33. rész

Flora szemszöge

Minden porcikám megmerevedett, lefagyva álltam előtte, miközben gonoszkás mosolyával nézett engem és hajolt közelebb.

            - Még szebb lettél, mióta elmentem –mondta az arcomat nézve.

            - Ezt azonnal hagyd abba! Minek vagy itt?

            - Mit szólnál, ha azt mondom, mert hiányoztál –húzta félmosolyra a száját.

            - Azt, hogy nem érdekel. Megegyeztünk, hogy eltűnsz innen, semmi keresnivalód nincs itt –néztem dühösen a szemeibe. Teljesen a falhoz szorított, egyik kezét a fejem mellett támasztotta meg és úgy nézett le rám.

            - Nem egyeztünk meg semmiben –sziszegte. –Felültettek egy gépre és elküldtetek Új-Zélandra, de visszajöttem –suttogta szinte az arcomba, mire ellöktem magamtól.

            - Mit akarsz?

            - Visszaszerezni, ami az enyém. Tönkretettétek az életemet, így rajtam a sor. Ne feledd, én sok mindent tudok –mosolyodott el.

            - Nem tehetsz semmit, a kis képzelgéseiddel semmire nem mész.

            - Tévedsz. Elég nagy zűrt kevertem a kis családotokban egyetlen egy képpel is. Mi lesz, ha a többi infó is kiszivárog? –húzta fel a szemöldökét.

            - Te voltál? Te küldözgetted az üzeneteket? –döbbentem le, mire kuncogott egyet és megállt közvetlen előttem. Egy tincset tűrt ki az arcomból és a fülem mögé tűrte, majd közelebb hajolt.

            - Mint mondtam, mindent tudok. A játék csak most kezdődik –húzta végig ajkát az arcomon. Még egyszer rám nézett és már távozott is. Percekig álltam még egy helyben, majd előkaptam a telefonomat és már tárcsáztam is.

            - Azonnal gyertek hozzám, fontos! –hadartam és már siettem is fel. Sajnos a rossz itt is folytatódott, mikor anyával találkoztam, aki egy pohár borral a kezében álldogált a hatalmas ablak előtt.

            - Örülök, hogy megtisztelsz a jelenléteddel –köszöntött cinikusan.

            - Ne haragudj anya, feltartottak –mentegetőztem, mivel sikeresen lekéstem a vacsorát.

            - Semmilyen kifogást nem fogadok el. Hívott Mrs. Cosgrove is. El sem hiszem, hogy kihagytad a legutóbbi találkozódat. Flora, tudod te mennyire fontos ez a jövőddel kapcsolatban? Nem hanyagolhatod el ennyire a karrieredet. Mi lesz az egyetemmel?

            - A legkisebb gondom is most az egyetem. Legfeljebb halasztok egy évet.

            - Arról szó sem lehet –mondta szigorúan, mire kissé meghőköltem. –Muszáj egyetemre menned –szögezte le.

            - Miért? Te is kihagytad? –kérdeztem vissza.

            - De neked nem engedem. Nem vagyok hajlandó veled vitázni erről. Szerencsére egy újabb beszélgetést el tudtam neked intézni, így csütörtökön Connecticut-ba utazol, New Haven városába, ahol az egyik professzorral találkozol.

            - Miért nem dönthetem el én, hogy mit szeretnék? –halkultam el.

            - Tudjuk, mi sülne ki abból –rázta a fejét. –Most pedig beszélnem kell Richard-dal, ha nem bánod.

            - Richard? Az új kedvenced? Hányadik férjed is lesz, öt vagy hat? –döntöttem oldalra a fejemet.

            - Csak üzlettársak vagyunk –válaszolta sértődötten.

            - Mindig így kezdődik. Vacsorák, egy hétvége valami hotelben, lassan a férjhez menés lesz a hobbid.

            - Elég legyen! Nem beszélhetsz velem ilyen hangnemben és elmész csütörtökön, szóval jobb lesz, ha megbarátkozol a ténnyel –hagyott magamra a hatalmas nappaliban.

Idegesen fújtattam egyet, majd levetettem magamat a kanapéra, mikor kinyílt a lift és beléptek rajta a barátaim.

            - Mi volt ennyire sürgős? Baj van? –jöttek oda azonnal.

            - ChanYeol a városban van –jelentettem ki egyszerűen, mire kétszeresére nőttek a szemeik.

            - Az nem lehet –rázta a fejét Mia.

            - Elintéztük, nem jöhetett vissza –lett ideges JongIn.

            - Találkoztam vele és azon van, hogy tönkretegyen minket. Ő küldte a képet, meg a videót is –néztem barátnőmre és Luhanra. –Azt mondta sok infója van és mindent el fog intézni, hogy visszafizessen –álltam fel én is.

            - Gyűlölöm azt az alakot –sziszegte JongIn.

            - Egyelőre nem tehetünk semmit, várjuk meg, amíg többet kiderítünk róla. Ki tudja mennyit változott a két év alatt. 

            - Aki rothadt volt, az rothadt is maradt. Holnap beszélek BaekHyunnal, nem engedem, hogy szórakozzon ez az áruló –határozta el JongIn. Nem sokkal később mind hazamentek, csak Luhan maradt. Hátulról ölelte át a derekamat és kis puszikat nyomott a nyakamra.

            - Olyan feszült vagy. Nyugi, elintézzük ChanYeolt –búgta.

            - Nem csak ez. Most vesztem össze anyával, meg minden rossz összejött –sóhajtottam, miközben hagytam hadd, kényeztessen.

            - Én is rossz lennék? –súgta a fülembe, mire a hideg is kirázott.

            - Nem, te vagy a legjobb a mai napban –fordultam szembe vele és hevesen csókoltam meg. Semmi kedvem nem volt a lágy, gyengéd mozdulatokhoz, csak Luhant akartam, de nagyon. Nem problémázott, erősen a pultnak nyomott és szó szerint téptük egymás ajkait. Haját markolgattam, hogy minél közelebb magamhoz vonhassam. Közben szépen elindultunk a szobám felé, majd becsuktam az ajtót, aminek neki nyomott. Itt szakadtunk el először egymástól egy pillanatra. Az nem kifejezés mennyire kapkodtuk már a levegőt, mindkettőnket beindította ez a tüzes akció. Levettem a zakóját, majd mit sem törődve a gombokkal, széttéptem az ingét, miközben újabb nyelvcsatába kezdtünk. Egyik lábamat csípőjéhez húzta és így markolgatta a fenekemet és a combomat. Pillanatok alatt vetkőztettük le egymást, így már csak a fehérneműink maradtak rajtunk. Tolni kezdtem az ágyam felé, majd egy mozdulattal löktem le rá és ültem a csípőjére. Szerintem élvezte, hogy most én irányítok, nekem pedig pont erre volt szükségem. Nyakát kezdtem el harapdálni, közben kezeimmel az egész felsőtestét bejártam. Hirtelen ült fel hozzám és csókolt meg. Egyszer mozdítottam meg a csípőmet, mire megéreztem már teljesen merev férfiasságát. Mindketten belenyögtünk a harcias nyelvcsatába, majd lenyomott az ágyra és felém kerekedett. Az utolsó ruhadaraboktól is megszabadultunk, majd egy lökéssel helyezte minden centijét belém.

            - Ahh úristen –kiáltottam fel. Egyikőnk sem fogta vissza magát, mindketten hangosan adtuk egymás tudatára az élvezetünk kiteljesedését.

            - Ohh igen –nyújtotta ki kezeit, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a gyors tempót. Az nem kifejezés mennyire felhevült állapotban voltunk, így nem kellett sok, míg mindketten hatalmasat élveztünk, majd csapzottan dőlt mellém. A takaró a derekunk köré csavarodott, amit fentebb húztam magamon, így a mellkasomat is ellepte. Mindketten csukott szemekkel kapkodtuk a levegőt a hátunkon feküdve. Aztán csak azt éreztem, hogy összekulcsolja ujjainkat, mire felé néztem. Gyönyörű csillogó szemeivel, sugárzó arcával és kócos hajával találtam szemben magamat.

            - Ez elég jó volt –kuncogott, mire én is elmosolyodtam. –Jobban érzed magad? –könyökölt felém és fúrta orrát a hajamba.

            - Sokkal, köszönöm –csókoltam meg. Most már halkan és édesen cuppogtunk egymás párnáin, mire újra rám feküdt. Fülem tövétől haladt a kulcscsontomig, majd vissza fel.

            - Hmm –sóhajtottam egy nagyot.

            - Mondott még valamit az a szemét? –mormogta közbe, de nem hagyta abba a kényeztetést.

            - Nem, bár bepróbálkozott –motyogtam, mire abbahagyta a csókokat és ledöbbenve nézett a szemembe. Egy pillanat alatt öntötte el a sötétség a tekintetét.

            - Mit csinált? –feszült meg felettem.

            - Hé, nyugi, nem történt semmi. Leállítottam és nem is lényeges –fogtam közre tökéletes arcát.

            - Hogyne lenne? Ha egy ujjal is hozzád ér, megölöm –szorította össze az ajkait.

            - Luhan, ő nem tehet semmit, mivel engem nem érdekel. Te viszont igen, ne hagyd, hogy felidegesítsen –simítottam végig haján, mire éreztem, hogy kissé lenyugodott.

            - Igazad van –suttogta, majd ismét megcsókolt szenvedélyesen. Pár perc múlva újra megéreztem kemény férfiasságát, mire csak kuncogtam egyet és újra belevetettük magunkat az élvezetek habjaiba.

Tao szemszöge

Másnap HyunSunggal együtt mentünk a gimnáziumba. Szerencsére lassan vége van a hideg télnek és kezdődik a tavasz.

Pont, ahogy sétáltunk fel a lépcsőn megláttam Florát és a barátait a korlátnak támaszkodva.

Már nem volt időm szólni HyunSungnak, így ők hamarabb észrevettek minket. Barátom a telefonjába bogarászott, ezért már csak azt vette észre, mikor megszólítottak bennünket.

            - Látom csótányokat is beengednek már ebbe az iskolába. Azt hittem ide csak az elitek járnak –húzta ki magát Mia. Mind felénk fordultak pár lépcsőfokkal magasabban, mint mi.

            - Mi bajod van? Nem hiszem, hogy sokat ártanánk neked –szóltam vissza, mire HyunSung is felemelte a fejét és a négy barátra nézett.

            - Nem is hozzád beszélünk, Huang –legyintett, majd barátomra néztek.

            - Sziasztok –köszönt nekik mosolyogva.

            - Ne játszd a tökéletes tanulófiút, nekünk már kimutattad a fogad fehérjét –szólta le JongIn.

            - Ismeritek egymást? –cikázott a fejem köztük.

            - Volt pár ügyünk, mielőtt elmentem. Ezt akartam elmondani –nézett rám szomorkásan az új fiú.

            - Miért bántjátok HyunSung-ot? –néztem vissza a négy elviselhetetlen alakra. Sajnos lassan már Flora is olyan lesz, mint a többi.

            - HyunSung? Róla meséltél nekem? –lepődött meg Flora. –Tao, őt Park ChanYeolnak hívják és mindenben hazudott neked. Ő terjeszt el rólunk mindenfélét, ő gonosz, nem az, akinek hiszed –magyarázta nekem komolyan.

            - Miért te az vagy? –kérdeztem vissza, amire láthatóan nem számított. Öt szempár szegeződött rám és Florára, aki nagy szemekkel meredt rám.

            - Miről beszélsz?

            - Azt hittem te vagy a kedves láncszem ebben az ördögi körben, de nem így van. Ugyanolyan vagy, mint ők –utaltam a körülöttem állókra. Hangom kissé lenéző volt, de egyáltalán nem bántam jelen pillanatban.

            - Mit képzelsz magadról, hogy sértegeted a barátnőmet? –lépett közvetlen elém Luhan és mászott bele szinte az arcomba.

            - Szép kis barátnő, akit a közös ismerősötökkel csaltál meg –vágtam az arcába határozottan. Mindenki tátott szájjal hallgatta végig ezt a párbeszédet, nem gondolták volna, hogy ilyen is tudok lenni. De ha sértegetik azokat, akik fontosak számomra, akkor semmi más nem érdekel.

            - Hagyd, Tao! Nem érnek ennyit –húzott el barátom, majd tolni kezdett, hogy induljak el. Egy utolsó pillantást vetettem Florára, majd ketten elindultunk a bejárat felé. Hihetetlen, hogy mit képzelnek ezek magukról. Miket ki nem találnak, csak mert nem tetszik valaki nekik? De mostantól nem hiszek Florának sem, mivel semmivel sem különb, mint a többi.