41. rész

Flora szemszöge

            - Anya ezt nem teheted –néztem rá. Teljesen kizártam mindenki mást, csak ráfigyeltem. Az orvos közben csendben elhagyta a szobámat, hogy kettesben tudjunk egy kicsit beszélni.

            - Flora, én azt nézem, hogy mi a legjobb neked. Szerintem nem ártana, ha egy kicsit eljárnál ilyen foglalkozásokra, itt maradnál a központban távol a kis világodtól –magyarázta, mintha valami elmebeteg lennék.

            - Anya nem vagyok drogos! –mondtam indulatosabban, mire kicsit meghőkölt. –Nem dönthetsz helyettem. Elmúltam 18 éves szóval igenis van beleszólásom.

            - Már döntöttem és tudom, hogy mi a jó a lányomnak –állította az igazát.

            - Honnan tudnád? Sosem törődtél velünk –mondtam a szemébe.

Szerencsére ekkor jöttek be a barátaim, így egy kis támogatást kaptam legalább a testvérem felől.

            - Anya, hibát követsz el. Flora nem vett be semmilyen drogot. Lefizették a futárt, hogy tegyék az italába –vázolta gyorsan fel öcsém, ami kissé engem is meglepett, de örültem, hogy legalább anya is hallotta.

            - Ki tenne ilyet? Ne akarjatok nekem ilyen zagyvaságokat beadni –makacskodott.

           - Ez igaz, most hallgattuk ki a futárt, Ryant. Bevallotta és az a tettes, akire mi is gondoltunk –folytatta Luhan, miközben közelebb sétált hozzám és leült mellém az ágyra.

            - ChanYeol? –néztem rájuk, mire csak bólintottak egyet. Akkor, abban a pillanatban valami megváltozott bennem. Soha nem éreztem még ilyen gyűlöletet magamban. Hogy képes valaki ilyenre? Tudtam, hogy ChanYeol gonosz és elvetemült, de ezt sosem néztem volna ki belőle.

            - Ez igaz? Az a fiú tényleg ezt tette a lányommal? –kezdett dühös lenni anya.

            - Igen, de ne csinálj semmit! –szólt közbe JongIn. –Majd mi elintézzük, ebben biztos lehetsz –mondta anyának, aki csak bólintott majd rám nézett.

            - Mégsem küldelek el a központba, tévedtem és ne haragudj –intézte felém szavait. Nem válaszoltam, mert nem fogok ilyen könnyen megbocsájtani neki. –Most beszélek az orvossal és szerintem utána haza is vihetünk téged –ment ki a teremből.

            - Komolyan hagytátok volna, hogy elvonóra küldjön? –akadtam ki.

            - Dehogyis, sosem hagynám –vágta rá Nathan.

Luhan szemszöge

Délre már otthon is volt Flora, de még a mai napon pihennie kellett. Megígértem neki, hogy este visszamegyek hozzá, de most van egy dolog, ami nem hagy nyugodni.

            - Nem bírom ki, ha nem kereshetem fel azt a barmot és nem verhetem szét a képét –mondtam halkan JongInnak és Miának, mikor már csak hárman ácsorogtunk lent a halban.

            - Nem ütheted meg, nem szabad hevesnek lennünk. Okosan elintézzük azt a szemetet és vége lesz egy életre –állított le Mia.

            - Ne fedjük fel előtte, hogy tudjuk, mit tett –javasolta JongIn.

            - Beszélek ma BaekHyunnal. Négy nap múlva lesz a gála, amit apa rendez. Lefogadom, hogy ott lesz és valami bosszúval fog előállni –informáltam őket.

            - A tökéletes hely a leleplezésre –mosolyodott el gonoszan Mia. Ezután mindenki a dolgára indult, így én is bepattantam a limuzinomba, hogy apához indulhassak.

            - Luhan, régen hallottam felőled –vette fel a telefont barátom.

            - BaekHyun, kell a segítséged egy kis akcióba –tértem azonnal a lényegre titokzatosan.

            - Na végre, már olyan régen tettünk tönkre valakit –hallottam a hangján, hogy mosolyog.

            - Most eljött az idő –motyogtam, majd már daráltam is neki a feladatokat. Megígérte, hogy estére mindent megcsinál nekem. BaekHyun a legtökéletesebb ember, ha gyorsan el akarok érni valamit, és ha le kell nyomozni egy embert.

ChanYeol szemszöge

Lehet kicsit túlzásba estem, mikor megcsináltam ezt az ötletemet, de csak így érhetem el, amit szeretnék. Késő este, mikor már biztosan tudtam, hogy mindenki hazament, bementem Florához. Látni akartam, látnom kellett, mert valahol mélyen furdalt a lelkiismeret. Mikor benyitottam a sötét szobába mégsem Florán akadt meg a szemem, hanem egy oda nem illő alakon. Luhanon, aki a kanapén aludt. Miért kell neki itt lennie? Nehezen bírtam ki, hogy ne tegyek hülyeséget, de inkább visszafordultam a lányhoz, akit bántottam, és akit igazából akartam. Mélyen aludt, miközben egy cső volt karjára erősítve, ami folyamatosan pumpált belé valamilyen folyadékot. Abban a pillanatban éreztem leginkább tettem következményét és a megbánást, de nem hátrálhattam. Végig kell csinálnom, és ha ezzel érhettem el a legnagyobb hatást náluk, akkor folytatni is fogom.

Másnap a reggeli kávémat iszogatva sétáltam az utcákon, miközben a következő lépéseimet tervezgettem. A végső csapást négy nap múlva fogom megtenni a gálán, amit Luhan apja fog adni. A legtökéletesebb hely ugyanis a legnagyobb emberek lesznek ott, az egész sajtó, újságírók, így ha bármi történik azt mindenki azonnal meg fogja tudni.

Így az utam egyből a szabómhoz vezetett, ahol egy új öltönyt készítettek nekem a nagy eseményre. Pár helyre még be kellett mennem, majd mikor mentem volna vissza az autómhoz Taoba botlottam.

            - ChanYeol, régen láttalak –jött felém széles mosollyal.

            - Én is téged. Hogy megy a suli? Sokat készülsz a vizsgákra? –kérdezgettem.

            - A legtöbb időmet mostanában ezzel töltöm. Szeretném, ha jól sikerülnének, mivel nagyon fontos a továbbtanulásomnál –magyarázta.

            - Értem, akkor sok sikert, kitartás –veregettem vállba és már mentem is tovább. Nehéz, hogy ő is itt van, mert nem bukhatok le előtte. Vagyis még nem.

Luhan szemszöge

Már sötétedni kezdett, mire visszaértem Floráékhoz. Előtte odaszóltam a pincéreknek, hogy valami vacsorát állítsanak össze nekünk és meg is csinálták. Egy kisebb kocsira volt mindenféle finomság felpakolva, amit egyenesen barátnőm szobájába vittem. Éppen a gépén munkálkodott valamin, mikor beléptem hozzá.

            - Jobban vagy? –kérdeztem tőle. Lerakta az öléből a laptopot és hozzám sietett. Egy kis top volt rajta, haja felkötve és egy sort emelte ki formás lábait. Máris beindultam, olyan régen voltunk együtt.

            - Igen, sokkal. Holnap már megyek is iskolába –karolta át a nyakamat, miközben derekánál szorítottam magamhoz.

            - Nem szeretnél még egy napot itthon pihenni?

            - Felesleges, jól vagyok –állította határozottan, én pedig nem tudok neki ellentmondani. Közelebb hajolt és egy hosszú puszit nyomott számra, kezeivel pedig átkarolta a nyakamat. Ahogy megéreztem puha ajkait egyből mélyíteni kezdtem a csókunkat. Lassan kezdtük el ízlelgetni egymást, miközben kezemmel szorosan magamhoz húztam és derekát simogattam. Minden porcikáját éreztem a falatnyi ruhája alatt. Önző voltam, mivel pihennie kellett volna, de nem bírtam uralkodni magamon. Megemeltem a feneke alatt, így az ölembe kaphattam, majd már vittem is az ágy felé. Feltérdeltem vele együtt és szépen dőltünk le együtt, hogy pont a lábai között tudjak feküdni. Azonnal lehámozta rólam a zakómat, az ingemet és a nadrágomat is kigombolta. Lerángattam a felsőjét, így megpillanthattam csipkés melltartóját. Alsó ajkamba haraptam és már be is támadtam illatos nyakát. Harapdáltam, néhol erőteljesebben megszívtam a vékony bőrt.

            - Luhhhan, mi lesz, ha holnap találkozunk ChanYeollal? –lihegte a fülembe.

            - Ne ezen gondolkozz most, csak rám figyelj! –motyogtam a dekoltázsába.

            - De ez fontos –tolt el magától, hogy a szemébe nézzek. Sóhajtottam egyet, majd visszamásztam hozzá. –Ő nem tudja, hogy mi tudjuk és bizonytalan vagyok, hogy hogyan kezeljem.

            - Ugyanúgy, mint eddig, nem kell vele különösebben foglalkozni. Ez nekem lesz inkább kihívás, mert nehezen fogom megállni, hogy ne verjem szét.

            - Luhan, ne verekedj, kérlek! –fogta meg az arcomat és nézett mélyen a szemembe szép szemeivel.

            - Bántott téged, ezt senki nem teheti meg. Nem engedem, hogy hozzád nyúljon –mondtam határozottan a szemébe. Hosszú percekig csak néztük egymást, mikor lehúzott magához és szenvedélyesen, mélyen megcsókolt.

            - Szeretlek –húzódott el egy pillanatra.

            - Én is szeretlek –mosolyogtam vissza, majd folytattuk, ahol abbahagytuk.

Úgy egy fél óra múlva a mellkasomon feküdt, miközben a hátát simogattam ő pedig a mellkasomat karcolgatta.

            - Aludnod kéne, pihenésre van szükséged –mondtam halkan.

            - Ezt pont ezután mondod –kuncogott.

            - Ne haragudj, nem kellett volna, hogy letámadjalak, de nem bírtam magammal.

            - Hogy haragudnék? Hiányoztál már –hajolt fel egy csókért.

           - Olyan finom vacsorát állíttattam össze neked és egy falatot sem ettél –biggyesztettem le ajkaimat szomorúan.

            - Szeretnél enni valamit? –nézett rám csillogó szemeivel. Bólintottam egy aprót, így az ágyba falatozni kezdtünk. Ennél tökéletesebb már nem is lehetne az este.

Másnap reggel együtt mentünk iskolába. Lassan vége van a gimnáziumnak, eljön az érettségi ideje és mindenkinél kezdődhet az igazi élet, bár szerintem mi már ezt évek óta megtettük.

Kint a párkányon találkoztunk Miával és JongInnal. Már jó idő van, itt a tavasz, így újra elfoglaljuk becses helyünket.

            - Végre itt vagytok! Hogy érzed magad? –fordult barátom Florához.

            - Tökéletesen, nem kell minden másodpercben ezt kérdezgetnetek.

            - Csak vigyázunk rád –csókoltam meg, ami kissé hosszabbra sikeredett, mint ahogy elképzeltem. Édesen cuppogtunk egymás ajkain, amíg meg nem zavartak minket.

            - Szép jó reggelt a szerelmes párocskánknak. Mi ez a túlzott nyalakodás? Nem féltek, hogy lenyelitek egymást? –jelent meg azaz ember, akit legszívesebben a pokol mélyére kívántam volna.

            - Csak nem irigykedsz? –néztem rá büszkén, miközben átkaroltam Flora vállát. A többiek is szépen körénk gyűltek és szúrósan meredtek a kellemetlen vendégre.

            - Hát a helyedbe tudom képzelni magam –mosolyodott el kajánul.

            - Ezt hogy érted? –zavarodtam össze.

            - Ezekről még nem esett szó? Persze, nálatok egy élet is kevés lenne felsorolni mindenkit, akivel valaha is dolgotok volt –folytatta.

            - Miről beszélsz?

            - Flora, elmondjam én vagy te? –nézett barátnőmre, aki csak rázta a fejét. –Akkor én. Már akkor meg volt nekem, mikor te még csak fantáziáltál róla –mondta nemes egyszerűséggel. Ott vesztettem el végleg az eszemet.  

40. rész

Luhan szemszöge

Az orvos ezután magunkra hagyott, hogy átgondoljuk kissé a dolgokat. Mindenkit sokkolt a hír, de én nem hittem a doktor szavainak. Ismerem Florát és tudom, hogy nem drogozik. Valami van a háttérben és ki fogom deríteni, mi az.

            - Ez lehetetlen. Mindent tudok Floráról és biztos vagyok benne, hogy nem drogozik –állította Mia határozottan. Megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ezen a véleményen és legalább ő támogatni fog, de szerintem JongIn is.

            - Gyógyszer túladagolása volt. Florának segítségre van szüksége –mondogatta Sylvia, de hangjából áradt a zavarodottság és a bizonytalanság.

            - Ezt te sem gondolhatod komolyan, anya. Ő a lányod, nem küldheted elvonóra. Főleg nem az ő beleszólása nélkül –szólalt meg Nathan. Nagyon igaza volt, Flora rettentően mérges lenne, ha az anyja csak úgy most eldöntené az ő sorsát.

            - El tudom dönteni, mi jó Florának és mi nem. El fogom fogadni az orvos segítségét, hogy még idejében meggyógyítsák. Amúgy sem lenne jó, ha a sajtó kiszagolná az egészet.

            - Ezt nagyon nem tartom jó ötletnek –néztem az idősebb Rhodes-ra. –Legalább várjuk meg a reggelt, mikor felébred és hallgassuk meg, hogy ő mit mond! –javasoltam.

            - Beadom a lapot a központba és kész! Reggel visszajövök –jelentette ki, majd ment is az orvos után.

            - Ennek nagyon rossz vége lesz –rázta a fejét Flora öccse.

            - Még nincs minden veszve. Holnap meghallgatjuk Flora változatát is és utána még el tudjuk intézni az ügyet –mondta Sehun.

            - Igaza van, most menjünk haza, holnap reggel pedig mindenki idejön először –javasolta JongIn, mire ő és Mia elköszöntek, majd távoztak. Lassan Nathan és Sehun is hazaindult, bár nem akarták itt hagyni Florát, de én úgyis itt éjszakázom. Halkan benyitottam a szobájába, majd becsuktam az ajtót. Megláttam alvó, gyenge testét, ahogyan a fehér takaró alatt lassan szuszog.

Megsimogattam a haját, nyomtam egy puszit homlokára, majd leheveredtem a kanapéra, ami még a teremben volt. Biztos vagyok benne, hogy Flora nem drogozik. Nagyon rosszat sejtek, de nem hagyom ennyiben a dolgokat.

Flora szemszöge

Nehezemre esett kinyitni szemeimet, és ahogyan megpillantottam a világosságot, rögtön becsuktam pilláimat. Vártam pár másodpercet, mire újrapróbálkoztam valamivel, több sikerrel.

            - Flora, hallasz engem? –szólalt meg egy kedves hang, amit bárhol felismernék. Luhan beszélt hozzám, majd lassan ő magát is megpillantottam.

            - Persze, de hogy kerültem ide? –kérdeztem tőle zavartan. Először csak egy apró megkönnyebbülő sóhaj hagyta el ajkait, majd mielőtt válaszolhatott volna JongIn, Mia, Nathan és Sehun lépett be a szobába.

            - Flora, úgy aggódtam érted –borult a nyakamba barátnőm, majd körém álltak. 

            - Elmondaná valaki végre, hogy mi történt? –néztem végig rajtuk.

            - Emlékszel még, hogy tegnap este négyen együtt vacsoráztunk? –kérdezte JongIn.

            - Valami rémlik, de eléggé homályos –próbáltam visszagondolni a történtekre.

            - Elájultál és behoztunk a kórházba –folytatta Luhan, aki közben az ágyam szélére ült és üveges tekintettel nézett rám.

            - Itt kivizsgáltak és megállapították, hogy gyógyszer túladagolásod volt –fejezte be a történetet Nathan. Először fel sem fogtam, mit mondott.

            - Hogy mi? Nem, ez lehetetlen, én nem drogozom –habogtam azonnal, miközben kétségbeesetten néztem Luhanra.

            - Látjátok, én meg mondtam! Biztosan van valami, amiről nem tudunk. Kizárt, hogy magától vett volna be ennyi fájdalomcsillapítót –háborodott fel testvérem, mire Sehun átölelte.

            - Nem is vettem be semmilyen gyógyszert. Minek vettem volna be? –szólaltam meg egy kis sokk után. Barátaimon megkönnyebbülést véltem felfedezni. Ezek szerint ők is ezen a véleményen voltak és hisznek nekem.

            - Akkor hogy került ilyen mennyiségű drog a szervezetedbe? –tette fel a nagy kérdést Mia.

            - Nem tudom. Tegnap a meghallgatás után egész végig anyával voltam és a kollekción dolgoztunk –mondtam el az emlékeimet.

            - Ettél vagy ittál ott valamit? –szűkítette össze szemeit JongIn.

            - Ettem egy kis olasz tésztát és megittam két kávét.

            - Milyen kávé volt? –faggattak tovább.

            - Kintről hozta a futár. De nem csak nekem, hanem többieknek is ő szállította –tettem hozzá. Mindenki gondolkodni kezdett magában, én pedig csendben figyeltem őket, mivel ezekkel az információkkal kimerült az emlékezetem tára.

            - Mi van, ha valaki lefizette a futárt, beletette a drogot a kávéidba és azt adták neked? –vetette fel Mia.

            - Ha ezt valaki tényleg megcsinálta volna és én megtudom, akkor az illető nem élne már sokáig –vágta rá Luhan.

            - Ki tenne ilyet? –kérdeztem óvatosan. Kicsit sok volt nekem ez így hirtelen.

            - ChanYeol –szűrte fogai között JongIn.

            - Mi? Meglehet, hogy gyűlöljük és alattomos dolgokra képes, de erre? Szerintem eddig nem menne el –ráztam a fejem.

            - Én nagyon is kinézném belőle. Őt nem érdekli senki, csakhogy nyerjen. És mivel ti vagytok a célpontjai, logikus lenne, hogy ilyet tegyen –pártolta a gondolatot Sehun.

            - Felkeressük a futárt és kiszedjük belőle az információkat –mondta Nathan is.

            - És ha nem beszél? –kérdeztem rá.

            - Ugyan, bárkit meg tudok törni –húzta ki magát Mia. Ebben senki nem kételkedett. Mind el is mentek és azonnal nekiláttak a küldetésnek. Luhan nehezen hagyott itt, de végül sikerült elköszönnünk egymástól.

Mia szemszöge

Megszereztük a portástól a tegnap dolgozók listáját, így meg volt az emberünk is és az elérhetőségei. Egyből a lakására indultunk. Egy lepukkantabb helyen lakott valahol a városszélén. Ebből is látszott, hogy egy nagyobb mennyiségű pénzért bármit hajlandó megcsinálni. Egy ok, amivel alátámaszthatjuk az állításunkat.

Felmentünk a negyedik emeletre méghozzá lépcsővel. Meg sem tudom mondani, mikor másztam meg utoljára ennyi lépcsőfokot ahelyett, hogy liftbe szállnék.

Megtaláltuk az ajtaját az illetőnknek, így megnyomtuk a kis csengőt a nagy zöld falap mellett. Nem kellett sokat várnunk és egy fiatal, magas srác lépett elénk.

            - Segíthetek valamiben? –kérdezte zavartan, miközben tekintete ötünk között cikázott.

            - Ami azt illeti igen, de előtte beengednél minket? –mosolyogtam megjátszott kedvességgel. Csak nagyokat pislogott, mire végre kintebb tárta a bejáratot, így mind a kisméretű lakásban találhattuk magunkat.

            - Szóval kik is vagytok? –kérdezte a srác, akinek Ryan volt a neve.

            - Az mellékes, viszont mi tudjuk, hogy te ki vagy –keményítettem be. –Tegnap te voltál a futárfiú Sylvia Rhodes kollekció készítésénél?

            - Igen, most neki dolgozom –válaszolta megszeppenve.

           - Akkor te szállítottál minden kávét is az ott dolgozóknak, leginkább persze a főnököknek? –folytatta Nathan.

            - Igen, de mit akartok tőlem? Miért kérdezgettek ennyit?

            - Az most ne érdekeljen –fojtottam belé a szót. –Ki fizetett le, hogy kábítószereket csempész Flora Rhodes poharába? –tértem a lényegre egyből. Azonnal átsuhant a pánik az arcán, ami mindent elárult.

            - N-nem tudom miről beszéltek. Nem csináltam semmit –hárított.

            - Ne játszd a hülyét! Tudjuk, hogy te voltál. Képzeld a barátunk kórházba került és súlyos következmények származhatnak a kis akciódból. Szóval most mondd meg, hogy ki volt az vagy sokkal rosszabbul jársz! –ment közelebb hozzá JongIn és nézett mélyen a szemébe.

            - Én nem akartam. Rengeteg pénzt ajánlott fel és szükségem volt rá, hogy tudjam fizetni az albérletemet. Nem akartam bántani senkinek, én sajnálom –kezdett bele. Teljesen megtört, remegni kezdett, fel-le járkált a piciny nappaliban.

            - Ha elmondod ki fizetett le, akkor senki nem fogja megtudni, hogy mit tettél és az állásodat is megtarthatod –állt elő nyugodtan Luhan.

            - Nem lehet. Azt mondta tönkretesz, ha bárkinek is beszélek –rázta a fejét.

            - Mi segíthetünk, és ha az, akire gondolunk, akkor mi előbb csináljuk ki. Nagyon fontos lenne és te is jobban járnál, ha megosztanád velünk.

            - Park ChanYeolnak hívják –ismerte be halkan.

            - Tudtam, én megölöm –gurult be Luhan.

            - Köszönjük, hogy elmondtad, ígérjük nem lesz bajod. Menjünk! –nézett ránk Nathan és mind elhagytuk a garzont.

            - Most mit csinálunk? –kérdezte Shun, mikor már az utcán voltunk.

            - Megyünk és szétverem azt a patkányt –fortyogott a szőke herceg.

            - Luhan, ezzel nem oldasz meg semmit. Most kell okosnak lennünk –állította le JongIn.

            - Az a szemét bántotta Florát. Kórházba került –mondta indulatosan. –Nem fogom hagyni, hogy hozzáérjen –folytatta keményen.

            - Mi sem hagyjuk, és megértjük, hogy dühös vagy, de ésszel kell elintéznünk, nem erővel –csitítottam le.

Flora szemszöge

Pár órára sikerült elaludnom, miután a többiek távoztak, de anya meg az orvos felvertek nyugodt álmomból.

            - Hogy érzed magad, kicsim? –kérdezte aggódva anya.     

            - Teljesen jól, nincs semmi bajom.

            - Ebben nem vagyok annyira biztos –rázta a fejét, mire kérdőn néztem rá.

            - Miss Rhodes, bizonyára nem sokra emlékszik a történtekből –kezdte az orvos.

            - Nagyjából mindenre emlékszem, nincs semmi bajom –állítottam határozottabban.

            - Biztosak szeretnénk lenni, ezért felajánlottam egy lehetőséget az édesanyjának –folytatta.

            - Milyen lehetőséget? –vontam össze a szemöldökömet.

            - A rehabilitációs központunkban elvonóórákat tudunk biztosítani az Ön számára.

            - Hogy mi? Elvonóra akarnak küldeni? –döbbentem meg. Fel nem tudtam fogni az egészet. –És anya, te ebbe belementél?

            - Az édesanyja támogatta az ötletet. Ezt ne vegye támadásnak, csak segíteni szeretnénk –mondogatta az orvos, de nem érdekelt, mit zagyvál itt össze-vissza.

Most anya komolyan be akar rakni egy elvonóra, mintha egy drogos lennék? 

39. rész

Mia szemszöge

A mai nap rendkívül fontos számomra, így ma mindennek tökéletesen kell történnie, bár amióta itt van ChanYeol mindennap egy szenvedés.

Az előadó terem előtt ültem a padon JongInnal, aki szintén korábban érkezett akárcsak én. Már gyűltek a diákok, mikor beviharzott Flora és Luhan kézen fogva.

            - Ne haragudjatok a késésért, de elaludtunk –lihegte barátnőm, majd megigazgatta magát.

            - Még úgysem kezdődött el –válaszolt JongIn nyugodtan. Ahogy ezek a szavak elhagyták ajkait, máris kinyitották előttünk az ajtókat én pedig mindenkit magam mögött hagyva foglaltam el az egyik helyet az első sorban, ahova még természetesen a többiek ültek. Szépen az összes diák leült és az előadó szinte azonnal neki is kezdett a beszédének.

Pár óra elteltével ért véget az első kör, de közel sem fejeződött be a dolog. Most mehetünk be az igazgatói irodába, hogy magán beszélgetéseket ejtsünk a dékánokkal és az igazgatókkal. A bekerülés miatt nem izgultam, tudtam, hogy már bent vagyok.

            - Miss Parker, Mr. Weaver, Mr. Stone, Miss Lindhagen és Mr. Park, Önöket kérnénk, hogy jöjjenek velünk! –mosolygott rájuk az igazgató, aki mellett ott díszelgett az egyetemi alak is.

            - Álljunk csak meg! Velünk mi lesz? Ezt maga sem gondolja komolyan –fordultam az igazgatónőhöz.

            - Igen, emlékszem az Önök életrajzaira és meg kell, hogy mondjam, csalódnom kellett. Nem tudom mit gondoltak, de ezek a felvételik nem szórakozásból vannak, mi komolyan gondoljuk.

            - Ahogyan mi is. Nem értem mire gondolnak, biztosítom, hogy az életrajzaink teljes mértékben megfelelőek –lépett mellém Flora, majd a fiúk is.

            - Jobban tennék, ha átolvasnák, mert én ezt nem nevezném megfelelőnek –nyújtotta át a dossziékat az igazgató, majd elmentek a diákokkal.

            - A csodálatos, fantasztikus négyes sajnálatos módon nem került be a második körbe. Igazi tragédia –maradt le ChanYeol és játszotta az elkeseredettet.

            - Menj a pokolba, biztosan te állsz emögött is –mondta dühösen Luhan.

            - Bármi rossz történik és egyből engem hibáztattok mindenért –csóválta a fejét, majd gonoszan elmosolyodott.

            - Hogy juthatsz be te? Biztosan kihagytad a botrányos részeket a múltadból –lépett mellénk JongIn.

            - Nem hiszem, hogy több szégyellni valóm lenne, mint nektek.

            - Majd meglátjuk ki lesz a nyerőbb az igazgatóknál –húztam ki magam.

            - Mit akarsz még tenni? Kizártak titeket, végetek van –mondta lassan a magas fiú.

            - Azt hiszed, ennyiben hagyom a dolgokat? Ismerhetnél, hogy elérem, amit akarok, de most inkább menj! –hessegettem el, mire összehúzott szemekkel hagyott magunkra.

            - Mit fogsz csinálni? –kérdezte Luhan.

            - Elég, ha a szüleink ejtenek pár telefont. Mindenkinek meg van az önéletrajz másolata, így még semmi sincsen veszve –mosolyogtam büszkén. Nem hagyom, hogy elrontsák ezt a lehetőségemet.

Fél óra múlva már jött is elénk az igazgatónk.

            - Félreértés történt, de szerencsére a szüleik beavatkozásával, sikerült kijavítanunk a hibát. Négyükkel külön szeretnének beszélni az urak –nézett végig rajtunk.

            - Köszönjük és így kellett volna lenni már az elején is –mondtam azért nyomatékosan.

            - Miss Trachtenberg, időben orvosoltuk a problémát és magukból kiindulva sosem lehetünk biztosak, de elnézésüket kérem.

            - Felejtsük el. Mehetünk? –kérdeztem izgatottan és végre az igazgatószobához vezettek bennünket is. Már mindenki elment, így semmi újabb zavaró tényező sem lephetett meg minket szerencsére.

            - Miss Rhodes-cal kezdenénk, ha Önnek is megfelel –néztek Florára, aki magabiztosan bólintott és egy másik terembe mentek, amíg mi kint leültünk.

ChanYeol szemszöge

Szóval mégis bementek. Nehéz ellenfelek, azt meg kell mondjam, de mindig előttük fogok járni egy lépéssel. Nem jött össze az életrajzos csereberém, de nem bánom. Lesz még rá lehetőségem, hogy keresztbe tegyek nekik.

            - Na, hogy ment a beszélgetés? –jelent meg mellettem a lépcsőn, Tao.

            - Jól, szerintem tetszettem nekik –vettem fel a legkedvesebb mosolyomat.

            - Nincs kedved ebédeli? –kérdezte barátságosan.

            - Ne haragudj, de rengeteg dolgom van még. Majd máskor bepótoljuk –ütögettem meg a vállát, majd mentem is a másik irányba. Ez a baja ennek a fiúnak, túl kedves és túl hiszékeny. Nem tölthetem vele az időmet, mikor fontosabb feladataim is vannak. Valahogy távol kell tartanom magamtól egy kis időre.

Ahogy kiértem az iskola elé, pont összefutottam Florával, aki sietősen jött le a lépcsőn.

            - Nocsak, máris végeztél? –tettem zsebre kezeimet és mosolyogtam rá huncutul.

            - Nem kell egy örökkévalóság, hogy megnyerjem őket.

            - Ebben biztos vagyok –hajoltam közel hozzá, mire fintorogva ellökött. –Amúgy hova ilyen sietősen?

            - Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de anyával kell találkoznom, mivel az új kollekciójában én is részt veszek és segítek neki.

            - Szívesen megnéznélek munka közben –kacsintottam.

            - Hát nekem erre nincs időm szóval, szia. Mellesleg tudjuk, hogy te rondítottál bele az életrajzainkba. Komolyan ennyire szánalmas vagy? Próbálkozz csak, de mindhiába –csóválta a fejét, majd egy utolsó pillantás után magamra hagyott. Flora most hasznos információkkal látott el, amiket fel is fogok használni. Sokszor durva dolgokhoz kell folyamodnunk, hogy nyerni akarjunk.

Flora szemszöge

Egészen estig anyával voltam, mikor végre el tudtam szabadulni, pihenni egy kicsit. Egyből az egyik étterembe mentem, ahol a többiekkel találkoztunk.

            - Kicsim, olyan fáradtnak tűnsz –húzott azonnal magához Luhan, mikor leültem hozzájuk.

            - Lefárasztottak kissé, de jól vagyok –mondtam halkan. Tényleg nem éreztem magam a legjobban, de próbáltam nem kimutatni. Már rendeltek a többiek, így nem sokkal később meg is hozták a vacsoránkat. Elfogyasztottunk mellé egy pohár bort, amitől hirtelen még rosszabbul éreztem magam. Nem értettem, mi ez a rosszullét, mivel ettem már ma, ittam is, nem vagyok beteg, még női panaszokra sem gyanakodhatok, mert pár nappal ezelőtt letudtam a nevezetesebb napokat.

Mintha megállt volna az idő, sehova nem haladtunk. Aludni akartam, csendet és hogy végre az ágyamban feküdhessek.

Luhan szemszöge

Remekül elbeszélgettünk a többiekkel, vagyis csak JongInnal és Miával, mivel olyan volt, mintha Flora ott sem lett volna. Szegénykém nagyon kimerülhetett, ha ennyire nem volt ereje. Már éppen a kabátjainkat vettük és indulni készültünk, mikor oldalra pillantottam és szembetaláltam magam barátnőm sápadt arcával.

            - Jézusom, Flora. Jól vagy? Nem ülsz le egy kicsit? –indultam volna meg felé, miközben a többiek is ránéztek, de ekkor hirtelen lecsukódtak szemei és összeesett. Ijedtemben azt sem tudtam, mihez kezdjek, majd gyorsan összeszedtem magam.

            - Flora, kicsim, hallasz engem? Gyerünk, édes, kelj fel! Hívjatok már orvost! –kiáltottam a többiekre, akik először összerezzentek, majd azonnal cselekedtek.

            - Háló, igen, egy mentőt kérnénk a Le Cirque étteremhez, az Ötödik sugárúton, igen a barátnőm elájult, kérem, siessenek! Köszönöm –tette le Mia. –Pár perc és itt lesznek –tájékoztatott minket.

            - Mi történt vele? Evett egyáltalán ma? –térdelt le JongIn.

            - Fogalmam sincs, egész este éreztem, hogy valami nem stimmel. Evett, velem reggelizett és más ételt is elfogyasztott. Mikor érnek már ide a mentősök? –bosszankodtam.

            - Luhan, nyugodj meg! Nem lesz semmi baja –szólt rám Mia. Ekkor végre megjött a szirénázó kocsi. Pár férfi rohant be egy hordággyal, amire azonnal feltették Florát.

            - Önök a hozzátartozók? –nézett ránk az egyik piros ruhás.

            - Igen, de mi baja? Ugye jól van? –kérdezősködtem.

            - Be kell vinnünk, de Ön velünk jöhet –nézett rám, majd távozott is a többiekkel együtt.

            - Bemegyek velük, szóljatok az anyjának és gyertek utánunk! –fordultam barátaimhoz, akik bólogattak, majd már a mentőkocsival száguldottunk a kórházig.

Bent Florát egyből egy terembe vitték kivizsgálni, amíg nekem a folyosón kellett várnom, de szerencsére hamar megjöttek a többiek.

            - Sylvia nincs veletek? –kérdeztem, mivel csak ketten jelentek meg.

            - Szóltunk neki, ő is idetart.

            - Mondtak már valamit? –érdeklődött a másik lánybarátunk.

            - Nem, azóta nem jöttek ki. Annyira megijedtem az étteremben, mi történhetett vele?

            - Hamarosan megtudjuk és reméljük nem komoly.

Örökkévalóságig tűnt, amíg vártunk fel-le sétálgatva a folyosón. Hirtelen láttuk meg Sylviát, Nathant és Sehunt felénk rohanni.

            - Hol van a lányom? –kérdezte azonnal a legidősebb.

            - Még vizsgálják, azóta nem jött ki senki.

            - Csak úgy összeesett? Itt valami nem stimmel –rázta a fejét az öccse.

Ekkor egy orvos jött ki a teremből, aki azonnal hozzánk jött.

            - Doktor úr, mi történt a lányommal? –kérdezte Sylvia.

            - Mrs. Rhodes a lánya most már jó kezekben van, de aggódok pár dolog miatt. Most nyugodtan alszik egy kicsit.

            - Miféle dolgok miatt? –kérdeztem rá.

            - Semmi különösebb változást, sérülést nem találtunk a lányánál, kivéve egy dolgot.

            - Kérem, mondja már mi az! –sürgette az érintett anya.

            - A lányának gyógyszer túladagolása volt.

            - Hogy mi? Ez nem lehet –hitetlenkedett Sylvia.

            - Úgy érti drogok? –szólt közbe Nathan.

            - Igen. Elég nagy mennyiség volt a lány szervezetében, amit már nem bírt feldolgozni, ezért voltak a rosszullétek és az ájulás. Nem tudjuk mennyire emlékszik a történtekre, ha felkel, beszélnünk kell vele erről. De szeretnék Önnek ajánlani a Rehabilitációs központunkat, ahol elvonó órákon vehetne részt a lánya –közölte az orvos.

Mi? Ez lehetetlen. Florának drog problémái lennének?