40. rész

Luhan szemszöge

Az orvos ezután magunkra hagyott, hogy átgondoljuk kissé a dolgokat. Mindenkit sokkolt a hír, de én nem hittem a doktor szavainak. Ismerem Florát és tudom, hogy nem drogozik. Valami van a háttérben és ki fogom deríteni, mi az.

            - Ez lehetetlen. Mindent tudok Floráról és biztos vagyok benne, hogy nem drogozik –állította Mia határozottan. Megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ezen a véleményen és legalább ő támogatni fog, de szerintem JongIn is.

            - Gyógyszer túladagolása volt. Florának segítségre van szüksége –mondogatta Sylvia, de hangjából áradt a zavarodottság és a bizonytalanság.

            - Ezt te sem gondolhatod komolyan, anya. Ő a lányod, nem küldheted elvonóra. Főleg nem az ő beleszólása nélkül –szólalt meg Nathan. Nagyon igaza volt, Flora rettentően mérges lenne, ha az anyja csak úgy most eldöntené az ő sorsát.

            - El tudom dönteni, mi jó Florának és mi nem. El fogom fogadni az orvos segítségét, hogy még idejében meggyógyítsák. Amúgy sem lenne jó, ha a sajtó kiszagolná az egészet.

            - Ezt nagyon nem tartom jó ötletnek –néztem az idősebb Rhodes-ra. –Legalább várjuk meg a reggelt, mikor felébred és hallgassuk meg, hogy ő mit mond! –javasoltam.

            - Beadom a lapot a központba és kész! Reggel visszajövök –jelentette ki, majd ment is az orvos után.

            - Ennek nagyon rossz vége lesz –rázta a fejét Flora öccse.

            - Még nincs minden veszve. Holnap meghallgatjuk Flora változatát is és utána még el tudjuk intézni az ügyet –mondta Sehun.

            - Igaza van, most menjünk haza, holnap reggel pedig mindenki idejön először –javasolta JongIn, mire ő és Mia elköszöntek, majd távoztak. Lassan Nathan és Sehun is hazaindult, bár nem akarták itt hagyni Florát, de én úgyis itt éjszakázom. Halkan benyitottam a szobájába, majd becsuktam az ajtót. Megláttam alvó, gyenge testét, ahogyan a fehér takaró alatt lassan szuszog.

Megsimogattam a haját, nyomtam egy puszit homlokára, majd leheveredtem a kanapéra, ami még a teremben volt. Biztos vagyok benne, hogy Flora nem drogozik. Nagyon rosszat sejtek, de nem hagyom ennyiben a dolgokat.

Flora szemszöge

Nehezemre esett kinyitni szemeimet, és ahogyan megpillantottam a világosságot, rögtön becsuktam pilláimat. Vártam pár másodpercet, mire újrapróbálkoztam valamivel, több sikerrel.

            - Flora, hallasz engem? –szólalt meg egy kedves hang, amit bárhol felismernék. Luhan beszélt hozzám, majd lassan ő magát is megpillantottam.

            - Persze, de hogy kerültem ide? –kérdeztem tőle zavartan. Először csak egy apró megkönnyebbülő sóhaj hagyta el ajkait, majd mielőtt válaszolhatott volna JongIn, Mia, Nathan és Sehun lépett be a szobába.

            - Flora, úgy aggódtam érted –borult a nyakamba barátnőm, majd körém álltak. 

            - Elmondaná valaki végre, hogy mi történt? –néztem végig rajtuk.

            - Emlékszel még, hogy tegnap este négyen együtt vacsoráztunk? –kérdezte JongIn.

            - Valami rémlik, de eléggé homályos –próbáltam visszagondolni a történtekre.

            - Elájultál és behoztunk a kórházba –folytatta Luhan, aki közben az ágyam szélére ült és üveges tekintettel nézett rám.

            - Itt kivizsgáltak és megállapították, hogy gyógyszer túladagolásod volt –fejezte be a történetet Nathan. Először fel sem fogtam, mit mondott.

            - Hogy mi? Nem, ez lehetetlen, én nem drogozom –habogtam azonnal, miközben kétségbeesetten néztem Luhanra.

            - Látjátok, én meg mondtam! Biztosan van valami, amiről nem tudunk. Kizárt, hogy magától vett volna be ennyi fájdalomcsillapítót –háborodott fel testvérem, mire Sehun átölelte.

            - Nem is vettem be semmilyen gyógyszert. Minek vettem volna be? –szólaltam meg egy kis sokk után. Barátaimon megkönnyebbülést véltem felfedezni. Ezek szerint ők is ezen a véleményen voltak és hisznek nekem.

            - Akkor hogy került ilyen mennyiségű drog a szervezetedbe? –tette fel a nagy kérdést Mia.

            - Nem tudom. Tegnap a meghallgatás után egész végig anyával voltam és a kollekción dolgoztunk –mondtam el az emlékeimet.

            - Ettél vagy ittál ott valamit? –szűkítette össze szemeit JongIn.

            - Ettem egy kis olasz tésztát és megittam két kávét.

            - Milyen kávé volt? –faggattak tovább.

            - Kintről hozta a futár. De nem csak nekem, hanem többieknek is ő szállította –tettem hozzá. Mindenki gondolkodni kezdett magában, én pedig csendben figyeltem őket, mivel ezekkel az információkkal kimerült az emlékezetem tára.

            - Mi van, ha valaki lefizette a futárt, beletette a drogot a kávéidba és azt adták neked? –vetette fel Mia.

            - Ha ezt valaki tényleg megcsinálta volna és én megtudom, akkor az illető nem élne már sokáig –vágta rá Luhan.

            - Ki tenne ilyet? –kérdeztem óvatosan. Kicsit sok volt nekem ez így hirtelen.

            - ChanYeol –szűrte fogai között JongIn.

            - Mi? Meglehet, hogy gyűlöljük és alattomos dolgokra képes, de erre? Szerintem eddig nem menne el –ráztam a fejem.

            - Én nagyon is kinézném belőle. Őt nem érdekli senki, csakhogy nyerjen. És mivel ti vagytok a célpontjai, logikus lenne, hogy ilyet tegyen –pártolta a gondolatot Sehun.

            - Felkeressük a futárt és kiszedjük belőle az információkat –mondta Nathan is.

            - És ha nem beszél? –kérdeztem rá.

            - Ugyan, bárkit meg tudok törni –húzta ki magát Mia. Ebben senki nem kételkedett. Mind el is mentek és azonnal nekiláttak a küldetésnek. Luhan nehezen hagyott itt, de végül sikerült elköszönnünk egymástól.

Mia szemszöge

Megszereztük a portástól a tegnap dolgozók listáját, így meg volt az emberünk is és az elérhetőségei. Egyből a lakására indultunk. Egy lepukkantabb helyen lakott valahol a városszélén. Ebből is látszott, hogy egy nagyobb mennyiségű pénzért bármit hajlandó megcsinálni. Egy ok, amivel alátámaszthatjuk az állításunkat.

Felmentünk a negyedik emeletre méghozzá lépcsővel. Meg sem tudom mondani, mikor másztam meg utoljára ennyi lépcsőfokot ahelyett, hogy liftbe szállnék.

Megtaláltuk az ajtaját az illetőnknek, így megnyomtuk a kis csengőt a nagy zöld falap mellett. Nem kellett sokat várnunk és egy fiatal, magas srác lépett elénk.

            - Segíthetek valamiben? –kérdezte zavartan, miközben tekintete ötünk között cikázott.

            - Ami azt illeti igen, de előtte beengednél minket? –mosolyogtam megjátszott kedvességgel. Csak nagyokat pislogott, mire végre kintebb tárta a bejáratot, így mind a kisméretű lakásban találhattuk magunkat.

            - Szóval kik is vagytok? –kérdezte a srác, akinek Ryan volt a neve.

            - Az mellékes, viszont mi tudjuk, hogy te ki vagy –keményítettem be. –Tegnap te voltál a futárfiú Sylvia Rhodes kollekció készítésénél?

            - Igen, most neki dolgozom –válaszolta megszeppenve.

           - Akkor te szállítottál minden kávét is az ott dolgozóknak, leginkább persze a főnököknek? –folytatta Nathan.

            - Igen, de mit akartok tőlem? Miért kérdezgettek ennyit?

            - Az most ne érdekeljen –fojtottam belé a szót. –Ki fizetett le, hogy kábítószereket csempész Flora Rhodes poharába? –tértem a lényegre egyből. Azonnal átsuhant a pánik az arcán, ami mindent elárult.

            - N-nem tudom miről beszéltek. Nem csináltam semmit –hárított.

            - Ne játszd a hülyét! Tudjuk, hogy te voltál. Képzeld a barátunk kórházba került és súlyos következmények származhatnak a kis akciódból. Szóval most mondd meg, hogy ki volt az vagy sokkal rosszabbul jársz! –ment közelebb hozzá JongIn és nézett mélyen a szemébe.

            - Én nem akartam. Rengeteg pénzt ajánlott fel és szükségem volt rá, hogy tudjam fizetni az albérletemet. Nem akartam bántani senkinek, én sajnálom –kezdett bele. Teljesen megtört, remegni kezdett, fel-le járkált a piciny nappaliban.

            - Ha elmondod ki fizetett le, akkor senki nem fogja megtudni, hogy mit tettél és az állásodat is megtarthatod –állt elő nyugodtan Luhan.

            - Nem lehet. Azt mondta tönkretesz, ha bárkinek is beszélek –rázta a fejét.

            - Mi segíthetünk, és ha az, akire gondolunk, akkor mi előbb csináljuk ki. Nagyon fontos lenne és te is jobban járnál, ha megosztanád velünk.

            - Park ChanYeolnak hívják –ismerte be halkan.

            - Tudtam, én megölöm –gurult be Luhan.

            - Köszönjük, hogy elmondtad, ígérjük nem lesz bajod. Menjünk! –nézett ránk Nathan és mind elhagytuk a garzont.

            - Most mit csinálunk? –kérdezte Shun, mikor már az utcán voltunk.

            - Megyünk és szétverem azt a patkányt –fortyogott a szőke herceg.

            - Luhan, ezzel nem oldasz meg semmit. Most kell okosnak lennünk –állította le JongIn.

            - Az a szemét bántotta Florát. Kórházba került –mondta indulatosan. –Nem fogom hagyni, hogy hozzáérjen –folytatta keményen.

            - Mi sem hagyjuk, és megértjük, hogy dühös vagy, de ésszel kell elintéznünk, nem erővel –csitítottam le.

Flora szemszöge

Pár órára sikerült elaludnom, miután a többiek távoztak, de anya meg az orvos felvertek nyugodt álmomból.

            - Hogy érzed magad, kicsim? –kérdezte aggódva anya.     

            - Teljesen jól, nincs semmi bajom.

            - Ebben nem vagyok annyira biztos –rázta a fejét, mire kérdőn néztem rá.

            - Miss Rhodes, bizonyára nem sokra emlékszik a történtekből –kezdte az orvos.

            - Nagyjából mindenre emlékszem, nincs semmi bajom –állítottam határozottabban.

            - Biztosak szeretnénk lenni, ezért felajánlottam egy lehetőséget az édesanyjának –folytatta.

            - Milyen lehetőséget? –vontam össze a szemöldökömet.

            - A rehabilitációs központunkban elvonóórákat tudunk biztosítani az Ön számára.

            - Hogy mi? Elvonóra akarnak küldeni? –döbbentem meg. Fel nem tudtam fogni az egészet. –És anya, te ebbe belementél?

            - Az édesanyja támogatta az ötletet. Ezt ne vegye támadásnak, csak segíteni szeretnénk –mondogatta az orvos, de nem érdekelt, mit zagyvál itt össze-vissza.

Most anya komolyan be akar rakni egy elvonóra, mintha egy drogos lennék?