8. rész

Flora szemszöge

Pár pillanatig sokkos állapotban álltam az ágyam előtt. Ez meg mi? Ez hogy történt? Pont ők ketten és erről én miért nem tudok? Azonnal tárcsázni kezdtem Mia számát, de persze nem vette fel. Fújtattam egyet és gyorsan befejeztem az öltözködésemet, majd felkaptam a kabátomat és már vágtattam is le a hotel elé. Fogtam egy taxit, elindultam Luhanhoz, de közben végig az internetet nézegettem, hogy meg tudjak még több dolgot erről a pletykáról, ha már a barátnőm nem képes beszámolni róla. Hamar megérkeztem, majd egyből a legfelső emeleti lakosztályba mentem. A lift egy csilingeléssel nyitotta ki előttem az ajtót és már az előszobában is voltam. Luhan ott várt rám és egy elég sármos mosoly terült el az arcán.

            - Miért kellett idejönnöm? –tettem le a táskámat a kanapéra és álltam meg előtte.

            - Ideges vagy –hagyta hidegen az előző kérdésemet és ferdén végigmért.

            - Engem az lep meg, hogy te ennyire nyugodt vagy.

            - Miért ne lennék? –értetlenkedett.

            - Akkor gondolom még nem láttad –mondtam és elővettem a telefonomat, amit a kezébe nyomtam. Kikerekedett a szeme egy pillanatra, aztán elnevette magát. –Mi ilyen vicces ezen? –kaptam ki a tulajdonomat ujjait közül.

            - Csak meglepett a dolog, ahogy látom téged is –lépett egyre közelebb.

            - Váratlanul ért –fordítottam el a fejemet. Meg kell mondjam, eléggé feldühített ez a kép, mert nem a barátnőmtől kellett az ilyeneket megtudnom.

            - Feszült vagy, gyere, hadd lazítsalak el! –simított végig gyengéden a nyakamon, mire ellöktem a kezét.

            - Most ehhez nincs kedvem Luhan. Ha nem akarsz semmit, akkor megyek –néztem rá szigorúan.

            - Nagyon is akarok valamit. Téged –nézett mélyen a szemembe.

            - Hagyjuk ezt, nincs hangulatom hozzá.

            - Csak egy kicsit, kérlek, engedd el magad! –suttogta a fülembe, közben az egyik keze gyengéden átölelt. Másikkal a hajamat simogatta és lassacskán ajkait is megéreztem a fülem tövénél. Leheletnyi puszikkal kezdte el ellepni a bőrömet, néha elkalandozva a nyakamon, majd vissza fel. Lehunytam a szememet és csak élveztem az érintését. Ez most tényleg jól esett, olyannyira, hogy nem bírtam tovább magammal. Vállánál fogva eltoltam magamtól és hevesen megcsókoltam. Éreztem, ahogyan elmosolyodik, de azonnal viszonozta a cselekedetemet. Már sokkal erősebben ölelte a derekamat és hátamat én pedig mélyen szántottam ujjaimmal szőke tincseit. Egy nagy sóhaj tört fel mindkettőnkből, miközben egyre vadabbul téptük egymás párnáit. A belsőm nagyon is tudta, hogy szükségem van rá, de mégsem tudta az agyam elhinni. Letolta a kabátomat és kanapé háttámlájára dobta. Kezem lecsúszott a nyakára, mellkasára ahol erősen markoltam a puha anyagot. Az ő ujjai fenekemre tévedtek, amit jólesően kezdett markolgatni. Kezdett egyre forróbb lenni a levegő és mi egyre türelmetlenebbek lettünk. Már egymás ruháiért nyúltunk, mikor egy csörömpölést hallottunk pár méterre tőlünk. Azonnal ellöktem magamtól és a hang irányába néztem, de ami ott fogadott az teljes mértékben lesokkolt. Egy férfi állt ott, gondolom, itt dolgozik és éppen minket vett fel videóra. Értetlenül meredtem rá, aztán lett egyre dühösebb az arckifejezésem.

            - Ez meg mi? –kértem számon Luhant, aki kócos hajjal, zihálva meredt rám. Zavar és kétségbeesettség futott át az arcán.

            - M-meg tudom magyarázni –kezdte, de nem engedtem, hogy befejezze. Az egyenruhás alakhoz trappoltam és kikaptam a kezéből a kamerát. Ott voltunk rajta, ahogyan egymásnak esünk.

            - Mégis mit akartál ezzel kezdeni? –kérdeztem dühösen a fiatal fiút.

            - Semmit, esküszöm. Csak be akartam bizonyítani, hogy te is akarsz engem. Mert ha nekem nem hiszel, akkor itt van –mutatott a műszerre a kezemben.

            - Te teljesen hülyének nézel? Téged nem érdekel semmi, csak hogy ágyba vihess! –emeltem fel a hangomat. –Fel akartad tenni az oldalra, igaz?

            - Nem, esküszöm –jött közelebb, de én úgy hátráltam. –De valld be, hogy lefeküdtél volna velem! Mert kívánsz Flora.

            - Kit érdekel? Nem hiszem el, hogy felvetted volna, ahogy szexelünk –kiabáltam, majd letöröltem a felvételt.

            - Ne! –ijedt meg Luhan, majd hozzávágtam a már üres kamerát. –Flora tényleg nem akartam megmutatni senkinek, csak neked akartam bizonyítani.

            - Soha többet ne merj hozzámérni! Ne beszélj hozzám, rám se nézz, csak hagyj békén! –mondtam kimérten, majd felkaptam a kabátomat.

            - Flora, ne haragudj, sajnálom –nyúlt utánam, de kikaptam a karomat a kezei közül.

            - Hányok tőled, te undorító seggfej –sziszegtem és elviharoztam amilyen gyorsan csak lehet. Ennél rosszabb napom már nem is lehetne. Erősen küszködtem könnyeimmel, miközben szorosan húztam össze magamon a kabátomat és indultam el sétálva. Soha többé, nem fogok tudomást venni Luhanról. Egy életre megutáltam.

Luhan szemszöge

Dühösen vágtam földhöz a kamerát, ami kisebb darabokra esett szét. Szerencsére az inasom már a vita közben eliszkolt, mert most biztosan nem állnék jót magamért, ha szemem előtt lenne. Hogy lehettem ekkora barom? Végre sínen voltunk, megtettük volna, erre a személyzetem egyik tagja mindent elcseszett. Vagyis én, mert az én ötletem volt. Próbáltam hívni, de mindig kinyomta. A sokadik tárcsázás után már szomorúan vettem tudomásul, hogy letiltotta a számomat. Ezt jól megcsináltam.

Idegesen a hajamba túrtam, miközben lecsúsztam a kanapéra, ekkor viszont legjobb barátom érkezett meg.

            - Mi ez a meggyötört arc és ez? –mutatott az összetört készülékre.

            - Hosszú és nem akarok róla beszélni –morogtam, mire leült mellém.

            - Mit csináltál?

            -  Hanyagoljuk a témát. Mit tudsz SeHunról és Miáról?

            - Ne is mondd! Az a szemét hamarabb megkapja, mint én. El sem hiszem –fintorgott. –Mindenesetre nem jössz el a bárba?

            - Most nincs kedvem, inkább majd holnap beszélünk a suliban.

            - Jól van, akkor további jó búsulást itthon egyedül, miközben engem három gyönyörűség vár –mosolyodott el, majd intett és már itt sem volt. Legalább neki jó estéje lesz.

Másnap suliba menet végig Florára gondoltam. Hátha megenyhült egy kicsit és tudnék vele beszélni. Már rögtön óra előtt megláttam Miát, aki egyedül álldogált a párkánynál, így azonnal felé vettem az irányt, ahogy JongIn is, aki a másik irányból közelített a lányhoz.

            - Hol van Flora? –kérdeztem azonnal, ahogy odaértünk.

            - Én is őt keresem, nem veszi fel a telefonját –nézett rám kétségbeesett szemekkel. Szóval ők sem beszélnek.

            - Ti tényleg együtt vagytok SeHunnal? –szólalt meg kuncogva JongIn, mire csak egy öklöst kapott a vállába Miától.

            - Te miért keresed? –nézett rám a barna hajú lány.

            - Az mindegy, de fontos.

            - Nekem is. Haragszik rám és jogosan. Én is haragudnék magamra –morgott magában, mikor becsöngettek. Mind egymásra néztünk, majd együtt indultunk el, mikor megláttuk a lépcsőn feljönni a keresett személyünket.

            - Flora! –kiáltotta el magát Mia, mire felénk kapta a fejét. Ahogy meglátott engem, azonnal megváltozott az arca. Szóval nem változott semmi.

            - Miért mindent az oldalról kell megtudnom? –kérdezte azonnal a barátnőjét.

            - Ne haragudj, de ezt szeretném majd négyszemközt megbeszélni –utalt itt ránk.

            - Akkor gyere! –húzta volna el a világos hajú lány, de Mia megtorpant.

            - Ráér, amúgy Luhan is beszélni akart veled –nézett rám. Flora felém pillantott, majd elkapta a tekintetét.

            - De én nem vele –jelentette ki, majd elmentek ketten. Nagyot fújtam, mire JongIn kérdőn nézett rám.

            - Lemaradtam valamiről? –nézett a fiatalabb lány irányába.

            - Elég sok mindenről –sóhajtottam.

            - Akkor itt az ideje, hogy elmondd!

            - De hát órára kell mennünk –mutattam a kapu felé.

            - Kit érdekel a suli? Menjünk hozzám, ahol nyugodtan tudunk beszélni –indult el, én pedig tehetetlenül követtem. Ez hosszú lesz.

Mia szemszöge

Már tegnap este tudtam, hogy mérges lesz Flora, bár teljesen megértem. Én is haragudnék rá, ha egy ilyen dolgot nem mondana el.

            - Szóval, hogy is történt ez? –nézett rám várakozásteljesen az egyik teaházban. Iskola helyett idejöttünk, mert egyikünk sem tudna odafigyelni az órák anyagára.

            - Nem tudom. Összefutottunk a városban, mikor anya dolgait intéztem és kávéztunk. Aztán délután találkoztunk a parkban, beszélgettünk és megcsókolt. Többször is, azt láthatta mindenki, mert egy lány lekapott minket. A ribanc. Mindenesetre ne haragudj, el akartam mondani és el is mondtam volna, de olyan gyorsan történt.

            - Elhiszem és nem haragszom, csak váratlanul ért. Akkor ti most együtt vagytok?

            - Azt hiszem igen –mosolyodtam el, ami belőle is kiváltott egy kedves kuncogást.

            - Örülök, de SeHun? Miért pont ő? Mert semmi bajom vele, de valahogy nem áll össze a kép –túrt a hajába.

            - Tudom, én sem értem, de hát nem is kell –nevettem el magam.

JongIn szemszöge

Csendben hallgattam végig Luhan beszámolóját, bár néha azért nagyokat néztem. Nem is sejtettem, hogy ezek ketten miket csináltak már. Jó persze mindig is tudtam, hogy barátomnak tetszik Flora, de hogy ennyire? Azért ezen ledöbbentem.

- És aztán elrohant és azóta felém se néz. Letiltotta a számomat, a mait meg te is láttad. Tudomást sem akar venni rólam –mondta szomorúan.

- Azért ne menjünk át egy nyálas latin szappanoperába –fintorodtam el. –Megértem, hogy kiakadt, bár én már többször vettem fel egy-egy menetemet, de ahogy te akartad csinálni az öreg hiba. Meg nem minden lánnyal lehet.

- Ezzel most nagyon sokat segítettél –mondta ironikusan.

- Ne várd, hogy megbocsásson neked azonnal! Meg fog enyhülni, csak idő kell! Tudod, mit szeret, add meg neki!

Láttam, hogy elgondolkodik azon, amit mondtam, így felálltam, hogy tölthessek magunknak még egy italt. Érdekes lesz közöttük ez a kapcsolat. Azért nem fogok lemondani Floráról, mármint ha úgy adódik a helyzet, én nem fogom elszúrni.