10. rész

Luhan szemszöge

Pár perc telt el néma csendben. A helység falának támaszkodva néztem, ahogyan Flora fel-le sétálgat előttem, néha idegesen hosszú hajába túrva.

            - Ezt nem hiszem el. Ez is csak velem történhet meg –motyogta idegesen.

            - Figyelj, tudom, hogy nem a szíved csücske ez a helyzet, de használjuk ki az időt, amíg megjavítják a hibát és beszélgessünk! –löktem el magamat a faltól és álltam meg előtte.

            - Nem beszélek veled semmiről. Ez is a te műved?

            - Mi? Nem, dehogy. Azért ennyire nem alacsonyodok le.

            - Hidd el a másik tetted ennél rosszabb volt –sziszegte, majd hátat fordított nekem.

            - Tudom, hogy utálsz, de ez igazságtalan, hogy meg sem hallgatsz –kaptam a keze után, mert kezdett idegesíteni az állandó visszautasítgatása.

            - Ne érj hozzám! –lökött el magától, majd a telefonhoz kapott. –Igen, a recepció? Flora Rhodes vagyok és bennragadtam a liftben egy másik alakkal –nézett rám fintorogva, mire csak megforgattam szemeimet. –Megkérhetném önöket, hogy minél hamarabb oldják meg a dolgot? Hogy mi? Hát ez nagyszerű. Akkor is siessenek, kérem! –csapta le, majd idegesen sétált a lift hátuljába és támasztotta neki hátát a falnak.

            - Mit mondtak? –kérdeztem magam elé bámulva.

            - Az egész városban elment az áram, így nem tudják, mikorra javíthatják meg a problémát –magyarázta.

            - De biztosan sietnek, ha megtudják, hogy a híres Flora Rhodes szorult be –mondtam kissé gunyorosan, mire sértődötten nézett a szemembe.

            - Mondhatni mienk a hotel, szóval igen, sietni fognak. Legalább annál kevesebb időt kell veled egy légtérben töltenem –vágott vissza.

            - Oké, elegem van! –csattantam fel, majd szorosan elé sétáltam. Két kezemet megtámasztottam a feje mellett és közel hajoltam arcához. Szemei duplájára nőttek a hirtelen kitörésem miatt. –Felfogtam, tudom, hogy gyűlölsz és lenézel, de számtalanszor elmondtam már, hogy sajnálom. Ne haragudj, egy barom voltam, nem gondoltam végig a dolgokat, sajnálom, hogy megbántottalak, de rohadtul unom, hogy lélekszámba sem veszel. Egy dolog az utálat, de amit te művelsz, az már mindenen túlmegy –oktattam ki, ami nagyon jól esett.

            - Az ment túl mindenen, mikor fel akartad venni, ahogy lefekszem veled. El sem hiszem, hogy hagytam volna –mondta hitetlenkedve és halkan.

            - Hagytad volna, mert akartad és mindent megteszek, hogy újra akard. Hogy akarj engem –lett halkabb a hangom, miközben tekintetemet az övébe fúrtam. Éreztem, ahogyan elakad a lélegzete.

            - Én már soha nem foglak kívánni téged –mondta halkan. Olyan őszintének, olyan igaznak tűnt ez a mondat. Mintha pofon vágtak volna, a szín kiment az arcomból.

            - Szóval itt tartunk –engedtem le karjaimat és egyenesedtem ki. Nehezen találtam meg hangomat, csak meredten bámultam rá. Mintha lelkiismeret fordulás suhant volna át az arcán. Megbánta, amit mondott. Tudom, hogy nincs minden veszve. Hosszú, idegölő percekig néztünk egymás szemeibe, mikor hirtelen rándult egyet a lift és újra elindultunk. Nem törtük meg a szemkontaktust, amíg meg nem álltunk. Nehezen fordítottam el a fejemet, majd lassú léptekkel hátráltam ki a helységből.

            - Találkozunk a suliban –motyogtam halkan, mire ő csak nézett tovább. Biccentettem egy aprót és távoztam. Lábaim, mintha ólomból lettek volna, alig tudtam elsétálni a bejáratig, ahol beszálltam egy taxiba, amivel egyenesen JongInhoz mentem.

Flora szemszöge

Lefagyva álltam a lift közepén. Megsemmisülve éreztem magamat. Azt akartam, hogy megbánja, amit tenni akart, és hogy felfogja a tetteinek a jelentőségét. De most szörnyen érzem magam. Igen, nem bírok ránézni, de túllőttem a célon. Láttam a szemeiben a fájdalmat, innen tudom, hogy ő tényleg komolyan gondolta a bocsánatkérést, én meg mintha duplán szúrtam volna belé egy nagy rozsdás tőrt.

Mély gondolataim közül telefonom rezgése rángatott vissza, amit robotként húztam elő táskámból és emeltem a fülemhez.

            - Flora, tíz perce itt kéne lenned, hol vagy? Az áram is elment, minden a feje tetejére állt, siess! –darálta Mia a telefonba.

            - Ne haragudj, rohanok –tettem le, majd megráztam a fejemet és már mentem is ki a kocsihoz. Legalább ez a szervezés eltereli a figyelmemet egy kis időre.

JongIn szemszöge

Teljes magányomban tengettem az időmet a lakásomban, mikor váratlanul toppant be Luhan, eléggé feldúlva.

            - Minek köszönhetem a látogatásodat? –kérdeztem, de mit sem törődve velem egyből az italszekrényemhez ment, töltött magának egy töményet és egy húzásra gördítette le a torkán. Összeszűkített szemekkel néztem végig a folyamatot.

            - Megkérdezhetem mi történt? –szólaltam meg.

            - Nem. Viszont itt az idő megnézni azt a klubbot –nézett rám. Csak sejtelmesen elmosolyodtam, majd élesen beszívva a levegőt tornáztam fel magamat ülő helyzetemből.

            - Barátom, úgy érzem jó esténk lesz –karoltam át a vállát.

            - Legyen is, de egy a lényeg. Ma este nekem lány kell –nézett rám elszántan.

            - Meglesz –kacsintottam és már vezettem is ki, hogy belevághassunk a szórakozásunkba.

Fél óra múlva már egy díványról csodálhattuk az elénk táruló fantasztikus előadást. Barátomra pillantottam, aki átlátszó italát húzta le mellettem és bámulta a színpadot, de tudtam, hogy gondolatban teljesen máshol jár.

            - Nem tudsz lenyugodni, ha nem lépsz tovább. Nem tudsz tovább lépni, ha nem üríted ki a fejedet –mondtam nyugodtan, mire csak felemeltem a kezemet és két ujjammal intettem a levegőbe.

            - Nem sikerül –sóhajtott keservesen. Szerencsére megérkeztek a kért vendégeim, akikből kettő rögtön Luhan két oldalára huppantak.

            - De az én módszeremmel fog –kacsintottam rá, majd a saját partneremhez fordultam. Szerencsére jó barátom elég részeg volt ahhoz, hogy ne gondolkodjon. A fekete hajú démon mellettem államnál fogva fordította el a fejemet és vette birtokába ajkaimat. Hagytam, hadd játszadozzon vele, később úgyis én leszek a főnök. Oldalra pillantottam és csak azt vettem észre, hogy Luhan az egyik lány szájából ment át a másikéba. Gonoszkásan elmosolyodtam, míg a lánykám az ölembe nem ült és vonta el végleg a figyelmemet.

Flora szemszöge

Ahogy lefékezett a taxim, már mentem is a régi operaház dísztermébe, amit nem régiben újítottak fel. Gyönyörű hely volt, tökéletes a bál megszervezésére. Ez az egyik legnagyobb hagyomány az egész koreai negyedben. Évente egyszer esedékes az úgynevezett Első bál, ahol a város legkiemelkedőbb emberei, családjai vannak és általában egy nemes célt szolgálnak ezzel. El kell érni egy bizonyos korhatárt, hogy részt vehess egyáltalán az estélyen, és ami a legfontosabb a táncban. Egy sajátos keringő nyitja meg az egész eseményt, amit legtöbbször az arisztokrata szülők gyermekei adják elő. Itt táncolni és megjelenni is óriási megtiszteltetés. Miával kiskorunk óta erre a napra várunk, annyit készültünk, titokban lopóztunk be, hogy láthassuk a bált. És most a szervezésbe is beleszólhatunk, ugyanis a nagymamám a feje ennek az egésznek.

            - Csak hogy megérkeztél, már vártalak –ölelt meg Mia.

            - Ne haragudj, de volt egy kis gondom.

            - Nekünk mondod? Elment az áram, késésben vagyunk és olyan borzalmas ízlése van itt pár embernek, hogy az már vészhelyzet –darálta, miközben, megragadta a könyökömet és már húzott is magával- Nem érem el SeHunt, nem tudom még ki lesz a kísérőm, ja és nagymamád beszélni akar veled.

            - Hol van? –álltunk meg egy asztalnál, amire leraktam a kabátomat meg a táskámat. Barátnőm a kezembe nyomott négy listát, míg a sajátját vizslatta.

            - Valahol az emeleten. Ha jól tudom az asztalokat rendezgetik és a fenti termet. Ezt a kettőt add le a díszlettervezőknek, ezt a főpincérnek, ezt pedig intézd el kérlek! Az alján van pár telefonszám, őket fel kell hívnod! Egy, kettő! –tapsikolt, majd már el is viharzott, akár egy tornádó. Sosem értettem honnan volt ennyi energiája egy ilyen kicsi lánynak, de mindenesetre csodálattal néztem. Mosolyogva lépkedtem fel a lépcsőn, hogy megtalálhassam az én drága egyetlen nagymamámat. Közben leadtam a listákat a megfelelő embereknek, majd megláttam a keresett személyemet. Mint mindig, most is nagyon elegáns volt és nőies.

            - Nagyi –köszöntem neki messziről, majd szorosan megöleltem.

            - Flora, drágám, milyen régen láttalak. Remekül nézel ki –nézett végig rajtam. –Gondolom izgulsz a szombat estéd miatt. Emlékszem az én első bálomra, felejthetetlen volt és garantálom a tied is az lesz.

            - Reméljük jól fog sikerülni –bólintottam.

            - És ki a kísérőd? –tapintott rá a lényegre, ugyanis ezzel a résszel még nem igen tudtam foglalkozni, amit látott is rajtam. –Angyalom ez az egyik legfontosabb az egészben. Nagy jelentősége van a kísérő szerepnek, de ha gondolod a nagyi tudna találni megfelelő partnert számodra –ajánlotta fel.

            - Nem, szerintem boldogulni fogok –nevettem rajta, majd együtt folytattuk az előkészületeket. Két napom van, hogy találjak egy kísérőt, de igazából még gondolkodni sem gondolkodtam rajta. Ki lenne a megfelelő?

Pár óra múlva estem haza kimerülten. Elég késő volt már, így ruhástól bevetődtem az ágyamba és megnéztem a leveleimet. Éppen ekkor írt rám egy ismerősöm, akivel a minap találkoztam a városban. Ha jól emlékszem a villásreggeli után beszéltem vele. Egy hercegi család örököse, aki nem rég érkezett haza. Párszor már együtt ebédeltünk, sokszor próbálkozott már nálam, de mindig visszautasítottam. Viszont most nagyon is jól jönne egy herceg, aki elkísér a bálra. Meg is kérdeztem, majd ajkamat harapdálva vártam a válaszra, ami hamarosan fel is tűnt a képernyőmön. Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon, miután elolvastam azt az egy kicsiny szót. Az egyik gondom kipipálva.

Luhan szemszöge

Másnap reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. Elgémberedett végtagjaimat próbáltam megmozdítani, ami nagy nehézséget okozott. Nagyokat nyögdécselve tornáztam fel magamat a könyökömre és néztem szét a szobában. Ruhák szanaszét a földön, párnák, lepedők és egyéb tárgyak tengerként terítették be padlót. Saját magamon néztem végig és meglepetésemre csak a csípőmet takarta egy fehér takaró. Emlékfoltok törnek elő az elmémből, de túl korán van ahhoz, hogy ezeket próbáljam meg helyre állítani. Egy pillantást vetettem a telefonomra, de ledöbbenve olvastam el a legújabb kép szalagcímét, ami pár perce terjengett a világhálón. Egy jól elkapott fotó, amin Flora és az a fiú nevetgélt, akivel a reggeli után is láttam.

"A divatörökös királylány és a kínai herceg egymásra találtak."