13. rész

Mia szemszöge

A fejem kavargott, a gyomrom morgolódó oldalát mutatta, a testem fáradt volt és úgy éreztem, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Fájdalmas nyöszörgések közepette támaszkodtam a könyökömre, ami nem volt a legjobb húzás.

            - Úristen –suttogtam magam elé, mikor belenyilallt a fejembe a fájdalom. Nehezen nyitottam ki szemeimet és ekkor megláttam a mellettem lévő éjjeliszekrényen két szem gyógyszert, amiből az egyiket azonnal bevettem. Két szem? Azért ennyire nem vagyok rosszul, akkor mit keres itt kettő? Martha mindig egyet rak ide egy-egy buli után. Egyáltalán hogy kerültem haza?

            - Hmm –hallottam meg egy morgást mellőlem, mire az ütő is megállt bennem. Merev testtel fordultam el lassan jobbra a hang irányába, de bár ne tettem volna.

            - Ó te jó ég –döbbentem le a látványon, és ahogy észrevettem a partnerem is hasonlóan járt. Kikerekedett szemekkel néztünk egymásra, válaszokra várva, amiket sajnos nem kaptunk meg. –Mondd, hogy ez csak egy rossz álom! –folytattam kétségbeesetten.

            - Ha álom lenne, az biztos nem lenne rossz –mosolyodott el, mire vállon ütöttem.

            - Mit keresel az ágyamban? Hogy kerültünk ide? Ugye m-mi nem… -nem bírtam befejezni a mondatot, mert ha csak rágondoltam a hányinger kerülgetett.

            - Feküdtünk le? –fejezte be helyettem. Ekkor vettem észre, hogy a takarómat szorítom a mellkasomhoz és nem viselek más különösebb ruhadarabot. JongIn ugyanígy tett, de mivel meztelen felsőtesttel ült az ágyamban, így nem hiszem, hogy a takaró alatt fel lett volna öltözve.

            - Istenem, mondd, hogy nem feküdtem le veled! –pánikoltam. –Hogy kerültünk hozzám? Mi történt az éjszaka? Miért nem emlékszem szinte semmire? –záporoztak belőlem a kérdések.

            - Nem tudom, nekem sem rémlik semmi –mondta. Zavarodott arckifejezése valahogy alátámasztotta tudatlanságát. Hittem neki, de ezzel nem lettem nyugodtabb.

            - Én nem feküdhettem le veled. Barátom van és ha nem is lenne akkor sem nyúlnék hozzád.

            - SeHunt nem nevezném barátomnak és miért találsz ennyire undorítónak. Senki nem csalódott bennem még ilyen téren –védte magát.

            - De én ismerlek és nem egy hülye kis liba vagyok, akit felszedsz. Emellett meg sem akarom ismerni ezt a részedet –mutattam végig rajta. Úgy nézett rám, mintha pofon vágtam volna. –Lehet csak elaludtunk és nem is történt semmi –vetettem fel, mire kuncogni kezdett.

            - Ugyan már, ne legyél ennyire naiv! Szerinted csak aludtunk meztelenül? És szerinted részegen korlátozott minket bárki is, mikor egyedül voltunk egy szobában, egy ágyban. Bár azért sajnálom, mert egy ilyen lányra, mint te emlékezni szeretnék –merengett el, mire hozzávágtam egy párnát.

            - Ez nem vicces! Nem emlékszem, hogy lefeküdtem-e veled –álltam közel a síráshoz. –Mit fogok mondani SeHunnak?

            - Semmit, erről ne beszéljünk! Még mi sem tudjuk, hogy megtettük-e, bár nem látom, hogy bármi is utalna arra, hogy csak aludtunk.

            - Ez életem legrosszabb reggele –dőltem hátra az ágyamban, mire JongIn furán nézett rám.

            - És még nincs vége –mondta, mire fölém hajolt és végigsimított a nyakamon.

            - Mégis mit művelsz? –kértem számon, de ekkor fájdalmasan szisszentem fel, mikor jobban megnyomott egy bizonyos pontot.

            - Itt a bizonyíték az estéről –nézett sötéten a szemembe, mire gyorsan felpattantam a takarómmal magam körül és a tükörhöz rohantam. Sajnos igaza volt. Egy sötét lila folt ékeskedett a nyakamon.

            - Nem, ez nem lehet igaz. Hogy szívhattad ki a nyakam? –fordult felém, mire már az ágy szélén ült és az alsóját kereste.

            - Szerinted tudatosan tettem akármit is? Arra nem emlékszem, hogy milyen a tested ruha nélkül –mormogott magában, mire szúrós pillantással néztem rá. –De ezen változtathatnánk –harapott ajkába.

            - Felejtsd el! –zártam le, mire csak megrándította a vállát és készült felállni, de előtte gyorsan eltakartam a szememet.

            - Mi van? Tegnap már láttál mindent –éreztem hogy mosolyog.

            - De nem emlékszem és nem is akarok –vettem el a kezemet, mikor már legalább ott eltakarta magát. Mindketten felöltöztünk, ezután ő távozott, de mikor épp ment volna ki, hozzám lépett.

            - Habár sajnos nem emlékszünk, de biztos vagyok benne, hogy életem legjobb estélye volt és bármikor megismételném –mondta elszántan arcomhoz közel.

            - Ezt senki nem tudhatja meg és nem engedhetjük, hogy újra megtörténjen–válaszoltam. Egy darabig csak egymás néztük, majd bólintott és távozott egy kaján vigyorral a fején. Hatalmasat fújtattam és huppantam le az ágyamra. Ez kicsit sok volt így reggelre, de nem pihenhettem, mert egy rejtélyes üzenetet kaptam egy idegentől, ami SeHunról szólt.

Flora szemszöge

Fogalmam sincs, hogy hány óra lehetett, vagy hogy Luhan mellettem van-e még. Először csak a fejemet mozdítottam meg, de a párna puhasága és melegsége megakadályozott bármilyen másfajta mozgásban.

Viszont egy újabb kellemes érzés fogott el, mikor két ujj húzódott végig gyengéden a gerincem mentén. Hason feküdtem és a hátam fele kilógott a takaró alól. Óvatosan nyitottam ki szemeimet és találtam szembe magamat Luhannal, aki mosolyogva figyelt engem.

            - Jó reggelt –köszönt halkan. Haja kócos volt, arca boldog és csak úgy ragyogott mellettem. Piszokul jól nézett ki, máris levett a lábamról, de ezt próbáltam nem mutatni felé.

            - Jó reggelt –viszonoztam a mosolyát. Kezét nem vette le a hátamról, viszonylag közel kerültünk egymáshoz.

            - Hogy aludtál? –folytatta halkan.

            - Remekül. És te?

            - Meglepően jól, pedig veled voltam.

            - Ezt hogy érted? –vontam össze a szemöldökömet.

            - Úgy, hogy most először aludtam lánnyal –jelentette ki nyugodtan, mire megszólalni nem tudtam. Mi? A nagy Luhan, aki JongIn legjobb barátja, ki tudja hány lánnyal feküdt már le és még sosem aludt volna lánnyal?

            - Hogy mi? –nyögtem ki ledöbbenten.

            - Vagy én léptem le mindig egy-egy éjszaka után vagy a csajt küldtem el. Nem akartam senkivel sem komolyabbra venni, mint amennyit igazából jelentett.

            - Wow –ennyi volt, amit erre tudtam reagálni.

            - De te teljesen más vagy és nem bántam meg, hogy együtt aludtunk –folytatta, mire megdobbant a szívem. Tényleg komolyan gondolja.

            - Reméltem, hogy nem egy kalandnak gondoltál.

            - Nem –vágta rá azonnal. –Nem egy lány vagy a sok közül.

            - És ezután mi fog változni? –tettem fel a kérdést, ami kettőnk között lebegett.

            - Csak az, amit szeretnénk, hogy változzon –mosolyodott el biztatóan.

Két nappal később már a suliban voltunk. Nem beszéltem még Miának Luhanról, de egy ideig nem is tervezem. Lehet, majd este mikor találkozunk, beavatom a részletekbe.

Tegnap egyszer találkoztam vele, ahol igazából semmi nem történt. Jó, alig tudtunk elszakadni egymástól, de ezt leszámítva nagyon kellemesen telt a délután. Kezdek teljesen más szemmel Luhanra nézni és ez kicsit megrémiszt.

Idegesen várakoztam a párkánynál Miára, mivel megbeszéltük, hogy itt találkozunk és nem jellemző rá, hogy késsen, főleg nem ennyit.

Próbáltam hívni, de ki volt kapcsolva. Térdeimre támasztottam a fejemet, mikor egy hang szólalt meg előttem.

            - Nem jó látni, ha ennyire feszült vagy –mondta, mire feszülten keltem fel és néztem el mellettük, majd rájuk. JongIn állt közvetlen előttem, Luhan kicsit hátrébb és mosolyogva figyelt engem, BaekHyun pedig leghátul.

            - Nincs jobb dolgod?

            - Jelenleg nincs, és ne hidd, hogy nem érdekel, ami veled történik. Gondolom Miáról van szó –folytatta, miközben leült mögém engem is magával húzva és szorosan maga mellé ültetett. –Mikor beszéltél vele utoljára?

            - A bál előtt. Egész este kerestük egymást, de nem találkoztunk. Tényleg, nem veled ment el? –néztem rá, mire láttam, hogy megmerevedik, aztán zavartan veszi le rólam a tekintetét. –Mi történt köztetek? –kérdeztem rá, majd Luhanra néztem, de csak megrázta a fejét jelezve, hogy ő sem tud semmit.

            - Semmi, fogalmam sincs, hogy mi van vele, csak azt, hogy gondok vannak SeHunnal.

            - De hívott volna –zavarodtam össze.

            - Lehet, hogy olyan, amit titkolni szeretne mindenki elől. Neked nincs olyan dolgod, amit még neki sem mondtál el? –kérdezte, mire találkozott tekintetem Luhanéval. Csak lesütöttem szemeimet, de ekkor mindegyikünk telefonja megcsörrent. Körüzenet. Jajj ne, egy újabb pletyka. Egyszerre kaptuk elő a telefonunkat, de ami ott fogadott azt álmaimban sem gondoltam volna.

SeHun szemszöge

Napok óta nem is hallottam Miáról, nem beszéltünk, nem találkoztunk. Tudtam, hogy ilyen lesz ez a kapcsolat, de azért nem gondoltam, hogy már az elején.

            - Mi lesz, ha kiderül? Futótűzként terjedne el a hír –kérdezte aggódva, mire csak végigsimítottam szépséges arcán.

            - Semmi gond nem lesz. Ha nem foglalkozunk velük, akkor el fognak csitulni –próbáltam megnyugtatni, de igazából én magam sem tudtam, hogy mi lesz. –Mennem kell, de majd felhívlak este –csókoltam meg hosszan és szenvedélyesen, majd eljöttem tőle. Muszáj volt bemennem a suliba, így a kocsi egyből odavitt. Útközben sok mindent átgondoltam, lassan nem bujkálhatunk tovább, de egyáltalán nem vágyom rá, hogy mindenki minket támadjon le.

Ahogy megérkeztem máris fura pillantásokkal találtam szemben magamat, ahogyan haladtam fel a lépcsőn. Nem értettem semmit, de mikor befordultam a sarkon és megpillantottam Florát, JongInt, Luhant és BaekHyunt, akik mind vádló pillantással meredtek rám tudtam, hogy itt a vég. Nyugodt lépésekkel haladtam feléjük, majd álltam meg előttük. 

            - Merre voltál? –kérdezte a szőke fiú.

            - El kellett intéznem néhány dolgot –válaszoltam higgadtan, mire csak a kezembe dobtak egy telefont. Értetlenkedve néztem meg a képernyőt, ami után minden világos lett.

            - Nem szeretnél mondani valamit? –kérdezte BaekHyun, de ekkor Mia trappolt hozzánk dühös arckifejezéssel. Ennél rosszabb úgysem lehet.

            - Mi ez a kép? Tényleg igaz, amit alatta beszélnek? –kérdezte könnyes szemekkel. Mindenki körülöttünk síri csendben figyelte a jelenetet, de én csak vettem egy nagy levegőt és beismertem a titkomat.

            - Igen igaz, meleg vagyok.