32. rész

Mia szemszöge

Köpni-nyelni nem tudtam. Vártam már, hogy mikor jön el ez a beszélgetés, de ez most túl hirtelen érkezett.

            - Nézd, én el akartam ezt mondani neked. Akkor vesztünk össze, minden felgyülemlett bennem és anya megszólt az alakomért, ami végleg betett nekem. Gyenge voltam és nem tudtam, mit tenni. Te sem voltál mellettem, egyedül voltam –kezdtek el potyogni a könnyeim. Flora végig sajnálkozó arccal hallgatta, majd mikor sírni kezdtem egy szó nélkül megölelt. Erősen szorítottuk egymást hosszú percekig

            - Most már itt vagyok, segítek ezt legyőzni, de Mia, nem szabad ezt csinálnod. Más lányok ölnének a külsődért, anyukáddal nem kell foglalkozni, hiszen te is ismered milyen. Viszont remélem emlékszel, mi történt legutóbb. Súlyos egészségügyi bajod származott belőle. Nem engedem, hogy ez újra megtörténjen, ezt ketten fogjuk legyőzni –mondta komolyan és elszántan. El sem tudom mondani mennyire jól estek a szavai.

            - Ma itt maradok veled, megnézünk valami csajos filmet, eszünk egy kis belga édességet és együtt leszünk, oké? –nézett rám nagy szemeivel.

            - Imádlak –mosolyogtam rá. –Szólok a személyzetnek, hogy készítsenek vacsorát és később hozzák fel a desszertet.

            - Rendben, addig felhívom Luhant, hogy nem megyek ma a vacsorára –vette elő a telefonját, majd neki is kezdtünk a ma estének.

Luhan szemszöge

            - Ne haragudj, de most szüksége van rám. Ígérem, bepótoljuk, de nem hagyhatom magára –mondta bocsánatkérően a telefonba barátnőm.

            - Megértem, nem is tudtunk róla, hogy visszaesett a betegségébe. Persze, maradj csak, de bepótoljuk az éjszakát is és a vacsorát is –mondtam határozottan.

            - Hogyne, majd holnap találkozunk az iskolában. Szia –tette le a telefont. Épp ekkor jött be JongIn a nappalinkba.

            - Változott a terv estére. Flora Miánál maradt –tájékoztattam a barátomat. –Te tudtál arról, hogy Miának újra étkezési problémái vannak?

            - Megint bulimiás? –lepődött meg.

            - Ezek szerint, de most Flora segít neki és így hamarabb túl lesz ezen az egészen. Apropó, neked van valami terved ma estére? –néztem rá a kanapéról.

            - Lesz egy találkozóm egy nagyon híres üzletemberrel. A legtöbb new yorki szálloda az övé és partnere szeretnék lenni az ingatlanokban, amit nem rég kezdett el.

            - Remek, sok szerencsét. Amúgy BaekHyun nem talált semmit a névtelenről?

            - Utánanézett, de semmi. Ráállított pár embert a dologra, hátha megtudnának valamit –közölte, majd biccentett és ő is távozott.

Flora szemszöge

Másnap reggel korábban eljöttem, mert az iskola kezdése előtt még haza kellett mennem. Gyorsan letusoltam, átöltöztem, majd már indultam is. Addig a sofőröm megvette a reggeli kávémat, de pont, ahogy mentem a kocsihoz, megláttam Taot az út túloldalán.

            - Tao! –kiabáltam oda neki, mire észrevett. Mosolyogva integetett, majd odajött hozzám. –Ne vigyünk el? –kérdeztem kedvesen.

            - Köszönöm, de találkozom HyunSunggal és együtt megyünk órára.

            - Annyit hallottam már erről a HyunSungról, egyfolytában róla beszélsz. Igazán megismerném már, kíváncsi vagyok, ki lehet az.

            - A mai nap folyamán bemutathatlak neki –lelkesedett fel.

            - Rendben, akkor a gimiben –szálltam be a limuzinba és már indultunk is.

            - Végre itt vagy –húzott magához Luhan a szekrényem előtt, mikor mind a négyen már ott voltunk. Hosszasan megcsókolt, mire nehezen el tudtam szakadni tőle.

            - És újra visszaállt a béke –mosolygott szélesen JongIn.

            - Jut is eszembe, hogy vagy? –kérdezte Luhan barátnőmtől.

            - Jól, megnyugodhattok és szeretném, ha nem ez lenne a téma –szögezte le. Ezután a fiúk órára mentek, Mia pedig az ikrekkel távozott, hogy meggyötörjenek pár elsőst. Kivettem a cuccaimat a szekrényből, mikor valaki megkopogtatta a vállamat.

            - Újra találkozunk –mosolygott Tao.

            - Azt látom és hol hagytad az új barátodat? –kérdeztem rá.

            - Lent maradt telefonálni, de mindjárt jön –mondta, ekkor viszont becsöngettek, így muszáj volt órára mennem.

            - Rohannom kell, de legközelebb szívesen megismerném –hadartam gyorsan, majd már el is tűntem.

Tao szemszöge

Mostanában Flora mindig csak úgy otthagy. Lehet, hogy ezek tényleg véletlenek, de kezdem azt hinni, hogy félreismertem őt. Bár még mindig szilárdan hiszek abban, hogy ő más, mint a többiek, akik itt élnek.

            - Bocs, hogy megvárattalak –ért oda hozzám HyunSung.

            - Nem, semmi gond.

            - Mi történt? Olyan lehangoltnak tűnsz –nézett rám összeszűkített szemekkel.

            - Flora egyre furább mostanában. Nem tudom, lehet, hogy csak én képzelem be, de mintha direkt elkerülne vagy elrohanna, ha találkozunk.

            - Ezt teljesen el tudom képzelni. A régebbi tapasztalataim szerint, nem szabad ezeknek az embereknek hinni. Itt a legfontosabb a hatalom és a cselszövések.

            - Honnan tudsz ennyi mindent? Tényleg, te miért mentél el? –kérdeztem rá, mert erről még nem esett szó és kíváncsi voltam.

            - Sok mindennel találkoztam itt, de ez egy nagyon hosszú történet, amit majd egyszer elmesélek –zárta le ennyiben, majd mindketten órára indultunk.

Luhan szemszöge

Unalmas és érdektelen órák után végre elhagyhattuk az iskola területét. Kint várt ránk a limuzin, de még csak JongIn, Flora és én voltunk ott. Mia valahol elveszett, ezért kénytelenek voltunk megvárni őt, amit a kocsinak dőlve teljesítettünk.

            - Elegem van már ebből az iskolából. El sem tudom mondani, mennyire várom az igazi életet, ahol nem parancsol senki, hanem, én parancsolok –mosolygott kissé huncutul barátom.

            - Mert mintha most bárki parancsolhatna nekünk –nevettem rajta.

            - Hát nem is –vágta rá határozottan. Ekkor iskolánk igazgatója sétált el előttünk, Mia társaságában, majd megálltak előttünk.

            - Mrs. Cosgrove, miben segíthetünk? –kérdeztem egy lehengerlő mosoly kíséretében.

            - Örülök, hogy egyben látom Önöket. Szeretném figyelmeztetni magukat, hogyha az általuk kiválasztott pályán szeretnének továbbmenni, akkor el kéne kezdeniük a dékánokkal beszélgetni. Az Önökhöz hasonló diákoknak kiváltságos joguk van, ezért is szerveznek különféle magán estéket. Remélem eldöntötték már ezeket a dolgokat a jövőjükkel kapcsolatban –nézett ránk komolyan, mire csak bólintottunk egyet.

            - Köszönjük, Mrs. Cosgrove. A minap elintéztem pár telefont és néhány személyes találkozóra vagyok köteles és bizonyára a barátaim is –utalt Mia itt ránk. Őszintén, semmit nem intéztem még ezzel kapcsolatban. Valahogy nem érdekel ez a dolog, ha el akarok érni valamit, az úgyis meglesz.

            - Örömmel hallom, Miss Trachtenberg, de a médiakörében terjengő hírek negatív hatással lehetnek a jövőjükre –célozgatott, mire csak mind zavartan néztünk össze.

            - Hogy érti ezt? –döntötte oldalra fejét JongIn.

            - Hát arra a sok üzentre, amik valamilyen oknál fogva, hozzám is eljutottak. Az Önök helyében, vigyáznék az ilyenekkel, mert ez rossz fényt vet ki a későbbi terveikre –nézett végig rajtunk, majd távozott.

            - Biztos az a névtelen áll emögött is. Ha tönkre teszi a jövőmet, akkor nem lesz kegyelem, kicsinálom ezt az alakot –dühöngött Mia.

            - Mennyi mindent tudhat még? Lehet, hogy a legrosszabb még csak ezután fog jönni –mondta Flora, akit hátulról szorítottam magamhoz.

Ekkor közeledett felénk az a Tao gyerek. Mit akar ez már megint?

            - Sziasztok –köszönt kissé félénken, de végig Florára nézett. Nem tetszik ez nekem.

            - Tao, mi járatban? –érdeklődött a barátnőm.

            - Csak a tanulásról akartalak megkérdezni, hogy mikor lenne kedved összeülni? –most komolyan a szemem előtt nyúlja le Florát.

            - Majd megbeszéljük, de jó lenne –hátrált kissé a szépséges lány, mire hatalmas öntelt mosoly jelent meg az arcomon.

            - Rendben, akkor majd egyeztetünk –hagyta annyiban. Nem is fecséreltük tovább az időnket ilyen jelentéktelen alakra, így mind beszálltunk a fekete kocsiba. Én maradtam utoljára, de előtte visszanéztem a kínai fiúra, aki még mindig ott álldogált.

            - Sok szerencsét Tao fiú –nevettem rajta, majd végre elindulhattunk a saját dolgainkra. Jobban oda kell figyelnem erre a kölyökre, mert a végén beférkőzi magát Flora kegyeibe és még őt védené. Nem fog kijátszani engem ez a bevándorló fiúcska.

Flora szemszöge

Mind együtt elmentünk egy előkelőbb étterembe ebédelni, miután elszakadtunk a gimitől.

            - Pár hónap van hátra, miért kínoznak minket a tanárok? –tette fel a kérdést leginkább magának a barna kis herceg.

            - Ez a pár hónap óriási nagy hatással lesz a jövőnkre –vágta rá határozottan Mia.

            - Úgyis a szüleid cégét viszed tovább, és ha belőled indulunk ki, akkor még pár országot is az uralmad alá fogsz vonni –mosolyodott el JongIn, amin mind kuncogni kezdtünk.

            - És te? Vannak terveid vagy a szokásos bohém életstílust fogod alkalmazni?

            - Az biztos, hogy apámtól külön alakítok ki egy vállalatot. Mivel ingatlanokkal már elkezdtem kereskedni, így egyre nagyobb és drágább épületeket vásárolok majd fel –dőlt hátra kényelmesen a székében. Tipikus JongIn. Nem sokkal később mennem kellett, mert anya családi vacsorát tartott nálunk, amiről nem késhettem. Elköszöntem mindenkitől, majd mivel pár saroknyira voltam a hoteltől, így sétálva indultam el haza. Viszont mielőtt bemehettem volna, hirtelen fogta meg valaki a könyökömet.

            - Tao barátunk hiszékenyebb, mint gondoltuk. De jó újra látni, Flora –suttogta ijesztően a fülembe. Már a hangjáról felismertem. A vér megfagyott az ereimben; mit keres ő itt? Lassan fordultam meg és néztem sötét szemeibe.

            - ChanYeol, te hogy kerülsz ide? –halkult el a hangom, miután megláttam.