38. rész

JongIn szemszöge

Megállás nélkül hívtam Luhant a szoba közepén fel-le sétálgatva, de egyszer sem vette fel. Eközben Mia Floránál próbálkozott, de ugyancsak sikertelenül.

            - Hova tűntek ezek ketten? –mérgelődtem.

            - Holnap beszélnünk kell Luhan apjával vagy a sajtóval. Nem engedhetjük, hogy ez jelenjen meg mindenhol –gondolkozott ésszerűen Mia.

            - Igaz, de Luhan nélkül mit tudunk tenni? Neki is hallania kéne a hírt. Az biztos, hogy ChanYeol nem sokáig fogja itt rontani a levegőt –huppantam vissza a kanapéra.

Másnap reggel időbe felkeltem és már úton is voltam Luhan apjának az irodájába. Ő volt New York polgármestere és tegnap a ChanYeolos beavatkozás, elég rossz hírnevet terjesztett el róla. Szerencsére nagyon közel állunk egymáshoz, így én minden hátsó dolgot tudok, ami itt vagy a választásokon történik.

            - JongIn, milyen jó téged látni –fogott velem kezet, majd visszaült a székébe.

            - Önt is, uram. Kár, hogy ilyen kellemetlen ügy miatt kellett ezt a sürgős találkozót megejtenünk –foglaltam helyet vele szembe az asztal túloldalán.

            - Nem hiszem, hogy ez a gyerek bármit is tudna nekem ártani. A sajtósaim és informatikusaim folyamatosan figyelik a változásokat és eddig semmi nagyobb dolog nem történt, ami miatt félnem kéne. De mindenesetre nem engedem, hogy tovább sározzon be ez a kisfiú. Pár óra telt el, azt mondom, várjunk még, hogy hogyan reagálnak az emberek a hírre –vált komollyá.

            - Egyetértek. Pár embert én is az ügyre állítottam, ha bármit megtudok azonnal szólok –álltam fel és ráztunk kezet újból.

            - Köszönöm, JongIn –mosolygott őszintén.

            - Jut is eszembe, nem tudja, merre lehet Luhan? Nem érjük el a telefonján.

            - Tegnap reggel óta nem láttam. Biztosan nem sokára előkerül –mondta nyugodtan, majd el is hagytam az irodát.

ChanYeolnak a legrosszabb húzása volt, mikor elküldte ezt a bizonyos hírt. Ugyanis azzal vádolta a polgármestert, hogy lefizette a magasabb rendű embereket, mikor a választások folytak és elintézte az ellenfeleket, hogy ne tudjanak a közelébe se érni. Arról is olvastam, hogy megszervezte a jótékonysági tetteit, hogy ezzel újabb embereket állítson maga mellé. Ez mind hazugság. Személyesen ismerem a történetet, de mivel nem adhatunk ki közvetlen információkat, így egyenlőre csak várni tudunk, hogy az emberek, hogyan reagálnak ezekre. A következő választás csak hetekre van, így nem lenne jó, ha most keverednénk botrányba.

Sajnos muszáj volt iskolába mennem, így a sofőr a Genius előtt rakott ki.

            - Azt hittem már sosem érsz ide. Mi volt? –támadott le azonnal a lépcsőn Mia.

            - Várunk. Eddig semmi komolyabb nem történt, de jó lenne, ha ez így is maradna –világosítottam fel gyorsan.

            - Mindent megér, ha ezeket a kis kétségbeesett arcokat láthatom –jelent meg pár lépcsőfokkal lentebb ChanYeol.

            - Velünk nem bírsz el, ezért a polgármestert támadod? Ez most komoly? –kérdeztem tőle.

            - Kinek kell a polgármester, nem. Rajta keresztül viszont Luhan könnyű célpont. Tényleg, hol hagytátok a szerelmes párocskánkat? Ennyire megviselte volna apuci bukásai?

            - Semmi közöd ehhez és senki nem bukott még el rajtad kívül. Nézz már magadra, hova süllyedtél! –lépett mellém Mia.

            - Kedves, hogy ennyire törődsz velem, de a helyedben magamért sokkal jobban aggódnék. Hamarosan mindenki megtudja, hogy milyenek is vagytok, milyen családból származtok –szűkítette össze szemeit.

            - Azt hiszem a te hátteredről is lehetne, mit mesélni –mosolyodtam el. –Apukádnak is voltak érdekes ügyei, amik biztosan érdekelnék a közönséget –vettem fel az ő stílusát.

            - Fenyegetni próbálsz? –nevette el magát. –Csak tessék, majd meglátjuk, ki jár nagyobb sikerrel –kacsintott és már ott is hagyott minket.

            - Hogy van bőr a képén ilyeneket csinálni? –tajtékzott mellettem Mia.

            - Nyugi, nagyot fog ő koppanni csak idő kérdése.

Luhan szemszöge

Csodálatos másfél napon vagyunk túl. Minden percet együtt töltünk, nem foglalkozunk senkivel és semmivel sem. Ez akkor is így volt, mikor éppen a fürdőszobában fésülködött, én pedig mögé osontam és kissé beleharaptam illatos nyakába.

            - Sosem bírsz magaddal –kuncogott, majd szembefordult velem. Nem volt rajta ruha csak egy fehérnemű, így még jobban éreztem testét az enyémnek nyomódni.

            - A közeledben? Nem, egyáltalán nem tudom kordában tartani magam –csókoltam meg szépen lassan, elnyújtva az élvezetet.

            - Nem gondolod, hogy vissza kéne kapcsolnunk a telefonjainkat? Rossz érzésem van, mintha történt volna valami –csiklandozta a nyakamat körmeivel.

            - Mi történt volna? Csak erre a pár napra felejtsd el New Yorkot, az én kedvemért –néztem rá nagy szemeimmel.

            - Megtenném, de nem tudom. Luhan, csak nézzük meg! Akkor megnyugodnék –hajolt közelebb. Miért nem tudok nemet mondani neki?

            - Tudod, hogy neked nem tudok ellenállni –sóhajtottam, mire hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Gyors csókot nyomott ajkaimra és már ment is be a kabinba. Én is követtem, ekkor már az ágyon ült és a telefonját izzította be. Pár másodperc elteltével sikeresen bekapcsolódott a készülék, de Flora arckifejezése engem is megdöbbentett.

            - 28 nem fogadott hívásom van és 13 üzenetem –közölte, mire összevont szemöldökkel ültem le mellé. Sorba nyitogattuk meg a ránk hagyott értesítéseket, aminek a nagy része JongIntól és Miától származott. Ezután viszont elértünk a sürgető és pánikoló szövegek forrásához.

Azt hittem ott helyben felrobbanok. ChanYeol az apámat támadta volna? Nem lehet ekkora hülye. Az biztos, hogy szétverem, ha meglátom.

- Luhan, jól vagy? –kérdezte óvatosan Flora és megfogta a kezemet.

- Ez a görény be akarja sározni az apámat? Ez most komoly? –álltam fel, miközben

idegesen a hajamba túrtam. Flora is azonnal felpattant, majd átölelt vékony karjaival.

            - Ne haragudj, Luhan, nem akartalak felzaklatni. Nem kellett volna megnéznünk.

            - Hogy haragudnék, dehogyis –húztam a mellkasomra. –Csak idegesít ez a senki.

            - Most mit tegyünk?

            - Nem tudom. Beszélnem kéne apával, meg JongInnal is.

            - Nem lenne jobb, ha hazamennénk? Ne értsd félre, semmi kedvem itt hagyni ezt a remek helyet, ahol csak ketten lehetünk, de ez fontosabb lenne –nézett fel rám.

            - Tudom, igazad van. Szólok a kapitánynak –egyeztem bele szomorúan. Mielőtt kimehettem volna, Flora megragadta a karomat és egy szenvedélyes, érzéki csókkal jutalmazott meg.

            - Ugye tudod, mennyire szeretlek? –súgta közel az arcomhoz, mire sokkal nyugodtabb lettem.

            - Tudom –pusziltam meg a homlokát, majd siettem is a hajó főnökéhez.

Mia szemszöge

Este nálunk voltunk JongInnal, mikor hirtelen kinyílt a lift és kilépett rajta Luhan és Flora.

            - Hála az égnek, hogy itt vagytok –pattantam fel azonnal, majd gyorsan üdvözöltük őket. –Hol voltatok? –kértem számon őket.

            - Elmentünk egy kis hajóútra, hogy együtt lehessünk, de nem gondoltuk, hogy emiatt kelljen hazajönnünk –mondta kissé dühösen Luhan.

            - Akkor hallottatok róla –mentünk beljebb és ültünk le a kanapékra.

            - Igen, de ez hogy történhetett? Hogy jött be a képbe apa? –értetlenkedett az érintett.

            - Ezt még nem tudjuk, de egyelőre semmi gond. Apád eléggé szimpatikus az embereknek, akik nem hisznek csak úgy el minden jött-ment hírt, amit éppen kiadnak –nyugtatgatta JongIn, ami láthatólag használt is.

Luhan szemszöge

Tudom, hogy ez nem árthat apának, de akkor is feldühített ez az egész ügy. Flora hazajött velem, így legalább nem kell egyedül aludnom az éjszaka.

            - Hogy tehet valaki ilyet? Egyszer legyen alkalmam rá és biztos lehet benne, hogy nem fogom sajnálni, mikor szétverem a képét.

            - Senki nem ver szét senkit. Nyugodj meg, Luhan! Próbálkozhat akármivel is, ChanYeol, nem fog neki összejönni –lépett mögém és ölelte át a derekamat. Arcát a vállamba fúrta, majd lehúzta a zakómat és az ingemet kezdte bontogatni. Türelmesen vártam, hogy leszedje rólam a világoskék anyagot, majd óvatosan maga felé fordított. –Ne törődj vele! –súgta és gyengéd csókot lehelt ajkaimra. Végigpuszilta az állkapcsomat, majd a nyakamra tért át, miközben hátamat és oldalamat csiklandozta körmeivel.

            - Flora –leheltem, de nem engedte, hogy folytassam a mondandómat.

            - Sshh, ne foglalkozz semmivel! –hajolt fel vissza ajkaimhoz, majd lassan tolni kezdett a mellkasomnál fogva az ágyam felé. Kicsit meglökött, így a hátamra érkezve vártam a következő mozdulatára. Feltérdelt az ágyra, a csípőm fölé araszolt, majd lehajolt egy csókért, míg a hasam aljára ült. Édesen ízlelgette ajkaimat, majd miután ezzel végzett a nyakam vékony bőrfelületét csiklandozta nyelvével vagy éppen fogaival.

Teljesen átadtam magamat az érzésnek, most pont erre volt szükségem. Csak Florát akartam, hogy elfelejtsek mindent és rá koncentráljak.

Valahol éreztem, hogy ma nem fogunk továbbmenni, de nem is akartam. Ennyi kellett mindkettőnknek.

            - A-annyira imádlak –sóhajtottam, mire mosolyogva felém könyökölt és a hajammal játszadozva nézett a szemembe.

            - Én is téged. Jobban érzed magad? –aggodalmaskodott.

            - Igen, köszönöm –pusziltam meg a homlokát, majd mindketten átöltöztünk, elhelyezkedtünk az ágyamban és a mellkasomra húzva aludtunk el.

ChanYeol szemszöge

Nem éppen úgy sült el ez az egész, ahogyan elképzeltem, de nem bánkódom. Van még több ezer ötletem, amivel komoly hatást érhetek el náluk. A következőre holnap kerül sor, ugyanis a végzős diákok számára egy beszélgetést rendeztek és pár dékán el is jön az egyetemekről. Mindenkinek be kell adnia egy önéletrajzot, hogy mik a terveik, miket szeretnének elérni és párunkat behívják egy második beszélgetésre. Mivel ők elitek, így már előre meg volt beszélve a második találkozó és itt jövök én a képbe. Egy kis cserebere és máris sokkal érdekesebb lesz a délután.