46. rész

Flora szemszöge

A hangulat teljesen megfagyott, a légkör megtört. Valami rossz fog történni, előre érzem.

            - Válaszoljatok! Mi történt Luhannal? –kérdeztem még egyszer. Csak összenéztek, de egyikük sem szólalt meg, mire Mia kezdett habogni.

            - S-semmi, igazán lényegtelen kis apróság. Miért nem alszol? Szükséged van a pihenésre –hadarta. 

            - Ne tereld a témát! Igazán rám is tartozik, ami vele történik, szóval tudni akarom.

            - Sikerült elérnem a telefonján –kezdett bele JongIn. –De egy nő vette fel. Nem következtetünk egyelőre semmire, de igazad van, jogod van tudni.

            - Mit mondott a lány? –kérdeztem higgadtan. Igazából már annyira ki voltam bukva, hogy nem tudtam dühöngeni vagy mérgelődni.

            - Elmondta a nevét és Luhan éppen tusolt, de mást nem tudtam meg, mert letettem mérgemben –magyarázta. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit gondolják. Persze fájt. Nagyon fájt. De ez nem változtatott a már kialakult ürességen, ami bennem volt.

            - Jól vagy? -kérdezte testvérem.

            - Igen és ne kérdezgessétek mindig ezt! Nem lesz bajom, csak ne beszéljünk erről, jó? –mondtam kissé indulatosan. –Most lefekszem, holnap találkozóm lesz egy divatcégnél –közöltem, majd elindultam a szobám felé, miközben hallottam barátaim jókívánságait alvásomhoz. Alvás. Erre van most szükségem, pár óra felejtés, mintha semmi nem történt volna.

Mia szemszöge

            - Szörnyen sajnálom szegénykét. Tudom, hogy tagadja az egészet, de látszik, hogy zavarja –mondtam halkan, miután barátnőm eltűnt a szobájában.

            - Persze, hogy zavarja. Szereti Luhant, ő meg csak így itt hagyja minden szó nélkül –vágta rá indulatosan JongIn.

            - Nem tudhatjuk, miért ment el. Lehet valami komolyabb dolog áll mögötte és nem akart minket belekeverni –próbálta javítani a helyzetet Nathan.

            - Nem hinném, lefogadom, hogy az apja meg az ostoba öröklési rendje áll mögötte.

            - A micsoda? –kérdezte a fiatalabb Rhodes.

            - Öröklési rend. Az apja évekkel ezelőtt kijelentette, meg elhatározta, hogy majd Luhan veszi át az egész vállalatot, a várost, ő fogja folytatni az apja dolgait. Ha majd Luhan eléri azt a bizonyos életkort, amikor képes lesz ezekbe belekerülni, akkor az apja úgymond kitanítja. Szerintem ennek most jött el az ideje és ilyenkor semmi más nem számít –magyarázta barátom. Így már érthetőbb lenne a helyzet, de akkor sem elfogadható. Ezt miért nem tudta volna nekünk elmondani?

Másnap reggel otthon reggeliztem, mikor JongIn jelent meg az ebédlőnkben.

            - Jó reggelt –köszönt mosolyogva, majd egy csókot nyomott ajkaimra és helyet foglalt mellettem.

            - Mit terveztél mára? –kérdeztem a teámat kortyolgatva.

            - Találkozom egy ingatlanügynökkel. Ha minden jól megy, akkor eladok ma egy épületet –meséli vágyakozóan.

            - Majd gondolok rád. Én bemegyek a sajtóhoz, beszélnem kell Alysonnal. Ha főszerkesztő akarok lenni, muszáj lesz néhány óvintézkedést tennem –gondoltam át magamban gyorsan a terveimet.

            - Floráról tudsz valamit?

            - Nem, úgy beszéltük meg, hogy együtt ebédelünk, miután ő is végzett a találkozójával.

            - Jól van, ne mondj neki semmit! Jobb, ha kicsit tereli a gondolatait most.

Flora szemszöge

Menet közben vettem egy kávét és indultam is az egyik divatcéghez, amit nem rég telepítettek New Yorkba viszont a székhelyeik Európában vannak. Fantasztikus lenne, ha meg tudnék egyezni velük, hogy a mi ruháinkat is bemutassák a közelgő divatbemutatón, ami Milánóban lesz. Szeretném, ha tudnék anyának bizonyítani így, hogy átadta nekem a cég vezetését.

Miközben sétáltam vissza a kocsihoz, belebotlottam Taoba. Hetek óta nem találkoztam vele, mondhatni az érettségi óta.

            - Flora, de jó téged látni –örültünk meg egymásnak.

            - Én is örülök. Hogy vagy? Mit csináltál az elmúlt hetekben? –érdeklődtem kíváncsian.

            - Tovább tanulok. Szeretném az egyetemet befejezni, aztán pedig apa vállalatánál fogok elhelyezkedni. És te? Úgy hallottam nagyon profin intézed anyukád vállalatát.

            - Igen, most átneveztük az egészet az én nevemre, így sokat dolgozok vele, de minden percét imádom. Pont most megyek egy nagyon fontos találkozóra.

            - Ó, akkor nem is zavarlak –mondogatta gyorsan.

            - Ugyan, merre mész? Ne vigyelek el?

            - Órám van sajnos, de később nincs kedved esetleg velem ebédelni?

            - De, nagyon szívesen –egyeztem bele boldogan. Megbeszéltük a részleteket és mindketten siettünk tovább a dolgunkra. Feltöltött ez a találkozás, nagyon örültem, hogy összefutottunk.Sajnos, így írnom kellett Miának, hogy napoljuk át az ebédet, de biztosan megérti. 

Pár óra múlva sikeresen hagyhattam el a hatalmas vállalati épületet, mivel sikerült egy nagyon korrekt szerződést kötnöm velük, így egy hét múlva repülünk Milánóba.

Egyből a megbeszélt helyre siettem, ahol Tao már várt rám és egy nagyon kellemes délutánt tölthettem vele.

JongIn szemszöge

Estére kimerülten szálltam ki a liftből és léptem be a lakásomba. Mia már a nappalimban várakozott rám.

            - Milyen napod volt? –kérdezte és azonnal felállt. Elballagtunk a bárpultomhoz, töltöttem mindkettőnknek egy italt, miközben ő helyet foglalt az egyik széken.

            - Hosszú. Sikerült levezetnem egy konferenciát, össze-vissza rohangáltam egész nap a városban, de sikeresen mindent elvégeztem. Így legalább jó pontot szereztem Alysonnál. A jövő hétre hívott be magához, biztosan elő léptett, így végre én lennék a főnök.

            - Ennek nagyon örülök, igazán megérdemelnéd –koccintottam össze poharainkat.

            - És neked milyen napod volt? Sikerült megegyezned az ingatlanügynökkel?

            - Igen, remek egyezséget kötöttem vele és kezd a cég egyre nagyobb hatalmat kiépíteni. Ha így haladok hamarosan minden jelentősebb épület az enyém lesz, így sok hasznot húzhatok majd a részvényekből.

            - Luhanról tudsz valamit? –kérdezte kíváncsian.

            - Nem. Azóta nem beszéltem vele, biztosan hallotta, hogy kerestük, innentől rajta áll minden. Florával beszéltél már ma?

            - Nem, nem is hallottam felőle. Nem hívott, nem találkoztunk, mintha felszívódott volna. Írt egy SMS-t, hogy tegyük át az ebédünket, de ennyi –mesélte.

            - Hívd fel most! –sétáltam mellé és jó szorosan megálltam mellette. Kezeimet összefont lábain pihentettem, miközben csak mélyen szívtam magamba édes illatát.

Mia tárcsázni kezdte barátunk számát. Mivel ki volt hangosítva, így mindketten tisztán hallhattuk, hogy mi történik, de nem éppen azaz ember szólt bele, akire számítottunk.

            - Ez Flora telefonja, Tao beszél –vette fel a fiú, akiről utoljára a gimnáziumba hallottunk.           

            - Tao? Mit keres nálad Flora telefonja? Ő hol van és miért vagy vele? –záporoztak barátnőmből a kérdések. Én még a kezdeti sokkban voltam. Nem bírtam összerakni a képet, hogy hogyan került ide Tao?

            - Éppen a mosdóba van, és egy bárban vagyunk, amúgy neked is szia és találkoztunk ma, együtt ebédeltünk de én ezt miért is mondom el neked? Nem tartozom semmi magyarázattal –mondta inkább magának. Egyikünk sem tudott hirtelen reagálni semmit sem, mire inkább Tao szólalt meg. –Üzentek neki valamit?

            - Majd később keresem, szia –nyomta ki Mia a telefont, majd ledöbbenve meredt rám. –Ez most mi volt?

            - Nem tudom, de remélem nem az lesz ebből, amire gondolok –mondtam vészjóslóan.

Flora szemszöge

Jól éreztem magam Tao társaságában. Valamikor éjszaka sétáltunk haza, elkísért a hotelemig. Hosszú napok óta most először voltam felszabadult és vidám és ez már nagyon hiányzott.

            - Köszönöm a mai napot, nagyon jól éreztem magam –mondtam neki, mikor megálltunk a kapuban.

            - Én is nagyon élveztem. Megismételhetnénk valamikor.

            - Benne vagyok –egyeztem bele azonnal. Egy kisebb csönd állt be közénk, de nem volt kínos sem idegölő. Kellemes csend volt, miközben el nem szakadt a tekintetünk egymásétól. Lassan kezdett közeledni és mintha megdermedtem volna, nem tudtam megmozdulni. Csak egyre közelebb jött felém, míg ajkai elérték az enyémet és lágyan összenyomta puha testrészeinket. Nem húzódtam el, hanem hagytam. Hagytam, hogy közelebb húzzon magához, hogy mozgatni kezdje párnáit az enyémen. Nem tartott sokáig, de nem is volt baj. Elégedetten elmosolyodott, majd egy lépést hátráltam, miközben mosolyogva szegeztem le a fejemet.

            - Most megyek, majd beszélünk –indultam el lassan a bejárat felé. –Jó éjszakát.

            - Aludj jól –mosolygott vissza, majd bementem az épületbe. Arcomon széles mosollyal feküdtem be az ágyamba és húztam magamra a takarót, majd belevetettem magamat az álmok világába. Végre, először boldogan.

           

- Flora Rhodes, azonnal kelj fel! –ébresztett fel egy nem túl kellemes hang. Nehezen nyitogattam ki szemeimet, majd két legjobb barátomat pillantottam meg. JongIn az ágyam végéből nézett, míg Mia keresztbetett kezekkel állt mellettem.

- Mit kerestek itt? Hány óra van egyáltalán? –motyogtam zavartan, mivel az elmém még képtelen volt a korai kelésre.

- Nem érdekes és ne tereld a témát! Hol voltál tegnap este? –kérdezte barátnőm.

- Mi ez a hirtelen kérdezősködés? JongIn, nem mentenél meg? –ültem fel és néztem kérlelve barátomra.

- Most nem. Engem is érdekelne, hogy miért töltötted az egész napodat Tao-val. Már el is felejtetted Luhant?

- Csak ebédeltünk, aztán este megittunk valamit, nem kérte meg a kezem, megnyugodhattok. Különben is az én dolgom, hogy kivel töltöm a napjaimat. Nem értem mi ez a vádló hangnem mindkettőtöknél.

- Nem akarjuk, hogy butaságot csinálj. Tao-nak megvan a saját kis élete, viszont Luhan visszajön.

- Luhan elment, szakított nem csak velem, hanem veletek is. Jól érzem magam Tao-val és nem mondhatjátok meg kivel legyek! –álltam ki magam mellett. Két nap és elutazom, végre kiszakadhatok ebből a közegből és csak magammal meg a munkámmal foglalkozhatom. De az biztos, hogy nem szakítom meg a kapcsolatom Tao-val, egyre jobban kedvelem, azt hiszem. 

45. rész

Flora szemszöge

Nagy nehezen kicipeltük az utcára és épp a kocsiba akartuk betuszkolni, mikor hirtelen magához tért és kiabálni kezdett.

            - Hagyjatok! Nem megyek sehova –kalimpált össze-vissza.

            - Luhan, menjünk haza, gyere! –közeledtem felé, de eltávolodott.

            - Nem akarok veletek menni, nem akarok senkit sem látni! –ordította a sötétségbe. Ledöbbenve álltam és hallgattam az üvöltését, ahogyan a többiek is.

            - Ne csináld ezt haver, részeg vagy –próbálta lefogni JongIn, de nem sikerült neki.

            - Luhan, kérlek, gyere velem! Menjünk haza és aludjunk, holnap megbeszéljük majd –kérleltem.

            - Ne mondd meg, mit csináljak! –kiabált rám is. –Nem tudtok semmit, ne ítélkezzetek! Menjetek haza nyugodtan, én maradok –indult el az utcán a másik irányba. JongIn már indult is volna, hogy utánamenjen, de Mia megállította, mire kérdőn nézett rá.

            - Nem tudsz most vele bánni, nincs értelme.

            - Flora, jól vagy? –kérdezték. Csak lefagyva néztem, ahogyan Luhan szerencsétlenül támolyog az utcán egyedül. Nem válaszoltam. Nem tudtam válaszolni. Egyszerűen nem jutottak el ezek a dolgok az agyamig. –Gyere, menjünk haza! Pihenned kell! –húztak óvatosan, majd elmentünk a kocsival otthagyva a szerelmemet.

Fel-le járkáltam az üres, sötét szobámban. Nem tudtam mihez kezdjek, mit csináljak, csak Luhant akartam biztonságban látni és megérteni a viselkedését.

Leültem az ágyam szélére, megtámaszkodtam térdeimen és tenyerembe temettem arcomat. Idegesített a csend. Ez az sikoltó, tátongó csend. Egy kis recsegésre eszméltem fel, majd nem sokkal később az ajtó csukódása vitt egy kis hangot az ürességbe. Hirtelen kaptam fel a fejemet és álltam fel. De a kép, ami fogadott még jobban megdöbbentett, mint ahogy vártam.

            - Luhan –leheltem a nevét. El sem hiszem, hogy itt van.

            - Haragszol? –suttogta halkan. Látszott, hogy józanabb állapotban van. Arca meggyötört volt és gondterhelt.

            - Szerinted? –kérdeztem ferdén. Egyből tudta, mire gondolok.

            - Ne haragudj. Tudod milyen érzés, mikor mindenki rád hárítja az összes gondját, baját, feladatát? Hogy mindent megcsinálsz, hogy elérj valamit, hogy elismerjenek? –kezdte, közben pedig nagyon lassan közeledett felém. Egyszer sem szakította meg a szemkontaktust. A sötét szobában az ablakon beszűrődő fény világította meg néhol alakját. Kissé hátborzongató hatást keltve.

            - Miért nem mondod el, mi a baj? Tudnék segíteni, de napok óta nem is láttalak. Ellöksz magadtól, miért? –kérdeztem egyenesen.

            - Nem akarok fájdalmat okozni neked. Nem akarom, hogy lásd, mekkora egy szerencsétlen vagyok.

            - Már hogy lennél az? –tettem meg azt a kis távolságot közöttünk, így közvetlen előtte álltam. –Sosem gondoltam ezt rólad és nem is fogom. Szeretlek. Engedd, hogy segítsek, hogy együtt oldjuk meg a problémákat. 

Csak nézett gyönyörű, nagy szemeivel, amikben mélyen megpillantottam néhány könnycseppet. Teljesen össze volt törve.

Odaléptem hozzá, levettem a zakóját és az ágy felé húztam. Jeleztem, hogy feküdjön le, amit szó nélkül teljesített is. Befeküdtem mellé, magunkra húztam a takarót és egymást nézve, egymástól milliméterekre pihentünk. Egyikőnk sem beszélt, csak figyeltünk. A csend, a sötétség, az ágy elálmosított és éreztem, ahogyan nehezedik a szemhéjam. Ahogy észrevettem Luhan sem bírja már sokáig. Innentől képszakadás, mivel az álmok világa legyőzött és magába szippantott.

Reggel, mikor felébredtem észrevettem, hogy egyedül fekszem a hatalmas ágyban. Keresni próbáltam Luhant a szobámban, de semmi nyomát sem találtam, csak egy levelet az ágyon.

            „Rengeteget gondolkoztam reggel és rájöttem, hogy túlságosan is fontos vagy nekem. Túl jó vagy hozzám. Szörnyen sajnálom, amiket tettem és mondtam az elmúlt napokban, ahogy megbántottalak sértő tetteimmel; nem akartam. Arra jutottam végül, hogy neked sokkal jobb lesz nélkülem, Flora. Nagyon szeretlek és mindig is te leszel az első, de nem hagyom, hogy ennyit aggódj miattam. A karrieredre kell koncentrálnod neked is. Ha a sors is úgy akarja, akkor a jövőben újra egymásra találunk, de most nem vagyok hozzád való. Köszönök mindent és nagyon szeretlek. Luhan”

Mintha mindent elvágtak volna bennem. A padlóra kerültem, még annál is lentebb. Luhan itt hagyott? Ez egy rossz álom vagy tényleg a valóság? És most hol van? Elment? Elhagyta az országot? Miután újra összeszedtem magam a döbbenet után, egyből a telefonomat kerestem és már hívtam is a számát, de ki volt kapcsolva. Ezután JongIn-t tárcsáztam, ki szerencsére felvette.

            - Hol van Luhan? –kérdeztem azonnal.

            - Mi? Tegnap óta nem láttam, miért?

            - Elment, eltűnt –kezdtem kiborulni és éreztem, ahogyan a feltörekvő könnyeim vívtak harcot az akaratom ellen.

            - Mi? Flora miről beszélsz? Mi történt?

            - Itt hagyott, elment –csak ezt tudtam mondogatni, mivel mást képtelen voltam felfogni.

            - Nálatok vagy? Máris megyünk! –tette le, mire összerogytam az ágyam előtt és csak sírtam. Sírtam megállás nélkül. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de hirtelen JongIn, Mia és Nathan rontott be a szobámba.

JongIn szemszöge

Ahogy beléptünk a fehér ajtón egyből megpillantottam Florát, ahogyan az ágya előtt sír. Sminkje elkenődött, arca könnyektől áztatva csillogott.

            - Úristen, mi történt? Mesélj! –ült le azonnal mellé Mia. Nathan az ágyon foglalt helyet, én pedig előttük álltam meg.

            - Tegnap eljött hozzám utána. Kiborult, kiadott magából mindent, aztán megnyugtattam, elaludtunk és mikor reggel felkeltem nem volt itt. Csak ez a levél –adta át először nekem, majd a többiek is elolvasták.

            - Ez most komoly? Tényleg elment? –kérdezte ledöbbenve Mia.

            - El, itt hagyott minket, engem –szipogott Flora.

            - Ez még semmit nem jelent. Lehet csak felindulásból írta és pár nap múlva megint itt lesz –vigasztalta Nathan a nővérét. Nem is figyeltem már oda az ő beszélgetésükre, megállás nélkül kattogott az agyam.  Miért csinálta ezt? Valaminek történnie kellett, ami ezt kiváltotta belőle. Előkaptam a telefonomat és tárcsázni kezdtem.

            - JongIn, miben segíthetek?

            - Nem tudod, merre lehet Luhan? Esetleg, hogy foglalt-e jegyet valahova vagy használatba vették-e az apja magángépét?

            - Nem tudok semmit, de mindjárt utánanézek –tette le. Idegesen járkáltam a szobámban, miközben észrevettem, hogy Flora sírása kezdett csillapodni. Mennyire össze lehet most törve, szörnyen maga alatt van. Ezért is szeretnénk rájönni erre a dologra, mert az kizárt, hogy barátom csak úgy itt hagyná őt. Már csengett is a telefonom, szóval BaekHyun információkhoz jutott.

            - Hallgatlak –vettem fel.

            - Nem foglaltak semmilyen jegyet, viszont az apja most utazott el a gépével. Sajnos nem tudom hova, de valószínűleg vele ment, mivel a hotel portása már nem látta tegnap óta.

            - Értem, szóval nincs az országban valószínűleg. Kösz az infókat –tettem le, majd Miára néztem. Alig láthatóan biccentett az összetört barátunk felé jelezve, hogy semmi olyat ne mondjak.

            - Jobb lenne, ha lefeküdnél, nem? Szeretnéd, ha itt maradnék veled? –kérdezte Florát.

            - Maradjatok nyugodtan, Florának társaság kell. Nekem muszáj elintéznem pár dolgot, majd később jövök –hagytam el a szobát. Mia és Nathan maradtak, így hárman bebújtak a házigazda ágyába, hogy támogassák az eltiport lányt.

Megállás nélkül próbálgattam hívogatni, de ki volt kapcsolva a telefonja. Hagytam neki üzenetet, így ha nem is válaszol, de legalább tudni fog róla, hogy miket hagyott itt.

Elmentem a lakására, hátha valami kis segítséget találnék a megtalálásában. Szerencsére a portás elég jól ismert, így minden akadály nélkül felmehettem.

Az összes fiókot, polcot, dossziét átnéztem, de nem igen akadt köztük olyan papír, amire nekem lett volna szükségem. Rengeteg szabályleírást, fogadalmakat, szerződéseket és iratokat találtam. Luhan tényleg minden idejét a karrierjére fordítja. Mi ez a hirtelen változás most nála? Talán az apja áll mögötte? Megpróbáltam megint felhívni barátomat, hátha egy kis szerencsével felvenné a telefont. Mintha meghallgattak volna az égiek, hiszen beleszóltak a készülékbe.

            - Csak nem ráérsz néhány percet szakítani a legjobb barátodra? –szóltam bele azonnal elég flegmán.

            - Ne haragudj, de Luhan most nincs itt –hallottam meg egy női hangot. Nem tagadom az állam a padlón landolt.

            - Ő hol van és ki vagy te?

            - HyeMi vagyok, és éppen tusol. Ki keresi?

            - Egyik azok az emberek közül, akiket itt hagyott –mormogtam dühösen és kinyomtam. Nem elég, hogy egy szó nélkül itt hagy mindenkit, hogy semmit nem tudunk róla, hogy összetörte Florát de máris egy másik nővel van? Óriásit csökkent a szememben.

Este visszatértem barátaimhoz. Éppen Nathan és Mia teázott a nappaliban.

            - Flora? –kérdeztem, mikor csatlakoztam hozzájuk.

            - Alszik. Nehezen, de sikerült lenyugtatni –válaszolta barátnőm. –Te merre voltál? Megtudtál valamit?

            - Elmentem Luhan lakására. Egy halom papírt, szabályzatot meg szerződést találtam, tényleg csak a karrierjével foglalkozik. Viszont van egy dolog, ami eléggé feldühített és egyben el is szomorított.

            - Mi az? –kérdezték kíváncsian.

            - Egyfolytában hívogattam a telefonján, de ki volt kapcsolva.

            - Tudjuk, mi is próbálgattuk. Üzeneteket is hagytunk, de semmi válasz.

            - Igen, először nekem se, de utána felvették és itt jön a bökkenő.

            - Mit mondott? Hol van? –záporoztak a kérdések Miából.

            - Elhagyta az országot? Mikor jön vissza? –folytatta Nathan.

            - Várjatok! A gond az, hogy nem ő vette fel. Hanem egy nő –böktem ki halkan.

            - Mi? Egy nő? Mit keres egy nővel? –akadt ki Mia.

            - Halkabban, Florának ezt nem szabad megtudnia. Annyit mondott, hogy HyeMi-nek hívják és akkor Luhan épp tusolt. Nem tudhatjuk mi van köztük, ezért ne is mondjuk el neki. Van elég baja, ezzel ne terheljük.

            - Mivel ne terheljetek? –jelent meg Flora a pultnál. Mindenkiben hirtelen megfagyott a vér, egyikőnk sem szólalt meg. –Mit tudtatok meg Luhanról? 

44. rész

ChanYeol szemszöge

Kezdtem egyre idegesebb és mérgesebb lenni, amiért minden egyes beszélgetésemet elrontja valaki. Frusztráltan fújtatok egyet, miközben egy pohár pezsgőt gördítek le a torkomon.

            - Valaki nagyon nincs jó kedvében –tűnt fel mellettem Mia hatalmas elégedett mosollyal az arcán.

            - Ha azt hiszitek, hogy csak nektek vannak terveitek, tévedtek. Tönkreteszlek titeket, ezt nagyon megbánjátok még –sziszegte.

            - Nem tehetsz te semmit –nevetett rajtam. –És csak most jön a java –kacsintott, majd a kivetítő felé fordult, amin először egy régi videó tűnt fel, mikor még jóban voltam velük. Nagyon részegek voltunk és épp a nagy vezetőket szidtam rajta, marihuánát szívva. Még sok más rossz dolgot elkövettem azon a felvételen és éreztem, ahogyan egyre több megvető szempár ragad rám.

            - És ez még csak a kezdet –szólalt meg a mosolygó lány mellettem. Körbenéztem és valami emberek osztottak szét lapokat. Kikaptam az egyik kezéből, hogy én is megnézhessem. Egy önéletrajz szerű kis összefoglaló volt rajta, ami minden rejtett titkomat felfedte, minden rossz ügyemet, minden mocskos dolgomat.

            - Mr. Park, mondja, hogy ezek itt nem igazak! –jött oda felháborodott arckifejezéssel pár igazgató. Mások is engem néztek és kíváncsian figyeltek.

            - Mindent megtudok magyarázni –kezdtem.

            - Uraim, nem hiszem, hogy bármit is el kéne hinniük Mr. Park-nak ezek után –vágott közbe Mia. –Nem hozna valami jó hírnevet, nem gondolják?

            - Teljesen igaza van. Nem szeretnénk, ha ilyen hátterű és ilyen balhés embert mondhatnánk a köreink tagjának –mondták szigorúan, majd távoztak.

            - Most mit lépsz? –tűnt fel Mia mellett JongIn, majd a szerelmespárocska is.

            - Ha azt hiszitek, hogy most véget vetettek ennek, akkor nagyon tévedtek. Mindig itt leszek, én vagyok az, aki mindent tud rólatok, nem szabadultok –fenyegetőztem. Közben a biztonságiak kivezettek az épületből, majd kint a lépcsők előtt már újból várt rám a kis csapat.

            - Jó helyed lesz neked valami távoli országban, ugyanis az apám elintézte, hogy újra kiűzzünk téged innen. Csak most azzal a különbséggel, hogy nem fogsz tudni visszajönni –húzta gonoszan száját Luhan.

            - Semmivel nem tarthattok távol engem. Úgyis megtalálom a módját, hogy visszajöjjek –húztam ki magam.

            - Mondogasd csak, de már úton vannak a rendőrök, hogy biztosan felülj a repülőre és elvigyenek innen. Ma vesztettél –vágta a képembe Flora.

            - Ebben nem lennék ennyire biztos –mosolyogtam rá kajánul, mire egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Komolyan mondom, hogy beleszédültem az ütésbe.

           - Ezt, amiért bedrogoztál és kórházba juttattál te barom –dobálta hozzám szavait, majd Luhan oldalához lépett, aki szorosan maghoz húzta elégedett vigyorral a képén. Savanyú arccal álltam előttük, mikor a lépcső alján meghallottuk a rendőr kocsik szirénázó hangjait.

            - További sok sikert a bukásaidhoz. Remélem, soha többé nem kell találkoznunk –intézte hozzám nem túl kedves szavait JongIn. A rendőrök betettek a kocsiba és már vittek is. Semminek sincs vége, fognak ők még rólam hallani. Nem szabadultak meg tőlem.

Flora szemszöge

            - Vége, el sem hiszem –mondtam, miután a rendőrök is elmentek.

            - Nincs senki, aki kifogna rajtunk. Mi vagyunk a legjobbak és ez mindig is így lesz –nézett ránk JongIn, majd mind büszkén visszamentünk a bálterembe, hogy igyunk egy jót.

Pár óra múlva valamikor hajnalban értünk vissza Luhan lakására. JongIn és Mia is elhagyták az épületet, szerintünk most éppen kettesben folytatják az éjszakát. Az én véleményem szerint remekül illenének egymáshoz, de valószínűleg ők kizárólag csakis szexpartnerek lesznek egymásnak.

            - Izgalmas este volt, most kicsit megkönnyebbültem, hogy végre lezárhattuk ezt a témát –ültem le fáradtan a kanapéjára.

            - Én nagyon örülök, hogy eltakarodott az életünkből az a szemét –foglalt helyet mellettem.

            - Ne is beszéljünk többet róla! –zártam le.

            - Igazad van, inkább fejezzünk be egy másik ügyet –nézett rám pajkosan, miközben lassan közeledett felém.

            - Telhetetlen vagy –kuncogtam rajza, de csakis csábos ajkait tudtam nézni.

            - Csodálkozol? –suttogta már szinte párnáimra, majd a következő pillanatban már falta is őket. Nagyokat sóhajtoztunk közben, majd zakóját toltam le róla. Combomat simogatta, miközben halkan cuppogtunk a csöndes lakásban. Meglazítottam nyakkendőjét, majd a földre hajítottam. Lábaimmal ledobtam cipőmet, ő pedig a sajátját. Átcsúsztatta kezét a térdem alatt és egy könnyed mozdulattal kapott az ölébe, de ajkaimat egy pillanatra sem engedte el. Komótosan besétált velem a hálójába, lefektetett az ágyra, lehúzta a ruhámat, magát is megszabadította a felesleges daraboktól. Minden olyan lassan történt, de ez így volt tökéletes. Most semmit sem siettünk el. Ajkamat harapdálva néztem végig, ahogyan leveti ruháit, ahogyan csípőm fölé térdel, ahogyan leereszkedik hozzám. Minden mozdulatnak meg volt a saját gyönyörű pillanata. Igazi mély érzelmekkel teli szeretkezés volt, amit nagyon élveztem. Hátam Luhan mellkasához simult, miután végeztünk. Így próbáltunk pihenni és aludni egy hatalmasat, most már teljes nyugalomban.

JongIn szemszöge

            - A győzelmünkre –koccintottam Miával, mikor már a lakásomon voltunk.

            - Arra, hogy sikerült elüldöznünk azt a senkit és egy életre megtanítani neki, hogy kikkel van dolga –levakarhatatlan mosoly tündökölt az arcán. Mindenki nyugodt volt és rendkívül boldog. Imádok győzni, soha sem veszítek.

            - Tudod, ez idő alatt még jobban feltűnt nekem, hogy mennyire kötődünk egymáshoz. Ez egy örök kapcsolat, egy lánc, amit semmi nem teheti tönkre.

            - Egyetértek, mindig is itt leszünk egymásnak –helyeselte.

            - De látván, hogy Flora és Luhan milyen jól megvannak és mennyire szeretik egymást elgondolkoztam, hogy mi is megpróbálhatnánk –vetettem fel az ötletemet, amin már napok óta rágódtam.

            - Mi? Te most burkoltan megkérdezted, hogy lennék-e a barátnőd? –döbbent le.

            - Voltaképp igen –bólintottam határozottan.

            - JongIn, szerintem ez nem jó ötlet –rázta a fejét.

            - Miért? Nézd meg őket! Valljuk be, nem hittük, hogy együtt maradnak. Azt hittük csak egy fellángolás, csak szexuális vágy van kettőjük között, de tévedtünk. Miért ne próbálnánk meg mi is? Voltunk már együtt, mindketten érzünk valamit a másik iránt, ami már túlmegy a barátságon.

            - Te most komolyan beszélsz?

            - Igen, Mia, teljesen komolyan gondolom ezt –néztem mélyen a szemébe.

            - Nem akarom elrontani a barátságunkat, ha mégsem jönne össze.

            - Nem rontanánk el. Ők is szétmentek egy időre, nem lett belőle semmi. De ha nem próbáljuk meg, sosem derül ki.

Hosszasan nézte az arcomat, fürkészte a tekintetemet és gondolkodott a válaszán.

            - Próbáljuk meg! –mondta ki végül. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kéne éreznem, de örültem. Fülig érő mosollyal néztünk egymásra, ezután pedig inkább a hálómban koronáztuk meg az estét.

Másnap reggel Mia még hazament az iskola előtt, hogy átöltözzön. Mikor odaértem már ott volt Luhan és Flora, épp a párkányon üldögéltek.

            - Szép jó reggelt mindenkinek! –mentem oda hozzájuk.

            - Mi ez a nagy boldogság? –kérdezett rá azonnal Flora. Előle semmit nem lehet eltitkolni. Ekkor tartott fel a lépcsőn legjobb barátnője, mire csak féloldalasan elmosolyodtam.

            - Csak ez –mondtam, majd ahogy hozzánk ért, megragadtam a derekát és megcsókoltam. Éreztem egy kis meglepődöttséget rajta, majd elmosolyodott és viszonozta a cselekedetemet.

            - Ezt nem mondjátok komolyan? –döbbent le Luhan, mire szerelme nevetve felpattant.

            - Igen, nyertem! Ötven dollár! –nyújtotta a kezét barátomnak, aki kissé csalódottan adta át a pénzt.

            - Ti ránk fogadtatok? –kérdeztük szinte egyszerre.

            - Már régen. Várható volt, hogy összejöttök –magyarázta Flora. Furcsa pillanat volt, ugyanis Luhan is átölelte a barátnőjét és én is az enyémet, de mind barátok voltunk. Még azért szokni kell, de örülök, hogy megtettük ezt a lépést Miával még akkor is, ha esetleg nem fog működni. Jó páros vagyunk, ezt ki kell használni.

­­­*Pár hónappal később*

Flora szemszöge

            - Hol voltál már? És hol van Luhan? –támadott le Mia, ahogy megérkeztem hozzájuk. JongIn is kíváncsian várta a válaszomat a háttérben.

            - Eddig őt hívogattam. Nem veszi fel, sehol nem találom –mondtam frusztráltan.

            - Napok óta ilyen. Csak úgy eltűnik, senki nem tud róla semmit –ráncolja szemöldökét az egyetlen itt tartózkodó fiú.

            - Ne is mondd! Teljesen kiborít. Nem tudom, mi van vele, másabb lett –hajtottam le a fejem csalódottan.

            - Most érettségiztünk le, lehet, csak egy kis kikapcsolódásra vágyik –vetette fel az ötletet barátnőm.

            - Attól szólhatna! Tőlem utazzon el, ha erre van szüksége, de akkor tudjak róla, hogy ne aggódjak ennyit! –borultam ki kissé.

            - Nyugi, nem lesz semmi baja. Nem sokára előkerül és minden jó lesz –nyugtatgattak. Ekkor megcsörrent a telefonom, amit gondolkodás nélkül a fülemhez emeltem.

            - Flora, Sehun vagyok. Megtaláltuk Luhant az egyik bárban teljesen kiütve. Szerintem gyertek ide, amilyen gyorsan csak lehet –darálta.

            - Máris indulunk –tettem le. –Megvan Luhan egy bárban részegen. Segítetek?

            - Persze, lent van a kocsim –indult meg JongIn, majd mind lesiettünk. Pár perc múlva már az ivászatra kijelölt helyre csörtettünk be. Azonnal ki is szúrtam Luhant az egyik asztalra könyökölve.

            - Istenem, jól vagy? Hallasz engem? –emeltem fel a fejét, de csak ködös tekintetet, érzelemmentes arcot láttam.

            - Nincs olyan ember, akivel ne veszett volna össze a teremben. Nagyon kész van –tájékoztatott minket Sehun. Komolyan Luhan, mi történt veled? 

43. rész

JongIn szemszöge

            - Miért jutunk mindig ide? –kérdezte Mia egy lepedőt szorítva a mellkasához. Egymás felé fordítottuk fejünket a gyűrött ágyban.

            - Mert a két legjobb barátaink szerelmesek és annyit törődünk velük illetve az ellenséges akadályokkal, hogy nem jut időnk szórakozásra vagy kikapcsolódásra. Így egymásra maradtunk, de őszintén nekem ezzel nincs bajom –mondtam egyszerűen, mire ő is bólintott egy aprót.

            - Nekem se –fordult a plafon felé. Szeretem Miával a szexet, tökéletesen ki tudjuk elégíteni egymás vágyait.

            - Holnapután itt a gála, szerinted sikerülni fog a tervünk? –kérdeztem tőle.

            - Még szép, muszáj lesz –vágta rá. –Amúgy is több mellék ötletünk is van szóval, ha bármelyik bebukna, akkor sincs elveszve semmi.

            - Igaz, remélem, egy életre elintézzük azt a szemetet.

            - Biztos. Tényleg, Luhanék megbeszélték vagy mi van velük? –nézett rám kíváncsian.

            - Szerintem most ők egy hatalmasat szeretkeztek és már alszanak összebújva. Mikor hazavittem Luhant, Flora nála volt. Megbeszélhettek mindent és kellett egy kis dühlevezetés a végére –mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott.

            - Igen, biztosan így van.

            - Nekünk is aludnunk kéne. Holnap sok tennivalónk lesz –fordultam felé és öleltem át egyik karommal a derekát.

            - Nem normális dolog, amit csinálunk –mondta halkan.

            - Senkinek nem fáj, nekem meg kifejezetten jól esik. Lehet, hogy nem normális, de szerintem semmi rossz sincs benne.

            - Szerintem se, de akkor sincs rendjén –kuncogott, majd kényelmesen elhelyezkedett, kicsit közelebb bújt mellkasomhoz, majd lassan mindketten elaludtunk.

Másnap reggel mind a négyen az egyik étteremben találkoztunk és együtt reggeliztünk. Mikor Miával odaértünk már bent vártak ránk.

            - Szent a béke? –kérdeztem tőlük, miközben helyet foglaltunk mi is az asztalnál.

            - Eléggé úgy tűnik –néztek összekulcsolt kezükre, ami a terítőn pihent. Mind rendeltünk valamit, közben pedig a holnapi nagy eseményt beszéltük.

            - Nyolckor kezdődik, de a szervezők már déltől ott lesznek. Apa egy fenti szobából fogja figyelni a helyet az elején, sőt már hamarabb is, így vele nem kell foglalkoznunk –tájékoztatott minket Luhan.

            - A legutóbbi után amúgy sem hiszem, hogy bármi ellenvetése lenne apukádnak ChanYeol ellen –tette hozzá Mia.

            - BaekHyun mindent elintéz mára, sima ügy lesz –dőlt hátra barátom kényelmesen.

            - Azért ne bízzuk el ennyire magunkat. Mégis csak ChanYeolról van szó, biztosan ő is több dologgal készül –szólalt meg Flora.

            - Ahogyan mi is, most nem nyerhet –szögeztem le, mire barátom szerelme csak lehajtotta a fejét.

            - Baj van? -kérdezte őt Mia.

            - Nem, csak láttuk, hogy meddig képes elmenni, így már nem tudom, hogy mire számítsak –motyogta halkan.

            - Kicsim, ő nem nyúlhat többet hozzád. Végig velem leszel, nem okozhat kárt –nyugtatgatta Luhan. Érthető, hogy kicsit tart tőle Flora a múltkori miatt. Ha képes volt bedrogozni őt olyan szinten, hogy kórházba került miatta, akkor bármire képes ezek után. Mindenki a dolgára sietett a reggeli végeztével. Holnap lezárhatjuk ezt az ügyet, ha minden jól megy.

Flora szemszöge

Meglehetősen rossz éjszakám volt. Nehezen aludtam el, kissé ideges voltam az este miatt. Megpróbáltam kiverni a fejemből, de nem tudtam másra gondolni. Egy kis kényeztetés viszont jót tett velem. A kedvenc szalonomban készülődtem a gálára, ahol egy kiadós masszázs után megcsinálták a hajamat és körmeimet. Mire hazamentem már meg is hozták a ruhámat. Úgy még másfél órámba telt teljes mértékben elkészülnöm. Ekkor szólt a portás, hogy megérkezett a kocsim. Mivel Luhan már ott volt a helyszínen, valószínűleg JongIn és Mia is, így egyedül kellett utaznom.

Gyönyörű fogadóbizottság fogadott, majd felsétáltam a hosszú lépcsősoron a nagy előtérbe, ahonnan egyenesen a bálteremhez indultam. Már kezdett megtelni a terem, így levettem egy pohár pezsgőt a tálcáról, amiket a pincérek kínáltak körbe.

Megláttam a barátaimat a helység egyik részében, így rögtön feléjük siettem, de valaki megfogta a kezemet hátulról, amely akadályozta a menésemet.

            - Mit terveztek mára? –tért rá azonnal a lényegre.

            - Nem mondom, hogy örülök a találkozásnak, de neked is szia, ChanYeol –téptem ki a kezemet ujjai közül és szúrósan néztem rá.

            - Nem kell jó pofiznod, mit tervezett a kis csapat? Biztosan van valami ötletetek –szűkítette össze szemeit.

            - És neked? Amilyen csótány vagy, most sem üres kézzel jöttél, de sajnos azzal fogsz távozni.

            - Nagyon magabiztos vagy, nehogy pofára essetek a végén –mosolyodik el gonoszan.

            - Nem kell féltened bennünket, de azért kedves tőled –mosolyogtam, majd faképnél hagytam. Büszke voltam magamra, de éreztem égető pillantását magamon, ami nagyon zavart. Kiráz a hideg ettől az embertől. Szerencsére Luhan elindult felém, így biztonságban érezhettem magam.

            - Végre itt vagy –csókolt meg rögtön mosolyogva. És igen, sokkal nyugodtabb lettem, hogy tudom, vele vagyok. –Eszméletlen gyönyörű vagy –nézett végig rajtam.

            - Az még jobban tetszene neked, ami alatta van –simítottam végig mellkasán.

            - Hidd el, ki fogom deríteni –csókolt meg újra, majd a többiekhez kísért.

Lassan elkezdődött az este is a megnyitóval. Mind a nagyteremben álltunk és az emelvény felé fordulva figyeltünk Luhan apjának a beszédére. A fia szorosan ölelt hátulról, alig észrevehetően simogatta a csípőmet, szuszogott a nyakamba és szorította ágyékát a fenekemhez. Megőrjített.

- Nagyon rossz játékot űzöl –mormogtam halkan.

- Valami nem tetszik? Én csak ölelgetem a barátnőmet –adta az ártatlant.

- Majd meglátjuk, melyikünk lesz nyerőbb –fordítottam oldalra a fejemet és csókoltam meg gyorsan, majd mikor fordultam volna vissza, összetalálkozott tekintetem ChanYeoléval. Sötét szemeivel nézett kettőnket. Kirázott a hideg tőle, ezért megpróbáltam nem rá koncentrálni. Ezután frissítőt kínáltak körbe, amíg az adományra szedték össze a pénzeket és intézték a hátsó dolgokat.

- BaekHyun és az emberei megoldották a kivetítőt, itt vannak a nagyurak is, minden készen áll –jött oda JongIn hozzánk.

- ChanYeol éppen az egyikkel beszélget –bökött Mia fejével az egyik irányba. Az emberünk jelen pillanatban is megpróbálja befolyásolni az igazgatókat és a nagy főnököket.

- Flora, vesd be magad! –mosolyodott el JongIn, mire lehúztam az italomat, elvettem egy újat és elindultam a kis társaság felé.

- Mr. Kartheiser, örülök, hogy találkozunk –nyújtottam a kezemet hatalmas mosollyal az arcomon. Éreztem, ahogyan ChanYeol megfeszül, és tüzes tekintettel mered rám, amiért megzavartam a mesterkedését.

- Miss Rhodes, micsoda kellemes meglepetés. Olvastam az önéletrajzát és a szakdolgozatát, lenyűgöző amilyen véleménnyel van a mostani helyzetről –ömlengett.

- Nagyon köszönöm, uram. A következő hónapban terveztem egy látogatást az Ön városába. Remélem, megszervezhetünk majd egy beszélgetést.

- Hogyne, ez fantasztikus lenne. Mindenképp szeretnék Önnel ebédelni és megtárgyalni a továbbiakat –mosolygott az idős ember.

- Én pedig szívesen folytatnám az eszmecserénket, amit sajnálatos módon megzavartak –szólalt meg ChanYeol.

- Miss Rhodes, nyugodjon meg, nem zavart meg semmit –zárta le Mr. Kartheiser, mire egy hatalmas elégedett mosoly jelent meg az arcomon. –Mr. Park, most mennem kell, de nagyon örültem –mondta, majd ott hagyott minket.

- Remélem, tudod, hogy szörnyen nagy hibát csináltál most –fordult hozzám a feldühödött fiú.

- Csak nem belerondítottam a leendő karrieredbe és a piszkos ügyeidbe? –játszottam a meglepetett.

- Ne add az ártatlant! Bármire is készültök, nem fog összejönni –szűkítette össze szemeit.

- Majd meglátjuk –emeltem meg a poharamat és ittam egy kortyot, majd a hátsó színfalhoz mentem, ahol JongIn és BaekHyun fogadott.

- Szép volt, kezd mérges lenni –mosolygott barátom.

- Az embereim a helyükön vannak, szóltok és kezdődik a vetítés –kacsintott Baek. Látszott, hogy izgatott volt, ő is el akarta intézni ChanYeolt, ahogy mi.

- Hol van Luhan és Mia? –kérdeztem.

- Luhan az apjával ment fel az emeletre, Mia egyben intézi a karrierjét és járatja le azt a férget egy másik vezetőnél.

- Remek, akkor megyek Luhanért, csörgetlek, ha kezdhetitek –jöttem el és siettem a lépcsőkhöz, majd megkerestem a polgármester lakosztályát. Mindketten bent voltak, így először barátom apukáját üdvözöltem. Régóta ismertem, elég jó kapcsolatban voltunk.

- Fantasztikus beszéd volt, biztosan a kampány is jól sikerül majd.

- Köszönöm, Flora, kedves tőled. Most megyek is, megnézem, hogy állnak a dolgok, ti maradjatok csak még egy kicsit –nézett ránk mosolyogva, majd elhagyta a szobát. Egyből megéreztem Luhan kezeit körém fonódni, ahogyan hátulról simul hozzám és egyből nyakamba csókolt. Nagyot sóhajtottam, olyan finom volt.

- Luhan, ezt most nem lehet –motyogtam csukott szemmel, de csak folytatta.

- Le akarom tépni rólad ezt a ruhát, amióta beléptél ebbe az épületbe. Senkinek nem fog fájni, ha egy kicsit szórakozunk most –mormogta a bőrömre, miközben szembefordított magával és már falta is ajkaimat. Nekitolt az íróasztalnak, míg teljesen hozzám simult. Vad volt és tüzes, ami engem is beindított, pedig erre tényleg nem volt most idő.

- N-nem szabad kérlek, ez az este nagyon fontos. Ha ennek vége, akkor bármit lehet, de legyünk túl rajta –toltam el magamtól nehezen.

- Igazad van, csak nem tudok bírni magammal –fújtatott párat, majd igazgatni kezdte az ingét. Odaléptem hozzá, közrefogtam szép arcát, majd lágy, finom csókot adtam neki. Angyalian mosolygott rám a karomat simogatva.

- Csináljuk meg a mai estét –néztem szemeibe.

- És zárjuk le ezt az ügyet egy életre –tette hozzá, majd összekulcsolta ujjainkat és elindultunk visszafelé. Közben hívtam is JongInt, aki azonnal felvette a telefont.

- Showtime! 

42. rész

Luhan szemszöge

Először le sem esett, hogy mire gondol ChanYeol, viszont utána éreztem, ahogyan a düh szétárad a testemben.

            - Igazán sajnálom, hogy tőlem kellett megtudnod, de valakinek a nehéz munkát is el kell végeznie –mosolygott sugárzó boldogsággal. Látszott, mennyire élvezi a helyzetet. Itt pattant el a húr bennem és egy hatalmas öklössel csúfítottam bele vidám képébe. Rendesen megszédült tőle, ahogyan nekiesett a korlátnak, majd a vért kezdte törölgetni felrepedt szájából.

            - Luhan, ez nagyon régen történt, semmit nem jelentett csak egy rossz kaland –lépett hozzám Flora és kezdett magyarázkodni.

            - Azért egy kalandnál több volt –szólt közbe a bevert képű.

            - Fogd be! –kiáltott rá kétségbeesett szerelmem. Mintha eltiportak volna, ennél rosszabb most nem is történhetett volna. Már csak ez hiányzott. –Luhan, kérlek –nézett rám gyönyörű szemeivel.

            - Most megyek –toltam el magamtól, mire remegő kézzel nyúlt a karom után. Erősen fojtogatta a sírás, nehezen tudta visszatartani, sőt, pár kusza könnycseppet láttam leperegni tökéletes bőrén.

            - Luhan, ne! Mindent megmagyarázok, csak kérlek, hallgass meg! –próbálkozott tovább.

            - Elég! –téptem ki kezem gyenge ujjai közül. Összerezzent a hirtelen kitörésem hatására és megtörten nézett fel rám. –Csak hagyj békén most –mondtam lassan, majd levágtattam a lépcsőn és sétálva indultam a központ felé. Nem tudom hova vezetett utam, de el kellett tűnnöm innen, hogy le tudjak nyugodni.

Flora szemszöge

Halkan sírtam a lépcső előtt állva és csak néztem, ahogyan Luhan alakja csak egyre jobban távolodik. JongIn barátom után sietett, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon, amiért hálás voltam. Legalább ő vigyáz rá. Már rég becsöngettek, így Mia is elment, mert fontos beszélni valója volt az igazgatónőnkkel, de megígérte, hogy utána rögtön engem keres meg. Egyedül maradtam a tönkretevőmmel.

            - Hát meg kell mondjam, ez nem volt semmi –jópofizott még mindig, mire szembefordultam vele és ordítani kezdtem.

            - Takarodj innen! Mikor fogod már fel, hogy egy undorító féreg vagy? Mit akarsz elérni ezzel? Nem unod még, hogy mindenki életét tönkreteszed? Komolyan hánynom kell tőled –kiabáltam a képébe, ami meg is lepte. Nagy szemekkel meredt rám, hirtelen nem tudta, mit válaszoljon.

            - Szerintem eleget ártottatok már nekem, szóval érthető, hogy miért akarok bosszút állni. Ez meg úgyis kiderült volna, most már legalább tisztalappal játszhatjátok a tökéletes párt Luhannal –fintorgott.

            - Te még mindig nem érted, hogy szeretem? Szeretem Luhant! Ne merd többnek beállítani a régi ügyünket, ami évekkel ezelőtt volt, hogy valami mély kapcsolat lett volna. Egy kaland, még annak is kevés, főleg amennyit jelentett. Legszívesebben elásnám magam, amiért ismerlek, de abban biztos lehetsz Park ChanYeol, hogy mostantól nem csak te fogsz fájdalmat okozni. Kicsinállak és boldogan fogom végignézni –mondtam keményen a szemébe, majd sarkon fordultam és eljöttem. A mosdóba vettem az irányt, hogy rendbe szedjem magam és megvárjam Miát. Szerencsére ő tudott erről, így legalább neki nem kellett magyarázkodnom. Rosszabbkor nem is derülhetett volna ki, de nagyon remélem, hogy nem lesz komolyabb következménye. Nem bírnám elveszíteni Luhant, főleg nem egy ilyen kis lényegtelen semmiség miatt, ami évekkel ezelőtt történt, és amit mélységesen megbántam.

            - Flora, jól vagy? –nyitott be a barátnőm.

            - Szerinted? –néztem rá meggyötört tekintettel.

            - Nem lesz semmi baj. Luhan most ideges, ami érthető, de el fogja felejteni, lenyugszik és minden olyan lesz, mint régen.

            - Nem is tudom.

            - Ugyan, olyannyira szeretitek egymást, ez nem fog tönkretenni semmit.

            - Remélem igazad lesz, és hogy Luhan nem csinál semmi hülyeséget –fújtam egy nagyot.

            - Biztos, hogy igazam lesz és nem fog csinálni semmit. Amúgy is JongIn vele van, majd ő vigyáz rá –mondta biztatóan. Jobbnak láttam, ha kimegyünk a mosdóból és az iskolával foglalkozom egy kicsit. Délután pedig megpróbálom megbeszélni ezt az egészet Luhannal.

Luhan szemszöge

Az egyik kedvenc báromba mentem, ahol egyből a pulthoz ültem és kezdetnek három különböző rövidet rendeltem csak magamnak. Már a másodikat küldtem le a torkomon, mikor barátom utolért.

            - Haver, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb mód jelen pillanatban –fogta le a kezemet.

            - Nem, ez a legtökéletesebb mód most –ráztam le magamról, majd a harmadikat is megízleltem.

            - Ne engedd, hogy ez felbosszantson! Az évekkel ezelőtt volt, akkor még barátilag sem voltatok a legjobb kapcsolatban Florával.

            - Az a szemét vele volt, érted –néztem rá dühösen. –Bárkit, bárkit elfogadnék, de őt nem és Flora, ezt elhallgatta előlem.

            - Ugyan már, órákat mesélhetnél, hogy te életedben kikkel voltál. Biztosan elmondta volna előbb-utóbb és szerintem csak azért nem reklámozta, mert már ő is megbánta és nem jelentett neki semmit.

            - Én szeretem őt. Soha nem szerettem ennyire senkit és nem akarom elveszíteni.

            - Nem is fogod, de ha továbbra is játszod a nagy megsértettet, akkor ki sem fogtok békülni.

            - De ő képes rá, hogy elvegye tőlem. Ő mindenre képes –néztem JongInra üveges tekintettel.

            - A pia beszél belőled, nem tehet semmit az a féreg, amíg mi itt vagyunk. Flora szeret téged, sosem hagyna el, főleg nem ChanYeol miatt. Most menj haza, beszéljétek meg és minden olyan lesz, mint régen.

Kellett egy kis idő, amíg felfogtam, amit mondott, de mielőtt bármit is reagálni tudtam volna, már húzott is ki a bárból egyenesen a kocsiig, ami kint várt ránk.

JongIn hozzám vitt, mert jobbnak látta, ha nem részegen beszélek Florával. A terve nem teljesen vált be, mert mikor kinyílt a liftajtó a lakásomnál, egyből őt pillantottam meg a nappalimban.

            - Luhan, úristen jól vagy? –rohant azonnal hozzám és segített be a kanapéra.

            - Flora –motyogtam a nevét egyfolytában.

            - Itt vagyok, nézd, nagyon sajnálom az egészet, bármit elmondok, de kérlek, ne haragudj –fogta közre arcomat, hogy szemeibe tudjak nézni.

            - Miért ChanYeol? Miért pont ő? –kérdeztem halkan, mire sajnálkozóan nézett rám.

            - Nem tudom. Nagyon régen volt, csak egy kaland, de bár sosem tettem volna meg. Luhan, fontos vagy nekem, nem akarom, hogy ez a kis semmiség, mert az, közénk álljon és tönkretegyen mindent –mondta őszintén. Én sem hittem, de teljesen kijózanodtam ettől a beszélgetéstől.

            - Én is sajnálom, hogy ennyire kiborultam.

            - Érthető volt, de ez tényleg nem jelent semmit.

            - Neki igen –mondtam kissé csalódottan. Felemelte a fejemet és egyenesen a szemeimbe nézett.

            - Nem érdekel ChanYeol, te érdekelsz. Téged szeretlek, nem őt. Gondoljon bármit, de soha nem tudna elvenni tőled –mondta, ami nagyon jól esett. Lassan csókoltam meg, majd egy kissé elhúzódtam tőle. Homlokunk összeért, szemeink csukva maradtak és csak egyszerűen próbáltuk magunkba szívni a másik közelségét.

            - Az enyém vagy –leheltem ajkaira. Vadul kezdtem csókolni, most csakis én irányíthattam, amit észre is vett, de belement. Azt csinálhatok vele, amit szeretnék. Átöleltem csípőjét és az ölembe húztam, miközben jóízűen rágcsáltam finom párnáit. Rögtön lehúztam felsőjét, ő ledobta magas sarkúját. Belevájtam ujjaimat a derekába, simogattam markolgattam szép vonalait. Most csak egy kiadós szeretkezésre volt szükségem, ahol nem fogjuk vissza magunkat és vadulunk egy kicsit. Kigombolta az ingemet, de nem vette le rólam, hanem a mellkasomat, hasamat kezdte karcolgatni. Egyik kezét felcsúsztatta végig a nyakamon és erősen a hajamba túrt. Feneke alá nyúltam, majd vele együtt felálltam, de ahelyett, hogy a hálómba vittem volna, felültettem a konyhaasztal márvány lapjára. Kuncogva vált el tőlem, mire csak én is mosolyogva néztem vissza rá.

            - Elkapott az ihlet? –cirógatta a nyakamat.

            - Most itt szeretnélek megkapni –vette le közben az ingemet, majd átölelte a derekamat lábaival és nyakamat kezdte el csókolgatni. Megtámaszkodtam combjai mellett és csak hagytam, hadd kényeztessen egy kicsit. Kigombolta nadrágomat és párszor átsuhant keze a kis domborulatomon, ami az alsómon ütött át. Lehunyt szemekkel élveztem minden egyes kis mozdulatát, amivel egyre jobban csak feltüzelt. Kicsit elkalandoztam, és már csak azt vettem észre, hogy keze lent munkálkodik és erősen masszírozza legbecsesebb részemet.

            - Uhh –nyögtem egy mélyebbet, mire csak pajkosan a szemembe nézett. Ekkor vettem észre, hogy már nadrág sem volt rajta.

            - Már régen csináltuk így –harapott ajkába.

            - Épp itt az ideje –húztam a fenekénél fogva magamhoz, majd ledöntöttem a hideg lapra. Kibújtam a nadrágomból, majd felmásztam hozzá, szétnyitottam lábait és ránehezedtem. Levettem a melltartóját, így kerek idomait vettem kezeimbe. Lenyúltam a bugyijához és kicsit izgatni kezdtem, hadd akarjon ő is úgy, mint én őt.

            - Hmm –sóhajtott egy nagyot, miközben oldalamon futkároztak ujjai. Kicsi szívásokat hagytam végig a nyakától a melle közepéig, de vigyáztam, hogy ne látszódjanak annyira.

            - Luhan, csináld! –nézett mélyen szemembe. Vágytól égett a tekintete, ahogyan az enyém is. Lerángattuk magunkról az utolsó zavaró tényezőt is és már benne is voltam. Hangosan felnyögött, de mivel egyből gyors tempóba mozogni kezdtem, így egy kisebb kiáltásba ment át. Most nem volt semmi lágy, finom mozdulat vagy érintés, csak is vad, tüzes érzelmek. Mindenfajta formáját szeretem a szeretkezésnek vele, de ez a mai mindent vitt. Annyira szükségem volt rá, annyira jó volt, teljesen elvette az eszemet. Tíz percig sem tartott, olyannyira fel voltunk forrósodva, de minden másodperce tökéletes volt. Rajta feküdve lihegtem, miközben próbáltunk visszatérni a gyönyörből a valóságba. Néhol a hideg márványlap bántotta felhevült bőrünket, de egyikünknek sem jutott eszébe, hogy megmozduljon. Most döbbentem rá, hogy nincs semmi a világon, ami közénk állhatna. Mi tökéletesen megtaláltuk egymást, nincs szükségünk másokra és nem is lesz. Flora az a lány, akivel örök életemet le tudnám élni és így is tervezem. 

41. rész

Flora szemszöge

            - Anya ezt nem teheted –néztem rá. Teljesen kizártam mindenki mást, csak ráfigyeltem. Az orvos közben csendben elhagyta a szobámat, hogy kettesben tudjunk egy kicsit beszélni.

            - Flora, én azt nézem, hogy mi a legjobb neked. Szerintem nem ártana, ha egy kicsit eljárnál ilyen foglalkozásokra, itt maradnál a központban távol a kis világodtól –magyarázta, mintha valami elmebeteg lennék.

            - Anya nem vagyok drogos! –mondtam indulatosabban, mire kicsit meghőkölt. –Nem dönthetsz helyettem. Elmúltam 18 éves szóval igenis van beleszólásom.

            - Már döntöttem és tudom, hogy mi a jó a lányomnak –állította az igazát.

            - Honnan tudnád? Sosem törődtél velünk –mondtam a szemébe.

Szerencsére ekkor jöttek be a barátaim, így egy kis támogatást kaptam legalább a testvérem felől.

            - Anya, hibát követsz el. Flora nem vett be semmilyen drogot. Lefizették a futárt, hogy tegyék az italába –vázolta gyorsan fel öcsém, ami kissé engem is meglepett, de örültem, hogy legalább anya is hallotta.

            - Ki tenne ilyet? Ne akarjatok nekem ilyen zagyvaságokat beadni –makacskodott.

           - Ez igaz, most hallgattuk ki a futárt, Ryant. Bevallotta és az a tettes, akire mi is gondoltunk –folytatta Luhan, miközben közelebb sétált hozzám és leült mellém az ágyra.

            - ChanYeol? –néztem rájuk, mire csak bólintottak egyet. Akkor, abban a pillanatban valami megváltozott bennem. Soha nem éreztem még ilyen gyűlöletet magamban. Hogy képes valaki ilyenre? Tudtam, hogy ChanYeol gonosz és elvetemült, de ezt sosem néztem volna ki belőle.

            - Ez igaz? Az a fiú tényleg ezt tette a lányommal? –kezdett dühös lenni anya.

            - Igen, de ne csinálj semmit! –szólt közbe JongIn. –Majd mi elintézzük, ebben biztos lehetsz –mondta anyának, aki csak bólintott majd rám nézett.

            - Mégsem küldelek el a központba, tévedtem és ne haragudj –intézte felém szavait. Nem válaszoltam, mert nem fogok ilyen könnyen megbocsájtani neki. –Most beszélek az orvossal és szerintem utána haza is vihetünk téged –ment ki a teremből.

            - Komolyan hagytátok volna, hogy elvonóra küldjön? –akadtam ki.

            - Dehogyis, sosem hagynám –vágta rá Nathan.

Luhan szemszöge

Délre már otthon is volt Flora, de még a mai napon pihennie kellett. Megígértem neki, hogy este visszamegyek hozzá, de most van egy dolog, ami nem hagy nyugodni.

            - Nem bírom ki, ha nem kereshetem fel azt a barmot és nem verhetem szét a képét –mondtam halkan JongInnak és Miának, mikor már csak hárman ácsorogtunk lent a halban.

            - Nem ütheted meg, nem szabad hevesnek lennünk. Okosan elintézzük azt a szemetet és vége lesz egy életre –állított le Mia.

            - Ne fedjük fel előtte, hogy tudjuk, mit tett –javasolta JongIn.

            - Beszélek ma BaekHyunnal. Négy nap múlva lesz a gála, amit apa rendez. Lefogadom, hogy ott lesz és valami bosszúval fog előállni –informáltam őket.

            - A tökéletes hely a leleplezésre –mosolyodott el gonoszan Mia. Ezután mindenki a dolgára indult, így én is bepattantam a limuzinomba, hogy apához indulhassak.

            - Luhan, régen hallottam felőled –vette fel a telefont barátom.

            - BaekHyun, kell a segítséged egy kis akcióba –tértem azonnal a lényegre titokzatosan.

            - Na végre, már olyan régen tettünk tönkre valakit –hallottam a hangján, hogy mosolyog.

            - Most eljött az idő –motyogtam, majd már daráltam is neki a feladatokat. Megígérte, hogy estére mindent megcsinál nekem. BaekHyun a legtökéletesebb ember, ha gyorsan el akarok érni valamit, és ha le kell nyomozni egy embert.

ChanYeol szemszöge

Lehet kicsit túlzásba estem, mikor megcsináltam ezt az ötletemet, de csak így érhetem el, amit szeretnék. Késő este, mikor már biztosan tudtam, hogy mindenki hazament, bementem Florához. Látni akartam, látnom kellett, mert valahol mélyen furdalt a lelkiismeret. Mikor benyitottam a sötét szobába mégsem Florán akadt meg a szemem, hanem egy oda nem illő alakon. Luhanon, aki a kanapén aludt. Miért kell neki itt lennie? Nehezen bírtam ki, hogy ne tegyek hülyeséget, de inkább visszafordultam a lányhoz, akit bántottam, és akit igazából akartam. Mélyen aludt, miközben egy cső volt karjára erősítve, ami folyamatosan pumpált belé valamilyen folyadékot. Abban a pillanatban éreztem leginkább tettem következményét és a megbánást, de nem hátrálhattam. Végig kell csinálnom, és ha ezzel érhettem el a legnagyobb hatást náluk, akkor folytatni is fogom.

Másnap a reggeli kávémat iszogatva sétáltam az utcákon, miközben a következő lépéseimet tervezgettem. A végső csapást négy nap múlva fogom megtenni a gálán, amit Luhan apja fog adni. A legtökéletesebb hely ugyanis a legnagyobb emberek lesznek ott, az egész sajtó, újságírók, így ha bármi történik azt mindenki azonnal meg fogja tudni.

Így az utam egyből a szabómhoz vezetett, ahol egy új öltönyt készítettek nekem a nagy eseményre. Pár helyre még be kellett mennem, majd mikor mentem volna vissza az autómhoz Taoba botlottam.

            - ChanYeol, régen láttalak –jött felém széles mosollyal.

            - Én is téged. Hogy megy a suli? Sokat készülsz a vizsgákra? –kérdezgettem.

            - A legtöbb időmet mostanában ezzel töltöm. Szeretném, ha jól sikerülnének, mivel nagyon fontos a továbbtanulásomnál –magyarázta.

            - Értem, akkor sok sikert, kitartás –veregettem vállba és már mentem is tovább. Nehéz, hogy ő is itt van, mert nem bukhatok le előtte. Vagyis még nem.

Luhan szemszöge

Már sötétedni kezdett, mire visszaértem Floráékhoz. Előtte odaszóltam a pincéreknek, hogy valami vacsorát állítsanak össze nekünk és meg is csinálták. Egy kisebb kocsira volt mindenféle finomság felpakolva, amit egyenesen barátnőm szobájába vittem. Éppen a gépén munkálkodott valamin, mikor beléptem hozzá.

            - Jobban vagy? –kérdeztem tőle. Lerakta az öléből a laptopot és hozzám sietett. Egy kis top volt rajta, haja felkötve és egy sort emelte ki formás lábait. Máris beindultam, olyan régen voltunk együtt.

            - Igen, sokkal. Holnap már megyek is iskolába –karolta át a nyakamat, miközben derekánál szorítottam magamhoz.

            - Nem szeretnél még egy napot itthon pihenni?

            - Felesleges, jól vagyok –állította határozottan, én pedig nem tudok neki ellentmondani. Közelebb hajolt és egy hosszú puszit nyomott számra, kezeivel pedig átkarolta a nyakamat. Ahogy megéreztem puha ajkait egyből mélyíteni kezdtem a csókunkat. Lassan kezdtük el ízlelgetni egymást, miközben kezemmel szorosan magamhoz húztam és derekát simogattam. Minden porcikáját éreztem a falatnyi ruhája alatt. Önző voltam, mivel pihennie kellett volna, de nem bírtam uralkodni magamon. Megemeltem a feneke alatt, így az ölembe kaphattam, majd már vittem is az ágy felé. Feltérdeltem vele együtt és szépen dőltünk le együtt, hogy pont a lábai között tudjak feküdni. Azonnal lehámozta rólam a zakómat, az ingemet és a nadrágomat is kigombolta. Lerángattam a felsőjét, így megpillanthattam csipkés melltartóját. Alsó ajkamba haraptam és már be is támadtam illatos nyakát. Harapdáltam, néhol erőteljesebben megszívtam a vékony bőrt.

            - Luhhhan, mi lesz, ha holnap találkozunk ChanYeollal? –lihegte a fülembe.

            - Ne ezen gondolkozz most, csak rám figyelj! –motyogtam a dekoltázsába.

            - De ez fontos –tolt el magától, hogy a szemébe nézzek. Sóhajtottam egyet, majd visszamásztam hozzá. –Ő nem tudja, hogy mi tudjuk és bizonytalan vagyok, hogy hogyan kezeljem.

            - Ugyanúgy, mint eddig, nem kell vele különösebben foglalkozni. Ez nekem lesz inkább kihívás, mert nehezen fogom megállni, hogy ne verjem szét.

            - Luhan, ne verekedj, kérlek! –fogta meg az arcomat és nézett mélyen a szemembe szép szemeivel.

            - Bántott téged, ezt senki nem teheti meg. Nem engedem, hogy hozzád nyúljon –mondtam határozottan a szemébe. Hosszú percekig csak néztük egymást, mikor lehúzott magához és szenvedélyesen, mélyen megcsókolt.

            - Szeretlek –húzódott el egy pillanatra.

            - Én is szeretlek –mosolyogtam vissza, majd folytattuk, ahol abbahagytuk.

Úgy egy fél óra múlva a mellkasomon feküdt, miközben a hátát simogattam ő pedig a mellkasomat karcolgatta.

            - Aludnod kéne, pihenésre van szükséged –mondtam halkan.

            - Ezt pont ezután mondod –kuncogott.

            - Ne haragudj, nem kellett volna, hogy letámadjalak, de nem bírtam magammal.

            - Hogy haragudnék? Hiányoztál már –hajolt fel egy csókért.

           - Olyan finom vacsorát állíttattam össze neked és egy falatot sem ettél –biggyesztettem le ajkaimat szomorúan.

            - Szeretnél enni valamit? –nézett rám csillogó szemeivel. Bólintottam egy aprót, így az ágyba falatozni kezdtünk. Ennél tökéletesebb már nem is lehetne az este.

Másnap reggel együtt mentünk iskolába. Lassan vége van a gimnáziumnak, eljön az érettségi ideje és mindenkinél kezdődhet az igazi élet, bár szerintem mi már ezt évek óta megtettük.

Kint a párkányon találkoztunk Miával és JongInnal. Már jó idő van, itt a tavasz, így újra elfoglaljuk becses helyünket.

            - Végre itt vagytok! Hogy érzed magad? –fordult barátom Florához.

            - Tökéletesen, nem kell minden másodpercben ezt kérdezgetnetek.

            - Csak vigyázunk rád –csókoltam meg, ami kissé hosszabbra sikeredett, mint ahogy elképzeltem. Édesen cuppogtunk egymás ajkain, amíg meg nem zavartak minket.

            - Szép jó reggelt a szerelmes párocskánknak. Mi ez a túlzott nyalakodás? Nem féltek, hogy lenyelitek egymást? –jelent meg azaz ember, akit legszívesebben a pokol mélyére kívántam volna.

            - Csak nem irigykedsz? –néztem rá büszkén, miközben átkaroltam Flora vállát. A többiek is szépen körénk gyűltek és szúrósan meredtek a kellemetlen vendégre.

            - Hát a helyedbe tudom képzelni magam –mosolyodott el kajánul.

            - Ezt hogy érted? –zavarodtam össze.

            - Ezekről még nem esett szó? Persze, nálatok egy élet is kevés lenne felsorolni mindenkit, akivel valaha is dolgotok volt –folytatta.

            - Miről beszélsz?

            - Flora, elmondjam én vagy te? –nézett barátnőmre, aki csak rázta a fejét. –Akkor én. Már akkor meg volt nekem, mikor te még csak fantáziáltál róla –mondta nemes egyszerűséggel. Ott vesztettem el végleg az eszemet.