29. rész

Luhan szemszöge

Ott álltam egy helyben és néztem, ahogyan a gép felszáll, majd eltűnik a távolban. Kedvtelenül ültem vissza az autóba és néztem magam elé meredten.

            - Bocs, hogy ezt mondom, de mit vártál? Úgysem engedte volna, hogy megcsókold –mondta ki nyíltan Mia.

            - Tudom, de vannak pillanatok, mikor nem tudsz bánni az érzéseiddel –döntöttem neki a fejemet az ülés háttámlájának. Pár perc csönd után néztem rá a mellettem ülő személyre, mert túlságosan is feltűnt, hogy Mia bámul.

            - Te szereted Florát –bökte ki ferdén.

            - Mindegyikőtöket szeretem.

            - Tudod, hogy nem így gondoltam –nézett szigorúan. –Te szerelmes vagy Florába –mondta ki mosolyogva. Fogalmam sincs miért, de ez a mondat belém hasított. Üveges tekintettel bámultam az engem néző lányt. Nem tudtam semmit sem kinyögni, teljesen ledermedtem. Szerelmes. Szerelmes lennék? Lehet, hogy már régóta az vagyok, csak eddig nem mertem bevallani magamnak. Igen, én szeretem Florát. Én szerelmes vagyok belé. Mekkora egy balfék vagyok, hogy nem jöttem erre rá hamarabb. Azóta is együtt lennénk, minden máshogy lenne.

            - Szeretem Florát –leheltem magam elé ledöbbenve.

            - Akkor miért nem mondod meg neki?

            - Most ment el, nem lenne értelme és amúgy is utál. Semmit sem érnék el vele –lógattam le a fejem, mire kaptam egy erős ütést a karomba. –Ezt most miért?

            - Te tiszta hülye vagy –szidott meg mérgesen. –Szereted Florát és erre itt ülsz? Lehet, hogy úgy tűnik, mintha gyűlölne, de ismerem annyira, hogy tudjam, te sem vagy közömbös neki. Még mindig érez valamit irántad, de ha most nem lépsz, akkor ez a kis tűz is ki fog aludni benne. Ne most hibázd el Luhan –mondta őszintén a szemembe. Teljes mértékben igaza volt. Nem fogom hagyni, hogy más elvegye előlem. Flora az enyém és csak az enyém.

Tao szemszöge

Igazán jól éreztem magamat Florával kár, hogy ilyen hamar el kellett mennie. Kifizettem az ebédünket, felvettem a kabátomat, sálamat, majd sétálva indultam haza, úgyis közel laktam. A zord, hideg téli időjárás tökéletesen tükrözte számomra az itteni emberek viselkedését. Sokkal szívesebben maradtam volna Kínában, de most már késő ezen gondolkodni. Anyáéknak fontos, hogy itt legyenek és a családunknak is, így támogatom őket.

Másnap ZiHannal kellett beszereznünk pár dolgot a központban, így már reggel az ötödik sugárúton sétálgattunk a kezdetleges hóesésben, ami itt elég ritka volt ilyenkor.

            - Akkor kell pár fűszer még anyának, díszek és be kell mennünk apa öltönyéért is –sorolom a dolgokat a telefonomból.

            - Meg az én ruhám is a varrónál van –teszi hozzá a húgom.

            - Meg azt –bólintottam. Úgy egy óra múlva már csak a ruhákat kellett beszereznünk, de sajnos egy számomra nem kellemes párossal találtam szemben magamat.

            - Nocsak, kit látnak szemeink? –mosolyodott el gonoszan a barna.

            - Kicsapongok az örömtől, hogy találkozunk, de sajnos nekünk dolgunk van –próbáltam kitérni, de elállták az utamat.

            - Ne ilyen sietősen Huang. Beszélgessünk egy kicsit –billentette oldalra fejét a szőke. Mereven pillantottam ZiHanra, majd a két fiúra.

            - Menj el a ruhákért, mindjárt utánad megyek –mondtam neki, mire csak ferdén nézett rám, de teljesítette a kérésemet és elment. –Miről lenne szó?

            - Mit keresel Flora Rhodes közelében? Nem gondolod, hogy egy pofátlan senki vagy? –kérdezte nyersen és durván Luhan, mire nagy szemekkel néztem rá.

            - Nem, egyáltalán nem gondolom és csak beszélgettem vele egy kicsit. Vagy előtte tőletek kéne engedélyt kérnem? –cikázott a szemem kettőjük között.

            - Nem vagyunk vevők a humorodra és csakhogy tudd Florát nem érdeklik az ilyen jött-ment bevándorló fiúcskák. Egyszerűen csak megsajnált téged.

            - Szerintem hagyjuk, hogy ő döntsön arról, mit gondol más emberekről.

            - Te komolyan azt gondolod, hogy van esélyed nála? Hogy te lehetsz a következő barátja és veletek lesz tele a sajtó, meg minden oldal? –kérdezte gúnyosan és kissé sötéten JongIn.

            - Én –kezdtem bele, de nem tudtam befejezni.

            - Te csak menj vissza a saját kis világodba. A szüleidnek amúgy is szüksége van a segítségedre, mert nem hiszem, hogy olyan könnyen menne a dolguk –mosolyodott el féloldalasan Luhan.

            - Nem tartozol ebbe a világba, ezt ne felejtsd el! –vált keménnyé a barna. Csak felváltva néztem őket, mikor testvérem vékony hangját hallottam meg magunk mögött.

            - Tao, mennünk kell.

            - Találkozunk az iskolában Tao –mosolyodtak el. Összeszűkített szemekkel hagytam ott őket és indultam el ZiHannal haza.

            - Mit akartak tőled? –kérdezte azonnal.

            - Nem lényeg –zártam le ennyiben.

Luhan szemszöge

Egy hét telt el a szünetből. Karácsony után vagyunk két nappal. Semmit nem hallottam Flora felől azóta csak amikor megjelent egy-egy cikk a bulvárban róluk. Látszólag nagyon jól érezte magát Párizsban, aminek én csak örülök, hiszen így feltöltődve jön haza. Akkor viszont bevetem magam és nem hagyom, hogy még egyszer kicsússzon a kezeim közül.

Éppen a reggelimet fogyasztottam otthon, mikor a lakáj jött oda és egy levelet adott át nekem, pontosabban egy meghívót a Pink Partyra, ami ma este kerül megrendezésre. Minden évben sor kerül erre az eseményre és Flora anyja szervezi. Ezek szerint ma este jönnek haza. Ahogy elolvastam a levelet, máris csengett a telefonom.

            - Itt az idő remélem, készen állsz –hallottam meg Mia hangját.

            - Nyugi, Flora ma az enyém lesz –kortyoltam bele a kávémba.

            - Azért vigyázz, mert ő nem egy kis fruska, akit meg kell döntened. Ha megbántod vagy rosszat teszel vele, akkor azt én sem hagyom annyiban –figyelmeztetett.

            - Senkit nem lehet hozzá hasonlítani és nem tervezek semmi rosszat tenni vele. De nem hagyom, hogy az a Tao fiúcska ma belerondítson a tervembe.

            - Mit keres a képben Tao? –értetlenkedett a vonal túl végén.

            - Ez hosszú, de a lényeg, hogy ma kellene a segítséged.

            - Persze. Tizenegyre megyek a tervezőmhöz, gyere oda és megbeszéljük az estét –nyomta ki telefont. Felkaptam a kabátomat és már indultam is, hogy előkészítsem a terepet ma estére.

Flora szemszöge

Rossz volt eljönni Párizsból, nagyon fog hiányozni az ottani nyugodt légkör, de be kell látnom, hogy ez az én világom. Nem tudok tartósabb időre elmenni innen.

Egy másik kocsiba ültem, mikor leszállt a gépünk. Anyáék egyből a lakásunkra mentek, onnan pedig már indulnak is a parti helyszínére. Nekem viszont még el kellett intéznem pár dolgot, amik most fontosabbak. Megkértem az egyik szobalányunkat, hogy hozzák el a ruhámat, intézzék el a bulival kapcsolatos dolgaimat, így ezekkel most nem kell törődnöm.

A kocsi egy másik szintén híres hotel előtt állt meg, ugyanis nekem itt van a helyem, pontosabban a legfelső szinten. Miáék lakásán.

Kimért léptekkel szálltam ki a liftből és egyenesen barátnőmbe botlottam, aki tágra nyílt szemekkel nézett rám.

            - Flora? Máris itthon vagytok, és mit keresel itt? –habogott.

            - Úgy éreztem, beszélnem kell veled még a parti előtt –álltam meg előtte. –Sajnálom, hogy annyira durva voltam az elmúlt hetekben, csak hát itt volt a Luhanos ügy, aztán még JongIn is, meg a terhességed és ez már túl sok volt.

            - Nem kell bocsánatot kérned, megértem és én tehetek ezekről. Nem szabadott volna lefeküdnöm Luhannal, nem is értem miért tettem, de nagyon bánom.

            - A lényeg, hogy átgondoltam a dolgokat és minden barátságban vannak viták, de mi már testvérek vagyunk. Nincs olyan dolog, amit ne tudnánk megoldani. És hiányoztál.

            - Te is nekem –öleltük meg egymást. Ezennel vége a háborúnak. –És csak, hogy tudd Luhan nagyon bánja a dolgot és végig rád gondolt. Szerintem ma vele is beszélned kéne.

            - Az egy dolog, hogy neked megbocsájtottam, de ő más. Nem akarok még vele törődni. Most viszont mennem kell tovább, de este találkozunk –pusziltam meg, majd már el is jöttem. Ahogy a kesztyűmet húztam vissza véletlenül nekisétáltam valakinek.

            - Ne haragudj..Tao! –örültem meg neki.

            - Nem is tudtam, hogy hazajöttél –lepődött meg ő is.

            - Úgy fél órája, de sajnos rohannom kell. Jut is eszembe, nincs kedved eljönni a ma esti Pink Party-ra? Anya rendezi és örülnék, ha ott lennél –mosolyogtam kedvesen.

            - De, szívesen elmegyek –egyezett bele.

            - Rendben, majd elküldöm a címet. Akkor este –szálltam be a kocsiba és indultam is a lakásunk felé.

Pár óra múlva már a ruhámba járkáltam a szobámban és a fülbevalóm párját kerestem. Szerettem nagyon ezt az eseményt, mert New York legelőkelőbb embereit látni a rózsaszín összes árnyalatában olyan hangulatot teremtett, amit sehol máshol nem lehetne igazán megcsinálni. Anya teremtette ezt a hagyományt, ami egy fenomenális jó ötlet volt tőle. Legelőször 12 évesen vettem részt ezen, azóta se hagytam ki egyet se.

Egy igazán halvány rózsaszín ruhára esett a választásom, ami lepelként tekeredett körém. Igazából pánt nélküli lett volna, de a bal vállán egy ékkövekből kirakott pántszerűség díszelgett. A felső része szűkebb volt, viszont a derekamtól függönyként omlott le a fátyolszerű anyag. Gyönyörű volt, visszafogott, mégis eszméletlenül elegáns. Hajkoronámat egy nagyobb hajtűvel rögzítették meg, de semmi nem látszott belőle. Kilógó tincseim enyhe hullámokban ékeskedtek. Megfelelő ékszerek után, már indulhattam is az előkelő eseményre.

Majdnem mindenki ott volt, mikor megérkeztem. Üdvözöltem néhány embert, köszöntem anyának, majd egy pezsgőspohárral a kezemben jártam a termet, mikor egy kedves arcot láttam meg a pultnál.

            - Tao, nagyon örülök, hogy eljöttél –öleltem meg.

            - Én köszönöm a meghívást, csodálatosan néz ki itt minden, ahogyan te is. Gyönyörű vagy –nézett végig rajtam.

            - Köszönöm, te is jól nézel ki –dicsértem meg. Sötét szeméhez és hajához a rózsaszínes ing és sötétebb szürkés öltöny tökéletesen passzolt. Remekül elbeszélgettünk, mikor barátnőmtől kaptam egy SMS-t. Az állt benne, hogy azonnal menjek a bálterembe, ami egy emelettel fentebb volt. Nem értettem, de fontosnak tűnt, ezért elköszöntem Taotól, bár úgyis látom még az este folyamán és felsiettem. Senki nem volt ezen a szinten, kivéve a pincéreket, ezért óvatosan nyitottam be a hatalmas terembe.

            - Mia? –szólaltam meg. Hangom csak úgy visszhangzott a még üres helységben. Csak megterített asztalokat láttam, ugyanis az esti vacsorát itt fogják tálalni. Már indultam volna ki, mikor egy kéz ragadta meg a csuklómat. Az ijedségtől majdnem sikítottam, de ekkor egy tenyér fogta be a számat, hogy csöndben tartson, ekkor viszont megláttam a támadóm arcát és sötétben csillogó szemeit.