38. rész

JongIn szemszöge

Megállás nélkül hívtam Luhant a szoba közepén fel-le sétálgatva, de egyszer sem vette fel. Eközben Mia Floránál próbálkozott, de ugyancsak sikertelenül.

            - Hova tűntek ezek ketten? –mérgelődtem.

            - Holnap beszélnünk kell Luhan apjával vagy a sajtóval. Nem engedhetjük, hogy ez jelenjen meg mindenhol –gondolkozott ésszerűen Mia.

            - Igaz, de Luhan nélkül mit tudunk tenni? Neki is hallania kéne a hírt. Az biztos, hogy ChanYeol nem sokáig fogja itt rontani a levegőt –huppantam vissza a kanapéra.

Másnap reggel időbe felkeltem és már úton is voltam Luhan apjának az irodájába. Ő volt New York polgármestere és tegnap a ChanYeolos beavatkozás, elég rossz hírnevet terjesztett el róla. Szerencsére nagyon közel állunk egymáshoz, így én minden hátsó dolgot tudok, ami itt vagy a választásokon történik.

            - JongIn, milyen jó téged látni –fogott velem kezet, majd visszaült a székébe.

            - Önt is, uram. Kár, hogy ilyen kellemetlen ügy miatt kellett ezt a sürgős találkozót megejtenünk –foglaltam helyet vele szembe az asztal túloldalán.

            - Nem hiszem, hogy ez a gyerek bármit is tudna nekem ártani. A sajtósaim és informatikusaim folyamatosan figyelik a változásokat és eddig semmi nagyobb dolog nem történt, ami miatt félnem kéne. De mindenesetre nem engedem, hogy tovább sározzon be ez a kisfiú. Pár óra telt el, azt mondom, várjunk még, hogy hogyan reagálnak az emberek a hírre –vált komollyá.

            - Egyetértek. Pár embert én is az ügyre állítottam, ha bármit megtudok azonnal szólok –álltam fel és ráztunk kezet újból.

            - Köszönöm, JongIn –mosolygott őszintén.

            - Jut is eszembe, nem tudja, merre lehet Luhan? Nem érjük el a telefonján.

            - Tegnap reggel óta nem láttam. Biztosan nem sokára előkerül –mondta nyugodtan, majd el is hagytam az irodát.

ChanYeolnak a legrosszabb húzása volt, mikor elküldte ezt a bizonyos hírt. Ugyanis azzal vádolta a polgármestert, hogy lefizette a magasabb rendű embereket, mikor a választások folytak és elintézte az ellenfeleket, hogy ne tudjanak a közelébe se érni. Arról is olvastam, hogy megszervezte a jótékonysági tetteit, hogy ezzel újabb embereket állítson maga mellé. Ez mind hazugság. Személyesen ismerem a történetet, de mivel nem adhatunk ki közvetlen információkat, így egyenlőre csak várni tudunk, hogy az emberek, hogyan reagálnak ezekre. A következő választás csak hetekre van, így nem lenne jó, ha most keverednénk botrányba.

Sajnos muszáj volt iskolába mennem, így a sofőr a Genius előtt rakott ki.

            - Azt hittem már sosem érsz ide. Mi volt? –támadott le azonnal a lépcsőn Mia.

            - Várunk. Eddig semmi komolyabb nem történt, de jó lenne, ha ez így is maradna –világosítottam fel gyorsan.

            - Mindent megér, ha ezeket a kis kétségbeesett arcokat láthatom –jelent meg pár lépcsőfokkal lentebb ChanYeol.

            - Velünk nem bírsz el, ezért a polgármestert támadod? Ez most komoly? –kérdeztem tőle.

            - Kinek kell a polgármester, nem. Rajta keresztül viszont Luhan könnyű célpont. Tényleg, hol hagytátok a szerelmes párocskánkat? Ennyire megviselte volna apuci bukásai?

            - Semmi közöd ehhez és senki nem bukott még el rajtad kívül. Nézz már magadra, hova süllyedtél! –lépett mellém Mia.

            - Kedves, hogy ennyire törődsz velem, de a helyedben magamért sokkal jobban aggódnék. Hamarosan mindenki megtudja, hogy milyenek is vagytok, milyen családból származtok –szűkítette össze szemeit.

            - Azt hiszem a te hátteredről is lehetne, mit mesélni –mosolyodtam el. –Apukádnak is voltak érdekes ügyei, amik biztosan érdekelnék a közönséget –vettem fel az ő stílusát.

            - Fenyegetni próbálsz? –nevette el magát. –Csak tessék, majd meglátjuk, ki jár nagyobb sikerrel –kacsintott és már ott is hagyott minket.

            - Hogy van bőr a képén ilyeneket csinálni? –tajtékzott mellettem Mia.

            - Nyugi, nagyot fog ő koppanni csak idő kérdése.

Luhan szemszöge

Csodálatos másfél napon vagyunk túl. Minden percet együtt töltünk, nem foglalkozunk senkivel és semmivel sem. Ez akkor is így volt, mikor éppen a fürdőszobában fésülködött, én pedig mögé osontam és kissé beleharaptam illatos nyakába.

            - Sosem bírsz magaddal –kuncogott, majd szembefordult velem. Nem volt rajta ruha csak egy fehérnemű, így még jobban éreztem testét az enyémnek nyomódni.

            - A közeledben? Nem, egyáltalán nem tudom kordában tartani magam –csókoltam meg szépen lassan, elnyújtva az élvezetet.

            - Nem gondolod, hogy vissza kéne kapcsolnunk a telefonjainkat? Rossz érzésem van, mintha történt volna valami –csiklandozta a nyakamat körmeivel.

            - Mi történt volna? Csak erre a pár napra felejtsd el New Yorkot, az én kedvemért –néztem rá nagy szemeimmel.

            - Megtenném, de nem tudom. Luhan, csak nézzük meg! Akkor megnyugodnék –hajolt közelebb. Miért nem tudok nemet mondani neki?

            - Tudod, hogy neked nem tudok ellenállni –sóhajtottam, mire hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Gyors csókot nyomott ajkaimra és már ment is be a kabinba. Én is követtem, ekkor már az ágyon ült és a telefonját izzította be. Pár másodperc elteltével sikeresen bekapcsolódott a készülék, de Flora arckifejezése engem is megdöbbentett.

            - 28 nem fogadott hívásom van és 13 üzenetem –közölte, mire összevont szemöldökkel ültem le mellé. Sorba nyitogattuk meg a ránk hagyott értesítéseket, aminek a nagy része JongIntól és Miától származott. Ezután viszont elértünk a sürgető és pánikoló szövegek forrásához.

Azt hittem ott helyben felrobbanok. ChanYeol az apámat támadta volna? Nem lehet ekkora hülye. Az biztos, hogy szétverem, ha meglátom.

- Luhan, jól vagy? –kérdezte óvatosan Flora és megfogta a kezemet.

- Ez a görény be akarja sározni az apámat? Ez most komoly? –álltam fel, miközben

idegesen a hajamba túrtam. Flora is azonnal felpattant, majd átölelt vékony karjaival.

            - Ne haragudj, Luhan, nem akartalak felzaklatni. Nem kellett volna megnéznünk.

            - Hogy haragudnék, dehogyis –húztam a mellkasomra. –Csak idegesít ez a senki.

            - Most mit tegyünk?

            - Nem tudom. Beszélnem kéne apával, meg JongInnal is.

            - Nem lenne jobb, ha hazamennénk? Ne értsd félre, semmi kedvem itt hagyni ezt a remek helyet, ahol csak ketten lehetünk, de ez fontosabb lenne –nézett fel rám.

            - Tudom, igazad van. Szólok a kapitánynak –egyeztem bele szomorúan. Mielőtt kimehettem volna, Flora megragadta a karomat és egy szenvedélyes, érzéki csókkal jutalmazott meg.

            - Ugye tudod, mennyire szeretlek? –súgta közel az arcomhoz, mire sokkal nyugodtabb lettem.

            - Tudom –pusziltam meg a homlokát, majd siettem is a hajó főnökéhez.

Mia szemszöge

Este nálunk voltunk JongInnal, mikor hirtelen kinyílt a lift és kilépett rajta Luhan és Flora.

            - Hála az égnek, hogy itt vagytok –pattantam fel azonnal, majd gyorsan üdvözöltük őket. –Hol voltatok? –kértem számon őket.

            - Elmentünk egy kis hajóútra, hogy együtt lehessünk, de nem gondoltuk, hogy emiatt kelljen hazajönnünk –mondta kissé dühösen Luhan.

            - Akkor hallottatok róla –mentünk beljebb és ültünk le a kanapékra.

            - Igen, de ez hogy történhetett? Hogy jött be a képbe apa? –értetlenkedett az érintett.

            - Ezt még nem tudjuk, de egyelőre semmi gond. Apád eléggé szimpatikus az embereknek, akik nem hisznek csak úgy el minden jött-ment hírt, amit éppen kiadnak –nyugtatgatta JongIn, ami láthatólag használt is.

Luhan szemszöge

Tudom, hogy ez nem árthat apának, de akkor is feldühített ez az egész ügy. Flora hazajött velem, így legalább nem kell egyedül aludnom az éjszaka.

            - Hogy tehet valaki ilyet? Egyszer legyen alkalmam rá és biztos lehet benne, hogy nem fogom sajnálni, mikor szétverem a képét.

            - Senki nem ver szét senkit. Nyugodj meg, Luhan! Próbálkozhat akármivel is, ChanYeol, nem fog neki összejönni –lépett mögém és ölelte át a derekamat. Arcát a vállamba fúrta, majd lehúzta a zakómat és az ingemet kezdte bontogatni. Türelmesen vártam, hogy leszedje rólam a világoskék anyagot, majd óvatosan maga felé fordított. –Ne törődj vele! –súgta és gyengéd csókot lehelt ajkaimra. Végigpuszilta az állkapcsomat, majd a nyakamra tért át, miközben hátamat és oldalamat csiklandozta körmeivel.

            - Flora –leheltem, de nem engedte, hogy folytassam a mondandómat.

            - Sshh, ne foglalkozz semmivel! –hajolt fel vissza ajkaimhoz, majd lassan tolni kezdett a mellkasomnál fogva az ágyam felé. Kicsit meglökött, így a hátamra érkezve vártam a következő mozdulatára. Feltérdelt az ágyra, a csípőm fölé araszolt, majd lehajolt egy csókért, míg a hasam aljára ült. Édesen ízlelgette ajkaimat, majd miután ezzel végzett a nyakam vékony bőrfelületét csiklandozta nyelvével vagy éppen fogaival.

Teljesen átadtam magamat az érzésnek, most pont erre volt szükségem. Csak Florát akartam, hogy elfelejtsek mindent és rá koncentráljak.

Valahol éreztem, hogy ma nem fogunk továbbmenni, de nem is akartam. Ennyi kellett mindkettőnknek.

            - A-annyira imádlak –sóhajtottam, mire mosolyogva felém könyökölt és a hajammal játszadozva nézett a szemembe.

            - Én is téged. Jobban érzed magad? –aggodalmaskodott.

            - Igen, köszönöm –pusziltam meg a homlokát, majd mindketten átöltöztünk, elhelyezkedtünk az ágyamban és a mellkasomra húzva aludtunk el.

ChanYeol szemszöge

Nem éppen úgy sült el ez az egész, ahogyan elképzeltem, de nem bánkódom. Van még több ezer ötletem, amivel komoly hatást érhetek el náluk. A következőre holnap kerül sor, ugyanis a végzős diákok számára egy beszélgetést rendeztek és pár dékán el is jön az egyetemekről. Mindenkinek be kell adnia egy önéletrajzot, hogy mik a terveik, miket szeretnének elérni és párunkat behívják egy második beszélgetésre. Mivel ők elitek, így már előre meg volt beszélve a második találkozó és itt jövök én a képbe. Egy kis cserebere és máris sokkal érdekesebb lesz a délután. 

37. rész

Luhan szemszöge

Már hosszú percek óta becsöngettek, de ezzel mit sem törődve faltam tovább ajkait. Teljesen a falhoz passzíroztam törékeny testét, lehetetlenségig hozzásimultam, simogattam, öleltem, ahol tudtam. Annyira finomak voltak puha ajkai, nem akartam elengedni őket.

            - Luhan, bárkih mehg láthat minket –tolt el lihegve.

            - Akkor menjünk el innen vagy utazzunk el pár napra, csak te meg én –vetettem fel azonnal az ötletet.

            - Mi? Mégis hogyan? Mindjárt érettségi, itt van ChanYeol, a családi viták, nem hagyhatjuk itt őket.

            - Dehogynem. Pont ezért. Annyi minden történt mostanában, de mikor voltunk igazán együtt? Úgy, hogy senki nem zavart bele, hogy nem kellett rohannunk valahova?

            - Nem is tudom, Luhan, szerintem ez nem jó ötlet –sütötte le tekintetét, de álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, hogy szemeibe tudjak nézni.

            - Szeretlek, és ha egy-két napra elutazunk, azzal senkinek nem ártunk. Nem fog összedőlni a világ –győzködtem, mire hosszasan nézett rám azokkal a gyönyörű szép, nagy szemeivel.

            - Rendben, pár napba senki nem hal bele –egyezett bele, mire hatalmas mosoly jelent meg az arcomon.

            - Máris telefonálok és délután már indulhatunk is. Ne szólj senkinek, nem akarom, hogy bárki is az utunkba álljon. Most menj haza, pakolj össze! Egy óra múlva ott vagyok érted –csókoltam meg még egyszer, majd mindketten azonnal az utunkra indultunk.

ChanYeol szemszöge

Éppen a folyosón sétálgattam zsebre dugott kezekkel, mikor valaki megragadta a könyökömet és az egyik sarok mögé húzott. Miután neki nyomott az illető a falnak akkor láttam csak, hogy kivel is van dolgom.

            - Mia, micsoda kellemes meglepetés –vettem fel azonnal a lehengerlő mosolyomat.

            - Nekem te ne jó pofizz itt! Legszívesebben hányni tudnék tőled és hidd el, mindent megteszek, hogy tönkretegyelek. A ma reggeli incidensed csak olaj volt a tűzre –sziszegte összeszűkített szemekkel.

            - Én csak rámutattam a lényegre a dékánok előtt, hogy a híres és felbecsülhetetlen értékű Mia Trachtenberg egy ribanc, aki állandóan a legjobb barátjával kefél –fejtettem ki a véleményemet nem éppen a legszebben, mire meg is kaptam a magamét, mivel hatalmas pofon csattant az arcomon. Kissé bele is szédültem igazság szerint. Nem néztem volna ki belőle, hogy ekkora erővel meg tud ütni. Állkapcsomat mozgatva fordultam vissza hozzá, miközben az arcomat simogattam.

            - Undorító féreg, megöllek –köpte a képembe, majd magamra hagyott. Lehet kissé megérdemeltem a hatalmas csattanást az arcomon, de ez most kicsit észhez is térített. Mia az egyik legkeményebb pont a csapatban JongInnal együtt. Először a másik kettőt kéne meggyengítenem és csak aztán bevetni a nagyágyút a két sziklafal ellen. Akkor lássuk Florát és Luhant.

Flora szemszöge

Szerencsére senki nem volt otthon, mikor kiléptem a liftből. Egyből elővettem az egyik bőröndömet és elkezdtem beledobálni a ruháimat. Mielőtt leindultam volna, írtam egy SMS-t Nathannek, hogy pár napra eltűnök, ne keressenek, majd már szálltam is be a liftbe. Mire kiértem a ház elé meg is láttam Luhant a kocsival, és hogy hatalmas mosolyával vár engem.

            - Olyan jó lesz végre csak veled lenni –húzott magához, amíg a sofőr intézte a csomagokat.

            - Veled is –pusziltam ajkain. –Amúgy hova tervezed az utat? –érdeklődtem.

            - Majd meglátod, édes –kacsintott, majd ezután beszálltunk a limuzinba és el is indultunk a számomra még ismeretlen hely felé. Bent hozzábújtam, míg lágyan simogatta a karomat. Olyan szép volt ez a pillanat, ez a terv, el sem hiszem, hogy ez megtörténik. Nem sokkal később megérkeztünk egy helyre, de még nem láttam, hogy pontosan hol is vagyunk. Viszont mikor kiszálltunk megpillantottam a nagy New York-i magán kikötőt.

            - Hajóútra megyünk? -fordultam boldog arccal Luhan felé.

            - Gondoltam ott senki nem zavarna minket és amúgy is régen voltam apa jachtján –nézett el az egyik irányba, ekkor én is megláttam a kicsikét. Egy hatalmas fehér luxos hajó, ami csak ránk várt. Abban a percben lettem izgatott egy kissé.

Luhan óvatosan tolni kezdett a jármű felé, majd miután minden csomagunkat felvittek a fedélzetre, mi is felszálltunk és a hajó már el is indult kifelé a kikötőből.

Luhan egyből egy koktélos poharat nyújtott át nekem, miközben hátulról hozzám simult és egyik karjával ölelte át a csípőmet.

            - Igyunk kettőnkre, és hogy végre kettesben lehetünk –búgta a fülembe, mire összekoccintottam poharaink száját. Mindketten lehúztuk a színes italt, majd Luhan rögtön maga felé fordított és már játszadozott is a nyelvével a számban.

            - Gyere, menjünk a kabinunkba –suttogta és húzni kezdett az összekulcsolt kezeink után. Bent előreengedett a fehér ajtón, amit be is zárt magunk után. Közben szemügyre vettem a szobánkat, ami egy hajón lévő lakosztályhoz képest hatalmas volt. A legmodernebb berendezéssel, hatalmas fehér francia ággyal, fürdővel és mindennel, amire szükségünk lehet. 

            - El sem tudom mondani, mióta várok erre –ölelt át hátulról és kezdte el simogatni a hasamat, miközben ajkait oda-oda érintette a nyakamhoz vagy az arcomhoz. –Csak te meg én, senki más.

            - Hmm Luhan, ne értsd félre, imádok itt lenni, de zavar, hogy csak így eljöttünk –motyogtam, mire kivette a táskámból a telefonomat és kikapcsolta, majd a sajátjával is megcsinálta ezt a műveletet. Ezután a táskámmal együtt eldobta őket az egyik karosszékbe, ami az ajtó mellett álldogált.   

            - Ne foglalkozz senkivel csak velem és engedd, hogy ellazítsalak! –hintett apró puszikat végig a nyakam vonalán fel a fülemig, majd vissza. Nagyokat sóhajtoztam, mivel közben az ujjai lágyan cirógatták a bőrömet a karomon, derekamon, hasamon. Hátravetettem fejemet a vállára, így nagyobb szögben hozzáférhetett a kívánt részhez, amit már egyre mohóbban nyalogatott és harapdált. –Annyira vágyom rád, olyan gyönyörű vagy –fordított szembe magával és csókolt meg rendesen. Teljesen egymásba fonódtunk, beleolvadtunk egymás karjaiba. Közrefogtam szép arcát, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz, míg csípőmnél és fenekemnél szorított testéhez. Hozzám nyomta ágyékát, mire belenyögtem a szájába, mivel megéreztem egyre keményebb férfiasságát.

            - Luhanhh –szakadtam el tőle levegőt kapkodva. Egyből értette, hogy mire gondolok, így megfogta a felsőm alját, lehúzta rólam, majd az ágy felé vonszolt. Mielőtt lefeküdhettünk volna rá, magáról is levette a zakót és az inget, majd egy újabb csók közben nyomott le felsőtestével a matracra. Térdei közé fogta a derekamat, míg hajamat simogatta és az ajkaimon cuppogott.

            - Kívánlak, nagyon –mormogta a számba, majd felült és nadrágomat kezdte el kigombolni, amit utána sikeresen le is húzott. Feltérdelt és saját magát is megszabadította a hosszú vászonanyagtól. Ekkor ültem fel gyorsan és terítettem le magam alá, amin láthatóan meglepődött. Két kezét leszorítottam a feje mellett, áthajítottam egyik oldalra a hajamat, majd egy gyors csókot nyomtam puha ajkaira. Gyönyörű szemeibe néztem, amik csak úgy csillogtak rám, kócos hajával tökéletes keretet adva az egésznek.

            - Imádlak –sóhajtotta, mire kuncogni kezdtem.

            - Én is –válaszoltam és már be is támadtam a nyakát. Nyelvem hegyével játszadoztam érzékeny bőrén, néhol erős harapással megtörve a kellemes láncot, amiket nem hagyott hang nélkül. Sunyi módon szedte le rólam eközben a melltartómat és egyből kerek idomaimmal kezdett játszani. Kicsit mozgatni kezdtem rajta a csípőmet, ami mindkettőnkből kisebb nyögéseket váltott ki. Hirtelen ült fel, így pont az ágyéka fölött ültem. Ujjait csípőmbe vájta és erősen nyomott magára. Merevsége erősen dörzsölte a lábam közét, mire mély sóhajok törtek fel belőlem, ahogyan belőle is. Kicsit hullámozni kezdtem, míg a fenekemet markolta. Éreztem, ahogyan megfeszül alattam, és ahogyan egyre jobban elönti az agyunkat a vágy. Elmondhatatlanul akartuk egymást. Megállította a csípőm mozgását, lerángatta az utolsó darabokat is rólunk, majd vállamnál fogva nyomott vissza az ágyra. Egyből lábaim közé feküdt és egy határozott mozdulattal helyezte belém minden centijét.

            - Uhh Luhan –markoltam meg vállait. Nyitott ajkakkal szívta magába a friss oxigént, miközben erőteljes lökésekkel indított. Alapból a hajó ringatózása, Luhan mozgása olyan fantasztikus érzést keltett bennem, hogy kezdett teljesen kikapcsolni az agyam. Csak az érzésre, Luhanra, kettőnkre tudtam koncentrálni. Arra az érzésre, ami egyre csak nőtt bennem és vitt el egyenesen a csúcsig. Hirtelen húzódtak össze izmaim, feszültem meg a hátát markolva és hangosan a nevét nyögve élveztem el alatta. Pár pillanat múlva Luhan is követett, majd nagyokat lihegve, izzadtan borult rám a levegőt kapkodva, ahogyan én is.

            - Hhát ezh istenih volt –fújtatott, majd könyökeire támaszkodott és rám nézett. –Régóta hiányzott már, hogy ilyen zavartalanul együtt lehessünk –simított végig az arcomon.

            - Nekem is –pislogtam fel rá. Hosszú percekig csak bámultunk egymás lélektükreibe, mikor aranyosan elmosolyodott.

            - Tudod, sosem hittem volna, hogy valaha is szeretni fogok ennyire valakit, hogy valaki ennyire fontos lenne nekem, de te az vagy, Flora –mondta teljes őszinteséggel. El sem tudom mondani mennyire jó érzés volt ezeket a szavakat hallani főleg úgy, hogy kiskorom óta ismertem és tudtam milyen.

            - Én is nagyon szeretlek és fontos vagy nekem, Luhan.

            - Soha senki nem vehet el tőlem. Nem engedem –puszilta meg a homlokomat, majd legördült rólam. Magunkra húztunk egy takarót, szorosan mellkasába bújtam és tértünk át az álmok világába, miközben a hajó egyre távolabb vitt minket a várostól.

Mia szemszöge

Már sötétedni kezdett, mikor felértem JongIn lakosztályához. Éppen egy pohár whiskyt töltött magának, majd ahogy meglátott, nekem is öntött egy pohárkába.

            - Nem tudod hova tűntek Floráék? Egyikük sem veszi fel a telefont –kérdeztem, miközben helyet foglaltunk a kanapén.

           - Nem, az első óra óta nem láttam őket. Biztosan valamelyikük lakásán romantikáznak –mosolyodott el huncutul.

            - Hihetetlen, hogy mennyire egymásra találtak –merengtem el.

            - A legtökéletesebb társak egymásnak –fejtette ki a véleményét, amivel teljes mértékben egyet is értettem.

Nyugisan folytattuk a beszélgetést, rengeteg témát kimerítve, mikor a telefonjaink jeleztek, hogy SMS-ünk érkezett.

            - ChanYeol megint alkotott –sóhajtott vészjóslóan JongIn és mindketten a képernyőre bámultunk. Kivételesen most nem mi ketten voltunk a téma, hanem Luhan. Valószínűleg egy olyan pletyka indult el, ami nagyobb port fog kavarni, mint amit el tudunk képzelni. 

36. rész

Flora szemszöge

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem, ami sikeresen kiűzte a szép álmokat a fejemből.

            - Háló? –krákogtam a készülékbe.

            - Egy óra múlva meg kell jelenned a reggelin és szeretném, ha normális külsővel tennéd meg ezt, szóval jó lenne, ha hazajönnél és elkészülnél. Ott találkozunk –nyomta ki egyből. Azóta sem felhőtlen a kapcsolatunk anyával, de legalább már nem esünk egyből egymás torkának, ha meglátjuk egymást. Nyöszörögve ültem fel a hatalmas ágyban és húztam a takarót a mellkasomra, hogy elfedje a meztelen részeimet. Egy másik morcos hangot hallottam meg mellőlem, majd egy kéz tekeredett a derekamra és ezután megéreztem két puha ajkat a vállamon.

            - Ugye nem akarsz itt hagyni? –mormogta a nyakamba álmos hangon.

            - Muszáj, haza kell mennem átöltözni, úgyis találkozunk a reggelin –motyogtam, miközben próbáltam lefejteni magamról a karjait, de nem sikerült. Helyette közelebb ült hozzám, kicsit félredöntött így teljesen egymásra tudtunk nézni.

            - Elmegyek érted, így mehetnénk együtt –puszilta meg az orrom hegyét.

            - Rendben –sóhajtottam, majd egyből le is csapott ajkaimra. Édesen kezdte el ízlelgetni őket, majd eltoltam magamtól, mert így nem jutunk sehova.

            - Ha most nem hagyjuk abba, akkor sosem kelünk ki az ágyadból.

            - Nekem tetszene az ötlet –nézett rám kaján vigyorral az arcán.

            - Luhan –szidtam meg kissé, mire elnevette magát és elengedett. Gyorsan magamra kaptam a tegnapi ruháimat és el is jöttem.

Mia szemszöge

Kivételesen időben odaértem a különleges reggelire. Négyünk közül csak JongInt találtam a helyszínen, így felé indultam. Köszöntünk egymásnak, váltottunk pár szót, de megérkeztek a dékánok, így nekem mennem kellett. Muszáj jó benyomást tennem, de van egy tervem, ami biztosan sikerülni fog. 

Nem sokkal később Flora és Luhan is betoppantak. Olyan tökéletesen néztek ki együtt, egy tökéletes párocska.

Pontban az evés előtt fejeztem be egy csevejt Mr. Richard-dal, aki a legfőbb ember számomra, ha az egyetemi terveimet veszem számításba. Elégedett mosollyal az arcomon csatlakoztam barátaimhoz és koccintottuk össze poharainkat.

            - Azt hiszem, sikeres évre számíthatunk ősztől –mondtam magabiztosan.

            - Az már biztos –helyeselte Luahn. Ekkor viszont sok monoton hang zengte be a termet, amiből arra következtettünk, hogy mindenkinek üzenete érkezett. Ijedten pillantottunk egymásra és azonnal a kijelzőinket kezdtük el bámulni, de bár ne tettük volna. Éreztem, ahogyan a terem forogni kezd körülöttem, a szín kimegy az arcomból, és ahogyan egyre több vádlópillantás jelenik meg rajtam. Nehézkesen néztem fel társaimra, akik szintén ledöbbenve meredtek rám. Nem hiszem el, hogy ez velem történik meg. JongInra pillantottam, aki elsötétült tekintettel nézte a képet, majd engem, majd a termet. Ugyanis a legújabb hír rólunk szólt. Egy kép terjedt el az egész városban, ahogyan tegnap az estélyen az öltözőben egymásnak estünk. Éppen egy forró csókot kaptak le és amint fehérneműben marcangoljuk egymást. 

            - Ez.nem.történhet.meg –tagoltam lassan és éreztem, ahogyan a düh elönti az agyamat.

            - Ezek tényleg ti vagytok? –kérdezte Flora hitetlenkedve.

            - Ki tehette ezt? –ignoráltam az előző kérdést.

            - Szerinted? Csak egy ember képes ilyenre –mérgelődött JongIn.

            - ChanYeol? –döbbent le Luhan- Kinéznétek belőle, hogy idáig vetemedne?

            - Sokkal rosszabbat is kinézek belőle –zártam le ennyiben, ekkor viszont Mr. Richard jelent meg mellettem.

            - Miss Trachtenberg, remélem meg tudja magyarázni ezt a képet –nézett rám komoly tekintettel.

            - Uram, fogalmam sincs, mi ez az egész, de azt tudom, hogy az elkövető egy szörnyen gonosz utálónk, aki nem rég tért vissza közénk és legfőbb célja, hogy tönkretegye az életünket –foglaltam össze gyorsan a lényeget.

            - Akkor azt mondja, hogy ez a kép nem igazi, és hogy nem Ön van rajta? –na ezzel a kérdésével megfogott.

            - Én –habogtam össze-vissza.

            - Remélem tisztában vele, hogy ilyenfajta botrányokat a mi intézményünk nem engedhet meg. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy sajnos, nem ez az egyetlen ehhez hasonló kép avagy cikk terjeng Önről a világhálón.

            - Elmondhatatlanul sajnálom a történteket –estem kissé kétségbe.

            - A közeljövőben próbálja meg távol tartani magát az ilyen botrányoktól. Ellenkező esetben sajnos nem tehetek semmit, de a mi egyetemünk nem nézi jó szemmel ezeket a híreket –mondta szigorúan, majd sarkon fordult és távozott.

            - Mia, jól vagy? –ölelte át a vállamat hátulról Flora, mire szembefordultam velük.

            - Az a szemét ezért nagyon meg fog fizetni. Ha ezzel elszúrta az egyetemi lehetőségeimet, akkor biztos lehet benne, hogy nem fogok finomkodni –sziszegtem szinte a szavakat.

            - Ezzel csak az a baj, hogy mindig egy lépéssel előttetek fogok járni –hallottunk meg egy hangot a kinti folyosóról, mire mind odanéztünk. Az egyik ajtóban álldogált az a személy, akit legszívesebben a legsötétebb zugba kívántam volna jelen helyzetben.

ChanYeol szemszöge

Magabiztos mosollyal támaszkodtam neki az ajtófélfának, míg az előttem álló négy személy úgy meredt rám, mint valami véres rongyra. 

            - Hogy merészeled idetolni a képedet te féreg? –indult meg Mia, de JongIn megfogta a kezét. Végül mind az öten a folyosóra kerültünk, ahol nem zavart minket senki.

            - Gondoltam benézek, eszek egy jót és megmutatok pár érdekes képet, ami bizonyára felkeltik az itt lévő emberek figyelmét –szűkítettem össze szemeimet.

            - Te utolsó mocsok –vált egyre dühösebbé JongIn, mire Luhan fogta le.

            - Ne rendezzünk még nagyobb botrányt! –nyugtatta. –Te viszont jobban teszed, ha vigyázol, mert olyan helyzetbe fogsz kerülni, amiből az életbe nem jössz ki. Ne hidd, hogy le tudsz győzni minket, mert az lehetetlen. Ezt jobb, ha észben tartod –fogta meg barátját és vitte ki a friss levegőre, mielőtt megütött volna engem. Mia is fújtatott párat, majd berohant a terembe.

            - Ketten maradtunk –mosolyogtam Florára.

            - Te komolyan nem veszed észre magad? Hogy mennyire hátborzongató és undorító, amit művelsz? –rázta a fejét hitetlenkedve.

            - Annyira unom már ezt a „ChanYeol a rossz fiú” dumát. Mintha ti jobbak lennétek bármivel is –mentem közelebb hozzá.

            - Sosem tennénk ilyet egymással –vágta rá határozottan. –Az nem jutott eszedbe, hogy valamikor te is közénk tartoztál? Ennyi erővel magadat is ugyanúgy utálhatnád.

            - Nem, mert ti sikeresen elintéztetek engem és utólag rájöttem, hogy jól tettétek. Idővel csak tönkrementem volna, ha nem küldtök el Új-Zélandra.

           - Most ugyanúgy tönkremész sőt, még rosszabb ember lett belőled, mintha velünk maradtál volna –állította az igazát, mire nem bírtam tovább ezért kuncogni kezdtem. Felemelt fejjel léptem a lehető legközelebb hozzá, mire kissé megilletődött, de állta a tekintetemet.

            - Számtalan piszkos és botrányos infóm van még rólatok. Akad köztük olyan is, amiről szerintem a kis szerelmed sem tud –merengtem el, majd szórakozottan néztem vissza rá. –Érdekes dolgok fognak még történni, ezt garantálom. Próbáljatok csak meg leállítani, de nem tudtok. Ezt a harcot én fogom megnyerni –simítottam hátra szép haját és súgtam a fülébe, majd végig húztam párnáimat porcelán bőrén.

            - Lesznek még meglepetések, abban biztos lehetsz –mondta, majd elhagyta az épületet. Gondolom most mind az iskolába igyekeznek, így jobbnak láttam, ha átveszem az egyenruhámat és én is útnak indulok. A ma reggeli játszmát én nyertem és ez csak egy kis győzelem, ami erősíti majd a végső ütközetet.

Luhan szemszöge

Miután sikeresen lecsillapítottuk JongInt, Florára várva álldogáltunk a lépcsőknél, mikor végre megjelent.

            - Azt hittem már csinált valamit az a rohadék. Jól vagy? –indultam meg felé.

            - Persze, de sietnünk kéne, mindjárt becsöngetnek.

            - Igaz is, nem késhetek a történtek után –pattant be a kocsiba Mia, majd mindannyian követtük. Flora egész úton olyan csöndes volt csak bámult ki az ablakon. Átöleltem a derekát, kezét szorongattam, de még erre sem figyelt fel.

A folyosókon mind más irányba siettünk, hogy elérjük az óráinkat. Nem igen tudtam odafigyelni az anyagra, egyfolytában Florán járt az eszem. Kezdek egyre többet érezni iránta. Ez már nem csak szenvedély és vágy, hanem igazi, bensőséges érzelmek. Soha nem hittem, hogy ilyenekre képes leszek, így érezni egy lány iránt. De ő más, ő különleges. Ő az, akivel hosszabb távra is el tudom képzelni. Ő a tökéletes lány számomra. Szeretem Florát és mindentől meg akarom védeni, mindent megadni neki, hiszen ő csak az enyém.

Addig-addig merengtem el ezekben a gondolatokban, hogy már ki is csöngettek. Egyből őt kezdtem el keresni és meg is láttam, ahogyan a terméből sétál ki. Odasiettem, megragadtam a kezét és húzni kezdtem magammal az alagsorba, ahova senki nem járt.

            - Luhan, baj van? Mi történt? –aggodalmaskodott, mikor hirtelen megálltam őt pedig közvetlen magam elé rántottam. Piciny kezeit szorongattam, miközben nagy szemeivel pásztázta az arcomat.

            - Muszáj elmondanom valamit –kezdtem, de közbeszólt.

            - Nekem is, vagyis inkább ez egy tárgy, amit átadok, de az mindent elárul.

            - Ahogy telik az idő úgy erősödik meg egyre jobban bennem ez az érzés –vágtunk egymás szavaiba. –Már nem csak egy szimpla kapcsolatnak tekintem azt, ami köztünk van. Te vagy a legfontosabb személy számomra, nem akarom, hogy ennek vége legyen.

            - Én sem, ezért döntöttem el, hogy ennek a dolognak csak nálad lehet a helye –mosolygott angyalian.

            - Sosem hittem volna, hogy ilyen erős érzelmeim lesznek valaki iránt, de már biztos vagyok benne, hogy mit akarok –már nyitotta volna a száját, hogy folytassa, de ekkor kimondtam, ami már hetek óta érlelődik bennem. –Szeretlek Flora –jelentettem ki egyszerűen, mire ledöbbenve meredt rám. –Szeretlek, mindennél jobban és ezt a nyolcbetűs szót csakis neked tartogattam, már rájöttem –a kis monológom végére elkápráztatott mosollyal nézett egyenesen a szemeimbe és mielőtt bármit mondhatott volna, csak kinyitotta ujjait, így megláttam egy apró tárgyat, ami a tenyere közepén csücsült. Azt a tárgyat, ami mindent elmondott, amit kellett. Ledöbbenve néztem először rá, majd megint a kis dologra, majd hatalmas lendülettel csókoltam meg, ugyanis a kitűző az enyém lett. Az a kitűző, amit csakis annak ad, akit az igazinak talál, és akit a legjobban szeret. 

35. rész

Flora szemszöge

Idegesen siettem haza, mivel alig volt egy órám, hogy teljesen elkészüljek, ami egy magamfajta lánynak teljességgel lehetetlen. Szerencsére a ruhám már az ágyamon hevert, így egyből a fürdőmbe mentem, ahol egy forró zuhany után felvettem egy különleges fehérneműt, megcsináltam a sminkemet, a hajamat. Most nem volt időm fodrászra, így kénytelen voltam egyedül csinálni. Belebújtam a mesebeli ruhába és el is érkezett az idő, hogy induljak.

Rengeteg elegáns, kiöltözött ember tömege fogadott. Udvariasan köszöntem mindenkinek, de ahogyan beértem a bálterembe megláttam Luhant meg JongInt pont, akiket kerestem. Határozott léptekkel siettem oda.

            - Mégis hogy képzeltétek, hogy megfenyegettétek Taot? –estem nekik halkan. Értetlenül pislogtak rám, majd Luhan lépett hozzám.

            - Ne haragudj, el akartam mondani, de egyszerűen elborult az agyam, mikor láttam, ahogyan megbánt téged. Ezt senkinek nem hagyom –magyarázta komolyan.

            - Amiért hálás vagyok neked és nagyon kedves tőled, de kérlek, ne csinálj ilyeneket! –fogtam közre az arcát.

            - Rendben. De nem fogom hagyni, hogy bárki is bántson –ölelte át a derekamat és csókolt meg hosszan. Nem is hagytuk volna abba, ha nem jelent volna meg valaki a körünkben.

            - Csodálkozom, hogy ilyen hamar megbocsájtottál neki –lépett mellénk ChanYeol és intézte hozzám a szavait.

            - Semmi közöd ehhez. Amúgy is, mit keresel itt? Ide nem jöhet akárki –fordultam felé, miközben Luhan szorosan húzott magához és el nem engedte a derekamat.

            - Ugyanúgy idetartozom, mint ti vagy már elfelejtettétek? Amúgy is van itt pár ember, akikkel biztosan jót csevegnék –célzott sunyin.

            - Ha bármit is elcseszel ezen az estén, esküszöm nem éled meg az év végét –húzta ki magát JongIn.

            - Hogy is feltételezhettek ilyet rólam? –tettette az ártatlant.

            - Jobb, ha visszafogod magad. Figyelni fogunk –mondta keményen Luhan, majd JongInnal együtt arrébb húztak engem.

Az este későbbi részei valamivel nyugisabban teltek. Kis időre elszakadtam a többiektől, ugyanis pár fontos emberrel beszélgettem.

            - Nagyon érdekes elméletei vannak, Miss Rhodes. Igazán figyelemre méltóak a gondolatai és be kell ismernem, hogy a jövő héten utánanézek ezeknek a feltételezéseknek –mondta az egyik idősebb férfi, akivel kezet is ráztunk.

            - Köszönöm, Mr. Gosling –mosolyogtam kedvesen.- Alig várom a következő találkozót –bólintottam mélyet a fejemmel, majd tovább is mentek.

            - Ez a sok bájcsevej, illedelmes magaviselet, műmosoly, hogy nem unod? –motyogta közel a fülemhez ChanYeol.

            - És te nem unod még, hogy mindenhova bepofátlankodsz? –fordultam vele szembe.

            - Ami azt illeti nem, sőt, nagyon is élvezem –mosolygott rejtelmesen, mire csak megforgattam a szemeimet. – De most komolyan, Flora. Tudom, hogy nem akarod ennyire ezt az egész egyetemi zűrzavart, mint amennyire ezt megpróbálod kimutatni.

            - Miért érdekel ez téged? Törődnél inkább a saját dolgaiddal.

            - Persze, hogy te is érdekelsz, így kötelességem törődnöm veled és elég jól ismerlek. Biztosan anyukád erőlteti ezt rád, amit nyilvánvalóan nem szívesen csinálsz. Igazam van? –emelte fel a szemöldökét. Csak hitetlenkedve néztem rá és megráztam a fejemet.

            - Ez nem tartozik rád és vannak dolgok, amiket muszáj megtenned, még ha egy kicsit sem akarod –fejtettem ki a véleményemet, amit biztosan meg is értett.

            - Ezért vagy Luhannal is? Mert muszáj? –kérdezett rá. Tekintete egészen más lett, mondhatni megijesztett a nézésével.

            - Nem, azért vagyok vele, mert én akarom ezt. Szeretek mellette lenni.

            - Még is lefeküdtél a legjobb barátotokkal –súgta szinte a szavakat. Nagy szemekkel meredtem rá. Ezt meg honnan tudja?

            - Akkor nem voltam együtt Luhannal és ez már tényleg szánalmas tőled –mondtam a szemébe.

            - Szeretem mikor ilyen kis agresszív vagy. Sok régi szép emléket elevenít fel bennem –jött közelebb ördögi mosollyal, mikor szerencsére Luhan jelent meg mellettünk és azonnal magához húzott.

            - Nem hiszem, hogy jól átgondoltad ezt –mondta, mire ChanYeol megadóan felemelte a kezét és hátrált pár lépést. –Ha csak egy ujjal is hozzáérsz, meghalsz –folytatta keményen és határozottan.

            - Ez lett az új hobbid? Megfenyegetni az embereket, bár ehhez mindig is jól értettél, ahogyan a családod is, különben hogy lett volna polgármester apuci? –nézett rá haragosan. Éreztem, ahogyan Luhan megfeszül mellettem és már indult volna, hogy megüsse az előttünk álló öltönyös fiút.

            - Te szemét, hogy képzeled? –emelte a kezét, de szerencsére még időben közéjük tudtam állni.

            - Luhan, hagyd! Nem éri meg, ne rendezzünk botrányt! –tettem kezemet a mellkasára, mire nehezen, de sikerült a figyelmét magamra irányítanom. Szerencsére senki nem vette észre ezt a kis jelenetet. –Tűnj el innen! Máshol rontsd a levegőt –néztem csúnyán a másik fiúra.

            - Én csak az igazat közlöm és ez csak egy este volt a sok közül, hallani fogtok még felőlem. Most hűtsd le a kis barátodat, mielőtt megjelenne a címlapokon, hogy a polgármester fia megverne egy ártatlan vendéget –mosolygott gonoszan, majd megfordult és szerencsére távozott a teremből.

            - Jól vagy? -fordultam barátomhoz és közrefogtam kezemmel szép arcát.

            - Addig nem, amíg ez a csótány itt van –sziszegte. Mellkasa, válla még mindig idegesen járt fel-le.

            - Luhan, ne törődj vele! Épp ezt akarja elérni, hogy kiboruljunk és egymásnak essünk, de ezt nem hagyhatjuk. Mi tudjuk mi az igazság és addig ő semmit nem tehet –mondtam őszintén a szemébe.

            - Igazad van, ne haragudj –húzott magához. Arcát nyakamba temette és nagyokat szippantott illatomból, miközben hátát simogattam. –Lépjünk le! –mondta hirtelen, mire értetlenkedve néztem rá.

            - Ezt hogy gondolod?

            - Ugyan, beszéltél mindenkivel, akivel kellett, nekem meg elegem lett ebből a helyből. Menjünk hozzám, ketten, kérlek! –hajolt közelebb és puszilta meg ajkaimat.

            - Nem lenne baj belőle?

            - Dehogy, és most ne ezzel foglalkozz, csak magunkkal. Szükségem van rád, most –falt fel szinte szemeivel. Nem kellett sokáig győzködnie, mire megragadta a kezemet és már vezetett is le a hosszú lépcsősoron, majd kint beültünk a kocsiba, ami egyenesen Luhanék lakására vitt minket.

JongIn szemszöge

Pár óra múlva a többieket keresve járkáltam a hatalmas teremben, de senkit nem találtam, végül Miát láttam meg az egyik oszlopnál. 

            - Luhan és Flora hova lettek? –mentem oda hozzá.

            - Fogalmam sincs, de eltűntek, mint a kámfor. Biztosan elvonultak, hogy együtt lehessenek –tette hozzá. Ez elég valószínűnek tűnik.

            - És neked milyen az estéd? Sikerült elkápráztatnod a professzorokat? Bár ebben azt hiszem, nem kell kételkednem –mosolyogtam rá csábosan.

            - Nálam ezzel nem érsz el semmit és a kérdésedre a válasz, hogy igen, kezemben tartom a dolgokat –mondta büszkén.

            - És nincs kedved megünnepelni a sikereidet? –néztem rá kajánul. Egyből tudta, hogy mire gondolok, de nem válaszolt, hanem percekig fontolgatta magában a lehetőségeket. Végül megragadta a zakóm szélét és kicsit húzni kezdett maga felé.

            - Menjünk egy nyugisabb helyre –súgta, majd elindult én pedig hatalmas mosollyal az arcomon követtem.

Az öltözőt találtuk megfelelő helynek, így magunkra zártuk az ajtót, majd rögtön egymásnak estünk. Kivételesen ő nyomott neki az ajtónak és irányította a mozdulatainkat, ami tetszett. Már az elején egyből lehámozott minden ruhadarabot a felsőtestemről, mikor tolni kezdtem és a szoba egy távolabbik részébe kezdtem el sétálni vele a csókot meg nem szakítva. Hátul volt egy heverő, ami nekünk tökéletes lesz most. Közben kigombolta a nadrágomat, meglazítottam a ruháját, valahol az útközben elhagytuk a cipőinket. Mikor a vádlija nekiütközött a bársonyborítású bútornak, megfogtam a drága anyagot, ami köré tekeredett és lekaptam róla, így egy szál fehérneműben nyomtam le a kisméretű kanapéra. Mielőtt ráfeküdhettem volna én is megszabadultam öltönyöm alsó részétől, majd ránehézkedtem egész testsúlyommal. Hullámos tincsei közé vezettem ujjaimat nyelvcsatánk közben, majd hátrabillentettem a fejét, hogy jobban hozzáférhessek a nyakához. Mikor közelebb hajoltam megcsapott édes illata, ami csak még jobban elvette az eszemet. Egyre erősebbeket szívtam vékony bőrén, néhol megharaptam, de nem annyira, hogy maradandó nyomot hagyjak rajta. Kerek idomait is szabaddá tettem, így lentebb araszoltam rajta. Nem sokat időztem el az előkészületekkel, mivel ennek nem most jött el az ideje. Térdelésbe tornáztam magam, hogy jobban szétnyithassam lábait. Nem vacakoltam sokáig a hely miatt sem, meg ezek a kalandok tényleg csak a kielégülést szolgálták. Egy mozdulattal teljesen benne is voltam, amit egy mélyebb nyögéssel adott tudatomra. Annyira nem lehettünk hangosak, de azért nem fogtuk vissza magunkat. Rendszeressé vált már ez nálunk, hogy egymáson vezettük le a feszültséget, ha csak egy kis kikapcsolásra vágytunk mindig egymás mellett kötöttünk ki.

Sűrűn lihegve, kinyújtott kezekkel támaszkodtam felette lehajtott fejjel, miután elmúlt bennünk az a gyomorfacsaró érzés.

- Vissza kéne mennünk –mondta lihegve Mia alattam, mire felemeltem a fejem és ránéztem. Gyönyörű lánynak tartottam és a számomra egyik legfontosabb emberek közé tartozott, ahogyan Flora és Luhan is. Nehezen felkeltem róla, majd mindketten a ruháinkat kezdtük el összeszedni és felöltözni. Miután ezzel végeztük együtt hagytuk el az öltözőt. Mia egyből hazament, ahogyan én is, így a kocsihoz indultam.

ChanYeol szemszöge

Ez túlságosan is értékes kép ahhoz, hogy veszni hagyjam. A lépcső tetejéről néztem végig, ahogyan a következő két áldozatom elhagyja a helyszínt. Nem most csapok le rájuk, viszont a holnapi villásreggeli tökéletes alkalom lesz egy kis botrányra. Szerencse, hogy a ma esti dékánok holnap is jelen lesznek a falatozáson, amit ki nem hagynék. Így első sorból láthatom majd a kétségbeesett arcokat. Igen, nem döntöttem rosszul, mikor visszajöttem. 

34. rész

JongIn szemszöge

Percekig szótlanul álldogáltunk a lépcsőn. Már rég becsöngettek, de egyikünket sem érdekelte különösképpen.

            - Utálom ezt a gyereket –szólalt meg először Mia.

            - Lépnünk kéne valamit, mert kezdem tényleg azt hinni, hogy rossz dolgok fognak még érni minket, amíg ez a csótány itt van a közelben –magyarázta Luhan, amivel mind egyetértettünk.

            - Nincs az az ember, aki erősebb lehet, mint mi –szögeztem le. –Mindig nyerünk, ez most sem lesz máshogy.

            - Igaza van, nem hagyom, hogy ez a kis áruló tönkretegye a jövőmet. Most viszont mennünk kell, mert csak még több bajt okozunk magunknak –indult el, majd én is követtem. Észrevettem, hogy Luhanék lemaradtak, ezért feléjük fordultam.

            - Flora, mi a baj? –lépett oda hozzá barátom és fogta közre a szőke hajú lány arcát.

            - S-semmi, csak ez az egész –sóhajtotta a királylány.

           - Amit Tao mondott? Flora, ne foglalkozz azzal a senkivel! Nem is ismered, ahogyan ő sem téged. Kit érdekel, hogy mit gondol. Isteni vagy, én már csak tudom –csókolta meg, majd haját simogatta.

            - Igazad van, csak hirtelen mélyen érintett –váltottak még egy csókot, majd csatlakoztak hozzánk. A két lány órára ment, viszont mi már nem erőltettük meg magunkat, hogy rögtön magunkba szívjuk a tudást.

           - Meg kell nevelnünk ezt a Tao gyereket. ChanYeol is nagy probléma, de a kis bevándorló megbántotta Florát. Ezt senki nem teheti meg –nézett rám dühösen.

            - Nyugi, teszünk az ügy érdekében –veregettem meg a vállát.

Iskola után a limuzinomban vártam Luhannal együtt. Már szinte minden diák elhagyta a régi épület területét, mikor végre megérkezett a mi emberünk. Egyből kipattantunk barátommal, majd mikor elérte az egyik kis szűk elágazást, megfogtuk hátulról és a sikátorba vezettük.

            - Mit akarnak? Ti vagytok azok? –látott meg minket.

            - Örülj, hogy csak ketten vagyunk –támaszkodtam neki a falnak a hátammal.

            - Nem tetszett, ahogyan ma Florával beszéltél. Kinek képzeled magad? Semmit nem tudsz rólunk, nem ismersz minket, nem tartozol közénk és nem akarlak elszomorítani, de nem is fogsz. Szóval a közeljövőben próbáld meg kordában tartani a nyelvedet –mászott bele az arcába barátom és vált keménnyé. Számomra eléggé különös Luhant így látni. Mármint ő mindig irányító volt, nem mondhattak neki ellent, de hogy most, ezt mindet Floáért teszi. Annyira dühös és mérges lett, mikor megtudta, hogy ez mennyire bántotta Florát. Teljesen máshogy viselkedett. Bár azt hiszem, örülök ennek. Ők ketten az egyik legjobb páros és én sem hagynám, hogy bántsák a családomat, mármint őket.

            - Nem tartozik rád, hogy mi van Flora meg köztem –hátrált a kínai.

            - Mikor fogod már fel végre, hogy nincs semmi közted meg Flora között? –kezdett egyre idegesebb lenni barátom, ezért közbeléptem.

            - Kicsi Tao, Flora az egyik legközvetlenebb ember a mi körünkből. Őt a legkönnyebb megközelíteni, ami nálad is történt. Nem számít, hogy megsajnált vagy csak simán kedveskedett, de jobban teszed, ha nem osztod a lapokat, mert te egy kívülálló vagy –magyaráztam neki szépen higgadtan. Leválasztottam róla Luhant, majd ismét a feketéhez fordultam.

            - Ennyit akartunk, mehetsz. De szeretnénk, ha ezt komolyan átgondolnád, mert nem hagyjuk, hogy még egyszer megbánts akárkit a családunkból –mondtam komolyabban, majd megfogtam a barátomat és vezetni kezdtem vissza a kocsihoz.

            - Köszi –mondta Luhan, mikor már hozzá tartottunk.

            - Ugyan, remélem, észbe kap. Most viszont beszélnünk kéne BaekHyunnal. Nem hagyhatjuk, hogy ChanYeol előrébb legyen, mint mi.

Flora szemszöge

Már otthon voltam pár órája, mikor megcsörrent a telefonom. Éppen egy esszébe voltam belemerülve, ugyanis muszáj volt készülnöm a beszélgetésre, ha jó benyomást akarok kelteni a vezetőkben.

            - Háló? –vettem fel a nagy, fehér készüléket.

            - Flora? Tao vagyok, nem tudnánk beszélni? –kérdezte a vonal túl végéről.

            - Nem hiszem, hogy bármit is meg kéne beszélnünk. Ha jól gondolom, már mindent elmondtál reggel –mondtam cinikusan.

            - Nem úgy gondoltam, csak mérges voltam. Szeretném megmagyarázni, kérlek, gyere a szökőkúthoz!

            - 10 perc múlva ott vagyok –egyeztem bele és már indultam is.

Mire odaértem már ott volt. Egyből fel is pattant és megállt előttem. Várakozóan pillantottam rá, mivel most nem nekem kell magyarázkodni.

            - Tudom, hogy megbántottalak, nem ez volt a szándékom. De tartom magamat ahhoz, amit mondtam. Nem az vagy, akinek megismertelek.

            - Nem is ismersz –vágtam rá. –Két beszélgetés miatt nem leszünk lelki társak, magyarán semmit nem tudsz rólam.

            - Meglehet, viszont az sem tetszett, ahogyan szegény HyunSung-ot letámadtátok.

           - Milyen HyunSung? Mikor fogod már fel, hogy ChanYeolnak hívják, és semmit nem tudsz róla –oktattam ki, mire megjelent az említett személy is. Hogy bukkan fel mindig, mindenhol? 

            - Jól hallottam, hogy rólam van szó? –állt meg velem szemben. A hideg kiráz ettől az embertől.

            - Igen, Flora nem tud leállni a támadásokkal. Mintha te ismernéd? –vetette oda nekem.

            - Sajnos elég jól ismerem, de ha nekem nem hiszel, akkor kérdezd meg tőle, hogy miért ment el és hogy kikhez tartozott azelőtt. Biztosan tudna érdekes történeteket mesélni –néztem rá a magas fiúra mosolyogva, aki csak összeszűkített szemekkel meredt rám. –Te sem az a kedves fiú vagy, akinek hittelek. Megérdemled, hogy átverjen –céloztam ChanYeolra. –További jó beszélgetést –hagytam ott őket és mentem haza, mielőtt még jobban felmérgeltek volna.

Tao szemszöge

            - Ne haragudj miatta, de ha már itt tartunk, akkor kíváncsi lennék. Miért mentél el és mire célzott az előbb? –fordultam új barátomhoz, aki idegesen pillantott rám.

            - Ez egy nagyon hosszú és kellemetlen történet számomra –kezdett bele nehézkesen.

            - Félre ne értsd, nem akarom erőltetni, csak érdekelne. De ha egyszer elmesélnéd, az jó lenne –nyugtatgattam, mert láttam rajta, hogy tényleg nem akar róla beszélni. –Viszont egy dolog akkor sem hagy nyugodni. Miért hívnak téged ChanYeolnak?

            - Ezt akartam megmagyarázni neked ma csak Flora bekavart. Az igazi nevem Park ChanYeol. Igen, erről hazudtam neked, amit nagyon sajnálom, de ha tudnád az előzményeket, akkor megértenéd. Nagyon nehéz volt visszajönnöm ebbe a városba és féltem, ezért találtam ki egy álnevet –magyarázta egy levegővel. Kellet egy kis idő, amíg felfogtam szavainak a jelentését, de aztán mindent megértettem.

            - Köszönöm, hogy elmondtad az igazat és megértem. Ez a város maga a pokol, természetes, ha féltél –mosolyogtam rá kedvesen.

            - Köszönöm Tao, hogy megértesz és hogy mellettem vagy –mondta szégyenlősen. –Sajnos most rohannom kell, de holnap találkozunk a gimnáziumban –köszönt el, majd mindketten továbbmentünk a dolgunkra.

ChanYeol szemszöge

Miután sikeresen kimagyaráztam magamat Taonál, Flora után rohantam. Pár utcányira meg is találtam.

            - Úgy látszik nem sikerült a terved –mondtam neki, mire megtorpant és felém fordult. Összekulcsolta karjait a mellkasa előtt és mérges tekintettel nézett rám.

            - Csak idő kérdése és Tao is belátja, hogy egy hazug mocsok vagy. A kis játékod nem fog sokáig tartani és akkor én leszek a legboldogabb, mikor a kétségbeesett és meggyötört arcodat láthatom majd –mondta kimérten és keményen.

            - Olyan durvák ezek a szavak a te szép, porcelán énedhez –mentem közelebb hozzá. –A barátod hogy van? Jól megvagytok? Tudod, nagyon érdekelne, hogy most csak szexeltek vagy egyszerű üzleti kapcsolat van köztetek? –simítottam végig az államon, miközben eltöprengtem a lehetőségeken.

            - Igen, jól megvagyunk, és ha ennyire kíváncsi vagy tudd, hogy komolyan együtt akarunk lenni, de persze ezt te nem értheted, mert mindig csak menedékként használtad a kapcsolataidat. Nem játszhatod ki örökké az embereket, hogy neked jó legyen. Egyszer mindent elveszítesz, és egyedül maradsz –suttogta a végét. Azért be kell vallani, hogy nagyon jól beszél, de engem nem tud megfélemlíteni.

            - Most erősnek érzed magad? Luhan biztos mindent megcsinál neked, ha valaki megbánt téged, igaz?

            - Miről beszélsz? –zavarodott össze.

            - Ohh, hogy erről nem számolt be neked a kis szerelmed? Elfelejtette elmondani, hogy megfenyegette Taot, amiért megsértett téged reggel? –emeltem fel a szemöldökömet. Csak megdöbbenve nézett rám nagy szép szemeivel. Hatalmas elégedett mosoly jelent meg az arcomon. Közvetlenül a füléhez hajoltam és belesúgtam az utolsó szavakat –Gratulálok az igazi kapcsolatodhoz.

Mérgesen lökött el magától és ütött egyet a mellkasomra.

- Seggfej –sziszegte az arcomba, majd sértődötten elviharzott. Ohh drága Flora, alig várom a folytatást.

A kis beszélgetésünk után hazaugrottam a lakosztályomba, majd ellenőriztem a dolgaimat a ma esti kis rendezvényre. Egy gála vacsora lesz, amin a polgármestertől a legfontosabb emberekig megjelenik mindenki, aki nekem kell. A kis csapat is biztosan ott lesz, mint New York legbefolyásosabb emberi. Az öltönyöm már a kanapén várt rám, a kocsi este értem jön. Öntöttem magamnak egy pohár italt, majd a laptopommal szemben átgondoltam az esti terveimet.

Szerencsére Tao nem lesz ott, így nyugodtan tehetek bármit anélkül, hogy magyarázkodnom kéne neki. Kezdem unni azt a jólelkű gyereket, de amíg a közelében vagyok, nem tehetnek keresztbe nekem. Még jó, hogy minden szavamat elhiszi és megvéd a többiekkel szemben.

A két év alatt, amit Új-Zélandon töltöttem, csak a bosszún járt az agyam. Szenvedni fognak egytől-egyig, amiért tönkretettek és száműztek. Pedig valaha közéjük tartoztam. Az a sok kaland, cselszövés és buli, amiket öten éltünk át, az felejthetetlen volt. De annak vége. Azért jöttem vissza, hogy mindent elvegyek tőlük, amit anno ők is elvettek tőlem. Vajon ki lesz a nyertes a csata végén? 

33. rész

Flora szemszöge

Minden porcikám megmerevedett, lefagyva álltam előtte, miközben gonoszkás mosolyával nézett engem és hajolt közelebb.

            - Még szebb lettél, mióta elmentem –mondta az arcomat nézve.

            - Ezt azonnal hagyd abba! Minek vagy itt?

            - Mit szólnál, ha azt mondom, mert hiányoztál –húzta félmosolyra a száját.

            - Azt, hogy nem érdekel. Megegyeztünk, hogy eltűnsz innen, semmi keresnivalód nincs itt –néztem dühösen a szemeibe. Teljesen a falhoz szorított, egyik kezét a fejem mellett támasztotta meg és úgy nézett le rám.

            - Nem egyeztünk meg semmiben –sziszegte. –Felültettek egy gépre és elküldtetek Új-Zélandra, de visszajöttem –suttogta szinte az arcomba, mire ellöktem magamtól.

            - Mit akarsz?

            - Visszaszerezni, ami az enyém. Tönkretettétek az életemet, így rajtam a sor. Ne feledd, én sok mindent tudok –mosolyodott el.

            - Nem tehetsz semmit, a kis képzelgéseiddel semmire nem mész.

            - Tévedsz. Elég nagy zűrt kevertem a kis családotokban egyetlen egy képpel is. Mi lesz, ha a többi infó is kiszivárog? –húzta fel a szemöldökét.

            - Te voltál? Te küldözgetted az üzeneteket? –döbbentem le, mire kuncogott egyet és megállt közvetlen előttem. Egy tincset tűrt ki az arcomból és a fülem mögé tűrte, majd közelebb hajolt.

            - Mint mondtam, mindent tudok. A játék csak most kezdődik –húzta végig ajkát az arcomon. Még egyszer rám nézett és már távozott is. Percekig álltam még egy helyben, majd előkaptam a telefonomat és már tárcsáztam is.

            - Azonnal gyertek hozzám, fontos! –hadartam és már siettem is fel. Sajnos a rossz itt is folytatódott, mikor anyával találkoztam, aki egy pohár borral a kezében álldogált a hatalmas ablak előtt.

            - Örülök, hogy megtisztelsz a jelenléteddel –köszöntött cinikusan.

            - Ne haragudj anya, feltartottak –mentegetőztem, mivel sikeresen lekéstem a vacsorát.

            - Semmilyen kifogást nem fogadok el. Hívott Mrs. Cosgrove is. El sem hiszem, hogy kihagytad a legutóbbi találkozódat. Flora, tudod te mennyire fontos ez a jövőddel kapcsolatban? Nem hanyagolhatod el ennyire a karrieredet. Mi lesz az egyetemmel?

            - A legkisebb gondom is most az egyetem. Legfeljebb halasztok egy évet.

            - Arról szó sem lehet –mondta szigorúan, mire kissé meghőköltem. –Muszáj egyetemre menned –szögezte le.

            - Miért? Te is kihagytad? –kérdeztem vissza.

            - De neked nem engedem. Nem vagyok hajlandó veled vitázni erről. Szerencsére egy újabb beszélgetést el tudtam neked intézni, így csütörtökön Connecticut-ba utazol, New Haven városába, ahol az egyik professzorral találkozol.

            - Miért nem dönthetem el én, hogy mit szeretnék? –halkultam el.

            - Tudjuk, mi sülne ki abból –rázta a fejét. –Most pedig beszélnem kell Richard-dal, ha nem bánod.

            - Richard? Az új kedvenced? Hányadik férjed is lesz, öt vagy hat? –döntöttem oldalra a fejemet.

            - Csak üzlettársak vagyunk –válaszolta sértődötten.

            - Mindig így kezdődik. Vacsorák, egy hétvége valami hotelben, lassan a férjhez menés lesz a hobbid.

            - Elég legyen! Nem beszélhetsz velem ilyen hangnemben és elmész csütörtökön, szóval jobb lesz, ha megbarátkozol a ténnyel –hagyott magamra a hatalmas nappaliban.

Idegesen fújtattam egyet, majd levetettem magamat a kanapéra, mikor kinyílt a lift és beléptek rajta a barátaim.

            - Mi volt ennyire sürgős? Baj van? –jöttek oda azonnal.

            - ChanYeol a városban van –jelentettem ki egyszerűen, mire kétszeresére nőttek a szemeik.

            - Az nem lehet –rázta a fejét Mia.

            - Elintéztük, nem jöhetett vissza –lett ideges JongIn.

            - Találkoztam vele és azon van, hogy tönkretegyen minket. Ő küldte a képet, meg a videót is –néztem barátnőmre és Luhanra. –Azt mondta sok infója van és mindent el fog intézni, hogy visszafizessen –álltam fel én is.

            - Gyűlölöm azt az alakot –sziszegte JongIn.

            - Egyelőre nem tehetünk semmit, várjuk meg, amíg többet kiderítünk róla. Ki tudja mennyit változott a két év alatt. 

            - Aki rothadt volt, az rothadt is maradt. Holnap beszélek BaekHyunnal, nem engedem, hogy szórakozzon ez az áruló –határozta el JongIn. Nem sokkal később mind hazamentek, csak Luhan maradt. Hátulról ölelte át a derekamat és kis puszikat nyomott a nyakamra.

            - Olyan feszült vagy. Nyugi, elintézzük ChanYeolt –búgta.

            - Nem csak ez. Most vesztem össze anyával, meg minden rossz összejött –sóhajtottam, miközben hagytam hadd, kényeztessen.

            - Én is rossz lennék? –súgta a fülembe, mire a hideg is kirázott.

            - Nem, te vagy a legjobb a mai napban –fordultam szembe vele és hevesen csókoltam meg. Semmi kedvem nem volt a lágy, gyengéd mozdulatokhoz, csak Luhant akartam, de nagyon. Nem problémázott, erősen a pultnak nyomott és szó szerint téptük egymás ajkait. Haját markolgattam, hogy minél közelebb magamhoz vonhassam. Közben szépen elindultunk a szobám felé, majd becsuktam az ajtót, aminek neki nyomott. Itt szakadtunk el először egymástól egy pillanatra. Az nem kifejezés mennyire kapkodtuk már a levegőt, mindkettőnket beindította ez a tüzes akció. Levettem a zakóját, majd mit sem törődve a gombokkal, széttéptem az ingét, miközben újabb nyelvcsatába kezdtünk. Egyik lábamat csípőjéhez húzta és így markolgatta a fenekemet és a combomat. Pillanatok alatt vetkőztettük le egymást, így már csak a fehérneműink maradtak rajtunk. Tolni kezdtem az ágyam felé, majd egy mozdulattal löktem le rá és ültem a csípőjére. Szerintem élvezte, hogy most én irányítok, nekem pedig pont erre volt szükségem. Nyakát kezdtem el harapdálni, közben kezeimmel az egész felsőtestét bejártam. Hirtelen ült fel hozzám és csókolt meg. Egyszer mozdítottam meg a csípőmet, mire megéreztem már teljesen merev férfiasságát. Mindketten belenyögtünk a harcias nyelvcsatába, majd lenyomott az ágyra és felém kerekedett. Az utolsó ruhadaraboktól is megszabadultunk, majd egy lökéssel helyezte minden centijét belém.

            - Ahh úristen –kiáltottam fel. Egyikőnk sem fogta vissza magát, mindketten hangosan adtuk egymás tudatára az élvezetünk kiteljesedését.

            - Ohh igen –nyújtotta ki kezeit, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a gyors tempót. Az nem kifejezés mennyire felhevült állapotban voltunk, így nem kellett sok, míg mindketten hatalmasat élveztünk, majd csapzottan dőlt mellém. A takaró a derekunk köré csavarodott, amit fentebb húztam magamon, így a mellkasomat is ellepte. Mindketten csukott szemekkel kapkodtuk a levegőt a hátunkon feküdve. Aztán csak azt éreztem, hogy összekulcsolja ujjainkat, mire felé néztem. Gyönyörű csillogó szemeivel, sugárzó arcával és kócos hajával találtam szemben magamat.

            - Ez elég jó volt –kuncogott, mire én is elmosolyodtam. –Jobban érzed magad? –könyökölt felém és fúrta orrát a hajamba.

            - Sokkal, köszönöm –csókoltam meg. Most már halkan és édesen cuppogtunk egymás párnáin, mire újra rám feküdt. Fülem tövétől haladt a kulcscsontomig, majd vissza fel.

            - Hmm –sóhajtottam egy nagyot.

            - Mondott még valamit az a szemét? –mormogta közbe, de nem hagyta abba a kényeztetést.

            - Nem, bár bepróbálkozott –motyogtam, mire abbahagyta a csókokat és ledöbbenve nézett a szemembe. Egy pillanat alatt öntötte el a sötétség a tekintetét.

            - Mit csinált? –feszült meg felettem.

            - Hé, nyugi, nem történt semmi. Leállítottam és nem is lényeges –fogtam közre tökéletes arcát.

            - Hogyne lenne? Ha egy ujjal is hozzád ér, megölöm –szorította össze az ajkait.

            - Luhan, ő nem tehet semmit, mivel engem nem érdekel. Te viszont igen, ne hagyd, hogy felidegesítsen –simítottam végig haján, mire éreztem, hogy kissé lenyugodott.

            - Igazad van –suttogta, majd ismét megcsókolt szenvedélyesen. Pár perc múlva újra megéreztem kemény férfiasságát, mire csak kuncogtam egyet és újra belevetettük magunkat az élvezetek habjaiba.

Tao szemszöge

Másnap HyunSunggal együtt mentünk a gimnáziumba. Szerencsére lassan vége van a hideg télnek és kezdődik a tavasz.

Pont, ahogy sétáltunk fel a lépcsőn megláttam Florát és a barátait a korlátnak támaszkodva.

Már nem volt időm szólni HyunSungnak, így ők hamarabb észrevettek minket. Barátom a telefonjába bogarászott, ezért már csak azt vette észre, mikor megszólítottak bennünket.

            - Látom csótányokat is beengednek már ebbe az iskolába. Azt hittem ide csak az elitek járnak –húzta ki magát Mia. Mind felénk fordultak pár lépcsőfokkal magasabban, mint mi.

            - Mi bajod van? Nem hiszem, hogy sokat ártanánk neked –szóltam vissza, mire HyunSung is felemelte a fejét és a négy barátra nézett.

            - Nem is hozzád beszélünk, Huang –legyintett, majd barátomra néztek.

            - Sziasztok –köszönt nekik mosolyogva.

            - Ne játszd a tökéletes tanulófiút, nekünk már kimutattad a fogad fehérjét –szólta le JongIn.

            - Ismeritek egymást? –cikázott a fejem köztük.

            - Volt pár ügyünk, mielőtt elmentem. Ezt akartam elmondani –nézett rám szomorkásan az új fiú.

            - Miért bántjátok HyunSung-ot? –néztem vissza a négy elviselhetetlen alakra. Sajnos lassan már Flora is olyan lesz, mint a többi.

            - HyunSung? Róla meséltél nekem? –lepődött meg Flora. –Tao, őt Park ChanYeolnak hívják és mindenben hazudott neked. Ő terjeszt el rólunk mindenfélét, ő gonosz, nem az, akinek hiszed –magyarázta nekem komolyan.

            - Miért te az vagy? –kérdeztem vissza, amire láthatóan nem számított. Öt szempár szegeződött rám és Florára, aki nagy szemekkel meredt rám.

            - Miről beszélsz?

            - Azt hittem te vagy a kedves láncszem ebben az ördögi körben, de nem így van. Ugyanolyan vagy, mint ők –utaltam a körülöttem állókra. Hangom kissé lenéző volt, de egyáltalán nem bántam jelen pillanatban.

            - Mit képzelsz magadról, hogy sértegeted a barátnőmet? –lépett közvetlen elém Luhan és mászott bele szinte az arcomba.

            - Szép kis barátnő, akit a közös ismerősötökkel csaltál meg –vágtam az arcába határozottan. Mindenki tátott szájjal hallgatta végig ezt a párbeszédet, nem gondolták volna, hogy ilyen is tudok lenni. De ha sértegetik azokat, akik fontosak számomra, akkor semmi más nem érdekel.

            - Hagyd, Tao! Nem érnek ennyit –húzott el barátom, majd tolni kezdett, hogy induljak el. Egy utolsó pillantást vetettem Florára, majd ketten elindultunk a bejárat felé. Hihetetlen, hogy mit képzelnek ezek magukról. Miket ki nem találnak, csak mert nem tetszik valaki nekik? De mostantól nem hiszek Florának sem, mivel semmivel sem különb, mint a többi. 

32. rész

Mia szemszöge

Köpni-nyelni nem tudtam. Vártam már, hogy mikor jön el ez a beszélgetés, de ez most túl hirtelen érkezett.

            - Nézd, én el akartam ezt mondani neked. Akkor vesztünk össze, minden felgyülemlett bennem és anya megszólt az alakomért, ami végleg betett nekem. Gyenge voltam és nem tudtam, mit tenni. Te sem voltál mellettem, egyedül voltam –kezdtek el potyogni a könnyeim. Flora végig sajnálkozó arccal hallgatta, majd mikor sírni kezdtem egy szó nélkül megölelt. Erősen szorítottuk egymást hosszú percekig

            - Most már itt vagyok, segítek ezt legyőzni, de Mia, nem szabad ezt csinálnod. Más lányok ölnének a külsődért, anyukáddal nem kell foglalkozni, hiszen te is ismered milyen. Viszont remélem emlékszel, mi történt legutóbb. Súlyos egészségügyi bajod származott belőle. Nem engedem, hogy ez újra megtörténjen, ezt ketten fogjuk legyőzni –mondta komolyan és elszántan. El sem tudom mondani mennyire jól estek a szavai.

            - Ma itt maradok veled, megnézünk valami csajos filmet, eszünk egy kis belga édességet és együtt leszünk, oké? –nézett rám nagy szemeivel.

            - Imádlak –mosolyogtam rá. –Szólok a személyzetnek, hogy készítsenek vacsorát és később hozzák fel a desszertet.

            - Rendben, addig felhívom Luhant, hogy nem megyek ma a vacsorára –vette elő a telefonját, majd neki is kezdtünk a ma estének.

Luhan szemszöge

            - Ne haragudj, de most szüksége van rám. Ígérem, bepótoljuk, de nem hagyhatom magára –mondta bocsánatkérően a telefonba barátnőm.

            - Megértem, nem is tudtunk róla, hogy visszaesett a betegségébe. Persze, maradj csak, de bepótoljuk az éjszakát is és a vacsorát is –mondtam határozottan.

            - Hogyne, majd holnap találkozunk az iskolában. Szia –tette le a telefont. Épp ekkor jött be JongIn a nappalinkba.

            - Változott a terv estére. Flora Miánál maradt –tájékoztattam a barátomat. –Te tudtál arról, hogy Miának újra étkezési problémái vannak?

            - Megint bulimiás? –lepődött meg.

            - Ezek szerint, de most Flora segít neki és így hamarabb túl lesz ezen az egészen. Apropó, neked van valami terved ma estére? –néztem rá a kanapéról.

            - Lesz egy találkozóm egy nagyon híres üzletemberrel. A legtöbb new yorki szálloda az övé és partnere szeretnék lenni az ingatlanokban, amit nem rég kezdett el.

            - Remek, sok szerencsét. Amúgy BaekHyun nem talált semmit a névtelenről?

            - Utánanézett, de semmi. Ráállított pár embert a dologra, hátha megtudnának valamit –közölte, majd biccentett és ő is távozott.

Flora szemszöge

Másnap reggel korábban eljöttem, mert az iskola kezdése előtt még haza kellett mennem. Gyorsan letusoltam, átöltöztem, majd már indultam is. Addig a sofőröm megvette a reggeli kávémat, de pont, ahogy mentem a kocsihoz, megláttam Taot az út túloldalán.

            - Tao! –kiabáltam oda neki, mire észrevett. Mosolyogva integetett, majd odajött hozzám. –Ne vigyünk el? –kérdeztem kedvesen.

            - Köszönöm, de találkozom HyunSunggal és együtt megyünk órára.

            - Annyit hallottam már erről a HyunSungról, egyfolytában róla beszélsz. Igazán megismerném már, kíváncsi vagyok, ki lehet az.

            - A mai nap folyamán bemutathatlak neki –lelkesedett fel.

            - Rendben, akkor a gimiben –szálltam be a limuzinba és már indultunk is.

            - Végre itt vagy –húzott magához Luhan a szekrényem előtt, mikor mind a négyen már ott voltunk. Hosszasan megcsókolt, mire nehezen el tudtam szakadni tőle.

            - És újra visszaállt a béke –mosolygott szélesen JongIn.

            - Jut is eszembe, hogy vagy? –kérdezte Luhan barátnőmtől.

            - Jól, megnyugodhattok és szeretném, ha nem ez lenne a téma –szögezte le. Ezután a fiúk órára mentek, Mia pedig az ikrekkel távozott, hogy meggyötörjenek pár elsőst. Kivettem a cuccaimat a szekrényből, mikor valaki megkopogtatta a vállamat.

            - Újra találkozunk –mosolygott Tao.

            - Azt látom és hol hagytad az új barátodat? –kérdeztem rá.

            - Lent maradt telefonálni, de mindjárt jön –mondta, ekkor viszont becsöngettek, így muszáj volt órára mennem.

            - Rohannom kell, de legközelebb szívesen megismerném –hadartam gyorsan, majd már el is tűntem.

Tao szemszöge

Mostanában Flora mindig csak úgy otthagy. Lehet, hogy ezek tényleg véletlenek, de kezdem azt hinni, hogy félreismertem őt. Bár még mindig szilárdan hiszek abban, hogy ő más, mint a többiek, akik itt élnek.

            - Bocs, hogy megvárattalak –ért oda hozzám HyunSung.

            - Nem, semmi gond.

            - Mi történt? Olyan lehangoltnak tűnsz –nézett rám összeszűkített szemekkel.

            - Flora egyre furább mostanában. Nem tudom, lehet, hogy csak én képzelem be, de mintha direkt elkerülne vagy elrohanna, ha találkozunk.

            - Ezt teljesen el tudom képzelni. A régebbi tapasztalataim szerint, nem szabad ezeknek az embereknek hinni. Itt a legfontosabb a hatalom és a cselszövések.

            - Honnan tudsz ennyi mindent? Tényleg, te miért mentél el? –kérdeztem rá, mert erről még nem esett szó és kíváncsi voltam.

            - Sok mindennel találkoztam itt, de ez egy nagyon hosszú történet, amit majd egyszer elmesélek –zárta le ennyiben, majd mindketten órára indultunk.

Luhan szemszöge

Unalmas és érdektelen órák után végre elhagyhattuk az iskola területét. Kint várt ránk a limuzin, de még csak JongIn, Flora és én voltunk ott. Mia valahol elveszett, ezért kénytelenek voltunk megvárni őt, amit a kocsinak dőlve teljesítettünk.

            - Elegem van már ebből az iskolából. El sem tudom mondani, mennyire várom az igazi életet, ahol nem parancsol senki, hanem, én parancsolok –mosolygott kissé huncutul barátom.

            - Mert mintha most bárki parancsolhatna nekünk –nevettem rajta.

            - Hát nem is –vágta rá határozottan. Ekkor iskolánk igazgatója sétált el előttünk, Mia társaságában, majd megálltak előttünk.

            - Mrs. Cosgrove, miben segíthetünk? –kérdeztem egy lehengerlő mosoly kíséretében.

            - Örülök, hogy egyben látom Önöket. Szeretném figyelmeztetni magukat, hogyha az általuk kiválasztott pályán szeretnének továbbmenni, akkor el kéne kezdeniük a dékánokkal beszélgetni. Az Önökhöz hasonló diákoknak kiváltságos joguk van, ezért is szerveznek különféle magán estéket. Remélem eldöntötték már ezeket a dolgokat a jövőjükkel kapcsolatban –nézett ránk komolyan, mire csak bólintottunk egyet.

            - Köszönjük, Mrs. Cosgrove. A minap elintéztem pár telefont és néhány személyes találkozóra vagyok köteles és bizonyára a barátaim is –utalt Mia itt ránk. Őszintén, semmit nem intéztem még ezzel kapcsolatban. Valahogy nem érdekel ez a dolog, ha el akarok érni valamit, az úgyis meglesz.

            - Örömmel hallom, Miss Trachtenberg, de a médiakörében terjengő hírek negatív hatással lehetnek a jövőjükre –célozgatott, mire csak mind zavartan néztünk össze.

            - Hogy érti ezt? –döntötte oldalra fejét JongIn.

            - Hát arra a sok üzentre, amik valamilyen oknál fogva, hozzám is eljutottak. Az Önök helyében, vigyáznék az ilyenekkel, mert ez rossz fényt vet ki a későbbi terveikre –nézett végig rajtunk, majd távozott.

            - Biztos az a névtelen áll emögött is. Ha tönkre teszi a jövőmet, akkor nem lesz kegyelem, kicsinálom ezt az alakot –dühöngött Mia.

            - Mennyi mindent tudhat még? Lehet, hogy a legrosszabb még csak ezután fog jönni –mondta Flora, akit hátulról szorítottam magamhoz.

Ekkor közeledett felénk az a Tao gyerek. Mit akar ez már megint?

            - Sziasztok –köszönt kissé félénken, de végig Florára nézett. Nem tetszik ez nekem.

            - Tao, mi járatban? –érdeklődött a barátnőm.

            - Csak a tanulásról akartalak megkérdezni, hogy mikor lenne kedved összeülni? –most komolyan a szemem előtt nyúlja le Florát.

            - Majd megbeszéljük, de jó lenne –hátrált kissé a szépséges lány, mire hatalmas öntelt mosoly jelent meg az arcomon.

            - Rendben, akkor majd egyeztetünk –hagyta annyiban. Nem is fecséreltük tovább az időnket ilyen jelentéktelen alakra, így mind beszálltunk a fekete kocsiba. Én maradtam utoljára, de előtte visszanéztem a kínai fiúra, aki még mindig ott álldogált.

            - Sok szerencsét Tao fiú –nevettem rajta, majd végre elindulhattunk a saját dolgainkra. Jobban oda kell figyelnem erre a kölyökre, mert a végén beférkőzi magát Flora kegyeibe és még őt védené. Nem fog kijátszani engem ez a bevándorló fiúcska.

Flora szemszöge

Mind együtt elmentünk egy előkelőbb étterembe ebédelni, miután elszakadtunk a gimitől.

            - Pár hónap van hátra, miért kínoznak minket a tanárok? –tette fel a kérdést leginkább magának a barna kis herceg.

            - Ez a pár hónap óriási nagy hatással lesz a jövőnkre –vágta rá határozottan Mia.

            - Úgyis a szüleid cégét viszed tovább, és ha belőled indulunk ki, akkor még pár országot is az uralmad alá fogsz vonni –mosolyodott el JongIn, amin mind kuncogni kezdtünk.

            - És te? Vannak terveid vagy a szokásos bohém életstílust fogod alkalmazni?

            - Az biztos, hogy apámtól külön alakítok ki egy vállalatot. Mivel ingatlanokkal már elkezdtem kereskedni, így egyre nagyobb és drágább épületeket vásárolok majd fel –dőlt hátra kényelmesen a székében. Tipikus JongIn. Nem sokkal később mennem kellett, mert anya családi vacsorát tartott nálunk, amiről nem késhettem. Elköszöntem mindenkitől, majd mivel pár saroknyira voltam a hoteltől, így sétálva indultam el haza. Viszont mielőtt bemehettem volna, hirtelen fogta meg valaki a könyökömet.

            - Tao barátunk hiszékenyebb, mint gondoltuk. De jó újra látni, Flora –suttogta ijesztően a fülembe. Már a hangjáról felismertem. A vér megfagyott az ereimben; mit keres ő itt? Lassan fordultam meg és néztem sötét szemeibe.

            - ChanYeol, te hogy kerülsz ide? –halkult el a hangom, miután megláttam.