46. rész

Flora szemszöge

A hangulat teljesen megfagyott, a légkör megtört. Valami rossz fog történni, előre érzem.

            - Válaszoljatok! Mi történt Luhannal? –kérdeztem még egyszer. Csak összenéztek, de egyikük sem szólalt meg, mire Mia kezdett habogni.

            - S-semmi, igazán lényegtelen kis apróság. Miért nem alszol? Szükséged van a pihenésre –hadarta. 

            - Ne tereld a témát! Igazán rám is tartozik, ami vele történik, szóval tudni akarom.

            - Sikerült elérnem a telefonján –kezdett bele JongIn. –De egy nő vette fel. Nem következtetünk egyelőre semmire, de igazad van, jogod van tudni.

            - Mit mondott a lány? –kérdeztem higgadtan. Igazából már annyira ki voltam bukva, hogy nem tudtam dühöngeni vagy mérgelődni.

            - Elmondta a nevét és Luhan éppen tusolt, de mást nem tudtam meg, mert letettem mérgemben –magyarázta. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit gondolják. Persze fájt. Nagyon fájt. De ez nem változtatott a már kialakult ürességen, ami bennem volt.

            - Jól vagy? -kérdezte testvérem.

            - Igen és ne kérdezgessétek mindig ezt! Nem lesz bajom, csak ne beszéljünk erről, jó? –mondtam kissé indulatosan. –Most lefekszem, holnap találkozóm lesz egy divatcégnél –közöltem, majd elindultam a szobám felé, miközben hallottam barátaim jókívánságait alvásomhoz. Alvás. Erre van most szükségem, pár óra felejtés, mintha semmi nem történt volna.

Mia szemszöge

            - Szörnyen sajnálom szegénykét. Tudom, hogy tagadja az egészet, de látszik, hogy zavarja –mondtam halkan, miután barátnőm eltűnt a szobájában.

            - Persze, hogy zavarja. Szereti Luhant, ő meg csak így itt hagyja minden szó nélkül –vágta rá indulatosan JongIn.

            - Nem tudhatjuk, miért ment el. Lehet valami komolyabb dolog áll mögötte és nem akart minket belekeverni –próbálta javítani a helyzetet Nathan.

            - Nem hinném, lefogadom, hogy az apja meg az ostoba öröklési rendje áll mögötte.

            - A micsoda? –kérdezte a fiatalabb Rhodes.

            - Öröklési rend. Az apja évekkel ezelőtt kijelentette, meg elhatározta, hogy majd Luhan veszi át az egész vállalatot, a várost, ő fogja folytatni az apja dolgait. Ha majd Luhan eléri azt a bizonyos életkort, amikor képes lesz ezekbe belekerülni, akkor az apja úgymond kitanítja. Szerintem ennek most jött el az ideje és ilyenkor semmi más nem számít –magyarázta barátom. Így már érthetőbb lenne a helyzet, de akkor sem elfogadható. Ezt miért nem tudta volna nekünk elmondani?

Másnap reggel otthon reggeliztem, mikor JongIn jelent meg az ebédlőnkben.

            - Jó reggelt –köszönt mosolyogva, majd egy csókot nyomott ajkaimra és helyet foglalt mellettem.

            - Mit terveztél mára? –kérdeztem a teámat kortyolgatva.

            - Találkozom egy ingatlanügynökkel. Ha minden jól megy, akkor eladok ma egy épületet –meséli vágyakozóan.

            - Majd gondolok rád. Én bemegyek a sajtóhoz, beszélnem kell Alysonnal. Ha főszerkesztő akarok lenni, muszáj lesz néhány óvintézkedést tennem –gondoltam át magamban gyorsan a terveimet.

            - Floráról tudsz valamit?

            - Nem, úgy beszéltük meg, hogy együtt ebédelünk, miután ő is végzett a találkozójával.

            - Jól van, ne mondj neki semmit! Jobb, ha kicsit tereli a gondolatait most.

Flora szemszöge

Menet közben vettem egy kávét és indultam is az egyik divatcéghez, amit nem rég telepítettek New Yorkba viszont a székhelyeik Európában vannak. Fantasztikus lenne, ha meg tudnék egyezni velük, hogy a mi ruháinkat is bemutassák a közelgő divatbemutatón, ami Milánóban lesz. Szeretném, ha tudnék anyának bizonyítani így, hogy átadta nekem a cég vezetését.

Miközben sétáltam vissza a kocsihoz, belebotlottam Taoba. Hetek óta nem találkoztam vele, mondhatni az érettségi óta.

            - Flora, de jó téged látni –örültünk meg egymásnak.

            - Én is örülök. Hogy vagy? Mit csináltál az elmúlt hetekben? –érdeklődtem kíváncsian.

            - Tovább tanulok. Szeretném az egyetemet befejezni, aztán pedig apa vállalatánál fogok elhelyezkedni. És te? Úgy hallottam nagyon profin intézed anyukád vállalatát.

            - Igen, most átneveztük az egészet az én nevemre, így sokat dolgozok vele, de minden percét imádom. Pont most megyek egy nagyon fontos találkozóra.

            - Ó, akkor nem is zavarlak –mondogatta gyorsan.

            - Ugyan, merre mész? Ne vigyelek el?

            - Órám van sajnos, de később nincs kedved esetleg velem ebédelni?

            - De, nagyon szívesen –egyeztem bele boldogan. Megbeszéltük a részleteket és mindketten siettünk tovább a dolgunkra. Feltöltött ez a találkozás, nagyon örültem, hogy összefutottunk.Sajnos, így írnom kellett Miának, hogy napoljuk át az ebédet, de biztosan megérti. 

Pár óra múlva sikeresen hagyhattam el a hatalmas vállalati épületet, mivel sikerült egy nagyon korrekt szerződést kötnöm velük, így egy hét múlva repülünk Milánóba.

Egyből a megbeszélt helyre siettem, ahol Tao már várt rám és egy nagyon kellemes délutánt tölthettem vele.

JongIn szemszöge

Estére kimerülten szálltam ki a liftből és léptem be a lakásomba. Mia már a nappalimban várakozott rám.

            - Milyen napod volt? –kérdezte és azonnal felállt. Elballagtunk a bárpultomhoz, töltöttem mindkettőnknek egy italt, miközben ő helyet foglalt az egyik széken.

            - Hosszú. Sikerült levezetnem egy konferenciát, össze-vissza rohangáltam egész nap a városban, de sikeresen mindent elvégeztem. Így legalább jó pontot szereztem Alysonnál. A jövő hétre hívott be magához, biztosan elő léptett, így végre én lennék a főnök.

            - Ennek nagyon örülök, igazán megérdemelnéd –koccintottam össze poharainkat.

            - És neked milyen napod volt? Sikerült megegyezned az ingatlanügynökkel?

            - Igen, remek egyezséget kötöttem vele és kezd a cég egyre nagyobb hatalmat kiépíteni. Ha így haladok hamarosan minden jelentősebb épület az enyém lesz, így sok hasznot húzhatok majd a részvényekből.

            - Luhanról tudsz valamit? –kérdezte kíváncsian.

            - Nem. Azóta nem beszéltem vele, biztosan hallotta, hogy kerestük, innentől rajta áll minden. Florával beszéltél már ma?

            - Nem, nem is hallottam felőle. Nem hívott, nem találkoztunk, mintha felszívódott volna. Írt egy SMS-t, hogy tegyük át az ebédünket, de ennyi –mesélte.

            - Hívd fel most! –sétáltam mellé és jó szorosan megálltam mellette. Kezeimet összefont lábain pihentettem, miközben csak mélyen szívtam magamba édes illatát.

Mia tárcsázni kezdte barátunk számát. Mivel ki volt hangosítva, így mindketten tisztán hallhattuk, hogy mi történik, de nem éppen azaz ember szólt bele, akire számítottunk.

            - Ez Flora telefonja, Tao beszél –vette fel a fiú, akiről utoljára a gimnáziumba hallottunk.           

            - Tao? Mit keres nálad Flora telefonja? Ő hol van és miért vagy vele? –záporoztak barátnőmből a kérdések. Én még a kezdeti sokkban voltam. Nem bírtam összerakni a képet, hogy hogyan került ide Tao?

            - Éppen a mosdóba van, és egy bárban vagyunk, amúgy neked is szia és találkoztunk ma, együtt ebédeltünk de én ezt miért is mondom el neked? Nem tartozom semmi magyarázattal –mondta inkább magának. Egyikünk sem tudott hirtelen reagálni semmit sem, mire inkább Tao szólalt meg. –Üzentek neki valamit?

            - Majd később keresem, szia –nyomta ki Mia a telefont, majd ledöbbenve meredt rám. –Ez most mi volt?

            - Nem tudom, de remélem nem az lesz ebből, amire gondolok –mondtam vészjóslóan.

Flora szemszöge

Jól éreztem magam Tao társaságában. Valamikor éjszaka sétáltunk haza, elkísért a hotelemig. Hosszú napok óta most először voltam felszabadult és vidám és ez már nagyon hiányzott.

            - Köszönöm a mai napot, nagyon jól éreztem magam –mondtam neki, mikor megálltunk a kapuban.

            - Én is nagyon élveztem. Megismételhetnénk valamikor.

            - Benne vagyok –egyeztem bele azonnal. Egy kisebb csönd állt be közénk, de nem volt kínos sem idegölő. Kellemes csend volt, miközben el nem szakadt a tekintetünk egymásétól. Lassan kezdett közeledni és mintha megdermedtem volna, nem tudtam megmozdulni. Csak egyre közelebb jött felém, míg ajkai elérték az enyémet és lágyan összenyomta puha testrészeinket. Nem húzódtam el, hanem hagytam. Hagytam, hogy közelebb húzzon magához, hogy mozgatni kezdje párnáit az enyémen. Nem tartott sokáig, de nem is volt baj. Elégedetten elmosolyodott, majd egy lépést hátráltam, miközben mosolyogva szegeztem le a fejemet.

            - Most megyek, majd beszélünk –indultam el lassan a bejárat felé. –Jó éjszakát.

            - Aludj jól –mosolygott vissza, majd bementem az épületbe. Arcomon széles mosollyal feküdtem be az ágyamba és húztam magamra a takarót, majd belevetettem magamat az álmok világába. Végre, először boldogan.

           

- Flora Rhodes, azonnal kelj fel! –ébresztett fel egy nem túl kellemes hang. Nehezen nyitogattam ki szemeimet, majd két legjobb barátomat pillantottam meg. JongIn az ágyam végéből nézett, míg Mia keresztbetett kezekkel állt mellettem.

- Mit kerestek itt? Hány óra van egyáltalán? –motyogtam zavartan, mivel az elmém még képtelen volt a korai kelésre.

- Nem érdekes és ne tereld a témát! Hol voltál tegnap este? –kérdezte barátnőm.

- Mi ez a hirtelen kérdezősködés? JongIn, nem mentenél meg? –ültem fel és néztem kérlelve barátomra.

- Most nem. Engem is érdekelne, hogy miért töltötted az egész napodat Tao-val. Már el is felejtetted Luhant?

- Csak ebédeltünk, aztán este megittunk valamit, nem kérte meg a kezem, megnyugodhattok. Különben is az én dolgom, hogy kivel töltöm a napjaimat. Nem értem mi ez a vádló hangnem mindkettőtöknél.

- Nem akarjuk, hogy butaságot csinálj. Tao-nak megvan a saját kis élete, viszont Luhan visszajön.

- Luhan elment, szakított nem csak velem, hanem veletek is. Jól érzem magam Tao-val és nem mondhatjátok meg kivel legyek! –álltam ki magam mellett. Két nap és elutazom, végre kiszakadhatok ebből a közegből és csak magammal meg a munkámmal foglalkozhatom. De az biztos, hogy nem szakítom meg a kapcsolatom Tao-val, egyre jobban kedvelem, azt hiszem.