18. rész

Flora szemszöge

Hirtelen azt sem tudtam, mit tegyek. Teljesen ledermedtem Luhan kérdésétől. A kitűző. Ez a kitűző kiskorom óta megvan. Még apa adta egyszer azzal az indokkal, ha megtalálom szívem választottját, akkor ezt adjam neki. Mindig is nagy becsben tartottam, eszméletlen fontos nekem ez a piciny ékszerecske.

- Ez egyáltalán nem tartozik rád –húztam ki magam és próbáltam határozottan kiállni magam mellett.

- Szerintem meg igen. Mi lenne, ha mesélnék egy-két dolgot YiXingnek rólunk? –jött vészesen közel hozzám.

- Nem lehetsz ekkora szemét! –löktem el magamtól. –Szállj le róla, nem tehetsz semmit! A kitűző meg ott van, ahol lennie kell.

- Azt ne mondd, hogy szereted! –halkult el a hangja. Szomorú, meggyötört arca lett. Nem akartam összetörni, csakhogy végre leszálljon rólam. Meg akartam leckéztetni.

- Nem tudom, de nem tartozom magyarázattal neked.

- Tényleg ennyi lenne?

- Ne csak engem hibáztass! Tudod, mit kellett volna tenned, de nem csináltál semmit –elevenítettem fel a régi dolgokat.

- És most ezzel büntetsz? Csak egy kérdésemre válaszolj! Meg fogsz nekem bocsátani valaha? Úgy értem, soha többet nem lesz semmilyen kapcsolat sem közöttünk? –lépett közelebb. Vágyakozó szemekkel nézett rám. Nem tudtam mit feleljek.

- Soha többet nem lesz közöttünk semmi –jelentettem ki végül. Mintha pofon vágtam volna, szemei elsötétedtek, a szín kiment az arcából. Szerintem még soha senki nem mondott neki ilyet, főleg nem egy olyan személy, mint én. Lassú, kis léptekkel hátrált, majd bólintott pár aprót.

- Értem. További sok boldogságot –sziszegte mérgesen, majd hátat fordított és elhagyta az épületet. Tehetetlenül ültem le a lépcsőre. Szörnyen éreztem magam, nem ezt akartam. Olyan rossz volt látni az arcát, mintha én törtem volna össze. Vettem egy nagy levegőt, felálltam és visszamentem a terembe. A legkedvesebb mosolyomat erőltettem magamra és YiXinghez siettem.

- Ne haragudjatok –mondtam nekik. Éppen anyámmal és Mia anyukájával beszélgetett, mikor megláttam a kis tárgyat a ruhája ujján, ahogyan az italát tartotta. –Ohh ez biztosan beléd akadt, mikor veled sétáltam –vettem le róla gyorsan és elmélyesztettem a táskámba. Ennek a kitűzőnek máshol a helye. Egy gyors köszönés után már száguldottam is ki a teremből. Muszáj volt elmennem, nem bírtam itt maradni.

            - Flora, várj! –kiáltott utánam YiXing, de már csak az utcán ért utol.

            - Bocsi, de most sietnem kell –folytattam utamat a kocsimhoz.

            - Történt valami? Mert nem értek semmit. Rosszat mondtam? –fogta meg a kezemet.

            - Nem, nagyon élveztem a délutánokat, de sajnos ez nem mehet tovább –fordultam felé.

            - Miért? –lepődött meg.

            - Megmagyarázhatatlan az indok és sajnálom. Kedvellek, de mennem kell –zártam le, majd már pattantam is be a kocsimba és hajtottam el egyenesen a legismertebb művészeti iskolába a környéken. Nathanre volt szükségem.

Bent már ismerősként fogadtak, de egy szó nélkül haladtam el mellettük. Megkerestem testvéremet a hatalmas labirintusszerű épületben, ami nem bizonyult könnyű feladatnak. Az egyik színpadon láttam meg, miközben éppen gyakorolt. Ahogy megpillantott engem, azonnal lekapcsolta a zenét és felém sietett.

            - Flora, ezer éve nem jártál itt –örült meg nekem, majd megöleltem.

            - Épp itt volt az ideje.

            - Nem kéne suliba lenned? –szűkítette össze szemeit.

            - Nem voltál a villás reggelin, így muszáj beszélnem veled. A suli várhat.

            - Na, mesélj –ültünk le a színpad fekete padlójára és nekikezdtem a kis történetnek.

Mia szemszöge

Pár percre fordítok hátat és arra leszek figyelmes, hogy se Luhan, se Flora sincs sehol. Utána mondták, hogy el kellett menniük, de hirtelen távozásuknak okát senki nem tudta megmondani.

            - Te tudsz valamit? –mentem oda JongInhoz.

            - Nem. Luhan elhívta Florát beszélni, aztán elviharzott és őt követte a drága barátnőd is –ecsetelte a friss pékárukat nézegetve.

            - Hogy veheted ezt ennyire félvállról? Nem veszed észre, hogy gond van közöttük?

            - Ugyan Mia, sok mindenről nem tudsz még te –fordult teljes testével felém, alig pár centit hagyva magunk között. Egy lépést tettem hátra, miközben a terem felé pillantottam.

            - Ezt ne itt –súgtam. –Mellesleg tudom, hogy lefeküdtek –néztem szemeibe, amik egy pillanatra kitágultak, majd értetlenül pislogtak rám.

            - Akkor mit vagy így kiakadva? Nem egyértelmű a helyzet?

            - Azt nem mondta el Flora, hogy miért vesztek össze.

            - Konkrétan ezt nekem sem mondta el Luhan, de nem őrlöm magam rajta. Ők ketten majd megoldják, ez nem a mi játszmánk –rántott vállat. –De ha már így szóba jött, mi mikor folytatjuk a kis játékunkat? –vezette fel kezét a derekamra és hajolt közelebb hozzám.

            - Észnél vagy? Itt senki nem tudhat erről! –ütöttem a kezére.

            - Fent van egy lakosztály, gyere! –ragadta meg a kezemet és már húzott is a liftekhez. Csak ott tudtam kiszabadítani kezemet a szorításából.

            - Nem megyek veled sehova. Nem leszek a játékod, kétszer hibáztam, nem lesz harmadik –jelentettem ki határozottan, mire kaján vigyor jelent meg az arcán. Éppen kinyílt a szállításra alkalmas kis helység ajtaja, amin rögtön berántott, nekinyomott a falnak és már falta is ajkaimat. Egész testével leszorított, kezeimet lefogta. Nyelve mohón csatázott az enyémmel, amit nem bírtam viszonzatlanul hagyni. Sűrűn lihegve szakadt el tőlem, de nem húzódott el. Csukott szemekkel tartotta arcát közel az enyémhez.

            - Még mindig nem gondoltad meg magad? –suttogta. Ekkor figyeltem fel erekciójára, ami a hasamat nyomta.

            - Ezt nem szabadna –tartottam magamat, de igen bizonytalanul. Ahogy ezek a szavak elhagyták számat, még jobban nekem nyomta csípőjét, beleharapott alsó ajkamba és meghúzta kissé. Egy kis csilingeléssel nyílt ki a lift ajtaja és egy szó nélkül kulcsolta össze az ujjainkat és húzott a kibérelt szoba felé. Betolt az ajtón, bent megragadta a derekamat, eszméletlen közel húzott magához és nem indulatosan, hanem forrón, érzékien csókolt meg. Olyan jól esett, valahol megérintett belül. Átöleltem a nyakát és közelebb húztam arcát az enyémhez. Egy mély hümmögés hagyta el a száját, majd lassan kezdett el araszolni velem az ágy felé. Itt már semmi ellenkezés nem volt.  

Flora szemszöge

Másnap délelőtt egy könyvet olvastam a suli folyosóján. A kinti hideg miatt nincs sok kedvem a párkányon ücsörögni egyedül, ezért a benti ablakpárkányt választottam. Egy szerelmes lányoknak való regényt lapozgattam a kezemben, ami tökéletes terápiát nyújtott sebzett lelkemnek.

            - Egy mogyorós, dupla habbal egyenesen a kedvenc Starbucks kávézódból –nyújtotta elém barátnőm a már nagyon is ismert poharat.

            - Mivel érdemeltem ezt ki? –vettem át és kortyoltam bele. Tökéletes.

            - Nem hozhatok neked kávét csak úgy? –emelte fel a szemöldökét.

            - De, köszönöm.

            - És….hova tűntél tegnap? –kérdezett rá, mire kuncogni kezdtem.

            - Tudtam, hogy van valami hátsószándékod.

            - Ez nem hátsószándék, csak egyszerű érdeklődés. Szóval? –tette keresztbe karjait.

            - Dolgom akadt és mennem kellett –adtam egyszerű választ, amivel láthatólag nem tudtam meggyőzni, de szerencsére nem kérdezősködött.

Másnap reggel anya, Nathan és én együtt reggeliztünk a Muranoban. Nem mondhattuk szokványosnak ezeket az eseményeket, főleg azt nem, hogy hárman együtt vagyunk egy reggelen vagy bármilyen eseményen.

            - Gondolom valami nagyszabású partit terveztek péntekre –nézett rám anya, miközben szájához emelt egy saláta darabot.

            - Nem sokat tudok róla, Mia kezében van minden –magyaráztam.

            - Akkor állati lesz –nevetett Nathan, mire anya komoly lett.

            - Remélem nem gondoltad, hogy elmész?

            - Mi? Még szép, hogy megyek –zavarodott össze testvérem, ahogyan én is.

            - Nathan, a jövő héten bemutatód van és egy vizsgád is. Elég sokat kell gyakorolnod, nem a bulizással kéne foglalkoznod ezekben az időkben –oktatta ki anya.

            - Ezt nem mondod komolyan? Anya, ez az én szülinapon és ragaszkodom hozzá, hogy Nathan ott legyen és ott is lesz! –zártam le a témát, ami látszólag cseppet sem tetszett anyának, de nem érdekelt. Ebbe a dologba nem fog beleszólni.

            - Amúgy is hamarosan itt a téli bál. Mikor találsz egy lányt, akivel elmehetsz rá? -folytatta anya.

            - Nem ez a legfontosabb dolog, amivel manapság foglalkozom. Majd eljön velem Flora –pillantott rám mosolyogva, amit viszonoztam is.

            - Persze, tök jó lesz –mentem bele, de anya azonnal leállított bennünket.

            - Nem mehetsz a nővéreddel, milyen fényt vetne az ránk. Mindenki erről beszélne.

            - Nem érdekel, mit mondanak mások. A saját életemet akarom élni, szabályok nélkül –állt ki maga mellett öcsém, ami nem csak anyát, de engem is meglepett határozottságával.

            - Miről beszélsz Nathan? Ne itt rendezz jelenetet! –szidta le halkan.

            - Arról, hogy téged csak mások véleménye érdekel. Nem akarok lányt keresni kísérőnek, mivel nem érdekelnek –folytatta, mire ledermedve néztem rá.

            - Hogy érted ezt? –suttogta már anya. Ő sem találta a hangját, ahogyan én sem.

            - Úgy, hogy nem egy lánnyal szeretném leélni az életemet –halkult el testvérem.

            - T-te –dadogott a legidősebb közülünk.

            - Igen anya, meleg vagyok –jelentette ki egyszerűen, mire egyetlen szülőnk kezéből kiesett az evőeszköz és elfehéredett arccal nézett öcsémre, majd szája elé kapta a kezét. Engem is ugyanúgy ledöbbentett a hír, mint anyát, de azért jobban kezeltem, mint ő.

            - Nem, édes istenem, nem –mondogatta megállás nélkül anya, nem bírta elhinni ezt az egészet. Nathan egy szó nélkül állt fel és távozott az étteremből. Gyorsan észbe kaptam és utána szaladtam, de előtte anyához fordultam.

            - Ettől ő még ugyanolyan, mint volt –mondtam a szemébe, majd kirohantam a helységből. Nathan sehol nem volt ezért fogtam egy taxit és egyenesen a búvóhelyünkre mentem, de ott sem találtam. Telefonja ki volt kapcsolva, így el sem tudtam érni.

Tehetetlenül indultam el haza remélve, hogy ott megtalálom. Ilyen eseménydús reggeleim vannak mostanában, csak lenne már egy kis nyugodt szünet valamikor. Egyből testvérem szobájába mentem, ahol szerencsére meg is láttam az ágyán hasalva. Ez nem lesz könnyű.