsevegéssel telt, ezért inkább le is léptem. Telefonálva mentem ki az utcára a kocsim felé, mikor szembe velem megpillantottam Florát, ahogyan egy fiúval beszélgetett. Gyorsan elbújtam az egyik oszlop mögé és csak figyeltem. Miután eleget bámultam a lányt, áttértem a fiúra. Sajnos nem láttam az arcát, mert nekem félig háttal állt. Barna hajú és eléggé magas. Az öltözetéből ítélve szintén gazdag, tehetős. És Flora mosolyogva beszél vele. Mosolyog. Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen túllépett rajtam, vagyis nincs is nagyon min túllépnie, de akkor is. Ezer éve ismerjük egymást, kis kori barátok vagyunk mi négyen, rajtam nem lehet csakígy túllépni. Majd teszek az ügy érdekében. Megvártam amíg elmennek, de sajnálatomra megölelték egymást és Flora adott két puszit a srác arcára, aztán eltűntek a látótávolságomból. Észre se vettem, hogy a kezem ökölbe szorult és kapkodom a levegőt. Kimért léptekkel haladtam a kocsi felé, aminek az ajtaját a sofőr már ki is nyitotta.

            - Azonnal vigyen a Library Hotelhez! –utasítottam, majd be is pattantam. Egy perc múlva már az autók között száguldoztunk a Times Square zsúfolt úthálózatán. Gyorsan megérkeztünk és már mentem is a megfelelő emeletre.

            - Luhan? Nem vártalak ma –lepődött meg jó barátom, de nem zavartattam magamat. Öntöttem magamnak egy italt a bárból, majd elterültem a kanapén.

            - Szükségem van a segítségedre –néztem rá. Idegesen pillantott a folyosó felé, de végül leült velem szembe az asztal sarkára.

            - Hallgatlak –vált komollyá.

            - Kikről tudsz, akik mostanában jöttek a negyedünkbe? Nem a Geniusra járnak, már idősebbek és gondolom nem egy olcsó kis szállodában vagy motelben szálltak meg –soroltam azokat a dolgokat, amiket magamban már leszűrtem.

            - Mostanában nem nagyon követem nyomon a legújabb embereket, de felhívhatok pár alakot. Miért kell?

            - Az most nem lényeg. Még annyi, hogy egy férfira vagyok kíváncsi –tettem hozzá.

            - Leesett –mosolyodott el. Lehúztam a poharam tartalmát és már álltam is fel, hogy menjek, mikor egy fiatal lányka lépkedett ki, elég lenge öltözékben.

            - Nem jössz? –karolta át BaekHyun nyakát. Barátom félredöntött fejjel nézett rám én pedig csak bólintottam jelezve, hogy mindent értek.

            - Szólj, ha megtudtál valamit! –hagytam magukra őket és már távoztam is. Sétálva folytattam az utamat az egyik közeli híres hotelbe, ahol remélem megtalálom a keresett személyemet. Beszálltam a liftbe, megnyomtam egy számkombinációt, ami egy kis rángással jelezte, hogy elindult. Meglepetésemre nem sokkal később megállították a mozgó szerkezetet és az ajtó kinyílása után pont az én személyem csatlakozott mellém. Ahogy meglátott megtorpant, majd fújtatva megállt előttem, nekem háttal.

            - Mit keresel itt? –kérdezte.

            - Téged. Micsoda véletlenek vannak nem igaz? –sétáltam mellé. Idegesen felém pillantott, de ekkor egy nagyobb rángás történt, majd megállt a lift. Hirtelen minden elsötétült, de a világítás hamar visszajött.

            - Mi történik? –nyomkodta Flora a csengő gombját- Nem hiszem el, hogy most romlik el a lift –sírta kétségbeesetten.

            - Úgy tűnik egy ideig kettesben leszünk.