16. rész

JongIn szemszöge

Idegfeszítő percek teltek el míg Miáék nappalijában ültünk egymással szemben és vártunk. Vártunk valami hírre vagy cselekményre, ami kicsit megnyugtatna mindkettőnket.

Egyszer találkozott a tekintetünk, amit el nem engedtünk hosszú ideig. Nem szólaltunk meg mégis valahogy éreztem minden gondolatát. Ezt a belső misztikus kapcsolatot Luhan érkezése szakította meg, amin mindketten meglepődtünk.

            - Te mit keresel itt? –kérdeztem nem túl kedvesen.

            - Neked is szia –fintorgott. –Kaptam egy csomó üzenetet és nem értek semmit. Mi folyik itt? –ült le egy karosszékbe.

            - Flora eltűnt. Nem válaszol senkinek sem a hívására, az anyja meg attól fél, hogy elment Londonba –mesélte Mia, mire Luhan arcán valami különös érzelem futott át. Összeszűkített szemekkel néztem, de ő csak az asztalt bámulta.

            - Nincs Londonban, nem rég még beszéltem vele –motyogta halkan.

            - Mi? Mikor? –hajolt közelebb az egyetlen női személy a szobában.

            - Úgy egy két órája.

            - És akkor nem történt semmi, amiért most eltűnt? –tettem fel kérdésemet, mire Luhan érdekesen nézett rám. Egy darabig nem is válaszolt csak próbált üres tekintettel méregetni engem.

            - Nem –mondta ki végül halkan. Szóval igen. Folytattam volna a gondolatmenetemet, de Mia telefonja zavart meg minket. Nem vettük le tekintetünket egymásról barátommal csak fél füllel figyeltünk.

            - Igen? Komolyan? Hála az égnek, de mi történt? Átmenjek?.....Jól van, köszi. Persze, szia –nyomta ki Mia, majd megkönnyebbülten sóhajtott egyet. –Nathannal van és minden rendben.

            - Hol volt? –kérdeztem.

            - Nem volt ideje elmondani, azt se, hogy mi történt vele, de a lényeg, hogy vele van.

           - Akkor én megyek is, van még egy kis dolgom –állt fel a szőkeség és már itt sem volt. Gyorsan pattantam fel, köszöntem el Miától és gyorsan utána rohantam. Kint az utcán értem utol és ragadtam meg a karját.

            - Mondd el! –néztem rá komolyan.

            - Mit?

            - Te is tudod. Mi történt Florával? Köztetek volt valami, igaz? Összevesztetek?

            - Semmi különös –indult volna el, de a következő mondatommal sikeresen itt marasztaltam.

            - Tudom, hogy lefeküdtetek. Láttalak titeket és tudod, igazán elmondhattad volna. Szóval újra kérdezem, mi történt?

            - Elment. Elvesztettem, bár igazából nem is volt az enyém. Igen, lefeküdtem vele, többször is és bármikor újra megtenném. Tudom, el kellett volna mondanom, ne haragudj, de eleinte nem akartuk. Aztán ma elhívott és elment –mesélte el szomorúan. Vajon van közöm ehhez? Én zaklattam fel ma, lehet elvetettem a sulykot.

            - Még bármi megtörténhet –próbáltam vigasztalni.

            - Nem, ez már nem fog –rázta a fejét. –Nagyon komoly volt és egy dologgal biztosította be magát nálam, ahonnan tudom, hogy nem lesz újrakezdés.

            - Te tényleg ilyen sokat érzel iránta? –emeltem fel a szemöldökömet.

            - Igen, nem, nem tudom. A szex vele fantasztikus, de nem csak erre vágyom. Lehet későn jöttem rá.

            - Te vagy Luhan, a nagy Luhan. Ha akarunk egy lányt, akkor azt meg is fogjuk szerezni –tettem vállaira kezemet, mire halványan elmosolyodott.

            - Nincs kedved berúgni? –nézett rám.

            - Ez az én barátom –veregettem hátba, majd már sétáltunk is az egyik közeli bárba, ami kétsaroknyira volt tőlünk.

Egy óra múlva már egy páholyban ücsörögtünk körülöttünk lányokkal és rengeteg piával. A cigaretta füstje szennyezte a levegőt és a kinti zene zajai szűrődtek át a falakon.

Elővettem a zakóm zsebéből egy új szálat, bár ez különbözött a többitől. Rákönyököltem az asztallapra és sunyin mosolyogtam barátomra, aki már nem igen látott tisztán, de igazából én sem.

            - Mehet? –kérdeztem, mire csak kábultan elmosolyodott.

            - Honnan szerezted? –nyögdécselte, míg lefejtette magáról az egyik lány karjait.

            - Jó helyről, na? Gyerünk, szívjuk el! –gyújtottam meg és tartottam elé, amit el is vett tőlem. Egy darabig nézegette a szálat, rám pillantott, majd jó erősen beleszívott a kevert anyagba. Nem először szívtunk füves cigit, egy-egy buli alkalmával jó pár szál elfogyott.

Néhány szívás után átadta nekem, majd én is megismételtem előbbi mozdulatait. Gyorsan jelentkezett is az eredmény és a hangulatunk hamar a tetőfogára hágott.

Valamikor hajnalban egymásba karolva ballagtunk végig az ötödik sugárúton és az állapotunkat legjobban azzal tudom jellemezni, hogy mindenen nevettünk. Nagyjából azt sem tudtuk hol vagyunk, de nem is volt rá szükségünk. Járásunk eléggé ingatag volt, kóvályogtunk, lábaink össze-vissza gabalyodtak. Ezután teljes képszakadás, semmire nem emlékszem.

Flora szemszöge

Teljesen lenyugodtam, miután beszéltem Nathannal. El is fáradtam, szemeimet alig tudtam nyitva tartani. Nathan támasztott oldalról és vitt haza, majd berakott az ágyamba. Nem akartam egyedül maradni, ezért velem aludt, ami eszméletlenül jól esett. Szorosan hozzábújtam és csak pusztán azzal, hogy mellettem volt nyugodtam le.

            - Köszönöm, Nathan –motyogtam már félig alvó állapotomban.

            - Nincs mit, Flora –ölelt át.

            - Imádlak öcsi.

            - Én is téged –hallottam a hangján, hogy mosolyog, majd együtt vetettük bele magunkat az álmok világába. Mikor már szinte teljesen önkívületemen voltam, hallottam, hogy az ajtóm kinyitódik, majd pár pillanattal később az illető távozik a szobámból. Túlfáradt voltam, hogy felemeljem a fejem és megnézzem a vendéget, ezért inkább nem foglalkoztam vele. Lehet anya nézett be, bár ezt nehezen tudom elképzelni.

Reggel semmi kedvem nem volt felkelni, de muszáj volt. Ettem pár falatot, elkészültem, majd most kivételesen sétálva indultam el. Zenét hallgatva ballagtam a rohangáló emberek között, miközben egy pohár mogyorós kávét szürcsölgettem a kedvenc kávézómból.

Hamarosan meg is érkeztem, bár meglepődve vettem észre, hogy sem Mia, sem az ikrek nem várnak a párkányon. Úgyis írtak volna, ha lenne valami így ezzel mit sem törődve mentem az első órámra.

Ebédszünetben a belső udvaron eszegettem a tésztámat. Ekkor tűnt fel, hogy se JongIn, se BaekHyun, se Luhan nem jött iskolába, bár az utóbbival nem is szívesen találkoznék most.

            - Szia, leülhetek? –zavarta meg a gondolkodásomat egy kedves hang. Az idegen fiú felé fordultam, aki, mint rájöttem, nem is volt annyira idegen.

            - P-persze –intettem, mire helyet foglalt velem szemben. –Tao, ugye?

            - Igen, tudod együtt járunk történelemre, meg már beszéltünk is.

            - Igen, most már emlékszem –mosolyodtam el halványan, de többre nem telt tőlem.

            - Baj van? Olyan kedvtelennek tűnsz –kezdett el ő is enni, miközben engem vizslatott.

            - Ez hosszú –hagytam annyiban.

            - Hát, ha szeretnél beszélgetni valakivel, akkor én itt vagyok –ajánlotta fel kedvesen. Nem is ismertem, mégis hihetetlenül jól esett ez a gesztus.

            - Nincs kedved suli után sétálni egyet? –tettem fel a kérdést, mikor már összeszedtem a cuccomat és készülődtem a távozáshoz.

            - De, hogyne. Megvárlak a lépcső aljánál –mosolygott egyfolytában.

            - Rendben –bólintottam, majd mentem tovább a dolgomra. Nem is értem, hogy miért hívtam el pont őt, de mintha ő egy sziget lenne vagy egy menedék. Mert ő pártatlan, nincs benne ebbe a sok zűrbe, ő olyan egyszerű. És nekem most erre van szükségem.

Mire végeztem az órákkal Tao már ott várt rám. Rögtön feltűnt arcán az a letörölhetetlen mosoly, mikor meglátott, majd együtt indultunk el a központ felé.

Sok témáról beszélgettünk, vettünk teát, amit séta közben iszogattunk, majd végül a parkban álltunk meg és telepedtünk le egy padra. Hideg szél fújdogált, ami teljesen passzolt az őszi időjáráshoz. Hamarosan téli ruhatárra kell váltanunk és jöhetnek a sütemények, meg a forró italok.

            - És miért is jöttetek New Yorkba? –kérdeztem, miközben a kocogó embereket vagy a sétáló párokat nézegettük.

            - Anyáék döntöttek így, mivel egy új étteremláncot akartak kiépíteni a keleti-parton. Én szívem szerint nem örültem ennek, mert az utolsó évemet Kínában szerettem volna befejezni, aztán úgyis elköltözök. Meg a New York-i élet nem áll igazán közel hozzám.

            - Igen, ezt az első héten észrevettem –kuncogtam, mire zavartan pislogott rám. –Az összetűzésed JongInnal –magyaráztam. –Nem ajánlatos abból a körből bárkibe is belekötni, mivel úgysem nyerhetsz.

            - Erre gondoltam. Itt mindenki olyan nagyra van magával, mert a szülei gazdagok. Ne vedd magadra, te nem ilyen vagy, de borzalmasnak találom ezt a fajta viselkedést, amit JongIn meg a barátai művelnek. Mintha ők lennének a ranglista tetején.

            - Mert ez így is van. Nem csak ők, hanem...

            - Ti is –vágott a szavamba egyhangúan.

            - Ez nem teljesen így van. De ez a város ilyen és ez ellen nem tudsz mit tenni. Mi ebbe nőttünk bele, a szüleink és visszamenőleg minden generáció ilyen volt és ilyen is lesz. De ennek nem csak negatív oldala van.

            - Valahogy még nem láttam meg a jót –nézett rám fekete szemeivel.

            - Csak átéled a szépet, de ahhoz benne kell lenned ebben az életformában. Viszont van egy dolog, amit jobb, ha megfogadsz. Ez egy ilyen világ, nem változtathatod meg. Vagy te is felveszed ezt az életstílust vagy élve fog felfalni. 

Erre a mondatomra csak meredten nézett engem és most először egy érzelmet sem láttam az arcán.

            - Nem akarlak megijeszteni, sokszor én is kiszállnék. Néha úgy érzem, mintha fojtogatnának –eveztem kissé más témára és vontam magamra a figyelmet.           

            - Akkor miért nem hagyod itt? –kérdezte halkan, amire rögtön tudtam a választ.

            ­- Mert nem lehet. Nem is tudnám. Ez velünk együtt jár –mosolyodtam el kínomban. Biztatóan a combjára tettem a kezemet, majd úgy döntöttünk, hogy mára elég volt ennyi magyarázat. Jól esett, hogy vele lehettem délután, amit meg is köszöntem neki, majd utunk másfelé vezetett minket. Meglepődve vettem észre, mikor egy ismerős alak várt rám a hotel előtt.

            - Hát te? –kérdeztem tőle. Tökéletesen nézett ki, elegáns öltözet, gyönyörű mosoly.

            - Szörnyen sajnálom a múltkorit és szeretném jóvátenni –kezdett bele. –Esetleg nem lenne kedved holnap velem ebédelni?

            - De, miért is ne –mosolyodtam el őszintén, mire YiXing ajkai is elégedetten, mégis izgatottan kunkorodtak felfelé.

15. rész

Luhan szemszöge

Úgy fél óra múlva az ágyamban feküdtünk, Flora a nyakamba bújt, vékony ujjaival rajzolgatott a mellkasomra, míg én a hátát és a haját simogattam.

            - Van valami, ami nem hagy nyugodni –kezdett bele halkan.

            - Mi lenne az? –vontam még közelebb magamhoz. Egy vékonyka kis lepedő választotta el meztelen testét az enyémtől.

            - Mi ez pontosan, ami köztünk van? –tette fel a kérdést, ami mélyen valahol mindkettőnkben bennünk volt. Hirtelen megállt a kezem a hátán és erősen gondolkodtam a válaszon.

            - Szerinted? –tértem ki egy kérdéssel, mire felkönyökölt, így a szemembe tudott nézni.

            - Nekem úgy tűnik, mintha csak szórakozás lenne. Mintha csak egymás kielégülésére szolgáló partnerek lennénk.

            - Ez nem így van –ráztam meg a fejemet, de nem engedte, hogy folytassam.

            - De igen. Én nem akarom, hogy így legyen –halkult el és sütötte le a szemét. –De így van. –motyogta.

            - Hé, ez nem igaz. Én sem akarom, hogy csak szexen alapuljon a kapcsolatunk.

            - De hát csak arról van szó –nézett újra rám.

            - Változni fog, hidd el! –hajtottam vissza fejét a vállamra és lassan mindketten elaludtunk.

JongIn szemszöge

Mia még aludt, mikor eljöttem tőle. Sokáig gondolkodtam, hogy megvárom, míg felébred, de végül jobbnak láttam, ha nem leszek itt.

Mire leértem a kocsi már ott várt és egyből indultam is Luhanhoz. Meg kellett beszélnem vele néhány dolgot. Nem telt bele hosszú időbe és már a lépcsőn ballagtam felfelé, ám mikor kinyitottam szobája ajtaját, ledermedtem és szinte szemeim kiestek a helyükről. Ahogy ott láttam a legjobb barátomat és Florát egymás karjaiban aludni, azt valahogy nem tudtam elhinni. Mindig is gondoltam, hogy van köztük valami, de ezt nem gondoltam. Arról sem tudtam, hogy lefeküdtek, és ha jól gondolom, nem most volt a legelső együttlétük. Arra lettem figyelmes, hogy hosszú ideig nézem őket és ujjaim szinte egy újabb markolatot vésnek a vastag falapba. Összeszorított ajkakkal csuktam be az ajtót és hagytam magam mögött a szobát.

Másnap mintha mi sem történt volna mentem iskolába. A diákokban még tisztán zajlott a tegnapi esemény, sokan suttogtak, kibeszélték egymás között a történteket, de hangosan senki nem mert felszólalni. Jól is tették. Mikor a folyosón jártam köreimet, megpillantottam Florát, ahogyan az egyik lánnyal cseveg. Egyből változtattam irányomon, majd pofátlanul csapódtam közéjük.

            - Ne haragudj, de beszélnem kell vele –mondtam a másik lánynak, aki meredten bólintott egyet és elment. Mosolyogva fordultam a személyemhez, aki összekulcsolt karokkal és összeszűkített szemekkel vizslatott engem.

            - Mi ilyen fontos? –kérdezte.

            - Beszéltél azóta Miával? Gondolom nem. Tegnap még nagyon fel voltál háborodva, hogy én mentem el hozzá és nem te –vezettem fel az eseményeket.

            - Mire akarsz kilyukadni? –halkult el a hangja.

            - Túlságosan is nyugodtan aludtál Luhan ágyában. Azt ne mondd, hogy ennyire elvarázsolt! –váltam gunyorossá. Arca ledöbbent, köpni-nyelni nem tudott.

            - Hogy kerültél oda? –nyögte ki végül.

           - Beszélni akartam Luhannal, de amint láttam te jobban lekötötted. Viszont meglep, hogy ennyire ledöbbentél. Csak nem elfelejtetted elmondani Miának, hogy az egyik legjobb barátunkkal bújtál ágyba? –húzódott félmosolyra a szám.

            - Erről senki nem tudhat! És amúgy sincs semmi közöd hozzá. Viszont az, hogy csak most jöttél ide hozzám az azt jelenti, hogy Luhan sem mondta el neked. Biztosan rosszul esik, hogy a legjobb barátod elhallgatta előled ezt a fontos dolgot, nem igaz?-húzta ki magát magabiztosan.

            - Engem ez hidegen hagy, édesem –néztünk egymásra sötéten.

            - Dehogy hagy. De ebben az esetben egyikőnk szája sem járhat el. És ha mégis, nyerő helyzetben vagyok, mert Mia fog tudni erről, viszont te hogy vezeted fel Luhannak? –nézett rám várakozó pillantással.

            - Ne aggódj értem, Luhannal tudok bánni –válaszoltam önelégülten. –És csak, hogy tudd, nem csak te vagy az, aki az egyik legjobb barátjával bújt ágyba –suttogtam a fülébe, mire megmerevedett. –Mia nem mondta? Érdekes. Biztosan rosszul esik neked, nem igaz? –simítottam végig arcélén.

            - M-miről beszélsz? –fagyott le.

            - Arról drágám, hogy miként feküdtem le Miával a bál után.

            - Leteperted részegen, mikor ő sem volt magánál? Erre lennél büszke?

            - Meg arra, hogy tegnap délelőtt, mikor Luhannal egymásnak estetek a szobájában mi ugyanezt tettük Miával –hajoltam közel arcához. Elködösült szemekkel nézett rám, össze volt zavarodva és láttam, hogy alig hisz a fülének.

            - Mia ezt nem tette volna meg –suttogta.

            - De még hogy megtette. Viszont egy valamit nem értek. Miért vagy ezen, így kiakadva? Undorítónak találsz? Akkor Luhanról mit gondolsz? Semmivel nem különb nálam, sőt.

            - Beteg vagy –mondta, majd remegve ment el mellettem és sietett ki az épületből.

Flora szemszöge

Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Nem mehettem Miához, mert ő sem tudja, hogy lefeküdtem Luhannal. Az nem kifejezés, hogy mennyire felkavart JongIn. Ha elképzelem, hogy ők ketten lefeküdtek a hányinger kerülget. Istenem, Mia hogy volt erre képes? Egy valamit tehettem, amihez azonnal neki is vágtam. Előkaptam a telefonomat és pötyögni kezdtem, majd fogtam egy taxit és indultam is a megfelelő helyhez. A Central park egyik jellegzetes szökőkútjához érve álltam meg és ültem le a szélére. A vendégem hamarosan megjelent és mosolyogva közelített felém. Rögtön meg akart csókolni, de eltoltam magamtól.

            - Mi a baj? –kérdezte ferdén.

            - Fejezzük be! Nekem ez nem megy –vágtam azonnal a közepébe.

            - Miért? Miről beszélsz?

            - Luhan, komolyan gondoltad, hogy bármi lehetne közöttünk? Ez nem normális. Nem akarok egy kapcsolatot, amiben csak egymást faljuk, miközben ki tudja mit csinál a másik és senki nem tudhat rólunk.

            - Miért ne tudhatnának? És tegnap beszéltük meg, hogy nem csak a szexen fog alapulni a kapcsolatunk.

            - De ez nem kapcsolat, ez egy kaland, amiben nem akarok benne lenni.

            - Mi történt? –kérdezte suttogva.

            - Semmi, csak gondolkodtam –hazudtam, bár részben igaz volt. –Tegyünk úgy, mintha ez a pár nap meg sem történt volna.

            - De megtörtént és mindketten akartuk, ahogyan most is. Tudom, mit érzel irántam és....

           - És te? Érzel irántam valamit vagy csak jó kielégülés vagyok számodra? –kérdeztem, miután sokáig kezdett neki egy mondatnak, de sosem fejezte be.

            - Tudod mi a válasz –nyögte ki végül.

            - De hallani akarom! Egyetlen egy szó, nyolc betűvel. Mondd ki és veled maradok, de ha nem, akkor elmegyek! –halkultam el. Egyikőnk sem akarta ezt, de így nem léphetünk tovább, ha nem döntünk véglegesen.

            - É-én…én –nyögdécselt zavartan.  

            - Hát ez az –mondtam elkeseredve, pedig megcsillant a remény. Egy utolsó szomorú pillantást vetettem rá, majd elsétáltam mellette. Könnyes arccal haladtam előre, mintha egy sötét végtelenségbe tartanék.

Egy komorabb, számomra kellemesnek nem mondható, de ebben a pillanatban és a lelkiállapotomból kiindulva tökéletes helyre kerültem. Egy magasabb színvonalú bárban ücsörögtem, meredten bámultam magam elé, miközben már a második koktélomat iszom, amit egy töményebb ital vezetett be. Az üvegpultnál támaszkodtam, míg rajtam kívül csak pár középkorú férfi tartózkodott, meg a csapos. Az egész teremben egy nyomasztó gitár hang hallatszott, ami csak még jobban a sarokba szorította a megsebzett belsőmet.

A telefonom sokszor jelzett, hogy nem fogadott hívásom, hangüzenetem vagy éppen SMS-em érkezett, de egyikre sem reagáltam semmit. Az sem érdekelt, hogy ki keres. Üresnek éreztem magam, kicsavarva, eldobva, mint egy használt ruhadarab. A sokadik csipogásra, már nem bírtam figyelmen kívül hagyni a mobilomat, így indulatosan nyúltam érte és néztem meg az értesítésemet. Fülemhez emeltem a készüléket, hogy lebírjam hallgatni az üzenetet.

           - Flora, ezredjére hívlak, hol vagy? Mindenki hívogat és keres téged. Figyelj, ismerlek, tudom, hogy gond van, de ne csináld ezt! Találkozzunk! Elmegyek egyedül és beszéljünk, de aggódom érted. Hívj vissza vagy üzenj, kérlek! –hallgattam Nathan édes hangját. Hogy én mennyire szerettem ezt a fiút. Annyit törődtünk egymással, ő volt a legjobb támaszom, a lelki társam. Persze Mia is, de Nathan, mindennél többet jelent nekem. Erőt vettem magamon és írtam neki egy rövid, de lényegre törő üzenetet, hogy jöjjön a Brooklyn-híd egyik lábához, a titkos helyünkhöz. Persze egyáltalán nem titkos, naponta több ezer ember sétál el előtte, de kiskorunkban mindig ide menekültünk együtt. Idejöttünk játszani, a problémák elől futottunk ide, mivel kicsiként azt hittük ezzel minden megoldódik, de már sajnos nem hihetek az ilyen tündérmesékben. Felvettem a táskámat és elindultam a számomra egy nagyon ismert helyre. Régen Nathan többször eltűnt, elszökött és sokszor itt találtam meg. Mindig itt rejtőzködött el, ahogyan én is. Mire odaértem már rám várt. Egyetlen egy pad volt egy nagyon öreg fa alatt, aminek elágazó kopasz koronáján keresztül járkált a szél, így megrezegtetve a száraz ágakat ezzel megnyugtató hangot adva. Senki nem volt már a környéken, a kivilágított híd magasodott felettünk a víz sötét felszíne csillogott a fényekben. Ahogy közelebb értem hozzá megindult felém és szorosan megölelt. El sem tudtam mondani mennyire jól esett, erre volt szükségem. Bátran engedtem útjaira könnyeimet és kapaszkodtam testvérembe.

           - Hé, mi történt? –húzott a padhoz és ültetett le szorosan maga mellé, míg karjaival közrefogta a felsőtestemet.

            - Olyan hosszú és zavaros, már nem bírtam velük –szipogtam.

            - Mia is téged keresett, meg JongIn is. Még anya is ideges lett, azt hitte megint elmentél Londonba apához.

            - Fura, hogy aggódik értem –mosolyodtam el kínomba.

            - Elmondod mi történt vagy inkább, majd később tegyem össze a darabokat? –kérdezte játékosan, mire csak bólintottam.

            - Elvesztettem valamit, amit nem akartam. Igazából nem is volt az enyém és senki nem tudott róla, de mégis fáj és érzem, hogy ott tátong a helye bennem –kezdtem el mesélni, kihagyva a leglényegesebb dolgot. A nevét.

14. rész

Mia szemszöge

Mintha a levegőben közelítettek volna felém SeHun szavai, de nem értek el hozzám. Ott lebegtem előttem, szinte láttam magam előtt őket, de nem bírtam beengedni őket az elmémbe.

            - Meleg? SeHun te meleg vagy? –jelent meg mellettem JongIn felháborodva, de én csak álltam, mint a cövek. Meredten bámultam a földet.

            - Igen az vagyok –erősítette meg kijelentését. A diákok körénk gyűltek, néhányan telefonnal rögzítették a nem mindennapi jelenetet.

            - De hogyan? És mi az hogy mi erről nem tudtunk? Nem gondolod, hogy el kellett volna mondanod? –folytatta mérgesen, mire Luhan is mellé sétált BaekHyunnal, Flora meg az én oldalamra.

            - Mit szóltatok volna, ha az elején megtudjátok, hogy meleg vagyok? Kinéztetek, gyűlöltetek volna, mert ilyen vagyok.

            - Könnyebben tudtuk volna kezelni, ha nem így szerzünk róla tudomást –folytatta Luhan.

            - És most mi lesz? Többet nem mutatkoztok velem, mert más vagyok? –kérdezte az exem, mivel kizárt dolog, hogy ez a kapcsolat folytatódjon. Hogy nem vettem észre eddig?

            - Ez nem ilyen egyszerű –válaszolta a szőke.

            - Gondoltam. Ne haragudjatok, hogy így kellett megtudnotok. Sajnálom Mia –intézte hozzám szavait, de még mindig a köveket bámultam a földön. Éreztem, hogy a körülöttem lévők rám szegezik tekintetüket, de magamban csak egy isteni csodáért imádkoztam, hogy eltakarjanak valami láthatatlanná tévő köpennyel és megszabaduljak ettől a helytől. Idegesítő csend vett körül. Miért nem szólal meg valaki? Végül csak halk lépteket hallottam, amiből arra következtettem, hogy SeHun elment. Az egész tömeg nyomasztó morajba tört ki, ahogyan mindenki elment a saját dolgára. Az itt maradt három ember mind felém fordultak, de én továbbra is csak néztem magam elé.

            - Mia –szólt hozzám lágyan barátnőm. Ujjai a karom köré fonódtak, de tudtam, ha egy perccel is tovább maradok, akkor összetörök. Kimért léptekkel indultam el egyenesen előre és haladtam le a lépcsőn. –Mia! –kiáltott utánam Flora, de valaki megakadályozta, hogy utánam szaladjon. Egyedül akartam lenni, csak ez járt a fejemben.

Flora szemszöge

Luhan fogta meg a kezemet, hogy megakadályozzon a távozásomban. Zavartan kapkodtam a fejemet a fiúk és legjobb barátnőm között.

            - Hidd el, hogy most egyedül akar lenni! –mondta a szőke szép szemű.

            - Istenem ez hogy történhetett? –túrtam a hajamba.

            - Majd én beszélek vele –mondta JongIn, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá.

            - Te? Miből gondolod, hogy téged szívesebben látna, mint engem?

            - Csak tudom és kész. Luhan, vidd haza! –biccentett felém, mire a megszólított megragadta a csuklómat és húzni kezdett maga után.

            - Nem. JongIn, nehogy elrontsd még jobban! –fordultam hátra, de a szőke csak ráncigált tovább.

            - Gyere, majd ő megoldja –karolta át a vállamat és vont maga mellé.

            - Mire készültök? –néztem rá.

            - Semmire. Én sem értem, mit akar JongIn, de hagyjuk, hadd tegye, amit jónak lát –nyomott be a kocsiba és indultunk is, de fogalmam sincs, hogy hova.

Nem sokkal később megérkeztünk egy villa elé az egyik leggazdagabb kerületben. Luhannál voltunk. A sofőr kinyitotta előttünk a kaput, ő viszont egy percre sem engedte el a derekamat, úgy tolt maga előtt, míg be nem értünk az elegáns házba. De ő itt sem állt meg, hanem a lépcső felé vitt és mentünk felfelé, egyenesen a hálójába. Ahogy beértünk egyből az ajtónak nyomott és hevesen tapadt ajkaimra. Reagálni nem volt időm, nyelve máris a számban munkálkodott.

            - N-ne Luhan, állj le! –löktem el magamtól.

            - Mi a baj? –lépett vissza elém.

            - Most derült ki, hogy SeHun meleg, a barátnőm össze van törve és te azt kérdezed, hogy mi a baj?

            - JongIn vele van, majd ő megoldja –ölelte át a derekamat és húzott magához.

            - De bűntudatom van, hogy mi itt szórakozunk, mikor ő szenved és nem vagyok vele –ecseteltem, mire csak végigsimított az arcomon.

            - Minden rendben lesz, de egy kicsit gondolj ránk! Majd én elterelem a figyelmedet, csak hagyd! –suttogta a fülembe, majd kis puszikkal kezdte el kényeztetni azt a területet, aztán a nyakamat harapdálta. Sóhajtottam egy nagyot, amit beleegyezésnek vett és a következő pillanatban már az ágyon feküdtem alatta.

JongIn szemszöge

Mivel tudtam, hogy Luhan lefoglalja Florát, legalább ők is együtt lehetnek, így nyugodtan mehettem Miához.

            - A kisasszony, most senkit nem szeretne látni –rohant elém a szobalánya, de nem igazán érdekelt. –Uram, álljon meg! Hagyja most magára Mia kisasszonyt! –jött utánam, miközben szeltem a lépcsőfokokat. Gyorsan beléptem a szobája ajtaján, majd hátra mosolyogtam Marthára és bezártam magunkat a szobába. Ekkor vettem észre Miát az ágyán hason feküdni. Egy párnát ölelgetett és halkan szipogott.

            - Bárki is az, tűnjön el! –morogta halkan, mire az ágyához sétáltam és befeküdtem mellé.

            - Hidd el, hogy most szükséged van egy megértő barát társaságára –válaszoltam halkan, mire megfordult és kérdőn nézett rám.

            - Te mit keresel itt? –nézett rám nagy szemeivel. Könnyes arca meggyötörten szemezett velem.

            - Segítek –válaszoltam egyértelműen.

            - Menj el! Kérlek!

            - Nem, nem hagylak egyedül –jelentettem ki határozottan. Egymás mellett feküdtünk, egymás felé fordulva.

            - Miért? Miért csinálod ezt? Miért foglalkozol velem?

            - Mert fontos vagy, ahogyan Luhan és Flora is. Nem hagyjuk cserben egymást. Főleg nem téged –néztem mélyen a szemébe.

            - Miért nincsen egy normális fiú sem? Miért csak az ilyeneket fogom ki? Komolyan a végén leszbikus leszek.

            - Hidd el nagyon megnézném, ahogyan egy lánnyal vagy, de a legnagyobb veszteség lenne, ha átpártolnál a másik oldalra –fejtettem ki a véleményemet, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

            - Nem is értem, hogy nem vettem észre? –lett nyugodtabb, vagyis már nem könnyezett és arca is sokkal jobb színben pompázott.  –Soha nem volt egy tüzes csókja sem, egyszer sem akart leteperni.

            - A helyében minden alkalmat kihasználtam volna –célozgattam egyfolytában.

            - El sem hiszem, hogy kihasznált. Mindenki előtt eljátszotta, hogy szeret, így senki sem gyanakodott, hogy meleg.

            - Nyugi, meg fogja kapni, amit érdemel.

            - Nem akarom, hogy bántsátok. Jó, haragszom rá, nagyon is, de valahogy mégsem tudom gyűlölni –magyarázta elveszetten. –Csak végre jönne már egy normális fiú, aki hetero és szeret.

            - Én hetero vagyok –mondtam halkan, mire érdekes arckifejezéssel pillantott rám.

            - Nem, te JongIn vagy –suttogta.

            - Ne így gondolj rám! –ráztam meg gyengéden a fejemet. Abban a pillanatban, ott a szemébe nézve valami furát éreztem.

            - Akkor hogy? –kérdezte, miközben egyre közelebb hajoltam hozzá, ő pedig szinte nem is vett levegőt.

            - Úgy, hogy én vagyok az, akire szükséged van –súgtam már az ajkai közé, majd megcsókoltam. Lassan indultunk neki, de most nem is kellett sietni, csak élvezni. Mindkettőnknek szüksége volt a kikapcsolódásra, a felejtésre. Ráfeküdtem, miközben ujjaimat hajába vezettem és nyelvem az övével kezdett játszadozni. Egy szempillantás alatt lettünk vadak és türelmetlenek. Téptük egymást, keze a felsőm alatt simogatta a hátamat, én pedig melléig toltam fel az ingét. Mindketten egyenruhában voltunk, így combjaihoz könnyen hozzá tudtam férni a szoknya alatt. Zakómtól máris megszabadított és elhajította, ezt követte a nyakkendőm, majd az ingem. Itt megállt és az egész hátamon végigsimított, majd széthúztam a lábait és közéjük nyomtam magamat. Visszahúztam az ingét és egy mozdulattal téptem szét rajta. Néhány gomb hangosabb koppanással jelezte a nem tetszését, de ezzel nem törődve bontottam ki belőle, amihez mindketten fentebb ültünk. Az ágy mellé ejtettem a fehér anyagot és mellkasommal nyomtam vissza az ágyra. Átöleltem a felsőtestét így teljesen egymáshoz simultunk. Egymás szájába sóhajtoztunk, teljesen összeolvadtunk. Ujjaival az övemet kezdte el bontogatni és lábfejével tornázta le rólam a nadrágomat. Lerángattam a szoknyáját, majd elszakadtam tőle, hogy szemügyre vehessem fekete csipkés fehérneműbe bújtatott tökéletes alakját.

            - Mit csinálsz? –kérdezte sűrűn lihegve, ami rám is jellemző volt.

            - Most minden részletre emlékezni akarok –válaszoltam erősen koncentrálva a testére.

            - Hagyjuk a mellékes beszédet –mondta, miközben felült hozzám, majd ledöntött, így ő került felülre. Csípőm felett ült és csókolt meg vadul, míg kezeimet azonnal fenekére tapasztottam.  Kaptam az alkalmon és kikapcsoltam melltartóját, így könnyedén hozzá tudtam férni melleihez. Azokkal kezdtem el játszadozni, miközben minden egyes mozdulatát az elmémbe véstem. Egy részletet sem akarok elfelejteni. Meguntam, hogy csak így elvagyunk egymással, így ledöntöttem magam mellé, levettem az alsómat és egyben az ő bugyijától is megszabadultam. Kinyúlt az éjjeliszekrényéhez és a felső fiókból elővett egy kis fóliacsomagot, amit a kezembe nyomott. Szó nélkül tettem fel gyorsan magamra, majd visszanyomtam a matracra és egy határozott lökéssel már benne is voltam. Mindketten felnyögtünk, de nem hagytam időt pihenésre, egyből gyors tempóban kezdtem el mozogni. Nem volt gondja vele, így folytattam, néha erősebb mozdulatokkal. Most mindkettőnknek erre volt szüksége, neki felejtés céljából, meg levezetés gyanánt, nekem pedig csak szimplán jól esett vele lenni. Emlékezni akartam arra, mikor szexelünk, így elhatároztam, hogy minél hamarabb újra lefekszem vele, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan fog történni.

Teljesen más volt vele együtt lenni, mint egy másik lánnyal. Lehet azért, mert ezer éve ismerjük egymást, meg hát Mia egy gyönyörű lány. Hozzáfogható sosem lesz. Körmeit húzta végig szinte az egész hátamon, mire egy hangos morgás tört fel belőlem. Valahogy most nem tudtam magam kontrollálni. Ilyen még sosem fordult elő velem, pedig jó pár lánnyal volt már dolgom. Minél mélyebbre akartam hatolni benne, ami látszólag sikeredett is, mert a harmadik ilyen próbálkozásom után hangosan élvezett el, amit szinte azonnal követtem én is. Izzadtan borultam rá, míg egymás elől kapkodtuk el a friss levegőt. De egy biztos, életem egyik legjobb együttlétén vagyok túl.

13. rész

Mia szemszöge

A fejem kavargott, a gyomrom morgolódó oldalát mutatta, a testem fáradt volt és úgy éreztem, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Fájdalmas nyöszörgések közepette támaszkodtam a könyökömre, ami nem volt a legjobb húzás.

            - Úristen –suttogtam magam elé, mikor belenyilallt a fejembe a fájdalom. Nehezen nyitottam ki szemeimet és ekkor megláttam a mellettem lévő éjjeliszekrényen két szem gyógyszert, amiből az egyiket azonnal bevettem. Két szem? Azért ennyire nem vagyok rosszul, akkor mit keres itt kettő? Martha mindig egyet rak ide egy-egy buli után. Egyáltalán hogy kerültem haza?

            - Hmm –hallottam meg egy morgást mellőlem, mire az ütő is megállt bennem. Merev testtel fordultam el lassan jobbra a hang irányába, de bár ne tettem volna.

            - Ó te jó ég –döbbentem le a látványon, és ahogy észrevettem a partnerem is hasonlóan járt. Kikerekedett szemekkel néztünk egymásra, válaszokra várva, amiket sajnos nem kaptunk meg. –Mondd, hogy ez csak egy rossz álom! –folytattam kétségbeesetten.

            - Ha álom lenne, az biztos nem lenne rossz –mosolyodott el, mire vállon ütöttem.

            - Mit keresel az ágyamban? Hogy kerültünk ide? Ugye m-mi nem… -nem bírtam befejezni a mondatot, mert ha csak rágondoltam a hányinger kerülgetett.

            - Feküdtünk le? –fejezte be helyettem. Ekkor vettem észre, hogy a takarómat szorítom a mellkasomhoz és nem viselek más különösebb ruhadarabot. JongIn ugyanígy tett, de mivel meztelen felsőtesttel ült az ágyamban, így nem hiszem, hogy a takaró alatt fel lett volna öltözve.

            - Istenem, mondd, hogy nem feküdtem le veled! –pánikoltam. –Hogy kerültünk hozzám? Mi történt az éjszaka? Miért nem emlékszem szinte semmire? –záporoztak belőlem a kérdések.

            - Nem tudom, nekem sem rémlik semmi –mondta. Zavarodott arckifejezése valahogy alátámasztotta tudatlanságát. Hittem neki, de ezzel nem lettem nyugodtabb.

            - Én nem feküdhettem le veled. Barátom van és ha nem is lenne akkor sem nyúlnék hozzád.

            - SeHunt nem nevezném barátomnak és miért találsz ennyire undorítónak. Senki nem csalódott bennem még ilyen téren –védte magát.

            - De én ismerlek és nem egy hülye kis liba vagyok, akit felszedsz. Emellett meg sem akarom ismerni ezt a részedet –mutattam végig rajta. Úgy nézett rám, mintha pofon vágtam volna. –Lehet csak elaludtunk és nem is történt semmi –vetettem fel, mire kuncogni kezdett.

            - Ugyan már, ne legyél ennyire naiv! Szerinted csak aludtunk meztelenül? És szerinted részegen korlátozott minket bárki is, mikor egyedül voltunk egy szobában, egy ágyban. Bár azért sajnálom, mert egy ilyen lányra, mint te emlékezni szeretnék –merengett el, mire hozzávágtam egy párnát.

            - Ez nem vicces! Nem emlékszem, hogy lefeküdtem-e veled –álltam közel a síráshoz. –Mit fogok mondani SeHunnak?

            - Semmit, erről ne beszéljünk! Még mi sem tudjuk, hogy megtettük-e, bár nem látom, hogy bármi is utalna arra, hogy csak aludtunk.

            - Ez életem legrosszabb reggele –dőltem hátra az ágyamban, mire JongIn furán nézett rám.

            - És még nincs vége –mondta, mire fölém hajolt és végigsimított a nyakamon.

            - Mégis mit művelsz? –kértem számon, de ekkor fájdalmasan szisszentem fel, mikor jobban megnyomott egy bizonyos pontot.

            - Itt a bizonyíték az estéről –nézett sötéten a szemembe, mire gyorsan felpattantam a takarómmal magam körül és a tükörhöz rohantam. Sajnos igaza volt. Egy sötét lila folt ékeskedett a nyakamon.

            - Nem, ez nem lehet igaz. Hogy szívhattad ki a nyakam? –fordult felém, mire már az ágy szélén ült és az alsóját kereste.

            - Szerinted tudatosan tettem akármit is? Arra nem emlékszem, hogy milyen a tested ruha nélkül –mormogott magában, mire szúrós pillantással néztem rá. –De ezen változtathatnánk –harapott ajkába.

            - Felejtsd el! –zártam le, mire csak megrándította a vállát és készült felállni, de előtte gyorsan eltakartam a szememet.

            - Mi van? Tegnap már láttál mindent –éreztem hogy mosolyog.

            - De nem emlékszem és nem is akarok –vettem el a kezemet, mikor már legalább ott eltakarta magát. Mindketten felöltöztünk, ezután ő távozott, de mikor épp ment volna ki, hozzám lépett.

            - Habár sajnos nem emlékszünk, de biztos vagyok benne, hogy életem legjobb estélye volt és bármikor megismételném –mondta elszántan arcomhoz közel.

            - Ezt senki nem tudhatja meg és nem engedhetjük, hogy újra megtörténjen–válaszoltam. Egy darabig csak egymás néztük, majd bólintott és távozott egy kaján vigyorral a fején. Hatalmasat fújtattam és huppantam le az ágyamra. Ez kicsit sok volt így reggelre, de nem pihenhettem, mert egy rejtélyes üzenetet kaptam egy idegentől, ami SeHunról szólt.

Flora szemszöge

Fogalmam sincs, hogy hány óra lehetett, vagy hogy Luhan mellettem van-e még. Először csak a fejemet mozdítottam meg, de a párna puhasága és melegsége megakadályozott bármilyen másfajta mozgásban.

Viszont egy újabb kellemes érzés fogott el, mikor két ujj húzódott végig gyengéden a gerincem mentén. Hason feküdtem és a hátam fele kilógott a takaró alól. Óvatosan nyitottam ki szemeimet és találtam szembe magamat Luhannal, aki mosolyogva figyelt engem.

            - Jó reggelt –köszönt halkan. Haja kócos volt, arca boldog és csak úgy ragyogott mellettem. Piszokul jól nézett ki, máris levett a lábamról, de ezt próbáltam nem mutatni felé.

            - Jó reggelt –viszonoztam a mosolyát. Kezét nem vette le a hátamról, viszonylag közel kerültünk egymáshoz.

            - Hogy aludtál? –folytatta halkan.

            - Remekül. És te?

            - Meglepően jól, pedig veled voltam.

            - Ezt hogy érted? –vontam össze a szemöldökömet.

            - Úgy, hogy most először aludtam lánnyal –jelentette ki nyugodtan, mire megszólalni nem tudtam. Mi? A nagy Luhan, aki JongIn legjobb barátja, ki tudja hány lánnyal feküdt már le és még sosem aludt volna lánnyal?

            - Hogy mi? –nyögtem ki ledöbbenten.

            - Vagy én léptem le mindig egy-egy éjszaka után vagy a csajt küldtem el. Nem akartam senkivel sem komolyabbra venni, mint amennyit igazából jelentett.

            - Wow –ennyi volt, amit erre tudtam reagálni.

            - De te teljesen más vagy és nem bántam meg, hogy együtt aludtunk –folytatta, mire megdobbant a szívem. Tényleg komolyan gondolja.

            - Reméltem, hogy nem egy kalandnak gondoltál.

            - Nem –vágta rá azonnal. –Nem egy lány vagy a sok közül.

            - És ezután mi fog változni? –tettem fel a kérdést, ami kettőnk között lebegett.

            - Csak az, amit szeretnénk, hogy változzon –mosolyodott el biztatóan.

Két nappal később már a suliban voltunk. Nem beszéltem még Miának Luhanról, de egy ideig nem is tervezem. Lehet, majd este mikor találkozunk, beavatom a részletekbe.

Tegnap egyszer találkoztam vele, ahol igazából semmi nem történt. Jó, alig tudtunk elszakadni egymástól, de ezt leszámítva nagyon kellemesen telt a délután. Kezdek teljesen más szemmel Luhanra nézni és ez kicsit megrémiszt.

Idegesen várakoztam a párkánynál Miára, mivel megbeszéltük, hogy itt találkozunk és nem jellemző rá, hogy késsen, főleg nem ennyit.

Próbáltam hívni, de ki volt kapcsolva. Térdeimre támasztottam a fejemet, mikor egy hang szólalt meg előttem.

            - Nem jó látni, ha ennyire feszült vagy –mondta, mire feszülten keltem fel és néztem el mellettük, majd rájuk. JongIn állt közvetlen előttem, Luhan kicsit hátrébb és mosolyogva figyelt engem, BaekHyun pedig leghátul.

            - Nincs jobb dolgod?

            - Jelenleg nincs, és ne hidd, hogy nem érdekel, ami veled történik. Gondolom Miáról van szó –folytatta, miközben leült mögém engem is magával húzva és szorosan maga mellé ültetett. –Mikor beszéltél vele utoljára?

            - A bál előtt. Egész este kerestük egymást, de nem találkoztunk. Tényleg, nem veled ment el? –néztem rá, mire láttam, hogy megmerevedik, aztán zavartan veszi le rólam a tekintetét. –Mi történt köztetek? –kérdeztem rá, majd Luhanra néztem, de csak megrázta a fejét jelezve, hogy ő sem tud semmit.

            - Semmi, fogalmam sincs, hogy mi van vele, csak azt, hogy gondok vannak SeHunnal.

            - De hívott volna –zavarodtam össze.

            - Lehet, hogy olyan, amit titkolni szeretne mindenki elől. Neked nincs olyan dolgod, amit még neki sem mondtál el? –kérdezte, mire találkozott tekintetem Luhanéval. Csak lesütöttem szemeimet, de ekkor mindegyikünk telefonja megcsörrent. Körüzenet. Jajj ne, egy újabb pletyka. Egyszerre kaptuk elő a telefonunkat, de ami ott fogadott azt álmaimban sem gondoltam volna.

SeHun szemszöge

Napok óta nem is hallottam Miáról, nem beszéltünk, nem találkoztunk. Tudtam, hogy ilyen lesz ez a kapcsolat, de azért nem gondoltam, hogy már az elején.

            - Mi lesz, ha kiderül? Futótűzként terjedne el a hír –kérdezte aggódva, mire csak végigsimítottam szépséges arcán.

            - Semmi gond nem lesz. Ha nem foglalkozunk velük, akkor el fognak csitulni –próbáltam megnyugtatni, de igazából én magam sem tudtam, hogy mi lesz. –Mennem kell, de majd felhívlak este –csókoltam meg hosszan és szenvedélyesen, majd eljöttem tőle. Muszáj volt bemennem a suliba, így a kocsi egyből odavitt. Útközben sok mindent átgondoltam, lassan nem bujkálhatunk tovább, de egyáltalán nem vágyom rá, hogy mindenki minket támadjon le.

Ahogy megérkeztem máris fura pillantásokkal találtam szemben magamat, ahogyan haladtam fel a lépcsőn. Nem értettem semmit, de mikor befordultam a sarkon és megpillantottam Florát, JongInt, Luhant és BaekHyunt, akik mind vádló pillantással meredtek rám tudtam, hogy itt a vég. Nyugodt lépésekkel haladtam feléjük, majd álltam meg előttük. 

            - Merre voltál? –kérdezte a szőke fiú.

            - El kellett intéznem néhány dolgot –válaszoltam higgadtan, mire csak a kezembe dobtak egy telefont. Értetlenkedve néztem meg a képernyőt, ami után minden világos lett.

            - Nem szeretnél mondani valamit? –kérdezte BaekHyun, de ekkor Mia trappolt hozzánk dühös arckifejezéssel. Ennél rosszabb úgysem lehet.

            - Mi ez a kép? Tényleg igaz, amit alatta beszélnek? –kérdezte könnyes szemekkel. Mindenki körülöttünk síri csendben figyelte a jelenetet, de én csak vettem egy nagy levegőt és beismertem a titkomat.

            - Igen igaz, meleg vagyok.

12. rész

Mia szemszöge

            - Ha kihasználod Florát, esküszöm, hogy tönkre teszlek –szólaltam meg mögüle, mire megtorpant, majd ferdén fordult meg. Mindkettőnk tekintete kemény volt, de engem ő nem fog megfélemlíteni.

            - Azt sem tudod, miről beszélsz –mosolyodott el féloldalasan.

            - Nagyon is tudom. Flora elmondta mit tettél, csodálom is, hogy megbocsát neked. Én sosem tettem volna, de az ő döntése. Viszont, ha még egyszer így megbántod, azt nem fogom ennyiben hagyni –sziszegtem a képébe.

            - Jobb lenne, ha a saját dolgaiddal foglalkoznál. Nem látom SeHunt. Csak nem gondok vannak a paradicsomban? –emelte meg pajkosan a szemöldökét.

            - Ha ennyire tudni szeretnéd, dolga akadt –emeltem fel a fejemet.

            - Igen? Én teljesen más dolgokat hallottam –vált gonosszá az arca. –Hol hagytad a partneredet? Biztosan nehéz lehetett egy gazdag póttagot találni, nem igaz? –jött közelebb és kérdezte gunyoros hangnemben.

            - Fogd be! Florát lehet becsapod, de engem nem –vágtam hozzá ingerülten.

            - Semmit nem tudsz tenni. Ha mégis eljárna a szád néhány dologról, akkor Flora egy életre meggyűlölne téged, amit nem kockáztathatsz meg –mondta fenyegetően.

            - Ez a veszély téged is ugyanúgy fenyeget, úgyhogy jól vigyázz! –sziszegtem, ekkor viszont megjelent Chen, így gyorsan egy elbűvölő mosolyt varázsoltam arcomra.

            - Minden rendben? –kérdezte, miközben gyanúsan méregette Luhant.

            - Persze, ő csak egy közeli barátom –hangsúlyoztam ki az utolsó szót, mire az érintett sejtelmesen elmosolyodott, biccentett egyet és már ment is vissza barátnőhöz. Nagyon nem lesz ennek jó vége, előre látom.

Flora szemszöge

Éppen a nagymamámmal beszélgettem, mikor feltűnt a kísérőm két pezsgővel a kezében.

            - Jó estét Mrs. Benett, milyen jól néz ki –köszöntötte Luhan illedelmesen.

            - Luhan, milyen régen láttalak és milyen jóképű fiú lett belőled. Örülök, hogy az én Florámmal jöttél –nézett kettőnkre.

            - Részemről az öröm –pillantott rám, mire csak elmosolyodtam.

            - Nem is tudjátok mennyire jól néztek ki együtt, igazán összeilletek –folytatta a nagyim, de gyorsan leállítottam.

            - Oké nagymama, szerintem még nem köszöntöttél mindenkit –célozgattam.

            - Értem én, de csak a tényeket közlöm. További jó szórakozást gyerekek –mosolygott sejtelmesen, majd eltűnt. Hitetlenkedve csóváltam meg a fejemet, de ekkor Luhan kezét éreztem meg a derekamon.

            - A nagymamádnak igazán jó szeme van, nem gondolod? –nézett rám.

            - Nem mindenben –válaszoltam, mire csak szórakozottan elmosolyodott és koccintott velem.

            - De ebben igen –súgta a fülembe. Elhúzódott és csak néztük egymást. Teljesen rabul ejtett a tekintete. Annyi vágyat és akaratot láttam benne, ami engem is megtévesztett. Legbelül megmozdult valami, nem tudom mi, de féltem a jelentésétől. Éreztem, hogy a következő lépést szerette volna megtenni, de ekkor JongIn jelent meg vidáman.

            - Hogy érzik magukat a fiatalok? –támaszkodott neki az asztalnak és mindent tudó pillantással méregetett bennünket.

            - Jól egészen mostanáig –sóhajtottam, miközben felé fordultam.

            - Aúú, ez fájt –biggyesztette le az ajkát megjátszva.

            - Kivel jöttél? –lépett szorosan mellém Luhan.

            - Senkivel, de majdcsak találok valakit, akivel viszont hazamehetek –nyalta meg alsó ajkát rám nézve.

            - Hihetetlen vagy –ráztam a fejemet.

            - Tudjátok, meglep, hogy újra puszipajtások vagytok –mondta töprengve.

            - JongIn –szólalt fel fenyegetően Luhan és éreztem, ahogyan megfeszül mellettem.

            - Nyugi, de tudod Flora a bál után egy hármas még jobb lenne. Luhannak úgyis mindegy, viszont én nagyon élvezném –nézett végig rajtam, majd vastagabb ajkába harapott.

            - Elég! –szólalt meg dühösen Luhan és meredt szikrázó tekintettel barátjára. –Gyere, menjünk! –ölelte át a derekamat és húzott el onnan.

A terem egy teljesen másik részén álltunk meg és éreztem, hogy mennyire dühös.

            - Nyugi, csak a szokásos dumája –próbáltam csillapítani a mérgét.

            - Ne haragudj, semmi sem igaz abból, amit mond. Igenis nekem sokat jelent és-

            - Tudom –szóltam köbe, mire ledöbbenve meredt rám. Szerintem fel sem fogta, hogy mit mondtam az előbb, de ezzel csak még jobban alátámasztotta a döntésemet.

            - Mi? Te nem…

            - Nem haragszom és tudom, hogy nem csak egy kör kell neked –mondtam halkan, miközben lehajtottam a fejemet. Valahogy most nem tudtam a szemébe nézni. A következő képem, hogy egy szempillantás alatt lép közvetlen elém, emeli fel a fejemet és csókol meg. Meglepődtem nem tagadom, de egyáltalán nem bántam meg.

Luhan szemszöge

Visszacsókolt. El sem hiszem, hogy végre közel enged magához. Lágyan húztam magamhoz és öleltem a derekát, míg kezei a nyakam és arcom találkozásánál pihentek. Nem akartam elsietni, elkapkodni csak kiélvezni a csók lassúságát, gyengédségét. Nehezen húzódtam el tőle, de nem távolodtam el. Arcunk közel volt egymáséhoz, lehelete csiklandozta ajkaimat, illata simogatta orromat.

            - Ezt lehet nem itt kéne –suttogta, mire csak elmosolyodtam és húzni kezdtem magammal a lépcsők felé.

JongIn szemszöge

Láttam a csókjukat, aminek őszintén szólva, nem örültem. Keserű arccal ittam bele az italomba, mikor egy másik csalódott személy jelent meg mellettem.

            - Látom te sem szórakozol a legjobban –mondja, majd lehúzza pohara tartalmát.

            - Miért? Téged mi bánt? –néztem rá.

            - Elég sok minden –hagyta annyiban a dolgot, mire felé fordultam, közben a pulton könyököltem.

            - Mi történt a kísérőddel?

            - Fogalmam sincs, de nem is érdekel –nézett rám. Egyikőnk sem szólalt, mire felé nyújtottam a poharamat, koccintottunk és együtt húztunk le egy pohár töményet.

            - Nem lépünk le? –kérdeztem. Rám pillantott és percekig gondolkodott, majd válaszolt.

            - Csak, ha berúgunk. –erre csak elmosolyodtam, felé nyújtottam a karomat, amibe belekapaszkodott és szépen távoztunk a bálról. Kint várt a kocsim és indulhattunk is a kedvenc báromba.

Flora szemszöge

Kétségbeesetten faltuk egymás ajkait, miközben az egyik lakosztály ajtajának nyomott. Még szerencse, hogy a legfelső szintet szállodaként működtetik. Ügyesen húzta le a kis kártyát a zárban, miközben el nem engedte párnáimat. Belökte mögöttem az ajtót és tolni kezdett testével. Lábával becsukta a falapot, mi pedig megállapodtunk a szomszédos falnál. Nyakkendőjét kezdtem bontogatni, amit sikeres kicsomózás után a földre hajítottam. Vágytunk egymásra, de mégsem siettünk el semmit. Minden mozdulatnak meg volt a rendje, a hangulata, a jelentősége. Egyenként gomboltam ki az ingjét, de előtte fekete zakóját toltam le a vállain, ami végül a földön landolt. Egy pillanatra elváltunk egymástól, ujjával állam alá nyúlt, hogy szemeibe nézhessek. Sűrűn vettük a levegőt, mellkasunk fel-le járt azonos ütemben. Lassan nyitottam szét ingjét és vettem le róla a szemkontaktust meg nem szakítva. Megéreztem ujjait a hajamban, ami kissé hátrabillentette a fejemet, így könnyebben hozzáfért a nyakamhoz. Kis csókokkal haladt végig egészen a kulcscsontomig, majd vissza fel, mire nagyokat hümmögtem. Újra elhúzódott tőlem, homlokát az enyémnek támasztotta. Lehúzta az elrejtett cipzárt a hátamon, majd kimérten tolta le az anyagot a felsőtestemen, ami egybe hullott le a lábaim köré. Óvatosan léptem ki a ruhámból, mikor ismét a falnak passzírozott. Egész testével nekem simult, nyelveink újra egymásba fonódtak. Ujjaim szőke tincseik között, amikbe félve kapaszkodtam. Keze bejárta az egész testemet, simogatta, cirógatta a bőrömet. Derekamnál fogva húzott el a faltól és lépdelt velem az ágyhoz. Feltérdeltem rá és vártam, hogy kövessen, de előtte megszabadult a nadrágjától, míg tekintetével el nem engedte az enyémet. Lassan térdelt fel ő is, majd megállt előttem. Pár centi választott el minket, ujjainkat összefonta a derekunk mellett, arcával közel hajolt és csak várt. Nagyra értékeltem, hogy nem volt követelődző, nem sietett el semmit.

            - Gyönyörű vagy –szólalt meg először, amióta elhagytuk a bál termét. Lassan nézett végig fehérneműs testemen, mintha mindenegyes kis részletet megörökítene magában. Elengedtem a kezét, végig simítottam enyhén izmos felsőtestén, miközben haladtam fel egészen a nyakáig. Ujjaimmal átöleltem és lehúztam magamhoz, hogy újra érezhessem puha ajkainak ízét. Mámorító csend uralkodott a szobán, amit csak a mi hangjaink törtek meg. Átölelte a csípőmet és közelebb húzódott hozzám, miközben egyik kezével végigsimított a hátamon, fenekemen le a combomra. Felsőtestével gyengéden tolt le az ágyra, majd felém térdelt. Ajkaival a fülem tövétől indult el és haladt szépen lassan egyre lentebb, amit nem bírtam mocorgás nélkül tűrni. Hátát simogattam, hajába túrtam, miközben nyelve már a dekoltázsomon járt. Megemelte a hátamat, hogy megszabadíthasson melltartómtól, amit végül az ágy mellé dobott. Kifeszített hasamon folytatta tovább csókjait, mire egy halkabb nyögés tört fel belőlem. Próbáltam visszafogni mindenféle hangot, amit a kényeztetése nyújtott, de már nem nagyon bírtam.

            - Ne fogd vissza magad! Mindent hallani akarok –búgta a bőrömbe, mintha elmémbe látott volna. Visszatért ajkaimhoz viszont már nem volt rajta az alsója. Észre sem vettem, hogy levette volna, teljesen megrészegített a kényeztetésével. Éreztem ahogyan merevedése hozzámér, mire mindketten nyögtünk egy kisebbet. Értette a célzást, ezért elhajolt tőlem, hogy lehúzhassa az utolsó ruhadarabomat. Betérdelt combjaim közé és édesen megcsókolt, miközben lassan, de határozottan belém csúsztatta merev tagját. Elakadt bennem a levegő egy pillanatra, de aztán egy elégedett sóhaj kíséretében távozott belőlem. Itt már nem volt annyira gyengéd, de nem bántam. Habár közepesen mozgott, de lökései erőteljesek voltak, amik mindkettőnk számára tökéletes volt. Feltámaszkodott, szemei csukva voltak, ajkai szétnyíltak és halk nyögések hallatszódtak felőle. Eszméletlen látvány volt, így látni őt. Sosem képzeltem, hogy valaha én ilyen kapcsolatba leszek vele. Ábrándozásomból egy mély, erős lökése húzott vissza, mire hangosan nyögtem a nevét. Könyökeire ereszkedett és szinte egymás szájába lihegtünk. Kezdtem érezni, ahogyan a gyomrom görcsbe rándul, körmeimet hátába mélyesztettem és két nagyobb lökés után a nevét nyögve élveztem el. Pár hajszálam nedves homlokomhoz tapadt, testem remegni kezdett, mikor ő is átlendült a csúcson és pár nagyobb nyögés közepette élvezett el. Mivel még nem tértem észhez, de félig hallottam szájából a nevemet, ami annyira furán csengett most. Fáradtan feküdt mellém, miközben egy takaróval takartuk el meztelen testünket. Hosszú percig próbáltuk helyreállítani szabálytalan légzésünket, ami nehezen, de sikeredett. Csukott szemhéjjal nyugtattam magamat, mikor hűvös ujjait éreztem meg arcélemen, amik gyengéden simogattak. Kinyitottam szemeimet, oldalra fordítottam fejemet és találkoztam sugárzó arcával. Szemei boldogan csillogtak és gondolom én is ugyanígy festhettem. Egy szóval tudom jellemezni az esténket: tökéletes.