1. rész

Flora szemszöge

Fülsüketítő ricsaj. A zaj, ami nem hagyja abba. Hangos morgással jelzem nem tetszésemet, majd morgolódva fordulok a hátamra és emelem fel fejemet a párnahalom közül. Összezárt szemekkel keresgélek vakon a kis faragott éjjeliszekrényemen, míg meg nem találom a hangzavar okozóját.

            - Egy óra múlva a párkányon ülünk és te még mindig az ágyadban fekszel. Reménytelen vagy Flora –nevet rajtam jó barátnőm, Mia.

            - Neked is szia, és nem értem, miért vagy ennyire fitt kora reggel –ülök fel a hatalmas francia ágyban kócos hajjal.

            - Ma van végzős évünk első napja és amúgy is látnom kell az újoncokat, tudod mennyi jelentkezőt kell szétszortíroznunk? Most pedig megyek, mert még be kell ugranom anyához, de pontban félkor legyél a párkánynál! –nyomja ki a telefont. Nagy sóhajjal huppanok vissza a puhaság tengerébe. Ma kezdődik egy újabb év. Egy újabb év teli kalandokkal, feladatokkal, nagy kérdésekkel, választásokkal és rengeteg botránnyal. Igen, ez nagyon jellemző ránk.

            - Martha, fél óra múlva kérhetném a reggelimet? –szólok bele a kagylóba.

            - Igenis, kisasszony, két francia pirítós?

            - Köszönöm –teszem le, majd a fürdőmbe veszem az irányt. Egy habos, frissítő meleg fürdő után, belebújok az egyenruhámba, amihez egyedi és kifinomult kiegészítők elengedhetetlenek. Ha már az iskolában korlátozzák a stílusunkat legalább ennyivel tűnjünk ki az átlagos lányok közül.

            - A kocsi már lent várja, kisasszony –jelen meg Martha a liftnél.

            - Köszönöm, anyám már elment?

            - Igen, kisasszony –áll egyenesen, majd elhaladok mellette. Benyomok egy kis gombot és az ajtó már be is csukódik. Pár perc késéssel, de csak elérek a gimihez. Igen, a Genius. A leghíresebb elit iskola Manhattanben. Ide csak a környék leggazdagabb emberei járnak, de ez messziről látszik. Ahogy kiszállok máris tömérdek szempár mered rám. Ez minden helyzetben jellemző volt. Napszemüvegem mögül nézelődöm és rezzenéstelen arccal megyek el mellettük, mintha észre se venném őket.

            - Tíz perc késéssel üdvözölsz minket? –tette csípőre kezét Mia.

            - Stílusos késés –mosolyogtam rá kedvesen, mire kuncogott és megölelt. Köszöntem az ikreknek is, majd elfoglaltuk szokásos helyünket a párkányon. Senki nem ülhetett ide csak mi, ez a törzshelyünk már első óta.

            - Milyen a felhozatal az idén? –célozgattam a dossziékra, amik az új lányok adatait tárolták.

            - Nem mondanám a legjobbnak. Van, akin megakadt a szemem, de nincs semmi lehengerlő –fintorgott barátnőm.

            - De te az vagy –jelent meg Kris Mia mögött és megcsókolta a nyakát. Barátnőm mosolyogva fordult hátra és már falták is egymást.

            - Hogy-hogy itt vagy? –kérdeztem a fiút, aki elrabolta barátnőm szívét.

            - A szüleim azt mondták pár hétig itthon leszünk. Így most suliba járok –karolta át Mia vállát. Szóval ez azt jelenti, hogy éjjel-nappal egymást fogják marcangolni. Feltételezéseim valóra váltak, ugyanis máris egymás szájában turkáltak.

            - Órán találkozunk –jöttem el kuncogva, ott hagyva őket. A belsőudvaron átmentem a szekrényemhez, hogy felvegyem a könyveimet.

            - Nocsak, kibe botlok az első napon? –hallottam meg egy mély hangot mögülem. Megforgattam a szemeimet és folytattam a pakolást.

            - Sikeresen elrontottad a kedvemet –mondtam neki háttal.

            - Valaki nagyon morcos –éreztem meg leheletét a nyakamon, mire megfordultam és ellöktem magamtól.

            - JongIn, állj le! Undorító vagy és szánalmas, hogy nem értesz a szép szóból –hánytam szemére. A hideg kirázott ettől az embertől.

            - Ugyan kicsim, hadd boldogítsalak fel –simított végig az arcomon, mire szúrósan rámeredtem.

            - Ha hozzám mersz érni, akkor tönkre teszlek! –sziszegtem.

            - Ugyan Flora ezt te sem gondolod komolyan. Semmit nem tudsz tenni ellenem. Inkább hagynod kéne, hidd el, élveznéd –mosolyodott el kurtán, mire csak felszisszentem.

            - Meglátjuk –csaptam be a szekrényem ajtaját, majd magára hagytam. Hónapok óta próbál lefektetni, mint minden lányt a suliban, nem is, mint minden lányt a városban, de én nem hagyom magam. Undorító, perverz személy, de sajnos valamennyire el kell viselnem, mert azonos a baráti körünk.

            - Akkor este a bulimon találkozunk –csapódik mellém barátnőm, mikor kifelé sétálok a gimiből. A szokásos szeptemberi buli, hogy is felejthetném el. Hiszen meg kell ünnepelni az első tanítási napot. Egy ilyet is csak Mia tud kitalálni, de hát mit tehetnék ellene.

            - Tudom, megyek, csak előtte be kell néznem anyához. Majd beszélünk –intettem, majd beszálltam a kocsiba.

Tao szemszöge

            - Zihan, siess már! Nem akarok már az első napon elkésni –sürgettem húgomat, aki kapkodva, de megjelent a nappaliban és már mehettünk is a kocsihoz.

            - Izgulsz? –nézett rám nagy fekete szemeivel.

            - Nem különösebben. Kérlek, ígérd meg, hogy vigyázol magadra! Ez már nem Kína, itt mások a szokások. Nem akarom, hogy bármi bajod essen –oktattam egy kicsit a suli felé menet.

            - Felfogtam –bólintott határozottan, majd az út további részében nem szólaltunk meg. Mindketten eltökélten bámultunk ki az ablakon és néztük a reggel rohanó embereket, az utcák életre kelését. New York azon belül is Manhattan Koreai negyedében élünk. Mondhatni itt laknak a város leggazdagabbjai. Csak ázsiaiak, ami annyiból jó, hogy legalább ennyi emlékeztet a hazámra.

Megállt a kocsi egy hatalmas épület előtt és mindketten kiszálltunk. Egyik vállamra dobtam a táskámat és néztem az elém táruló építményre. Előtte és a hosszú lépcsőn végig egyenruhás diákok beszélgettek, méregették egymást. Gondolhattam volna, hogy ilyen lesz ez a hely. Már most látom, hogy ez nem az én világom.

Nagyot sóhajtva indultam el, hogy megkeressem a szekrényemet és a termet, ahol az első órám lesz. Nem értettem miért kellett ideköltöznünk, mikor az utolsó évemet igazán kijárhattam volna Kínában. Inkább nem is gondolok rá, mert csak ideges leszek. Próbáltam észrevétlenül cikázni az emberek között a folyosón, de nem maradhattak el a bíráló pillantások. Nem foglalkoztam velük, csak mentem előre. ZiHan valahol lemaradt, így csak magamra kellett figyelnem. Megtaláltam a könyveimnek való tároló helyet, majd gyorsan felvettem a tanuláshoz a segédeszközeimet és már indultam is. Ahogy megfordultam viszont beleütköztem valakibe, így a könyvek a földön végezték.

            - Nem látsz a szemedtől? –kérdezte felháborodva a fiú, aki nekem jött.

            - Ne haragudj, véletlen volt –néztem rá. Egy magas lehetett velem, de semmi jót nem néztem ki a szeméből. Tipikus rossz fiú, aki nagyon nagyra van magával.

            - Ajánlom, hogy ez ne forduljon elő még egyszer! –sziszegte, majd másik két társával elviharoztak. Felvettem az elejtett sűrű lapokból álló irodalmi készítményt, a bunkó fiú irányába elnéztem, majd sietősen a terembe mentem. Már az első napon megtalálom az ilyeneket, nagyszerű lesz ez az év.

ZiHan szemszöge

Remegő lábakkal sétáltam fel a lépcsőfokokon. Próbáltam nem nézni senkinek a szemébe és csak menni előre. Pár lépés és elértem volna a bejáratot. Már nyúltam a kilincsért, de ekkor egy hang megszólalt mögöttem.

            - Állj csak meg! –utasított határozottan. Megdermedtem. Kis mozdulatokkal fordítottam hátra a fejemet és három lánnyal találtam szemben magamat.

            - S-segíthetek? –kérdeztem, de ahogyan a középső lány szemébe néztem elfogott a pánik. Olyan szigorú, feszes tekintete volt.

            - Elég jó alakod van. Még nem láttalak a környéken. Új vagy? –kérdezte közben pedig alaposan méricskélt.

- Most költöztünk ide Kínából. A nevem…

- Jó modell lenne belőled. Anyám most úgyis fiatal lányokat keres az új kollekciójához. Alkalmas lennél a feladatra.

- Köszi, d-de nem szeretnék modell lenni –nyögtem ki, mire a másik kettő tátott szájjal meredtek rám. Az ijesztő lánynak megfeszült az arca és összehúzott szemekkel fúrta bele magát az agyamba.

- Minden lány szeretne modell lenni. Látszik, hogy új vagy és hogy nem tudod, kivel beszélsz éppen. Mások ölnének, ha egy ilyen ajánlatot tennék nekik, úgyhogy jól gondold meg, mit mondasz! –sziszegte a végét, majd elsétáltak balra. Remegett a gyomrom és csak kis idő után tudtam újra megmozdulni, majd rohantam is befelé.

Ebédszünet van. A belső udvaron ücsörgök egyedül az egyik körasztalnál. Valami salátát csipegetek, de ez is nehezen megy le a torkomon. Magam elé bámulva merengek a mai nap eddigi történésein, de vannak dolgok, amiket nehezen emésztek meg.

Egyszer véletlen emelem fel a fejemet, mert úgy érzem, mintha valaki bámulna. Sajnos sejtésem bevált, mert egy barna hajú fiú méreget feltűnően. Ahogy összetalálkozik pillantásunk megnyalja alsó ajkát, de le nem veszi rólam a tekintetét. Érzem, ahogyan vér szökik az arcomba, de szerencsére ekkor ér oda hozzám Tao.

            - Van még órád? –kérdezi. Egyből szemeibe nézek, de még mindig érzem magamon a másik fiú égető pillantását.

- N-nem, nincsen –rázom meg a fejemet.

- Akkor menjünk! Mindjárt hívok egy kocsit –veszi elő telefonját, de elkapom a kezét.

- Inkább sétáljunk! –zavartan néz, de belegyezik, így összeszedem a cuccomat és elindulunk. Utoljára nézek az ijesztő fiú felé, aki még mindig engem bámul. Beharapja teltebb ajkát és oldalra dönti a fejét. Olyan gyorsan megyek bátyám után, ahogyan csak tudok. Egy a lényeg, hogy minél hamarabb elszökjek az a fiú elől.

- Tudtad, hogy ma lesz egy buli, ahova minden Genius tanulót várnak? –mentem be Tao szobájába délután.

- Ezt honnan veszed?

- Van egy oldal, ahol minden friss infót meg lehet találni. Nincs kedved eljönni?

- ZiHan, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.

- Miért? Legalább kimozdulunk. Kérlek! –nézek rá nagy szemekkel, mire sóhajt egyet.

- Oké, de vigyázol magadra! Semmit nem iszol és nem engeded meg egy fiúnak sem, hogy elráncigáljon valahova! –mondja keményen. Bólintok egyet és neki is látunk készülődni. Az első manhattani bulink. Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni belőle.