45. rész

Flora szemszöge

Nagy nehezen kicipeltük az utcára és épp a kocsiba akartuk betuszkolni, mikor hirtelen magához tért és kiabálni kezdett.

            - Hagyjatok! Nem megyek sehova –kalimpált össze-vissza.

            - Luhan, menjünk haza, gyere! –közeledtem felé, de eltávolodott.

            - Nem akarok veletek menni, nem akarok senkit sem látni! –ordította a sötétségbe. Ledöbbenve álltam és hallgattam az üvöltését, ahogyan a többiek is.

            - Ne csináld ezt haver, részeg vagy –próbálta lefogni JongIn, de nem sikerült neki.

            - Luhan, kérlek, gyere velem! Menjünk haza és aludjunk, holnap megbeszéljük majd –kérleltem.

            - Ne mondd meg, mit csináljak! –kiabált rám is. –Nem tudtok semmit, ne ítélkezzetek! Menjetek haza nyugodtan, én maradok –indult el az utcán a másik irányba. JongIn már indult is volna, hogy utánamenjen, de Mia megállította, mire kérdőn nézett rá.

            - Nem tudsz most vele bánni, nincs értelme.

            - Flora, jól vagy? –kérdezték. Csak lefagyva néztem, ahogyan Luhan szerencsétlenül támolyog az utcán egyedül. Nem válaszoltam. Nem tudtam válaszolni. Egyszerűen nem jutottak el ezek a dolgok az agyamig. –Gyere, menjünk haza! Pihenned kell! –húztak óvatosan, majd elmentünk a kocsival otthagyva a szerelmemet.

Fel-le járkáltam az üres, sötét szobámban. Nem tudtam mihez kezdjek, mit csináljak, csak Luhant akartam biztonságban látni és megérteni a viselkedését.

Leültem az ágyam szélére, megtámaszkodtam térdeimen és tenyerembe temettem arcomat. Idegesített a csend. Ez az sikoltó, tátongó csend. Egy kis recsegésre eszméltem fel, majd nem sokkal később az ajtó csukódása vitt egy kis hangot az ürességbe. Hirtelen kaptam fel a fejemet és álltam fel. De a kép, ami fogadott még jobban megdöbbentett, mint ahogy vártam.

            - Luhan –leheltem a nevét. El sem hiszem, hogy itt van.

            - Haragszol? –suttogta halkan. Látszott, hogy józanabb állapotban van. Arca meggyötört volt és gondterhelt.

            - Szerinted? –kérdeztem ferdén. Egyből tudta, mire gondolok.

            - Ne haragudj. Tudod milyen érzés, mikor mindenki rád hárítja az összes gondját, baját, feladatát? Hogy mindent megcsinálsz, hogy elérj valamit, hogy elismerjenek? –kezdte, közben pedig nagyon lassan közeledett felém. Egyszer sem szakította meg a szemkontaktust. A sötét szobában az ablakon beszűrődő fény világította meg néhol alakját. Kissé hátborzongató hatást keltve.

            - Miért nem mondod el, mi a baj? Tudnék segíteni, de napok óta nem is láttalak. Ellöksz magadtól, miért? –kérdeztem egyenesen.

            - Nem akarok fájdalmat okozni neked. Nem akarom, hogy lásd, mekkora egy szerencsétlen vagyok.

            - Már hogy lennél az? –tettem meg azt a kis távolságot közöttünk, így közvetlen előtte álltam. –Sosem gondoltam ezt rólad és nem is fogom. Szeretlek. Engedd, hogy segítsek, hogy együtt oldjuk meg a problémákat. 

Csak nézett gyönyörű, nagy szemeivel, amikben mélyen megpillantottam néhány könnycseppet. Teljesen össze volt törve.

Odaléptem hozzá, levettem a zakóját és az ágy felé húztam. Jeleztem, hogy feküdjön le, amit szó nélkül teljesített is. Befeküdtem mellé, magunkra húztam a takarót és egymást nézve, egymástól milliméterekre pihentünk. Egyikőnk sem beszélt, csak figyeltünk. A csend, a sötétség, az ágy elálmosított és éreztem, ahogyan nehezedik a szemhéjam. Ahogy észrevettem Luhan sem bírja már sokáig. Innentől képszakadás, mivel az álmok világa legyőzött és magába szippantott.

Reggel, mikor felébredtem észrevettem, hogy egyedül fekszem a hatalmas ágyban. Keresni próbáltam Luhant a szobámban, de semmi nyomát sem találtam, csak egy levelet az ágyon.

            „Rengeteget gondolkoztam reggel és rájöttem, hogy túlságosan is fontos vagy nekem. Túl jó vagy hozzám. Szörnyen sajnálom, amiket tettem és mondtam az elmúlt napokban, ahogy megbántottalak sértő tetteimmel; nem akartam. Arra jutottam végül, hogy neked sokkal jobb lesz nélkülem, Flora. Nagyon szeretlek és mindig is te leszel az első, de nem hagyom, hogy ennyit aggódj miattam. A karrieredre kell koncentrálnod neked is. Ha a sors is úgy akarja, akkor a jövőben újra egymásra találunk, de most nem vagyok hozzád való. Köszönök mindent és nagyon szeretlek. Luhan”

Mintha mindent elvágtak volna bennem. A padlóra kerültem, még annál is lentebb. Luhan itt hagyott? Ez egy rossz álom vagy tényleg a valóság? És most hol van? Elment? Elhagyta az országot? Miután újra összeszedtem magam a döbbenet után, egyből a telefonomat kerestem és már hívtam is a számát, de ki volt kapcsolva. Ezután JongIn-t tárcsáztam, ki szerencsére felvette.

            - Hol van Luhan? –kérdeztem azonnal.

            - Mi? Tegnap óta nem láttam, miért?

            - Elment, eltűnt –kezdtem kiborulni és éreztem, ahogyan a feltörekvő könnyeim vívtak harcot az akaratom ellen.

            - Mi? Flora miről beszélsz? Mi történt?

            - Itt hagyott, elment –csak ezt tudtam mondogatni, mivel mást képtelen voltam felfogni.

            - Nálatok vagy? Máris megyünk! –tette le, mire összerogytam az ágyam előtt és csak sírtam. Sírtam megállás nélkül. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de hirtelen JongIn, Mia és Nathan rontott be a szobámba.

JongIn szemszöge

Ahogy beléptünk a fehér ajtón egyből megpillantottam Florát, ahogyan az ágya előtt sír. Sminkje elkenődött, arca könnyektől áztatva csillogott.

            - Úristen, mi történt? Mesélj! –ült le azonnal mellé Mia. Nathan az ágyon foglalt helyet, én pedig előttük álltam meg.

            - Tegnap eljött hozzám utána. Kiborult, kiadott magából mindent, aztán megnyugtattam, elaludtunk és mikor reggel felkeltem nem volt itt. Csak ez a levél –adta át először nekem, majd a többiek is elolvasták.

            - Ez most komoly? Tényleg elment? –kérdezte ledöbbenve Mia.

            - El, itt hagyott minket, engem –szipogott Flora.

            - Ez még semmit nem jelent. Lehet csak felindulásból írta és pár nap múlva megint itt lesz –vigasztalta Nathan a nővérét. Nem is figyeltem már oda az ő beszélgetésükre, megállás nélkül kattogott az agyam.  Miért csinálta ezt? Valaminek történnie kellett, ami ezt kiváltotta belőle. Előkaptam a telefonomat és tárcsázni kezdtem.

            - JongIn, miben segíthetek?

            - Nem tudod, merre lehet Luhan? Esetleg, hogy foglalt-e jegyet valahova vagy használatba vették-e az apja magángépét?

            - Nem tudok semmit, de mindjárt utánanézek –tette le. Idegesen járkáltam a szobámban, miközben észrevettem, hogy Flora sírása kezdett csillapodni. Mennyire össze lehet most törve, szörnyen maga alatt van. Ezért is szeretnénk rájönni erre a dologra, mert az kizárt, hogy barátom csak úgy itt hagyná őt. Már csengett is a telefonom, szóval BaekHyun információkhoz jutott.

            - Hallgatlak –vettem fel.

            - Nem foglaltak semmilyen jegyet, viszont az apja most utazott el a gépével. Sajnos nem tudom hova, de valószínűleg vele ment, mivel a hotel portása már nem látta tegnap óta.

            - Értem, szóval nincs az országban valószínűleg. Kösz az infókat –tettem le, majd Miára néztem. Alig láthatóan biccentett az összetört barátunk felé jelezve, hogy semmi olyat ne mondjak.

            - Jobb lenne, ha lefeküdnél, nem? Szeretnéd, ha itt maradnék veled? –kérdezte Florát.

            - Maradjatok nyugodtan, Florának társaság kell. Nekem muszáj elintéznem pár dolgot, majd később jövök –hagytam el a szobát. Mia és Nathan maradtak, így hárman bebújtak a házigazda ágyába, hogy támogassák az eltiport lányt.

Megállás nélkül próbálgattam hívogatni, de ki volt kapcsolva a telefonja. Hagytam neki üzenetet, így ha nem is válaszol, de legalább tudni fog róla, hogy miket hagyott itt.

Elmentem a lakására, hátha valami kis segítséget találnék a megtalálásában. Szerencsére a portás elég jól ismert, így minden akadály nélkül felmehettem.

Az összes fiókot, polcot, dossziét átnéztem, de nem igen akadt köztük olyan papír, amire nekem lett volna szükségem. Rengeteg szabályleírást, fogadalmakat, szerződéseket és iratokat találtam. Luhan tényleg minden idejét a karrierjére fordítja. Mi ez a hirtelen változás most nála? Talán az apja áll mögötte? Megpróbáltam megint felhívni barátomat, hátha egy kis szerencsével felvenné a telefont. Mintha meghallgattak volna az égiek, hiszen beleszóltak a készülékbe.

            - Csak nem ráérsz néhány percet szakítani a legjobb barátodra? –szóltam bele azonnal elég flegmán.

            - Ne haragudj, de Luhan most nincs itt –hallottam meg egy női hangot. Nem tagadom az állam a padlón landolt.

            - Ő hol van és ki vagy te?

            - HyeMi vagyok, és éppen tusol. Ki keresi?

            - Egyik azok az emberek közül, akiket itt hagyott –mormogtam dühösen és kinyomtam. Nem elég, hogy egy szó nélkül itt hagy mindenkit, hogy semmit nem tudunk róla, hogy összetörte Florát de máris egy másik nővel van? Óriásit csökkent a szememben.

Este visszatértem barátaimhoz. Éppen Nathan és Mia teázott a nappaliban.

            - Flora? –kérdeztem, mikor csatlakoztam hozzájuk.

            - Alszik. Nehezen, de sikerült lenyugtatni –válaszolta barátnőm. –Te merre voltál? Megtudtál valamit?

            - Elmentem Luhan lakására. Egy halom papírt, szabályzatot meg szerződést találtam, tényleg csak a karrierjével foglalkozik. Viszont van egy dolog, ami eléggé feldühített és egyben el is szomorított.

            - Mi az? –kérdezték kíváncsian.

            - Egyfolytában hívogattam a telefonján, de ki volt kapcsolva.

            - Tudjuk, mi is próbálgattuk. Üzeneteket is hagytunk, de semmi válasz.

            - Igen, először nekem se, de utána felvették és itt jön a bökkenő.

            - Mit mondott? Hol van? –záporoztak a kérdések Miából.

            - Elhagyta az országot? Mikor jön vissza? –folytatta Nathan.

            - Várjatok! A gond az, hogy nem ő vette fel. Hanem egy nő –böktem ki halkan.

            - Mi? Egy nő? Mit keres egy nővel? –akadt ki Mia.

            - Halkabban, Florának ezt nem szabad megtudnia. Annyit mondott, hogy HyeMi-nek hívják és akkor Luhan épp tusolt. Nem tudhatjuk mi van köztük, ezért ne is mondjuk el neki. Van elég baja, ezzel ne terheljük.

            - Mivel ne terheljetek? –jelent meg Flora a pultnál. Mindenkiben hirtelen megfagyott a vér, egyikőnk sem szólalt meg. –Mit tudtatok meg Luhanról? 

44. rész

ChanYeol szemszöge

Kezdtem egyre idegesebb és mérgesebb lenni, amiért minden egyes beszélgetésemet elrontja valaki. Frusztráltan fújtatok egyet, miközben egy pohár pezsgőt gördítek le a torkomon.

            - Valaki nagyon nincs jó kedvében –tűnt fel mellettem Mia hatalmas elégedett mosollyal az arcán.

            - Ha azt hiszitek, hogy csak nektek vannak terveitek, tévedtek. Tönkreteszlek titeket, ezt nagyon megbánjátok még –sziszegte.

            - Nem tehetsz te semmit –nevetett rajtam. –És csak most jön a java –kacsintott, majd a kivetítő felé fordult, amin először egy régi videó tűnt fel, mikor még jóban voltam velük. Nagyon részegek voltunk és épp a nagy vezetőket szidtam rajta, marihuánát szívva. Még sok más rossz dolgot elkövettem azon a felvételen és éreztem, ahogyan egyre több megvető szempár ragad rám.

            - És ez még csak a kezdet –szólalt meg a mosolygó lány mellettem. Körbenéztem és valami emberek osztottak szét lapokat. Kikaptam az egyik kezéből, hogy én is megnézhessem. Egy önéletrajz szerű kis összefoglaló volt rajta, ami minden rejtett titkomat felfedte, minden rossz ügyemet, minden mocskos dolgomat.

            - Mr. Park, mondja, hogy ezek itt nem igazak! –jött oda felháborodott arckifejezéssel pár igazgató. Mások is engem néztek és kíváncsian figyeltek.

            - Mindent megtudok magyarázni –kezdtem.

            - Uraim, nem hiszem, hogy bármit is el kéne hinniük Mr. Park-nak ezek után –vágott közbe Mia. –Nem hozna valami jó hírnevet, nem gondolják?

            - Teljesen igaza van. Nem szeretnénk, ha ilyen hátterű és ilyen balhés embert mondhatnánk a köreink tagjának –mondták szigorúan, majd távoztak.

            - Most mit lépsz? –tűnt fel Mia mellett JongIn, majd a szerelmespárocska is.

            - Ha azt hiszitek, hogy most véget vetettek ennek, akkor nagyon tévedtek. Mindig itt leszek, én vagyok az, aki mindent tud rólatok, nem szabadultok –fenyegetőztem. Közben a biztonságiak kivezettek az épületből, majd kint a lépcsők előtt már újból várt rám a kis csapat.

            - Jó helyed lesz neked valami távoli országban, ugyanis az apám elintézte, hogy újra kiűzzünk téged innen. Csak most azzal a különbséggel, hogy nem fogsz tudni visszajönni –húzta gonoszan száját Luhan.

            - Semmivel nem tarthattok távol engem. Úgyis megtalálom a módját, hogy visszajöjjek –húztam ki magam.

            - Mondogasd csak, de már úton vannak a rendőrök, hogy biztosan felülj a repülőre és elvigyenek innen. Ma vesztettél –vágta a képembe Flora.

            - Ebben nem lennék ennyire biztos –mosolyogtam rá kajánul, mire egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Komolyan mondom, hogy beleszédültem az ütésbe.

           - Ezt, amiért bedrogoztál és kórházba juttattál te barom –dobálta hozzám szavait, majd Luhan oldalához lépett, aki szorosan maghoz húzta elégedett vigyorral a képén. Savanyú arccal álltam előttük, mikor a lépcső alján meghallottuk a rendőr kocsik szirénázó hangjait.

            - További sok sikert a bukásaidhoz. Remélem, soha többé nem kell találkoznunk –intézte hozzám nem túl kedves szavait JongIn. A rendőrök betettek a kocsiba és már vittek is. Semminek sincs vége, fognak ők még rólam hallani. Nem szabadultak meg tőlem.

Flora szemszöge

            - Vége, el sem hiszem –mondtam, miután a rendőrök is elmentek.

            - Nincs senki, aki kifogna rajtunk. Mi vagyunk a legjobbak és ez mindig is így lesz –nézett ránk JongIn, majd mind büszkén visszamentünk a bálterembe, hogy igyunk egy jót.

Pár óra múlva valamikor hajnalban értünk vissza Luhan lakására. JongIn és Mia is elhagyták az épületet, szerintünk most éppen kettesben folytatják az éjszakát. Az én véleményem szerint remekül illenének egymáshoz, de valószínűleg ők kizárólag csakis szexpartnerek lesznek egymásnak.

            - Izgalmas este volt, most kicsit megkönnyebbültem, hogy végre lezárhattuk ezt a témát –ültem le fáradtan a kanapéjára.

            - Én nagyon örülök, hogy eltakarodott az életünkből az a szemét –foglalt helyet mellettem.

            - Ne is beszéljünk többet róla! –zártam le.

            - Igazad van, inkább fejezzünk be egy másik ügyet –nézett rám pajkosan, miközben lassan közeledett felém.

            - Telhetetlen vagy –kuncogtam rajza, de csakis csábos ajkait tudtam nézni.

            - Csodálkozol? –suttogta már szinte párnáimra, majd a következő pillanatban már falta is őket. Nagyokat sóhajtoztunk közben, majd zakóját toltam le róla. Combomat simogatta, miközben halkan cuppogtunk a csöndes lakásban. Meglazítottam nyakkendőjét, majd a földre hajítottam. Lábaimmal ledobtam cipőmet, ő pedig a sajátját. Átcsúsztatta kezét a térdem alatt és egy könnyed mozdulattal kapott az ölébe, de ajkaimat egy pillanatra sem engedte el. Komótosan besétált velem a hálójába, lefektetett az ágyra, lehúzta a ruhámat, magát is megszabadította a felesleges daraboktól. Minden olyan lassan történt, de ez így volt tökéletes. Most semmit sem siettünk el. Ajkamat harapdálva néztem végig, ahogyan leveti ruháit, ahogyan csípőm fölé térdel, ahogyan leereszkedik hozzám. Minden mozdulatnak meg volt a saját gyönyörű pillanata. Igazi mély érzelmekkel teli szeretkezés volt, amit nagyon élveztem. Hátam Luhan mellkasához simult, miután végeztünk. Így próbáltunk pihenni és aludni egy hatalmasat, most már teljes nyugalomban.

JongIn szemszöge

            - A győzelmünkre –koccintottam Miával, mikor már a lakásomon voltunk.

            - Arra, hogy sikerült elüldöznünk azt a senkit és egy életre megtanítani neki, hogy kikkel van dolga –levakarhatatlan mosoly tündökölt az arcán. Mindenki nyugodt volt és rendkívül boldog. Imádok győzni, soha sem veszítek.

            - Tudod, ez idő alatt még jobban feltűnt nekem, hogy mennyire kötődünk egymáshoz. Ez egy örök kapcsolat, egy lánc, amit semmi nem teheti tönkre.

            - Egyetértek, mindig is itt leszünk egymásnak –helyeselte.

            - De látván, hogy Flora és Luhan milyen jól megvannak és mennyire szeretik egymást elgondolkoztam, hogy mi is megpróbálhatnánk –vetettem fel az ötletemet, amin már napok óta rágódtam.

            - Mi? Te most burkoltan megkérdezted, hogy lennék-e a barátnőd? –döbbent le.

            - Voltaképp igen –bólintottam határozottan.

            - JongIn, szerintem ez nem jó ötlet –rázta a fejét.

            - Miért? Nézd meg őket! Valljuk be, nem hittük, hogy együtt maradnak. Azt hittük csak egy fellángolás, csak szexuális vágy van kettőjük között, de tévedtünk. Miért ne próbálnánk meg mi is? Voltunk már együtt, mindketten érzünk valamit a másik iránt, ami már túlmegy a barátságon.

            - Te most komolyan beszélsz?

            - Igen, Mia, teljesen komolyan gondolom ezt –néztem mélyen a szemébe.

            - Nem akarom elrontani a barátságunkat, ha mégsem jönne össze.

            - Nem rontanánk el. Ők is szétmentek egy időre, nem lett belőle semmi. De ha nem próbáljuk meg, sosem derül ki.

Hosszasan nézte az arcomat, fürkészte a tekintetemet és gondolkodott a válaszán.

            - Próbáljuk meg! –mondta ki végül. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kéne éreznem, de örültem. Fülig érő mosollyal néztünk egymásra, ezután pedig inkább a hálómban koronáztuk meg az estét.

Másnap reggel Mia még hazament az iskola előtt, hogy átöltözzön. Mikor odaértem már ott volt Luhan és Flora, épp a párkányon üldögéltek.

            - Szép jó reggelt mindenkinek! –mentem oda hozzájuk.

            - Mi ez a nagy boldogság? –kérdezett rá azonnal Flora. Előle semmit nem lehet eltitkolni. Ekkor tartott fel a lépcsőn legjobb barátnője, mire csak féloldalasan elmosolyodtam.

            - Csak ez –mondtam, majd ahogy hozzánk ért, megragadtam a derekát és megcsókoltam. Éreztem egy kis meglepődöttséget rajta, majd elmosolyodott és viszonozta a cselekedetemet.

            - Ezt nem mondjátok komolyan? –döbbent le Luhan, mire szerelme nevetve felpattant.

            - Igen, nyertem! Ötven dollár! –nyújtotta a kezét barátomnak, aki kissé csalódottan adta át a pénzt.

            - Ti ránk fogadtatok? –kérdeztük szinte egyszerre.

            - Már régen. Várható volt, hogy összejöttök –magyarázta Flora. Furcsa pillanat volt, ugyanis Luhan is átölelte a barátnőjét és én is az enyémet, de mind barátok voltunk. Még azért szokni kell, de örülök, hogy megtettük ezt a lépést Miával még akkor is, ha esetleg nem fog működni. Jó páros vagyunk, ezt ki kell használni.

­­­*Pár hónappal később*

Flora szemszöge

            - Hol voltál már? És hol van Luhan? –támadott le Mia, ahogy megérkeztem hozzájuk. JongIn is kíváncsian várta a válaszomat a háttérben.

            - Eddig őt hívogattam. Nem veszi fel, sehol nem találom –mondtam frusztráltan.

            - Napok óta ilyen. Csak úgy eltűnik, senki nem tud róla semmit –ráncolja szemöldökét az egyetlen itt tartózkodó fiú.

            - Ne is mondd! Teljesen kiborít. Nem tudom, mi van vele, másabb lett –hajtottam le a fejem csalódottan.

            - Most érettségiztünk le, lehet, csak egy kis kikapcsolódásra vágyik –vetette fel az ötletet barátnőm.

            - Attól szólhatna! Tőlem utazzon el, ha erre van szüksége, de akkor tudjak róla, hogy ne aggódjak ennyit! –borultam ki kissé.

            - Nyugi, nem lesz semmi baja. Nem sokára előkerül és minden jó lesz –nyugtatgattak. Ekkor megcsörrent a telefonom, amit gondolkodás nélkül a fülemhez emeltem.

            - Flora, Sehun vagyok. Megtaláltuk Luhant az egyik bárban teljesen kiütve. Szerintem gyertek ide, amilyen gyorsan csak lehet –darálta.

            - Máris indulunk –tettem le. –Megvan Luhan egy bárban részegen. Segítetek?

            - Persze, lent van a kocsim –indult meg JongIn, majd mind lesiettünk. Pár perc múlva már az ivászatra kijelölt helyre csörtettünk be. Azonnal ki is szúrtam Luhant az egyik asztalra könyökölve.

            - Istenem, jól vagy? Hallasz engem? –emeltem fel a fejét, de csak ködös tekintetet, érzelemmentes arcot láttam.

            - Nincs olyan ember, akivel ne veszett volna össze a teremben. Nagyon kész van –tájékoztatott minket Sehun. Komolyan Luhan, mi történt veled?