22. rész

Luhan szemszöge

A többi emberrel mit sem törődve nyomtam a kocsi oldalának a saját testemmel és rágcsáltam édes párnáit. Ujjai a hajamat szántották, nyakamat szorongatták, míg kezemmel a derekán, fenekén körözgettem. Minden megszűnt körülöttünk, semmivel nem foglalkoztunk csak egymással. Istenem, de jó érzés ilyen kapcsolatban lenni, de mégsem érzem magamat teljesen őszintének, teljesen tisztának.

            - Ma reggel már néztem pornót, de nyugodtan folytassátok –hallottam meg legjobb barátom hangját mellőlünk és pár pillanat múlva közvetlen előttünk termett.

            - Neked is szia –szakadtam el barátnőmtől és néztem rá. Kelletlenül léptem Flora mellé, átöleltem a derekát, míg fejét a vállamra hajtotta.

            - Jó látni, hogy ilyen szoros a kapocs köztetek. Csodálkozom, hogy Florát nem zavarja az ügyed –nézett rám JongIn, miközben belekortyolt forró feketéjébe.

           - Milyen ügy? –pillantott fel rám értetlenkedve lánybarátunk. Villámokat szóró tekintettel meredtem JongInra, majd megpróbáltam nyugodt maradni.

            - Semmi, nem lényeges –vágtam rá, de már nyitotta is volna a száját, ha nem zavar meg minket egy diáklány, akinek eszméletlenül megörültem ebben a szituációban.

            - Flora, az igazgatónő hívat. A továbbtanulásodról van szó –mondta félénken, miközben alig mert ránk nézni.

            - Akkor ez fontos, később beszélünk –ment el gyorsan, de meg sem csókolt. Úgy érzem nem fogja elfelejteni ezt a kis párbeszédet.

            - Ezt meg miért kellett? Neked elment az eszed? –estem barátomnak azonnal, mikor ketten maradtunk.

            - Most miért vagy ennyire kibukva? Komolyan azt hiszitek, hogy soha nem fogja megtudni? –lépett közelebb határozottan, sötét tekintettel.

            - De meg fogja tudni csak majd később, pár év vagy hónap múlva. De ha így folytatod, akkor a hétvégére már mindenki tudomást fog szerezni róla –sziszegtem az arcába.

            - És Flora akkor biztos, hogy egy életre megutálna téged –mosolyodott el. Nem hittem a fülemnek.

            - Mi? Te erre hajtasz? Hogy szétmenjek Florával, de miért? –hitetlenkedtem.

            - Dehogy hajtok erre, de óriási botrány lesz belőle, ha kiderül a kis titkotok. Nagy port kavarna az egész városban, amit nem engedhetünk meg.

            - Te mindig csak azt nézed, hogy neked mi jó? –kérdeztem kicsit hangosabban.

            - Ha nem akarod, hogy eltapossanak akkor igen. Engem senki nem irányíthat és így nem is tudnak. Én állok a ranglétra tetején –vált komollyá.

            - Viszont az én ügyeimbe ne avatkozz bele és szállj le róla! Ezt nem teheted tönkre –hagytam ott és trappoltam be a suliba. Azt el sem tudom mondani, mennyire dühös lettem. Ha JongIn csinál valamit, amiért Flora szakítana velem, akkor azt nagyon meg fogja bánni.

Mia szemszöge

Volt egy fontos találkozóm reggel, így az első órámról lemaradtam. Egyedül sétáltam a folyosón, mivel minden diák a termekben roskadozott, de ekkor egy nagy ajtócsapódás csapta meg a fülemet, így a hang irányába mentem. Ekkor láttam meg Luhant, ahogyan nagy erővel vágja be a szekrénye záró lapját, majd frusztráltan dől neki.

            - Minden rendben? Miért nem vagy órán? –mentem oda hozzá.

            - Legkevésbé sem érdekel a tananyag és nem, semmi sincsen rendben –fújta ki feszülten a levegőt.

            - Mi történt? Összevesztél Florával? –húztam fel a szemöldökömet.

           - Nem, de egy hajszál kellett hozzá –nézett rám, de mivel nem értettem semmit, amit látott is rajtam, folytatta. – JongIn majdnem elmondta a titkunkat –bökte ki, mire kis híján megállt a szívem.

            - Hogy mi? De ugye nem? –estem kétségbe.

            - Nem szerencsére, de nem tudom mennyire maradt meg Florában.

            - Biztos nem felejtette el, ezért kell neked kiverni a fejéből –lettem határozott.

            - És azt hogy csináljam? –értetlenkedett.

            - Istenem, te vagy Luhan. Használd a csábos énedet vagy mit tudom én, de nem hiszem, hogy meg kéne mondani, pont neked, hogy mit csinálj egy lánnyal.

            - A csábos énemet? –súgta, miközben szemei az ajkaimra tévedtek és már csak azt vettem észre, hogy arca egyre közelebb került az enyémhez. Tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, de nem bírtam elhúzódni. Pedig már vagy két hónapja nem voltam így, de most igen és egyből fogságba ejtett a közelségével. A következő pillanatban már lágyan simogattuk egymás ajkait és egyre fűtöttebb lett a levegő. Belülről ostoroztam magamat, amiért ezt engedtem, de nem tudtam mit tenni ellene. Átfontam Luhan nyakát és csak sodródtam az árral. A percekig tartó csókunkat a csengő hangos zaja szakította meg, mire villámgyorsan szakadtunk el egymástól. Ijedten néztem rá, ahogyan ő is rám.

            - Istenem, ezt nem szabadott volna –kaptam ajkaimhoz, miközben próbáltam lenyugtatni hevesen dobogó szívemet. A folyosó szempillantás alatt megtelt diákokkal, de mi még mindig nem mozdultunk.

            - Sziasztok! Miért nem voltatok órán? –érkezett meg Flora és csókolta meg gyorsan a barátját, aki egy mosolyt erőltetett magára.

            - Dolgom van, sietek –hadartam és már ott sem voltam. Miért tettem ezt? Nem kellett volna, szörnyű barátnő vagyok. Ezt Flora soha nem tudhatja meg.

JongIn szemszöge

Pár percet még vártam, hogy lenyugodjak és csak azután mentem Luhan után. Direkt nem mentem a termem irányába, így kerültem a suli másik végébe. Ahogy felértem az egyik lépcsőn viszont egy érdekes kép fogadott. Kit versz át Luhan? Kemény arccal fotóztam le őket és csúsztattam a készüléket a zsebembe, ekkor viszont kicsöngettek. Nagyon rossz játékot űznek ezek ketten, de ha azt hiszik, hogy vesztesként fogok kikerülni belőle, akkor tévednek. Kim JongIn soha nem veszít.

Délután felmentem apához, hogy valami hírt közölhessen velem. Egykedvűen ültem le a nagy díványra a dolgozószobájában és vártam, hogy megérkezzen. Nem is telt bele sok időbe, de már nyílt is az ajtó.

            - Örülök, hogy eljöttél fiam –ült le az asztala mögé.

            - Hívtál, jöttem. Mi az, amit ilyen gyorsan el kell mondanod nekem? –támaszkodtam a kezemre.

            - Ez az utolsó hetetek a gimiből, aztán úgyis kezdődik a szünet. Mit szólnál, ha Párizsba mennénk erre az időre? –nézett rám megfontoltan.

            - Miért pont oda? –kérdeztem vissza.

            - Mindent megtudsz a maga idejében, de ez fontos lenne és nem csak nekem, de a családnak is. Nem is egy kérdés lenne, mert én már biztosan eldöntöttem, hogy utazok, viszont lényeges lenne, ha te is velem tartanál.

            - Még nem tudom, mit tervezek a szünetre, így nem tudom a választ –álltam fel.

            - A hétvégéig jó lenne, ha eldöntenéd. Számítok rád, JongIn –szólt utánam, majd távoztam a szobából.

Flora szemszöge

            - Nem akarom itt hagyni SeHunt –motyogta Nathan, miközben az ágyamon fetrengett és a párnámat dobálta.

            - Pár hetet kibírtok egymás nélkül –mondtam neki, közben pedig magamat nézegettem a tükörben és a hajamat vasaltam.

            - És mi van veled meg Luhannal? Nem fog hiányozni?

            - De, biztosan –tűnődtem el, de ekkor kopogtak az ajtómon.

            - A kocsi már lent várja kisasszony –szólt be egy szobalány, majd távozott is. Felkaptam a táskámat és indultam is.

            - Anyával mész a nagyterembe? –tápászkodott fel az öcsém.

            - Igen, elkezdték az előkészületeket és ezekben segítek neki –néztem hátra.

            - Mostanában elég sok időt vagytok együtt. Végre –tette hozzá mosolyogva.

            - Igen, mindketten próbálkozunk, de szerintem nagyon jól haladunk –bólogattam. –Most sietek, de este ehetnénk együtt.

            - Jó ötlet, majd rendelek valamit és közben megnézhetünk egy filmet –ment bele.

            - Oké, akkor majd este –dobtam neki egy puszit a levegőbe, majd a lift már vitt is le a földszintre. Bepattantam anya mellé a kocsiba és indultunk is a bemutató helyszínére.

            - Flora, szólnál a statisztáknak, hogy hozzák fel a kiegészítőket és kellene pár lámpa is még. A világítást pedig meg kéne csinálni, ugyanis sehogy sem áll még –intézte hozzám szavait anya a nagy rohangálás közben. 

            - Persze, de nyugi. A végén még összeesel –tettem kezeimet a vállára mosolyogva.

            - Nyugodt leszek, ha már ki fog nézni valahogyan ez a hely. Amanda, mik ezek a díszek? Én nem ezt rendeltem –rohant már tovább, így kuncogva, de megkerestem az embereket és kiadtam a feladatokat. Átnéztem a ruhákat, bár még van, ami nincsen befejezve, de nagyon jól néztek ki. Tetszett anyának ez a kollekciója, biztosan nagy sikere lesz.

            - Flora, de régen láttalak –jött oda Hyoni. Hyoni egy híres koreai modell volt, aki jelenleg anyával dolgozott.

            - Én is téged –adtunk két puszit egymás arcára. – Hogy vagy mostanában? Utazgatsz?

            - Igen, most jöttem vissza Japánból, ezután pedig a Thai szigetekre megyek egy reklám fotózására –mesélte boldogan.

            - Akkor sok sikert a továbbiakhoz –öleltem meg.

            - Köszönöm, ugye itt leszel a bemutató napján? –kérdezte kíváncsian.

            - Ki nem hagynám –mosolyogtam, majd neki mennie kellett próbálni. Régen sokat lógtunk együtt, számtalan partiba és zűrbe keveredtünk együtt.

 Visszaindultam, hogy megkeressem anyát és meg is találtam. Éppen egy fiú modellnek a ruháit igazgatta. Nekitámaszkodtam az egyik asztalnak és a telefonomat kezdtem el nézegetni. Volt egy üzenetem Luhantól, amire rögtön válaszoltam is.

Viszont kaptam egy olyan üzenetet, aminek nem akartam elhinni. A telefon majdnem kiesett a kezemből, szám tátva maradt és teljesen lefagytam. Ez nem lehet igaz. Nem hittem a szememnek, biztosan valami tévedés. Viszont az alatta lévő cikk eléggé alátámasztotta a kételyeimet. Éreztem, ahogyan könnyek gyűlnek a szemembe, de nem engedhettem, hogy eluralkodjanak rajtam az érzelmeim. Átverve, összetörve és kihasználva éreztem magamat.

Ebben a pillanatban csörgött a telefonom. Luhan volt az. Már a nevétől rosszul lettem, így rögtön kinyomtam a hívását. Hogy tehette? És pont Mia?

            - Flora drágám, akkor hány hely kell neked pontosan? Csak ketten lesztek Miával? –jött oda anya egy ülésrenddel a kezében. Utoljára a képre pillantottam, majd válaszoltam.

            - Csak egy hely kell. Mia nem jön.