40. rész

Luhan szemszöge

Az orvos ezután magunkra hagyott, hogy átgondoljuk kissé a dolgokat. Mindenkit sokkolt a hír, de én nem hittem a doktor szavainak. Ismerem Florát és tudom, hogy nem drogozik. Valami van a háttérben és ki fogom deríteni, mi az.

            - Ez lehetetlen. Mindent tudok Floráról és biztos vagyok benne, hogy nem drogozik –állította Mia határozottan. Megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ezen a véleményen és legalább ő támogatni fog, de szerintem JongIn is.

            - Gyógyszer túladagolása volt. Florának segítségre van szüksége –mondogatta Sylvia, de hangjából áradt a zavarodottság és a bizonytalanság.

            - Ezt te sem gondolhatod komolyan, anya. Ő a lányod, nem küldheted elvonóra. Főleg nem az ő beleszólása nélkül –szólalt meg Nathan. Nagyon igaza volt, Flora rettentően mérges lenne, ha az anyja csak úgy most eldöntené az ő sorsát.

            - El tudom dönteni, mi jó Florának és mi nem. El fogom fogadni az orvos segítségét, hogy még idejében meggyógyítsák. Amúgy sem lenne jó, ha a sajtó kiszagolná az egészet.

            - Ezt nagyon nem tartom jó ötletnek –néztem az idősebb Rhodes-ra. –Legalább várjuk meg a reggelt, mikor felébred és hallgassuk meg, hogy ő mit mond! –javasoltam.

            - Beadom a lapot a központba és kész! Reggel visszajövök –jelentette ki, majd ment is az orvos után.

            - Ennek nagyon rossz vége lesz –rázta a fejét Flora öccse.

            - Még nincs minden veszve. Holnap meghallgatjuk Flora változatát is és utána még el tudjuk intézni az ügyet –mondta Sehun.

            - Igaza van, most menjünk haza, holnap reggel pedig mindenki idejön először –javasolta JongIn, mire ő és Mia elköszöntek, majd távoztak. Lassan Nathan és Sehun is hazaindult, bár nem akarták itt hagyni Florát, de én úgyis itt éjszakázom. Halkan benyitottam a szobájába, majd becsuktam az ajtót. Megláttam alvó, gyenge testét, ahogyan a fehér takaró alatt lassan szuszog.

Megsimogattam a haját, nyomtam egy puszit homlokára, majd leheveredtem a kanapéra, ami még a teremben volt. Biztos vagyok benne, hogy Flora nem drogozik. Nagyon rosszat sejtek, de nem hagyom ennyiben a dolgokat.

Flora szemszöge

Nehezemre esett kinyitni szemeimet, és ahogyan megpillantottam a világosságot, rögtön becsuktam pilláimat. Vártam pár másodpercet, mire újrapróbálkoztam valamivel, több sikerrel.

            - Flora, hallasz engem? –szólalt meg egy kedves hang, amit bárhol felismernék. Luhan beszélt hozzám, majd lassan ő magát is megpillantottam.

            - Persze, de hogy kerültem ide? –kérdeztem tőle zavartan. Először csak egy apró megkönnyebbülő sóhaj hagyta el ajkait, majd mielőtt válaszolhatott volna JongIn, Mia, Nathan és Sehun lépett be a szobába.

            - Flora, úgy aggódtam érted –borult a nyakamba barátnőm, majd körém álltak. 

            - Elmondaná valaki végre, hogy mi történt? –néztem végig rajtuk.

            - Emlékszel még, hogy tegnap este négyen együtt vacsoráztunk? –kérdezte JongIn.

            - Valami rémlik, de eléggé homályos –próbáltam visszagondolni a történtekre.

            - Elájultál és behoztunk a kórházba –folytatta Luhan, aki közben az ágyam szélére ült és üveges tekintettel nézett rám.

            - Itt kivizsgáltak és megállapították, hogy gyógyszer túladagolásod volt –fejezte be a történetet Nathan. Először fel sem fogtam, mit mondott.

            - Hogy mi? Nem, ez lehetetlen, én nem drogozom –habogtam azonnal, miközben kétségbeesetten néztem Luhanra.

            - Látjátok, én meg mondtam! Biztosan van valami, amiről nem tudunk. Kizárt, hogy magától vett volna be ennyi fájdalomcsillapítót –háborodott fel testvérem, mire Sehun átölelte.

            - Nem is vettem be semmilyen gyógyszert. Minek vettem volna be? –szólaltam meg egy kis sokk után. Barátaimon megkönnyebbülést véltem felfedezni. Ezek szerint ők is ezen a véleményen voltak és hisznek nekem.

            - Akkor hogy került ilyen mennyiségű drog a szervezetedbe? –tette fel a nagy kérdést Mia.

            - Nem tudom. Tegnap a meghallgatás után egész végig anyával voltam és a kollekción dolgoztunk –mondtam el az emlékeimet.

            - Ettél vagy ittál ott valamit? –szűkítette össze szemeit JongIn.

            - Ettem egy kis olasz tésztát és megittam két kávét.

            - Milyen kávé volt? –faggattak tovább.

            - Kintről hozta a futár. De nem csak nekem, hanem többieknek is ő szállította –tettem hozzá. Mindenki gondolkodni kezdett magában, én pedig csendben figyeltem őket, mivel ezekkel az információkkal kimerült az emlékezetem tára.

            - Mi van, ha valaki lefizette a futárt, beletette a drogot a kávéidba és azt adták neked? –vetette fel Mia.

            - Ha ezt valaki tényleg megcsinálta volna és én megtudom, akkor az illető nem élne már sokáig –vágta rá Luhan.

            - Ki tenne ilyet? –kérdeztem óvatosan. Kicsit sok volt nekem ez így hirtelen.

            - ChanYeol –szűrte fogai között JongIn.

            - Mi? Meglehet, hogy gyűlöljük és alattomos dolgokra képes, de erre? Szerintem eddig nem menne el –ráztam a fejem.

            - Én nagyon is kinézném belőle. Őt nem érdekli senki, csakhogy nyerjen. És mivel ti vagytok a célpontjai, logikus lenne, hogy ilyet tegyen –pártolta a gondolatot Sehun.

            - Felkeressük a futárt és kiszedjük belőle az információkat –mondta Nathan is.

            - És ha nem beszél? –kérdeztem rá.

            - Ugyan, bárkit meg tudok törni –húzta ki magát Mia. Ebben senki nem kételkedett. Mind el is mentek és azonnal nekiláttak a küldetésnek. Luhan nehezen hagyott itt, de végül sikerült elköszönnünk egymástól.

Mia szemszöge

Megszereztük a portástól a tegnap dolgozók listáját, így meg volt az emberünk is és az elérhetőségei. Egyből a lakására indultunk. Egy lepukkantabb helyen lakott valahol a városszélén. Ebből is látszott, hogy egy nagyobb mennyiségű pénzért bármit hajlandó megcsinálni. Egy ok, amivel alátámaszthatjuk az állításunkat.

Felmentünk a negyedik emeletre méghozzá lépcsővel. Meg sem tudom mondani, mikor másztam meg utoljára ennyi lépcsőfokot ahelyett, hogy liftbe szállnék.

Megtaláltuk az ajtaját az illetőnknek, így megnyomtuk a kis csengőt a nagy zöld falap mellett. Nem kellett sokat várnunk és egy fiatal, magas srác lépett elénk.

            - Segíthetek valamiben? –kérdezte zavartan, miközben tekintete ötünk között cikázott.

            - Ami azt illeti igen, de előtte beengednél minket? –mosolyogtam megjátszott kedvességgel. Csak nagyokat pislogott, mire végre kintebb tárta a bejáratot, így mind a kisméretű lakásban találhattuk magunkat.

            - Szóval kik is vagytok? –kérdezte a srác, akinek Ryan volt a neve.

            - Az mellékes, viszont mi tudjuk, hogy te ki vagy –keményítettem be. –Tegnap te voltál a futárfiú Sylvia Rhodes kollekció készítésénél?

            - Igen, most neki dolgozom –válaszolta megszeppenve.

           - Akkor te szállítottál minden kávét is az ott dolgozóknak, leginkább persze a főnököknek? –folytatta Nathan.

            - Igen, de mit akartok tőlem? Miért kérdezgettek ennyit?

            - Az most ne érdekeljen –fojtottam belé a szót. –Ki fizetett le, hogy kábítószereket csempész Flora Rhodes poharába? –tértem a lényegre egyből. Azonnal átsuhant a pánik az arcán, ami mindent elárult.

            - N-nem tudom miről beszéltek. Nem csináltam semmit –hárított.

            - Ne játszd a hülyét! Tudjuk, hogy te voltál. Képzeld a barátunk kórházba került és súlyos következmények származhatnak a kis akciódból. Szóval most mondd meg, hogy ki volt az vagy sokkal rosszabbul jársz! –ment közelebb hozzá JongIn és nézett mélyen a szemébe.

            - Én nem akartam. Rengeteg pénzt ajánlott fel és szükségem volt rá, hogy tudjam fizetni az albérletemet. Nem akartam bántani senkinek, én sajnálom –kezdett bele. Teljesen megtört, remegni kezdett, fel-le járkált a piciny nappaliban.

            - Ha elmondod ki fizetett le, akkor senki nem fogja megtudni, hogy mit tettél és az állásodat is megtarthatod –állt elő nyugodtan Luhan.

            - Nem lehet. Azt mondta tönkretesz, ha bárkinek is beszélek –rázta a fejét.

            - Mi segíthetünk, és ha az, akire gondolunk, akkor mi előbb csináljuk ki. Nagyon fontos lenne és te is jobban járnál, ha megosztanád velünk.

            - Park ChanYeolnak hívják –ismerte be halkan.

            - Tudtam, én megölöm –gurult be Luhan.

            - Köszönjük, hogy elmondtad, ígérjük nem lesz bajod. Menjünk! –nézett ránk Nathan és mind elhagytuk a garzont.

            - Most mit csinálunk? –kérdezte Shun, mikor már az utcán voltunk.

            - Megyünk és szétverem azt a patkányt –fortyogott a szőke herceg.

            - Luhan, ezzel nem oldasz meg semmit. Most kell okosnak lennünk –állította le JongIn.

            - Az a szemét bántotta Florát. Kórházba került –mondta indulatosan. –Nem fogom hagyni, hogy hozzáérjen –folytatta keményen.

            - Mi sem hagyjuk, és megértjük, hogy dühös vagy, de ésszel kell elintéznünk, nem erővel –csitítottam le.

Flora szemszöge

Pár órára sikerült elaludnom, miután a többiek távoztak, de anya meg az orvos felvertek nyugodt álmomból.

            - Hogy érzed magad, kicsim? –kérdezte aggódva anya.     

            - Teljesen jól, nincs semmi bajom.

            - Ebben nem vagyok annyira biztos –rázta a fejét, mire kérdőn néztem rá.

            - Miss Rhodes, bizonyára nem sokra emlékszik a történtekből –kezdte az orvos.

            - Nagyjából mindenre emlékszem, nincs semmi bajom –állítottam határozottabban.

            - Biztosak szeretnénk lenni, ezért felajánlottam egy lehetőséget az édesanyjának –folytatta.

            - Milyen lehetőséget? –vontam össze a szemöldökömet.

            - A rehabilitációs központunkban elvonóórákat tudunk biztosítani az Ön számára.

            - Hogy mi? Elvonóra akarnak küldeni? –döbbentem meg. Fel nem tudtam fogni az egészet. –És anya, te ebbe belementél?

            - Az édesanyja támogatta az ötletet. Ezt ne vegye támadásnak, csak segíteni szeretnénk –mondogatta az orvos, de nem érdekelt, mit zagyvál itt össze-vissza.

Most anya komolyan be akar rakni egy elvonóra, mintha egy drogos lennék? 

39. rész

Mia szemszöge

A mai nap rendkívül fontos számomra, így ma mindennek tökéletesen kell történnie, bár amióta itt van ChanYeol mindennap egy szenvedés.

Az előadó terem előtt ültem a padon JongInnal, aki szintén korábban érkezett akárcsak én. Már gyűltek a diákok, mikor beviharzott Flora és Luhan kézen fogva.

            - Ne haragudjatok a késésért, de elaludtunk –lihegte barátnőm, majd megigazgatta magát.

            - Még úgysem kezdődött el –válaszolt JongIn nyugodtan. Ahogy ezek a szavak elhagyták ajkait, máris kinyitották előttünk az ajtókat én pedig mindenkit magam mögött hagyva foglaltam el az egyik helyet az első sorban, ahova még természetesen a többiek ültek. Szépen az összes diák leült és az előadó szinte azonnal neki is kezdett a beszédének.

Pár óra elteltével ért véget az első kör, de közel sem fejeződött be a dolog. Most mehetünk be az igazgatói irodába, hogy magán beszélgetéseket ejtsünk a dékánokkal és az igazgatókkal. A bekerülés miatt nem izgultam, tudtam, hogy már bent vagyok.

            - Miss Parker, Mr. Weaver, Mr. Stone, Miss Lindhagen és Mr. Park, Önöket kérnénk, hogy jöjjenek velünk! –mosolygott rájuk az igazgató, aki mellett ott díszelgett az egyetemi alak is.

            - Álljunk csak meg! Velünk mi lesz? Ezt maga sem gondolja komolyan –fordultam az igazgatónőhöz.

            - Igen, emlékszem az Önök életrajzaira és meg kell, hogy mondjam, csalódnom kellett. Nem tudom mit gondoltak, de ezek a felvételik nem szórakozásból vannak, mi komolyan gondoljuk.

            - Ahogyan mi is. Nem értem mire gondolnak, biztosítom, hogy az életrajzaink teljes mértékben megfelelőek –lépett mellém Flora, majd a fiúk is.

            - Jobban tennék, ha átolvasnák, mert én ezt nem nevezném megfelelőnek –nyújtotta át a dossziékat az igazgató, majd elmentek a diákokkal.

            - A csodálatos, fantasztikus négyes sajnálatos módon nem került be a második körbe. Igazi tragédia –maradt le ChanYeol és játszotta az elkeseredettet.

            - Menj a pokolba, biztosan te állsz emögött is –mondta dühösen Luhan.

            - Bármi rossz történik és egyből engem hibáztattok mindenért –csóválta a fejét, majd gonoszan elmosolyodott.

            - Hogy juthatsz be te? Biztosan kihagytad a botrányos részeket a múltadból –lépett mellénk JongIn.

            - Nem hiszem, hogy több szégyellni valóm lenne, mint nektek.

            - Majd meglátjuk ki lesz a nyerőbb az igazgatóknál –húztam ki magam.

            - Mit akarsz még tenni? Kizártak titeket, végetek van –mondta lassan a magas fiú.

            - Azt hiszed, ennyiben hagyom a dolgokat? Ismerhetnél, hogy elérem, amit akarok, de most inkább menj! –hessegettem el, mire összehúzott szemekkel hagyott magunkra.

            - Mit fogsz csinálni? –kérdezte Luhan.

            - Elég, ha a szüleink ejtenek pár telefont. Mindenkinek meg van az önéletrajz másolata, így még semmi sincsen veszve –mosolyogtam büszkén. Nem hagyom, hogy elrontsák ezt a lehetőségemet.

Fél óra múlva már jött is elénk az igazgatónk.

            - Félreértés történt, de szerencsére a szüleik beavatkozásával, sikerült kijavítanunk a hibát. Négyükkel külön szeretnének beszélni az urak –nézett végig rajtunk.

            - Köszönjük és így kellett volna lenni már az elején is –mondtam azért nyomatékosan.

            - Miss Trachtenberg, időben orvosoltuk a problémát és magukból kiindulva sosem lehetünk biztosak, de elnézésüket kérem.

            - Felejtsük el. Mehetünk? –kérdeztem izgatottan és végre az igazgatószobához vezettek bennünket is. Már mindenki elment, így semmi újabb zavaró tényező sem lephetett meg minket szerencsére.

            - Miss Rhodes-cal kezdenénk, ha Önnek is megfelel –néztek Florára, aki magabiztosan bólintott és egy másik terembe mentek, amíg mi kint leültünk.

ChanYeol szemszöge

Szóval mégis bementek. Nehéz ellenfelek, azt meg kell mondjam, de mindig előttük fogok járni egy lépéssel. Nem jött össze az életrajzos csereberém, de nem bánom. Lesz még rá lehetőségem, hogy keresztbe tegyek nekik.

            - Na, hogy ment a beszélgetés? –jelent meg mellettem a lépcsőn, Tao.

            - Jól, szerintem tetszettem nekik –vettem fel a legkedvesebb mosolyomat.

            - Nincs kedved ebédeli? –kérdezte barátságosan.

            - Ne haragudj, de rengeteg dolgom van még. Majd máskor bepótoljuk –ütögettem meg a vállát, majd mentem is a másik irányba. Ez a baja ennek a fiúnak, túl kedves és túl hiszékeny. Nem tölthetem vele az időmet, mikor fontosabb feladataim is vannak. Valahogy távol kell tartanom magamtól egy kis időre.

Ahogy kiértem az iskola elé, pont összefutottam Florával, aki sietősen jött le a lépcsőn.

            - Nocsak, máris végeztél? –tettem zsebre kezeimet és mosolyogtam rá huncutul.

            - Nem kell egy örökkévalóság, hogy megnyerjem őket.

            - Ebben biztos vagyok –hajoltam közel hozzá, mire fintorogva ellökött. –Amúgy hova ilyen sietősen?

            - Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de anyával kell találkoznom, mivel az új kollekciójában én is részt veszek és segítek neki.

            - Szívesen megnéznélek munka közben –kacsintottam.

            - Hát nekem erre nincs időm szóval, szia. Mellesleg tudjuk, hogy te rondítottál bele az életrajzainkba. Komolyan ennyire szánalmas vagy? Próbálkozz csak, de mindhiába –csóválta a fejét, majd egy utolsó pillantás után magamra hagyott. Flora most hasznos információkkal látott el, amiket fel is fogok használni. Sokszor durva dolgokhoz kell folyamodnunk, hogy nyerni akarjunk.

Flora szemszöge

Egészen estig anyával voltam, mikor végre el tudtam szabadulni, pihenni egy kicsit. Egyből az egyik étterembe mentem, ahol a többiekkel találkoztunk.

            - Kicsim, olyan fáradtnak tűnsz –húzott azonnal magához Luhan, mikor leültem hozzájuk.

            - Lefárasztottak kissé, de jól vagyok –mondtam halkan. Tényleg nem éreztem magam a legjobban, de próbáltam nem kimutatni. Már rendeltek a többiek, így nem sokkal később meg is hozták a vacsoránkat. Elfogyasztottunk mellé egy pohár bort, amitől hirtelen még rosszabbul éreztem magam. Nem értettem, mi ez a rosszullét, mivel ettem már ma, ittam is, nem vagyok beteg, még női panaszokra sem gyanakodhatok, mert pár nappal ezelőtt letudtam a nevezetesebb napokat.

Mintha megállt volna az idő, sehova nem haladtunk. Aludni akartam, csendet és hogy végre az ágyamban feküdhessek.

Luhan szemszöge

Remekül elbeszélgettünk a többiekkel, vagyis csak JongInnal és Miával, mivel olyan volt, mintha Flora ott sem lett volna. Szegénykém nagyon kimerülhetett, ha ennyire nem volt ereje. Már éppen a kabátjainkat vettük és indulni készültünk, mikor oldalra pillantottam és szembetaláltam magam barátnőm sápadt arcával.

            - Jézusom, Flora. Jól vagy? Nem ülsz le egy kicsit? –indultam volna meg felé, miközben a többiek is ránéztek, de ekkor hirtelen lecsukódtak szemei és összeesett. Ijedtemben azt sem tudtam, mihez kezdjek, majd gyorsan összeszedtem magam.

            - Flora, kicsim, hallasz engem? Gyerünk, édes, kelj fel! Hívjatok már orvost! –kiáltottam a többiekre, akik először összerezzentek, majd azonnal cselekedtek.

            - Háló, igen, egy mentőt kérnénk a Le Cirque étteremhez, az Ötödik sugárúton, igen a barátnőm elájult, kérem, siessenek! Köszönöm –tette le Mia. –Pár perc és itt lesznek –tájékoztatott minket.

            - Mi történt vele? Evett egyáltalán ma? –térdelt le JongIn.

            - Fogalmam sincs, egész este éreztem, hogy valami nem stimmel. Evett, velem reggelizett és más ételt is elfogyasztott. Mikor érnek már ide a mentősök? –bosszankodtam.

            - Luhan, nyugodj meg! Nem lesz semmi baja –szólt rám Mia. Ekkor végre megjött a szirénázó kocsi. Pár férfi rohant be egy hordággyal, amire azonnal feltették Florát.

            - Önök a hozzátartozók? –nézett ránk az egyik piros ruhás.

            - Igen, de mi baja? Ugye jól van? –kérdezősködtem.

            - Be kell vinnünk, de Ön velünk jöhet –nézett rám, majd távozott is a többiekkel együtt.

            - Bemegyek velük, szóljatok az anyjának és gyertek utánunk! –fordultam barátaimhoz, akik bólogattak, majd már a mentőkocsival száguldottunk a kórházig.

Bent Florát egyből egy terembe vitték kivizsgálni, amíg nekem a folyosón kellett várnom, de szerencsére hamar megjöttek a többiek.

            - Sylvia nincs veletek? –kérdeztem, mivel csak ketten jelentek meg.

            - Szóltunk neki, ő is idetart.

            - Mondtak már valamit? –érdeklődött a másik lánybarátunk.

            - Nem, azóta nem jöttek ki. Annyira megijedtem az étteremben, mi történhetett vele?

            - Hamarosan megtudjuk és reméljük nem komoly.

Örökkévalóságig tűnt, amíg vártunk fel-le sétálgatva a folyosón. Hirtelen láttuk meg Sylviát, Nathant és Sehunt felénk rohanni.

            - Hol van a lányom? –kérdezte azonnal a legidősebb.

            - Még vizsgálják, azóta nem jött ki senki.

            - Csak úgy összeesett? Itt valami nem stimmel –rázta a fejét az öccse.

Ekkor egy orvos jött ki a teremből, aki azonnal hozzánk jött.

            - Doktor úr, mi történt a lányommal? –kérdezte Sylvia.

            - Mrs. Rhodes a lánya most már jó kezekben van, de aggódok pár dolog miatt. Most nyugodtan alszik egy kicsit.

            - Miféle dolgok miatt? –kérdeztem rá.

            - Semmi különösebb változást, sérülést nem találtunk a lányánál, kivéve egy dolgot.

            - Kérem, mondja már mi az! –sürgette az érintett anya.

            - A lányának gyógyszer túladagolása volt.

            - Hogy mi? Ez nem lehet –hitetlenkedett Sylvia.

            - Úgy érti drogok? –szólt közbe Nathan.

            - Igen. Elég nagy mennyiség volt a lány szervezetében, amit már nem bírt feldolgozni, ezért voltak a rosszullétek és az ájulás. Nem tudjuk mennyire emlékszik a történtekre, ha felkel, beszélnünk kell vele erről. De szeretnék Önnek ajánlani a Rehabilitációs központunkat, ahol elvonó órákon vehetne részt a lánya –közölte az orvos.

Mi? Ez lehetetlen. Florának drog problémái lennének? 

38. rész

JongIn szemszöge

Megállás nélkül hívtam Luhant a szoba közepén fel-le sétálgatva, de egyszer sem vette fel. Eközben Mia Floránál próbálkozott, de ugyancsak sikertelenül.

            - Hova tűntek ezek ketten? –mérgelődtem.

            - Holnap beszélnünk kell Luhan apjával vagy a sajtóval. Nem engedhetjük, hogy ez jelenjen meg mindenhol –gondolkozott ésszerűen Mia.

            - Igaz, de Luhan nélkül mit tudunk tenni? Neki is hallania kéne a hírt. Az biztos, hogy ChanYeol nem sokáig fogja itt rontani a levegőt –huppantam vissza a kanapéra.

Másnap reggel időbe felkeltem és már úton is voltam Luhan apjának az irodájába. Ő volt New York polgármestere és tegnap a ChanYeolos beavatkozás, elég rossz hírnevet terjesztett el róla. Szerencsére nagyon közel állunk egymáshoz, így én minden hátsó dolgot tudok, ami itt vagy a választásokon történik.

            - JongIn, milyen jó téged látni –fogott velem kezet, majd visszaült a székébe.

            - Önt is, uram. Kár, hogy ilyen kellemetlen ügy miatt kellett ezt a sürgős találkozót megejtenünk –foglaltam helyet vele szembe az asztal túloldalán.

            - Nem hiszem, hogy ez a gyerek bármit is tudna nekem ártani. A sajtósaim és informatikusaim folyamatosan figyelik a változásokat és eddig semmi nagyobb dolog nem történt, ami miatt félnem kéne. De mindenesetre nem engedem, hogy tovább sározzon be ez a kisfiú. Pár óra telt el, azt mondom, várjunk még, hogy hogyan reagálnak az emberek a hírre –vált komollyá.

            - Egyetértek. Pár embert én is az ügyre állítottam, ha bármit megtudok azonnal szólok –álltam fel és ráztunk kezet újból.

            - Köszönöm, JongIn –mosolygott őszintén.

            - Jut is eszembe, nem tudja, merre lehet Luhan? Nem érjük el a telefonján.

            - Tegnap reggel óta nem láttam. Biztosan nem sokára előkerül –mondta nyugodtan, majd el is hagytam az irodát.

ChanYeolnak a legrosszabb húzása volt, mikor elküldte ezt a bizonyos hírt. Ugyanis azzal vádolta a polgármestert, hogy lefizette a magasabb rendű embereket, mikor a választások folytak és elintézte az ellenfeleket, hogy ne tudjanak a közelébe se érni. Arról is olvastam, hogy megszervezte a jótékonysági tetteit, hogy ezzel újabb embereket állítson maga mellé. Ez mind hazugság. Személyesen ismerem a történetet, de mivel nem adhatunk ki közvetlen információkat, így egyenlőre csak várni tudunk, hogy az emberek, hogyan reagálnak ezekre. A következő választás csak hetekre van, így nem lenne jó, ha most keverednénk botrányba.

Sajnos muszáj volt iskolába mennem, így a sofőr a Genius előtt rakott ki.

            - Azt hittem már sosem érsz ide. Mi volt? –támadott le azonnal a lépcsőn Mia.

            - Várunk. Eddig semmi komolyabb nem történt, de jó lenne, ha ez így is maradna –világosítottam fel gyorsan.

            - Mindent megér, ha ezeket a kis kétségbeesett arcokat láthatom –jelent meg pár lépcsőfokkal lentebb ChanYeol.

            - Velünk nem bírsz el, ezért a polgármestert támadod? Ez most komoly? –kérdeztem tőle.

            - Kinek kell a polgármester, nem. Rajta keresztül viszont Luhan könnyű célpont. Tényleg, hol hagytátok a szerelmes párocskánkat? Ennyire megviselte volna apuci bukásai?

            - Semmi közöd ehhez és senki nem bukott még el rajtad kívül. Nézz már magadra, hova süllyedtél! –lépett mellém Mia.

            - Kedves, hogy ennyire törődsz velem, de a helyedben magamért sokkal jobban aggódnék. Hamarosan mindenki megtudja, hogy milyenek is vagytok, milyen családból származtok –szűkítette össze szemeit.

            - Azt hiszem a te hátteredről is lehetne, mit mesélni –mosolyodtam el. –Apukádnak is voltak érdekes ügyei, amik biztosan érdekelnék a közönséget –vettem fel az ő stílusát.

            - Fenyegetni próbálsz? –nevette el magát. –Csak tessék, majd meglátjuk, ki jár nagyobb sikerrel –kacsintott és már ott is hagyott minket.

            - Hogy van bőr a képén ilyeneket csinálni? –tajtékzott mellettem Mia.

            - Nyugi, nagyot fog ő koppanni csak idő kérdése.

Luhan szemszöge

Csodálatos másfél napon vagyunk túl. Minden percet együtt töltünk, nem foglalkozunk senkivel és semmivel sem. Ez akkor is így volt, mikor éppen a fürdőszobában fésülködött, én pedig mögé osontam és kissé beleharaptam illatos nyakába.

            - Sosem bírsz magaddal –kuncogott, majd szembefordult velem. Nem volt rajta ruha csak egy fehérnemű, így még jobban éreztem testét az enyémnek nyomódni.

            - A közeledben? Nem, egyáltalán nem tudom kordában tartani magam –csókoltam meg szépen lassan, elnyújtva az élvezetet.

            - Nem gondolod, hogy vissza kéne kapcsolnunk a telefonjainkat? Rossz érzésem van, mintha történt volna valami –csiklandozta a nyakamat körmeivel.

            - Mi történt volna? Csak erre a pár napra felejtsd el New Yorkot, az én kedvemért –néztem rá nagy szemeimmel.

            - Megtenném, de nem tudom. Luhan, csak nézzük meg! Akkor megnyugodnék –hajolt közelebb. Miért nem tudok nemet mondani neki?

            - Tudod, hogy neked nem tudok ellenállni –sóhajtottam, mire hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Gyors csókot nyomott ajkaimra és már ment is be a kabinba. Én is követtem, ekkor már az ágyon ült és a telefonját izzította be. Pár másodperc elteltével sikeresen bekapcsolódott a készülék, de Flora arckifejezése engem is megdöbbentett.

            - 28 nem fogadott hívásom van és 13 üzenetem –közölte, mire összevont szemöldökkel ültem le mellé. Sorba nyitogattuk meg a ránk hagyott értesítéseket, aminek a nagy része JongIntól és Miától származott. Ezután viszont elértünk a sürgető és pánikoló szövegek forrásához.

Azt hittem ott helyben felrobbanok. ChanYeol az apámat támadta volna? Nem lehet ekkora hülye. Az biztos, hogy szétverem, ha meglátom.

- Luhan, jól vagy? –kérdezte óvatosan Flora és megfogta a kezemet.

- Ez a görény be akarja sározni az apámat? Ez most komoly? –álltam fel, miközben

idegesen a hajamba túrtam. Flora is azonnal felpattant, majd átölelt vékony karjaival.

            - Ne haragudj, Luhan, nem akartalak felzaklatni. Nem kellett volna megnéznünk.

            - Hogy haragudnék, dehogyis –húztam a mellkasomra. –Csak idegesít ez a senki.

            - Most mit tegyünk?

            - Nem tudom. Beszélnem kéne apával, meg JongInnal is.

            - Nem lenne jobb, ha hazamennénk? Ne értsd félre, semmi kedvem itt hagyni ezt a remek helyet, ahol csak ketten lehetünk, de ez fontosabb lenne –nézett fel rám.

            - Tudom, igazad van. Szólok a kapitánynak –egyeztem bele szomorúan. Mielőtt kimehettem volna, Flora megragadta a karomat és egy szenvedélyes, érzéki csókkal jutalmazott meg.

            - Ugye tudod, mennyire szeretlek? –súgta közel az arcomhoz, mire sokkal nyugodtabb lettem.

            - Tudom –pusziltam meg a homlokát, majd siettem is a hajó főnökéhez.

Mia szemszöge

Este nálunk voltunk JongInnal, mikor hirtelen kinyílt a lift és kilépett rajta Luhan és Flora.

            - Hála az égnek, hogy itt vagytok –pattantam fel azonnal, majd gyorsan üdvözöltük őket. –Hol voltatok? –kértem számon őket.

            - Elmentünk egy kis hajóútra, hogy együtt lehessünk, de nem gondoltuk, hogy emiatt kelljen hazajönnünk –mondta kissé dühösen Luhan.

            - Akkor hallottatok róla –mentünk beljebb és ültünk le a kanapékra.

            - Igen, de ez hogy történhetett? Hogy jött be a képbe apa? –értetlenkedett az érintett.

            - Ezt még nem tudjuk, de egyelőre semmi gond. Apád eléggé szimpatikus az embereknek, akik nem hisznek csak úgy el minden jött-ment hírt, amit éppen kiadnak –nyugtatgatta JongIn, ami láthatólag használt is.

Luhan szemszöge

Tudom, hogy ez nem árthat apának, de akkor is feldühített ez az egész ügy. Flora hazajött velem, így legalább nem kell egyedül aludnom az éjszaka.

            - Hogy tehet valaki ilyet? Egyszer legyen alkalmam rá és biztos lehet benne, hogy nem fogom sajnálni, mikor szétverem a képét.

            - Senki nem ver szét senkit. Nyugodj meg, Luhan! Próbálkozhat akármivel is, ChanYeol, nem fog neki összejönni –lépett mögém és ölelte át a derekamat. Arcát a vállamba fúrta, majd lehúzta a zakómat és az ingemet kezdte bontogatni. Türelmesen vártam, hogy leszedje rólam a világoskék anyagot, majd óvatosan maga felé fordított. –Ne törődj vele! –súgta és gyengéd csókot lehelt ajkaimra. Végigpuszilta az állkapcsomat, majd a nyakamra tért át, miközben hátamat és oldalamat csiklandozta körmeivel.

            - Flora –leheltem, de nem engedte, hogy folytassam a mondandómat.

            - Sshh, ne foglalkozz semmivel! –hajolt fel vissza ajkaimhoz, majd lassan tolni kezdett a mellkasomnál fogva az ágyam felé. Kicsit meglökött, így a hátamra érkezve vártam a következő mozdulatára. Feltérdelt az ágyra, a csípőm fölé araszolt, majd lehajolt egy csókért, míg a hasam aljára ült. Édesen ízlelgette ajkaimat, majd miután ezzel végzett a nyakam vékony bőrfelületét csiklandozta nyelvével vagy éppen fogaival.

Teljesen átadtam magamat az érzésnek, most pont erre volt szükségem. Csak Florát akartam, hogy elfelejtsek mindent és rá koncentráljak.

Valahol éreztem, hogy ma nem fogunk továbbmenni, de nem is akartam. Ennyi kellett mindkettőnknek.

            - A-annyira imádlak –sóhajtottam, mire mosolyogva felém könyökölt és a hajammal játszadozva nézett a szemembe.

            - Én is téged. Jobban érzed magad? –aggodalmaskodott.

            - Igen, köszönöm –pusziltam meg a homlokát, majd mindketten átöltöztünk, elhelyezkedtünk az ágyamban és a mellkasomra húzva aludtunk el.

ChanYeol szemszöge

Nem éppen úgy sült el ez az egész, ahogyan elképzeltem, de nem bánkódom. Van még több ezer ötletem, amivel komoly hatást érhetek el náluk. A következőre holnap kerül sor, ugyanis a végzős diákok számára egy beszélgetést rendeztek és pár dékán el is jön az egyetemekről. Mindenkinek be kell adnia egy önéletrajzot, hogy mik a terveik, miket szeretnének elérni és párunkat behívják egy második beszélgetésre. Mivel ők elitek, így már előre meg volt beszélve a második találkozó és itt jövök én a képbe. Egy kis cserebere és máris sokkal érdekesebb lesz a délután. 

37. rész

Luhan szemszöge

Már hosszú percek óta becsöngettek, de ezzel mit sem törődve faltam tovább ajkait. Teljesen a falhoz passzíroztam törékeny testét, lehetetlenségig hozzásimultam, simogattam, öleltem, ahol tudtam. Annyira finomak voltak puha ajkai, nem akartam elengedni őket.

            - Luhan, bárkih mehg láthat minket –tolt el lihegve.

            - Akkor menjünk el innen vagy utazzunk el pár napra, csak te meg én –vetettem fel azonnal az ötletet.

            - Mi? Mégis hogyan? Mindjárt érettségi, itt van ChanYeol, a családi viták, nem hagyhatjuk itt őket.

            - Dehogynem. Pont ezért. Annyi minden történt mostanában, de mikor voltunk igazán együtt? Úgy, hogy senki nem zavart bele, hogy nem kellett rohannunk valahova?

            - Nem is tudom, Luhan, szerintem ez nem jó ötlet –sütötte le tekintetét, de álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, hogy szemeibe tudjak nézni.

            - Szeretlek, és ha egy-két napra elutazunk, azzal senkinek nem ártunk. Nem fog összedőlni a világ –győzködtem, mire hosszasan nézett rám azokkal a gyönyörű szép, nagy szemeivel.

            - Rendben, pár napba senki nem hal bele –egyezett bele, mire hatalmas mosoly jelent meg az arcomon.

            - Máris telefonálok és délután már indulhatunk is. Ne szólj senkinek, nem akarom, hogy bárki is az utunkba álljon. Most menj haza, pakolj össze! Egy óra múlva ott vagyok érted –csókoltam meg még egyszer, majd mindketten azonnal az utunkra indultunk.

ChanYeol szemszöge

Éppen a folyosón sétálgattam zsebre dugott kezekkel, mikor valaki megragadta a könyökömet és az egyik sarok mögé húzott. Miután neki nyomott az illető a falnak akkor láttam csak, hogy kivel is van dolgom.

            - Mia, micsoda kellemes meglepetés –vettem fel azonnal a lehengerlő mosolyomat.

            - Nekem te ne jó pofizz itt! Legszívesebben hányni tudnék tőled és hidd el, mindent megteszek, hogy tönkretegyelek. A ma reggeli incidensed csak olaj volt a tűzre –sziszegte összeszűkített szemekkel.

            - Én csak rámutattam a lényegre a dékánok előtt, hogy a híres és felbecsülhetetlen értékű Mia Trachtenberg egy ribanc, aki állandóan a legjobb barátjával kefél –fejtettem ki a véleményemet nem éppen a legszebben, mire meg is kaptam a magamét, mivel hatalmas pofon csattant az arcomon. Kissé bele is szédültem igazság szerint. Nem néztem volna ki belőle, hogy ekkora erővel meg tud ütni. Állkapcsomat mozgatva fordultam vissza hozzá, miközben az arcomat simogattam.

            - Undorító féreg, megöllek –köpte a képembe, majd magamra hagyott. Lehet kissé megérdemeltem a hatalmas csattanást az arcomon, de ez most kicsit észhez is térített. Mia az egyik legkeményebb pont a csapatban JongInnal együtt. Először a másik kettőt kéne meggyengítenem és csak aztán bevetni a nagyágyút a két sziklafal ellen. Akkor lássuk Florát és Luhant.

Flora szemszöge

Szerencsére senki nem volt otthon, mikor kiléptem a liftből. Egyből elővettem az egyik bőröndömet és elkezdtem beledobálni a ruháimat. Mielőtt leindultam volna, írtam egy SMS-t Nathannek, hogy pár napra eltűnök, ne keressenek, majd már szálltam is be a liftbe. Mire kiértem a ház elé meg is láttam Luhant a kocsival, és hogy hatalmas mosolyával vár engem.

            - Olyan jó lesz végre csak veled lenni –húzott magához, amíg a sofőr intézte a csomagokat.

            - Veled is –pusziltam ajkain. –Amúgy hova tervezed az utat? –érdeklődtem.

            - Majd meglátod, édes –kacsintott, majd ezután beszálltunk a limuzinba és el is indultunk a számomra még ismeretlen hely felé. Bent hozzábújtam, míg lágyan simogatta a karomat. Olyan szép volt ez a pillanat, ez a terv, el sem hiszem, hogy ez megtörténik. Nem sokkal később megérkeztünk egy helyre, de még nem láttam, hogy pontosan hol is vagyunk. Viszont mikor kiszálltunk megpillantottam a nagy New York-i magán kikötőt.

            - Hajóútra megyünk? -fordultam boldog arccal Luhan felé.

            - Gondoltam ott senki nem zavarna minket és amúgy is régen voltam apa jachtján –nézett el az egyik irányba, ekkor én is megláttam a kicsikét. Egy hatalmas fehér luxos hajó, ami csak ránk várt. Abban a percben lettem izgatott egy kissé.

Luhan óvatosan tolni kezdett a jármű felé, majd miután minden csomagunkat felvittek a fedélzetre, mi is felszálltunk és a hajó már el is indult kifelé a kikötőből.

Luhan egyből egy koktélos poharat nyújtott át nekem, miközben hátulról hozzám simult és egyik karjával ölelte át a csípőmet.

            - Igyunk kettőnkre, és hogy végre kettesben lehetünk –búgta a fülembe, mire összekoccintottam poharaink száját. Mindketten lehúztuk a színes italt, majd Luhan rögtön maga felé fordított és már játszadozott is a nyelvével a számban.

            - Gyere, menjünk a kabinunkba –suttogta és húzni kezdett az összekulcsolt kezeink után. Bent előreengedett a fehér ajtón, amit be is zárt magunk után. Közben szemügyre vettem a szobánkat, ami egy hajón lévő lakosztályhoz képest hatalmas volt. A legmodernebb berendezéssel, hatalmas fehér francia ággyal, fürdővel és mindennel, amire szükségünk lehet. 

            - El sem tudom mondani, mióta várok erre –ölelt át hátulról és kezdte el simogatni a hasamat, miközben ajkait oda-oda érintette a nyakamhoz vagy az arcomhoz. –Csak te meg én, senki más.

            - Hmm Luhan, ne értsd félre, imádok itt lenni, de zavar, hogy csak így eljöttünk –motyogtam, mire kivette a táskámból a telefonomat és kikapcsolta, majd a sajátjával is megcsinálta ezt a műveletet. Ezután a táskámmal együtt eldobta őket az egyik karosszékbe, ami az ajtó mellett álldogált.   

            - Ne foglalkozz senkivel csak velem és engedd, hogy ellazítsalak! –hintett apró puszikat végig a nyakam vonalán fel a fülemig, majd vissza. Nagyokat sóhajtoztam, mivel közben az ujjai lágyan cirógatták a bőrömet a karomon, derekamon, hasamon. Hátravetettem fejemet a vállára, így nagyobb szögben hozzáférhetett a kívánt részhez, amit már egyre mohóbban nyalogatott és harapdált. –Annyira vágyom rád, olyan gyönyörű vagy –fordított szembe magával és csókolt meg rendesen. Teljesen egymásba fonódtunk, beleolvadtunk egymás karjaiba. Közrefogtam szép arcát, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz, míg csípőmnél és fenekemnél szorított testéhez. Hozzám nyomta ágyékát, mire belenyögtem a szájába, mivel megéreztem egyre keményebb férfiasságát.

            - Luhanhh –szakadtam el tőle levegőt kapkodva. Egyből értette, hogy mire gondolok, így megfogta a felsőm alját, lehúzta rólam, majd az ágy felé vonszolt. Mielőtt lefeküdhettünk volna rá, magáról is levette a zakót és az inget, majd egy újabb csók közben nyomott le felsőtestével a matracra. Térdei közé fogta a derekamat, míg hajamat simogatta és az ajkaimon cuppogott.

            - Kívánlak, nagyon –mormogta a számba, majd felült és nadrágomat kezdte el kigombolni, amit utána sikeresen le is húzott. Feltérdelt és saját magát is megszabadította a hosszú vászonanyagtól. Ekkor ültem fel gyorsan és terítettem le magam alá, amin láthatóan meglepődött. Két kezét leszorítottam a feje mellett, áthajítottam egyik oldalra a hajamat, majd egy gyors csókot nyomtam puha ajkaira. Gyönyörű szemeibe néztem, amik csak úgy csillogtak rám, kócos hajával tökéletes keretet adva az egésznek.

            - Imádlak –sóhajtotta, mire kuncogni kezdtem.

            - Én is –válaszoltam és már be is támadtam a nyakát. Nyelvem hegyével játszadoztam érzékeny bőrén, néhol erős harapással megtörve a kellemes láncot, amiket nem hagyott hang nélkül. Sunyi módon szedte le rólam eközben a melltartómat és egyből kerek idomaimmal kezdett játszani. Kicsit mozgatni kezdtem rajta a csípőmet, ami mindkettőnkből kisebb nyögéseket váltott ki. Hirtelen ült fel, így pont az ágyéka fölött ültem. Ujjait csípőmbe vájta és erősen nyomott magára. Merevsége erősen dörzsölte a lábam közét, mire mély sóhajok törtek fel belőlem, ahogyan belőle is. Kicsit hullámozni kezdtem, míg a fenekemet markolta. Éreztem, ahogyan megfeszül alattam, és ahogyan egyre jobban elönti az agyunkat a vágy. Elmondhatatlanul akartuk egymást. Megállította a csípőm mozgását, lerángatta az utolsó darabokat is rólunk, majd vállamnál fogva nyomott vissza az ágyra. Egyből lábaim közé feküdt és egy határozott mozdulattal helyezte belém minden centijét.

            - Uhh Luhan –markoltam meg vállait. Nyitott ajkakkal szívta magába a friss oxigént, miközben erőteljes lökésekkel indított. Alapból a hajó ringatózása, Luhan mozgása olyan fantasztikus érzést keltett bennem, hogy kezdett teljesen kikapcsolni az agyam. Csak az érzésre, Luhanra, kettőnkre tudtam koncentrálni. Arra az érzésre, ami egyre csak nőtt bennem és vitt el egyenesen a csúcsig. Hirtelen húzódtak össze izmaim, feszültem meg a hátát markolva és hangosan a nevét nyögve élveztem el alatta. Pár pillanat múlva Luhan is követett, majd nagyokat lihegve, izzadtan borult rám a levegőt kapkodva, ahogyan én is.

            - Hhát ezh istenih volt –fújtatott, majd könyökeire támaszkodott és rám nézett. –Régóta hiányzott már, hogy ilyen zavartalanul együtt lehessünk –simított végig az arcomon.

            - Nekem is –pislogtam fel rá. Hosszú percekig csak bámultunk egymás lélektükreibe, mikor aranyosan elmosolyodott.

            - Tudod, sosem hittem volna, hogy valaha is szeretni fogok ennyire valakit, hogy valaki ennyire fontos lenne nekem, de te az vagy, Flora –mondta teljes őszinteséggel. El sem tudom mondani mennyire jó érzés volt ezeket a szavakat hallani főleg úgy, hogy kiskorom óta ismertem és tudtam milyen.

            - Én is nagyon szeretlek és fontos vagy nekem, Luhan.

            - Soha senki nem vehet el tőlem. Nem engedem –puszilta meg a homlokomat, majd legördült rólam. Magunkra húztunk egy takarót, szorosan mellkasába bújtam és tértünk át az álmok világába, miközben a hajó egyre távolabb vitt minket a várostól.

Mia szemszöge

Már sötétedni kezdett, mikor felértem JongIn lakosztályához. Éppen egy pohár whiskyt töltött magának, majd ahogy meglátott, nekem is öntött egy pohárkába.

            - Nem tudod hova tűntek Floráék? Egyikük sem veszi fel a telefont –kérdeztem, miközben helyet foglaltunk a kanapén.

           - Nem, az első óra óta nem láttam őket. Biztosan valamelyikük lakásán romantikáznak –mosolyodott el huncutul.

            - Hihetetlen, hogy mennyire egymásra találtak –merengtem el.

            - A legtökéletesebb társak egymásnak –fejtette ki a véleményét, amivel teljes mértékben egyet is értettem.

Nyugisan folytattuk a beszélgetést, rengeteg témát kimerítve, mikor a telefonjaink jeleztek, hogy SMS-ünk érkezett.

            - ChanYeol megint alkotott –sóhajtott vészjóslóan JongIn és mindketten a képernyőre bámultunk. Kivételesen most nem mi ketten voltunk a téma, hanem Luhan. Valószínűleg egy olyan pletyka indult el, ami nagyobb port fog kavarni, mint amit el tudunk képzelni. 

36. rész

Flora szemszöge

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem, ami sikeresen kiűzte a szép álmokat a fejemből.

            - Háló? –krákogtam a készülékbe.

            - Egy óra múlva meg kell jelenned a reggelin és szeretném, ha normális külsővel tennéd meg ezt, szóval jó lenne, ha hazajönnél és elkészülnél. Ott találkozunk –nyomta ki egyből. Azóta sem felhőtlen a kapcsolatunk anyával, de legalább már nem esünk egyből egymás torkának, ha meglátjuk egymást. Nyöszörögve ültem fel a hatalmas ágyban és húztam a takarót a mellkasomra, hogy elfedje a meztelen részeimet. Egy másik morcos hangot hallottam meg mellőlem, majd egy kéz tekeredett a derekamra és ezután megéreztem két puha ajkat a vállamon.

            - Ugye nem akarsz itt hagyni? –mormogta a nyakamba álmos hangon.

            - Muszáj, haza kell mennem átöltözni, úgyis találkozunk a reggelin –motyogtam, miközben próbáltam lefejteni magamról a karjait, de nem sikerült. Helyette közelebb ült hozzám, kicsit félredöntött így teljesen egymásra tudtunk nézni.

            - Elmegyek érted, így mehetnénk együtt –puszilta meg az orrom hegyét.

            - Rendben –sóhajtottam, majd egyből le is csapott ajkaimra. Édesen kezdte el ízlelgetni őket, majd eltoltam magamtól, mert így nem jutunk sehova.

            - Ha most nem hagyjuk abba, akkor sosem kelünk ki az ágyadból.

            - Nekem tetszene az ötlet –nézett rám kaján vigyorral az arcán.

            - Luhan –szidtam meg kissé, mire elnevette magát és elengedett. Gyorsan magamra kaptam a tegnapi ruháimat és el is jöttem.

Mia szemszöge

Kivételesen időben odaértem a különleges reggelire. Négyünk közül csak JongInt találtam a helyszínen, így felé indultam. Köszöntünk egymásnak, váltottunk pár szót, de megérkeztek a dékánok, így nekem mennem kellett. Muszáj jó benyomást tennem, de van egy tervem, ami biztosan sikerülni fog. 

Nem sokkal később Flora és Luhan is betoppantak. Olyan tökéletesen néztek ki együtt, egy tökéletes párocska.

Pontban az evés előtt fejeztem be egy csevejt Mr. Richard-dal, aki a legfőbb ember számomra, ha az egyetemi terveimet veszem számításba. Elégedett mosollyal az arcomon csatlakoztam barátaimhoz és koccintottuk össze poharainkat.

            - Azt hiszem, sikeres évre számíthatunk ősztől –mondtam magabiztosan.

            - Az már biztos –helyeselte Luahn. Ekkor viszont sok monoton hang zengte be a termet, amiből arra következtettünk, hogy mindenkinek üzenete érkezett. Ijedten pillantottunk egymásra és azonnal a kijelzőinket kezdtük el bámulni, de bár ne tettük volna. Éreztem, ahogyan a terem forogni kezd körülöttem, a szín kimegy az arcomból, és ahogyan egyre több vádlópillantás jelenik meg rajtam. Nehézkesen néztem fel társaimra, akik szintén ledöbbenve meredtek rám. Nem hiszem el, hogy ez velem történik meg. JongInra pillantottam, aki elsötétült tekintettel nézte a képet, majd engem, majd a termet. Ugyanis a legújabb hír rólunk szólt. Egy kép terjedt el az egész városban, ahogyan tegnap az estélyen az öltözőben egymásnak estünk. Éppen egy forró csókot kaptak le és amint fehérneműben marcangoljuk egymást. 

            - Ez.nem.történhet.meg –tagoltam lassan és éreztem, ahogyan a düh elönti az agyamat.

            - Ezek tényleg ti vagytok? –kérdezte Flora hitetlenkedve.

            - Ki tehette ezt? –ignoráltam az előző kérdést.

            - Szerinted? Csak egy ember képes ilyenre –mérgelődött JongIn.

            - ChanYeol? –döbbent le Luhan- Kinéznétek belőle, hogy idáig vetemedne?

            - Sokkal rosszabbat is kinézek belőle –zártam le ennyiben, ekkor viszont Mr. Richard jelent meg mellettem.

            - Miss Trachtenberg, remélem meg tudja magyarázni ezt a képet –nézett rám komoly tekintettel.

            - Uram, fogalmam sincs, mi ez az egész, de azt tudom, hogy az elkövető egy szörnyen gonosz utálónk, aki nem rég tért vissza közénk és legfőbb célja, hogy tönkretegye az életünket –foglaltam össze gyorsan a lényeget.

            - Akkor azt mondja, hogy ez a kép nem igazi, és hogy nem Ön van rajta? –na ezzel a kérdésével megfogott.

            - Én –habogtam össze-vissza.

            - Remélem tisztában vele, hogy ilyenfajta botrányokat a mi intézményünk nem engedhet meg. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy sajnos, nem ez az egyetlen ehhez hasonló kép avagy cikk terjeng Önről a világhálón.

            - Elmondhatatlanul sajnálom a történteket –estem kissé kétségbe.

            - A közeljövőben próbálja meg távol tartani magát az ilyen botrányoktól. Ellenkező esetben sajnos nem tehetek semmit, de a mi egyetemünk nem nézi jó szemmel ezeket a híreket –mondta szigorúan, majd sarkon fordult és távozott.

            - Mia, jól vagy? –ölelte át a vállamat hátulról Flora, mire szembefordultam velük.

            - Az a szemét ezért nagyon meg fog fizetni. Ha ezzel elszúrta az egyetemi lehetőségeimet, akkor biztos lehet benne, hogy nem fogok finomkodni –sziszegtem szinte a szavakat.

            - Ezzel csak az a baj, hogy mindig egy lépéssel előttetek fogok járni –hallottunk meg egy hangot a kinti folyosóról, mire mind odanéztünk. Az egyik ajtóban álldogált az a személy, akit legszívesebben a legsötétebb zugba kívántam volna jelen helyzetben.

ChanYeol szemszöge

Magabiztos mosollyal támaszkodtam neki az ajtófélfának, míg az előttem álló négy személy úgy meredt rám, mint valami véres rongyra. 

            - Hogy merészeled idetolni a képedet te féreg? –indult meg Mia, de JongIn megfogta a kezét. Végül mind az öten a folyosóra kerültünk, ahol nem zavart minket senki.

            - Gondoltam benézek, eszek egy jót és megmutatok pár érdekes képet, ami bizonyára felkeltik az itt lévő emberek figyelmét –szűkítettem össze szemeimet.

            - Te utolsó mocsok –vált egyre dühösebbé JongIn, mire Luhan fogta le.

            - Ne rendezzünk még nagyobb botrányt! –nyugtatta. –Te viszont jobban teszed, ha vigyázol, mert olyan helyzetbe fogsz kerülni, amiből az életbe nem jössz ki. Ne hidd, hogy le tudsz győzni minket, mert az lehetetlen. Ezt jobb, ha észben tartod –fogta meg barátját és vitte ki a friss levegőre, mielőtt megütött volna engem. Mia is fújtatott párat, majd berohant a terembe.

            - Ketten maradtunk –mosolyogtam Florára.

            - Te komolyan nem veszed észre magad? Hogy mennyire hátborzongató és undorító, amit művelsz? –rázta a fejét hitetlenkedve.

            - Annyira unom már ezt a „ChanYeol a rossz fiú” dumát. Mintha ti jobbak lennétek bármivel is –mentem közelebb hozzá.

            - Sosem tennénk ilyet egymással –vágta rá határozottan. –Az nem jutott eszedbe, hogy valamikor te is közénk tartoztál? Ennyi erővel magadat is ugyanúgy utálhatnád.

            - Nem, mert ti sikeresen elintéztetek engem és utólag rájöttem, hogy jól tettétek. Idővel csak tönkrementem volna, ha nem küldtök el Új-Zélandra.

           - Most ugyanúgy tönkremész sőt, még rosszabb ember lett belőled, mintha velünk maradtál volna –állította az igazát, mire nem bírtam tovább ezért kuncogni kezdtem. Felemelt fejjel léptem a lehető legközelebb hozzá, mire kissé megilletődött, de állta a tekintetemet.

            - Számtalan piszkos és botrányos infóm van még rólatok. Akad köztük olyan is, amiről szerintem a kis szerelmed sem tud –merengtem el, majd szórakozottan néztem vissza rá. –Érdekes dolgok fognak még történni, ezt garantálom. Próbáljatok csak meg leállítani, de nem tudtok. Ezt a harcot én fogom megnyerni –simítottam hátra szép haját és súgtam a fülébe, majd végig húztam párnáimat porcelán bőrén.

            - Lesznek még meglepetések, abban biztos lehetsz –mondta, majd elhagyta az épületet. Gondolom most mind az iskolába igyekeznek, így jobbnak láttam, ha átveszem az egyenruhámat és én is útnak indulok. A ma reggeli játszmát én nyertem és ez csak egy kis győzelem, ami erősíti majd a végső ütközetet.

Luhan szemszöge

Miután sikeresen lecsillapítottuk JongInt, Florára várva álldogáltunk a lépcsőknél, mikor végre megjelent.

            - Azt hittem már csinált valamit az a rohadék. Jól vagy? –indultam meg felé.

            - Persze, de sietnünk kéne, mindjárt becsöngetnek.

            - Igaz is, nem késhetek a történtek után –pattant be a kocsiba Mia, majd mindannyian követtük. Flora egész úton olyan csöndes volt csak bámult ki az ablakon. Átöleltem a derekát, kezét szorongattam, de még erre sem figyelt fel.

A folyosókon mind más irányba siettünk, hogy elérjük az óráinkat. Nem igen tudtam odafigyelni az anyagra, egyfolytában Florán járt az eszem. Kezdek egyre többet érezni iránta. Ez már nem csak szenvedély és vágy, hanem igazi, bensőséges érzelmek. Soha nem hittem, hogy ilyenekre képes leszek, így érezni egy lány iránt. De ő más, ő különleges. Ő az, akivel hosszabb távra is el tudom képzelni. Ő a tökéletes lány számomra. Szeretem Florát és mindentől meg akarom védeni, mindent megadni neki, hiszen ő csak az enyém.

Addig-addig merengtem el ezekben a gondolatokban, hogy már ki is csöngettek. Egyből őt kezdtem el keresni és meg is láttam, ahogyan a terméből sétál ki. Odasiettem, megragadtam a kezét és húzni kezdtem magammal az alagsorba, ahova senki nem járt.

            - Luhan, baj van? Mi történt? –aggodalmaskodott, mikor hirtelen megálltam őt pedig közvetlen magam elé rántottam. Piciny kezeit szorongattam, miközben nagy szemeivel pásztázta az arcomat.

            - Muszáj elmondanom valamit –kezdtem, de közbeszólt.

            - Nekem is, vagyis inkább ez egy tárgy, amit átadok, de az mindent elárul.

            - Ahogy telik az idő úgy erősödik meg egyre jobban bennem ez az érzés –vágtunk egymás szavaiba. –Már nem csak egy szimpla kapcsolatnak tekintem azt, ami köztünk van. Te vagy a legfontosabb személy számomra, nem akarom, hogy ennek vége legyen.

            - Én sem, ezért döntöttem el, hogy ennek a dolognak csak nálad lehet a helye –mosolygott angyalian.

            - Sosem hittem volna, hogy ilyen erős érzelmeim lesznek valaki iránt, de már biztos vagyok benne, hogy mit akarok –már nyitotta volna a száját, hogy folytassa, de ekkor kimondtam, ami már hetek óta érlelődik bennem. –Szeretlek Flora –jelentettem ki egyszerűen, mire ledöbbenve meredt rám. –Szeretlek, mindennél jobban és ezt a nyolcbetűs szót csakis neked tartogattam, már rájöttem –a kis monológom végére elkápráztatott mosollyal nézett egyenesen a szemeimbe és mielőtt bármit mondhatott volna, csak kinyitotta ujjait, így megláttam egy apró tárgyat, ami a tenyere közepén csücsült. Azt a tárgyat, ami mindent elmondott, amit kellett. Ledöbbenve néztem először rá, majd megint a kis dologra, majd hatalmas lendülettel csókoltam meg, ugyanis a kitűző az enyém lett. Az a kitűző, amit csakis annak ad, akit az igazinak talál, és akit a legjobban szeret. 

35. rész

Flora szemszöge

Idegesen siettem haza, mivel alig volt egy órám, hogy teljesen elkészüljek, ami egy magamfajta lánynak teljességgel lehetetlen. Szerencsére a ruhám már az ágyamon hevert, így egyből a fürdőmbe mentem, ahol egy forró zuhany után felvettem egy különleges fehérneműt, megcsináltam a sminkemet, a hajamat. Most nem volt időm fodrászra, így kénytelen voltam egyedül csinálni. Belebújtam a mesebeli ruhába és el is érkezett az idő, hogy induljak.

Rengeteg elegáns, kiöltözött ember tömege fogadott. Udvariasan köszöntem mindenkinek, de ahogyan beértem a bálterembe megláttam Luhant meg JongInt pont, akiket kerestem. Határozott léptekkel siettem oda.

            - Mégis hogy képzeltétek, hogy megfenyegettétek Taot? –estem nekik halkan. Értetlenül pislogtak rám, majd Luhan lépett hozzám.

            - Ne haragudj, el akartam mondani, de egyszerűen elborult az agyam, mikor láttam, ahogyan megbánt téged. Ezt senkinek nem hagyom –magyarázta komolyan.

            - Amiért hálás vagyok neked és nagyon kedves tőled, de kérlek, ne csinálj ilyeneket! –fogtam közre az arcát.

            - Rendben. De nem fogom hagyni, hogy bárki is bántson –ölelte át a derekamat és csókolt meg hosszan. Nem is hagytuk volna abba, ha nem jelent volna meg valaki a körünkben.

            - Csodálkozom, hogy ilyen hamar megbocsájtottál neki –lépett mellénk ChanYeol és intézte hozzám a szavait.

            - Semmi közöd ehhez. Amúgy is, mit keresel itt? Ide nem jöhet akárki –fordultam felé, miközben Luhan szorosan húzott magához és el nem engedte a derekamat.

            - Ugyanúgy idetartozom, mint ti vagy már elfelejtettétek? Amúgy is van itt pár ember, akikkel biztosan jót csevegnék –célzott sunyin.

            - Ha bármit is elcseszel ezen az estén, esküszöm nem éled meg az év végét –húzta ki magát JongIn.

            - Hogy is feltételezhettek ilyet rólam? –tettette az ártatlant.

            - Jobb, ha visszafogod magad. Figyelni fogunk –mondta keményen Luhan, majd JongInnal együtt arrébb húztak engem.

Az este későbbi részei valamivel nyugisabban teltek. Kis időre elszakadtam a többiektől, ugyanis pár fontos emberrel beszélgettem.

            - Nagyon érdekes elméletei vannak, Miss Rhodes. Igazán figyelemre méltóak a gondolatai és be kell ismernem, hogy a jövő héten utánanézek ezeknek a feltételezéseknek –mondta az egyik idősebb férfi, akivel kezet is ráztunk.

            - Köszönöm, Mr. Gosling –mosolyogtam kedvesen.- Alig várom a következő találkozót –bólintottam mélyet a fejemmel, majd tovább is mentek.

            - Ez a sok bájcsevej, illedelmes magaviselet, műmosoly, hogy nem unod? –motyogta közel a fülemhez ChanYeol.

            - És te nem unod még, hogy mindenhova bepofátlankodsz? –fordultam vele szembe.

            - Ami azt illeti nem, sőt, nagyon is élvezem –mosolygott rejtelmesen, mire csak megforgattam a szemeimet. – De most komolyan, Flora. Tudom, hogy nem akarod ennyire ezt az egész egyetemi zűrzavart, mint amennyire ezt megpróbálod kimutatni.

            - Miért érdekel ez téged? Törődnél inkább a saját dolgaiddal.

            - Persze, hogy te is érdekelsz, így kötelességem törődnöm veled és elég jól ismerlek. Biztosan anyukád erőlteti ezt rád, amit nyilvánvalóan nem szívesen csinálsz. Igazam van? –emelte fel a szemöldökét. Csak hitetlenkedve néztem rá és megráztam a fejemet.

            - Ez nem tartozik rád és vannak dolgok, amiket muszáj megtenned, még ha egy kicsit sem akarod –fejtettem ki a véleményemet, amit biztosan meg is értett.

            - Ezért vagy Luhannal is? Mert muszáj? –kérdezett rá. Tekintete egészen más lett, mondhatni megijesztett a nézésével.

            - Nem, azért vagyok vele, mert én akarom ezt. Szeretek mellette lenni.

            - Még is lefeküdtél a legjobb barátotokkal –súgta szinte a szavakat. Nagy szemekkel meredtem rá. Ezt meg honnan tudja?

            - Akkor nem voltam együtt Luhannal és ez már tényleg szánalmas tőled –mondtam a szemébe.

            - Szeretem mikor ilyen kis agresszív vagy. Sok régi szép emléket elevenít fel bennem –jött közelebb ördögi mosollyal, mikor szerencsére Luhan jelent meg mellettünk és azonnal magához húzott.

            - Nem hiszem, hogy jól átgondoltad ezt –mondta, mire ChanYeol megadóan felemelte a kezét és hátrált pár lépést. –Ha csak egy ujjal is hozzáérsz, meghalsz –folytatta keményen és határozottan.

            - Ez lett az új hobbid? Megfenyegetni az embereket, bár ehhez mindig is jól értettél, ahogyan a családod is, különben hogy lett volna polgármester apuci? –nézett rá haragosan. Éreztem, ahogyan Luhan megfeszül mellettem és már indult volna, hogy megüsse az előttünk álló öltönyös fiút.

            - Te szemét, hogy képzeled? –emelte a kezét, de szerencsére még időben közéjük tudtam állni.

            - Luhan, hagyd! Nem éri meg, ne rendezzünk botrányt! –tettem kezemet a mellkasára, mire nehezen, de sikerült a figyelmét magamra irányítanom. Szerencsére senki nem vette észre ezt a kis jelenetet. –Tűnj el innen! Máshol rontsd a levegőt –néztem csúnyán a másik fiúra.

            - Én csak az igazat közlöm és ez csak egy este volt a sok közül, hallani fogtok még felőlem. Most hűtsd le a kis barátodat, mielőtt megjelenne a címlapokon, hogy a polgármester fia megverne egy ártatlan vendéget –mosolygott gonoszan, majd megfordult és szerencsére távozott a teremből.

            - Jól vagy? -fordultam barátomhoz és közrefogtam kezemmel szép arcát.

            - Addig nem, amíg ez a csótány itt van –sziszegte. Mellkasa, válla még mindig idegesen járt fel-le.

            - Luhan, ne törődj vele! Épp ezt akarja elérni, hogy kiboruljunk és egymásnak essünk, de ezt nem hagyhatjuk. Mi tudjuk mi az igazság és addig ő semmit nem tehet –mondtam őszintén a szemébe.

            - Igazad van, ne haragudj –húzott magához. Arcát nyakamba temette és nagyokat szippantott illatomból, miközben hátát simogattam. –Lépjünk le! –mondta hirtelen, mire értetlenkedve néztem rá.

            - Ezt hogy gondolod?

            - Ugyan, beszéltél mindenkivel, akivel kellett, nekem meg elegem lett ebből a helyből. Menjünk hozzám, ketten, kérlek! –hajolt közelebb és puszilta meg ajkaimat.

            - Nem lenne baj belőle?

            - Dehogy, és most ne ezzel foglalkozz, csak magunkkal. Szükségem van rád, most –falt fel szinte szemeivel. Nem kellett sokáig győzködnie, mire megragadta a kezemet és már vezetett is le a hosszú lépcsősoron, majd kint beültünk a kocsiba, ami egyenesen Luhanék lakására vitt minket.

JongIn szemszöge

Pár óra múlva a többieket keresve járkáltam a hatalmas teremben, de senkit nem találtam, végül Miát láttam meg az egyik oszlopnál. 

            - Luhan és Flora hova lettek? –mentem oda hozzá.

            - Fogalmam sincs, de eltűntek, mint a kámfor. Biztosan elvonultak, hogy együtt lehessenek –tette hozzá. Ez elég valószínűnek tűnik.

            - És neked milyen az estéd? Sikerült elkápráztatnod a professzorokat? Bár ebben azt hiszem, nem kell kételkednem –mosolyogtam rá csábosan.

            - Nálam ezzel nem érsz el semmit és a kérdésedre a válasz, hogy igen, kezemben tartom a dolgokat –mondta büszkén.

            - És nincs kedved megünnepelni a sikereidet? –néztem rá kajánul. Egyből tudta, hogy mire gondolok, de nem válaszolt, hanem percekig fontolgatta magában a lehetőségeket. Végül megragadta a zakóm szélét és kicsit húzni kezdett maga felé.

            - Menjünk egy nyugisabb helyre –súgta, majd elindult én pedig hatalmas mosollyal az arcomon követtem.

Az öltözőt találtuk megfelelő helynek, így magunkra zártuk az ajtót, majd rögtön egymásnak estünk. Kivételesen ő nyomott neki az ajtónak és irányította a mozdulatainkat, ami tetszett. Már az elején egyből lehámozott minden ruhadarabot a felsőtestemről, mikor tolni kezdtem és a szoba egy távolabbik részébe kezdtem el sétálni vele a csókot meg nem szakítva. Hátul volt egy heverő, ami nekünk tökéletes lesz most. Közben kigombolta a nadrágomat, meglazítottam a ruháját, valahol az útközben elhagytuk a cipőinket. Mikor a vádlija nekiütközött a bársonyborítású bútornak, megfogtam a drága anyagot, ami köré tekeredett és lekaptam róla, így egy szál fehérneműben nyomtam le a kisméretű kanapéra. Mielőtt ráfeküdhettem volna én is megszabadultam öltönyöm alsó részétől, majd ránehézkedtem egész testsúlyommal. Hullámos tincsei közé vezettem ujjaimat nyelvcsatánk közben, majd hátrabillentettem a fejét, hogy jobban hozzáférhessek a nyakához. Mikor közelebb hajoltam megcsapott édes illata, ami csak még jobban elvette az eszemet. Egyre erősebbeket szívtam vékony bőrén, néhol megharaptam, de nem annyira, hogy maradandó nyomot hagyjak rajta. Kerek idomait is szabaddá tettem, így lentebb araszoltam rajta. Nem sokat időztem el az előkészületekkel, mivel ennek nem most jött el az ideje. Térdelésbe tornáztam magam, hogy jobban szétnyithassam lábait. Nem vacakoltam sokáig a hely miatt sem, meg ezek a kalandok tényleg csak a kielégülést szolgálták. Egy mozdulattal teljesen benne is voltam, amit egy mélyebb nyögéssel adott tudatomra. Annyira nem lehettünk hangosak, de azért nem fogtuk vissza magunkat. Rendszeressé vált már ez nálunk, hogy egymáson vezettük le a feszültséget, ha csak egy kis kikapcsolásra vágytunk mindig egymás mellett kötöttünk ki.

Sűrűn lihegve, kinyújtott kezekkel támaszkodtam felette lehajtott fejjel, miután elmúlt bennünk az a gyomorfacsaró érzés.

- Vissza kéne mennünk –mondta lihegve Mia alattam, mire felemeltem a fejem és ránéztem. Gyönyörű lánynak tartottam és a számomra egyik legfontosabb emberek közé tartozott, ahogyan Flora és Luhan is. Nehezen felkeltem róla, majd mindketten a ruháinkat kezdtük el összeszedni és felöltözni. Miután ezzel végeztük együtt hagytuk el az öltözőt. Mia egyből hazament, ahogyan én is, így a kocsihoz indultam.

ChanYeol szemszöge

Ez túlságosan is értékes kép ahhoz, hogy veszni hagyjam. A lépcső tetejéről néztem végig, ahogyan a következő két áldozatom elhagyja a helyszínt. Nem most csapok le rájuk, viszont a holnapi villásreggeli tökéletes alkalom lesz egy kis botrányra. Szerencse, hogy a ma esti dékánok holnap is jelen lesznek a falatozáson, amit ki nem hagynék. Így első sorból láthatom majd a kétségbeesett arcokat. Igen, nem döntöttem rosszul, mikor visszajöttem.