Flora szemszöge
Idegesen siettem
haza, mivel alig volt egy órám, hogy teljesen elkészüljek, ami egy magamfajta
lánynak teljességgel lehetetlen. Szerencsére a ruhám már az ágyamon hevert, így
egyből a fürdőmbe mentem, ahol egy forró zuhany után felvettem egy különleges
fehérneműt, megcsináltam a sminkemet, a hajamat. Most nem volt időm fodrászra,
így kénytelen voltam egyedül csinálni. Belebújtam a mesebeli ruhába és el is
érkezett az idő, hogy induljak.
Rengeteg elegáns,
kiöltözött ember tömege fogadott. Udvariasan köszöntem mindenkinek, de
ahogyan beértem a bálterembe megláttam Luhant meg JongInt pont, akiket
kerestem. Határozott léptekkel siettem oda.
- Mégis hogy képzeltétek, hogy
megfenyegettétek Taot? –estem nekik halkan. Értetlenül pislogtak rám, majd
Luhan lépett hozzám.
- Ne haragudj, el akartam mondani,
de egyszerűen elborult az agyam, mikor láttam, ahogyan megbánt téged. Ezt
senkinek nem hagyom –magyarázta komolyan.
- Amiért hálás vagyok neked és
nagyon kedves tőled, de kérlek, ne csinálj ilyeneket! –fogtam közre az arcát.
- Rendben. De nem fogom hagyni, hogy
bárki is bántson –ölelte át a derekamat és csókolt meg hosszan. Nem is hagytuk
volna abba, ha nem jelent volna meg valaki a körünkben.
- Csodálkozom, hogy ilyen hamar
megbocsájtottál neki –lépett mellénk ChanYeol és intézte hozzám a szavait.
- Semmi közöd ehhez. Amúgy is, mit
keresel itt? Ide nem jöhet akárki –fordultam felé, miközben Luhan szorosan
húzott magához és el nem engedte a derekamat.
- Ugyanúgy idetartozom, mint ti vagy
már elfelejtettétek? Amúgy is van itt pár ember, akikkel biztosan jót csevegnék
–célzott sunyin.
- Ha bármit is elcseszel ezen az
estén, esküszöm nem éled meg az év végét –húzta ki magát JongIn.
- Hogy is feltételezhettek ilyet
rólam? –tettette az ártatlant.
- Jobb, ha visszafogod magad.
Figyelni fogunk –mondta keményen Luhan, majd JongInnal együtt arrébb húztak
engem.
Az este későbbi
részei valamivel nyugisabban teltek. Kis időre elszakadtam a többiektől,
ugyanis pár fontos emberrel beszélgettem.
- Nagyon érdekes elméletei vannak,
Miss Rhodes. Igazán figyelemre méltóak a gondolatai és be kell ismernem, hogy
a jövő héten utánanézek ezeknek a feltételezéseknek –mondta az egyik idősebb férfi,
akivel kezet is ráztunk.
- Köszönöm, Mr. Gosling –mosolyogtam
kedvesen.- Alig várom a következő találkozót –bólintottam mélyet a fejemmel,
majd tovább is mentek.
- Ez a sok bájcsevej, illedelmes
magaviselet, műmosoly, hogy nem unod? –motyogta közel a fülemhez ChanYeol.
- És te nem unod még, hogy
mindenhova bepofátlankodsz? –fordultam vele szembe.
- Ami azt illeti nem, sőt, nagyon is
élvezem –mosolygott rejtelmesen, mire csak megforgattam a szemeimet. – De most
komolyan, Flora. Tudom, hogy nem akarod ennyire ezt az egész egyetemi
zűrzavart, mint amennyire ezt megpróbálod kimutatni.
- Miért érdekel ez téged? Törődnél
inkább a saját dolgaiddal.
- Persze, hogy te is érdekelsz, így kötelességem törődnöm veled és
elég jól ismerlek. Biztosan anyukád erőlteti ezt rád, amit nyilvánvalóan nem
szívesen csinálsz. Igazam van? –emelte fel a szemöldökét. Csak hitetlenkedve
néztem rá és megráztam a fejemet.
- Ez nem tartozik rád és vannak
dolgok, amiket muszáj megtenned, még ha egy kicsit sem akarod –fejtettem ki a
véleményemet, amit biztosan meg is értett.
- Ezért vagy Luhannal is? Mert
muszáj? –kérdezett rá. Tekintete egészen más lett, mondhatni megijesztett a
nézésével.
- Nem, azért vagyok vele, mert én
akarom ezt. Szeretek mellette lenni.
- Még is lefeküdtél a legjobb
barátotokkal –súgta szinte a szavakat. Nagy szemekkel meredtem rá. Ezt meg
honnan tudja?
- Akkor nem voltam együtt Luhannal
és ez már tényleg szánalmas tőled –mondtam a szemébe.
- Szeretem mikor ilyen kis agresszív
vagy. Sok régi szép emléket elevenít fel bennem –jött közelebb ördögi
mosollyal, mikor szerencsére Luhan jelent meg mellettünk és azonnal magához
húzott.
- Nem hiszem, hogy jól átgondoltad
ezt –mondta, mire ChanYeol megadóan felemelte a kezét és hátrált pár lépést.
–Ha csak egy ujjal is hozzáérsz, meghalsz –folytatta keményen és határozottan.
- Ez lett az új hobbid?
Megfenyegetni az embereket, bár ehhez mindig is jól értettél, ahogyan a
családod is, különben hogy lett volna polgármester apuci? –nézett rá haragosan.
Éreztem, ahogyan Luhan megfeszül mellettem és már indult volna, hogy megüsse az
előttünk álló öltönyös fiút.
- Te szemét, hogy képzeled? –emelte
a kezét, de szerencsére még időben közéjük tudtam állni.
- Luhan, hagyd! Nem éri meg, ne
rendezzünk botrányt! –tettem kezemet a mellkasára, mire nehezen, de sikerült a
figyelmét magamra irányítanom. Szerencsére senki nem vette észre ezt a kis
jelenetet. –Tűnj el innen! Máshol rontsd a levegőt –néztem csúnyán a másik
fiúra.
- Én csak az igazat közlöm és ez csak
egy este volt a sok közül, hallani fogtok még felőlem. Most hűtsd le a kis
barátodat, mielőtt megjelenne a címlapokon, hogy a polgármester fia megverne
egy ártatlan vendéget –mosolygott gonoszan, majd megfordult és szerencsére
távozott a teremből.
- Jól vagy? -fordultam barátomhoz és
közrefogtam kezemmel szép arcát.
- Addig nem, amíg ez a csótány itt
van –sziszegte. Mellkasa, válla még mindig idegesen járt fel-le.
- Luhan, ne törődj vele! Épp ezt
akarja elérni, hogy kiboruljunk és egymásnak essünk, de ezt nem hagyhatjuk. Mi
tudjuk mi az igazság és addig ő semmit nem tehet –mondtam őszintén a szemébe.
- Igazad van, ne haragudj –húzott
magához. Arcát nyakamba temette és nagyokat szippantott illatomból, miközben
hátát simogattam. –Lépjünk le! –mondta hirtelen, mire értetlenkedve néztem rá.
- Ezt hogy gondolod?
- Ugyan, beszéltél mindenkivel,
akivel kellett, nekem meg elegem lett ebből a helyből. Menjünk hozzám, ketten,
kérlek! –hajolt közelebb és puszilta meg ajkaimat.
- Nem lenne baj belőle?
- Dehogy, és most ne ezzel
foglalkozz, csak magunkkal. Szükségem van rád, most –falt fel szinte szemeivel. Nem
kellett sokáig győzködnie, mire megragadta a kezemet és már vezetett is le a
hosszú lépcsősoron, majd kint beültünk a kocsiba, ami egyenesen Luhanék
lakására vitt minket.
JongIn szemszöge
Pár óra múlva a
többieket keresve járkáltam a hatalmas teremben, de senkit nem találtam, végül
Miát láttam meg az egyik oszlopnál.
- Luhan és Flora hova lettek?
–mentem oda hozzá.
- Fogalmam sincs, de eltűntek, mint
a kámfor. Biztosan elvonultak, hogy együtt lehessenek –tette hozzá. Ez elég
valószínűnek tűnik.
- És neked milyen az estéd? Sikerült
elkápráztatnod a professzorokat? Bár ebben azt hiszem, nem kell kételkednem
–mosolyogtam rá csábosan.
- Nálam ezzel nem érsz el semmit és
a kérdésedre a válasz, hogy igen, kezemben tartom a dolgokat –mondta büszkén.
- És nincs kedved megünnepelni a
sikereidet? –néztem rá kajánul. Egyből tudta, hogy mire gondolok, de nem
válaszolt, hanem percekig fontolgatta magában a lehetőségeket. Végül megragadta
a zakóm szélét és kicsit húzni kezdett maga felé.
- Menjünk egy nyugisabb helyre
–súgta, majd elindult én pedig hatalmas mosollyal az arcomon követtem.
Az öltözőt találtuk
megfelelő helynek, így magunkra zártuk az ajtót, majd rögtön egymásnak estünk.
Kivételesen ő nyomott neki az ajtónak és irányította a mozdulatainkat, ami
tetszett. Már az elején egyből lehámozott minden ruhadarabot a felsőtestemről,
mikor tolni kezdtem és a szoba egy távolabbik részébe kezdtem el sétálni
vele a csókot meg nem szakítva. Hátul volt egy heverő, ami nekünk tökéletes
lesz most. Közben kigombolta a nadrágomat, meglazítottam a ruháját, valahol az
útközben elhagytuk a cipőinket. Mikor a vádlija nekiütközött a bársonyborítású
bútornak, megfogtam a drága anyagot, ami köré tekeredett és lekaptam róla, így
egy szál fehérneműben nyomtam le a kisméretű kanapéra. Mielőtt ráfeküdhettem
volna én is megszabadultam öltönyöm alsó részétől, majd ránehézkedtem egész
testsúlyommal. Hullámos tincsei közé vezettem ujjaimat nyelvcsatánk közben,
majd hátrabillentettem a fejét, hogy jobban hozzáférhessek a nyakához. Mikor
közelebb hajoltam megcsapott édes illata, ami csak még jobban elvette az
eszemet. Egyre erősebbeket szívtam vékony bőrén, néhol megharaptam, de nem
annyira, hogy maradandó nyomot hagyjak rajta. Kerek idomait is szabaddá
tettem, így lentebb araszoltam rajta. Nem sokat időztem el az előkészületekkel,
mivel ennek nem most jött el az ideje. Térdelésbe tornáztam magam, hogy jobban
szétnyithassam lábait. Nem vacakoltam sokáig a hely miatt sem, meg ezek a
kalandok tényleg csak a kielégülést szolgálták. Egy mozdulattal teljesen benne
is voltam, amit egy mélyebb nyögéssel adott tudatomra. Annyira nem lehettünk
hangosak, de azért nem fogtuk vissza magunkat. Rendszeressé vált már ez nálunk,
hogy egymáson vezettük le a feszültséget, ha csak egy kis kikapcsolásra
vágytunk mindig egymás mellett kötöttünk ki.
Sűrűn lihegve, kinyújtott
kezekkel támaszkodtam felette lehajtott fejjel, miután elmúlt bennünk az a
gyomorfacsaró érzés.
- Vissza kéne mennünk –mondta lihegve Mia alattam, mire felemeltem a
fejem és ránéztem. Gyönyörű lánynak tartottam és a számomra egyik legfontosabb
emberek közé tartozott, ahogyan Flora és Luhan is. Nehezen felkeltem róla, majd
mindketten a ruháinkat kezdtük el összeszedni és felöltözni. Miután ezzel végeztük
együtt hagytuk el az öltözőt. Mia egyből hazament, ahogyan én is, így a
kocsihoz indultam.
ChanYeol szemszöge
Ez túlságosan is
értékes kép ahhoz, hogy veszni hagyjam. A lépcső tetejéről néztem végig,
ahogyan a következő két áldozatom elhagyja a helyszínt. Nem most csapok le
rájuk, viszont a holnapi villásreggeli tökéletes alkalom lesz egy kis
botrányra. Szerencse, hogy a ma esti dékánok holnap is jelen lesznek a
falatozáson, amit ki nem hagynék. Így első sorból láthatom majd a kétségbeesett
arcokat. Igen, nem döntöttem rosszul, mikor visszajöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése