36. rész

Flora szemszöge

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem, ami sikeresen kiűzte a szép álmokat a fejemből.

            - Háló? –krákogtam a készülékbe.

            - Egy óra múlva meg kell jelenned a reggelin és szeretném, ha normális külsővel tennéd meg ezt, szóval jó lenne, ha hazajönnél és elkészülnél. Ott találkozunk –nyomta ki egyből. Azóta sem felhőtlen a kapcsolatunk anyával, de legalább már nem esünk egyből egymás torkának, ha meglátjuk egymást. Nyöszörögve ültem fel a hatalmas ágyban és húztam a takarót a mellkasomra, hogy elfedje a meztelen részeimet. Egy másik morcos hangot hallottam meg mellőlem, majd egy kéz tekeredett a derekamra és ezután megéreztem két puha ajkat a vállamon.

            - Ugye nem akarsz itt hagyni? –mormogta a nyakamba álmos hangon.

            - Muszáj, haza kell mennem átöltözni, úgyis találkozunk a reggelin –motyogtam, miközben próbáltam lefejteni magamról a karjait, de nem sikerült. Helyette közelebb ült hozzám, kicsit félredöntött így teljesen egymásra tudtunk nézni.

            - Elmegyek érted, így mehetnénk együtt –puszilta meg az orrom hegyét.

            - Rendben –sóhajtottam, majd egyből le is csapott ajkaimra. Édesen kezdte el ízlelgetni őket, majd eltoltam magamtól, mert így nem jutunk sehova.

            - Ha most nem hagyjuk abba, akkor sosem kelünk ki az ágyadból.

            - Nekem tetszene az ötlet –nézett rám kaján vigyorral az arcán.

            - Luhan –szidtam meg kissé, mire elnevette magát és elengedett. Gyorsan magamra kaptam a tegnapi ruháimat és el is jöttem.

Mia szemszöge

Kivételesen időben odaértem a különleges reggelire. Négyünk közül csak JongInt találtam a helyszínen, így felé indultam. Köszöntünk egymásnak, váltottunk pár szót, de megérkeztek a dékánok, így nekem mennem kellett. Muszáj jó benyomást tennem, de van egy tervem, ami biztosan sikerülni fog. 

Nem sokkal később Flora és Luhan is betoppantak. Olyan tökéletesen néztek ki együtt, egy tökéletes párocska.

Pontban az evés előtt fejeztem be egy csevejt Mr. Richard-dal, aki a legfőbb ember számomra, ha az egyetemi terveimet veszem számításba. Elégedett mosollyal az arcomon csatlakoztam barátaimhoz és koccintottuk össze poharainkat.

            - Azt hiszem, sikeres évre számíthatunk ősztől –mondtam magabiztosan.

            - Az már biztos –helyeselte Luahn. Ekkor viszont sok monoton hang zengte be a termet, amiből arra következtettünk, hogy mindenkinek üzenete érkezett. Ijedten pillantottunk egymásra és azonnal a kijelzőinket kezdtük el bámulni, de bár ne tettük volna. Éreztem, ahogyan a terem forogni kezd körülöttem, a szín kimegy az arcomból, és ahogyan egyre több vádlópillantás jelenik meg rajtam. Nehézkesen néztem fel társaimra, akik szintén ledöbbenve meredtek rám. Nem hiszem el, hogy ez velem történik meg. JongInra pillantottam, aki elsötétült tekintettel nézte a képet, majd engem, majd a termet. Ugyanis a legújabb hír rólunk szólt. Egy kép terjedt el az egész városban, ahogyan tegnap az estélyen az öltözőben egymásnak estünk. Éppen egy forró csókot kaptak le és amint fehérneműben marcangoljuk egymást. 

            - Ez.nem.történhet.meg –tagoltam lassan és éreztem, ahogyan a düh elönti az agyamat.

            - Ezek tényleg ti vagytok? –kérdezte Flora hitetlenkedve.

            - Ki tehette ezt? –ignoráltam az előző kérdést.

            - Szerinted? Csak egy ember képes ilyenre –mérgelődött JongIn.

            - ChanYeol? –döbbent le Luhan- Kinéznétek belőle, hogy idáig vetemedne?

            - Sokkal rosszabbat is kinézek belőle –zártam le ennyiben, ekkor viszont Mr. Richard jelent meg mellettem.

            - Miss Trachtenberg, remélem meg tudja magyarázni ezt a képet –nézett rám komoly tekintettel.

            - Uram, fogalmam sincs, mi ez az egész, de azt tudom, hogy az elkövető egy szörnyen gonosz utálónk, aki nem rég tért vissza közénk és legfőbb célja, hogy tönkretegye az életünket –foglaltam össze gyorsan a lényeget.

            - Akkor azt mondja, hogy ez a kép nem igazi, és hogy nem Ön van rajta? –na ezzel a kérdésével megfogott.

            - Én –habogtam össze-vissza.

            - Remélem tisztában vele, hogy ilyenfajta botrányokat a mi intézményünk nem engedhet meg. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy sajnos, nem ez az egyetlen ehhez hasonló kép avagy cikk terjeng Önről a világhálón.

            - Elmondhatatlanul sajnálom a történteket –estem kissé kétségbe.

            - A közeljövőben próbálja meg távol tartani magát az ilyen botrányoktól. Ellenkező esetben sajnos nem tehetek semmit, de a mi egyetemünk nem nézi jó szemmel ezeket a híreket –mondta szigorúan, majd sarkon fordult és távozott.

            - Mia, jól vagy? –ölelte át a vállamat hátulról Flora, mire szembefordultam velük.

            - Az a szemét ezért nagyon meg fog fizetni. Ha ezzel elszúrta az egyetemi lehetőségeimet, akkor biztos lehet benne, hogy nem fogok finomkodni –sziszegtem szinte a szavakat.

            - Ezzel csak az a baj, hogy mindig egy lépéssel előttetek fogok járni –hallottunk meg egy hangot a kinti folyosóról, mire mind odanéztünk. Az egyik ajtóban álldogált az a személy, akit legszívesebben a legsötétebb zugba kívántam volna jelen helyzetben.

ChanYeol szemszöge

Magabiztos mosollyal támaszkodtam neki az ajtófélfának, míg az előttem álló négy személy úgy meredt rám, mint valami véres rongyra. 

            - Hogy merészeled idetolni a képedet te féreg? –indult meg Mia, de JongIn megfogta a kezét. Végül mind az öten a folyosóra kerültünk, ahol nem zavart minket senki.

            - Gondoltam benézek, eszek egy jót és megmutatok pár érdekes képet, ami bizonyára felkeltik az itt lévő emberek figyelmét –szűkítettem össze szemeimet.

            - Te utolsó mocsok –vált egyre dühösebbé JongIn, mire Luhan fogta le.

            - Ne rendezzünk még nagyobb botrányt! –nyugtatta. –Te viszont jobban teszed, ha vigyázol, mert olyan helyzetbe fogsz kerülni, amiből az életbe nem jössz ki. Ne hidd, hogy le tudsz győzni minket, mert az lehetetlen. Ezt jobb, ha észben tartod –fogta meg barátját és vitte ki a friss levegőre, mielőtt megütött volna engem. Mia is fújtatott párat, majd berohant a terembe.

            - Ketten maradtunk –mosolyogtam Florára.

            - Te komolyan nem veszed észre magad? Hogy mennyire hátborzongató és undorító, amit művelsz? –rázta a fejét hitetlenkedve.

            - Annyira unom már ezt a „ChanYeol a rossz fiú” dumát. Mintha ti jobbak lennétek bármivel is –mentem közelebb hozzá.

            - Sosem tennénk ilyet egymással –vágta rá határozottan. –Az nem jutott eszedbe, hogy valamikor te is közénk tartoztál? Ennyi erővel magadat is ugyanúgy utálhatnád.

            - Nem, mert ti sikeresen elintéztetek engem és utólag rájöttem, hogy jól tettétek. Idővel csak tönkrementem volna, ha nem küldtök el Új-Zélandra.

           - Most ugyanúgy tönkremész sőt, még rosszabb ember lett belőled, mintha velünk maradtál volna –állította az igazát, mire nem bírtam tovább ezért kuncogni kezdtem. Felemelt fejjel léptem a lehető legközelebb hozzá, mire kissé megilletődött, de állta a tekintetemet.

            - Számtalan piszkos és botrányos infóm van még rólatok. Akad köztük olyan is, amiről szerintem a kis szerelmed sem tud –merengtem el, majd szórakozottan néztem vissza rá. –Érdekes dolgok fognak még történni, ezt garantálom. Próbáljatok csak meg leállítani, de nem tudtok. Ezt a harcot én fogom megnyerni –simítottam hátra szép haját és súgtam a fülébe, majd végig húztam párnáimat porcelán bőrén.

            - Lesznek még meglepetések, abban biztos lehetsz –mondta, majd elhagyta az épületet. Gondolom most mind az iskolába igyekeznek, így jobbnak láttam, ha átveszem az egyenruhámat és én is útnak indulok. A ma reggeli játszmát én nyertem és ez csak egy kis győzelem, ami erősíti majd a végső ütközetet.

Luhan szemszöge

Miután sikeresen lecsillapítottuk JongInt, Florára várva álldogáltunk a lépcsőknél, mikor végre megjelent.

            - Azt hittem már csinált valamit az a rohadék. Jól vagy? –indultam meg felé.

            - Persze, de sietnünk kéne, mindjárt becsöngetnek.

            - Igaz is, nem késhetek a történtek után –pattant be a kocsiba Mia, majd mindannyian követtük. Flora egész úton olyan csöndes volt csak bámult ki az ablakon. Átöleltem a derekát, kezét szorongattam, de még erre sem figyelt fel.

A folyosókon mind más irányba siettünk, hogy elérjük az óráinkat. Nem igen tudtam odafigyelni az anyagra, egyfolytában Florán járt az eszem. Kezdek egyre többet érezni iránta. Ez már nem csak szenvedély és vágy, hanem igazi, bensőséges érzelmek. Soha nem hittem, hogy ilyenekre képes leszek, így érezni egy lány iránt. De ő más, ő különleges. Ő az, akivel hosszabb távra is el tudom képzelni. Ő a tökéletes lány számomra. Szeretem Florát és mindentől meg akarom védeni, mindent megadni neki, hiszen ő csak az enyém.

Addig-addig merengtem el ezekben a gondolatokban, hogy már ki is csöngettek. Egyből őt kezdtem el keresni és meg is láttam, ahogyan a terméből sétál ki. Odasiettem, megragadtam a kezét és húzni kezdtem magammal az alagsorba, ahova senki nem járt.

            - Luhan, baj van? Mi történt? –aggodalmaskodott, mikor hirtelen megálltam őt pedig közvetlen magam elé rántottam. Piciny kezeit szorongattam, miközben nagy szemeivel pásztázta az arcomat.

            - Muszáj elmondanom valamit –kezdtem, de közbeszólt.

            - Nekem is, vagyis inkább ez egy tárgy, amit átadok, de az mindent elárul.

            - Ahogy telik az idő úgy erősödik meg egyre jobban bennem ez az érzés –vágtunk egymás szavaiba. –Már nem csak egy szimpla kapcsolatnak tekintem azt, ami köztünk van. Te vagy a legfontosabb személy számomra, nem akarom, hogy ennek vége legyen.

            - Én sem, ezért döntöttem el, hogy ennek a dolognak csak nálad lehet a helye –mosolygott angyalian.

            - Sosem hittem volna, hogy ilyen erős érzelmeim lesznek valaki iránt, de már biztos vagyok benne, hogy mit akarok –már nyitotta volna a száját, hogy folytassa, de ekkor kimondtam, ami már hetek óta érlelődik bennem. –Szeretlek Flora –jelentettem ki egyszerűen, mire ledöbbenve meredt rám. –Szeretlek, mindennél jobban és ezt a nyolcbetűs szót csakis neked tartogattam, már rájöttem –a kis monológom végére elkápráztatott mosollyal nézett egyenesen a szemeimbe és mielőtt bármit mondhatott volna, csak kinyitotta ujjait, így megláttam egy apró tárgyat, ami a tenyere közepén csücsült. Azt a tárgyat, ami mindent elmondott, amit kellett. Ledöbbenve néztem először rá, majd megint a kis dologra, majd hatalmas lendülettel csókoltam meg, ugyanis a kitűző az enyém lett. Az a kitűző, amit csakis annak ad, akit az igazinak talál, és akit a legjobban szeret.