23. rész

Flora szemszöge

            - Csak egy hely kell. Mia nem jön –jelentettem ki egyhangúan, mire anyának égbe szaladtak a szemöldökei.

            - Tessék? De hát ez kis kori hagyomány köztetek. Egyetlen egy bemutatót sem hagytatok még ki, mi történt? –kérdezősködött, de legszívesebben sírni támadt volna kedvem.

            - Közbejött valami –zártam le ennyivel. –Anya, nagy gond lenne, ha most hazamennék? –kérdeztem a könnyeimmel küszködve.

            - Nem, de minden rendben? Történt valami? –kérdezte aggódva.

            - Persze, csak elfáradtam. Holnap beszélünk –öleltem meg gyorsan és már ott sem voltam. Szerencsére a kocsi végig kint volt, így egyből bepattantam és szabadjára engedtem a feltörő dühömet és szomorúságomat. Amíg észnél voltam írtam egy SMS-t Nathannek, hogy ne várjon, így elmehetett SeHunhoz. Zokogtam, megállás nélkül zokogtam. Nem tudtam, minek higgyek. A telefonom egyfolytában csörgött, kicsi szünetet sem hagyva a nyugalmamnak, így odáig jutottam, hogy kikapcsoltam a készüléket. Senkiről nem akarok tudomást venni. A sofőr hazavitt, ahol egyenesen a szobámba mentem, nyakig bebújtam a vastag biztonságot szolgáló takaró alá és hagytam, hogy könnyeim hadd áztassák arcomat.

Elmondhatatlanul nagy fájdalmat éreztem. Miért? Erre a kérdésre szeretnék először választ kapni. Miért a legjobb barátnőm? Miért Luhan? Miért vertek át engem és miért használtak ki? Egyszerűen nem bírtam feldolgozni és elfogadni a tényt, hogy Luhan és Mia a hátam mögött kavartak. Remélem csak ennyi történt köztük. Nem tudnám elviselni, ha több lett volna. De Mia erre nem képes, legjobb barátnők vagyunk, sőt, többek annál. Addig-addig gondolkodtam és sírtam, míg teljesen elnyomott az álom.

Reggel iszonyatos fejfájással és nyúzottan keltem fel. Lefolyt smink, karikás szemek és megviselt arc fogadott, mikor belenéztem a tükörbe. Engedtem magamnak egy forró fürdőt, ami kicsit segített a közérzetemen. Megfésülködtem, lemostam az elkenődött vakolatot magamról, tiszta ruhát húztam magamra és így lépkedtem le a lépcsőn a földszintre.

Nathan nem jött haza az este, de a hírt már biztosan hallotta vagy látta, mivel az egész oldal ezzel van tele. Azzal a bizonyos képpel, ami az agyamba vésődött, és ami lelkileg összetört.

Semmi kedvem nem volt iskolába menni, de muszáj volt. Legfőbbképp azért, mert válaszokat akartam és hogy valaki elmagyarázza nekem ezt az egész sötét ügyet. Sötét és elszomorító. Mondhatni megsemmisítő, de nem nagyon akarom tovább címkézni a dolgot.

Ahogy megállt a kocsi a gimnázium előtt, rögtön egy hadseregnyi diákkal találtam szemben magamat. Voltak, akik kérdőn, mások sajnálkozva, büszkén vagy esetleg lenézően meredtek rám. Napszemüvegem egy láthatatlan pajzsként szolgált számomra. Mintha ezzel megvédeném magamat a külső ’támadásoktól’.

Ahogy beértem a folyosóra, a szempárok követni kezdtek. Megpróbáltam nem foglalkozni velük, de nehéz, mivel tudtam, miért ragadnak rám. Igazam is lett, ugyanis ahogy befordultam a szekrényemhez, már vártak rám. Mia és Luhan ideges, kétségbeesett tekintetével találkoztam.

- Flora, megmagyarázzuk –jött oda azonnal Mia, de feltartottam a kezemet jelezve, hogy nem kívánom a közelségét, amit meg is értett. Körülvettek minket a diákok, akik nagyon is zavartak engem.

- Mindenki tűnjön el innen! –mondtam normális hangnemben, de tisztán tudtam, hogy mindenki hallotta. Mivel senki nem mozdult ezért hangosabban próbálkoztam. – Nem hallottátok? Tűnés! – erélyesebb hangomra pillanatok alatt feloszlott a nagy tömeg. Hárman maradtunk, kezdődhet a beszélgetés. – Hallgatlak titeket – tettem keresztbe karjaimat.

- Ez nem úgy történt, ahogy megírták –kezdett bele Mia, de rögtön közbeszóltam.

- Akkor hogy? Véletlenül egymásnak estetek a folyosón? –kérdeztem cinikusan. – Csak mondjátok, hogy ez nem volt komoly! Hogy ez egy véletlen baleset és hogy nem volt semmi több –kértem őket. Túlságosan nagy csend állt be közénk. Miának egy könnycsepp gördült végig az arcán, ami a legrosszabb jel volt a világon.

- Esküszöm, hogy megbántam és nem akartam ezt…

- Mondjátok, hogy nem volt semmi! –emeltem fel a hangomat idegesen, talán összetörten. Már magam sem tudtam megállapítani, hogy pontosan, mit is érzek.

- Flora, annyira sajnálom –lehelte Mia, ugyanis már halkan sírni kezdett.

- Mi történt? –intéztem szavaimat ezúttal Luhanhoz, aki eddig csendben állt. Üveges tekintettel meredt rám. Szemei szomorúak voltak és megbánást sugároztak. – Ne kelljen még egyszer megkérdeznem –folytattam, miután nem jött válasz.

- Lefeküdtünk –bökte ki végül a szőke fiú halkan.

- Mikor? –kérdeztem rögtön.

- Legutóbb másfél hónapja –válaszolt őszintén.

- Legutóbb? –ízlelgettem magamban ezt a szót. Szóval több alkalomról volt szó, nagyszerű.

- Semmit nem jelentett, szörnyen megbántam. Tudom, hogy nem kellett volna, de akkor még nem voltatok együtt és –nem engedtem, hogy barátnőm, ha már nevezhetem annak, befejezze a mondókáját.

- Nem voltunk együtt? És ez feljogosít mindenre? Tudtommal előtte vesztünk össze és előtte köztünk már volt valami Luhan –néztem rá haragosan. – Ennyit jelentett volna?

- Nem, Flora nekem már akkor is fontos voltál, csak akkor utasítottál vissza és muszáj volt…

- Muszáj volt valakivel elfeledtetni a fájdalmat? –fejeztem be helyette. – És neked pont Miával kellett? Mia, azt hittem a legjobb barátnők vagyunk.

- Azok is vagyunk Flora. Nem tudom elmondani, mennyire sajnálom –sírta a szavakat, de egyiket sem tudtam elhinni.

- Ha azok lennénk nem tettél volna ilyet. Pláne nem többször. És közben még JongInnal is lefeküdtél, amit szintén nem mondtál el nekem. Szerinted az hogy fájt, hogy tőle kellett megtudnom?

- É-én –habogott össze-vissza.

- Mialatt együtt voltunk, addig is ment köztetek ez a románc? –kérdeztem rá.

- Nem, semmi. Azaz egy csók csattant el, de azt sem kellett volna –hadarta Luhan.

- Nem kellett volna? Legszívesebben hánynék tőletek? Mia, hogy tehetted? Luhan, nem te mondtad, hogy fontos vagyok neked, és hogy bizonyítani fogsz?

- Flora, én mindent komolyan gondoltam és soha nem fog többet előfordulni –mondta a szőke szépség.

- Igazad van, nem fog többet előfordulni, ugyanis itt vége, mindennek. Undorodom tőletek –szűrtem a fogaim közül.

- Flora –kezdett bele Mia, de elhallgattattam.

- Nem akarok többet hallani rólatok. Legyetek boldogak együtt –hagytam ott őket. Hallottam, ahogyan még a nevemet mondogatják, ahogyan még próbálkoznak, de legszívesebben elmenekülnék a világból, minthogy tudomást vegyek róluk. Kirohantam az iskolából és sétálva indultam el a hideg időben az utcán, miközben könnyeim mardosták az arcomat.

Mia szemszöge

Percekig csendben álltunk még. Halkan sírtam megállás nélkül. Mintha egy darabot téptek volna ki belőlem, Flora több mint egy barát nekem. Hogy tehettem ezt? Úgy mart belülről a lelkiismeretem, hogy alig bírtam elviselni.

            - Vége van –súgta halkan Luhan maga elé. – Hogy lehettem ekkora barom? Akartam Florával lenni, erre elszúrom az egészet –mérgelődött hangosan.

            - Elvesztettem a legjobb barátnőmet –fordultam felé könnyes arccal.

            - Magunknak köszönthetjük. Már a másodikat sem kellett volna megtenni, nem hogy a többit. Főleg, hogy most vele voltam, erre veled csókolóztam – ütött a falba indulatosan.

            - Rendbe kell hoznunk –lett nyugodtabb a hangom.

            - És mégis hogyan? Gyűlöl minket, ami érthető. Hogy hozod rendbe?

            - Várnunk kell. Le kell nyugodnia mindenkinek –lettem egyre határozottabb. Nem fogom elveszíteni Florát.

Flora szemszöge

A titkos helyünkre mentem, mert egyedül akartam lenni és tudtam, hogy Nathan-ön kívül senki nem fog ott keresni. Testvérem nem is tudott még semmiről, így senki nem zavarhat most. Sötétedésig üldögéltem ott gondolkodva az eseményeken. Többször újrajátszottam magamban a dolgokat, de semmi jót nem találtam a szálak között.

Még nem kezdődött el igazán az éjszakai élet, de már a Nap sem volt fent az égen, amit elősegített a téli időszak is. Egy átmeneti rész volt ez a város életében. Egyedül indultam el az utcákon, mikor valaki megfogta a kezemet hátulról. Először nem is láttam ki az a sötét miatt, majd mikor egy utcai lámpa megvilágította az illetőt, véltem felfedezni JongIn arcát.

            - Ne haragudj, de most senkihez nincs kedvem –mondtam halkan és próbáltam kiszedni karomat az ujjai közül, de persze nem jött össze.

            - Tudom mi történt és neked ital kell –indult el velem együtt egy bárba, ami nem messzire volt tőlünk. Bent azonnal kikért nekem két rövidet és egy koktélt, majd magának is rendelt egy ugyanilyen kört.

            - JongIn, nem akarok itt lenni –nyavalyogtam.

            - Hidd el, tudom, hogy mi kell most neked –tolta elém a kis poharat. Csak megforgattam szemeimet és lehúztam a keserű italt, ahogyan a másodikat is. JongIn egy halovány mosollyal nézte végig, majd ő maga is legördítette a két pohár tartalmát.

            - Hogy érzed magad? –kérdezte halkan.

            - Szerinted? A legjobb barátnőm lefeküdt a pasimmal, aki szintén az egyik barátom és ezt mindet a hátam mögött. Azt még talán el tudnám viselni, ha azelőtt történt volna, ahogy mi összejöttünk, de nem. Nagyon szar érzés –sóhajtottam, majd a koktélomba kortyoltam.

            - Megértelek –mondta, miközben mindent tudó pillantással méregetett engem. Mintha átlátna rajtam.

            - Hogyan? Ezt senki nem érti meg, és nem akarok többet beszélni az ügyről.

            - Akkor ne beszéljünk róla –kért ki még egy felest és onnantól egyre több kispohár halmozódott fel előttünk, de tény, hogy jobban éreztem magam utána, vagyis most ezt hittem.

Pár órával később már nevettünk mindenen, a bárban már csak mi maradtunk meg a csapos. Szerintem a fél készletet megittuk, aminek a hatása elég hamar elért minket.

Záróra után hagytuk el a helyet és ültünk be JongIn limuzinjába, ami kint várt ránk. Nem tudtam merre megyünk, de már a beszállás is nehéz volt, így semmivel nem foglalkoztam jelen pillanatban. Egy nagy nevető hullámból nyugodtunk le éppen, mikor JongIn vállára hajtottam a fejemet fáradtan.

            - Köszönöm –mondtam halkan, mire éreztem, hogy lenéz rám. Keze megfogta az enyémet, míg felemeltem a fejemet ujjai unszolására.

Nem tudom hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe, de már csak arra emlékszem, hogy hevesen faltuk egymás ajkait és estünk egymásnak az ülésen.

22. rész

Luhan szemszöge

A többi emberrel mit sem törődve nyomtam a kocsi oldalának a saját testemmel és rágcsáltam édes párnáit. Ujjai a hajamat szántották, nyakamat szorongatták, míg kezemmel a derekán, fenekén körözgettem. Minden megszűnt körülöttünk, semmivel nem foglalkoztunk csak egymással. Istenem, de jó érzés ilyen kapcsolatban lenni, de mégsem érzem magamat teljesen őszintének, teljesen tisztának.

            - Ma reggel már néztem pornót, de nyugodtan folytassátok –hallottam meg legjobb barátom hangját mellőlünk és pár pillanat múlva közvetlen előttünk termett.

            - Neked is szia –szakadtam el barátnőmtől és néztem rá. Kelletlenül léptem Flora mellé, átöleltem a derekát, míg fejét a vállamra hajtotta.

            - Jó látni, hogy ilyen szoros a kapocs köztetek. Csodálkozom, hogy Florát nem zavarja az ügyed –nézett rám JongIn, miközben belekortyolt forró feketéjébe.

           - Milyen ügy? –pillantott fel rám értetlenkedve lánybarátunk. Villámokat szóró tekintettel meredtem JongInra, majd megpróbáltam nyugodt maradni.

            - Semmi, nem lényeges –vágtam rá, de már nyitotta is volna a száját, ha nem zavar meg minket egy diáklány, akinek eszméletlenül megörültem ebben a szituációban.

            - Flora, az igazgatónő hívat. A továbbtanulásodról van szó –mondta félénken, miközben alig mert ránk nézni.

            - Akkor ez fontos, később beszélünk –ment el gyorsan, de meg sem csókolt. Úgy érzem nem fogja elfelejteni ezt a kis párbeszédet.

            - Ezt meg miért kellett? Neked elment az eszed? –estem barátomnak azonnal, mikor ketten maradtunk.

            - Most miért vagy ennyire kibukva? Komolyan azt hiszitek, hogy soha nem fogja megtudni? –lépett közelebb határozottan, sötét tekintettel.

            - De meg fogja tudni csak majd később, pár év vagy hónap múlva. De ha így folytatod, akkor a hétvégére már mindenki tudomást fog szerezni róla –sziszegtem az arcába.

            - És Flora akkor biztos, hogy egy életre megutálna téged –mosolyodott el. Nem hittem a fülemnek.

            - Mi? Te erre hajtasz? Hogy szétmenjek Florával, de miért? –hitetlenkedtem.

            - Dehogy hajtok erre, de óriási botrány lesz belőle, ha kiderül a kis titkotok. Nagy port kavarna az egész városban, amit nem engedhetünk meg.

            - Te mindig csak azt nézed, hogy neked mi jó? –kérdeztem kicsit hangosabban.

            - Ha nem akarod, hogy eltapossanak akkor igen. Engem senki nem irányíthat és így nem is tudnak. Én állok a ranglétra tetején –vált komollyá.

            - Viszont az én ügyeimbe ne avatkozz bele és szállj le róla! Ezt nem teheted tönkre –hagytam ott és trappoltam be a suliba. Azt el sem tudom mondani, mennyire dühös lettem. Ha JongIn csinál valamit, amiért Flora szakítana velem, akkor azt nagyon meg fogja bánni.

Mia szemszöge

Volt egy fontos találkozóm reggel, így az első órámról lemaradtam. Egyedül sétáltam a folyosón, mivel minden diák a termekben roskadozott, de ekkor egy nagy ajtócsapódás csapta meg a fülemet, így a hang irányába mentem. Ekkor láttam meg Luhant, ahogyan nagy erővel vágja be a szekrénye záró lapját, majd frusztráltan dől neki.

            - Minden rendben? Miért nem vagy órán? –mentem oda hozzá.

            - Legkevésbé sem érdekel a tananyag és nem, semmi sincsen rendben –fújta ki feszülten a levegőt.

            - Mi történt? Összevesztél Florával? –húztam fel a szemöldökömet.

           - Nem, de egy hajszál kellett hozzá –nézett rám, de mivel nem értettem semmit, amit látott is rajtam, folytatta. – JongIn majdnem elmondta a titkunkat –bökte ki, mire kis híján megállt a szívem.

            - Hogy mi? De ugye nem? –estem kétségbe.

            - Nem szerencsére, de nem tudom mennyire maradt meg Florában.

            - Biztos nem felejtette el, ezért kell neked kiverni a fejéből –lettem határozott.

            - És azt hogy csináljam? –értetlenkedett.

            - Istenem, te vagy Luhan. Használd a csábos énedet vagy mit tudom én, de nem hiszem, hogy meg kéne mondani, pont neked, hogy mit csinálj egy lánnyal.

            - A csábos énemet? –súgta, miközben szemei az ajkaimra tévedtek és már csak azt vettem észre, hogy arca egyre közelebb került az enyémhez. Tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, de nem bírtam elhúzódni. Pedig már vagy két hónapja nem voltam így, de most igen és egyből fogságba ejtett a közelségével. A következő pillanatban már lágyan simogattuk egymás ajkait és egyre fűtöttebb lett a levegő. Belülről ostoroztam magamat, amiért ezt engedtem, de nem tudtam mit tenni ellene. Átfontam Luhan nyakát és csak sodródtam az árral. A percekig tartó csókunkat a csengő hangos zaja szakította meg, mire villámgyorsan szakadtunk el egymástól. Ijedten néztem rá, ahogyan ő is rám.

            - Istenem, ezt nem szabadott volna –kaptam ajkaimhoz, miközben próbáltam lenyugtatni hevesen dobogó szívemet. A folyosó szempillantás alatt megtelt diákokkal, de mi még mindig nem mozdultunk.

            - Sziasztok! Miért nem voltatok órán? –érkezett meg Flora és csókolta meg gyorsan a barátját, aki egy mosolyt erőltetett magára.

            - Dolgom van, sietek –hadartam és már ott sem voltam. Miért tettem ezt? Nem kellett volna, szörnyű barátnő vagyok. Ezt Flora soha nem tudhatja meg.

JongIn szemszöge

Pár percet még vártam, hogy lenyugodjak és csak azután mentem Luhan után. Direkt nem mentem a termem irányába, így kerültem a suli másik végébe. Ahogy felértem az egyik lépcsőn viszont egy érdekes kép fogadott. Kit versz át Luhan? Kemény arccal fotóztam le őket és csúsztattam a készüléket a zsebembe, ekkor viszont kicsöngettek. Nagyon rossz játékot űznek ezek ketten, de ha azt hiszik, hogy vesztesként fogok kikerülni belőle, akkor tévednek. Kim JongIn soha nem veszít.

Délután felmentem apához, hogy valami hírt közölhessen velem. Egykedvűen ültem le a nagy díványra a dolgozószobájában és vártam, hogy megérkezzen. Nem is telt bele sok időbe, de már nyílt is az ajtó.

            - Örülök, hogy eljöttél fiam –ült le az asztala mögé.

            - Hívtál, jöttem. Mi az, amit ilyen gyorsan el kell mondanod nekem? –támaszkodtam a kezemre.

            - Ez az utolsó hetetek a gimiből, aztán úgyis kezdődik a szünet. Mit szólnál, ha Párizsba mennénk erre az időre? –nézett rám megfontoltan.

            - Miért pont oda? –kérdeztem vissza.

            - Mindent megtudsz a maga idejében, de ez fontos lenne és nem csak nekem, de a családnak is. Nem is egy kérdés lenne, mert én már biztosan eldöntöttem, hogy utazok, viszont lényeges lenne, ha te is velem tartanál.

            - Még nem tudom, mit tervezek a szünetre, így nem tudom a választ –álltam fel.

            - A hétvégéig jó lenne, ha eldöntenéd. Számítok rád, JongIn –szólt utánam, majd távoztam a szobából.

Flora szemszöge

            - Nem akarom itt hagyni SeHunt –motyogta Nathan, miközben az ágyamon fetrengett és a párnámat dobálta.

            - Pár hetet kibírtok egymás nélkül –mondtam neki, közben pedig magamat nézegettem a tükörben és a hajamat vasaltam.

            - És mi van veled meg Luhannal? Nem fog hiányozni?

            - De, biztosan –tűnődtem el, de ekkor kopogtak az ajtómon.

            - A kocsi már lent várja kisasszony –szólt be egy szobalány, majd távozott is. Felkaptam a táskámat és indultam is.

            - Anyával mész a nagyterembe? –tápászkodott fel az öcsém.

            - Igen, elkezdték az előkészületeket és ezekben segítek neki –néztem hátra.

            - Mostanában elég sok időt vagytok együtt. Végre –tette hozzá mosolyogva.

            - Igen, mindketten próbálkozunk, de szerintem nagyon jól haladunk –bólogattam. –Most sietek, de este ehetnénk együtt.

            - Jó ötlet, majd rendelek valamit és közben megnézhetünk egy filmet –ment bele.

            - Oké, akkor majd este –dobtam neki egy puszit a levegőbe, majd a lift már vitt is le a földszintre. Bepattantam anya mellé a kocsiba és indultunk is a bemutató helyszínére.

            - Flora, szólnál a statisztáknak, hogy hozzák fel a kiegészítőket és kellene pár lámpa is még. A világítást pedig meg kéne csinálni, ugyanis sehogy sem áll még –intézte hozzám szavait anya a nagy rohangálás közben. 

            - Persze, de nyugi. A végén még összeesel –tettem kezeimet a vállára mosolyogva.

            - Nyugodt leszek, ha már ki fog nézni valahogyan ez a hely. Amanda, mik ezek a díszek? Én nem ezt rendeltem –rohant már tovább, így kuncogva, de megkerestem az embereket és kiadtam a feladatokat. Átnéztem a ruhákat, bár még van, ami nincsen befejezve, de nagyon jól néztek ki. Tetszett anyának ez a kollekciója, biztosan nagy sikere lesz.

            - Flora, de régen láttalak –jött oda Hyoni. Hyoni egy híres koreai modell volt, aki jelenleg anyával dolgozott.

            - Én is téged –adtunk két puszit egymás arcára. – Hogy vagy mostanában? Utazgatsz?

            - Igen, most jöttem vissza Japánból, ezután pedig a Thai szigetekre megyek egy reklám fotózására –mesélte boldogan.

            - Akkor sok sikert a továbbiakhoz –öleltem meg.

            - Köszönöm, ugye itt leszel a bemutató napján? –kérdezte kíváncsian.

            - Ki nem hagynám –mosolyogtam, majd neki mennie kellett próbálni. Régen sokat lógtunk együtt, számtalan partiba és zűrbe keveredtünk együtt.

 Visszaindultam, hogy megkeressem anyát és meg is találtam. Éppen egy fiú modellnek a ruháit igazgatta. Nekitámaszkodtam az egyik asztalnak és a telefonomat kezdtem el nézegetni. Volt egy üzenetem Luhantól, amire rögtön válaszoltam is.

Viszont kaptam egy olyan üzenetet, aminek nem akartam elhinni. A telefon majdnem kiesett a kezemből, szám tátva maradt és teljesen lefagytam. Ez nem lehet igaz. Nem hittem a szememnek, biztosan valami tévedés. Viszont az alatta lévő cikk eléggé alátámasztotta a kételyeimet. Éreztem, ahogyan könnyek gyűlnek a szemembe, de nem engedhettem, hogy eluralkodjanak rajtam az érzelmeim. Átverve, összetörve és kihasználva éreztem magamat.

Ebben a pillanatban csörgött a telefonom. Luhan volt az. Már a nevétől rosszul lettem, így rögtön kinyomtam a hívását. Hogy tehette? És pont Mia?

            - Flora drágám, akkor hány hely kell neked pontosan? Csak ketten lesztek Miával? –jött oda anya egy ülésrenddel a kezében. Utoljára a képre pillantottam, majd válaszoltam.

            - Csak egy hely kell. Mia nem jön.

21. rész

Flora szemszöge

Másnap délután az Upper East Side-ra tartottam sétálva, ugyanis Luhannal volt találkozóm. Ezt még ma reggel beszéltük meg, mikor eljöttünk a buli helyszínéről. Magamat se értettem, de belül izgultam. Pár méterről már megpillantottam, ahogyan a falnak dőlve engem vár. Nagyon jól nézett ki, mint mindig, de mégis idegességet láttam rajta.

            - Szia! –derült fel az arca, mikor meglátott és azonnal hozzám lépett, hogy egy édes csókot adhasson.

            - Szia –köszöntem, mikor elengedett. Ujjainkat összefűzte és bementünk egy teaházba. Kellemes meleg fogadott ott minket a kinti hideghez képest. Mindketten kikértünk egy egzotikus, forró italt, amit rögtön szürcsölgetni kezdtünk a beszélgetés közben. Mondhatom, hogy ez a legelső randink, ami tökéletes.

Mia szemszöge

            - Nem Martha, a jelentkezést még ma le kell adni. Nem késhetünk vele, ez nem egy kis önkéntes estére való feliratkozás –hadartam a telefonba, miközben a suli folyosóit jártam.

            - Igenis kisasszony, máris feladom a levelet –esedezett a vonal túl végén. Idegesen nyomtam ki a mobilomat, mikor valaki nekem jött.

- Ne haragudj, nem láttalak –mondta rögtön a fiatal lány.

- Ez nagyobb sértés, mint az, hogy nekem jöttél –morogtam. Ekkor láttam meg ZiHant, aki bocsánatkérő pillantásokkal meredt rám. –Te? Milyen régen hallottam felőled.

            - Mostanában a suli könyvtárában segédkezem, ami elég sok időt elvesz –mesélte boldogan.

            - Máris unom az életedet, mellettem többet tanulnál. Gyere és figyelj! –indultam el és örömmel vettem észre, hogy szorgosan követ engem. - Ha akarsz lenni valaki a közeljövőben, akkor ahhoz úgy is kell viselkedned. Nem kell könyvtárban dolgoznod és kérlek, hanyagold az ilyen ruhadarabokat –néztem rá kicsit fintorogva.

            - Nem hiszem, hogy szükségem lenne erre –motyogta halkan, mire megálltam és keményen a szemébe néztem.

            - De, igenis szükséged van ezekre. Elsős vagy, ilyenkor a legfontosabb, hogy megalapozd a későbbi éveidet különben az iskola és a város is ki fog golyózni. Te döntesz, hogy királynő leszel vagy egy árnyék –állítottam választás elé. Ártatlan arccal nézett rám, mikor valaki átölelte a derekamat és a fülemhez hajolt.

            - Jó reggelt szépség –hallottam meg JongIn hangját, mire idegesen löktem le magamról a karjait.

            - Még nem végeztünk –néztem ZiHanra, majd megragadtam JongIn csuklóját és elráncigáltam onnan. –Hogy lehetsz ekkora barom? Nem csinálhatsz ilyeneket mások előtt! –húztam be egy sarokba.

            - Ne legyél ilyen morci –jött közelebb, de ellöktem.

            - Állj le! Attól, hogy párszor lefeküdtünk, még nincs semmi sem közöttünk.

            - Ugyan, mondd, hogy nem élvezted! Mondd, hogy nem tennéd meg újra! –hajolt közel arcomhoz és végig húzta telt ajkait az enyémen.

            - Kérlek, ne csináld ezt! –hangom halk volt és semmi magabiztosság sem származott belőle. Mélyen a szemembe nézett, majd egy szó nélkül hagyott magamra. Élesen fújtam ki a levegőt és dőltem neki a falnak. Teljesen össze vagyok zavarodva. Nem tudom, mit akarok.

Pár nap telt el azóta, és mint kiderült Luhan és Flora nagyon is remekül érzik magukat egymás mellett. Elég szokatlan nekem főleg, hogy most már nyilvánosan is egymást falják. Különös érzés fog el, ha rájuk gondolok, amit Luhannak meg is mondtam az egyik este, mikor egy szórakozóhelyen voltunk mi négyen.

            - Nem korai ez? –kérdeztem tőle. Csak ketten voltunk egy messzebbi folyosón.

            - Egyáltalán nem. Régóta szenvedünk egymással, végre elértünk idáig –magyarázta teljes magabiztossággal.

            - Ennyire biztos vagy magadban? Kettőtökben? –néztem rá komolyan.

            - Igen –vágta rá. –Tudom, mire gondolsz, de nem érdekel. Az régen volt és nem mondom, hogy semmit sem jelentett, de közel sem annyit, mint most Florával.

            - Nem volt az olyan régen Luhan –ráztam meg a fejemet.

            - Ezt úgy mondod, mintha zavarna a kapcsolatunk –szűkítette össze szemeit.

            - Dehogyis, csak félek. Mi van, ha megtudja?

            - Soha. Soha nem tudhatja meg Flora, hogy mi történt –tiltakozott. Láttam, hogy sehova nem jutunk ezzel a beszélgetéssel, így visszamentünk a többiekhez.

Leültem a nagy fehér díványra és durcásan gördítettem le a torkomon az italomat, miközben a kacérkodó új párocskánkat figyeltem. Boldognak tűntek, amit nem akartam elrontani, tényleg nem, de zavar, hogy Flora nem tud a titkunkról. Főleg úgy, hogy még friss, mert ha évekkel ezelőtt történt volna, akkor nem érdekelne, de így bűntudatom van.

            - Csak nem fúrja valami az oldaladat? –huppant le mellém JongIn és vetette át karját a vállamon.

            - Most ne kezd ezt! –morogtam a poharamba.

            - Édesem, nem áll jó neked ez a savanyú szín –simított végig az arcomon.

            - Szexeljünk –mondtam ki, mire kicsit meghökkent, de rögtön vissza is nyerte a magabiztosságát és egy kaján vigyorral hajolt közelebb hozzám.

            - Ennyire megkívántál? –emelte fel pajkosan a szemöldökét. – Akkor ezt vehetem a feladatomnak?

            - Nem, mivel te is akarsz engem, így ez csak egy kör, nem feladat –világosítottam fel. – Szóval, jössz? –néztem rá, mire csak közelebb jött és megcsókolt, majd már haladtunk is a lift felé, ahol nem is kell mondanom, de rögtön egymásnak estünk. Én nyomtam őt a falnak és irányítottam mindent. Éhesen csámcsogtam telt ajkain, miközben egyre fentebb tűrte a ruhámat és fenekemet markolászta. Mélyen szántottam barna tincseit, teljesen egymásba fonódtunk. Szó szerint kivágódtunk a liftből és az egyik szobába mentünk, ahol már semmi óvatosság nem volt. Utána már viszont sokkal nyugodtabban éreztem magam.

Luhan szemszöge

Egy hete mondhatjuk magunkat egy párnak Florával. Olyan kellemes, nyugodt volt ez az idő, nem is értem miért nem léptem hamarabb. Ma éppen őt kísértem fel a lakosztályukba suli után, mikor hirtelen megállt az előtérben.

            - Mi az? –kérdeztem értetlenkedve.

            - Üres a ház. Ugye tudod, mit jelent, ha senki sincs itthon? –nézett rám sejtelemesen, mire csak egy mindent tudó pillantással mosolyogtam rá és már csókoltam is puha ajkait. Elballagtunk közben a konyhapultig, majd felültettem rá, beálltam lábai közé és combjait kezdtem el simogatni. Kibontotta a nyakkendőmet, ami most lezserül lógott a nyakamban és az ingem felső gombjait is kiszabadította. Pár hümmögést engedtünk ki magunkból, miközben ágyékom az övét súrolta, ezzel is fokozva a vágyat kettőnk között. Már kezdtek volna eldurvulni a dolgok, mikor egy köhintést hallottunk meg magunk mögül, mire szétváltunk egymástól. Flora lepattant a pultról és együtt néztünk a hang irányába, ahol megláttuk Nathant és SeHunt. SeHun? Mit keres ő itt?

            - Ne haragudjatok, nem akartunk zavarni –mondta a fiatalabbik.

            - Semmi baj, nem tudtuk, hogy itthon vagytok –habogta Flora kissé zavartan. Eléggé kínos a helyzet.

            - Akkor mi felmegyünk –mondta barátnőm öccse és a két fiú hamarosan eltűntek.

            - Mit keres itt SeHun? –fordultam Florához, mikor kettesben maradtunk.

            - A testvéremmel van együtt, olyan aranyosak –válaszolta természetesen, miközben kiöntött kettőnknek két pohár narancslevet.

            - Ez kicsit hideg zuhanyként ért most engem –nyeltem nagyot.

            - Bocsi, én már megszoktam –simított végig a karomon.

            - Jut is eszembe, hol tartottunk? –hajoltam hozzá, mire csak kuncogni kezdett és újra egymásra találtak ajkaink. Már lendültünk volna bele, mikor újabb hangokat hallottunk.

            - Ohh Luhan, nem tudtam, hogy itt vagy –jelent meg Flora anyja. Érdekes tekintettel nézett végig rajtunk, majd illedelmesen üdvözöltem.

            - Sylvia, milyen régen láttalak –mosolyogtam rá elbűvölően.

            - Flora, meg kéne beszélnünk még pár dolgot a divatbemutatóval kapcsolatban –nézett a lányára, mire éreztem, hogy az én időm lejárt.

            - Nekem úgyis mennem kell. Örülök, hogy láttalak –adtam két puszit az idősebbik arcára, majd barátnőmhöz fordultam. –Hamarosan beszélünk –csókoltam meg, majd már el is jöttem.

Flora szemszöge

            - Nem is tudtam, hogy ennyire komoly köztetek Luhannal –kezdett bele anya, ahogy lement a lift az említett személlyel.

            - Hát igen, komoly. Vagy legalábbis most mindketten próbálkozunk –vettem el egy darabka süteményt a pultról, amin jóízűen nyammogni kezdtem. – És mit kell megbeszélnünk? –kérdeztem tőle, miközben ő valami papírokat nézegetett.

            - A téli bemutatóm díszleteit, modelleit, lebonyolításának a részleteit gondoltam átbeszélni egy kis péksütemény és valami meleg ital társaságában. Mit szólsz? –nézett rám olvasó szemüvege mögül. Anya rendkívül fiatalos nő volt, remekül nézett ki mindig is, de mint mindenkin, rajta is meglátszik az idő vasfoga.

            - Egy anya-lánya programot találtál ki? – esett le kissé az állam.

            - Néha szerintem ránk férne –bólogatott mosolyogva. Nagyon megörültem, hogy ilyenekre gondol, amibe természetesen boldogan mentem bele, így felkaptuk a kabátunkat és már indultunk is az egyik híres cukrászdába. Mindketten kikértünk egy-egy süteményt, egy bögre forró csokit, előpakoltuk a dossziékat és falatozás közben átmentünk minden kis részleten. Meg sem tudom mondani, mikor volt az utolsó ilyen alkalom közöttünk, de a nagy bemutatókra mindig együtt szoktunk készülni anyával. Ez ezeréves hagyomány közöttünk.

            - Kellenek majd nektek a szokásos belépőjegyek? –nézett fel rám. Miával ugyanis kislány korunk óta minden bemutatón ott voltunk a háttérben a modellekkel, a ruhákkal és csodálattal néztük az ottani embereket.

            - Igen, persze –vágtam rá, miközben nagyot kortyoltam a fehér csokis forró italomból.

           - George már lefoglalta a jegyeket Párizsba a karácsony előtti utolsó nagy bemutatóra. Viszont eszembe jutott, hogy mi lenne, ha mindhárman elmennénk, és ott töltenénk a karácsonyt? –kérdezte, amin nem kicsit lepődtem meg.

            - Szerintem ez remek ötlet –mosolyodtam el, mert tényleg örültem neki. Csak mi hárman, elszakadva egy kis időre ettől a helytől. Szükségünk van erre. –Nathannek is biztosan tetszeni fog –tettem hozzá, majd ennek örömére egy újabb meseszép édességet rendeltünk és ettük meg jókedvűen. Anya valamilyen változáson megy keresztül, de minden szempontból pozitív az eredmény. Lehet, hogy van valami hátsószándéka, de jelenleg csak élvezem a helyzetet.

20. rész

Flora szemszöge

Annyira kába voltam, hogy egy darabig fel sem fogtam, mi történik velem. Pár perc cuppogás után fordítottam el a fejemet. Az egész szobában sötét volt, viszont az egyik nagy üvegablakon beszűrődő fény megvilágította a támadóm arcát.

            - Luhan –leheltem nevét, mire haloványan, bár láttam, hogy elmosolyodik. Arcával közelebb hajolt, kivette a hullámcsatot a hajamból, így vastag fürtjeim leomlottak, amibe jó mélyen túrt bele. Orrunk szinte összeért, homlokomnak támasztotta a sajátját.

            - Kívánlak Flora, el sem tudom mondani mennyire –súgta érzékien, mire tüdőmbe akadt a levegő.

            - Ne, Luhan, ezt nem szabad –feszítettem mellkasának tenyeremet, de lefogta kezeimet magunk mellett.

            - Miért nem? Annyira sajnálom a múltkorit. Adj még egy esélyt, kérlek! Esküszöm, hogy nem fogod megbánni.

            - Tudod, mit akarok és ezt te nem tudod megtenni. Én így nem akarok tőled semmit –világosítottam fel.

            - De meg tudom tenni, csak kell egy kis idő. Érzem, nagyon, csak még nem vagyok képes kimondani, de megéri várni. Kérlek, csak legyél türelmes és bebizonyítom. De szükségem van rád Flora, akarlak –búgta, miközben mélyen a szemembe nézett. Olyan igaznak tűntek szavai, de nem tudtam, hogy higgyek neki vagy ne. Akartam, mert nekem is hiányzik Luhan, csak nehéz beismerni, de így van. Hosszan néztem szemeibe, amik valami választ vártak tőlem, de nem szavakkal tettem meg ezt. Ujjaimmal nyakát fogtam két oldalról és csókoltam meg szenvedélyesen. Egyből viszonozta is, miközben átölelte a derekamat, ezzel teljesen magához vonva engem. Heves csatát vívtak nyelveink, hol az én, hol az ő szájában. Kezem hol haját, hol vállait markolgatták, mikor letoltam róla a zakóját. Vette a célzást és kilépett cipőjéből, de ajkaimat el nem engedte egy percre sem. Én is ledobtam magas sarkúmat, majd azonnal nekinyomott a falnak, mire egy kisebb nyögés hagyta el a számat. Ágyékát erősen dörzsölte hozzám és nadrágján keresztül éreztem kezdetleges merevedését. Egyenként kezdtem el kigombolni ingjét, majd földre hajítottam és végigsimítottam mellkasán. Éreztem, ahogyan forr a bőre, de azt magamról is el lehetett mondani. Megfogta egyik lábamat és csípője köré vonta, majd combomat markolgatta. Kisebb lökéseket, köröket végzett ágyékával, mire lihegve szakadtam el tőle. Egymás elől kapkodtuk a levegőt, majd derekamnál fogva húzott el a faltól és sétált el velem a nagy franciaágyig. Mielőtt lefektetett volna rá, megfogta a ruhámat és lehúzta rólam. Lágyan csókolt meg és nyomott le a puha matracra, majd befeküdt lábaim közé. Kezei felfedező útra indultak az egész testemen, miközben csókjaival letért a nyakamra és a kulcscsontomra. Ujjaimmal mélyen szántottam szőke tincseit, annyira hiányzott már az érintése, a közelsége, hogy teljesen elvesztettem az eszemet.

            - Luhan, akarlak –sóhajtottam hangosan, mire visszamászott hozzám, megpuszilta ajkaimat, majd hajamat simogatva nézett szemembe.

            - Én is téged. De szeretném, ha komolyan csinálnánk. Ne csak szex legyen közöttünk, hanem folytassuk, mint egy rendes kapcsolatot.

            - Komolyan ezt szeretnéd? –döbbentem le.

            - Igen. Mit mondasz? –nézett rám várakozó pillantással.

            - Próbáljuk meg –öleltem át a nyakát, mire elmosolyodott és nyelve már a számban munkálkodott. Kikapcsolta melltartómat, amit az ágy mellé dobott és egyből betámadta meztelen kebleimet. Nem bírtam magammal, így kezemet levezettem övéhez, letornáztam róla nadrágját és egyből férfiasságát kezdtem simogatni anyagon keresztül. Hangosan mormogott a bőrömbe és éreztem, ahogyan megfeszült, mikor rámarkoltam merevedésére. Beleakasztotta két ujját utolsó fehérneműmbe, majd kimérten húzta le rólam, ezután magáról is levette az alsóját. Széjjelebb tolta combjaimat és úgy hatolt belém, hogy közben végig a szemembe nézett. Mindketten felnyögtünk a régi ismerős érzés miatt. Egyből közepes, de inkább gyors tempót diktált. Hátát, lapockáit markolgattam, olykor végig karmoltam rajta. Felhevült állapotunk miatt, amit a sok ital, a buli és maga a helyzet, hogy itt vagyunk, egyszerűen megőrjített bennünket. Alig bírtunk magunkkal.

            - Ahh Florahh, úristenh –morogta, miközben leereszkedett az alkarjára és még közelebb jött hozzám.

            - Luhanhh hmm –hajtottam hátra fejemet, mire nyakamat lepte el csókokkal. Éreztem, ahogyan gyomrom remegni kezd, izmaim megfeszülnek és nem sokkal később hangosan nyögve a nevét élveztem el. Ő is követett engem, majd csukott szemmel érte el a gyönyört velem együtt.

Mia szemszöge

Éppen a terasz előtt sétáltam el, mikor megláttam Florát és Luhant, ahogyan beszélgetnek. Nem akartam zavarni, hadd beszéljék meg, amit kell. Elmentem a bárhoz, hogy leellenőrizzem a dolgokat, meg pihenjek pár percre, mikor két kar tekeredett a felsőtestem köré és egy forró leheletet éreztem meg a nyakamon.

            - Hiányoztam? –kérdezte mély hangján, mire libabőrös lettem.

            - Hát azt nem mondanám –mondtam neki háttal.

            - Nem akarod meglátogatni az egyik szobát? –búgta kéjesen a fülembe, kicsit meg is nyalva azt. Élesen szívtam be a levegőt, de összeszedtem magam és magabiztosan fordultam vele szembe.

            - Nem, kösz. El is felejtheted, hogy megadom magam –néztem sötét szemeibe, amik pajkosan mosolyogtak.

           - Mia, azt hiszed, nem tudlak elcsábítani? Ugyan kérlek –kuncogott, miközben telt ajkait végighúzta arcomon, majd kissé a nyakamba harapott, de eltoltam magamtól.

            - Állj le! Bárki megláthat minket –néztem rá szúrósan.

            - Gyere el velem az egyik szobába és nem csinálom a többiek előtt!

            - Ne fenyegess! –szóltam rá. Nem hagyta, hogy tovább ácsorogjunk csak egy helyben, helyette megragadta a csuklómat és elrángatott egy távolabb eső folyosóra. Nekinyomott a falnak, testével leszorította az enyémet.

            - Megfoglak kapni, ezt garantálom –sziszegte a számba. Nem értek össze ajkaink, de nagyon kicsi választotta el őket.

            - Nem mindent szerezhetsz meg, amit akarsz –mondtam a szemébe, mire egy félmosoly kúszott ajkaira.

            - Ó, dehogynem drágám, dehogynem –motyogta elszántan, majd ajkait enyémre nyomta. Nyelve azonnal utat tört a számba és heves csatát kezdtek vívni. Kezemmel sötét hajszálai közé túrtam, miközben fenekemet markolgatta. Nem tagadom, beindultam tőle, de ezt nem mutathattam ki neki. Nem nyerhet.

Egy pillanat alatt fordítottam a helyzeten és nyomtam én a falnak. Éreztem, ahogyan elmosolyodik, de most letöröm a szarvát. Kezem végig siklott a felsőtestén, le az ágyékához és erősen rámarkoltam becses kincsére, ami kellőképpen kemény volt már. Egy nyögés hagyta el ajkait a váratlan érzés miatt, amit most én mosolyogtam meg és szakadtam el tőle.

            - Úgy látom készen állsz –simogattam tovább dudorát.

            - Megölsz –lihegte kéjesen. –Nem szeretnéd kipróbálni? Úgy játszhatsz vele, ahogyan csak akarsz –vetette fel az ötletet kissé hevesen.

            - El sem tudod képzelni, mit tennék vele –hajoltam füléhez, mire hallottam, hogy elakad benne a levegő. –De ez nem most fog bekövetkezni –léptem el tőle és hagytam magára. Egy-null nekem. Hatalmas önelégült mosollyal vetettem vissza magamat a tomboló tömegbe, majd lassan Flora tortáját vágtuk fel.

Pár órával később már egyre nehezebben ment a tánc és a séta a magas sarkúmban. Florával ittunk még párat a végén, meg mással is, így a fejem kezdett kóvályogni.

Kiszaladtam a mosdóba, hogy kijavítsam a kissé elkenődött sminkemet, meg felfrissüljek egy kicsit. Mikor kiléptem a helységből valaki egyből megragadta a csuklómat, megpörgetett a tengelyem körül és már tépte is az ajkaimat. Illatából és mozdulataiból rögtön felismertem, hogy JongIn a vendégem. Átkaroltam a nyakát és magamhoz húztam, így felsőteste az enyémnek nyomódott. Ő sem volt már teljesen magánál, kissé éreztem az alkohol kesernyés ízét.

            - Nem bírom tovább, most azonnal akarlak –darálta, miközben csípőmet markolgatta.

            - Feladod? –mosolyodtam el.

            - Nem érdekel, csak vetkőzzünk –kapkodta a levegőt. Kuncogtam egyet, megfogtam a kezét és az egyik szobába húztam. Egyből az ágyhoz sétáltunk, majd mielőtt lefeküdtünk volna rá, levettem JongIn zakóját, a saját cipőmet, amitől ő is megszabadult. Kicsatoltam övét, lehúztam a cipzárját, így a nadrág szépen lógott vékony csípőjén, megmutatva alsója korcát. Lehúzta a ruhámat, levette az ingét, majd a hatalmas matrac közepére feküdtem, de mielőtt rám mászott volna, felkapcsolta a kis lámpát az éjjeli szekrényen, hogy kissé láthassuk egymást. Feltérdelt csípőm felé és onnan nézett le rám. A fény szépen megvilágította izmos felsőtestét, vékony csípőjét, amin felvezettem kezemet, lehúztam magamhoz és innentől nem volt semmi más csak szenvedély és némi vadság.

Nagy telt ajkaival szántotta végig egész testemet, néhol beleharapva a bőrömbe, de nem engedtem, hogy maradandóbb nyomot hagyjon rajtam.

            - Remélem tisztában vagy vele, hogy én nyertem és azt kérhetek tőled, amit csak akarok –sóhajtottam csukott szemmel, míg a hasamon járt csókjaival.

            - Tudom, de most semmi sem érdekel –morogta a bőrömbe.

            - És ha most akarom bekövetelni rajtad? –húztam fel magamhoz és néztem szemeibe.

            - Mit kíván a kis hölgy, mit tegyek? –harapott bele teltebb ajkába.

            - Most semmit, csak, amit jónak látsz –ráztam meg a fejemet.

            - Azt hiszem, ezt mindketten tudjuk, hogy mit jelent –búgta és ismét megcsókolt, de közben két ujját csúsztatta fel bennem. Egy halk nyögést engedtem ki magamból, míg párnáimat húzogatta. Kezem véletlenül végigsimított férfiasságán, mire egy mély morgás hagyta el a száját.

            - Jó, nem bírok tovább várni –hadarta és már hámozta is le magáról az alsóját, rólam pedig szinte letépte a bugyimat. Egy pillanat alatt hatolt belém és azonnal gyorsan kezdett el mozogni. Belemartam vállaiba, hátravetettem a fejemet és hangosan nyögtem fel. Megéreztem puha ajkait a nyakamon és a fülem tövénél, ahogyan lágyan kényeztetnek. Nyelvét húzta végig a bőrömön, miközben egyre mélyebbre hatolt bennem.

            - Ahh JongInhh -adtam hangot érzéseimnek, amit láthatóan élvezett.

            - Ohh de hiányoztál már –morogta és nyögött egy hangosabbat. Olyan szexi volt a mély, férfias hangja; még jobban elvette az eszemet.

Egyre többször érte el bennem azt a bizonyos pontot, ami pillanatok alatt repített a csúcs felé. Ahogy én átléptem azt a bizonyos képzeletbeli küszöböt, úgy követett ő is engem. Erősen lihegve és kissé izzadt testével esett rám és terült el rajtam.

Tenyerem a hátán pihent, így éreztem minden egyes kis mozdulatát. Hosszú percek teltek el és nem igen akart megmozdulni, pedig már mindketten lenyugodtunk, ezért magunkra húztam egy takarót és hagytam, hogy csak pihenjünk. Körmömmel rajzolgatni kezdtem izmos, bronzszínű hátára, mire felkönyökölt, hogy szemembe tudjon nézni. Egyikőnk sem szólalt meg, de most nem is kellett. Csak nézett a barna szemeivel, majd lágyan csókolt meg és simított végig a hajamon. Ezután elhelyezkedett mellettem, kissé összebújtunk, majd együtt aludtunk el. Ekkor jutott eszembe, hogy megfeledkeztem Floráról. De biztosan meg van valahol.

19. rész

 Flora szemszöge

            - Kopp-kopp –nyitottam be testvérem szobájába, mire felkapta a fejét.

            - Ohh, szia –mosolyodott el halványan. Bentebb mentem és leültem mellé az ágyra. Ő is feltornázta magát törökülésbe velem szembe. –Tudom, mit akarsz mondani.

            - Miért nem mondtad el korábban? Mindent megosztunk egymással, nem értem miért hallgattál el egy ilyen fontos dolgot.

            - Nem tudtam mire számítsak. Anya reakcióját látva, örülök, hogy hallgattam –szomorodott el.

            - Csak váratlanul érte, de fel fogja dolgozni –fogtam meg a kezét.

            - Nem, nem fogja. Sosem fogja elfogadni, hogy meleg vagyok. Felvállalni meg végképp nem.

            - De te döntesz és nem ő. Neked kell felvállalni és én támogatlak benne. Azt tedd, amit te jónak látsz.

            - Köszönöm Flora –ölelt meg jó szorosan. –Örülök, hogy végre tudsz róla.

            - Én is örülök, hogy elmondtad. Amúgy volt m-már, szóval volt már dolgod fiúval?

            - Igen, vagyis még úgy nem –pirult el kissé.

            - És kivel? –kérdeztem rá félve.

            - Jobban ismered, mint hinnéd –nézett rám sejtelmesen, mire szemeim kikerekedtek.

            - H-hogy mi? –dadogtam és pislogtam sűrűn.

            - Flora, én SeHunnal vagyok.

JongIn szemszöge

            - Tudod, egy ideje csak veled fekszem le –mondtam, miközben mindketten az elhajigált ruháinkat vettük vissza magunkra.   

            - Most megtisztelve kéne éreznem magam? –emelte fel a szemöldökét egy szál melltartóban.

            - Igen –vágtam rá határozottan. Lassan mindketten újra teljes pompában álltunk a szoba közepén.

            - Olyan magabiztos vagy. Fogadjunk, hogy Flora szülinapjáig nem tudsz elcsábítani engem –sétált közelebb hozzám kimérten.

            - Rendben, mi legyen a tét? –mentem bele azonnal. Ez túl könnyű lesz.

            - Azt majd a nyertes dönti el. Bármit kérhet a vesztestől –folytatta. Erre csak elmosolyodtam, magamhoz rántottam és érzékien megcsókoltam. Semmi vadság, csak lágy mozdulatok.  

            - Óra indul –súgtam ajkai közé, mire kissé megszeppenve, de ellépett előlem és távozott a szobából. Én is követtem egy hatalmas mosollyal az arcomon. Már tudom is, hogy mit kérek tőle.

Másnap délelőtt Luhannal jöttünk ki az egyik teremből, mikor Mia jött szembe velünk.

            - Nem láttátok Florát? –kérdezte idegesen.

            - Nem, miért? –válaszoltam, mivel barátom eléggé össze van törve a tegnapi villásreggeli miatt.

            - Nincs suliban és nem érem el. Nathan telefonja is ki van kapcsolva.

            - Lehet elmentek vásárolni. Ne gondolj egyből rosszra! –tanácsoltam, majd hárman elindultunk tovább. Még három nap van hátra Flora szülinapjáig,ennyi idő alatt tán csak megpuhítom Miát. Nyernem kell. Én sosem szoktam veszíteni.

Mia szemszöge

Eljött. Itt a nap, amit már egy egész kerek hete tervezek. Sugárzó lendülettel sétáltam fel a suli lépcsőjén, magasra emelt fejjel. Most még jobban megnéztek az emberek, de ezekkel mit sem törődve haladtam el mellettük. Egyenesen a kijelölt helyhez mentem és díszítgetni kezdtem a kis fémajtót. Miután ezzel végeztem, jött is az ’áldozat’, így gyorsan elbújtam a sarok mögött és megvártam, míg ideérkezik a személy.

            - Mi? –hallottam halovány kérdését, mikor meglátta a kis meglepetésemet.

            - Boldog szülinapot! –ugrottam ki a sarok mögül és öleltem meg jó szorosan legeslegjobb barátnőmet. Elengedtem és a fejére helyeztem egy kisebb koronát, ami jelképezte, hogy a mai nap csakis az övé.

            - Mia, úristen –habogott össze-vissza.

            - Ez még csak a kezdet. És itt egy kis reggeli finomság –tartottam elé egy cukormázas, elég nagyméretű muffint, tetején egy szál gyertyával. – A hagyomány kedvéért –tettem hozzá, mivel évek óta megcsináljuk ezt a kedves kis gesztust.

Boldogan fújta el a piciny lángot, majd együtt elfogyasztottuk az édességet. Nem sokkal később találkoztunk a két jómadárral is, akik szintén felköszöntötték a legfiatalabb tagot közülünk. Egész nap nevettünk és egymást szórakoztattuk, majd hazaküldtem, hogy készülődjön az estére. Semmit nem tud róla, de így még jobb.

            - Hogy áll a kis szervezőnk –simult valaki a hátamhoz a szekrényemnél. JongIn.

            - Remekül, de örülnék, ha hagynál, mivel rengeteg dolgom van –mondtam neki, miközben pakolgattam a könyveimet.

            - Feszültnek tűnsz, akarod, hogy segítsek? –dörzsölte hozzám ágyékát, kezei combjaimat simogatták, amik szoknyám alól kandikáltak ki. Egy darabig elvesztem érintésében, de gyorsan szedtem össze magamat, fordultam szembe vele és löktem el magamtól.

            - Nem fog sikerülni és én fogok nyerni –mondtam szemeibe határozottan, mire csak egy fél mosollyal válaszolt. Nem hagytam, hogy tovább folytassa a kis játékát ezért gyorsan távoztam az iskola területéről. Amúgy is még rengeteg dolgom van.

Elintéztem még pár telefont, majd én is nekiláttam a készülődésnek. Az egyik leghíresebb bárt béreltem ki az estére, az Urban Terrace-t, ami a legelitebb és legelegánsabb bár az egész városban. Ezért is választottam egy ehhez megfelelő ruhát. Egy csontszínű darabot szemeltem ki magamnak, ami viszonylag rövid volt, az ujja a könyökömig ért, a háta nyitott volt, ami szépen emelte ki a lapockáimat és barnás bőrömet. Kisebb méretű, viszont több soros díszítésű kövek csillogtak a szegélyénél. Egy szintén ilyen színű magas sarkú, hajam begöndörítve és eltűzve, pár ékszer és készen is voltam. Sminkelés, parfüm, egyéb dolgok elrakása után, már hívtam is a kocsit, hogy időben odaérjek a helyszínre, ami mér teljes mértékben elő volt készítve.

Flora szemszöge

Mivel ki volt adva kötelező feladatomnak, hogy egész délután csak magammal foglalkozzam, így egy masszázs után, elkezdhettem a készületeket. A ruhám már ott lógott a szekrényem ajtaján. Egy rózsaszínes anyag, aminek csak egy válla volt. A ruha érdekessége, hogy alul egy csak flitterekből álló, testhez simuló textil borította testemet, ami felett egy lazább, lepel szerű, világosabb anyag tekeredett, amit egy vékonyka öv fogott össze, de különlegességével teljesen lenyűgözött, ahogyan Nathant is, mikor meglátta.

            - A kocsi már itt van, indulhatunk? –nyitott be a szobámba teljes pompában.

            - Igen, rögtön megyek –dobáltam bele dolgaimat a kis táskába, mikor egy másik vendég jelent meg az ajtómban.

            - Ez a ruha igazán gyönyörű, nagyon szép vagy –dicsért meg, ami nem volt megszokott tőle.

            - Köszönöm anya- fordultam szembe vele.

            - Érezzétek jól magatokat, de azért vigyázz az öcsédre! –tette hozzá. Azóta nem beszélnek igazán Nathannel, ami nagyon zavar engem, de nem akarok beleszólni, majd ketten lerendezik.

            - Persze anya, köszi –mosolyodtam el, amit ő is viszonzott, majd elindultam a kijárat felé. Igaz, nem volt a legjobb viszonyom anyával, de mostanában azt vettem észre, mintha próbálkozna, amit értékelek.

Testvéremmel beültünk a fekete autóba, ami elvitt minket a titkos helyre. Mia nem mondta meg, hogy hova szervezte a bulimat, mondhatni semmit sem tudtam róla, de belőle kiindulva valami nagyszabású estére kell számítanom.

Úgy tíz perc autókázás után állította meg a sofőr a kocsit és szálltunk ki. Ekkor láttam meg a hatalmas épületet, aminek a legfelső szintje egy bárnak volt berendezve. Ismertem a helyet, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy Mia idehozta a bulimat.

            - Ezt nem hiszem el –hitetlenkedtem, miközben mindketten a magas építmény tetejét nézegettük. Kiugró rész volt maga a bár helye, hatalmas terasszal, üvegfalakkal és az onnan kiszűrődő fények és zene hangja azt jelentette, hogy fent már mindenki nagyon jól érzi magát.

A lift ajtó kinyílása után láttam meg a tömérdek embert, akik már a javában buliztak.

            - Flora! Na, hogy tetszik? –ölelt magához Mia és nézett körül boldogan.

            - Ez eszméletlen. Annyira köszönöm.

           - Ez csak természetes. Egyszer tizennyolc az ember. Most viszont, iszunk –adott a kezünkbe egy feles poharat, amit egyszerre húztunk le. És kezdődhetett az este.

Pár óra leforgása alatt a rengeteg piamennyiség szépen a fejembe szállt. Felszabadultan táncoltam, koccintottam a barátaimmal és élveztem, hogy ez az én estém és senki másé. Pár percre kimentem a teraszra, ahol valamennyivel nyugisabb volt a légkör. Nekitámaszkodtam az üvegkorlátnak és csak néztem a kivilágított várost. Imádtam ezt a helyet, ez a mi központunk. Soha nem hagynám itt, semmi pénzért.

            - Csak nem pihen a szülinapos? –sétált mellém valaki, majd megláttam Luhant.

            - Kell néhány pillanatnyi feltöltődés –magyaráztam a várost nézve.

            - Gyönyörű vagy ma este –dicsért meg. –És nem csak ma –tette hozzá, mire muszáj volt ránéznem. Hosszan vesztünk el egymás szemeiben, majd zavartan hajtottam le fejemet.

            - Vissza kéne mennem –mondtam, de kicsit megszédültem, ezért megbillent az egyensúlyom, ekkor viszont Luhan karolta át a derekamat és tartott meg. Szorosan vont magához, miközben arcomat figyelte.

            - Gyűlölöm, hogy ilyen a viszonyunk. Hiányzol –súgta közel a számhoz. Pár centi választotta el ajkainkat és ez a piciny távolság egyre csak csökkent. Az utolsó pár milliméternél, mikor már éreztem leheletét, toltam el és léptem el tőle.

            - Ezt nem kéne. Nem akarok semmit sem tőled –tisztult ki a fejem egy pillanat alatt.

            - De én igen. Beszéljük meg, kérlek! –nézett rám gyönyörű szemeivel.

            - Ne itt, ne most –ráztam a fejemet és mentem vissza a többiekhez. Éjfélkor egy hatalmas tortával leptek meg, majd folytattuk a táncolást, iszogatást és emellett játszottunk is egy kicsit.

Később arra lettem figyelmes, hogy Nathan eléggé kiütötte magát, de lefektették az egyik szobába. Felettünk ugyanis kibérelhető lakosztályok voltak, így az egyikbe nyugodtan ott hagyhattam testvéremet. Hajnali órákban már szállingóztak haza a vendégek, de még sokan voltak itt. Meglepődve vettem észre, hogy Mia felszívódott, így keresésére indultam, de az egyik folyosón egyszer csak kinyílt egy ajtó, amin berántottak és a vékony falapnak nyomtak. A következő, amit éreztem egy puha ajak az enyémen, ami vadul csókolni kezdett.