34. rész

JongIn szemszöge

Percekig szótlanul álldogáltunk a lépcsőn. Már rég becsöngettek, de egyikünket sem érdekelte különösképpen.

            - Utálom ezt a gyereket –szólalt meg először Mia.

            - Lépnünk kéne valamit, mert kezdem tényleg azt hinni, hogy rossz dolgok fognak még érni minket, amíg ez a csótány itt van a közelben –magyarázta Luhan, amivel mind egyetértettünk.

            - Nincs az az ember, aki erősebb lehet, mint mi –szögeztem le. –Mindig nyerünk, ez most sem lesz máshogy.

            - Igaza van, nem hagyom, hogy ez a kis áruló tönkretegye a jövőmet. Most viszont mennünk kell, mert csak még több bajt okozunk magunknak –indult el, majd én is követtem. Észrevettem, hogy Luhanék lemaradtak, ezért feléjük fordultam.

            - Flora, mi a baj? –lépett oda hozzá barátom és fogta közre a szőke hajú lány arcát.

            - S-semmi, csak ez az egész –sóhajtotta a királylány.

           - Amit Tao mondott? Flora, ne foglalkozz azzal a senkivel! Nem is ismered, ahogyan ő sem téged. Kit érdekel, hogy mit gondol. Isteni vagy, én már csak tudom –csókolta meg, majd haját simogatta.

            - Igazad van, csak hirtelen mélyen érintett –váltottak még egy csókot, majd csatlakoztak hozzánk. A két lány órára ment, viszont mi már nem erőltettük meg magunkat, hogy rögtön magunkba szívjuk a tudást.

           - Meg kell nevelnünk ezt a Tao gyereket. ChanYeol is nagy probléma, de a kis bevándorló megbántotta Florát. Ezt senki nem teheti meg –nézett rám dühösen.

            - Nyugi, teszünk az ügy érdekében –veregettem meg a vállát.

Iskola után a limuzinomban vártam Luhannal együtt. Már szinte minden diák elhagyta a régi épület területét, mikor végre megérkezett a mi emberünk. Egyből kipattantunk barátommal, majd mikor elérte az egyik kis szűk elágazást, megfogtuk hátulról és a sikátorba vezettük.

            - Mit akarnak? Ti vagytok azok? –látott meg minket.

            - Örülj, hogy csak ketten vagyunk –támaszkodtam neki a falnak a hátammal.

            - Nem tetszett, ahogyan ma Florával beszéltél. Kinek képzeled magad? Semmit nem tudsz rólunk, nem ismersz minket, nem tartozol közénk és nem akarlak elszomorítani, de nem is fogsz. Szóval a közeljövőben próbáld meg kordában tartani a nyelvedet –mászott bele az arcába barátom és vált keménnyé. Számomra eléggé különös Luhant így látni. Mármint ő mindig irányító volt, nem mondhattak neki ellent, de hogy most, ezt mindet Floáért teszi. Annyira dühös és mérges lett, mikor megtudta, hogy ez mennyire bántotta Florát. Teljesen máshogy viselkedett. Bár azt hiszem, örülök ennek. Ők ketten az egyik legjobb páros és én sem hagynám, hogy bántsák a családomat, mármint őket.

            - Nem tartozik rád, hogy mi van Flora meg köztem –hátrált a kínai.

            - Mikor fogod már fel végre, hogy nincs semmi közted meg Flora között? –kezdett egyre idegesebb lenni barátom, ezért közbeléptem.

            - Kicsi Tao, Flora az egyik legközvetlenebb ember a mi körünkből. Őt a legkönnyebb megközelíteni, ami nálad is történt. Nem számít, hogy megsajnált vagy csak simán kedveskedett, de jobban teszed, ha nem osztod a lapokat, mert te egy kívülálló vagy –magyaráztam neki szépen higgadtan. Leválasztottam róla Luhant, majd ismét a feketéhez fordultam.

            - Ennyit akartunk, mehetsz. De szeretnénk, ha ezt komolyan átgondolnád, mert nem hagyjuk, hogy még egyszer megbánts akárkit a családunkból –mondtam komolyabban, majd megfogtam a barátomat és vezetni kezdtem vissza a kocsihoz.

            - Köszi –mondta Luhan, mikor már hozzá tartottunk.

            - Ugyan, remélem, észbe kap. Most viszont beszélnünk kéne BaekHyunnal. Nem hagyhatjuk, hogy ChanYeol előrébb legyen, mint mi.

Flora szemszöge

Már otthon voltam pár órája, mikor megcsörrent a telefonom. Éppen egy esszébe voltam belemerülve, ugyanis muszáj volt készülnöm a beszélgetésre, ha jó benyomást akarok kelteni a vezetőkben.

            - Háló? –vettem fel a nagy, fehér készüléket.

            - Flora? Tao vagyok, nem tudnánk beszélni? –kérdezte a vonal túl végéről.

            - Nem hiszem, hogy bármit is meg kéne beszélnünk. Ha jól gondolom, már mindent elmondtál reggel –mondtam cinikusan.

            - Nem úgy gondoltam, csak mérges voltam. Szeretném megmagyarázni, kérlek, gyere a szökőkúthoz!

            - 10 perc múlva ott vagyok –egyeztem bele és már indultam is.

Mire odaértem már ott volt. Egyből fel is pattant és megállt előttem. Várakozóan pillantottam rá, mivel most nem nekem kell magyarázkodni.

            - Tudom, hogy megbántottalak, nem ez volt a szándékom. De tartom magamat ahhoz, amit mondtam. Nem az vagy, akinek megismertelek.

            - Nem is ismersz –vágtam rá. –Két beszélgetés miatt nem leszünk lelki társak, magyarán semmit nem tudsz rólam.

            - Meglehet, viszont az sem tetszett, ahogyan szegény HyunSung-ot letámadtátok.

           - Milyen HyunSung? Mikor fogod már fel, hogy ChanYeolnak hívják, és semmit nem tudsz róla –oktattam ki, mire megjelent az említett személy is. Hogy bukkan fel mindig, mindenhol? 

            - Jól hallottam, hogy rólam van szó? –állt meg velem szemben. A hideg kiráz ettől az embertől.

            - Igen, Flora nem tud leállni a támadásokkal. Mintha te ismernéd? –vetette oda nekem.

            - Sajnos elég jól ismerem, de ha nekem nem hiszel, akkor kérdezd meg tőle, hogy miért ment el és hogy kikhez tartozott azelőtt. Biztosan tudna érdekes történeteket mesélni –néztem rá a magas fiúra mosolyogva, aki csak összeszűkített szemekkel meredt rám. –Te sem az a kedves fiú vagy, akinek hittelek. Megérdemled, hogy átverjen –céloztam ChanYeolra. –További jó beszélgetést –hagytam ott őket és mentem haza, mielőtt még jobban felmérgeltek volna.

Tao szemszöge

            - Ne haragudj miatta, de ha már itt tartunk, akkor kíváncsi lennék. Miért mentél el és mire célzott az előbb? –fordultam új barátomhoz, aki idegesen pillantott rám.

            - Ez egy nagyon hosszú és kellemetlen történet számomra –kezdett bele nehézkesen.

            - Félre ne értsd, nem akarom erőltetni, csak érdekelne. De ha egyszer elmesélnéd, az jó lenne –nyugtatgattam, mert láttam rajta, hogy tényleg nem akar róla beszélni. –Viszont egy dolog akkor sem hagy nyugodni. Miért hívnak téged ChanYeolnak?

            - Ezt akartam megmagyarázni neked ma csak Flora bekavart. Az igazi nevem Park ChanYeol. Igen, erről hazudtam neked, amit nagyon sajnálom, de ha tudnád az előzményeket, akkor megértenéd. Nagyon nehéz volt visszajönnöm ebbe a városba és féltem, ezért találtam ki egy álnevet –magyarázta egy levegővel. Kellet egy kis idő, amíg felfogtam szavainak a jelentését, de aztán mindent megértettem.

            - Köszönöm, hogy elmondtad az igazat és megértem. Ez a város maga a pokol, természetes, ha féltél –mosolyogtam rá kedvesen.

            - Köszönöm Tao, hogy megértesz és hogy mellettem vagy –mondta szégyenlősen. –Sajnos most rohannom kell, de holnap találkozunk a gimnáziumban –köszönt el, majd mindketten továbbmentünk a dolgunkra.

ChanYeol szemszöge

Miután sikeresen kimagyaráztam magamat Taonál, Flora után rohantam. Pár utcányira meg is találtam.

            - Úgy látszik nem sikerült a terved –mondtam neki, mire megtorpant és felém fordult. Összekulcsolta karjait a mellkasa előtt és mérges tekintettel nézett rám.

            - Csak idő kérdése és Tao is belátja, hogy egy hazug mocsok vagy. A kis játékod nem fog sokáig tartani és akkor én leszek a legboldogabb, mikor a kétségbeesett és meggyötört arcodat láthatom majd –mondta kimérten és keményen.

            - Olyan durvák ezek a szavak a te szép, porcelán énedhez –mentem közelebb hozzá. –A barátod hogy van? Jól megvagytok? Tudod, nagyon érdekelne, hogy most csak szexeltek vagy egyszerű üzleti kapcsolat van köztetek? –simítottam végig az államon, miközben eltöprengtem a lehetőségeken.

            - Igen, jól megvagyunk, és ha ennyire kíváncsi vagy tudd, hogy komolyan együtt akarunk lenni, de persze ezt te nem értheted, mert mindig csak menedékként használtad a kapcsolataidat. Nem játszhatod ki örökké az embereket, hogy neked jó legyen. Egyszer mindent elveszítesz, és egyedül maradsz –suttogta a végét. Azért be kell vallani, hogy nagyon jól beszél, de engem nem tud megfélemlíteni.

            - Most erősnek érzed magad? Luhan biztos mindent megcsinál neked, ha valaki megbánt téged, igaz?

            - Miről beszélsz? –zavarodott össze.

            - Ohh, hogy erről nem számolt be neked a kis szerelmed? Elfelejtette elmondani, hogy megfenyegette Taot, amiért megsértett téged reggel? –emeltem fel a szemöldökömet. Csak megdöbbenve nézett rám nagy szép szemeivel. Hatalmas elégedett mosoly jelent meg az arcomon. Közvetlenül a füléhez hajoltam és belesúgtam az utolsó szavakat –Gratulálok az igazi kapcsolatodhoz.

Mérgesen lökött el magától és ütött egyet a mellkasomra.

- Seggfej –sziszegte az arcomba, majd sértődötten elviharzott. Ohh drága Flora, alig várom a folytatást.

A kis beszélgetésünk után hazaugrottam a lakosztályomba, majd ellenőriztem a dolgaimat a ma esti kis rendezvényre. Egy gála vacsora lesz, amin a polgármestertől a legfontosabb emberekig megjelenik mindenki, aki nekem kell. A kis csapat is biztosan ott lesz, mint New York legbefolyásosabb emberi. Az öltönyöm már a kanapén várt rám, a kocsi este értem jön. Öntöttem magamnak egy pohár italt, majd a laptopommal szemben átgondoltam az esti terveimet.

Szerencsére Tao nem lesz ott, így nyugodtan tehetek bármit anélkül, hogy magyarázkodnom kéne neki. Kezdem unni azt a jólelkű gyereket, de amíg a közelében vagyok, nem tehetnek keresztbe nekem. Még jó, hogy minden szavamat elhiszi és megvéd a többiekkel szemben.

A két év alatt, amit Új-Zélandon töltöttem, csak a bosszún járt az agyam. Szenvedni fognak egytől-egyig, amiért tönkretettek és száműztek. Pedig valaha közéjük tartoztam. Az a sok kaland, cselszövés és buli, amiket öten éltünk át, az felejthetetlen volt. De annak vége. Azért jöttem vissza, hogy mindent elvegyek tőlük, amit anno ők is elvettek tőlem. Vajon ki lesz a nyertes a csata végén? 

33. rész

Flora szemszöge

Minden porcikám megmerevedett, lefagyva álltam előtte, miközben gonoszkás mosolyával nézett engem és hajolt közelebb.

            - Még szebb lettél, mióta elmentem –mondta az arcomat nézve.

            - Ezt azonnal hagyd abba! Minek vagy itt?

            - Mit szólnál, ha azt mondom, mert hiányoztál –húzta félmosolyra a száját.

            - Azt, hogy nem érdekel. Megegyeztünk, hogy eltűnsz innen, semmi keresnivalód nincs itt –néztem dühösen a szemeibe. Teljesen a falhoz szorított, egyik kezét a fejem mellett támasztotta meg és úgy nézett le rám.

            - Nem egyeztünk meg semmiben –sziszegte. –Felültettek egy gépre és elküldtetek Új-Zélandra, de visszajöttem –suttogta szinte az arcomba, mire ellöktem magamtól.

            - Mit akarsz?

            - Visszaszerezni, ami az enyém. Tönkretettétek az életemet, így rajtam a sor. Ne feledd, én sok mindent tudok –mosolyodott el.

            - Nem tehetsz semmit, a kis képzelgéseiddel semmire nem mész.

            - Tévedsz. Elég nagy zűrt kevertem a kis családotokban egyetlen egy képpel is. Mi lesz, ha a többi infó is kiszivárog? –húzta fel a szemöldökét.

            - Te voltál? Te küldözgetted az üzeneteket? –döbbentem le, mire kuncogott egyet és megállt közvetlen előttem. Egy tincset tűrt ki az arcomból és a fülem mögé tűrte, majd közelebb hajolt.

            - Mint mondtam, mindent tudok. A játék csak most kezdődik –húzta végig ajkát az arcomon. Még egyszer rám nézett és már távozott is. Percekig álltam még egy helyben, majd előkaptam a telefonomat és már tárcsáztam is.

            - Azonnal gyertek hozzám, fontos! –hadartam és már siettem is fel. Sajnos a rossz itt is folytatódott, mikor anyával találkoztam, aki egy pohár borral a kezében álldogált a hatalmas ablak előtt.

            - Örülök, hogy megtisztelsz a jelenléteddel –köszöntött cinikusan.

            - Ne haragudj anya, feltartottak –mentegetőztem, mivel sikeresen lekéstem a vacsorát.

            - Semmilyen kifogást nem fogadok el. Hívott Mrs. Cosgrove is. El sem hiszem, hogy kihagytad a legutóbbi találkozódat. Flora, tudod te mennyire fontos ez a jövőddel kapcsolatban? Nem hanyagolhatod el ennyire a karrieredet. Mi lesz az egyetemmel?

            - A legkisebb gondom is most az egyetem. Legfeljebb halasztok egy évet.

            - Arról szó sem lehet –mondta szigorúan, mire kissé meghőköltem. –Muszáj egyetemre menned –szögezte le.

            - Miért? Te is kihagytad? –kérdeztem vissza.

            - De neked nem engedem. Nem vagyok hajlandó veled vitázni erről. Szerencsére egy újabb beszélgetést el tudtam neked intézni, így csütörtökön Connecticut-ba utazol, New Haven városába, ahol az egyik professzorral találkozol.

            - Miért nem dönthetem el én, hogy mit szeretnék? –halkultam el.

            - Tudjuk, mi sülne ki abból –rázta a fejét. –Most pedig beszélnem kell Richard-dal, ha nem bánod.

            - Richard? Az új kedvenced? Hányadik férjed is lesz, öt vagy hat? –döntöttem oldalra a fejemet.

            - Csak üzlettársak vagyunk –válaszolta sértődötten.

            - Mindig így kezdődik. Vacsorák, egy hétvége valami hotelben, lassan a férjhez menés lesz a hobbid.

            - Elég legyen! Nem beszélhetsz velem ilyen hangnemben és elmész csütörtökön, szóval jobb lesz, ha megbarátkozol a ténnyel –hagyott magamra a hatalmas nappaliban.

Idegesen fújtattam egyet, majd levetettem magamat a kanapéra, mikor kinyílt a lift és beléptek rajta a barátaim.

            - Mi volt ennyire sürgős? Baj van? –jöttek oda azonnal.

            - ChanYeol a városban van –jelentettem ki egyszerűen, mire kétszeresére nőttek a szemeik.

            - Az nem lehet –rázta a fejét Mia.

            - Elintéztük, nem jöhetett vissza –lett ideges JongIn.

            - Találkoztam vele és azon van, hogy tönkretegyen minket. Ő küldte a képet, meg a videót is –néztem barátnőmre és Luhanra. –Azt mondta sok infója van és mindent el fog intézni, hogy visszafizessen –álltam fel én is.

            - Gyűlölöm azt az alakot –sziszegte JongIn.

            - Egyelőre nem tehetünk semmit, várjuk meg, amíg többet kiderítünk róla. Ki tudja mennyit változott a két év alatt. 

            - Aki rothadt volt, az rothadt is maradt. Holnap beszélek BaekHyunnal, nem engedem, hogy szórakozzon ez az áruló –határozta el JongIn. Nem sokkal később mind hazamentek, csak Luhan maradt. Hátulról ölelte át a derekamat és kis puszikat nyomott a nyakamra.

            - Olyan feszült vagy. Nyugi, elintézzük ChanYeolt –búgta.

            - Nem csak ez. Most vesztem össze anyával, meg minden rossz összejött –sóhajtottam, miközben hagytam hadd, kényeztessen.

            - Én is rossz lennék? –súgta a fülembe, mire a hideg is kirázott.

            - Nem, te vagy a legjobb a mai napban –fordultam szembe vele és hevesen csókoltam meg. Semmi kedvem nem volt a lágy, gyengéd mozdulatokhoz, csak Luhant akartam, de nagyon. Nem problémázott, erősen a pultnak nyomott és szó szerint téptük egymás ajkait. Haját markolgattam, hogy minél közelebb magamhoz vonhassam. Közben szépen elindultunk a szobám felé, majd becsuktam az ajtót, aminek neki nyomott. Itt szakadtunk el először egymástól egy pillanatra. Az nem kifejezés mennyire kapkodtuk már a levegőt, mindkettőnket beindította ez a tüzes akció. Levettem a zakóját, majd mit sem törődve a gombokkal, széttéptem az ingét, miközben újabb nyelvcsatába kezdtünk. Egyik lábamat csípőjéhez húzta és így markolgatta a fenekemet és a combomat. Pillanatok alatt vetkőztettük le egymást, így már csak a fehérneműink maradtak rajtunk. Tolni kezdtem az ágyam felé, majd egy mozdulattal löktem le rá és ültem a csípőjére. Szerintem élvezte, hogy most én irányítok, nekem pedig pont erre volt szükségem. Nyakát kezdtem el harapdálni, közben kezeimmel az egész felsőtestét bejártam. Hirtelen ült fel hozzám és csókolt meg. Egyszer mozdítottam meg a csípőmet, mire megéreztem már teljesen merev férfiasságát. Mindketten belenyögtünk a harcias nyelvcsatába, majd lenyomott az ágyra és felém kerekedett. Az utolsó ruhadaraboktól is megszabadultunk, majd egy lökéssel helyezte minden centijét belém.

            - Ahh úristen –kiáltottam fel. Egyikőnk sem fogta vissza magát, mindketten hangosan adtuk egymás tudatára az élvezetünk kiteljesedését.

            - Ohh igen –nyújtotta ki kezeit, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a gyors tempót. Az nem kifejezés mennyire felhevült állapotban voltunk, így nem kellett sok, míg mindketten hatalmasat élveztünk, majd csapzottan dőlt mellém. A takaró a derekunk köré csavarodott, amit fentebb húztam magamon, így a mellkasomat is ellepte. Mindketten csukott szemekkel kapkodtuk a levegőt a hátunkon feküdve. Aztán csak azt éreztem, hogy összekulcsolja ujjainkat, mire felé néztem. Gyönyörű csillogó szemeivel, sugárzó arcával és kócos hajával találtam szemben magamat.

            - Ez elég jó volt –kuncogott, mire én is elmosolyodtam. –Jobban érzed magad? –könyökölt felém és fúrta orrát a hajamba.

            - Sokkal, köszönöm –csókoltam meg. Most már halkan és édesen cuppogtunk egymás párnáin, mire újra rám feküdt. Fülem tövétől haladt a kulcscsontomig, majd vissza fel.

            - Hmm –sóhajtottam egy nagyot.

            - Mondott még valamit az a szemét? –mormogta közbe, de nem hagyta abba a kényeztetést.

            - Nem, bár bepróbálkozott –motyogtam, mire abbahagyta a csókokat és ledöbbenve nézett a szemembe. Egy pillanat alatt öntötte el a sötétség a tekintetét.

            - Mit csinált? –feszült meg felettem.

            - Hé, nyugi, nem történt semmi. Leállítottam és nem is lényeges –fogtam közre tökéletes arcát.

            - Hogyne lenne? Ha egy ujjal is hozzád ér, megölöm –szorította össze az ajkait.

            - Luhan, ő nem tehet semmit, mivel engem nem érdekel. Te viszont igen, ne hagyd, hogy felidegesítsen –simítottam végig haján, mire éreztem, hogy kissé lenyugodott.

            - Igazad van –suttogta, majd ismét megcsókolt szenvedélyesen. Pár perc múlva újra megéreztem kemény férfiasságát, mire csak kuncogtam egyet és újra belevetettük magunkat az élvezetek habjaiba.

Tao szemszöge

Másnap HyunSunggal együtt mentünk a gimnáziumba. Szerencsére lassan vége van a hideg télnek és kezdődik a tavasz.

Pont, ahogy sétáltunk fel a lépcsőn megláttam Florát és a barátait a korlátnak támaszkodva.

Már nem volt időm szólni HyunSungnak, így ők hamarabb észrevettek minket. Barátom a telefonjába bogarászott, ezért már csak azt vette észre, mikor megszólítottak bennünket.

            - Látom csótányokat is beengednek már ebbe az iskolába. Azt hittem ide csak az elitek járnak –húzta ki magát Mia. Mind felénk fordultak pár lépcsőfokkal magasabban, mint mi.

            - Mi bajod van? Nem hiszem, hogy sokat ártanánk neked –szóltam vissza, mire HyunSung is felemelte a fejét és a négy barátra nézett.

            - Nem is hozzád beszélünk, Huang –legyintett, majd barátomra néztek.

            - Sziasztok –köszönt nekik mosolyogva.

            - Ne játszd a tökéletes tanulófiút, nekünk már kimutattad a fogad fehérjét –szólta le JongIn.

            - Ismeritek egymást? –cikázott a fejem köztük.

            - Volt pár ügyünk, mielőtt elmentem. Ezt akartam elmondani –nézett rám szomorkásan az új fiú.

            - Miért bántjátok HyunSung-ot? –néztem vissza a négy elviselhetetlen alakra. Sajnos lassan már Flora is olyan lesz, mint a többi.

            - HyunSung? Róla meséltél nekem? –lepődött meg Flora. –Tao, őt Park ChanYeolnak hívják és mindenben hazudott neked. Ő terjeszt el rólunk mindenfélét, ő gonosz, nem az, akinek hiszed –magyarázta nekem komolyan.

            - Miért te az vagy? –kérdeztem vissza, amire láthatóan nem számított. Öt szempár szegeződött rám és Florára, aki nagy szemekkel meredt rám.

            - Miről beszélsz?

            - Azt hittem te vagy a kedves láncszem ebben az ördögi körben, de nem így van. Ugyanolyan vagy, mint ők –utaltam a körülöttem állókra. Hangom kissé lenéző volt, de egyáltalán nem bántam jelen pillanatban.

            - Mit képzelsz magadról, hogy sértegeted a barátnőmet? –lépett közvetlen elém Luhan és mászott bele szinte az arcomba.

            - Szép kis barátnő, akit a közös ismerősötökkel csaltál meg –vágtam az arcába határozottan. Mindenki tátott szájjal hallgatta végig ezt a párbeszédet, nem gondolták volna, hogy ilyen is tudok lenni. De ha sértegetik azokat, akik fontosak számomra, akkor semmi más nem érdekel.

            - Hagyd, Tao! Nem érnek ennyit –húzott el barátom, majd tolni kezdett, hogy induljak el. Egy utolsó pillantást vetettem Florára, majd ketten elindultunk a bejárat felé. Hihetetlen, hogy mit képzelnek ezek magukról. Miket ki nem találnak, csak mert nem tetszik valaki nekik? De mostantól nem hiszek Florának sem, mivel semmivel sem különb, mint a többi. 

32. rész

Mia szemszöge

Köpni-nyelni nem tudtam. Vártam már, hogy mikor jön el ez a beszélgetés, de ez most túl hirtelen érkezett.

            - Nézd, én el akartam ezt mondani neked. Akkor vesztünk össze, minden felgyülemlett bennem és anya megszólt az alakomért, ami végleg betett nekem. Gyenge voltam és nem tudtam, mit tenni. Te sem voltál mellettem, egyedül voltam –kezdtek el potyogni a könnyeim. Flora végig sajnálkozó arccal hallgatta, majd mikor sírni kezdtem egy szó nélkül megölelt. Erősen szorítottuk egymást hosszú percekig

            - Most már itt vagyok, segítek ezt legyőzni, de Mia, nem szabad ezt csinálnod. Más lányok ölnének a külsődért, anyukáddal nem kell foglalkozni, hiszen te is ismered milyen. Viszont remélem emlékszel, mi történt legutóbb. Súlyos egészségügyi bajod származott belőle. Nem engedem, hogy ez újra megtörténjen, ezt ketten fogjuk legyőzni –mondta komolyan és elszántan. El sem tudom mondani mennyire jól estek a szavai.

            - Ma itt maradok veled, megnézünk valami csajos filmet, eszünk egy kis belga édességet és együtt leszünk, oké? –nézett rám nagy szemeivel.

            - Imádlak –mosolyogtam rá. –Szólok a személyzetnek, hogy készítsenek vacsorát és később hozzák fel a desszertet.

            - Rendben, addig felhívom Luhant, hogy nem megyek ma a vacsorára –vette elő a telefonját, majd neki is kezdtünk a ma estének.

Luhan szemszöge

            - Ne haragudj, de most szüksége van rám. Ígérem, bepótoljuk, de nem hagyhatom magára –mondta bocsánatkérően a telefonba barátnőm.

            - Megértem, nem is tudtunk róla, hogy visszaesett a betegségébe. Persze, maradj csak, de bepótoljuk az éjszakát is és a vacsorát is –mondtam határozottan.

            - Hogyne, majd holnap találkozunk az iskolában. Szia –tette le a telefont. Épp ekkor jött be JongIn a nappalinkba.

            - Változott a terv estére. Flora Miánál maradt –tájékoztattam a barátomat. –Te tudtál arról, hogy Miának újra étkezési problémái vannak?

            - Megint bulimiás? –lepődött meg.

            - Ezek szerint, de most Flora segít neki és így hamarabb túl lesz ezen az egészen. Apropó, neked van valami terved ma estére? –néztem rá a kanapéról.

            - Lesz egy találkozóm egy nagyon híres üzletemberrel. A legtöbb new yorki szálloda az övé és partnere szeretnék lenni az ingatlanokban, amit nem rég kezdett el.

            - Remek, sok szerencsét. Amúgy BaekHyun nem talált semmit a névtelenről?

            - Utánanézett, de semmi. Ráállított pár embert a dologra, hátha megtudnának valamit –közölte, majd biccentett és ő is távozott.

Flora szemszöge

Másnap reggel korábban eljöttem, mert az iskola kezdése előtt még haza kellett mennem. Gyorsan letusoltam, átöltöztem, majd már indultam is. Addig a sofőröm megvette a reggeli kávémat, de pont, ahogy mentem a kocsihoz, megláttam Taot az út túloldalán.

            - Tao! –kiabáltam oda neki, mire észrevett. Mosolyogva integetett, majd odajött hozzám. –Ne vigyünk el? –kérdeztem kedvesen.

            - Köszönöm, de találkozom HyunSunggal és együtt megyünk órára.

            - Annyit hallottam már erről a HyunSungról, egyfolytában róla beszélsz. Igazán megismerném már, kíváncsi vagyok, ki lehet az.

            - A mai nap folyamán bemutathatlak neki –lelkesedett fel.

            - Rendben, akkor a gimiben –szálltam be a limuzinba és már indultunk is.

            - Végre itt vagy –húzott magához Luhan a szekrényem előtt, mikor mind a négyen már ott voltunk. Hosszasan megcsókolt, mire nehezen el tudtam szakadni tőle.

            - És újra visszaállt a béke –mosolygott szélesen JongIn.

            - Jut is eszembe, hogy vagy? –kérdezte Luhan barátnőmtől.

            - Jól, megnyugodhattok és szeretném, ha nem ez lenne a téma –szögezte le. Ezután a fiúk órára mentek, Mia pedig az ikrekkel távozott, hogy meggyötörjenek pár elsőst. Kivettem a cuccaimat a szekrényből, mikor valaki megkopogtatta a vállamat.

            - Újra találkozunk –mosolygott Tao.

            - Azt látom és hol hagytad az új barátodat? –kérdeztem rá.

            - Lent maradt telefonálni, de mindjárt jön –mondta, ekkor viszont becsöngettek, így muszáj volt órára mennem.

            - Rohannom kell, de legközelebb szívesen megismerném –hadartam gyorsan, majd már el is tűntem.

Tao szemszöge

Mostanában Flora mindig csak úgy otthagy. Lehet, hogy ezek tényleg véletlenek, de kezdem azt hinni, hogy félreismertem őt. Bár még mindig szilárdan hiszek abban, hogy ő más, mint a többiek, akik itt élnek.

            - Bocs, hogy megvárattalak –ért oda hozzám HyunSung.

            - Nem, semmi gond.

            - Mi történt? Olyan lehangoltnak tűnsz –nézett rám összeszűkített szemekkel.

            - Flora egyre furább mostanában. Nem tudom, lehet, hogy csak én képzelem be, de mintha direkt elkerülne vagy elrohanna, ha találkozunk.

            - Ezt teljesen el tudom képzelni. A régebbi tapasztalataim szerint, nem szabad ezeknek az embereknek hinni. Itt a legfontosabb a hatalom és a cselszövések.

            - Honnan tudsz ennyi mindent? Tényleg, te miért mentél el? –kérdeztem rá, mert erről még nem esett szó és kíváncsi voltam.

            - Sok mindennel találkoztam itt, de ez egy nagyon hosszú történet, amit majd egyszer elmesélek –zárta le ennyiben, majd mindketten órára indultunk.

Luhan szemszöge

Unalmas és érdektelen órák után végre elhagyhattuk az iskola területét. Kint várt ránk a limuzin, de még csak JongIn, Flora és én voltunk ott. Mia valahol elveszett, ezért kénytelenek voltunk megvárni őt, amit a kocsinak dőlve teljesítettünk.

            - Elegem van már ebből az iskolából. El sem tudom mondani, mennyire várom az igazi életet, ahol nem parancsol senki, hanem, én parancsolok –mosolygott kissé huncutul barátom.

            - Mert mintha most bárki parancsolhatna nekünk –nevettem rajta.

            - Hát nem is –vágta rá határozottan. Ekkor iskolánk igazgatója sétált el előttünk, Mia társaságában, majd megálltak előttünk.

            - Mrs. Cosgrove, miben segíthetünk? –kérdeztem egy lehengerlő mosoly kíséretében.

            - Örülök, hogy egyben látom Önöket. Szeretném figyelmeztetni magukat, hogyha az általuk kiválasztott pályán szeretnének továbbmenni, akkor el kéne kezdeniük a dékánokkal beszélgetni. Az Önökhöz hasonló diákoknak kiváltságos joguk van, ezért is szerveznek különféle magán estéket. Remélem eldöntötték már ezeket a dolgokat a jövőjükkel kapcsolatban –nézett ránk komolyan, mire csak bólintottunk egyet.

            - Köszönjük, Mrs. Cosgrove. A minap elintéztem pár telefont és néhány személyes találkozóra vagyok köteles és bizonyára a barátaim is –utalt Mia itt ránk. Őszintén, semmit nem intéztem még ezzel kapcsolatban. Valahogy nem érdekel ez a dolog, ha el akarok érni valamit, az úgyis meglesz.

            - Örömmel hallom, Miss Trachtenberg, de a médiakörében terjengő hírek negatív hatással lehetnek a jövőjükre –célozgatott, mire csak mind zavartan néztünk össze.

            - Hogy érti ezt? –döntötte oldalra fejét JongIn.

            - Hát arra a sok üzentre, amik valamilyen oknál fogva, hozzám is eljutottak. Az Önök helyében, vigyáznék az ilyenekkel, mert ez rossz fényt vet ki a későbbi terveikre –nézett végig rajtunk, majd távozott.

            - Biztos az a névtelen áll emögött is. Ha tönkre teszi a jövőmet, akkor nem lesz kegyelem, kicsinálom ezt az alakot –dühöngött Mia.

            - Mennyi mindent tudhat még? Lehet, hogy a legrosszabb még csak ezután fog jönni –mondta Flora, akit hátulról szorítottam magamhoz.

Ekkor közeledett felénk az a Tao gyerek. Mit akar ez már megint?

            - Sziasztok –köszönt kissé félénken, de végig Florára nézett. Nem tetszik ez nekem.

            - Tao, mi járatban? –érdeklődött a barátnőm.

            - Csak a tanulásról akartalak megkérdezni, hogy mikor lenne kedved összeülni? –most komolyan a szemem előtt nyúlja le Florát.

            - Majd megbeszéljük, de jó lenne –hátrált kissé a szépséges lány, mire hatalmas öntelt mosoly jelent meg az arcomon.

            - Rendben, akkor majd egyeztetünk –hagyta annyiban. Nem is fecséreltük tovább az időnket ilyen jelentéktelen alakra, így mind beszálltunk a fekete kocsiba. Én maradtam utoljára, de előtte visszanéztem a kínai fiúra, aki még mindig ott álldogált.

            - Sok szerencsét Tao fiú –nevettem rajta, majd végre elindulhattunk a saját dolgainkra. Jobban oda kell figyelnem erre a kölyökre, mert a végén beférkőzi magát Flora kegyeibe és még őt védené. Nem fog kijátszani engem ez a bevándorló fiúcska.

Flora szemszöge

Mind együtt elmentünk egy előkelőbb étterembe ebédelni, miután elszakadtunk a gimitől.

            - Pár hónap van hátra, miért kínoznak minket a tanárok? –tette fel a kérdést leginkább magának a barna kis herceg.

            - Ez a pár hónap óriási nagy hatással lesz a jövőnkre –vágta rá határozottan Mia.

            - Úgyis a szüleid cégét viszed tovább, és ha belőled indulunk ki, akkor még pár országot is az uralmad alá fogsz vonni –mosolyodott el JongIn, amin mind kuncogni kezdtünk.

            - És te? Vannak terveid vagy a szokásos bohém életstílust fogod alkalmazni?

            - Az biztos, hogy apámtól külön alakítok ki egy vállalatot. Mivel ingatlanokkal már elkezdtem kereskedni, így egyre nagyobb és drágább épületeket vásárolok majd fel –dőlt hátra kényelmesen a székében. Tipikus JongIn. Nem sokkal később mennem kellett, mert anya családi vacsorát tartott nálunk, amiről nem késhettem. Elköszöntem mindenkitől, majd mivel pár saroknyira voltam a hoteltől, így sétálva indultam el haza. Viszont mielőtt bemehettem volna, hirtelen fogta meg valaki a könyökömet.

            - Tao barátunk hiszékenyebb, mint gondoltuk. De jó újra látni, Flora –suttogta ijesztően a fülembe. Már a hangjáról felismertem. A vér megfagyott az ereimben; mit keres ő itt? Lassan fordultam meg és néztem sötét szemeibe.

            - ChanYeol, te hogy kerülsz ide? –halkult el a hangom, miután megláttam.  

31. rész

Luhan szemszöge

Egy hangos, fülsüketítő zajra ébredtem. Könyökeimre támaszkodtam hason fekvésemből, majd pár fáradt nyögés után elvettem az éjjeliszekrényről a ricsajt okozó készüléket.

            - Háló? –szóltam bele rekedtes hangon.

            - Nem jöttél haza tegnap este. A hangodból ítélve, nem is akarom tudni, mi történt. Egy óra múlva megbeszélésen kell lennünk, amire köteles vagy eljönni, szóval józanodj ki addig! –csapta le a telefont. Pár nem tetsző morgás után feküdtem vissza a hátamra, mikor a takaró mozogni kezdett mellettem.

            - Ki volt az ilyenkor? –hallottam meg álmos hangját a mellettem ébredező lánynak.

            - Apám, el kell mennem egy találkozóra –tettem alkaromat a homlokomra, miközben csukott szemekkel próbáltam észhez térni. Ekkor viszont vékony kis ujjakat éreztem meg a mellkasomon, majd egy selymes hajzuhatagot, ami a vállamra borult. Automatikusan átöleltem a hozzám bújó gyönyörűséget, hogy még közelebb érezhessem magamhoz.

            - A szülők mindig a legjobbkor tudnak időzíteni –motyogta, mire csak kuncogva pusziltam meg a feje búbját. Legördítettem magam mellé, hogy fölé tudjak tornyosulni. Gyönyörű, mosolygós szemeivel pislogott fel rám, miközben haját simogattam. Egy jó kis reggeli csókkal indítottam a napot, ami hosszabbra és vadabbra sikeredett, mint amilyennek gondoltam. Egyre hevesebben harcoltak nyelveink, egyre szorosabban öleltem, simogattam, ahol értem.

            - Lu-luhan, neked menned kell –próbált elszakadni tőlem, de ekkor nyakára és kulcscsontjára tértem át. –Apukád így is haragszik rád, ne fokozd a dühét!

            - Stílusos késés még nem árt semmit –mosolyogtam rá, majd folytattam az előző munkámat.

            - Hidd el, legszívesebben itt lennék egész nap, de nekem is mennem kell –tolt el magától, hogy rám tudjon nézni. –Megígértem anyának, hogy bemegyek a céghez. A jövő héten pedig kezdődik az iskola. Egy csomó dolgot el kell intéznünk még addig –túrt a hajamba.

            - Rendben, nyertél, de este nálam alszol! –néztem rá elszántan.

            - Persze –nevetett, majd egy utolsó csók után, mindketten kikecmeregtünk az ágyból és öltözni kezdtünk. Elköszöntem még tőle, majd indultam is a megbeszélésre, hogy apám boldog legyen.

Tao szemszöge

            - Fiam, nem reggelizel velünk? –kiabált ki apa az ebédlőből, mivel éppen a nap legfontosabb étkezéséhez készülődtek.

            - Nem köszi, találkozom valakivel és nem szeretnék elkésni. De azért egy palacsintát elviszek, sziasztok –vettem le a nagy tésztatoronyból a legfelsőt és már indultam is a lifthez. Útközben jólesően falatoztam az édes korong alakú ételből, míg a találkozó helyszínére sétáltam. Még tegnap este írtam annak a személynek, akinek a füzetét megtaláltam. Egyből válaszolt is, így gondolom nagyon hiányozhatott neki az elveszett tárgya.

Az egyik központi szökőkúthoz kellett mennem, ami a Central Park mellett van nem messze. Elég sokan ott voltak, mikor megérkeztem. Fiatal szerelmespárok, barátok, néhány rohanó üzletember, de nem igen tudtam elképzelni, hogy bármelyik is az én személyem lenne.

Körbe-körbe nézelődtem, mikor valaki megszólított a hátam mögül.

            - Szia, te lennél Tao? Veled beszéltem tegnap? –hallottam meg egy férfias hangot, majd mikor megfordultam egy mosolygós fiút láttam meg. Kicsit meglepődtem, mert cseppet sem ilyen alakra számítottam, de igazából nem is gondoltam senkire.

            - Igen, te pedig –akadtam el, mert nem jutott eszembe a neve.

            - HyunSung, Kim HyunSung vagyok –ráztunk kezet. Nagyon szimpatikusnak és kedvesnek tűnt a személyisége.

            - Azt hiszem, ezt tegnap vesztetted el –nyújtottam át neki a füzetét. –Nem is láttalak tegnap az este folyamán.

            - Igen, nem sokáig tudtam maradni –vakarta meg a tarkóját. –Te is a Genius-ra jársz?

            - Igen, de legszívesebben Kínában maradtam volna –ismertem be őszintén.

            - Gondoltam, hogy nem idevalósi vagy –nevetett kissé sejtelmesen.

            - Ezt hogy érted? –ráncoltam a homlokomat.

            - Nincs kedved meginni valamit? Elmondhatnád az eddigi tapasztalataidat és én is mesélhetek pár dolgot, ha kíváncsi vagy –vetette fel az ötlet. Nem is ismertem még, de mi bajom származhat belőle, ha megiszok vele valamit, ezért belementem a meghívásba. A sarkon volt egy kis kávézószerűség és ott ültünk le a nagy üvegablakok mellett. Mindketten egy forró teát kértünk, tekintve a zord időjárásra.

            - Mióta vagy itt? –kérdezte kíváncsian.

            - Nyár végén költöztem ide a családommal és az idei tanévet már itt kezdtem. Szívesebben fejeztem volna be a gimnáziumot Sanghajban, de a szüleim vállalkozása miatt ezt nem lehetett –meséltem.

            - És sikerült a beilleszkedés? –kérdezett rá.

            - Nem egészen. Nem akarok senkit sem megbántani, de ez a világ nem nekem való, az itt élő emberek meg főleg nem. Számomra hihetetlen, hogy egyesek mikre képesek és miket képzelnek magukról.

            - Teljesen megértelek, de egy barátod sem lett a félév során?

            - Azt nem mondanám, van egy lány, aki a családja és a háttere ellenére nagyon kedves, bár tegnap szépen eltűnt előlem a partin, de nem hibáztatom érte.

            - Ki ez a lány? –szűkítette össze szemeit.

            - Flora Rhodes, biztosan hallottál már róla, itt mindenki ismeri őt –vágtam egy fura fejet.

            - Igen, hallottam pár dolgot róla, meg a barátairól –mosolyodott el kicsit sötéten, mire érdekesen néztem rá.

            - Róluk ne is beszéljünk. Mia játssza a királynőt, JongIn és Luhan meg egyszerűen szörnyűek –forgattam meg a szemeimet.

            - Nyugi, teljesen megértelek –bólogatott komolyan.

            - És te is a Genius-ba jársz? –kortyoltam bele a citromos italomba.

            - Igen, csak kihagytam egy évet, mert el kellett utaznom, de ettől a félévtől visszatérek –volt valami titokzatos a hangjában, de lehet már csak én képzeltem bele.

            - Akkor hétfőn találkozunk a gimnáziumban.

            - Persze és köszönöm, hogy visszaadtad a füzetemet. Jó volt megismerni téged, Tao –emelte fel a csészéjét, majd beleivott a forró italába.

Flora szemszöge

Miután eljöttem otthonról egyből anyához indultam. Útközben beszaladtam a szabóhoz, meg elhozni pár képet anyának a párizsi bemutatójáról. Épp ahogy elsétáltam egy hangulatos kis kávézó előtt, Taoval futottam össze.

            - Szia! Nem is láttalak a parti óta –mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott.

            - Igen, kerestelek a vacsora előtt meg közben is, de nem találtalak.

            - Ne haragudj, de volt pár elintézni valóm az egyik barátommal, de hogy érezted magad? –kérdeztem kíváncsian.

            - Jól, anyukád nagyon jól megszervezte és köszönöm még egyszer a meghívást.

            - Ugyan, természetes, de mit csinálsz erre?

            - Találkoztam valakivel, Kim HyunSungnak hívják. Nagyon szimpatikusnak tűnt, hasonló története van, mint nekem. Képzeld, ő is a Genius-ra jár –mesélte, de ekkor csörrent meg a telefonom. Anya volt, így kinyomtam, mert úgyis tudom, mit akart mondani.

            - Nagyon örülök, de sietnem kell. Hétfőn találkozunk –hagytam ott és már fogtam is egy taxit, hogy gyorsabban a vállalathoz érjek. Szegény Taot, mindig ott hagyom valamivel, de nem tehetek róla, hogy pont akkor keresnek, ha vele beszélek. Remélem azért nem haragszik meg.

            - Köszönöm, hogy elhoztad a dolgaimat. Jut is eszembe, megtudhatom, miért volt Luhan reggel az ágyadban? –mosolygott rám ravaszul.

            - Ez egy hosszú történet, de nagyon úgy néz ki, hogy újra együtt vagyunk és remélhetőleg most már véglegesen –tájékoztattam.

            - Flora, ez remek. Nagyon örülök nektek. Mindig is szimpatikus volt nekem Luhan és befolyásos családja van. Igazán remek ember az apukája is, remélem, tényleg sokáig boldogok lesztek –fogta meg a kezemet.

            - Köszi, anya.

Segítettem elküldeni pár tervet, elintézni a telefonokat, aztán magára hagytam anyát, hadd dolgozzon. Elindultam Miához, hogy egy kicsit együtt lehessünk. A szülei most amúgy is elutaztak, így senki nem zavar minket, bár Mia amúgy sem foglalkozik velük.

            - Látom, jól érzed magad –nevettem rajta, mikor a nappaliban láttam meg egy hölggyel, aki éppen a lábkörmeit festette, míg ő telefonon szidott le valakit.

            - Kedvenc délutáni időtöltésem. Köszönöm, HwaYun, elmehet –küldte el a nőt, így én elfoglaltam az ő helyét. –És hogy telt az előző éjszakád? Ne is válaszolj, hiszen a vak is látná rajtad, mennyire kivirult vagy –mosolygott.

            - Igen, nagyszerű volt, bár még kicsit furán érzem magam a történtek miatt.

            - Ne érezd! Felejtsük el a múltat, mintha nem is lenne. Luhannak csak te számítasz és ez a lényeg –mondta bátorítóan.

            - Igazad van. És tényleg örülök, hogy vele lehetek –dőltem hátra boldogan.

            - Persze, hogy örülsz –épp ekkor jött be pár pincér egy kis édességtálcával a kezükben, amit elénk raktak le. Azt kezdtük el eszegetni, miközben egyre több témát merítettünk ki. Nagyon hiányzott már nekem Mia, hiszen sokkal többek vagyunk egymásnak, mint szimpla barátnők. Nem bírnánk ki sokáig egymás nélkül.

Nem is ez a város lenne, ha nem történne valami botrányos dolog, ami elronthatná az idilli délutánunkat. Egy újabb üzenet érkezett a titkos névtelentől, aki egyre több bajt okoz nekünk.

„Lehet, hogy az a sok rosszullét nem csak a kezdeti terhesség jelei lettek volna? Visszajöttek volna Mia Trachtenberg étkezési problémái? Vajon erről is beszámolt a legjobb barátnőjének?” –írta és küldött egy képet is mellé, ahogyan Mia jön ki egy mosdóból falfehéren és egy kis pálcaszerűség volt a kezében.

- Mia –szólítottam meg barátnőmet várva a magyarázatra.

- Hidd el Flora, én el akartam mondani, de akkor már katasztrofális volt a helyzet, nem akartam még ennél jobban is elrontani –magyarázkodott.

- Ez az, amire gondolok? –emeltem fel a szemöldökömet a képre mutatva.

- Honnan tud meg mindent ez az alak? –háborgott barátnőm terelve a témát.  

- Most nem az a lényeg. Mia, te megint hánytatod magad? –kérdeztem rá, mire csak kétségbeesetten nézett rám. –Újra bulimiás lettél? 

30. rész

Mia szemszöge

Elégedett mosollyal az arcomon sétáltam vissza az emberek közé, miután megbizonyosodtam arról, hogy barátnőm a megfelelő emberrel van. Már egyáltalán nem fura, hogy éppen ezt a két embert próbálom összehozni, mivel rájöttem, hogy egy hiba volt kavarnom Luhannal. Kettőjüknek viszont együtt kell lenniük. Viszont, mikor a bárhoz értem hirtelen megtorpantam a meglepettségtől.

            - Te meg mit keresel itt? –mentem oda hozzá az elveszett fiúhoz.

            - Neked is szia és Flora hívott meg, most viszont eltűnt –válaszolta ártatlanul.

            - Igen, ugyanis a számára legjobb helyen van. Viszont te nem. Nagyon édes tőled, hogy benéztél, de nem hiszem, hogy itt kéne lenned.

           - Tudod, kezd nagyon elegem lenni belőletek. Majd én eldöntöm, mi jó nekem, de azért köszi. Ha nem bánod, inkább ismerkedem másokkal, mint hogy veled veszekedjek –hagyott ott. Alig fogtam fel, hogy egy Huang fordított nekem hátat, de nem fordítok különösebb figyelmet ilyen emberekre.

            - A terem legszebb ruhája, de még szebb, aki viseli –jelent meg előttem JongIn egy kaján vigyorral a fején. Bal könyökével a pultra támaszkodott, míg sötét szemeivel engem pásztázott.

            - Nálam semmit nem érsz el a hódító szövegeiddel –ráncoltam a homlokomat.

            - Ugyan, olyan régen voltunk együtt. Kicsit sem hiányzom neked?

            - Nem és ne felejtsd el, hogy elsősorban barátok vagyunk. Az csak mellékes, hogy párszor lefeküdtünk, ami nem jelentett semmit.

            - Hagyjuk a barátság szent kötelékét, mert ez csak rossz kifogás. Ha ennyit számítana a baráti kapocs, akkor most miért segítettél Luhannak, hogy megszerezhesse Florát? –emelte fel a szemöldökét. Hihetetlen, hogy ő mindenről tud.

            - Ez nem rád tartozik –hagytam volna ott, de visszarántott, így hátam a mellkasának csapódott. Másik kezével átölelte a csípőmet, míg ajkaival erősen a fülem tövébe csókolt. Istenem, megőrjít. Egy pillanat alatt fordultam szembe vele és csókoltam meg hevesen, majd behúzott az egyik öltözőbe, magunkra zárta az ajtót és onnantól csak mi számítottunk.

Flora szemszöge

Nagy szemekkel néztem a tőlem pár centire lévő gyönyörű arcra. Keze még mindig a számon volt, egy lépést sem hátrált. Mikor észhez kaptam ellöktem magamtól és haragosan néztem rá.

            - Mit képzelsz magadról? Azonnal engedj ki innen! –mentem az ajtóhoz, de be volt zárva.

            - Csak hallgass meg előtte! –jött közelebb hozzám, de néhány lépés távolságot hagyott. –Tudom, hogy megbocsájtottál Miának és nem egészen értem, hogy engem miért utálsz. Jó tudom, szörnyű, amit tettem és hidd el, sajnálom is, de nem látom a különbséget a kettőnk dolga között. Soha senkinek nem kellett a bocsánatáért így küzdenem, de te fontos vagy nekem, ahogy Mia és JongIn is. Mi egy család vagyunk, de rájöttem, hogy feléd máshogy tekintek. Régóta ezt érzem, nem is tudom, miért nem ismertem be hamarabb. Féltem kimondani még magamnak is, neked elmondani és már látom, hogyha nem lettem volna ennyire félénk, akkor még mindig együtt lennénk, nem lettek volna ezek a dolgok és csak az enyém lennél –mondta őszintén. Tényleg nem láttam még ilyen helyzetben Luhant és tudom, mennyire nehéz lehet most neki, de nekem ez nagyon sokat jelent. Egy lépéssel csökkentettem le a köztünk lévő távolságot és tapadtam ajkaira érzékien. Közrefogtam szép arcát és úgy csókoltam. Éreztem rajta a kezdeti meglepettséget, de idővel túltette magát rajta és rögtön viszonozta is a kezdeményezésemet. Szinte azonnal átvette az irányítást, majd az ajtó felé kezdett tolni. Teljesen hozzányomott a faragott falapnak, míg egész testével az enyémnek simult. Szorosan ölelte a derekamat, miközben ajkaimon cuppogott. Hosszú idő elteltével váltunk el egymástól, homlokát az enyémnek támasztotta, amíg kapkodtuk a levegőt.

            - Ne haragudj azokért, amiket korábban mondtam –suttogtam halkan.

            - Megérdemeltem, ne kérj bocsánatot!

            - Hiányoztál Luahn –mondtam szemeibe nézve, amikben rögtön megcsillant az öröm. Végigsimított az arcomon, majd ujjait a hajamba vezette.

            - Te is nekem –csókolt meg, majd folytattuk, ahol előbb abbahagytuk. Amíg észrevétlenül el tudtunk menni az egyik lakosztályba, addig kihasználtuk az időt. Gyorsan rohantunk át a folyosón, majd szinte betörte az ajtót, aminek belülről nekinyomott és már falta is a párnáimat. Nyakkendőjét kezdtem bontogatni, miközben a ruhám pántját húzta le a vállamról. Kivette a hajamból a rögzítést szolgáló tűt, így az egész hajkoronám körénk omlott le. Tincseimmel játszadozott, majd hátradöntötte a fejemet, hogy jobban hozzáférhessen a nyakamhoz, amit fogaival és nyelvével támadott meg. Nagyokat sóhajtoztam, de muszáj volt eltolnom kissé magamtól, hogy megszabadíthassam az öltönyétől. Zakóját dobtam le először, majd ingével kezdtem bajlódni, de gyorsan haladtam vele, így nem sokkal később enyhén izmos felsőtestét nézhettem. Letolta a ruhámat, ami így a lábaim köré zuhant. Egy igazán különleges, szép fehérnemű volt rajtam, de szinte mindennap ilyet hordok. Mindig is fontos volt ez számomra. Lassan nézett végig rajtam, majd beharapta az alsó ajkát.

            - De kellett ez már nekem –motyogta, majd derekamnál fogva kapott fel a csípőjére és kezdett el sétálni velem együtt az ágyig. Újra heves csókcsatába vágtunk, míg ujjaimat elmélyesztettem arany tincsei között. Lábaim közé feküdt, majd mellkasomra és hasamra tért le. Melltartómtól is hamar megszabadított, így már csak egy-egy vékony anyag választott el minket.

            - Nem ugorhatnánk át ezt? –lihegtem türelmetlenül.

            - Dehogynem –mosolygott, majd egy szempillantás alatt szedte le mindkettőnkről az utolsó ruhadarabot és végre megtörtént, amire már annyira vártunk. Hátába mélyesztettem körmeimet az intenzív érzés miatt, ő pedig csukott szemmel nyögött egy kisebbet. Rögtön tartós, gyors mozgásba kezdett, csak úgy úsztunk az élvezetben. Amilyen szenvedélyes pillantással nézett rám közben, és ahogyan újra meg újra megcsókolt, az egyre jobban megerősítette bennem a döntésemet. Meg kell bocsánatom neki, sőt szerintem már meg is tettem. Felesleges haragban lennünk, mert csak szenvedünk, és ezzel fájdalmat okozunk egymásnak. Együtt viszont sebezhetetlenek vagyunk.

A következő pillanatban villámcsapásként ért el engem a kiteljesedés érzése, amit kellően a tudatára is adtam, mikor körmeimet húztam végig a lapockáin. Kissé felszisszent, de ekkor őt is elérte a gyönyör, így nem igen fordított nagy figyelmet a fájdalomra.

Levegőrét kapkodva feküdt mellém, míg próbáltuk helyre állítani a légzésünket, ami ebben a pillanatban lehetetlennek tűnt. Úgy érzem, hogy ezt már sokkal hamarabb is meg kellett volna tennünk, ahelyett hogy hónapokig veszekedtünk.

            - Megbántad? –kérdezte halkan, miután mindketten megtaláltuk a hangunkat.

            - Nem, egyáltalán nem –válaszoltam a plafont nézve.

            - Reméltem is. Komolyan gondoltam, amit mondtam Flora. Fontos vagy nekem és nem akarlak mással látni –hallottam kissé rekedtes hangját. Éreztem a pillantását magamon ezért felé fordultam. Haja kócosan hullott homlokára, mégis sugárzott. Szemei a szokásosnál is jobban csillogtak, olyan tökéletesnek tűnt.

           - Nem akarok mással lenni –vallottam be őszintén, mire egy percre lefagyott az arca, aztán felváltotta az öröm. Fölém könyökölt és egy igazi szenvedélyes, mély érzelmekkel teli csókot adott. Ez egy teljesen új kezdet, innentől minden más lesz.

JongIn szemszöge

Először Mia hagyta el a szobát, majd pár másodperccel később én is követtem. Mit ne mondjak feltöltött ez a kis kaland, de ez is csak azt erősíti, hogy mégsem vagyok annyira negatív Mia szemében. Biztos, hogy fog még itt történni pár érdekes dolog.

Mikor kiértem pont akkor kezdte el Flora anyja a beszédét, amiben megköszönte, hogy eljöttünk, pár dolgot a jövőre vonatkozó kollekciójával kapcsolatban meg az ilyen dolgokat. A monológ közben jelent meg a két eltűnt személyünk, igencsak felfrissült külsővel. Lemerem fogadni, hogy éppen szobáról jönnek. Gondolatomat már csak az is alátámasztotta, mikor Luhan átkarolta Flora derekát, aki kedvesen mosolygott fel rá. Szóval együtt vannak. Voltaképp örülök nekik és támogatom őket. Együtt csak erősebbek és végre nincsenek viszályok a kis családunkban. Ezután átinvitáltak bennünket a bálterembe a vacsorára, ahol szerencsére mi négyünket egy asztalhoz ültettek le.

            - Látom nagy az öröm –kacsintottam feléjük, majd együtt koccintottunk a békülésre.

            - Sokáig tartott, de végre mindennek vége. Most már senki sincs, aki közénk állna –tette hozzá Mia. Olyanok mindig lesznek, hiszen mi vagyunk az elsődleges célpont egész New Yorkban. De ezért is szép ez az élet.

Nyugisan telt a vacsoránk, kellően kibeszéltünk szinte mindenkit. Viszont egy körüzenet elég szépen belerondított az idilli esténkbe.

            „Szép a békülés, de ne felejtsétek, semmi nem tart örökké. Remélem nem felejtette el senki a kis titkos viszonyt Mia és Luhan között. Úgy látszik a történelem nem rég ismételte meg önmagát. Vajon lesz folytatás?” –állt az SMS-ben. Mindenki megkapta az üzenetet, aki fent van ezen az oldalon, ami úgy egész New York fiatal rétegét jelenti.

            - Ki lehet ez a névtelen? –kérdezte idegesen barátom.

            - Flora, remélem tudod, hogy soha nem tenném meg újra –nézett azonnal barátnőjére Mia.

            - Nyugi tudom, de kezd idegesíteni ez az idegen. Mit akarhat?

            - És mennyit tudhat még rólunk? –tettem fel a kérdést.

            - Ő küldte be a képet, meg a videót rólunk, szóval biztos olyan emberről van szó, aki egykor itt élt velünk, esetleg egy utálónk –gondolkozott Mia.

            - Amikből elég sok van, így kezdetben bárki lehet. Valami pontosabb kell.

            - BaekHyun, Jongin vagyok. Ki kell derítened, ki ez az alak! Minél hamarabb, ha lehet –hívtam fel azonnal barátunkat. Ő biztosan meg tud valamit. –De addig ne foglalkozzunk vele! –mondtam az asztalnál ülőknek.

            - Mi van, ha minden titkunkat és botrányunkat napvilágra fog hozni? Főleg, hogy az idő sem alkalmas, mivel mindannyian be szeretnénk jutni az egyetemeinkre és nem hiszem, hogy a Yale vevő lenne a szex képeinkre vagy ki tudja még mik fognak kiderülni –dühöngött Mia. Jó ebben igaza volt, de még csak egy dolog derült ki, és ha minél hamarabb leállítjuk a névtelen SMS-ezőt, akkor semmi mocskosabb dolog nem fog kiderülni rólunk.

Pár óra múlva mind hazafelé indultunk. Miának sietnie kellett, ugyanis a szülei holnap elutaznak és még el kellett intéznie velük pár dolgot. A párocskánk együtt tűntek el az egyik limuzinban, és ha nem tévedek Flora lakására mentek folytatni az estét. A kijáratnál belebotlottam két szépségbe, akikre elég volt rámosolyognom és máris követtek a kocsimhoz, így nekem sem kell egyedül töltenem az éjszakát.

Tao szemszöge

Már a vacsoránál elvesztettem Florát és az este további részében sem találkoztam vele, így jobbnak láttam, ha haza indulok. Miközben kifelé mentem, a lépcső alján találtam egy kis füzetet, amikbe különböző időpontok voltak felírva. Név nem volt rajta csak egy telefonszám, így inkább elvittem magammal és majd holnap megkeresem a tulajdonosát. Addig biztosan senkinek sem fog hiányozni az elveszett dolga. 

29. rész

Luhan szemszöge

Ott álltam egy helyben és néztem, ahogyan a gép felszáll, majd eltűnik a távolban. Kedvtelenül ültem vissza az autóba és néztem magam elé meredten.

            - Bocs, hogy ezt mondom, de mit vártál? Úgysem engedte volna, hogy megcsókold –mondta ki nyíltan Mia.

            - Tudom, de vannak pillanatok, mikor nem tudsz bánni az érzéseiddel –döntöttem neki a fejemet az ülés háttámlájának. Pár perc csönd után néztem rá a mellettem ülő személyre, mert túlságosan is feltűnt, hogy Mia bámul.

            - Te szereted Florát –bökte ki ferdén.

            - Mindegyikőtöket szeretem.

            - Tudod, hogy nem így gondoltam –nézett szigorúan. –Te szerelmes vagy Florába –mondta ki mosolyogva. Fogalmam sincs miért, de ez a mondat belém hasított. Üveges tekintettel bámultam az engem néző lányt. Nem tudtam semmit sem kinyögni, teljesen ledermedtem. Szerelmes. Szerelmes lennék? Lehet, hogy már régóta az vagyok, csak eddig nem mertem bevallani magamnak. Igen, én szeretem Florát. Én szerelmes vagyok belé. Mekkora egy balfék vagyok, hogy nem jöttem erre rá hamarabb. Azóta is együtt lennénk, minden máshogy lenne.

            - Szeretem Florát –leheltem magam elé ledöbbenve.

            - Akkor miért nem mondod meg neki?

            - Most ment el, nem lenne értelme és amúgy is utál. Semmit sem érnék el vele –lógattam le a fejem, mire kaptam egy erős ütést a karomba. –Ezt most miért?

            - Te tiszta hülye vagy –szidott meg mérgesen. –Szereted Florát és erre itt ülsz? Lehet, hogy úgy tűnik, mintha gyűlölne, de ismerem annyira, hogy tudjam, te sem vagy közömbös neki. Még mindig érez valamit irántad, de ha most nem lépsz, akkor ez a kis tűz is ki fog aludni benne. Ne most hibázd el Luhan –mondta őszintén a szemembe. Teljes mértékben igaza volt. Nem fogom hagyni, hogy más elvegye előlem. Flora az enyém és csak az enyém.

Tao szemszöge

Igazán jól éreztem magamat Florával kár, hogy ilyen hamar el kellett mennie. Kifizettem az ebédünket, felvettem a kabátomat, sálamat, majd sétálva indultam haza, úgyis közel laktam. A zord, hideg téli időjárás tökéletesen tükrözte számomra az itteni emberek viselkedését. Sokkal szívesebben maradtam volna Kínában, de most már késő ezen gondolkodni. Anyáéknak fontos, hogy itt legyenek és a családunknak is, így támogatom őket.

Másnap ZiHannal kellett beszereznünk pár dolgot a központban, így már reggel az ötödik sugárúton sétálgattunk a kezdetleges hóesésben, ami itt elég ritka volt ilyenkor.

            - Akkor kell pár fűszer még anyának, díszek és be kell mennünk apa öltönyéért is –sorolom a dolgokat a telefonomból.

            - Meg az én ruhám is a varrónál van –teszi hozzá a húgom.

            - Meg azt –bólintottam. Úgy egy óra múlva már csak a ruhákat kellett beszereznünk, de sajnos egy számomra nem kellemes párossal találtam szemben magamat.

            - Nocsak, kit látnak szemeink? –mosolyodott el gonoszan a barna.

            - Kicsapongok az örömtől, hogy találkozunk, de sajnos nekünk dolgunk van –próbáltam kitérni, de elállták az utamat.

            - Ne ilyen sietősen Huang. Beszélgessünk egy kicsit –billentette oldalra fejét a szőke. Mereven pillantottam ZiHanra, majd a két fiúra.

            - Menj el a ruhákért, mindjárt utánad megyek –mondtam neki, mire csak ferdén nézett rám, de teljesítette a kérésemet és elment. –Miről lenne szó?

            - Mit keresel Flora Rhodes közelében? Nem gondolod, hogy egy pofátlan senki vagy? –kérdezte nyersen és durván Luhan, mire nagy szemekkel néztem rá.

            - Nem, egyáltalán nem gondolom és csak beszélgettem vele egy kicsit. Vagy előtte tőletek kéne engedélyt kérnem? –cikázott a szemem kettőjük között.

            - Nem vagyunk vevők a humorodra és csakhogy tudd Florát nem érdeklik az ilyen jött-ment bevándorló fiúcskák. Egyszerűen csak megsajnált téged.

            - Szerintem hagyjuk, hogy ő döntsön arról, mit gondol más emberekről.

            - Te komolyan azt gondolod, hogy van esélyed nála? Hogy te lehetsz a következő barátja és veletek lesz tele a sajtó, meg minden oldal? –kérdezte gúnyosan és kissé sötéten JongIn.

            - Én –kezdtem bele, de nem tudtam befejezni.

            - Te csak menj vissza a saját kis világodba. A szüleidnek amúgy is szüksége van a segítségedre, mert nem hiszem, hogy olyan könnyen menne a dolguk –mosolyodott el féloldalasan Luhan.

            - Nem tartozol ebbe a világba, ezt ne felejtsd el! –vált keménnyé a barna. Csak felváltva néztem őket, mikor testvérem vékony hangját hallottam meg magunk mögött.

            - Tao, mennünk kell.

            - Találkozunk az iskolában Tao –mosolyodtak el. Összeszűkített szemekkel hagytam ott őket és indultam el ZiHannal haza.

            - Mit akartak tőled? –kérdezte azonnal.

            - Nem lényeg –zártam le ennyiben.

Luhan szemszöge

Egy hét telt el a szünetből. Karácsony után vagyunk két nappal. Semmit nem hallottam Flora felől azóta csak amikor megjelent egy-egy cikk a bulvárban róluk. Látszólag nagyon jól érezte magát Párizsban, aminek én csak örülök, hiszen így feltöltődve jön haza. Akkor viszont bevetem magam és nem hagyom, hogy még egyszer kicsússzon a kezeim közül.

Éppen a reggelimet fogyasztottam otthon, mikor a lakáj jött oda és egy levelet adott át nekem, pontosabban egy meghívót a Pink Partyra, ami ma este kerül megrendezésre. Minden évben sor kerül erre az eseményre és Flora anyja szervezi. Ezek szerint ma este jönnek haza. Ahogy elolvastam a levelet, máris csengett a telefonom.

            - Itt az idő remélem, készen állsz –hallottam meg Mia hangját.

            - Nyugi, Flora ma az enyém lesz –kortyoltam bele a kávémba.

            - Azért vigyázz, mert ő nem egy kis fruska, akit meg kell döntened. Ha megbántod vagy rosszat teszel vele, akkor azt én sem hagyom annyiban –figyelmeztetett.

            - Senkit nem lehet hozzá hasonlítani és nem tervezek semmi rosszat tenni vele. De nem hagyom, hogy az a Tao fiúcska ma belerondítson a tervembe.

            - Mit keres a képben Tao? –értetlenkedett a vonal túl végén.

            - Ez hosszú, de a lényeg, hogy ma kellene a segítséged.

            - Persze. Tizenegyre megyek a tervezőmhöz, gyere oda és megbeszéljük az estét –nyomta ki telefont. Felkaptam a kabátomat és már indultam is, hogy előkészítsem a terepet ma estére.

Flora szemszöge

Rossz volt eljönni Párizsból, nagyon fog hiányozni az ottani nyugodt légkör, de be kell látnom, hogy ez az én világom. Nem tudok tartósabb időre elmenni innen.

Egy másik kocsiba ültem, mikor leszállt a gépünk. Anyáék egyből a lakásunkra mentek, onnan pedig már indulnak is a parti helyszínére. Nekem viszont még el kellett intéznem pár dolgot, amik most fontosabbak. Megkértem az egyik szobalányunkat, hogy hozzák el a ruhámat, intézzék el a bulival kapcsolatos dolgaimat, így ezekkel most nem kell törődnöm.

A kocsi egy másik szintén híres hotel előtt állt meg, ugyanis nekem itt van a helyem, pontosabban a legfelső szinten. Miáék lakásán.

Kimért léptekkel szálltam ki a liftből és egyenesen barátnőmbe botlottam, aki tágra nyílt szemekkel nézett rám.

            - Flora? Máris itthon vagytok, és mit keresel itt? –habogott.

            - Úgy éreztem, beszélnem kell veled még a parti előtt –álltam meg előtte. –Sajnálom, hogy annyira durva voltam az elmúlt hetekben, csak hát itt volt a Luhanos ügy, aztán még JongIn is, meg a terhességed és ez már túl sok volt.

            - Nem kell bocsánatot kérned, megértem és én tehetek ezekről. Nem szabadott volna lefeküdnöm Luhannal, nem is értem miért tettem, de nagyon bánom.

            - A lényeg, hogy átgondoltam a dolgokat és minden barátságban vannak viták, de mi már testvérek vagyunk. Nincs olyan dolog, amit ne tudnánk megoldani. És hiányoztál.

            - Te is nekem –öleltük meg egymást. Ezennel vége a háborúnak. –És csak, hogy tudd Luhan nagyon bánja a dolgot és végig rád gondolt. Szerintem ma vele is beszélned kéne.

            - Az egy dolog, hogy neked megbocsájtottam, de ő más. Nem akarok még vele törődni. Most viszont mennem kell tovább, de este találkozunk –pusziltam meg, majd már el is jöttem. Ahogy a kesztyűmet húztam vissza véletlenül nekisétáltam valakinek.

            - Ne haragudj..Tao! –örültem meg neki.

            - Nem is tudtam, hogy hazajöttél –lepődött meg ő is.

            - Úgy fél órája, de sajnos rohannom kell. Jut is eszembe, nincs kedved eljönni a ma esti Pink Party-ra? Anya rendezi és örülnék, ha ott lennél –mosolyogtam kedvesen.

            - De, szívesen elmegyek –egyezett bele.

            - Rendben, majd elküldöm a címet. Akkor este –szálltam be a kocsiba és indultam is a lakásunk felé.

Pár óra múlva már a ruhámba járkáltam a szobámban és a fülbevalóm párját kerestem. Szerettem nagyon ezt az eseményt, mert New York legelőkelőbb embereit látni a rózsaszín összes árnyalatában olyan hangulatot teremtett, amit sehol máshol nem lehetne igazán megcsinálni. Anya teremtette ezt a hagyományt, ami egy fenomenális jó ötlet volt tőle. Legelőször 12 évesen vettem részt ezen, azóta se hagytam ki egyet se.

Egy igazán halvány rózsaszín ruhára esett a választásom, ami lepelként tekeredett körém. Igazából pánt nélküli lett volna, de a bal vállán egy ékkövekből kirakott pántszerűség díszelgett. A felső része szűkebb volt, viszont a derekamtól függönyként omlott le a fátyolszerű anyag. Gyönyörű volt, visszafogott, mégis eszméletlenül elegáns. Hajkoronámat egy nagyobb hajtűvel rögzítették meg, de semmi nem látszott belőle. Kilógó tincseim enyhe hullámokban ékeskedtek. Megfelelő ékszerek után, már indulhattam is az előkelő eseményre.

Majdnem mindenki ott volt, mikor megérkeztem. Üdvözöltem néhány embert, köszöntem anyának, majd egy pezsgőspohárral a kezemben jártam a termet, mikor egy kedves arcot láttam meg a pultnál.

            - Tao, nagyon örülök, hogy eljöttél –öleltem meg.

            - Én köszönöm a meghívást, csodálatosan néz ki itt minden, ahogyan te is. Gyönyörű vagy –nézett végig rajtam.

            - Köszönöm, te is jól nézel ki –dicsértem meg. Sötét szeméhez és hajához a rózsaszínes ing és sötétebb szürkés öltöny tökéletesen passzolt. Remekül elbeszélgettünk, mikor barátnőmtől kaptam egy SMS-t. Az állt benne, hogy azonnal menjek a bálterembe, ami egy emelettel fentebb volt. Nem értettem, de fontosnak tűnt, ezért elköszöntem Taotól, bár úgyis látom még az este folyamán és felsiettem. Senki nem volt ezen a szinten, kivéve a pincéreket, ezért óvatosan nyitottam be a hatalmas terembe.

            - Mia? –szólaltam meg. Hangom csak úgy visszhangzott a még üres helységben. Csak megterített asztalokat láttam, ugyanis az esti vacsorát itt fogják tálalni. Már indultam volna ki, mikor egy kéz ragadta meg a csuklómat. Az ijedségtől majdnem sikítottam, de ekkor egy tenyér fogta be a számat, hogy csöndben tartson, ekkor viszont megláttam a támadóm arcát és sötétben csillogó szemeit.