45. rész

Flora szemszöge

Nagy nehezen kicipeltük az utcára és épp a kocsiba akartuk betuszkolni, mikor hirtelen magához tért és kiabálni kezdett.

            - Hagyjatok! Nem megyek sehova –kalimpált össze-vissza.

            - Luhan, menjünk haza, gyere! –közeledtem felé, de eltávolodott.

            - Nem akarok veletek menni, nem akarok senkit sem látni! –ordította a sötétségbe. Ledöbbenve álltam és hallgattam az üvöltését, ahogyan a többiek is.

            - Ne csináld ezt haver, részeg vagy –próbálta lefogni JongIn, de nem sikerült neki.

            - Luhan, kérlek, gyere velem! Menjünk haza és aludjunk, holnap megbeszéljük majd –kérleltem.

            - Ne mondd meg, mit csináljak! –kiabált rám is. –Nem tudtok semmit, ne ítélkezzetek! Menjetek haza nyugodtan, én maradok –indult el az utcán a másik irányba. JongIn már indult is volna, hogy utánamenjen, de Mia megállította, mire kérdőn nézett rá.

            - Nem tudsz most vele bánni, nincs értelme.

            - Flora, jól vagy? –kérdezték. Csak lefagyva néztem, ahogyan Luhan szerencsétlenül támolyog az utcán egyedül. Nem válaszoltam. Nem tudtam válaszolni. Egyszerűen nem jutottak el ezek a dolgok az agyamig. –Gyere, menjünk haza! Pihenned kell! –húztak óvatosan, majd elmentünk a kocsival otthagyva a szerelmemet.

Fel-le járkáltam az üres, sötét szobámban. Nem tudtam mihez kezdjek, mit csináljak, csak Luhant akartam biztonságban látni és megérteni a viselkedését.

Leültem az ágyam szélére, megtámaszkodtam térdeimen és tenyerembe temettem arcomat. Idegesített a csend. Ez az sikoltó, tátongó csend. Egy kis recsegésre eszméltem fel, majd nem sokkal később az ajtó csukódása vitt egy kis hangot az ürességbe. Hirtelen kaptam fel a fejemet és álltam fel. De a kép, ami fogadott még jobban megdöbbentett, mint ahogy vártam.

            - Luhan –leheltem a nevét. El sem hiszem, hogy itt van.

            - Haragszol? –suttogta halkan. Látszott, hogy józanabb állapotban van. Arca meggyötört volt és gondterhelt.

            - Szerinted? –kérdeztem ferdén. Egyből tudta, mire gondolok.

            - Ne haragudj. Tudod milyen érzés, mikor mindenki rád hárítja az összes gondját, baját, feladatát? Hogy mindent megcsinálsz, hogy elérj valamit, hogy elismerjenek? –kezdte, közben pedig nagyon lassan közeledett felém. Egyszer sem szakította meg a szemkontaktust. A sötét szobában az ablakon beszűrődő fény világította meg néhol alakját. Kissé hátborzongató hatást keltve.

            - Miért nem mondod el, mi a baj? Tudnék segíteni, de napok óta nem is láttalak. Ellöksz magadtól, miért? –kérdeztem egyenesen.

            - Nem akarok fájdalmat okozni neked. Nem akarom, hogy lásd, mekkora egy szerencsétlen vagyok.

            - Már hogy lennél az? –tettem meg azt a kis távolságot közöttünk, így közvetlen előtte álltam. –Sosem gondoltam ezt rólad és nem is fogom. Szeretlek. Engedd, hogy segítsek, hogy együtt oldjuk meg a problémákat. 

Csak nézett gyönyörű, nagy szemeivel, amikben mélyen megpillantottam néhány könnycseppet. Teljesen össze volt törve.

Odaléptem hozzá, levettem a zakóját és az ágy felé húztam. Jeleztem, hogy feküdjön le, amit szó nélkül teljesített is. Befeküdtem mellé, magunkra húztam a takarót és egymást nézve, egymástól milliméterekre pihentünk. Egyikőnk sem beszélt, csak figyeltünk. A csend, a sötétség, az ágy elálmosított és éreztem, ahogyan nehezedik a szemhéjam. Ahogy észrevettem Luhan sem bírja már sokáig. Innentől képszakadás, mivel az álmok világa legyőzött és magába szippantott.

Reggel, mikor felébredtem észrevettem, hogy egyedül fekszem a hatalmas ágyban. Keresni próbáltam Luhant a szobámban, de semmi nyomát sem találtam, csak egy levelet az ágyon.

            „Rengeteget gondolkoztam reggel és rájöttem, hogy túlságosan is fontos vagy nekem. Túl jó vagy hozzám. Szörnyen sajnálom, amiket tettem és mondtam az elmúlt napokban, ahogy megbántottalak sértő tetteimmel; nem akartam. Arra jutottam végül, hogy neked sokkal jobb lesz nélkülem, Flora. Nagyon szeretlek és mindig is te leszel az első, de nem hagyom, hogy ennyit aggódj miattam. A karrieredre kell koncentrálnod neked is. Ha a sors is úgy akarja, akkor a jövőben újra egymásra találunk, de most nem vagyok hozzád való. Köszönök mindent és nagyon szeretlek. Luhan”

Mintha mindent elvágtak volna bennem. A padlóra kerültem, még annál is lentebb. Luhan itt hagyott? Ez egy rossz álom vagy tényleg a valóság? És most hol van? Elment? Elhagyta az országot? Miután újra összeszedtem magam a döbbenet után, egyből a telefonomat kerestem és már hívtam is a számát, de ki volt kapcsolva. Ezután JongIn-t tárcsáztam, ki szerencsére felvette.

            - Hol van Luhan? –kérdeztem azonnal.

            - Mi? Tegnap óta nem láttam, miért?

            - Elment, eltűnt –kezdtem kiborulni és éreztem, ahogyan a feltörekvő könnyeim vívtak harcot az akaratom ellen.

            - Mi? Flora miről beszélsz? Mi történt?

            - Itt hagyott, elment –csak ezt tudtam mondogatni, mivel mást képtelen voltam felfogni.

            - Nálatok vagy? Máris megyünk! –tette le, mire összerogytam az ágyam előtt és csak sírtam. Sírtam megállás nélkül. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de hirtelen JongIn, Mia és Nathan rontott be a szobámba.

JongIn szemszöge

Ahogy beléptünk a fehér ajtón egyből megpillantottam Florát, ahogyan az ágya előtt sír. Sminkje elkenődött, arca könnyektől áztatva csillogott.

            - Úristen, mi történt? Mesélj! –ült le azonnal mellé Mia. Nathan az ágyon foglalt helyet, én pedig előttük álltam meg.

            - Tegnap eljött hozzám utána. Kiborult, kiadott magából mindent, aztán megnyugtattam, elaludtunk és mikor reggel felkeltem nem volt itt. Csak ez a levél –adta át először nekem, majd a többiek is elolvasták.

            - Ez most komoly? Tényleg elment? –kérdezte ledöbbenve Mia.

            - El, itt hagyott minket, engem –szipogott Flora.

            - Ez még semmit nem jelent. Lehet csak felindulásból írta és pár nap múlva megint itt lesz –vigasztalta Nathan a nővérét. Nem is figyeltem már oda az ő beszélgetésükre, megállás nélkül kattogott az agyam.  Miért csinálta ezt? Valaminek történnie kellett, ami ezt kiváltotta belőle. Előkaptam a telefonomat és tárcsázni kezdtem.

            - JongIn, miben segíthetek?

            - Nem tudod, merre lehet Luhan? Esetleg, hogy foglalt-e jegyet valahova vagy használatba vették-e az apja magángépét?

            - Nem tudok semmit, de mindjárt utánanézek –tette le. Idegesen járkáltam a szobámban, miközben észrevettem, hogy Flora sírása kezdett csillapodni. Mennyire össze lehet most törve, szörnyen maga alatt van. Ezért is szeretnénk rájönni erre a dologra, mert az kizárt, hogy barátom csak úgy itt hagyná őt. Már csengett is a telefonom, szóval BaekHyun információkhoz jutott.

            - Hallgatlak –vettem fel.

            - Nem foglaltak semmilyen jegyet, viszont az apja most utazott el a gépével. Sajnos nem tudom hova, de valószínűleg vele ment, mivel a hotel portása már nem látta tegnap óta.

            - Értem, szóval nincs az országban valószínűleg. Kösz az infókat –tettem le, majd Miára néztem. Alig láthatóan biccentett az összetört barátunk felé jelezve, hogy semmi olyat ne mondjak.

            - Jobb lenne, ha lefeküdnél, nem? Szeretnéd, ha itt maradnék veled? –kérdezte Florát.

            - Maradjatok nyugodtan, Florának társaság kell. Nekem muszáj elintéznem pár dolgot, majd később jövök –hagytam el a szobát. Mia és Nathan maradtak, így hárman bebújtak a házigazda ágyába, hogy támogassák az eltiport lányt.

Megállás nélkül próbálgattam hívogatni, de ki volt kapcsolva a telefonja. Hagytam neki üzenetet, így ha nem is válaszol, de legalább tudni fog róla, hogy miket hagyott itt.

Elmentem a lakására, hátha valami kis segítséget találnék a megtalálásában. Szerencsére a portás elég jól ismert, így minden akadály nélkül felmehettem.

Az összes fiókot, polcot, dossziét átnéztem, de nem igen akadt köztük olyan papír, amire nekem lett volna szükségem. Rengeteg szabályleírást, fogadalmakat, szerződéseket és iratokat találtam. Luhan tényleg minden idejét a karrierjére fordítja. Mi ez a hirtelen változás most nála? Talán az apja áll mögötte? Megpróbáltam megint felhívni barátomat, hátha egy kis szerencsével felvenné a telefont. Mintha meghallgattak volna az égiek, hiszen beleszóltak a készülékbe.

            - Csak nem ráérsz néhány percet szakítani a legjobb barátodra? –szóltam bele azonnal elég flegmán.

            - Ne haragudj, de Luhan most nincs itt –hallottam meg egy női hangot. Nem tagadom az állam a padlón landolt.

            - Ő hol van és ki vagy te?

            - HyeMi vagyok, és éppen tusol. Ki keresi?

            - Egyik azok az emberek közül, akiket itt hagyott –mormogtam dühösen és kinyomtam. Nem elég, hogy egy szó nélkül itt hagy mindenkit, hogy semmit nem tudunk róla, hogy összetörte Florát de máris egy másik nővel van? Óriásit csökkent a szememben.

Este visszatértem barátaimhoz. Éppen Nathan és Mia teázott a nappaliban.

            - Flora? –kérdeztem, mikor csatlakoztam hozzájuk.

            - Alszik. Nehezen, de sikerült lenyugtatni –válaszolta barátnőm. –Te merre voltál? Megtudtál valamit?

            - Elmentem Luhan lakására. Egy halom papírt, szabályzatot meg szerződést találtam, tényleg csak a karrierjével foglalkozik. Viszont van egy dolog, ami eléggé feldühített és egyben el is szomorított.

            - Mi az? –kérdezték kíváncsian.

            - Egyfolytában hívogattam a telefonján, de ki volt kapcsolva.

            - Tudjuk, mi is próbálgattuk. Üzeneteket is hagytunk, de semmi válasz.

            - Igen, először nekem se, de utána felvették és itt jön a bökkenő.

            - Mit mondott? Hol van? –záporoztak a kérdések Miából.

            - Elhagyta az országot? Mikor jön vissza? –folytatta Nathan.

            - Várjatok! A gond az, hogy nem ő vette fel. Hanem egy nő –böktem ki halkan.

            - Mi? Egy nő? Mit keres egy nővel? –akadt ki Mia.

            - Halkabban, Florának ezt nem szabad megtudnia. Annyit mondott, hogy HyeMi-nek hívják és akkor Luhan épp tusolt. Nem tudhatjuk mi van köztük, ezért ne is mondjuk el neki. Van elég baja, ezzel ne terheljük.

            - Mivel ne terheljetek? –jelent meg Flora a pultnál. Mindenkiben hirtelen megfagyott a vér, egyikőnk sem szólalt meg. –Mit tudtatok meg Luhanról?