39. rész

Mia szemszöge

A mai nap rendkívül fontos számomra, így ma mindennek tökéletesen kell történnie, bár amióta itt van ChanYeol mindennap egy szenvedés.

Az előadó terem előtt ültem a padon JongInnal, aki szintén korábban érkezett akárcsak én. Már gyűltek a diákok, mikor beviharzott Flora és Luhan kézen fogva.

            - Ne haragudjatok a késésért, de elaludtunk –lihegte barátnőm, majd megigazgatta magát.

            - Még úgysem kezdődött el –válaszolt JongIn nyugodtan. Ahogy ezek a szavak elhagyták ajkait, máris kinyitották előttünk az ajtókat én pedig mindenkit magam mögött hagyva foglaltam el az egyik helyet az első sorban, ahova még természetesen a többiek ültek. Szépen az összes diák leült és az előadó szinte azonnal neki is kezdett a beszédének.

Pár óra elteltével ért véget az első kör, de közel sem fejeződött be a dolog. Most mehetünk be az igazgatói irodába, hogy magán beszélgetéseket ejtsünk a dékánokkal és az igazgatókkal. A bekerülés miatt nem izgultam, tudtam, hogy már bent vagyok.

            - Miss Parker, Mr. Weaver, Mr. Stone, Miss Lindhagen és Mr. Park, Önöket kérnénk, hogy jöjjenek velünk! –mosolygott rájuk az igazgató, aki mellett ott díszelgett az egyetemi alak is.

            - Álljunk csak meg! Velünk mi lesz? Ezt maga sem gondolja komolyan –fordultam az igazgatónőhöz.

            - Igen, emlékszem az Önök életrajzaira és meg kell, hogy mondjam, csalódnom kellett. Nem tudom mit gondoltak, de ezek a felvételik nem szórakozásból vannak, mi komolyan gondoljuk.

            - Ahogyan mi is. Nem értem mire gondolnak, biztosítom, hogy az életrajzaink teljes mértékben megfelelőek –lépett mellém Flora, majd a fiúk is.

            - Jobban tennék, ha átolvasnák, mert én ezt nem nevezném megfelelőnek –nyújtotta át a dossziékat az igazgató, majd elmentek a diákokkal.

            - A csodálatos, fantasztikus négyes sajnálatos módon nem került be a második körbe. Igazi tragédia –maradt le ChanYeol és játszotta az elkeseredettet.

            - Menj a pokolba, biztosan te állsz emögött is –mondta dühösen Luhan.

            - Bármi rossz történik és egyből engem hibáztattok mindenért –csóválta a fejét, majd gonoszan elmosolyodott.

            - Hogy juthatsz be te? Biztosan kihagytad a botrányos részeket a múltadból –lépett mellénk JongIn.

            - Nem hiszem, hogy több szégyellni valóm lenne, mint nektek.

            - Majd meglátjuk ki lesz a nyerőbb az igazgatóknál –húztam ki magam.

            - Mit akarsz még tenni? Kizártak titeket, végetek van –mondta lassan a magas fiú.

            - Azt hiszed, ennyiben hagyom a dolgokat? Ismerhetnél, hogy elérem, amit akarok, de most inkább menj! –hessegettem el, mire összehúzott szemekkel hagyott magunkra.

            - Mit fogsz csinálni? –kérdezte Luhan.

            - Elég, ha a szüleink ejtenek pár telefont. Mindenkinek meg van az önéletrajz másolata, így még semmi sincsen veszve –mosolyogtam büszkén. Nem hagyom, hogy elrontsák ezt a lehetőségemet.

Fél óra múlva már jött is elénk az igazgatónk.

            - Félreértés történt, de szerencsére a szüleik beavatkozásával, sikerült kijavítanunk a hibát. Négyükkel külön szeretnének beszélni az urak –nézett végig rajtunk.

            - Köszönjük és így kellett volna lenni már az elején is –mondtam azért nyomatékosan.

            - Miss Trachtenberg, időben orvosoltuk a problémát és magukból kiindulva sosem lehetünk biztosak, de elnézésüket kérem.

            - Felejtsük el. Mehetünk? –kérdeztem izgatottan és végre az igazgatószobához vezettek bennünket is. Már mindenki elment, így semmi újabb zavaró tényező sem lephetett meg minket szerencsére.

            - Miss Rhodes-cal kezdenénk, ha Önnek is megfelel –néztek Florára, aki magabiztosan bólintott és egy másik terembe mentek, amíg mi kint leültünk.

ChanYeol szemszöge

Szóval mégis bementek. Nehéz ellenfelek, azt meg kell mondjam, de mindig előttük fogok járni egy lépéssel. Nem jött össze az életrajzos csereberém, de nem bánom. Lesz még rá lehetőségem, hogy keresztbe tegyek nekik.

            - Na, hogy ment a beszélgetés? –jelent meg mellettem a lépcsőn, Tao.

            - Jól, szerintem tetszettem nekik –vettem fel a legkedvesebb mosolyomat.

            - Nincs kedved ebédeli? –kérdezte barátságosan.

            - Ne haragudj, de rengeteg dolgom van még. Majd máskor bepótoljuk –ütögettem meg a vállát, majd mentem is a másik irányba. Ez a baja ennek a fiúnak, túl kedves és túl hiszékeny. Nem tölthetem vele az időmet, mikor fontosabb feladataim is vannak. Valahogy távol kell tartanom magamtól egy kis időre.

Ahogy kiértem az iskola elé, pont összefutottam Florával, aki sietősen jött le a lépcsőn.

            - Nocsak, máris végeztél? –tettem zsebre kezeimet és mosolyogtam rá huncutul.

            - Nem kell egy örökkévalóság, hogy megnyerjem őket.

            - Ebben biztos vagyok –hajoltam közel hozzá, mire fintorogva ellökött. –Amúgy hova ilyen sietősen?

            - Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de anyával kell találkoznom, mivel az új kollekciójában én is részt veszek és segítek neki.

            - Szívesen megnéznélek munka közben –kacsintottam.

            - Hát nekem erre nincs időm szóval, szia. Mellesleg tudjuk, hogy te rondítottál bele az életrajzainkba. Komolyan ennyire szánalmas vagy? Próbálkozz csak, de mindhiába –csóválta a fejét, majd egy utolsó pillantás után magamra hagyott. Flora most hasznos információkkal látott el, amiket fel is fogok használni. Sokszor durva dolgokhoz kell folyamodnunk, hogy nyerni akarjunk.

Flora szemszöge

Egészen estig anyával voltam, mikor végre el tudtam szabadulni, pihenni egy kicsit. Egyből az egyik étterembe mentem, ahol a többiekkel találkoztunk.

            - Kicsim, olyan fáradtnak tűnsz –húzott azonnal magához Luhan, mikor leültem hozzájuk.

            - Lefárasztottak kissé, de jól vagyok –mondtam halkan. Tényleg nem éreztem magam a legjobban, de próbáltam nem kimutatni. Már rendeltek a többiek, így nem sokkal később meg is hozták a vacsoránkat. Elfogyasztottunk mellé egy pohár bort, amitől hirtelen még rosszabbul éreztem magam. Nem értettem, mi ez a rosszullét, mivel ettem már ma, ittam is, nem vagyok beteg, még női panaszokra sem gyanakodhatok, mert pár nappal ezelőtt letudtam a nevezetesebb napokat.

Mintha megállt volna az idő, sehova nem haladtunk. Aludni akartam, csendet és hogy végre az ágyamban feküdhessek.

Luhan szemszöge

Remekül elbeszélgettünk a többiekkel, vagyis csak JongInnal és Miával, mivel olyan volt, mintha Flora ott sem lett volna. Szegénykém nagyon kimerülhetett, ha ennyire nem volt ereje. Már éppen a kabátjainkat vettük és indulni készültünk, mikor oldalra pillantottam és szembetaláltam magam barátnőm sápadt arcával.

            - Jézusom, Flora. Jól vagy? Nem ülsz le egy kicsit? –indultam volna meg felé, miközben a többiek is ránéztek, de ekkor hirtelen lecsukódtak szemei és összeesett. Ijedtemben azt sem tudtam, mihez kezdjek, majd gyorsan összeszedtem magam.

            - Flora, kicsim, hallasz engem? Gyerünk, édes, kelj fel! Hívjatok már orvost! –kiáltottam a többiekre, akik először összerezzentek, majd azonnal cselekedtek.

            - Háló, igen, egy mentőt kérnénk a Le Cirque étteremhez, az Ötödik sugárúton, igen a barátnőm elájult, kérem, siessenek! Köszönöm –tette le Mia. –Pár perc és itt lesznek –tájékoztatott minket.

            - Mi történt vele? Evett egyáltalán ma? –térdelt le JongIn.

            - Fogalmam sincs, egész este éreztem, hogy valami nem stimmel. Evett, velem reggelizett és más ételt is elfogyasztott. Mikor érnek már ide a mentősök? –bosszankodtam.

            - Luhan, nyugodj meg! Nem lesz semmi baja –szólt rám Mia. Ekkor végre megjött a szirénázó kocsi. Pár férfi rohant be egy hordággyal, amire azonnal feltették Florát.

            - Önök a hozzátartozók? –nézett ránk az egyik piros ruhás.

            - Igen, de mi baja? Ugye jól van? –kérdezősködtem.

            - Be kell vinnünk, de Ön velünk jöhet –nézett rám, majd távozott is a többiekkel együtt.

            - Bemegyek velük, szóljatok az anyjának és gyertek utánunk! –fordultam barátaimhoz, akik bólogattak, majd már a mentőkocsival száguldottunk a kórházig.

Bent Florát egyből egy terembe vitték kivizsgálni, amíg nekem a folyosón kellett várnom, de szerencsére hamar megjöttek a többiek.

            - Sylvia nincs veletek? –kérdeztem, mivel csak ketten jelentek meg.

            - Szóltunk neki, ő is idetart.

            - Mondtak már valamit? –érdeklődött a másik lánybarátunk.

            - Nem, azóta nem jöttek ki. Annyira megijedtem az étteremben, mi történhetett vele?

            - Hamarosan megtudjuk és reméljük nem komoly.

Örökkévalóságig tűnt, amíg vártunk fel-le sétálgatva a folyosón. Hirtelen láttuk meg Sylviát, Nathant és Sehunt felénk rohanni.

            - Hol van a lányom? –kérdezte azonnal a legidősebb.

            - Még vizsgálják, azóta nem jött ki senki.

            - Csak úgy összeesett? Itt valami nem stimmel –rázta a fejét az öccse.

Ekkor egy orvos jött ki a teremből, aki azonnal hozzánk jött.

            - Doktor úr, mi történt a lányommal? –kérdezte Sylvia.

            - Mrs. Rhodes a lánya most már jó kezekben van, de aggódok pár dolog miatt. Most nyugodtan alszik egy kicsit.

            - Miféle dolgok miatt? –kérdeztem rá.

            - Semmi különösebb változást, sérülést nem találtunk a lányánál, kivéve egy dolgot.

            - Kérem, mondja már mi az! –sürgette az érintett anya.

            - A lányának gyógyszer túladagolása volt.

            - Hogy mi? Ez nem lehet –hitetlenkedett Sylvia.

            - Úgy érti drogok? –szólt közbe Nathan.

            - Igen. Elég nagy mennyiség volt a lány szervezetében, amit már nem bírt feldolgozni, ezért voltak a rosszullétek és az ájulás. Nem tudjuk mennyire emlékszik a történtekre, ha felkel, beszélnünk kell vele erről. De szeretnék Önnek ajánlani a Rehabilitációs központunkat, ahol elvonó órákon vehetne részt a lánya –közölte az orvos.

Mi? Ez lehetetlen. Florának drog problémái lennének?