7. rész

Mia szemszöge

Már a termet járom egy pohár pezsgővel a kezemben és az álarcom mögül nézegetem az embereket. Egy fekete, rövid ruhácskát viseltem, ami végig testhez simult. A belső szegélye bővebben lógott a vállaimon és végig folytatódott a derekam aljáig. Egy jó vastag aranyflitter sávval ékesítette a ruha egyszerűségét. Az egész hátrésze nyitott volt, ezzel kellő belátást nyújtva végig sima bőrömre. Fekete álarcomon tollak és flitterek mutatkoztak, ami elég sok embernek keltette fel a figyelmét.

Megálltam a pult mellett és csak nézelődtem, kikértem egy újabb koktélt. Még nem láttam Florát, így vártam, hogy felbukkanjon. Viszont a békés várakozásomat egy kellemetlen illető zavarta meg, ahogy egyik karját felvezette a hasamon és gyengéden, de határozottan átölelt.

- A legszebb hercegnő a teremben –búgta a fülembe. Szinte lehelte a szavakat.

- Tűnj el JongIn! –sziszegtem neki háttal.

-  Ez a ruha tökéletes –ignorálta előző kijelentésemet. –Majdnem mindent megmutat, amit látni akarok –húzta végig két ujját a gerincem mentén, majd levezette kezét a combomra. –De a legfontosabbat sajnos takarja –folytatta, miközben keze egyre jobban becsusszant a ruhám alá. Ekkor léptem el tőle, fordultam szembe vele és löktem el dühösen.

- Perverz –vágtam fejéhez.

- Te meg szexi –nyalta meg ajkát, majd felkapott egy pohár whiskyt és mielőtt elment volna a fülemhez hajolt. –Még találkozunk szépségem –súgta és el is tűnt a tömegben. Kikészít ez az ember. Gyorsan lehúztam egy töményet, majd elindultam, hogy megkeressem barátnőmet és valakit, aki kicsit eltereli a figyelmemet.

Kai szemszöge

Imádom húzni Mia agyát. Letörölhetetlen mosollyal az arcomon szeltem át a termet, mikor szemem megakadt egy igencsak különleges leányzón. A lánynak hosszú fekete haja volt, ami függönyként zuhant le vállairól és tökéletes ellentétben állt a fehér ruha tisztaságával. A váll és mellrészén ezüstösen csillogó kövekkel volt kirakva az egész, pihenési helyet nem adva más anyagnak. Az alja pedig egy lazább, fodrosabb szoknyaesésű hófehér anyag volt. Ezüst álarc és a ruha maga nőiessége, de mégis ott bujkált egy kislányos érzés az egész látványában. Beindultam. Imádom a friss, érintetlen angyalokat. Lehúztam a poharam tartalmát és már el is indultam a következő áldozatom felé.

            - Ne haragudj, de nem hagyhatok magára egy ilyen gyönyörűséget –mondtam neki hátulról, mire megfordult.

            - Ismerlek? –kérdezte bársonyos hangján.

            - Ismerkedjünk meg! –mosolyodtam el, majd egy hosszú puszit nyomtam a lány kézfejére, miközben végig szemeibe néztem, bár nehéz volt, mivel álarc volt rajta.

            - Inkább játszunk! –mondta, amin be kell, hogy valljak meglepődtem.

            - Mit szeretnél játszani? –mentem bele.

            - Bújj el és én megkereslek!

            - Ennyi álarcos között akarsz megtalálni? –emeltem fel szemöldökömet.

            - Vegyél le mindig egy ruhadarabot és onnan tudni fogom, hogy merre vagy –mosolyodott el. Szóval így akar játszani a kicsike. Hát legyen. Kimérten levettem a zakómat, majd a földre ejtettem. Végig a szemébe néztem és úgy sétáltam ki az egyik ajtón. Drágám, ezt a játékot én fogom nyerni.

Flora szemszöge

Már több kört is lejártam, de sehol sem láttam meg Miát. Próbáltam hívni, de csak a hangpostát hallottam, így ráhagytam.

Közeledtünk az éjfélhez, de senkit nem találtam. Már csak tíz perc volt hátra a napokat elválasztó misztikus időponttól. Körülöttem rengeteg ember, mégis elveszettnek éreztem magamat. A pincérek pezsgőket szolgáltak fel ugyanis ez szokás, hogy éjfélkor koccintunk. Már az én kezemben is ott volt a kis üvegpohár benne a buborékos itallal, mikor elérkeztünk az utolsó tíz másodperchez. És ekkor láttam meg tőlem pár méterre egy fekete ruhás, fekete álarcos, barna hajú lányt. Mia. Ez pedig a mi hagyományunk volt, hogy éjfélkor mi koccintunk először egymással. Épp indultam volna, de ekkor valaki visszarántott hátulról és már csak az idegen ajkait éreztem a sajátomon. Teljesen ledöbbentem még a szám is tátva maradt, amivel neki kedveztem. Nyelve érzékien simogatta az enyémet, mondhatni romantikus volt, pedig azt sem tudtam, hogy ki az, aki éppenséggel az ajkaimat falja. Nem tudom, hogy csinálta, de éreztem valamit. Éreztem valamit közben, valami varázst, ami megfogott. A nagy tapsvihar közepén váltunk el egymástól, de amilyen gyorsan itt termett olyan gyorsan is távozott.

Fel sem eszméltem, mikor barátnőm trappolt oda mellém.

            - Ez meg mi volt? Ki volt ez az idegen? –támadott le hevesen.

            - Fogalmam sincs, csak megtörtént –válaszoltam zavartan.

            - Azt már nem, ki fogom deríteni –mondta elszántan, majd elhúzott a bár felé. Iszogattunk, táncolgattunk, flörtölgettünk másokkal, majd olyan kettő fele elindultunk a kijárathoz. Már senkin sem volt álarc, mindenki felismert mindenkit. Ahogy sétáltunk a lépcsőkhöz szembejött velünk Luhan és JongIn. De, ami a meglepő volt, hogy a barna hajún farmer volt, valami póló, cipő nélkül és látszólag elég dühös volt. Mindketten kérdőn néztünk rá, mikor egymáshoz értünk.

            - Veled meg mi történt? –kérdeztem tőle.

            - Elég, ha annyit mondok, hogy a kicsi ZiHan úgy vetkőztetett le, hogy nem ért hozzám –morogta, amin mind nevetni kezdtünk. Nem sokszor látjuk ilyen helyzetben ezért még viccesebb volt. ZiHan túljárt a nagy JongIn eszén és megszívatta. Nem semmi.

            - El sem hiszem, hogy egy elsős kikezdett veled –veregette hátba barátja.

            - Először vette le egy lány a nadrágomat úgy, hogy nem élveztem –dühöngött tovább és elindult lefelé, mi pedig követtük. Gondolataim elkalandoztak a titkos idegenem felé, aki éjfélkor megcsókolt. Ki lehetett az?

            - Flora, te jössz velünk? –zökkentett ki Mia a kocsiknál. Mind várakozás teljesen meredtek rám.

            - Hova? –dadogtam.

            - Elmegyünk enni a Castel Monasteroba.

            - Igen, persze –válaszoltam, majd mind beültünk a kocsiba és már mentünk is a híres étterem felé.

Mia szemszöge

Két nap telt el a bál óta. Ma éppen anyámnak segítek és megyek el pár helyre fotókért, ruhaanyagokért meg más hasonló dolgokért. Sok táskával a kezemben sétálok az ötödik sugárúton, mikor hirtelen mellém vetődik valaki.

            - Hát te meg mit keresel itt ilyenkor? –kérdeztem tőle, de nem álltam meg.

            - Ezt én is kérdezhetném tőled. Nem kéne iskolában lenned? –nézett rám sejtelmesen.

            - Jelenleg az iskola várhat, most anyám előkészületeit intézem az őszi divatbemutatóra –világosítottam fel.

            - Akkor nincs időd egy kávéra sem? –kérdésére megálltam és pár pillanatig gondolkodtam a válaszomon.

            - Azt hiszem, ez még beleférhet –egyeztem bele, így be is mentünk egy közeli kávézóba. Leültünk egy távoli asztalhoz, kértünk két cappuccinot és meglepően, de beszélgetésbe kezdtünk. Még sosem folytattam különösebb társalgást Sehunnal, ezért is lepődtem meg annyira a helyzeten.

            - Van valami új fejlemény Krisről? –kérdezte engem nézve.

            - Nem, de nem is akarok többet hallani róla –vágtam rá jelezve, hogy nem akarom folytatni ezt a témát.

            - Megértem. Biztos rosszul eshetett neked, mivel eléggé összemelegedtetek.

            - Túl gyorsan belevetettük magunkat ebbe a kapcsolatba –ismertem be.

            - Hibákból tanul az ember –mondta nyugodtan és szinte átfúrt a tekintetével. Nem sok fiú tudta ezt velem megtenni, de neki valahogy sikerült. Gyorsan lehajtottam a fejemet és elkezdtem összeszedegetni a cuccaimat.

            - Nekem mennem kell, egy csomó helyre még be kell ugranom. Majd beszélünk később –mosolyogtam rá és már ott sem voltam.

Flora szemszöge

Mia ma nem jött iskolába, mert inkább a városban rohangál, minthogy a padban üljön. Unalmasan telt az egész nap. Az ikrek eltűntek valahol, így még ők sem tudtak felvidítani.

A párkányon ücsörögtem és egy croissantat majszolgattam, mikor lehuppantak mellém.

            - Miért vagy egyedül? –kérdezte mosolyogva, miközben lehetetlenül közel ült hozzám.

            - Mint látod, már nem vagyok –sóhajtottam és kidobtam a maradék pékárumat.

            - Ugyan, miattam igazán befejezhetted volna az ebédedet.

            - Elment az étvágyam –válaszoltam. Keze felcsúszott a combomra, ami kellően kilógott az egyenruha szoknyája alól. Le akartam söpörni ujjait magamról, de nem engedte.

            - Nyugi, semmit nem teszek –mormogta, míg a másik kezével pedig átölelte a derekamat. Nagyon kényelmetlenül éreztem magamat, de kivételesen hagytam. Hátha hamarabb leszáll rólam. –Komolyan mondd, hogy zavar a közelségem! –körözgetett a kezével és hajolt közelebb az arcomhoz.

            - Zavar –vágtam rá, mire összeszűkítette a szemeit.

            - Csak egyszer tedd már félre az ítélkezést! Hidd el, olyan örömben lenne részed, mint még soha –hajolt még közelebb. Orrunk már majdnem összeért és magam sem hiszem el, de valahol nagyon mélyen arra vártam, hogy megcsókoljon, de nem tette. Megállt annál a bizonyos távolsági pontnál és csak nézte puha párnáimat.

            - Sosem fogom arrébb tenni az ítélkezésemet, mert ez már sokkal több, mint az. Nem leszek egy lány a sok közül –jelentettem ki, miközben még mindig ugyanolyan pozícióban voltunk. Éreztem, ahogy megdermed, majd lassan elhúzódik.

            - Soha ne mondd, hogy soha! –mondta halkan, majd távozott. Egy darabig néztem távolodó alakját, majd hatalmasat fújtatva ráztam meg a fejemet és ittam bele a gyümölcslevembe. A nap további részében megírtam egy esszét, felvilágosítottak minket pár dologról az egyetemmel kapcsolatban és már mehettünk is haza.

Negyed óra múlva az ágyamon feküdtem és egy divatmagazint olvasgattam, mikor kaptam egy üzenetet. Kíváncsian olvastam el a szavakat a képernyőmön, amik Luhantól jöttek. Megforgattam a szemeimet, de annyira erősen érvelt, hogy belementem egy találkába, így készülődni kezdtem. Ám egy dolog megakadályozott ebben. Ugyanis kaptam még egy körüzenetet, ami valószínűleg már bejárta az egész környéket. Egy kép volt az, amin két fiatal szenvedélyes csókját láthatjuk. Semmi rossz nem lett volna ebben, ha nem ismerném a két személyt a képről. Lefagytam, szemeim kikerekedtek, szám tátva maradt, szentséges ég ez Mia és Sehun.