31. rész

Luhan szemszöge

Egy hangos, fülsüketítő zajra ébredtem. Könyökeimre támaszkodtam hason fekvésemből, majd pár fáradt nyögés után elvettem az éjjeliszekrényről a ricsajt okozó készüléket.

            - Háló? –szóltam bele rekedtes hangon.

            - Nem jöttél haza tegnap este. A hangodból ítélve, nem is akarom tudni, mi történt. Egy óra múlva megbeszélésen kell lennünk, amire köteles vagy eljönni, szóval józanodj ki addig! –csapta le a telefont. Pár nem tetsző morgás után feküdtem vissza a hátamra, mikor a takaró mozogni kezdett mellettem.

            - Ki volt az ilyenkor? –hallottam meg álmos hangját a mellettem ébredező lánynak.

            - Apám, el kell mennem egy találkozóra –tettem alkaromat a homlokomra, miközben csukott szemekkel próbáltam észhez térni. Ekkor viszont vékony kis ujjakat éreztem meg a mellkasomon, majd egy selymes hajzuhatagot, ami a vállamra borult. Automatikusan átöleltem a hozzám bújó gyönyörűséget, hogy még közelebb érezhessem magamhoz.

            - A szülők mindig a legjobbkor tudnak időzíteni –motyogta, mire csak kuncogva pusziltam meg a feje búbját. Legördítettem magam mellé, hogy fölé tudjak tornyosulni. Gyönyörű, mosolygós szemeivel pislogott fel rám, miközben haját simogattam. Egy jó kis reggeli csókkal indítottam a napot, ami hosszabbra és vadabbra sikeredett, mint amilyennek gondoltam. Egyre hevesebben harcoltak nyelveink, egyre szorosabban öleltem, simogattam, ahol értem.

            - Lu-luhan, neked menned kell –próbált elszakadni tőlem, de ekkor nyakára és kulcscsontjára tértem át. –Apukád így is haragszik rád, ne fokozd a dühét!

            - Stílusos késés még nem árt semmit –mosolyogtam rá, majd folytattam az előző munkámat.

            - Hidd el, legszívesebben itt lennék egész nap, de nekem is mennem kell –tolt el magától, hogy rám tudjon nézni. –Megígértem anyának, hogy bemegyek a céghez. A jövő héten pedig kezdődik az iskola. Egy csomó dolgot el kell intéznünk még addig –túrt a hajamba.

            - Rendben, nyertél, de este nálam alszol! –néztem rá elszántan.

            - Persze –nevetett, majd egy utolsó csók után, mindketten kikecmeregtünk az ágyból és öltözni kezdtünk. Elköszöntem még tőle, majd indultam is a megbeszélésre, hogy apám boldog legyen.

Tao szemszöge

            - Fiam, nem reggelizel velünk? –kiabált ki apa az ebédlőből, mivel éppen a nap legfontosabb étkezéséhez készülődtek.

            - Nem köszi, találkozom valakivel és nem szeretnék elkésni. De azért egy palacsintát elviszek, sziasztok –vettem le a nagy tésztatoronyból a legfelsőt és már indultam is a lifthez. Útközben jólesően falatoztam az édes korong alakú ételből, míg a találkozó helyszínére sétáltam. Még tegnap este írtam annak a személynek, akinek a füzetét megtaláltam. Egyből válaszolt is, így gondolom nagyon hiányozhatott neki az elveszett tárgya.

Az egyik központi szökőkúthoz kellett mennem, ami a Central Park mellett van nem messze. Elég sokan ott voltak, mikor megérkeztem. Fiatal szerelmespárok, barátok, néhány rohanó üzletember, de nem igen tudtam elképzelni, hogy bármelyik is az én személyem lenne.

Körbe-körbe nézelődtem, mikor valaki megszólított a hátam mögül.

            - Szia, te lennél Tao? Veled beszéltem tegnap? –hallottam meg egy férfias hangot, majd mikor megfordultam egy mosolygós fiút láttam meg. Kicsit meglepődtem, mert cseppet sem ilyen alakra számítottam, de igazából nem is gondoltam senkire.

            - Igen, te pedig –akadtam el, mert nem jutott eszembe a neve.

            - HyunSung, Kim HyunSung vagyok –ráztunk kezet. Nagyon szimpatikusnak és kedvesnek tűnt a személyisége.

            - Azt hiszem, ezt tegnap vesztetted el –nyújtottam át neki a füzetét. –Nem is láttalak tegnap az este folyamán.

            - Igen, nem sokáig tudtam maradni –vakarta meg a tarkóját. –Te is a Genius-ra jársz?

            - Igen, de legszívesebben Kínában maradtam volna –ismertem be őszintén.

            - Gondoltam, hogy nem idevalósi vagy –nevetett kissé sejtelmesen.

            - Ezt hogy érted? –ráncoltam a homlokomat.

            - Nincs kedved meginni valamit? Elmondhatnád az eddigi tapasztalataidat és én is mesélhetek pár dolgot, ha kíváncsi vagy –vetette fel az ötlet. Nem is ismertem még, de mi bajom származhat belőle, ha megiszok vele valamit, ezért belementem a meghívásba. A sarkon volt egy kis kávézószerűség és ott ültünk le a nagy üvegablakok mellett. Mindketten egy forró teát kértünk, tekintve a zord időjárásra.

            - Mióta vagy itt? –kérdezte kíváncsian.

            - Nyár végén költöztem ide a családommal és az idei tanévet már itt kezdtem. Szívesebben fejeztem volna be a gimnáziumot Sanghajban, de a szüleim vállalkozása miatt ezt nem lehetett –meséltem.

            - És sikerült a beilleszkedés? –kérdezett rá.

            - Nem egészen. Nem akarok senkit sem megbántani, de ez a világ nem nekem való, az itt élő emberek meg főleg nem. Számomra hihetetlen, hogy egyesek mikre képesek és miket képzelnek magukról.

            - Teljesen megértelek, de egy barátod sem lett a félév során?

            - Azt nem mondanám, van egy lány, aki a családja és a háttere ellenére nagyon kedves, bár tegnap szépen eltűnt előlem a partin, de nem hibáztatom érte.

            - Ki ez a lány? –szűkítette össze szemeit.

            - Flora Rhodes, biztosan hallottál már róla, itt mindenki ismeri őt –vágtam egy fura fejet.

            - Igen, hallottam pár dolgot róla, meg a barátairól –mosolyodott el kicsit sötéten, mire érdekesen néztem rá.

            - Róluk ne is beszéljünk. Mia játssza a királynőt, JongIn és Luhan meg egyszerűen szörnyűek –forgattam meg a szemeimet.

            - Nyugi, teljesen megértelek –bólogatott komolyan.

            - És te is a Genius-ba jársz? –kortyoltam bele a citromos italomba.

            - Igen, csak kihagytam egy évet, mert el kellett utaznom, de ettől a félévtől visszatérek –volt valami titokzatos a hangjában, de lehet már csak én képzeltem bele.

            - Akkor hétfőn találkozunk a gimnáziumban.

            - Persze és köszönöm, hogy visszaadtad a füzetemet. Jó volt megismerni téged, Tao –emelte fel a csészéjét, majd beleivott a forró italába.

Flora szemszöge

Miután eljöttem otthonról egyből anyához indultam. Útközben beszaladtam a szabóhoz, meg elhozni pár képet anyának a párizsi bemutatójáról. Épp ahogy elsétáltam egy hangulatos kis kávézó előtt, Taoval futottam össze.

            - Szia! Nem is láttalak a parti óta –mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott.

            - Igen, kerestelek a vacsora előtt meg közben is, de nem találtalak.

            - Ne haragudj, de volt pár elintézni valóm az egyik barátommal, de hogy érezted magad? –kérdeztem kíváncsian.

            - Jól, anyukád nagyon jól megszervezte és köszönöm még egyszer a meghívást.

            - Ugyan, természetes, de mit csinálsz erre?

            - Találkoztam valakivel, Kim HyunSungnak hívják. Nagyon szimpatikusnak tűnt, hasonló története van, mint nekem. Képzeld, ő is a Genius-ra jár –mesélte, de ekkor csörrent meg a telefonom. Anya volt, így kinyomtam, mert úgyis tudom, mit akart mondani.

            - Nagyon örülök, de sietnem kell. Hétfőn találkozunk –hagytam ott és már fogtam is egy taxit, hogy gyorsabban a vállalathoz érjek. Szegény Taot, mindig ott hagyom valamivel, de nem tehetek róla, hogy pont akkor keresnek, ha vele beszélek. Remélem azért nem haragszik meg.

            - Köszönöm, hogy elhoztad a dolgaimat. Jut is eszembe, megtudhatom, miért volt Luhan reggel az ágyadban? –mosolygott rám ravaszul.

            - Ez egy hosszú történet, de nagyon úgy néz ki, hogy újra együtt vagyunk és remélhetőleg most már véglegesen –tájékoztattam.

            - Flora, ez remek. Nagyon örülök nektek. Mindig is szimpatikus volt nekem Luhan és befolyásos családja van. Igazán remek ember az apukája is, remélem, tényleg sokáig boldogok lesztek –fogta meg a kezemet.

            - Köszi, anya.

Segítettem elküldeni pár tervet, elintézni a telefonokat, aztán magára hagytam anyát, hadd dolgozzon. Elindultam Miához, hogy egy kicsit együtt lehessünk. A szülei most amúgy is elutaztak, így senki nem zavar minket, bár Mia amúgy sem foglalkozik velük.

            - Látom, jól érzed magad –nevettem rajta, mikor a nappaliban láttam meg egy hölggyel, aki éppen a lábkörmeit festette, míg ő telefonon szidott le valakit.

            - Kedvenc délutáni időtöltésem. Köszönöm, HwaYun, elmehet –küldte el a nőt, így én elfoglaltam az ő helyét. –És hogy telt az előző éjszakád? Ne is válaszolj, hiszen a vak is látná rajtad, mennyire kivirult vagy –mosolygott.

            - Igen, nagyszerű volt, bár még kicsit furán érzem magam a történtek miatt.

            - Ne érezd! Felejtsük el a múltat, mintha nem is lenne. Luhannak csak te számítasz és ez a lényeg –mondta bátorítóan.

            - Igazad van. És tényleg örülök, hogy vele lehetek –dőltem hátra boldogan.

            - Persze, hogy örülsz –épp ekkor jött be pár pincér egy kis édességtálcával a kezükben, amit elénk raktak le. Azt kezdtük el eszegetni, miközben egyre több témát merítettünk ki. Nagyon hiányzott már nekem Mia, hiszen sokkal többek vagyunk egymásnak, mint szimpla barátnők. Nem bírnánk ki sokáig egymás nélkül.

Nem is ez a város lenne, ha nem történne valami botrányos dolog, ami elronthatná az idilli délutánunkat. Egy újabb üzenet érkezett a titkos névtelentől, aki egyre több bajt okoz nekünk.

„Lehet, hogy az a sok rosszullét nem csak a kezdeti terhesség jelei lettek volna? Visszajöttek volna Mia Trachtenberg étkezési problémái? Vajon erről is beszámolt a legjobb barátnőjének?” –írta és küldött egy képet is mellé, ahogyan Mia jön ki egy mosdóból falfehéren és egy kis pálcaszerűség volt a kezében.

- Mia –szólítottam meg barátnőmet várva a magyarázatra.

- Hidd el Flora, én el akartam mondani, de akkor már katasztrofális volt a helyzet, nem akartam még ennél jobban is elrontani –magyarázkodott.

- Ez az, amire gondolok? –emeltem fel a szemöldökömet a képre mutatva.

- Honnan tud meg mindent ez az alak? –háborgott barátnőm terelve a témát.  

- Most nem az a lényeg. Mia, te megint hánytatod magad? –kérdeztem rá, mire csak kétségbeesetten nézett rám. –Újra bulimiás lettél?