27. rész

Mia szemszöge

Hallottam a kérdéseiket, amiket felém intéztek, de az agyamig nem jutottak el, csak egyetlen egy szócska. Terhes. Hogy lennék terhes? Dehogy vagyok az.

Megmerevedve néztem az előttem álló két fiúra, akik szintén ledermedve bámultak rám. Nagyot nyelve pillantottak egymásra, de utána csak rajtam álltak meg szemeikkel.

            - Már hogy lennék terhes? –bukott ki belőlem.

            - Hát az alátámasztások eléggé meggyőzőek és mostanában mindig a mosdóba rohangálsz, a kedved pillanatok alatt megváltozik és hát Luhannal és JongInnal is lefeküdtél –mondta kissé lenézően HwaYoung.

            - Mi ez a hangnem? Semmi jogotok nincs kérdőre vonni engem és inkább azt kéne kiderítenetek, hogy kiküldte el mindenkinek az SMS-t –meredtem rájuk mérgesen.

            - Minek? Ki tudja még hány fiúval hemperegtél. Hosszú lehet a lista –hányták a szememre, majd elvonultak. Ledöbbentem a viselkedésükön, de nem hagyom ennyiben. Senki nem bánhat így velem, meg fogják kapni a magukét.

Visszafordultam a fiúkhoz, akik még mindig savanyú képpel bámultak rám.

            - Nem vagyok terhes –jelentettem ki határozottan.

            - Hogy vagy ennyire biztos benne? –kérdezte Luhan.

            - Ugyan már, mi védekeztünk –vágta rá azonnal JongIn.

            - Mindkettőtökkel védekeztünk –javítottam ki. –Semmi esély sincs arra, hogy terhes lennék.

            - Akkor megmagyaráznád ezeket az állításokat? –billentette oldalra a fejét a szőkeség.

            - Tényleg, miért rohansz mindig a mosdóba? Rosszul vagy? –folytatta a barátja.

            - Nem hihettek ezeknek –akadtam ki.

            - Nem is hiszünk, de láttuk a saját szemünkkel.

            - Mit akartok, mit csináljak?

            - Egy tesztet –vágta rá természetesen Luhan. –Egy tesztbe nem halsz bele és legalább mindhárman biztosan megtudnánk, hogy nem vagy terhes.

            - De nem vagyok. Ha nagyon akarjátok, akkor megcsinálom, ha már nekem nem hisztek –hagytam ott őket és szálltam be a kocsiba. Már csak ez hiányzott. Kíváncsi vagyok ki terjesztette a pletykát, de az biztos, hogy nem ússza meg szárazon.

Flora szemszöge

Anya az utat szervezi egyfolytában, Nathan próbál felkészülni arra, hogy pár hetet Sehun nélkül kell töltenie, bár már hallottam, ahogyan azt beszélik, hogy testvérem szerelme utánunk jön majd pár napra. Én csak intézgetem a dolgaimat az utazás előtt, próbálok nem idegeskedni, végre pihenni szeretnék. Ebbe a gondolatomba rondított bele egy SMS, ami végleg betett nekem. Azt sem tudtam minek vagy inkább kinek higgyek. Egyet tehettem, így azonnal Miához indultam. Tisztán, őszintén az ő szájából akarom hallani, hogy nem igaz, amit a többiek pletykálnak. Mivel nem csak őt érinti ez az ügy, így szóltam a fiúknak is, hogy végre tisztázzuk ezt a dolgot.

Mire felértem barátnőmék lakására, már mind ott voltak. Mind felém néztek, ahogy közeledtem feléjük.

            - Flora, mi volt ilyen sürgős? –kezdte a másik lány tag, de közbeszóltam.

            - Nem gondoljátok, hogy meg kéne magyaráznotok valamit? –tettem kezeimet keresztbe a mellkasom előtt.

            - Szóval láttad –hajtotta le fejét Luhan.

            - Flora, az a pletyka kamu, de hiszen te is tudod, hogy ezeknek a híreknek a 90%-a nem igaz –jött közelebb hozzám.

            - Tőletek akarom hallani és látni akarom –maradtam határozott.

            - Hogy mi? –döbbent le. Belenyúltam a táskámba és egy kis tárgyat vettem elő, majd felé nyújtottam. –Azt akarod, hogy csináljak meg egy tesztet?

            - Ha nem kell semmitől sem félned, akkor nem lehet ellenedre, hogy megcsináld.

            - De te nem nekem hiszel, hanem inkább egy modern műszernek?

            - Én tudom, hogy védekeztünk és hogy Mia nem terhes, de nekünk is megígérted, hogy megcsinálod. Jobb lenne hamarabb túlesni rajta –lépett előre JongIn. Jól esett, hogy mellettem volt. Mia tekintete csak úgy cikázott hármunk között, majd egy hatalmas sóhaj után sarkon fordult és távozott. Síri csend lett a nappaliban, de mind felvonultunk barátunk szobájába, hogy nehogy bárki is meghalljon valamit.

Türelmetlenül vártunk, hogy feltűnjön Mia. Magamban imádkoztam, hogy ne legyen terhes, de szerintem a két fiú is így volt vele. Nem is tudom, mit tennék, ha mégis az lenne. Melyik fiú lenne az apja?

            - Mindketten védekeztünk –szólalt meg Luhan.

            - Bármikor felvetődhet valami hiba. És ha egyszer részegen véletlenül nem tettétek meg? –néztem rá.

            - Nem feküdtünk le ennyiszer és mindig használtunk gumit.

            - Ettől most nem lettem boldogabb –nem tudtuk folytatni a kis beszélgetésünket, ugyanis Mia lépett ki a fürdőből.

            - Várni kell pár percet, míg kimutatja az eredményt –mondta, majd leült az ágya szélére, velünk szembe.

            - Remélem, ez nem ront azért a helyzeten –mondta bizonytalanul JongIn.

            - Ezután, nem hiszem, hogy lehetne még jobban rontani a dolgon –válaszoltam őszintén. Kicsit megfagyott a levegő a szobában, de ekkor Mia pillantott rá a piciny tárgyra, ami majdnem kiesett a kezéből.

            - Ez nem lehet igaz –lehelte erőtlenül. Senki nem mert megszólalni, sem megmozdulni. Végül én léptem és néztem meg az eredményt. Terhes.

Hitetlenkedve néztem rá, majd a fiúkra, akiken látszott, hogy még nem jutott el a tudatukig a hír. Mia terhes. Méghozzá a gyerek apja vagy Luhan vagy JongIn. Nem is tudom melyik lenne a jobb, mindkettő szörnyű.

            - Én ezt már nem bírom tovább elviselni –vettem fel a táskámat, de Mia megragadta a csuklómat.

            - Flora, ne menj el! Biztos rossz a teszt, de kérlek, ne menj el! Szükségem van rád –hadarta őszintén.

            - Nem szeretnélek magadra hagyni, de ezt már nem bírom felfogni. Ennyi elég volt. Kicsit muszáj lesz kiszakadnom ebből a környezetből és rendbe rakni a dolgokat. Nem várhatjátok el, hogy mosolyogva fogadjam a hírt, hogy terhes vagy valamelyik barátunktól főleg úgy, hogy az egyik akkor a barátom volt –néztem Luhanra, aki csak bűnbánóan meredt rám. –Szeretném, ha egy ideig távol lennék tőletek, nem beszélnénk, csak hagyjuk egymást békén. Jobb, ha most megyek –sétáltam ki lassan az ajtón, majd egyenesen a liftig és ki az utcára.

Mia szemszöge

Miután Flora elhagyta a szobát erőtlenül huppantam vissza az ágyra. Úgy érzem a barátságunknak most lett vége.

            - Szóval terhes vagy –szólalt meg először JongIn.

            - Még nem lehetünk biztosak. Szerintem menj el egy nőgyógyászhoz először –folytatta Luhan.

            - El is fogok és remélem, a teszt csak téved –hajtottam le a fejemet.

            - És mi van, ha nem? Erre is fel kell készülnünk –vágott közbe a barna hajú herceg.

            - D-de ami fontosabb lenne és szerintem ami lényegesebb, hogy ki az apja? –tette fel a kérdést a szép szemű. Azt a kérdést, amire mindenki tudni szerette volna a választ, és amitől valahol mindannyian féltünk.

Kínzó, őrjítő csend vette át az uralmat a szobámban. Tekintetem a két fiú között cikázott, ők viszont engem néztek. Na igen, ki az apa? Mivel mindkettőjükkel lefeküdtem, így mindketten esélyesek.

            - Mindig védekeztünk –böktem ki az egyetlen dolgot, amit tudtam. Ebbe az egy szálba kapaszkodhattam.

            - Mi van, ha elszakadt vagy kilyukadt? Az óvszer sem nyújt 100%-os védelmet –folytatta logikusan Luhan.

            - Ne gondoljunk egyből a legrosszabbra, lehet, hogy nem is vagy terhes –nézett rám JongIn. –Holnap elmész egy orvoshoz és majd minden kiderül –rántotta meg a vállát.

            - Hogy veheted ennyire félvállról? Lehet, hogy te vagy az apja –fordult felé a szőkeség.

            - Nem veszem félvállról, de minek idegeskedjek, ha még az sem biztos, hogy terhes. Mellesleg megtartanád a gyereket? –pillantott rám. Ezzel a kérdéssel még jobban a padlóra lettem küldve.

            - Szerinted elvetetném? –kérdeztem vissza.

            - Most lettél 18, itt van előtted az élet és egy gyerek mindent tönkretenne. Minek tartanád meg?

            - Te nem vagy normális. Ez egy ugyanolyan emberi élet, mint bárki másé még akkor is, ha a legrosszabbkor jött, de nem ölném meg, mielőtt még sem született volna –oktattam ki. –Most pedig jobb lenne, ha mindketten elmennétek. Egyedül akarok lenni és látszólag ez titeket is felkavart. Majd hívlak titeket, ha voltam orvosnál –álltam fel közben és sétáltam a kis éjjeliszekrényemhez. Elkezdtem az ékszereimet pakolni rá, de éreztem a tekinteteiket magamon.

            - Hívj, ha van bármi. Szia –mondta halkan Luhan, majd hallottam, ahogyan távozik a szobámból, később pedig JongIn is elment egy szó nélkül. Könnyes szemmel ültem az ágyam szélére. Nem bírtam feldolgozni ezeket. Remegő kezekkel fogtam meg a hasamat, mintha lenne ott valami, de szinte teljes mértékben biztos voltam, hogy nem vagyok terhes és a teszt csak tévedett. Amúgy sem lehet bízni ezekben az eszközökben. A legbiztosabb, ha elmegyek egy orvoshoz.

Szóltam a szobalányomnak, hogy készítsen nekem egy kis nyugtató teát, közben pedig kértem egy időpontot a nőgyógyászomnál holnapra. Miután megittam a forró italt, megpróbáltam aludni egy keveset, de nagyon nehezen ment. Túl sok gondolat cikázott a fejemben. 

Másnap délelőtt nem mentem iskolába, hanem reggel egyből az orvosomhoz indultam. Türelmetlenül ücsörögtem a váróban, mikor egy nővér jött oda és hívott be. Bent leültem egy székbe, ami a doktor asztalával szemben volt. Magán klinikán voltam, de mindig is idejártunk. A legjobb szakemberek dolgoznak itt, így teljes mértékben megbíztam a tudásukban. Megcsinálták a vizsgálatot, így csak várnom kellett egy kis időt, amíg megérkeznek az eredmények. Idegölő percek teltek el, ujjaimat markolásztam és ajkaimat rágcsáltam idegességemben. Csak legyek túl ezen.

            - Miss Trachtenberg, itt volnának a vizsgálat eredményei –kezdett el nézegetni egy dossziét, míg várakozva néztem rá.

            - És mi derült ki? –kérdeztem rá feszülten, mivel percekig nem szólalt meg.

            - A sejtésem bevált, mivel Ön nem terhes.

26. rész

Luhan szemszöge

Megcsókoltam, igen. Először is jobb ötletem nem volt, másodszor pedig már vágytam rá és emellett nagyon jó volt. Pár pillanatig hagyta is magát, de utána gyorsan lökött el magától és zavartan nézett rám.

            - Ezt nem kellett volna. Nem csinálhatsz ilyet –mondta bizonytalanul.

            - Miért nem? Csak ismerd be, hogy te is élvezted, akartad. Adj még egy esélyt kettőnknek! –mentem közelebb hozzá, miközben végig a szemeibe néztem. Már nem volt annyira magabiztos, mint eddig és ez egy kicsiny reményt nyújtott számomra.

            - Nem, nem lehet –hajtotta le a fejét. –Most megyek, majd találkozunk –rohant ki a bárból. Gyorsan kimentem utána, de ekkor már egy taxiban ült és hajtottak el. Idegesen fújtattam egyet, majd szálltam vissza a limuzinomba és mentem végleg haza.

Mia szemszöge

Miután végeztem Floránál, hazaindultam, ahol anyám fogadott egyből. Leraktam a kis heverőre a táskámat, miközben egy ízletes péksüteményt majszolgattam.

            - Mia, kezdek aggódni a sok kilógásod miatt. Beszéltem az igazgatónővel és azt mondta mostanában megszaporodtak a hiányzásaid száma. Megmagyaráznád, kérlek?  - kérdezte tőlem számon kérő hangnemben.

            - Nincs mit megmagyaráznom, stresszes napokon vagyok túl és nem hiszem, hogy a jegyeim romlottak volna, szóval nincs miről beszélnünk –védtem meg magam.

            - Stresszes napok? Remélem tisztában vagy vele, ha ideges vagy többet eszel. Lehet ez már meg is látszik –nézett végig rajtam ítélkező pillantással. Nem. Utáltam, mikor a súlyomat beszélik, és ezzel anyám teljesen tisztában is volt. Tudta, hogy ez az egyik gyenge pontom, és hogy a múltban gondjaim voltak ezzel, amiket nehezen győztem le.

            - Mint mondtam nincs mit mondanom, szóval megyek is –hagytam magára és siettem fel a szobámba. Idegesen nyeltem a levegőt, a mellkasom sűrűn járt fel és le. Nem, ez nem történhet meg. Nem eshetek vissza a régi önmagamba. Dühösen dobtam el a pékárut a helység másik végébe és csörtettem be a fürdőmbe, miközben a könnyeim erősen mardosták az arcomat. Megtámaszkodtam a csap szélén, majd felemeltem a fejemet és néztem a tükörbe, ahol egy megviselt lányt láttam elkenődött sminkkel és óriási tátongó sebbel. Ilyenkor lenne szükségem Florára, mindig segített ezekben a helyzetekben, de most nem számíthattam rá. Ekkor pillantottam oldalra, ahol egy bűnös tárgyat láttam meg. Percekig bámultam a hosszú, vékony eszközt. Remegő kézzel nyúltam felé, de mielőtt megfoghattam volna, visszarántottam ujjaimat. Még egyszer ránéztem és most már erőteljesebben fogtam a markomba. Régi emlékképek peregtek le a szemeim előtt, de tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Anyám szavai visszhangoztak a füleimben, amik csak még nagyobb indokot adtak, hogy megtegyem. A következő mozdulatok már ösztönösen jöttek és dugtam le a torkomon a kis tárgyat, ezzel mindent kiadva magamból. Addig csináltam újra és újra, amíg már csak görcsösen öklendeztem és sírva rogytam le WC kagyló mellé. Újra összetörve éreztem magam. Régen jött elő ez az érzésem. Legutóbb két éve, mikor rendszeresen csináltam meg ezt a szokásomat, ami egy betegséghez vezetett. Tizenéves korom óta hallgatom, hogy anyámnak nem felelek meg, hogy kövér vagyok, nem vagyok modell alkat és ez vezetett ahhoz, hogy egy kis segítséggel, de semmi ne legyen bennem. Ez odáig fajult, hogy naponta négyszer-ötször is megcsináltam, ami kiszárított és teljesen legyengültem. Floráék segítettek és vittek kórházba, mikor egyszer csak összeestem. Soha nem beszéltem erről senkinek, ez az egyik gyenge pontom, amit senki nem tudhat meg. És most megint elkezdődött, de nem tudom, hogy egyedül képes leszek-e legyőzni.

Másnap a már ismert érzés fogadott. Kicsit szédültem és nem teljesen volt jó közérzetem. Lementem a földszintre, hogy egyek pár falatot, de egy csésze teán és egy kis palacsintán kívül semmi nem ment le a torkomon, amit a házvezetőnők meg is jegyeztek. Mit sem törődve velük vonultam fel és egyenesen a fürdőmbe vettem az irányt. Sajnos a szokás nagyúr, így már nem tudtam megállni, hogy ne a WC felé vegyem az irányt, és mint tegnap, most is kiadtam magamból ezt a kevéske ételt is. Gondoltam, hogy megint ez lesz, de sajnos nem tarthattam magamat kordában. Ilyenkor a szokásos elterelő módszerekhez folyamodok, mint például bezárt ajtók, megengedett zuhany, amik elnyomjak a hangokat.

Lassan készülődtem el és indultam el a gimnáziumba, de nem tudtam elkerülni, hogy ne fussak bele anyába.

            - Elsétáltam ma reggel az ajtód előtt. Visszajött a régi szokásod? –mart belém. Élesen szívtam be a levegőt, de nem fordultam vele szembe.

            - Nem tudom miről beszélsz –feleltem egykedvűen.

            - Ugyan kicsim, a reggelid, a megengedett zuhany –éreztem a hangján, hogy mosolyog.

            - Nem gondolom, hogy ezzel kéne törődnöd, amúgy sem szoktál velem foglalkozni, így jobb lenne, ha a téli turnékon dolgoznál –szálltam be a liftbe, hogy még véletlenül se halljam a válaszát. Gyűlöltem, hogy anya ott ártott nekem, ahol csak tudott. Mivel apa szinte mindig úton volt, így rá nem igen számíthattam. Mindegy, nyáron úgyis elköltözöm és végre a saját életemet élhetem majd.

A folyosón éppen az egyik benti padon ücsörögtem, míg felettem az ikrek foglaltak helyet az ablakban. Már három óránkon túl voltunk, mikor JongIn huppant le mellém.

            - Hogy vagy szépség? –nézett rám csábos mosolyával.

            - Jelenleg nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy így hívj –meredtem rá szigorúan.

            - Valaki nincsen jó kedvében. Mi a baj? –kérdezte kicsit komolyabban.

            - Semmi, miért lenne bármi is? –zavartságom árulkodó volt, de nem foglalkoztam vele. Viszont ekkor HyoYoung hajolt le és tett az ölembe egy kis dobozt, amiben feldarabolt zöldségek voltak csirkemell csíkokkal.

            - Mindig ilyenkor esszük meg a salátánkat –magyarázta egyértelműen, mivel zavartan pislogtam rá. –És itt van a kedvenc áfonyás muffinod –nyújtotta felém HwaYoung. Meredten bámultam a kezemben lévő ételekre. Tudtam, hogy bajban leszek, ha megeszem ezeket.

            - Jól vagy? –kérdezte JongIn ferdén.

            - I-igen, hogyne –vágtam rá idegesen, majd egy falatot a számba vettem. A kezdeti mellékhatások, vagyis inkább érzések miatt, már ennyitől is rosszul voltam és úgy éreztem, hogy egyszerűen nem tudom magamban tartani az ételdarabot.

            - Bocsi, de most mennem kell –álltam fel gyorsan és viharoztam be a lány mosdóba. Épp időben értem oda, ugyanis minden kijött belőlem. Belenéztem utána a tükörbe és szó szerint megijedtem magamtól. Sápadt arc, nyúzott tekintet, nem mondhattam magamat szépnek vagy elbűvölőnek. Egy kis sminkkel megpróbáltam segíteni magamon, de nehezen ment.

JongIn szemszöge

Ahogy Mia elviharzott értetlenül néztem utána, majd Flora és Luhan jelent meg mellettem.

            - Mi történt? –kérdezte a barna hajú lány.

            - Fogalmam sincs, egyszer csak elrohant. Tettetek valamit az ételbe? –fordultam szigorúan az ikrek felé.

            - Dehogyis, hogy gondolhatsz ilyet? Nem tennénk ilyet vele –mondták, majd szépen eltűntek.

            - Lehet csak elkenődött a rúzsa. Tudjátok milyen, ha a külsejéről van szó –szólalt meg az egyetlen lány, aki velünk maradt.

            - Akkor sem csinálna ilyet –ráncolta a homlokát Luhan. Ahogy ezt kimondta Mia lépett ki a mosdóból eléggé sápadt arccal.

            - Miért néztek ennyire? Nem történt semmi –jött oda nyugodtan.

            - Ezért rohantál el? –emeltem fel a szemöldökömet.

            - Nem kell magyarázkodnom, mivel nincs értelme. Ha megbocsájtotok, most megyek –hagyott ott minket. Mind a hárman furcsán néztünk utána, egyikőnk sem értette a helyzetet.

            - Jut is eszembe, ti már jóban vagytok? –fordultam Florához.

            - Nem mondanám. Igyekszik, de nem tudom elfelejteni a dolgot ilyen könnyen –magyarázta, mire Luhan érdekesen nézett rá. Csak lehajtotta a fejét, mire én törtem meg a csendet.

            - Úgy érzem, van mit megbeszélnetek, szóval később találkozunk –sétáltam el.

Flora szemszöge

            - Szóval nekem sem fogsz egykönnyen megbocsájtani –bólogatott egykedvűen.

            - Mit vársz tőlem? Lefeküdtél a legjobb barátnőmmel, miközben velem voltál és állítólag szerettél, bár ezt sosem mondtad.

            - Ki akartam, tényleg ki akartam, csak nem voltam biztos benne.

            - És most biztos vagy? –kérdeztem rá. Gyönyörű nagy szemeivel nézett rám és tudtam, hogy erősen gondolkodik a válaszán, de az nem érkezett meg. –Értem –leheltem elkeseredve. –Jobb, ha végleg békén hagyjuk egymást. Csak ártani tudunk egymásnak, amiből senki nem kerülhet ki győztesként. Ne legyünk barátok, csak felejtsük el egymást –fejtettem ki véleményemet, amit csendben hallgatott végig. Mivel ledermedve állt ott, így nem vártam tovább, hanem hazaindultam. Sosem jutunk túl egymáson, ha nem zárjuk le végleg a kapcsolatunkat. Nem tagadom, szörnyen érzem magam. Hiányzott Luhan és kedvelem is, de ebből nem lehet semmi.

Mia szemszöge

A nap további részében is ugyanilyen kedvtelen voltam. Az ikrek egyfolytában arról kérdezgettek, hogy mi történt velem, mi bajom van, de szerencsére le tudtam állítani őket.

Egyedül sétáltam ki az iskolából, de közben túlságosan is sok ítélkező pillantással találtam szemben magam, amik egyáltalán nem tetszettek. Kint összefutottam JongInnal és Luhannal, így rákérdeztem náluk, hátha tudnak valamit.

            - Miért bámul ennyire mindenki? –álltam meg előttük, de csak értetlenül néztek rám.

            - Nem tudunk és nem is hallottunk semmit –válaszolták, ekkor viszont mindegyikőnk kapott egy SMS-t. Nem csak mi, hanem mindenki, aki körülöttünk volt és gondolom mindenki, aki a negyedben lakott.

Kíváncsian néztük meg, hogy mi a legújabb hír vagy pletyka, ami bejárja a várost. De nem is gondoltam volna, hogy én vagyok az üzenet tárgya. Idegesen néztem fel a fiúkra, akik szintén ilyen érzésekkel bámultak rám, majd olvasni kezdtük a sorokat.

Ahogy túlhaladtam ez első szót, máris kikerekedett szemekkel futottam át újra és újra a szöveget. Nem hittem a szememnek. Ledöbbenve pillantottam fel és hozzám hasonló tekintetekkel találtam szemben magam. Ekkor siettek ide az ikrek, akik izgatottan mégis félve kérdeztek rá nálam egy bizonyos dologra, ami sajnos az üzenethez kapcsolódott. 

            - Mia, te terhes vagy?

25. rész

Mia szemszöge

A hétvégét túléltem és nagyon remélem, hogy ez a hét jobban fog végződni. Ez a négy nap van még hátra és kezdődik a téli szünet. Valamit kezdenem kéne a Flora üggyel is, különben így fejezzük be ezt az évet, amit egyáltalán nem akarom.

Idegesen sétálgattam fel-le az egyik folyosón, miközben az ikrek ültek az ablakban és engem vizslattak.

            - Ma sem jön be Flora? –kérdezte HwaYoung.

            - De, be fog jönni –vágtam rá gorombán, mire megszeppenve bújtak a telefonjuk mögé. El sem tudom mondani, mennyire rosszul esett, hogy nélkülem ment el a bemutatóra. Ilyen még soha sem történt.

            - Még mindig semmi nyoma? –jött oda Luhan. Valamivel jobban nézett ki, de még lehetett látni rajta a fájdalmat.

            - Nem, de bármikor feltűnhet –néztem rá.

            - Az meglehet, de sajnos nem élőben –szólalt meg HyoYoung halkan, mire mindenki értelmetlenül nézett rá. Mivel nem szólalt meg, így idegesen kaptam ki kezéből a készüléket. Az oldalt nézegette, ahol minden Florával volt tele. A bemutató, a buli, híres emberek, ezt nem hiszem el. Az életem egy katasztrófa.

Luhannal együtt néztük a képernyőt, de egyikőnk sem szólalt meg. Ekkor sétált el mellettünk egy srác, aki a mai New York Times lapját olvasta. Barátom kivette a kezéből és a főcímlapot néztük meg először, amin Flora fotója díszelgett. A cikkhez lapoztunk és további képeket láttunk meg emellett egy kisebb tájékoztató szöveget is bemutató estéjéről.

            - Ez meg hogy történhetett meg? –kérdeztem tagoltan és visszadobtam a fiúhoz az újságot.

            - Csak nem idegesít, hogy a legjobb barátnőd nélküled még jobban szórakozik? –tűnt fel előttünk JongIn mosolygós arca.

            - Nem, egyáltalán nem. De te miért törődsz ennyit vele? –tettem keresztbe a karjaimat.

            - Most mondjam, hogy élvezem Flora társaságát –válaszolta könnyedén.

            - A szemét arcod mostanában túl sokat mutatkozik –lépett mellém Luhan dühösen.

            - Megint a szent beszéd. Szerintem mindketten eléggé bűnösek vagyunk az ügyben. És mielőtt folytatnád a kioktatást, gondolj vissza arra, hogy most azért haragszol rám, amit te is ugyanúgy elkövettél –mutatott rá a lényegre.

            - De én akkor még együtt voltam Florával, mikor lefeküdtetek –ment közelebb hozzá a szőke.

            - Nem, akkor már szakítottak. Mellesleg Miával mikor bújtál ágyba? Nem a drága kapcsolatod alatt? –kérdezte gúnyosan, mire egyikőnk sem tudott válaszolni. Nem akartam beismerni, de JongInnak igaza volt. Sajnos.

Kaján mosollyal az arcán sétált tovább mellettünk. Pár pillanatig még csendben álltunk mozdulatlanul. Az ikrek sem mertek megszólalni.

És ekkor jött a második csapás ugyanis Flora sétált szembe velünk a folyosón három új lánnyal.

            - Ohh –mondta meglepetten, mikor meglátott minket.

            - Szia –köszönt halkan Luhan.

            - Megzavartam valamit? Viszont örömmel látom, hogy nem bujkáltok, hanem felvállaljátok a viszonyotokat –vált kissé keserűvé a hangja.

            - Nincs semmilyen viszony sem közöttünk –jelentette ki határozottan a szép szemű.

            - Tényleg nincs Flora, kérlek, beszéljük meg négyszemközt –néztem rá.

            - Sajnálom, de rengeteg dolgom van –rázta meg a fejét. Tekintete mintha kissé megenyhült volna, de gyorsan haladt el és hagyott ott minket.

            - Ez nehezebb lesz, mint képzeltem. Lehet tényleg hagyni kéne –mondta Luhan, mire megütöttem a karját.

            - Eszednél vagy? Én nem veszítek el semmit. Tudom mik a gyenge pontjai, amiket ki is fogok használni. Lányok! –szóltam hátra, majd magabiztos léptekkel hagytam el az iskola területét.

Flora szemszöge

Reggelinél anya már mutatta a címlapokat. Először ledöbbenve olvasgattam a cikkeket, nézegettem a képeket, de utána nagyon megörültem nekik. Boldog voltam a fotókon is és magamat is annak éreztem.

Miután szerencsésen véget ért az iskola, kivételesen egyből hazamentem, hogy felszedjem Nathant és elmenjünk együtt egy kis nővér-öcsi programra. Viszont ahogy beléptem a legfelső lakosztályba egy érdekes kép fogadott.

            - Mi folyik itt? –kérdeztem, mikor megláttam a sok állványt, ajándékokat és a kicsi édességes dobozokat. Közelebb érve megpillantottam a márkákat, amik mind a személyes kedvenceim voltak. Itt valami nem stimmel.

            - Gondoltam megleplek valamivel –jött elő Mia mosolyogva, mire csak elnevettem magamat, de inkább kínomban.

            - Mia, miért csinálod ezt? –dobtam le a táskámat és a kabátomat.

            - Csak nézz körbe! –tárta szét karjait. –A kedvenc tervezőid ruhái, mind a legújabb kollekciókból, amik közül sok még nem is kapható a boltokban. Pár ékszer Olaszországból, a kedvenc harisnya típusaid Németországból és legfinomabb, legkülönlegesebb édességek Franciaországból. Nem akarom, hogy ezt vesztegetésnek hidd, habár lehet, hogy van némi köze hozzá, de Flora, láthatod, hogy próbálkozom és akarom a barátságodat, a bocsánatodat.

            - Értékelem ezt a tömérdek gyönyörű dolgot, de nem feledtetik el velem a tetteidet. Jobb, ha most egy kis időre nem vagyunk egymás közelében –fejtettem ki a véleményemet halkan.

            - Ezt esetleg el tudom fogadni. Tényleg sajnálok mindent és remélem, átgondolod a dolgokat –tette hozzá, majd lassan távozott. Ekkor sétált le az emeletről fiatalabb családtagom.

            - Mi ez a sok cucc? Csak nem itt járt a mikulás? –húzta végig ujját vállfákon.

            - Nem, hanem Mia. De hagyjuk is, majd a szobalányok felviszik a szobámba. Akkor végre indulhatnánk a közös időtöltésünkre? –karoltam át a vállát boldogan. Végre mindkettőnknek van egy kis szabadideje. Neki sem kell a bemutatókra vagy a vizsgákra készülnie, nekem meg kell a kikapcsolódás.

            - Mehetünk –húzott a lift felé és indultunk is az örökké mozgó város központjába.

Luhan szemszöge

Éppen egy pohár bort töltöttem magamnak, mikor meghallottam a liftajtó nyílását, így kíváncsian figyeltem, hogy ki jelenik meg a nappalimban. Nem éppen az a személy érkezett, akire vártam.

- Mit keresel itt? –dőltem neki a biliárdasztalnak.

- Nem tetszik, hogy haragban vagyunk. Hiányzik a barátom –lépkedett be és állt meg

velem szemben.

            - Nem én feküdtem le a barátom csajával –vetettem a szemére.

            - Nem, ezt belátom, de abban az időben én sokat voltam Miával, mikor te is ágyba vitted. Ha így nézzük akkor teljes mértékben kvittek vagyunk.

            - Ne beszéljünk úgy róluk, mintha tárgyak lennének.

            - Ebben teljesen igazad van, de kicsit eltértünk a kezdeti témánktól. Hajlandó vagyok bocsánatot kérni tőled. Együtt jobbak vagyunk és hiányoznak a kalandjaink –mosolyodott el. Pár percig némán gondolkodtam őt vizslatva. Mikor éppen válaszoltam volna, újabb vendégek érkeztek. Mindketten a bejárat felé néztünk, ahol meg is jelent két gyönyörű lány.

            - Még szerencse, hogy nem egy hölgyet hívattam –sétáltam közelebb a jól öltözött lánykákhoz és karoltam át az egyik derekát. JongIn értette a célzásomat és hatalmas sejtelmes mosollyal az arcán lépett közelebb hozzánk, bólintott egyet felém, majd mindketten a vendégekhez fordultunk. Nem érdemes veszekedni vele, és tényleg rájöttem, hogy igazságtalan voltam. Persze rosszul esett JongIn tette, de én sem vagyok jobb nála. És okosabb, ha közel állunk egymáshoz. Így nem tudnak keresztülmenni rajtunk. Most viszont élvezzük az este további részét.

Flora szemszöge

            - Kibékültetek már Miával? Vagy miért volt ott az a rengeteg holmi? –kérdezte Nathan, miközben karöltve sétálgattunk a leghíresebb utcákon egy-egy forrócsokit kortyolgatva.

            - Nem, nem békültünk ki, csak próbálkozik, de azt nagyon is intenzíven, hiszen ismered. Már nem is tudom, mit gondoljak. Hiányzik, és nem akarok rosszban lenni vele, de mindig eszembe jut, hogy mit tett Luhannal és ez elszomorít –sóhajtottam.

            - Úgysem bírjátok ki egymás nélkül, előbb-utóbb ki fogtok békülni. Elhiszem, hogy fáj, és hogy rosszul esik, de nem húzhatod sokáig. Nem is fogod kibírni –kuncogott, de leginkább magában.

            - Apropó, mi a helyzet Sehunnal? –tereltem el a témát.

            - Minden rendben van. Tegnap vele ebédeltem és utána felmentünk hozzá –mesélte.

            - Szóval akkor ti már…tudod? Lefeküdtetek? –kérdeztem rá.

           - Igen Flora, lefeküdtünk, de szerintem ez várható volt. Lassan két hónapja leszünk együtt –mondta boldogan. Olyan jó volt ilyen felszabadultnak látni Nathant, megérdemelte már a boldogságot.

Beültünk enni valami finomat, aztán még sétálgattunk a sötét, kivilágított utcákon. Nem volt kedvünk hazamenni, de Nathan kapott egy SMS-t az újdonsült szerelmétől, így neki el kellett mennie. Nagyon sajnálta, mert kettesben akartuk eltölteni ezt az estét, de nem akartam feltartani. Most neki Sehun a legfontosabb és ez így van rendjén.

Egyedül indultam el haza, mikor megállt mellettem egy limuzin, majd egy ismerős arc szállt ki belőle.

            - Remélem nem zavarlak és megengeded, hogy meghívjalak egy italra? –kérdezte, miközben az arcomat kémlelte. Kicsit elgondolkodtam a válaszomon, majd végül belementem.

            - Egy ital, de semmi több –mondtam határozottan, majd beültünk egy bárba. Rendelt kettőnknek egy-egy koktélt, majd kíváncsian néztem rá, hogy elkezdje a mondókáját.

            - Jól nézel ki –mosolygott csábosan.

            - Hagyjuk ezt Luhan –néztem rá szigorúan.

            - Hiányzol –bökte ki őszintén. –Tudom, hogy haragszol még rám és hogy nem fogsz egykönnyen megbocsájtani, de nagyon szeretném, ha újrakezdenénk. Tisztalapokkal.

            - És azt gondolod, hogy egy ilyen kis beszélgetés után, mindent elfelejtek és boldogan rohanok a karjaidba? –kérdeztem ironikusan.

            - Nem, nem gondolom ezt, de reméltem, hogy kissé átgondolod a helyzetet.

            - Oké, nekem most mennem kell –álltam fel gyorsan, felkaptam a kabátomat és már viharoztam is volna ki, ha nem kapja el a kezemet és ránt magához. Ajkait gyorsan tapasztotta az enyémekre és már érzékien mozgatta is azokat, amibe sajnos, elvesztem.

24. rész

Luhan szemszöge

Szinte semmit sem aludtam az éjjel. Folyton Florán járt az eszem, és hogy hogyan fogom megbékíteni. Ma lesz Sylviának a bemutatója, talán ott beszélhetek majd vele. Viszont két nap és szünet van, nehezebben fogok vele találkozni, de remélem azért látni fogom.

Aznap reggel a suliban egyfolytában Florát kerestem, de sehol nem láttam. Már lement az első két óránk, de egyiken sem volt ott. Aztán futottam össze barátommal, aki a történtekhez képest túlzottan boldog volt. Bár őt nem érintette annyira az ügy, mint minket.

            - JongIn, nem láttad Florát? Sehol sem találom –néztem szét, miközben hozzábeszéltem.

            - Ma nem fog iskolába jönni –válaszolta nyugodtan, mire felhúzott szemöldökkel bámultam rá.

            - Miért nem? És ezt te honnan tudod?

            - A tegnapi után szerintem nem meglepő, hogy kihagy egy napot és tegnap vele voltam –rántotta meg a vállát.

            - Hogy érted, hogy vele voltál? Mit csináltatok? –váltam kissé idegessé.

            - Találkoztam vele, maga alatt volt, aztán elvittem egy bárba, berúgtunk és nálam kötöttünk ki –mesélte el nagy vonalakban, de az utolsó pontnál megfeszültem.

            - Mit értesz az alatt, hogy nálad kötöttetek ki? Mondd, hogy nem történt semmi!

            - Mi lenne, ha történt volna valami? Te lefeküdtél a legjobb barátnőjével, miközben vele voltál.

            - Csak mondd, hogy nem történt semmi köztetek! –hadartam ingerülten. Szinte remegtem az idegtől.

            - Hát akármennyire is szeretnéd, hogy ezt mondjam, nem lehet. Ugyanis lefeküdtünk, bár a részletekre nem teljesen emlékszem, viszont biztosan jó lehetett, de ezt neked nem hiszem, hogy be kéne mutatnom –mosolyodott el. Teljesen lefagytam, ez nem történhetett meg. Az agyamat ellepte a szürke köd, csak dühöt éreztem és már lendült is a kezem, amivel hatalmasat húztam be JongIn arcába, így az az ellentétes irányba mozdult el.

            - Hogy tehetted te szemét? –ragadtam meg az inge gallérját erősen.

            - Most meg mi bajod van? Ne csináld, mintha te szent lennél! Magadnak köszönheted a helyzetet és tudtommal már nem vagytok együtt, így nincs beleszólásod, hogy kivel fekszik le.

            - A barátom vagy erre rögtön rámászol, ahogy mi összeveszünk? Ezt nagyon meg fogod bánni –sziszegtem a képébe.

            - Ugyan Luhan, nem tehetsz ellenem semmit. Nem fogom visszautasítani Florát, ha ő hozzám jön.

            - Egy féreg vagy JongIn. Tönkre foglak tenni –löktem el és már viharoztam is ki az épületből. Ennél rosszabb nem is lehetne.

JongIn szemszöge

Sikeresen is jól indult a délelőttöm. Tudtam, hogy lesz egy ilyen beszélgetés Luhan és köztem, de azért valamivel jobbra vártam. Nem tagadom, fájt, ahol megütött. Nem néztem volna ki belőle, hogy ilyet húz be nekem.

Mikor végeztem a gimiben, tettem egy kis kitérőt és nem hazaindultam el, hanem egy fontos személyhez. Mikor a lift kinyílt a megfelelő lakosztálynál már otthonosan lépkedtem be. Pont ekkor sétált le a lépcsőn a keresett személyem.

            - Szép napot szépség, csak nem most keltél fel? –mosolyogtam rá elbűvölően, míg a konyhapulthoz sétált selyem köntösében és beleivott egy bögre kávéba.

            - Nem a legjobb ötlet volt tegnap szétcsapni magunkat –sóhajtott fáradtan.

            - És ami utána történt? Az jó ötlet volt? –kérdeztem rá és emeltem fel a szemöldökömet. Kicsit megdöbbenve nézett fel rám, majd elemelte szájától a fehér csészét.

            - Akkor most tisztázzuk a dolgot. Részegek voltunk, én lelkileg a nullán álltam, ki voltam szolgáltatva neked. Nem tagadom le, hogy megtettük, mert már nem lehet visszacsinálni, de többet nem fog előfordulni –magyarázta el, mire csak féloldalasan elmosolyodtam és közelebb hajoltam hozzá.

            - Majd meglátjuk –suttogtam közel szép arcához. Mielőtt eljöttem volna még egy hosszú puszit nyomtam a homlokára, végigsimítottam a haján, majd távoztam. Most lesz ideje gondolkodni pár dolgon.

Flora szemszöge

JongIn váratlan látogatása után elkészültem, lementem a garázsba, ugyanis még el kellett hoznom a ruhámat a bemutatóra. Megálltam az üzlet előtt, aminek a tetején egy kiállító terem volt. Anyának egy közeli tervezőismerőse tartotta itt a legkülönlegesebb ruháit. Egyet már korábban félreraktak nekem, ami tökéletes lesz a ma esti eseményre. Ismerősként fogadtak, így egyből az emeletre mentem.

            - Flora, már vártalak –köszöntött GeuRin, aki itt volt segéd.

            - Azt mondták a ruha már készen van és azért jöttem –mondtam, míg bentebb mentünk.

            - Igen, máris hozom –tűnt el a fiatal lány az állványok között. Hamarosan egy nagy ruhazsákkal tért vissza, amit felakasztott egy fogasra és kicipzározta a takaró tényezőt, hogy jobban szemügyre vehessem a rám szabott darabot. Egy éj fekete ruha tűnt fel előttem, amin régies stílusú, aranyszínű minták díszelegtek. A combom közepéig ért az anyag, az ujja pedig egészen a könyökömig. Nem volt az a tipikus testhez simuló fajta, de nem is állt el. Pont tökéletes. Nagyon tetszett és már láttam magam előtt, ahogyan ebben jelenek meg a bemutatón.

            - Gyönyörű, köszönöm –mosolyogtam GeuRin-re, elköszöntem tőle és már sétáltam is ki az épületből. Ahogy a kocsim felé haladtam, éppen egy SMS-t írtam anyának, mikor valaki megszólított a hátam mögött.

            - Flora, beszélhetnénk? –kérdezte félénken. Mikor szembefordultam vele egy meggyötört Miát láttam.

            - Mit keresel itt? És nem hiszem, hogy bármiről is lenne beszélnivalónk.

            - Hiányzol Flora és sajnálom. Nem akarlak elveszíteni, hiszen tizennyolc éve ismerjük egymást és barátunk vagyunk. Ne így legyen vége –ecsetelte halkan.

            - Nem tudom megbocsájtani neked, amit tettél. Csak gondold bele magadat az én helyzetembe. Te mit éreznél? –néztem rá kíváncsian, mire csak kissé megrázta a fejét.

            - Tudom, hogy mérges vagy-

            - Nem vagyok mérges –szóltam közbe. – Már semmit sem tudok gondolni rólatok és nem is akarok.

            - És a bemutató? Egyet sem hagytunk még ki és nem lenne jó így ott lenni, ha egymáshoz sem szólunk.

            - Ezzel nem kell foglalkoznod, ugyanis egyedül megyek. Nem vagy rajta a vendéglistán és nem is látunk szívesen a kifutó közelében –világosítottam fel, majd egy szó nélkül hagytam ott és mentem tovább. Beültem a kocsimba és gyorsan elhajtottam, de nem messze egy lámpánál meg kellett állnom. Hatalmasat fújtatva dőltem hátra az ülésben és túrtam a hajam közé. Ez nehezebb, mint gondoltam, de nem gyengülhetek el. Vesztünk már össze, de ez messze felülmúlja mindegyiket.

Délután hatalmas tömeg lepte el az egész helyet. Kígyózó sor, luxus autók hada, fotósok, tervezők, modellek és gazdag, előkelő emberek. Ez a közeg nagyon közel állt hozzám, otthon éreztem magam.

Kicsit korábban érkeztem és a hátsó bejáraton kísértek be a színfalak mögé. Már hatalmas volt a káosz, a felfordulás. Mindenki rohangált, igazgatták a ruhákat, csinálták a sminkeket, a hajakat. A nagy zűrzavar közepén pillantottam meg anyát, ahogyan a statisztákkal kiabál és a segédjének utasítja a parancsokat, hogy melyik modellén kell még igazítani.

            - Drágám, végre itt vagy –ölelt gyorsan magához, ahogy meglátott.

            - Siettem, de minden rendben?

            - Ez nagyon fontos bemutató. Ma derül ki, hogy melyik céghez szerződök le tavaszra ezzel a kollekciómmal –tette vissza magára a szemüvegét.

            - Anya veled bárki leszerződtetne. Te öltözteted az egész koreai negyedet, sőt nagyjából egész New Yorkot –mosolyogtam rá biztatóan.

            - Igen, de a szünetben Párizsban leszek, onnan nem tudom úgy irányítani a dolgokat és nem mindegy, hogy két üzlet reklámozza a ruháimat vagy ötezer. Amanda, ezeket az öveket még rájuk kell adni. Öt perc és kezdés emberek! –viharzott tovább. Megpróbáltam segíteni, amiben tudtam, szerencsére anyától jó kis divatérzéket örököltem.

Pár perc múlva már a kifutót csodálhattam. Büszke voltam anyára, a ruhák egyszerűen gyönyörűek voltak. Nagyon fura érzés fogott el. Aztán rájöttem, hogy mi hiányzik. Mia. Akármennyire utáltam jelen pillanatban, de még egy bemutatón sem voltam egyedül. És hiányzott, hogy itt legyen. Nem, nem gyengülhetek el. Nélküle is remekül érzem magam és tökéletesen fogok boldogulni.

Úgy egy óra múlva már a bemutató utáni after bulin voltam. Sok híres tervező, remek emberek és végre jól éreztem magam. Felszabadultan koccintottam mindenkivel, táncoltam, beszélgettem fontos ügyfelekkel, mikor észrevettem végre anyát.

            - Gratulálok, nagyszerű volt az este –öleltem meg és pusziltam meg az arcát.

            - Köszönöm ez sokat jelent nekem –most már sokkal nyugodtabb volt a hangja.

            - Elnézést a zavarásért, de beszélni szeretnék Sylvia Rhodes-cal –jött oda egy jól öltözött férfi. Illedelmesen elköszöntem és hagytam, hadd intézzék a kollekció dolgait. Elmentem egy újabb italért, majd ahogy sétálgattam egy fotós sietett oda hozzám.

            - Elnézést Miss Rhodes, de csinálhatnánk pár képet? –kérdezte a fiatal fiú, mire csak mosolyogva bólintottam és már készültek is a fotók. Sokszor fotóztak már újságoknak, de itt még soha. Boldogan pózoltam a fotósnak, aki egyből távozott is utána.

Mikor megfordultam, hogy visszamenjek a klubba, egy nem várt személlyel találtam szemben magam.

            - Te meg mit keresel itt? –lepődtem meg.

            - Gondoltam benézek és hadd mondjam meg, gyönyörű vagy –nézett végig rajtam feltűnően.

            - Ne csináld ezt! Mondtam, hogy a múltkori nem fog újra megtörténni –tettem keresztbe karjaimat.

            - Ezzel csak magadat hitegeted. De mondd, hogy nem volt jó, hogy nem élvezted –sétált közelebb és simított végig az arcomon. Elakadt a szavam egy pillanatra, de gyorsan észhez tértem.

            - Ne is próbálkozz a csábítással, mert nem fog sikerülni. Igaz már nem vagyok együtt Luhannal, de ez nem jelenti, hogy szeretők leszünk –jelentettem ki.

            - Feszült vagy és tudom, hogy akarod. Csak egyszer engedd meg és utána nem ellenkeznél. Hidd el, hogy jobban éreznéd magad! –hajolt közelebb. Fogalmam sincs, hogy miért tettem, de átöleltem a nyakát és megcsókoltam. Egyből viszonozta is, majd kivette a kezemből a poharat, lerakta a pultra és közelebb húzott magához. Lehet, hogy megbánom ezt a tettemet, de igaza van. Szükségem van rá és erre JongIn tökéletesen megfelel.