18. rész

Flora szemszöge

Hirtelen azt sem tudtam, mit tegyek. Teljesen ledermedtem Luhan kérdésétől. A kitűző. Ez a kitűző kiskorom óta megvan. Még apa adta egyszer azzal az indokkal, ha megtalálom szívem választottját, akkor ezt adjam neki. Mindig is nagy becsben tartottam, eszméletlen fontos nekem ez a piciny ékszerecske.

- Ez egyáltalán nem tartozik rád –húztam ki magam és próbáltam határozottan kiállni magam mellett.

- Szerintem meg igen. Mi lenne, ha mesélnék egy-két dolgot YiXingnek rólunk? –jött vészesen közel hozzám.

- Nem lehetsz ekkora szemét! –löktem el magamtól. –Szállj le róla, nem tehetsz semmit! A kitűző meg ott van, ahol lennie kell.

- Azt ne mondd, hogy szereted! –halkult el a hangja. Szomorú, meggyötört arca lett. Nem akartam összetörni, csakhogy végre leszálljon rólam. Meg akartam leckéztetni.

- Nem tudom, de nem tartozom magyarázattal neked.

- Tényleg ennyi lenne?

- Ne csak engem hibáztass! Tudod, mit kellett volna tenned, de nem csináltál semmit –elevenítettem fel a régi dolgokat.

- És most ezzel büntetsz? Csak egy kérdésemre válaszolj! Meg fogsz nekem bocsátani valaha? Úgy értem, soha többet nem lesz semmilyen kapcsolat sem közöttünk? –lépett közelebb. Vágyakozó szemekkel nézett rám. Nem tudtam mit feleljek.

- Soha többet nem lesz közöttünk semmi –jelentettem ki végül. Mintha pofon vágtam volna, szemei elsötétedtek, a szín kiment az arcából. Szerintem még soha senki nem mondott neki ilyet, főleg nem egy olyan személy, mint én. Lassú, kis léptekkel hátrált, majd bólintott pár aprót.

- Értem. További sok boldogságot –sziszegte mérgesen, majd hátat fordított és elhagyta az épületet. Tehetetlenül ültem le a lépcsőre. Szörnyen éreztem magam, nem ezt akartam. Olyan rossz volt látni az arcát, mintha én törtem volna össze. Vettem egy nagy levegőt, felálltam és visszamentem a terembe. A legkedvesebb mosolyomat erőltettem magamra és YiXinghez siettem.

- Ne haragudjatok –mondtam nekik. Éppen anyámmal és Mia anyukájával beszélgetett, mikor megláttam a kis tárgyat a ruhája ujján, ahogyan az italát tartotta. –Ohh ez biztosan beléd akadt, mikor veled sétáltam –vettem le róla gyorsan és elmélyesztettem a táskámba. Ennek a kitűzőnek máshol a helye. Egy gyors köszönés után már száguldottam is ki a teremből. Muszáj volt elmennem, nem bírtam itt maradni.

            - Flora, várj! –kiáltott utánam YiXing, de már csak az utcán ért utol.

            - Bocsi, de most sietnem kell –folytattam utamat a kocsimhoz.

            - Történt valami? Mert nem értek semmit. Rosszat mondtam? –fogta meg a kezemet.

            - Nem, nagyon élveztem a délutánokat, de sajnos ez nem mehet tovább –fordultam felé.

            - Miért? –lepődött meg.

            - Megmagyarázhatatlan az indok és sajnálom. Kedvellek, de mennem kell –zártam le, majd már pattantam is be a kocsimba és hajtottam el egyenesen a legismertebb művészeti iskolába a környéken. Nathanre volt szükségem.

Bent már ismerősként fogadtak, de egy szó nélkül haladtam el mellettük. Megkerestem testvéremet a hatalmas labirintusszerű épületben, ami nem bizonyult könnyű feladatnak. Az egyik színpadon láttam meg, miközben éppen gyakorolt. Ahogy megpillantott engem, azonnal lekapcsolta a zenét és felém sietett.

            - Flora, ezer éve nem jártál itt –örült meg nekem, majd megöleltem.

            - Épp itt volt az ideje.

            - Nem kéne suliba lenned? –szűkítette össze szemeit.

            - Nem voltál a villás reggelin, így muszáj beszélnem veled. A suli várhat.

            - Na, mesélj –ültünk le a színpad fekete padlójára és nekikezdtem a kis történetnek.

Mia szemszöge

Pár percre fordítok hátat és arra leszek figyelmes, hogy se Luhan, se Flora sincs sehol. Utána mondták, hogy el kellett menniük, de hirtelen távozásuknak okát senki nem tudta megmondani.

            - Te tudsz valamit? –mentem oda JongInhoz.

            - Nem. Luhan elhívta Florát beszélni, aztán elviharzott és őt követte a drága barátnőd is –ecsetelte a friss pékárukat nézegetve.

            - Hogy veheted ezt ennyire félvállról? Nem veszed észre, hogy gond van közöttük?

            - Ugyan Mia, sok mindenről nem tudsz még te –fordult teljes testével felém, alig pár centit hagyva magunk között. Egy lépést tettem hátra, miközben a terem felé pillantottam.

            - Ezt ne itt –súgtam. –Mellesleg tudom, hogy lefeküdtek –néztem szemeibe, amik egy pillanatra kitágultak, majd értetlenül pislogtak rám.

            - Akkor mit vagy így kiakadva? Nem egyértelmű a helyzet?

            - Azt nem mondta el Flora, hogy miért vesztek össze.

            - Konkrétan ezt nekem sem mondta el Luhan, de nem őrlöm magam rajta. Ők ketten majd megoldják, ez nem a mi játszmánk –rántott vállat. –De ha már így szóba jött, mi mikor folytatjuk a kis játékunkat? –vezette fel kezét a derekamra és hajolt közelebb hozzám.

            - Észnél vagy? Itt senki nem tudhat erről! –ütöttem a kezére.

            - Fent van egy lakosztály, gyere! –ragadta meg a kezemet és már húzott is a liftekhez. Csak ott tudtam kiszabadítani kezemet a szorításából.

            - Nem megyek veled sehova. Nem leszek a játékod, kétszer hibáztam, nem lesz harmadik –jelentettem ki határozottan, mire kaján vigyor jelent meg az arcán. Éppen kinyílt a szállításra alkalmas kis helység ajtaja, amin rögtön berántott, nekinyomott a falnak és már falta is ajkaimat. Egész testével leszorított, kezeimet lefogta. Nyelve mohón csatázott az enyémmel, amit nem bírtam viszonzatlanul hagyni. Sűrűn lihegve szakadt el tőlem, de nem húzódott el. Csukott szemekkel tartotta arcát közel az enyémhez.

            - Még mindig nem gondoltad meg magad? –suttogta. Ekkor figyeltem fel erekciójára, ami a hasamat nyomta.

            - Ezt nem szabadna –tartottam magamat, de igen bizonytalanul. Ahogy ezek a szavak elhagyták számat, még jobban nekem nyomta csípőjét, beleharapott alsó ajkamba és meghúzta kissé. Egy kis csilingeléssel nyílt ki a lift ajtaja és egy szó nélkül kulcsolta össze az ujjainkat és húzott a kibérelt szoba felé. Betolt az ajtón, bent megragadta a derekamat, eszméletlen közel húzott magához és nem indulatosan, hanem forrón, érzékien csókolt meg. Olyan jól esett, valahol megérintett belül. Átöleltem a nyakát és közelebb húztam arcát az enyémhez. Egy mély hümmögés hagyta el a száját, majd lassan kezdett el araszolni velem az ágy felé. Itt már semmi ellenkezés nem volt.  

Flora szemszöge

Másnap délelőtt egy könyvet olvastam a suli folyosóján. A kinti hideg miatt nincs sok kedvem a párkányon ücsörögni egyedül, ezért a benti ablakpárkányt választottam. Egy szerelmes lányoknak való regényt lapozgattam a kezemben, ami tökéletes terápiát nyújtott sebzett lelkemnek.

            - Egy mogyorós, dupla habbal egyenesen a kedvenc Starbucks kávézódból –nyújtotta elém barátnőm a már nagyon is ismert poharat.

            - Mivel érdemeltem ezt ki? –vettem át és kortyoltam bele. Tökéletes.

            - Nem hozhatok neked kávét csak úgy? –emelte fel a szemöldökét.

            - De, köszönöm.

            - És….hova tűntél tegnap? –kérdezett rá, mire kuncogni kezdtem.

            - Tudtam, hogy van valami hátsószándékod.

            - Ez nem hátsószándék, csak egyszerű érdeklődés. Szóval? –tette keresztbe karjait.

            - Dolgom akadt és mennem kellett –adtam egyszerű választ, amivel láthatólag nem tudtam meggyőzni, de szerencsére nem kérdezősködött.

Másnap reggel anya, Nathan és én együtt reggeliztünk a Muranoban. Nem mondhattuk szokványosnak ezeket az eseményeket, főleg azt nem, hogy hárman együtt vagyunk egy reggelen vagy bármilyen eseményen.

            - Gondolom valami nagyszabású partit terveztek péntekre –nézett rám anya, miközben szájához emelt egy saláta darabot.

            - Nem sokat tudok róla, Mia kezében van minden –magyaráztam.

            - Akkor állati lesz –nevetett Nathan, mire anya komoly lett.

            - Remélem nem gondoltad, hogy elmész?

            - Mi? Még szép, hogy megyek –zavarodott össze testvérem, ahogyan én is.

            - Nathan, a jövő héten bemutatód van és egy vizsgád is. Elég sokat kell gyakorolnod, nem a bulizással kéne foglalkoznod ezekben az időkben –oktatta ki anya.

            - Ezt nem mondod komolyan? Anya, ez az én szülinapon és ragaszkodom hozzá, hogy Nathan ott legyen és ott is lesz! –zártam le a témát, ami látszólag cseppet sem tetszett anyának, de nem érdekelt. Ebbe a dologba nem fog beleszólni.

            - Amúgy is hamarosan itt a téli bál. Mikor találsz egy lányt, akivel elmehetsz rá? -folytatta anya.

            - Nem ez a legfontosabb dolog, amivel manapság foglalkozom. Majd eljön velem Flora –pillantott rám mosolyogva, amit viszonoztam is.

            - Persze, tök jó lesz –mentem bele, de anya azonnal leállított bennünket.

            - Nem mehetsz a nővéreddel, milyen fényt vetne az ránk. Mindenki erről beszélne.

            - Nem érdekel, mit mondanak mások. A saját életemet akarom élni, szabályok nélkül –állt ki maga mellett öcsém, ami nem csak anyát, de engem is meglepett határozottságával.

            - Miről beszélsz Nathan? Ne itt rendezz jelenetet! –szidta le halkan.

            - Arról, hogy téged csak mások véleménye érdekel. Nem akarok lányt keresni kísérőnek, mivel nem érdekelnek –folytatta, mire ledermedve néztem rá.

            - Hogy érted ezt? –suttogta már anya. Ő sem találta a hangját, ahogyan én sem.

            - Úgy, hogy nem egy lánnyal szeretném leélni az életemet –halkult el testvérem.

            - T-te –dadogott a legidősebb közülünk.

            - Igen anya, meleg vagyok –jelentette ki egyszerűen, mire egyetlen szülőnk kezéből kiesett az evőeszköz és elfehéredett arccal nézett öcsémre, majd szája elé kapta a kezét. Engem is ugyanúgy ledöbbentett a hír, mint anyát, de azért jobban kezeltem, mint ő.

            - Nem, édes istenem, nem –mondogatta megállás nélkül anya, nem bírta elhinni ezt az egészet. Nathan egy szó nélkül állt fel és távozott az étteremből. Gyorsan észbe kaptam és utána szaladtam, de előtte anyához fordultam.

            - Ettől ő még ugyanolyan, mint volt –mondtam a szemébe, majd kirohantam a helységből. Nathan sehol nem volt ezért fogtam egy taxit és egyenesen a búvóhelyünkre mentem, de ott sem találtam. Telefonja ki volt kapcsolva, így el sem tudtam érni.

Tehetetlenül indultam el haza remélve, hogy ott megtalálom. Ilyen eseménydús reggeleim vannak mostanában, csak lenne már egy kis nyugodt szünet valamikor. Egyből testvérem szobájába mentem, ahol szerencsére meg is láttam az ágyán hasalva. Ez nem lesz könnyű.

17. rész

Mia szemszöge

Egy napig még a kiadónál tengettem óráimat, elmentem egy fürdőbe, hogy feltöltsem elfáradt pórusaimat, így ma mentem először iskolába. Éppen az ikrek meséltek valamit, mikor Flora jelent meg.

            - Azt hittem már nem is jössz –álltam fel.

            - Én járok gimibe, ellentétben veletek. Tegnap hova tűntetek?

            - Még nem álltam készen az iskolára, ne haragudj, elfelejtettem szólni. Amúgy te jól vagy? Nem beszéltünk, azóta...

            - Teljesen jól vagyok, miért ne lennék?-szólt közbe.

            - Remek, akkor ebédidőben megbeszélhetnénk anyukádnak a téli bemutatójának a meneteit. Még nem is meséltél róla semmit –ecseteltem, mikor gyorsan leállított.

            - Nem érek rá ma –szólt közbe.

            - Miért nem? –értetlenkedtem. Kissé oldalra pillantott zavartan, ekkor vettem észre, hogy nem messze állnak tőlünk Luhanék. Éppen nyitotta volna a száját, mikor egy rég nem látott személy tűnt fel.

            - Jó napot a hölgyeknek –köszönt vidáman. –Mehetünk? –nézett rá barátnőmre, mire az állam nagyjából a padlót súrolta.

            - Igen, persze. Majd este beszélünk –intézte hozzám szavait és együtt távoztak. Még mindig megdermedve néztem őket, mikor JongIn és Luhan lépett mellém.

            - Mit keres itt YiXing? –kérdezte a barna.

            - Fogalmam sincs –ráztam a fejemet.

Luhan szemszöge

YiXing? Ez most komoly? Mit keres ő megint a képben? Miért van Florával, miért mennek el és miért nem vagyok képes elfogadni ezt? Még jó hogy nem. Flora az enyém és ez a kis nemesi gyerek nem fogja elvenni tőlem.

            - Nyugodj meg! –lépett közvetlen mellém JongIn. Ekkor vettem észre, hogy Miaék sincsenek már  itt, körmömmel meg szinte lyukat vések a tenyerembe.

            - Hogy? Ennek nem így kéne lennie! –kiabáltam, még szerencse, hogy csak ketten voltunk.

            - Majd intézkedünk, de most nem tudsz mit tenni. Két nap telt el, várj, amíg leülepszik benne! –tanácsolta, amit elfogadhatónak találtam. Bementünk még a maradék óráinkra, legalább addig is elterelem a figyelmemet valamivel.

Flora szemszöge

Egy közeli étterembe mentünk, majd YiXing rögtön rendelt is mindkettőnknek. Kellemes hely volt. Homokszínű falak, sötétebb függönyök, teraszos elrendezés. Mi egy magasabb szinten ültünk, egy szépen megterített asztalnál.

            - Hogy telt a délelőttöd? –kérdezte, miközben kíváncsi szemekkel pásztázta arcomat.

            - Nem valami izgalmasan –adtam egyszerű választ.

            - Annyira sajnálom, hogy kihagytam a múltkori bált. Szörnyen érzem magam miatta.

            - Semmi baj, megértem, hogy dolgod volt.

            - Egy ilyen gyönyörű lánnyal, mint te csak egy ajándék lehet egy olyan fajta este –bókjára, csak elmosolyodtam és beleittam a boromba. Az biztos, hogy megnyerő személyisége van. Jól éreztem magam az ebéd alatt, aztán még haza is kísért. Egy újabb találkozót beszéltünk meg. Muszáj lesz valahogy túllépnem és ez tökéletes lehetőségnek bizonyul. Emellett kedvelem YiXinget. Jól néz ki, előkelő és megnyugtató természete van. Egy igazi úriember.

Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, egyből a szívemhez kaptam ijedtemben, ugyanis Mia bíráló pillantásával találtam szemben magam.

            - Hogy kerülsz ide?

            - Nem gondolod, hogy elfelejtettél valamit elmondani? –tette keresztbe karjait. Kívülről úgy nézhettünk ki, mint egy anya-lánya veszekedés. Mintha bármi rosszat tettem volna.

            - Az elmúlt napokban szerintem mindkettőnknek nehéz volt és nem hiszem, hogy mérgesnek kellene lenned rám, amiért nem mondtam el, hogy vele ebédelek –védtem magamat.

            - De arról sem tudok, hogy mi történt veled. Egyik délután azzal hívnak, hogy eltűntél, szerinted nem aggódtam?

            - De és sajnálom, csak akkor nem álltam készen, hogy elmondjam. Most meg feleslegesnek érzem elmondani.

            - Viszont én tudni akarok róla –jelentette ki határozottan. –Flora, mindent tudunk egymásról, nincsenek titkaink. Bármit mondasz, úgyis melletted leszek, akkor meg mitől félsz?

            - Nem félek, csak….ahh –túrtam idegesen a hajamba. Vettem egy nagy levegőt és kiböktem, ami belülről gyötört. –Lefeküdtem Luhannal.

            - M-mi? –dadogott össze-vissza. A szín kiment az arcából, tátott szájjal meredt rám. Tudtam, hogy sokkolni fogja a hír, de hogy ennyire?! Erre nem számítottam.

            - Azért nem ekkora bűn –szólaltam meg halkan.

            - Csak váratlanul ért. De hogy? Mikor? És miért? –kérdezgette kissé túlságosan is indulatosan.

            - A bálon először –kezdtem bele, de azonnal közbeszólt.

            - Először? Többször megtettétek?

            - Igen, de ez nem lényeg, ha már egyszer túl voltunk rajta. És nem tudom, csak megtörtént.

            - Akkor m-most mi van köztetek? –kérdezett rá óvatosan.

            - Már semmi. Ezért volt rossz kedvem, amit nagyon hosszú lenne elmagyarázni és fáradt vagyok, szóval én mentem aludni –jelentettem ki, majd elsétáltam mellette egyenesen a szobámba. Úgy ahogy voltam estem be az ágyamba és próbáltam teljes mértékben kiüríteni a fejemet. Hallottam, ahogyan Mia elment, mire csak kifújtam a levegőt. Ez sokkal nehezebben és rosszabbul ment, mint ahogy elképzeltem. Nem értem a reakcióját, mivel csináltunk már sokkal nagyobb hülyeségeket is, nem beszélve róla. Direkt nem hoztam fel előtte, hogy tudok róla meg JongInról, amitől csak még rosszabbul éreztem magam. Miért nem mondja el nekem? Itt volt a lehetőség, én bevallottam, erre ő csak hallgat és még el is ítél engem. Most nagyon igaz az, amit Taonak mondtam. Fojtogatva érzem magam, mintha minden erőmet elszívná ez a város. Nyugalmat akarok és egy megértő társat.

Egy hét telt el. Valamennyire csitultak a dolgok, de mindig van min idegeskedni. Viszont ez a hét az enyém és csak az enyém, mivel pénteken betöltöm tizennyolcadik életévemet.

            - És megkezdődött a visszaszámlálás –ölelt meg Mia, mikor hétfő reggel meglátott a folyosón. Azóta minden rendben van közöttünk, mintha semmi sem történt volna.

            - Öt napunk van még, szóval ne nagyon éld bele magad! –nevettem rajta.

            - Flora, ez a legfontosabb dátum. Péntek este átlépsz az érett, felnőtt nők táborába. Ezt nem lehet félvállról venni, de nyugi, én mindenről gondoskodni fogok –kacsintott, majd a keze után akartam kapni, de már ment is el.

            - Nem csinálhatsz semmit nélkülem! –kiáltottam utána, mire csak integetett egyet hátra, de felém sem nézett. Tehetetlenül ráztam meg a fejemet és fordultam meg, de szívem kis híján kiugrott a helyéről.

            - A frászt hozzátok rám –dorgáltam meg őket.

            - Sajnáljuk, nem akartunk megijeszteni –mosolygott sunyin JongIn. –Csak nem a péntekről beszéltetek? A misztikus este –karolta át a vállamat, mikor mellénk ért Luhan is. Egy pillanatra ránéztem, de rögtön el is vettem tekintetemet róla. Azóta sem beszéltem vele és nem is tervezem.

            - De arról és szeretném, ha semmi rosszat nem tennétek –néztem szigorúan rájuk.

            - Bármi rosszat is feltételeznél rólunk? –pislogtak ártatlanul.

            - Engedd, hogy ne válaszoljak –fintorogtam, majd ott hagytam őket.

Aznap délután ismét YiXinggel találkoztam és elvitt sétálni a Wall Street-re. Elég csípős volt az idő, így végül az egyik teaházban kötöttünk ki.

            - Nagy bulit tervezel péntekre? –kérdezte két korty között.

            - Mia vette kezébe a szervezést, így szinte semmiről sem tudok –húztam el kissé a számat.

            - Akkor ott őrület lesz –nevetett jóízűen. Olyan szép volt a mosolya, mikor nevetett. Egyre jobban kedveltem ezt az embert.

Luhan szemszöge

Másnap, szokáshoz hűen villás reggelivel indítottuk a napot. Erőltetett mosoly, hamis bájcsevejek, amikhez egyáltalán nem volt kedvem, de muszáj volt.

            - Fiam, ne vágj ilyen savanyú képet! –szidott meg kissé apám a svédasztalnál.

            - Igyekszem –motyogtam, majd magára hagytam, hadd beszélgessen JongIn apjával. Megkerestem barátomat, hogy valami más témával feldobjuk egymás kedvét, mikor két új vendég érkezett. Ujjaim csaknem szétroppantották az üvegpoharat a kezemben. Ajkaim szinte elfehéredtek, úgy szorítottam össze őket.

            - Ez.meg.mit.keres.itt? –tagoltam minden szót, miközben passzíroztam kifelé a levegőt magamból.

            - Úgy látszik Florával jött –válaszolta nyugodtan JongIn.

            - Azt látom, de minek? –akadtam ki.

            - Hé, nyugi. Lépj túl rajta, ne vegyél róla tudomást!

            - De nem tudom ezt megtenni. Érdekel és akarom –jelentettem ki elszántan. Végignéztem, ahogyan bemutatja az idősebb vendégeknek, bár őt szerintem mindenki ismeri. Olyan igazinak tűnt Flora mosolya, ahogy annak a senkinek az oldalán állt. Szörnyű volt számomra ez a látvány. Most tudatosult bennem igazán, hogy én mennyire akarom ezt a lányt, de ezt csak magamban tudom így kijelenteni. Igazából van olyan részem, ami még mindig nem hitte el. Így hogy mondhatnám ki neki? Képtelen vagyok rá.

Észrevettem, hogy felénk közelednek, mire felszívtam magam és megpróbáltam nem kimutatni utálatomat.

            - Fiúk, szeretném bemutatni nektek YiXinget. YiXing, ők itt JongIn és Luhan.

            - Igen, már sokat hallottam rólatok –fogott kezet mindkettőnkkel. Kissé ítélkezőnek találtam a tekintetét. Ám mikor kezet nyújtott felém, megláttam egy ici-pici dolgot. Ez a dolog, ami végleg összetört belülről. Megsemmisítve éreztem magam.

            - Ne haragudjatok, de beszélnem kell Florával –hadartam és már húztam is ki magammal az említett lányt. Kivittem a liftekhez, hogy kellően messze legyünk a többiektől.

            - Mit akarsz? –tépte ki kezét az enyémből. Szóval semmi nem változott.

            - Láttam a kitűzőt –közöltem, mire megfagyott. –Azt hiszed, nem tudom, hogy mit jelent?

16. rész

JongIn szemszöge

Idegfeszítő percek teltek el míg Miáék nappalijában ültünk egymással szemben és vártunk. Vártunk valami hírre vagy cselekményre, ami kicsit megnyugtatna mindkettőnket.

Egyszer találkozott a tekintetünk, amit el nem engedtünk hosszú ideig. Nem szólaltunk meg mégis valahogy éreztem minden gondolatát. Ezt a belső misztikus kapcsolatot Luhan érkezése szakította meg, amin mindketten meglepődtünk.

            - Te mit keresel itt? –kérdeztem nem túl kedvesen.

            - Neked is szia –fintorgott. –Kaptam egy csomó üzenetet és nem értek semmit. Mi folyik itt? –ült le egy karosszékbe.

            - Flora eltűnt. Nem válaszol senkinek sem a hívására, az anyja meg attól fél, hogy elment Londonba –mesélte Mia, mire Luhan arcán valami különös érzelem futott át. Összeszűkített szemekkel néztem, de ő csak az asztalt bámulta.

            - Nincs Londonban, nem rég még beszéltem vele –motyogta halkan.

            - Mi? Mikor? –hajolt közelebb az egyetlen női személy a szobában.

            - Úgy egy két órája.

            - És akkor nem történt semmi, amiért most eltűnt? –tettem fel kérdésemet, mire Luhan érdekesen nézett rám. Egy darabig nem is válaszolt csak próbált üres tekintettel méregetni engem.

            - Nem –mondta ki végül halkan. Szóval igen. Folytattam volna a gondolatmenetemet, de Mia telefonja zavart meg minket. Nem vettük le tekintetünket egymásról barátommal csak fél füllel figyeltünk.

            - Igen? Komolyan? Hála az égnek, de mi történt? Átmenjek?.....Jól van, köszi. Persze, szia –nyomta ki Mia, majd megkönnyebbülten sóhajtott egyet. –Nathannal van és minden rendben.

            - Hol volt? –kérdeztem.

            - Nem volt ideje elmondani, azt se, hogy mi történt vele, de a lényeg, hogy vele van.

           - Akkor én megyek is, van még egy kis dolgom –állt fel a szőkeség és már itt sem volt. Gyorsan pattantam fel, köszöntem el Miától és gyorsan utána rohantam. Kint az utcán értem utol és ragadtam meg a karját.

            - Mondd el! –néztem rá komolyan.

            - Mit?

            - Te is tudod. Mi történt Florával? Köztetek volt valami, igaz? Összevesztetek?

            - Semmi különös –indult volna el, de a következő mondatommal sikeresen itt marasztaltam.

            - Tudom, hogy lefeküdtetek. Láttalak titeket és tudod, igazán elmondhattad volna. Szóval újra kérdezem, mi történt?

            - Elment. Elvesztettem, bár igazából nem is volt az enyém. Igen, lefeküdtem vele, többször is és bármikor újra megtenném. Tudom, el kellett volna mondanom, ne haragudj, de eleinte nem akartuk. Aztán ma elhívott és elment –mesélte el szomorúan. Vajon van közöm ehhez? Én zaklattam fel ma, lehet elvetettem a sulykot.

            - Még bármi megtörténhet –próbáltam vigasztalni.

            - Nem, ez már nem fog –rázta a fejét. –Nagyon komoly volt és egy dologgal biztosította be magát nálam, ahonnan tudom, hogy nem lesz újrakezdés.

            - Te tényleg ilyen sokat érzel iránta? –emeltem fel a szemöldökömet.

            - Igen, nem, nem tudom. A szex vele fantasztikus, de nem csak erre vágyom. Lehet későn jöttem rá.

            - Te vagy Luhan, a nagy Luhan. Ha akarunk egy lányt, akkor azt meg is fogjuk szerezni –tettem vállaira kezemet, mire halványan elmosolyodott.

            - Nincs kedved berúgni? –nézett rám.

            - Ez az én barátom –veregettem hátba, majd már sétáltunk is az egyik közeli bárba, ami kétsaroknyira volt tőlünk.

Egy óra múlva már egy páholyban ücsörögtünk körülöttünk lányokkal és rengeteg piával. A cigaretta füstje szennyezte a levegőt és a kinti zene zajai szűrődtek át a falakon.

Elővettem a zakóm zsebéből egy új szálat, bár ez különbözött a többitől. Rákönyököltem az asztallapra és sunyin mosolyogtam barátomra, aki már nem igen látott tisztán, de igazából én sem.

            - Mehet? –kérdeztem, mire csak kábultan elmosolyodott.

            - Honnan szerezted? –nyögdécselte, míg lefejtette magáról az egyik lány karjait.

            - Jó helyről, na? Gyerünk, szívjuk el! –gyújtottam meg és tartottam elé, amit el is vett tőlem. Egy darabig nézegette a szálat, rám pillantott, majd jó erősen beleszívott a kevert anyagba. Nem először szívtunk füves cigit, egy-egy buli alkalmával jó pár szál elfogyott.

Néhány szívás után átadta nekem, majd én is megismételtem előbbi mozdulatait. Gyorsan jelentkezett is az eredmény és a hangulatunk hamar a tetőfogára hágott.

Valamikor hajnalban egymásba karolva ballagtunk végig az ötödik sugárúton és az állapotunkat legjobban azzal tudom jellemezni, hogy mindenen nevettünk. Nagyjából azt sem tudtuk hol vagyunk, de nem is volt rá szükségünk. Járásunk eléggé ingatag volt, kóvályogtunk, lábaink össze-vissza gabalyodtak. Ezután teljes képszakadás, semmire nem emlékszem.

Flora szemszöge

Teljesen lenyugodtam, miután beszéltem Nathannal. El is fáradtam, szemeimet alig tudtam nyitva tartani. Nathan támasztott oldalról és vitt haza, majd berakott az ágyamba. Nem akartam egyedül maradni, ezért velem aludt, ami eszméletlenül jól esett. Szorosan hozzábújtam és csak pusztán azzal, hogy mellettem volt nyugodtam le.

            - Köszönöm, Nathan –motyogtam már félig alvó állapotomban.

            - Nincs mit, Flora –ölelt át.

            - Imádlak öcsi.

            - Én is téged –hallottam a hangján, hogy mosolyog, majd együtt vetettük bele magunkat az álmok világába. Mikor már szinte teljesen önkívületemen voltam, hallottam, hogy az ajtóm kinyitódik, majd pár pillanattal később az illető távozik a szobámból. Túlfáradt voltam, hogy felemeljem a fejem és megnézzem a vendéget, ezért inkább nem foglalkoztam vele. Lehet anya nézett be, bár ezt nehezen tudom elképzelni.

Reggel semmi kedvem nem volt felkelni, de muszáj volt. Ettem pár falatot, elkészültem, majd most kivételesen sétálva indultam el. Zenét hallgatva ballagtam a rohangáló emberek között, miközben egy pohár mogyorós kávét szürcsölgettem a kedvenc kávézómból.

Hamarosan meg is érkeztem, bár meglepődve vettem észre, hogy sem Mia, sem az ikrek nem várnak a párkányon. Úgyis írtak volna, ha lenne valami így ezzel mit sem törődve mentem az első órámra.

Ebédszünetben a belső udvaron eszegettem a tésztámat. Ekkor tűnt fel, hogy se JongIn, se BaekHyun, se Luhan nem jött iskolába, bár az utóbbival nem is szívesen találkoznék most.

            - Szia, leülhetek? –zavarta meg a gondolkodásomat egy kedves hang. Az idegen fiú felé fordultam, aki, mint rájöttem, nem is volt annyira idegen.

            - P-persze –intettem, mire helyet foglalt velem szemben. –Tao, ugye?

            - Igen, tudod együtt járunk történelemre, meg már beszéltünk is.

            - Igen, most már emlékszem –mosolyodtam el halványan, de többre nem telt tőlem.

            - Baj van? Olyan kedvtelennek tűnsz –kezdett el ő is enni, miközben engem vizslatott.

            - Ez hosszú –hagytam annyiban.

            - Hát, ha szeretnél beszélgetni valakivel, akkor én itt vagyok –ajánlotta fel kedvesen. Nem is ismertem, mégis hihetetlenül jól esett ez a gesztus.

            - Nincs kedved suli után sétálni egyet? –tettem fel a kérdést, mikor már összeszedtem a cuccomat és készülődtem a távozáshoz.

            - De, hogyne. Megvárlak a lépcső aljánál –mosolygott egyfolytában.

            - Rendben –bólintottam, majd mentem tovább a dolgomra. Nem is értem, hogy miért hívtam el pont őt, de mintha ő egy sziget lenne vagy egy menedék. Mert ő pártatlan, nincs benne ebbe a sok zűrbe, ő olyan egyszerű. És nekem most erre van szükségem.

Mire végeztem az órákkal Tao már ott várt rám. Rögtön feltűnt arcán az a letörölhetetlen mosoly, mikor meglátott, majd együtt indultunk el a központ felé.

Sok témáról beszélgettünk, vettünk teát, amit séta közben iszogattunk, majd végül a parkban álltunk meg és telepedtünk le egy padra. Hideg szél fújdogált, ami teljesen passzolt az őszi időjáráshoz. Hamarosan téli ruhatárra kell váltanunk és jöhetnek a sütemények, meg a forró italok.

            - És miért is jöttetek New Yorkba? –kérdeztem, miközben a kocogó embereket vagy a sétáló párokat nézegettük.

            - Anyáék döntöttek így, mivel egy új étteremláncot akartak kiépíteni a keleti-parton. Én szívem szerint nem örültem ennek, mert az utolsó évemet Kínában szerettem volna befejezni, aztán úgyis elköltözök. Meg a New York-i élet nem áll igazán közel hozzám.

            - Igen, ezt az első héten észrevettem –kuncogtam, mire zavartan pislogott rám. –Az összetűzésed JongInnal –magyaráztam. –Nem ajánlatos abból a körből bárkibe is belekötni, mivel úgysem nyerhetsz.

            - Erre gondoltam. Itt mindenki olyan nagyra van magával, mert a szülei gazdagok. Ne vedd magadra, te nem ilyen vagy, de borzalmasnak találom ezt a fajta viselkedést, amit JongIn meg a barátai művelnek. Mintha ők lennének a ranglista tetején.

            - Mert ez így is van. Nem csak ők, hanem...

            - Ti is –vágott a szavamba egyhangúan.

            - Ez nem teljesen így van. De ez a város ilyen és ez ellen nem tudsz mit tenni. Mi ebbe nőttünk bele, a szüleink és visszamenőleg minden generáció ilyen volt és ilyen is lesz. De ennek nem csak negatív oldala van.

            - Valahogy még nem láttam meg a jót –nézett rám fekete szemeivel.

            - Csak átéled a szépet, de ahhoz benne kell lenned ebben az életformában. Viszont van egy dolog, amit jobb, ha megfogadsz. Ez egy ilyen világ, nem változtathatod meg. Vagy te is felveszed ezt az életstílust vagy élve fog felfalni. 

Erre a mondatomra csak meredten nézett engem és most először egy érzelmet sem láttam az arcán.

            - Nem akarlak megijeszteni, sokszor én is kiszállnék. Néha úgy érzem, mintha fojtogatnának –eveztem kissé más témára és vontam magamra a figyelmet.           

            - Akkor miért nem hagyod itt? –kérdezte halkan, amire rögtön tudtam a választ.

            ­- Mert nem lehet. Nem is tudnám. Ez velünk együtt jár –mosolyodtam el kínomban. Biztatóan a combjára tettem a kezemet, majd úgy döntöttünk, hogy mára elég volt ennyi magyarázat. Jól esett, hogy vele lehettem délután, amit meg is köszöntem neki, majd utunk másfelé vezetett minket. Meglepődve vettem észre, mikor egy ismerős alak várt rám a hotel előtt.

            - Hát te? –kérdeztem tőle. Tökéletesen nézett ki, elegáns öltözet, gyönyörű mosoly.

            - Szörnyen sajnálom a múltkorit és szeretném jóvátenni –kezdett bele. –Esetleg nem lenne kedved holnap velem ebédelni?

            - De, miért is ne –mosolyodtam el őszintén, mire YiXing ajkai is elégedetten, mégis izgatottan kunkorodtak felfelé.

15. rész

Luhan szemszöge

Úgy fél óra múlva az ágyamban feküdtünk, Flora a nyakamba bújt, vékony ujjaival rajzolgatott a mellkasomra, míg én a hátát és a haját simogattam.

            - Van valami, ami nem hagy nyugodni –kezdett bele halkan.

            - Mi lenne az? –vontam még közelebb magamhoz. Egy vékonyka kis lepedő választotta el meztelen testét az enyémtől.

            - Mi ez pontosan, ami köztünk van? –tette fel a kérdést, ami mélyen valahol mindkettőnkben bennünk volt. Hirtelen megállt a kezem a hátán és erősen gondolkodtam a válaszon.

            - Szerinted? –tértem ki egy kérdéssel, mire felkönyökölt, így a szemembe tudott nézni.

            - Nekem úgy tűnik, mintha csak szórakozás lenne. Mintha csak egymás kielégülésére szolgáló partnerek lennénk.

            - Ez nem így van –ráztam meg a fejemet, de nem engedte, hogy folytassam.

            - De igen. Én nem akarom, hogy így legyen –halkult el és sütötte le a szemét. –De így van. –motyogta.

            - Hé, ez nem igaz. Én sem akarom, hogy csak szexen alapuljon a kapcsolatunk.

            - De hát csak arról van szó –nézett újra rám.

            - Változni fog, hidd el! –hajtottam vissza fejét a vállamra és lassan mindketten elaludtunk.

JongIn szemszöge

Mia még aludt, mikor eljöttem tőle. Sokáig gondolkodtam, hogy megvárom, míg felébred, de végül jobbnak láttam, ha nem leszek itt.

Mire leértem a kocsi már ott várt és egyből indultam is Luhanhoz. Meg kellett beszélnem vele néhány dolgot. Nem telt bele hosszú időbe és már a lépcsőn ballagtam felfelé, ám mikor kinyitottam szobája ajtaját, ledermedtem és szinte szemeim kiestek a helyükről. Ahogy ott láttam a legjobb barátomat és Florát egymás karjaiban aludni, azt valahogy nem tudtam elhinni. Mindig is gondoltam, hogy van köztük valami, de ezt nem gondoltam. Arról sem tudtam, hogy lefeküdtek, és ha jól gondolom, nem most volt a legelső együttlétük. Arra lettem figyelmes, hogy hosszú ideig nézem őket és ujjaim szinte egy újabb markolatot vésnek a vastag falapba. Összeszorított ajkakkal csuktam be az ajtót és hagytam magam mögött a szobát.

Másnap mintha mi sem történt volna mentem iskolába. A diákokban még tisztán zajlott a tegnapi esemény, sokan suttogtak, kibeszélték egymás között a történteket, de hangosan senki nem mert felszólalni. Jól is tették. Mikor a folyosón jártam köreimet, megpillantottam Florát, ahogyan az egyik lánnyal cseveg. Egyből változtattam irányomon, majd pofátlanul csapódtam közéjük.

            - Ne haragudj, de beszélnem kell vele –mondtam a másik lánynak, aki meredten bólintott egyet és elment. Mosolyogva fordultam a személyemhez, aki összekulcsolt karokkal és összeszűkített szemekkel vizslatott engem.

            - Mi ilyen fontos? –kérdezte.

            - Beszéltél azóta Miával? Gondolom nem. Tegnap még nagyon fel voltál háborodva, hogy én mentem el hozzá és nem te –vezettem fel az eseményeket.

            - Mire akarsz kilyukadni? –halkult el a hangja.

            - Túlságosan is nyugodtan aludtál Luhan ágyában. Azt ne mondd, hogy ennyire elvarázsolt! –váltam gunyorossá. Arca ledöbbent, köpni-nyelni nem tudott.

            - Hogy kerültél oda? –nyögte ki végül.

           - Beszélni akartam Luhannal, de amint láttam te jobban lekötötted. Viszont meglep, hogy ennyire ledöbbentél. Csak nem elfelejtetted elmondani Miának, hogy az egyik legjobb barátunkkal bújtál ágyba? –húzódott félmosolyra a szám.

            - Erről senki nem tudhat! És amúgy sincs semmi közöd hozzá. Viszont az, hogy csak most jöttél ide hozzám az azt jelenti, hogy Luhan sem mondta el neked. Biztosan rosszul esik, hogy a legjobb barátod elhallgatta előled ezt a fontos dolgot, nem igaz?-húzta ki magát magabiztosan.

            - Engem ez hidegen hagy, édesem –néztünk egymásra sötéten.

            - Dehogy hagy. De ebben az esetben egyikőnk szája sem járhat el. És ha mégis, nyerő helyzetben vagyok, mert Mia fog tudni erről, viszont te hogy vezeted fel Luhannak? –nézett rám várakozó pillantással.

            - Ne aggódj értem, Luhannal tudok bánni –válaszoltam önelégülten. –És csak, hogy tudd, nem csak te vagy az, aki az egyik legjobb barátjával bújt ágyba –suttogtam a fülébe, mire megmerevedett. –Mia nem mondta? Érdekes. Biztosan rosszul esik neked, nem igaz? –simítottam végig arcélén.

            - M-miről beszélsz? –fagyott le.

            - Arról drágám, hogy miként feküdtem le Miával a bál után.

            - Leteperted részegen, mikor ő sem volt magánál? Erre lennél büszke?

            - Meg arra, hogy tegnap délelőtt, mikor Luhannal egymásnak estetek a szobájában mi ugyanezt tettük Miával –hajoltam közel arcához. Elködösült szemekkel nézett rám, össze volt zavarodva és láttam, hogy alig hisz a fülének.

            - Mia ezt nem tette volna meg –suttogta.

            - De még hogy megtette. Viszont egy valamit nem értek. Miért vagy ezen, így kiakadva? Undorítónak találsz? Akkor Luhanról mit gondolsz? Semmivel nem különb nálam, sőt.

            - Beteg vagy –mondta, majd remegve ment el mellettem és sietett ki az épületből.

Flora szemszöge

Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Nem mehettem Miához, mert ő sem tudja, hogy lefeküdtem Luhannal. Az nem kifejezés, hogy mennyire felkavart JongIn. Ha elképzelem, hogy ők ketten lefeküdtek a hányinger kerülget. Istenem, Mia hogy volt erre képes? Egy valamit tehettem, amihez azonnal neki is vágtam. Előkaptam a telefonomat és pötyögni kezdtem, majd fogtam egy taxit és indultam is a megfelelő helyhez. A Central park egyik jellegzetes szökőkútjához érve álltam meg és ültem le a szélére. A vendégem hamarosan megjelent és mosolyogva közelített felém. Rögtön meg akart csókolni, de eltoltam magamtól.

            - Mi a baj? –kérdezte ferdén.

            - Fejezzük be! Nekem ez nem megy –vágtam azonnal a közepébe.

            - Miért? Miről beszélsz?

            - Luhan, komolyan gondoltad, hogy bármi lehetne közöttünk? Ez nem normális. Nem akarok egy kapcsolatot, amiben csak egymást faljuk, miközben ki tudja mit csinál a másik és senki nem tudhat rólunk.

            - Miért ne tudhatnának? És tegnap beszéltük meg, hogy nem csak a szexen fog alapulni a kapcsolatunk.

            - De ez nem kapcsolat, ez egy kaland, amiben nem akarok benne lenni.

            - Mi történt? –kérdezte suttogva.

            - Semmi, csak gondolkodtam –hazudtam, bár részben igaz volt. –Tegyünk úgy, mintha ez a pár nap meg sem történt volna.

            - De megtörtént és mindketten akartuk, ahogyan most is. Tudom, mit érzel irántam és....

           - És te? Érzel irántam valamit vagy csak jó kielégülés vagyok számodra? –kérdeztem, miután sokáig kezdett neki egy mondatnak, de sosem fejezte be.

            - Tudod mi a válasz –nyögte ki végül.

            - De hallani akarom! Egyetlen egy szó, nyolc betűvel. Mondd ki és veled maradok, de ha nem, akkor elmegyek! –halkultam el. Egyikőnk sem akarta ezt, de így nem léphetünk tovább, ha nem döntünk véglegesen.

            - É-én…én –nyögdécselt zavartan.  

            - Hát ez az –mondtam elkeseredve, pedig megcsillant a remény. Egy utolsó szomorú pillantást vetettem rá, majd elsétáltam mellette. Könnyes arccal haladtam előre, mintha egy sötét végtelenségbe tartanék.

Egy komorabb, számomra kellemesnek nem mondható, de ebben a pillanatban és a lelkiállapotomból kiindulva tökéletes helyre kerültem. Egy magasabb színvonalú bárban ücsörögtem, meredten bámultam magam elé, miközben már a második koktélomat iszom, amit egy töményebb ital vezetett be. Az üvegpultnál támaszkodtam, míg rajtam kívül csak pár középkorú férfi tartózkodott, meg a csapos. Az egész teremben egy nyomasztó gitár hang hallatszott, ami csak még jobban a sarokba szorította a megsebzett belsőmet.

A telefonom sokszor jelzett, hogy nem fogadott hívásom, hangüzenetem vagy éppen SMS-em érkezett, de egyikre sem reagáltam semmit. Az sem érdekelt, hogy ki keres. Üresnek éreztem magam, kicsavarva, eldobva, mint egy használt ruhadarab. A sokadik csipogásra, már nem bírtam figyelmen kívül hagyni a mobilomat, így indulatosan nyúltam érte és néztem meg az értesítésemet. Fülemhez emeltem a készüléket, hogy lebírjam hallgatni az üzenetet.

           - Flora, ezredjére hívlak, hol vagy? Mindenki hívogat és keres téged. Figyelj, ismerlek, tudom, hogy gond van, de ne csináld ezt! Találkozzunk! Elmegyek egyedül és beszéljünk, de aggódom érted. Hívj vissza vagy üzenj, kérlek! –hallgattam Nathan édes hangját. Hogy én mennyire szerettem ezt a fiút. Annyit törődtünk egymással, ő volt a legjobb támaszom, a lelki társam. Persze Mia is, de Nathan, mindennél többet jelent nekem. Erőt vettem magamon és írtam neki egy rövid, de lényegre törő üzenetet, hogy jöjjön a Brooklyn-híd egyik lábához, a titkos helyünkhöz. Persze egyáltalán nem titkos, naponta több ezer ember sétál el előtte, de kiskorunkban mindig ide menekültünk együtt. Idejöttünk játszani, a problémák elől futottunk ide, mivel kicsiként azt hittük ezzel minden megoldódik, de már sajnos nem hihetek az ilyen tündérmesékben. Felvettem a táskámat és elindultam a számomra egy nagyon ismert helyre. Régen Nathan többször eltűnt, elszökött és sokszor itt találtam meg. Mindig itt rejtőzködött el, ahogyan én is. Mire odaértem már rám várt. Egyetlen egy pad volt egy nagyon öreg fa alatt, aminek elágazó kopasz koronáján keresztül járkált a szél, így megrezegtetve a száraz ágakat ezzel megnyugtató hangot adva. Senki nem volt már a környéken, a kivilágított híd magasodott felettünk a víz sötét felszíne csillogott a fényekben. Ahogy közelebb értem hozzá megindult felém és szorosan megölelt. El sem tudtam mondani mennyire jól esett, erre volt szükségem. Bátran engedtem útjaira könnyeimet és kapaszkodtam testvérembe.

           - Hé, mi történt? –húzott a padhoz és ültetett le szorosan maga mellé, míg karjaival közrefogta a felsőtestemet.

            - Olyan hosszú és zavaros, már nem bírtam velük –szipogtam.

            - Mia is téged keresett, meg JongIn is. Még anya is ideges lett, azt hitte megint elmentél Londonba apához.

            - Fura, hogy aggódik értem –mosolyodtam el kínomba.

            - Elmondod mi történt vagy inkább, majd később tegyem össze a darabokat? –kérdezte játékosan, mire csak bólintottam.

            - Elvesztettem valamit, amit nem akartam. Igazából nem is volt az enyém és senki nem tudott róla, de mégis fáj és érzem, hogy ott tátong a helye bennem –kezdtem el mesélni, kihagyva a leglényegesebb dolgot. A nevét.

14. rész

Mia szemszöge

Mintha a levegőben közelítettek volna felém SeHun szavai, de nem értek el hozzám. Ott lebegtem előttem, szinte láttam magam előtt őket, de nem bírtam beengedni őket az elmémbe.

            - Meleg? SeHun te meleg vagy? –jelent meg mellettem JongIn felháborodva, de én csak álltam, mint a cövek. Meredten bámultam a földet.

            - Igen az vagyok –erősítette meg kijelentését. A diákok körénk gyűltek, néhányan telefonnal rögzítették a nem mindennapi jelenetet.

            - De hogyan? És mi az hogy mi erről nem tudtunk? Nem gondolod, hogy el kellett volna mondanod? –folytatta mérgesen, mire Luhan is mellé sétált BaekHyunnal, Flora meg az én oldalamra.

            - Mit szóltatok volna, ha az elején megtudjátok, hogy meleg vagyok? Kinéztetek, gyűlöltetek volna, mert ilyen vagyok.

            - Könnyebben tudtuk volna kezelni, ha nem így szerzünk róla tudomást –folytatta Luhan.

            - És most mi lesz? Többet nem mutatkoztok velem, mert más vagyok? –kérdezte az exem, mivel kizárt dolog, hogy ez a kapcsolat folytatódjon. Hogy nem vettem észre eddig?

            - Ez nem ilyen egyszerű –válaszolta a szőke.

            - Gondoltam. Ne haragudjatok, hogy így kellett megtudnotok. Sajnálom Mia –intézte hozzám szavait, de még mindig a köveket bámultam a földön. Éreztem, hogy a körülöttem lévők rám szegezik tekintetüket, de magamban csak egy isteni csodáért imádkoztam, hogy eltakarjanak valami láthatatlanná tévő köpennyel és megszabaduljak ettől a helytől. Idegesítő csend vett körül. Miért nem szólal meg valaki? Végül csak halk lépteket hallottam, amiből arra következtettem, hogy SeHun elment. Az egész tömeg nyomasztó morajba tört ki, ahogyan mindenki elment a saját dolgára. Az itt maradt három ember mind felém fordultak, de én továbbra is csak néztem magam elé.

            - Mia –szólt hozzám lágyan barátnőm. Ujjai a karom köré fonódtak, de tudtam, ha egy perccel is tovább maradok, akkor összetörök. Kimért léptekkel indultam el egyenesen előre és haladtam le a lépcsőn. –Mia! –kiáltott utánam Flora, de valaki megakadályozta, hogy utánam szaladjon. Egyedül akartam lenni, csak ez járt a fejemben.

Flora szemszöge

Luhan fogta meg a kezemet, hogy megakadályozzon a távozásomban. Zavartan kapkodtam a fejemet a fiúk és legjobb barátnőm között.

            - Hidd el, hogy most egyedül akar lenni! –mondta a szőke szép szemű.

            - Istenem ez hogy történhetett? –túrtam a hajamba.

            - Majd én beszélek vele –mondta JongIn, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá.

            - Te? Miből gondolod, hogy téged szívesebben látna, mint engem?

            - Csak tudom és kész. Luhan, vidd haza! –biccentett felém, mire a megszólított megragadta a csuklómat és húzni kezdett maga után.

            - Nem. JongIn, nehogy elrontsd még jobban! –fordultam hátra, de a szőke csak ráncigált tovább.

            - Gyere, majd ő megoldja –karolta át a vállamat és vont maga mellé.

            - Mire készültök? –néztem rá.

            - Semmire. Én sem értem, mit akar JongIn, de hagyjuk, hadd tegye, amit jónak lát –nyomott be a kocsiba és indultunk is, de fogalmam sincs, hogy hova.

Nem sokkal később megérkeztünk egy villa elé az egyik leggazdagabb kerületben. Luhannál voltunk. A sofőr kinyitotta előttünk a kaput, ő viszont egy percre sem engedte el a derekamat, úgy tolt maga előtt, míg be nem értünk az elegáns házba. De ő itt sem állt meg, hanem a lépcső felé vitt és mentünk felfelé, egyenesen a hálójába. Ahogy beértünk egyből az ajtónak nyomott és hevesen tapadt ajkaimra. Reagálni nem volt időm, nyelve máris a számban munkálkodott.

            - N-ne Luhan, állj le! –löktem el magamtól.

            - Mi a baj? –lépett vissza elém.

            - Most derült ki, hogy SeHun meleg, a barátnőm össze van törve és te azt kérdezed, hogy mi a baj?

            - JongIn vele van, majd ő megoldja –ölelte át a derekamat és húzott magához.

            - De bűntudatom van, hogy mi itt szórakozunk, mikor ő szenved és nem vagyok vele –ecseteltem, mire csak végigsimított az arcomon.

            - Minden rendben lesz, de egy kicsit gondolj ránk! Majd én elterelem a figyelmedet, csak hagyd! –suttogta a fülembe, majd kis puszikkal kezdte el kényeztetni azt a területet, aztán a nyakamat harapdálta. Sóhajtottam egy nagyot, amit beleegyezésnek vett és a következő pillanatban már az ágyon feküdtem alatta.

JongIn szemszöge

Mivel tudtam, hogy Luhan lefoglalja Florát, legalább ők is együtt lehetnek, így nyugodtan mehettem Miához.

            - A kisasszony, most senkit nem szeretne látni –rohant elém a szobalánya, de nem igazán érdekelt. –Uram, álljon meg! Hagyja most magára Mia kisasszonyt! –jött utánam, miközben szeltem a lépcsőfokokat. Gyorsan beléptem a szobája ajtaján, majd hátra mosolyogtam Marthára és bezártam magunkat a szobába. Ekkor vettem észre Miát az ágyán hason feküdni. Egy párnát ölelgetett és halkan szipogott.

            - Bárki is az, tűnjön el! –morogta halkan, mire az ágyához sétáltam és befeküdtem mellé.

            - Hidd el, hogy most szükséged van egy megértő barát társaságára –válaszoltam halkan, mire megfordult és kérdőn nézett rám.

            - Te mit keresel itt? –nézett rám nagy szemeivel. Könnyes arca meggyötörten szemezett velem.

            - Segítek –válaszoltam egyértelműen.

            - Menj el! Kérlek!

            - Nem, nem hagylak egyedül –jelentettem ki határozottan. Egymás mellett feküdtünk, egymás felé fordulva.

            - Miért? Miért csinálod ezt? Miért foglalkozol velem?

            - Mert fontos vagy, ahogyan Luhan és Flora is. Nem hagyjuk cserben egymást. Főleg nem téged –néztem mélyen a szemébe.

            - Miért nincsen egy normális fiú sem? Miért csak az ilyeneket fogom ki? Komolyan a végén leszbikus leszek.

            - Hidd el nagyon megnézném, ahogyan egy lánnyal vagy, de a legnagyobb veszteség lenne, ha átpártolnál a másik oldalra –fejtettem ki a véleményemet, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

            - Nem is értem, hogy nem vettem észre? –lett nyugodtabb, vagyis már nem könnyezett és arca is sokkal jobb színben pompázott.  –Soha nem volt egy tüzes csókja sem, egyszer sem akart leteperni.

            - A helyében minden alkalmat kihasználtam volna –célozgattam egyfolytában.

            - El sem hiszem, hogy kihasznált. Mindenki előtt eljátszotta, hogy szeret, így senki sem gyanakodott, hogy meleg.

            - Nyugi, meg fogja kapni, amit érdemel.

            - Nem akarom, hogy bántsátok. Jó, haragszom rá, nagyon is, de valahogy mégsem tudom gyűlölni –magyarázta elveszetten. –Csak végre jönne már egy normális fiú, aki hetero és szeret.

            - Én hetero vagyok –mondtam halkan, mire érdekes arckifejezéssel pillantott rám.

            - Nem, te JongIn vagy –suttogta.

            - Ne így gondolj rám! –ráztam meg gyengéden a fejemet. Abban a pillanatban, ott a szemébe nézve valami furát éreztem.

            - Akkor hogy? –kérdezte, miközben egyre közelebb hajoltam hozzá, ő pedig szinte nem is vett levegőt.

            - Úgy, hogy én vagyok az, akire szükséged van –súgtam már az ajkai közé, majd megcsókoltam. Lassan indultunk neki, de most nem is kellett sietni, csak élvezni. Mindkettőnknek szüksége volt a kikapcsolódásra, a felejtésre. Ráfeküdtem, miközben ujjaimat hajába vezettem és nyelvem az övével kezdett játszadozni. Egy szempillantás alatt lettünk vadak és türelmetlenek. Téptük egymást, keze a felsőm alatt simogatta a hátamat, én pedig melléig toltam fel az ingét. Mindketten egyenruhában voltunk, így combjaihoz könnyen hozzá tudtam férni a szoknya alatt. Zakómtól máris megszabadított és elhajította, ezt követte a nyakkendőm, majd az ingem. Itt megállt és az egész hátamon végigsimított, majd széthúztam a lábait és közéjük nyomtam magamat. Visszahúztam az ingét és egy mozdulattal téptem szét rajta. Néhány gomb hangosabb koppanással jelezte a nem tetszését, de ezzel nem törődve bontottam ki belőle, amihez mindketten fentebb ültünk. Az ágy mellé ejtettem a fehér anyagot és mellkasommal nyomtam vissza az ágyra. Átöleltem a felsőtestét így teljesen egymáshoz simultunk. Egymás szájába sóhajtoztunk, teljesen összeolvadtunk. Ujjaival az övemet kezdte el bontogatni és lábfejével tornázta le rólam a nadrágomat. Lerángattam a szoknyáját, majd elszakadtam tőle, hogy szemügyre vehessem fekete csipkés fehérneműbe bújtatott tökéletes alakját.

            - Mit csinálsz? –kérdezte sűrűn lihegve, ami rám is jellemző volt.

            - Most minden részletre emlékezni akarok –válaszoltam erősen koncentrálva a testére.

            - Hagyjuk a mellékes beszédet –mondta, miközben felült hozzám, majd ledöntött, így ő került felülre. Csípőm felett ült és csókolt meg vadul, míg kezeimet azonnal fenekére tapasztottam.  Kaptam az alkalmon és kikapcsoltam melltartóját, így könnyedén hozzá tudtam férni melleihez. Azokkal kezdtem el játszadozni, miközben minden egyes mozdulatát az elmémbe véstem. Egy részletet sem akarok elfelejteni. Meguntam, hogy csak így elvagyunk egymással, így ledöntöttem magam mellé, levettem az alsómat és egyben az ő bugyijától is megszabadultam. Kinyúlt az éjjeliszekrényéhez és a felső fiókból elővett egy kis fóliacsomagot, amit a kezembe nyomott. Szó nélkül tettem fel gyorsan magamra, majd visszanyomtam a matracra és egy határozott lökéssel már benne is voltam. Mindketten felnyögtünk, de nem hagytam időt pihenésre, egyből gyors tempóban kezdtem el mozogni. Nem volt gondja vele, így folytattam, néha erősebb mozdulatokkal. Most mindkettőnknek erre volt szüksége, neki felejtés céljából, meg levezetés gyanánt, nekem pedig csak szimplán jól esett vele lenni. Emlékezni akartam arra, mikor szexelünk, így elhatároztam, hogy minél hamarabb újra lefekszem vele, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan fog történni.

Teljesen más volt vele együtt lenni, mint egy másik lánnyal. Lehet azért, mert ezer éve ismerjük egymást, meg hát Mia egy gyönyörű lány. Hozzáfogható sosem lesz. Körmeit húzta végig szinte az egész hátamon, mire egy hangos morgás tört fel belőlem. Valahogy most nem tudtam magam kontrollálni. Ilyen még sosem fordult elő velem, pedig jó pár lánnyal volt már dolgom. Minél mélyebbre akartam hatolni benne, ami látszólag sikeredett is, mert a harmadik ilyen próbálkozásom után hangosan élvezett el, amit szinte azonnal követtem én is. Izzadtan borultam rá, míg egymás elől kapkodtuk el a friss levegőt. De egy biztos, életem egyik legjobb együttlétén vagyok túl.