43. rész

JongIn szemszöge

            - Miért jutunk mindig ide? –kérdezte Mia egy lepedőt szorítva a mellkasához. Egymás felé fordítottuk fejünket a gyűrött ágyban.

            - Mert a két legjobb barátaink szerelmesek és annyit törődünk velük illetve az ellenséges akadályokkal, hogy nem jut időnk szórakozásra vagy kikapcsolódásra. Így egymásra maradtunk, de őszintén nekem ezzel nincs bajom –mondtam egyszerűen, mire ő is bólintott egy aprót.

            - Nekem se –fordult a plafon felé. Szeretem Miával a szexet, tökéletesen ki tudjuk elégíteni egymás vágyait.

            - Holnapután itt a gála, szerinted sikerülni fog a tervünk? –kérdeztem tőle.

            - Még szép, muszáj lesz –vágta rá. –Amúgy is több mellék ötletünk is van szóval, ha bármelyik bebukna, akkor sincs elveszve semmi.

            - Igaz, remélem, egy életre elintézzük azt a szemetet.

            - Biztos. Tényleg, Luhanék megbeszélték vagy mi van velük? –nézett rám kíváncsian.

            - Szerintem most ők egy hatalmasat szeretkeztek és már alszanak összebújva. Mikor hazavittem Luhant, Flora nála volt. Megbeszélhettek mindent és kellett egy kis dühlevezetés a végére –mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott.

            - Igen, biztosan így van.

            - Nekünk is aludnunk kéne. Holnap sok tennivalónk lesz –fordultam felé és öleltem át egyik karommal a derekát.

            - Nem normális dolog, amit csinálunk –mondta halkan.

            - Senkinek nem fáj, nekem meg kifejezetten jól esik. Lehet, hogy nem normális, de szerintem semmi rossz sincs benne.

            - Szerintem se, de akkor sincs rendjén –kuncogott, majd kényelmesen elhelyezkedett, kicsit közelebb bújt mellkasomhoz, majd lassan mindketten elaludtunk.

Másnap reggel mind a négyen az egyik étteremben találkoztunk és együtt reggeliztünk. Mikor Miával odaértünk már bent vártak ránk.

            - Szent a béke? –kérdeztem tőlük, miközben helyet foglaltunk mi is az asztalnál.

            - Eléggé úgy tűnik –néztek összekulcsolt kezükre, ami a terítőn pihent. Mind rendeltünk valamit, közben pedig a holnapi nagy eseményt beszéltük.

            - Nyolckor kezdődik, de a szervezők már déltől ott lesznek. Apa egy fenti szobából fogja figyelni a helyet az elején, sőt már hamarabb is, így vele nem kell foglalkoznunk –tájékoztatott minket Luhan.

            - A legutóbbi után amúgy sem hiszem, hogy bármi ellenvetése lenne apukádnak ChanYeol ellen –tette hozzá Mia.

            - BaekHyun mindent elintéz mára, sima ügy lesz –dőlt hátra barátom kényelmesen.

            - Azért ne bízzuk el ennyire magunkat. Mégis csak ChanYeolról van szó, biztosan ő is több dologgal készül –szólalt meg Flora.

            - Ahogyan mi is, most nem nyerhet –szögeztem le, mire barátom szerelme csak lehajtotta a fejét.

            - Baj van? -kérdezte őt Mia.

            - Nem, csak láttuk, hogy meddig képes elmenni, így már nem tudom, hogy mire számítsak –motyogta halkan.

            - Kicsim, ő nem nyúlhat többet hozzád. Végig velem leszel, nem okozhat kárt –nyugtatgatta Luhan. Érthető, hogy kicsit tart tőle Flora a múltkori miatt. Ha képes volt bedrogozni őt olyan szinten, hogy kórházba került miatta, akkor bármire képes ezek után. Mindenki a dolgára sietett a reggeli végeztével. Holnap lezárhatjuk ezt az ügyet, ha minden jól megy.

Flora szemszöge

Meglehetősen rossz éjszakám volt. Nehezen aludtam el, kissé ideges voltam az este miatt. Megpróbáltam kiverni a fejemből, de nem tudtam másra gondolni. Egy kis kényeztetés viszont jót tett velem. A kedvenc szalonomban készülődtem a gálára, ahol egy kiadós masszázs után megcsinálták a hajamat és körmeimet. Mire hazamentem már meg is hozták a ruhámat. Úgy még másfél órámba telt teljes mértékben elkészülnöm. Ekkor szólt a portás, hogy megérkezett a kocsim. Mivel Luhan már ott volt a helyszínen, valószínűleg JongIn és Mia is, így egyedül kellett utaznom.

Gyönyörű fogadóbizottság fogadott, majd felsétáltam a hosszú lépcsősoron a nagy előtérbe, ahonnan egyenesen a bálteremhez indultam. Már kezdett megtelni a terem, így levettem egy pohár pezsgőt a tálcáról, amiket a pincérek kínáltak körbe.

Megláttam a barátaimat a helység egyik részében, így rögtön feléjük siettem, de valaki megfogta a kezemet hátulról, amely akadályozta a menésemet.

            - Mit terveztek mára? –tért rá azonnal a lényegre.

            - Nem mondom, hogy örülök a találkozásnak, de neked is szia, ChanYeol –téptem ki a kezemet ujjai közül és szúrósan néztem rá.

            - Nem kell jó pofiznod, mit tervezett a kis csapat? Biztosan van valami ötletetek –szűkítette össze szemeit.

            - És neked? Amilyen csótány vagy, most sem üres kézzel jöttél, de sajnos azzal fogsz távozni.

            - Nagyon magabiztos vagy, nehogy pofára essetek a végén –mosolyodik el gonoszan.

            - Nem kell féltened bennünket, de azért kedves tőled –mosolyogtam, majd faképnél hagytam. Büszke voltam magamra, de éreztem égető pillantását magamon, ami nagyon zavart. Kiráz a hideg ettől az embertől. Szerencsére Luhan elindult felém, így biztonságban érezhettem magam.

            - Végre itt vagy –csókolt meg rögtön mosolyogva. És igen, sokkal nyugodtabb lettem, hogy tudom, vele vagyok. –Eszméletlen gyönyörű vagy –nézett végig rajtam.

            - Az még jobban tetszene neked, ami alatta van –simítottam végig mellkasán.

            - Hidd el, ki fogom deríteni –csókolt meg újra, majd a többiekhez kísért.

Lassan elkezdődött az este is a megnyitóval. Mind a nagyteremben álltunk és az emelvény felé fordulva figyeltünk Luhan apjának a beszédére. A fia szorosan ölelt hátulról, alig észrevehetően simogatta a csípőmet, szuszogott a nyakamba és szorította ágyékát a fenekemhez. Megőrjített.

- Nagyon rossz játékot űzöl –mormogtam halkan.

- Valami nem tetszik? Én csak ölelgetem a barátnőmet –adta az ártatlant.

- Majd meglátjuk, melyikünk lesz nyerőbb –fordítottam oldalra a fejemet és csókoltam meg gyorsan, majd mikor fordultam volna vissza, összetalálkozott tekintetem ChanYeoléval. Sötét szemeivel nézett kettőnket. Kirázott a hideg tőle, ezért megpróbáltam nem rá koncentrálni. Ezután frissítőt kínáltak körbe, amíg az adományra szedték össze a pénzeket és intézték a hátsó dolgokat.

- BaekHyun és az emberei megoldották a kivetítőt, itt vannak a nagyurak is, minden készen áll –jött oda JongIn hozzánk.

- ChanYeol éppen az egyikkel beszélget –bökött Mia fejével az egyik irányba. Az emberünk jelen pillanatban is megpróbálja befolyásolni az igazgatókat és a nagy főnököket.

- Flora, vesd be magad! –mosolyodott el JongIn, mire lehúztam az italomat, elvettem egy újat és elindultam a kis társaság felé.

- Mr. Kartheiser, örülök, hogy találkozunk –nyújtottam a kezemet hatalmas mosollyal az arcomon. Éreztem, ahogyan ChanYeol megfeszül, és tüzes tekintettel mered rám, amiért megzavartam a mesterkedését.

- Miss Rhodes, micsoda kellemes meglepetés. Olvastam az önéletrajzát és a szakdolgozatát, lenyűgöző amilyen véleménnyel van a mostani helyzetről –ömlengett.

- Nagyon köszönöm, uram. A következő hónapban terveztem egy látogatást az Ön városába. Remélem, megszervezhetünk majd egy beszélgetést.

- Hogyne, ez fantasztikus lenne. Mindenképp szeretnék Önnel ebédelni és megtárgyalni a továbbiakat –mosolygott az idős ember.

- Én pedig szívesen folytatnám az eszmecserénket, amit sajnálatos módon megzavartak –szólalt meg ChanYeol.

- Miss Rhodes, nyugodjon meg, nem zavart meg semmit –zárta le Mr. Kartheiser, mire egy hatalmas elégedett mosoly jelent meg az arcomon. –Mr. Park, most mennem kell, de nagyon örültem –mondta, majd ott hagyott minket.

- Remélem, tudod, hogy szörnyen nagy hibát csináltál most –fordult hozzám a feldühödött fiú.

- Csak nem belerondítottam a leendő karrieredbe és a piszkos ügyeidbe? –játszottam a meglepetett.

- Ne add az ártatlant! Bármire is készültök, nem fog összejönni –szűkítette össze szemeit.

- Majd meglátjuk –emeltem meg a poharamat és ittam egy kortyot, majd a hátsó színfalhoz mentem, ahol JongIn és BaekHyun fogadott.

- Szép volt, kezd mérges lenni –mosolygott barátom.

- Az embereim a helyükön vannak, szóltok és kezdődik a vetítés –kacsintott Baek. Látszott, hogy izgatott volt, ő is el akarta intézni ChanYeolt, ahogy mi.

- Hol van Luhan és Mia? –kérdeztem.

- Luhan az apjával ment fel az emeletre, Mia egyben intézi a karrierjét és járatja le azt a férget egy másik vezetőnél.

- Remek, akkor megyek Luhanért, csörgetlek, ha kezdhetitek –jöttem el és siettem a lépcsőkhöz, majd megkerestem a polgármester lakosztályát. Mindketten bent voltak, így először barátom apukáját üdvözöltem. Régóta ismertem, elég jó kapcsolatban voltunk.

- Fantasztikus beszéd volt, biztosan a kampány is jól sikerül majd.

- Köszönöm, Flora, kedves tőled. Most megyek is, megnézem, hogy állnak a dolgok, ti maradjatok csak még egy kicsit –nézett ránk mosolyogva, majd elhagyta a szobát. Egyből megéreztem Luhan kezeit körém fonódni, ahogyan hátulról simul hozzám és egyből nyakamba csókolt. Nagyot sóhajtottam, olyan finom volt.

- Luhan, ezt most nem lehet –motyogtam csukott szemmel, de csak folytatta.

- Le akarom tépni rólad ezt a ruhát, amióta beléptél ebbe az épületbe. Senkinek nem fog fájni, ha egy kicsit szórakozunk most –mormogta a bőrömre, miközben szembefordított magával és már falta is ajkaimat. Nekitolt az íróasztalnak, míg teljesen hozzám simult. Vad volt és tüzes, ami engem is beindított, pedig erre tényleg nem volt most idő.

- N-nem szabad kérlek, ez az este nagyon fontos. Ha ennek vége, akkor bármit lehet, de legyünk túl rajta –toltam el magamtól nehezen.

- Igazad van, csak nem tudok bírni magammal –fújtatott párat, majd igazgatni kezdte az ingét. Odaléptem hozzá, közrefogtam szép arcát, majd lágy, finom csókot adtam neki. Angyalian mosolygott rám a karomat simogatva.

- Csináljuk meg a mai estét –néztem szemeibe.

- És zárjuk le ezt az ügyet egy életre –tette hozzá, majd összekulcsolta ujjainkat és elindultunk visszafelé. Közben hívtam is JongInt, aki azonnal felvette a telefont.

- Showtime! 

42. rész

Luhan szemszöge

Először le sem esett, hogy mire gondol ChanYeol, viszont utána éreztem, ahogyan a düh szétárad a testemben.

            - Igazán sajnálom, hogy tőlem kellett megtudnod, de valakinek a nehéz munkát is el kell végeznie –mosolygott sugárzó boldogsággal. Látszott, mennyire élvezi a helyzetet. Itt pattant el a húr bennem és egy hatalmas öklössel csúfítottam bele vidám képébe. Rendesen megszédült tőle, ahogyan nekiesett a korlátnak, majd a vért kezdte törölgetni felrepedt szájából.

            - Luhan, ez nagyon régen történt, semmit nem jelentett csak egy rossz kaland –lépett hozzám Flora és kezdett magyarázkodni.

            - Azért egy kalandnál több volt –szólt közbe a bevert képű.

            - Fogd be! –kiáltott rá kétségbeesett szerelmem. Mintha eltiportak volna, ennél rosszabb most nem is történhetett volna. Már csak ez hiányzott. –Luhan, kérlek –nézett rám gyönyörű szemeivel.

            - Most megyek –toltam el magamtól, mire remegő kézzel nyúlt a karom után. Erősen fojtogatta a sírás, nehezen tudta visszatartani, sőt, pár kusza könnycseppet láttam leperegni tökéletes bőrén.

            - Luhan, ne! Mindent megmagyarázok, csak kérlek, hallgass meg! –próbálkozott tovább.

            - Elég! –téptem ki kezem gyenge ujjai közül. Összerezzent a hirtelen kitörésem hatására és megtörten nézett fel rám. –Csak hagyj békén most –mondtam lassan, majd levágtattam a lépcsőn és sétálva indultam a központ felé. Nem tudom hova vezetett utam, de el kellett tűnnöm innen, hogy le tudjak nyugodni.

Flora szemszöge

Halkan sírtam a lépcső előtt állva és csak néztem, ahogyan Luhan alakja csak egyre jobban távolodik. JongIn barátom után sietett, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon, amiért hálás voltam. Legalább ő vigyáz rá. Már rég becsöngettek, így Mia is elment, mert fontos beszélni valója volt az igazgatónőnkkel, de megígérte, hogy utána rögtön engem keres meg. Egyedül maradtam a tönkretevőmmel.

            - Hát meg kell mondjam, ez nem volt semmi –jópofizott még mindig, mire szembefordultam vele és ordítani kezdtem.

            - Takarodj innen! Mikor fogod már fel, hogy egy undorító féreg vagy? Mit akarsz elérni ezzel? Nem unod még, hogy mindenki életét tönkreteszed? Komolyan hánynom kell tőled –kiabáltam a képébe, ami meg is lepte. Nagy szemekkel meredt rám, hirtelen nem tudta, mit válaszoljon.

            - Szerintem eleget ártottatok már nekem, szóval érthető, hogy miért akarok bosszút állni. Ez meg úgyis kiderült volna, most már legalább tisztalappal játszhatjátok a tökéletes párt Luhannal –fintorgott.

            - Te még mindig nem érted, hogy szeretem? Szeretem Luhant! Ne merd többnek beállítani a régi ügyünket, ami évekkel ezelőtt volt, hogy valami mély kapcsolat lett volna. Egy kaland, még annak is kevés, főleg amennyit jelentett. Legszívesebben elásnám magam, amiért ismerlek, de abban biztos lehetsz Park ChanYeol, hogy mostantól nem csak te fogsz fájdalmat okozni. Kicsinállak és boldogan fogom végignézni –mondtam keményen a szemébe, majd sarkon fordultam és eljöttem. A mosdóba vettem az irányt, hogy rendbe szedjem magam és megvárjam Miát. Szerencsére ő tudott erről, így legalább neki nem kellett magyarázkodnom. Rosszabbkor nem is derülhetett volna ki, de nagyon remélem, hogy nem lesz komolyabb következménye. Nem bírnám elveszíteni Luhant, főleg nem egy ilyen kis lényegtelen semmiség miatt, ami évekkel ezelőtt történt, és amit mélységesen megbántam.

            - Flora, jól vagy? –nyitott be a barátnőm.

            - Szerinted? –néztem rá meggyötört tekintettel.

            - Nem lesz semmi baj. Luhan most ideges, ami érthető, de el fogja felejteni, lenyugszik és minden olyan lesz, mint régen.

            - Nem is tudom.

            - Ugyan, olyannyira szeretitek egymást, ez nem fog tönkretenni semmit.

            - Remélem igazad lesz, és hogy Luhan nem csinál semmi hülyeséget –fújtam egy nagyot.

            - Biztos, hogy igazam lesz és nem fog csinálni semmit. Amúgy is JongIn vele van, majd ő vigyáz rá –mondta biztatóan. Jobbnak láttam, ha kimegyünk a mosdóból és az iskolával foglalkozom egy kicsit. Délután pedig megpróbálom megbeszélni ezt az egészet Luhannal.

Luhan szemszöge

Az egyik kedvenc báromba mentem, ahol egyből a pulthoz ültem és kezdetnek három különböző rövidet rendeltem csak magamnak. Már a másodikat küldtem le a torkomon, mikor barátom utolért.

            - Haver, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb mód jelen pillanatban –fogta le a kezemet.

            - Nem, ez a legtökéletesebb mód most –ráztam le magamról, majd a harmadikat is megízleltem.

            - Ne engedd, hogy ez felbosszantson! Az évekkel ezelőtt volt, akkor még barátilag sem voltatok a legjobb kapcsolatban Florával.

            - Az a szemét vele volt, érted –néztem rá dühösen. –Bárkit, bárkit elfogadnék, de őt nem és Flora, ezt elhallgatta előlem.

            - Ugyan már, órákat mesélhetnél, hogy te életedben kikkel voltál. Biztosan elmondta volna előbb-utóbb és szerintem csak azért nem reklámozta, mert már ő is megbánta és nem jelentett neki semmit.

            - Én szeretem őt. Soha nem szerettem ennyire senkit és nem akarom elveszíteni.

            - Nem is fogod, de ha továbbra is játszod a nagy megsértettet, akkor ki sem fogtok békülni.

            - De ő képes rá, hogy elvegye tőlem. Ő mindenre képes –néztem JongInra üveges tekintettel.

            - A pia beszél belőled, nem tehet semmit az a féreg, amíg mi itt vagyunk. Flora szeret téged, sosem hagyna el, főleg nem ChanYeol miatt. Most menj haza, beszéljétek meg és minden olyan lesz, mint régen.

Kellett egy kis idő, amíg felfogtam, amit mondott, de mielőtt bármit is reagálni tudtam volna, már húzott is ki a bárból egyenesen a kocsiig, ami kint várt ránk.

JongIn hozzám vitt, mert jobbnak látta, ha nem részegen beszélek Florával. A terve nem teljesen vált be, mert mikor kinyílt a liftajtó a lakásomnál, egyből őt pillantottam meg a nappalimban.

            - Luhan, úristen jól vagy? –rohant azonnal hozzám és segített be a kanapéra.

            - Flora –motyogtam a nevét egyfolytában.

            - Itt vagyok, nézd, nagyon sajnálom az egészet, bármit elmondok, de kérlek, ne haragudj –fogta közre arcomat, hogy szemeibe tudjak nézni.

            - Miért ChanYeol? Miért pont ő? –kérdeztem halkan, mire sajnálkozóan nézett rám.

            - Nem tudom. Nagyon régen volt, csak egy kaland, de bár sosem tettem volna meg. Luhan, fontos vagy nekem, nem akarom, hogy ez a kis semmiség, mert az, közénk álljon és tönkretegyen mindent –mondta őszintén. Én sem hittem, de teljesen kijózanodtam ettől a beszélgetéstől.

            - Én is sajnálom, hogy ennyire kiborultam.

            - Érthető volt, de ez tényleg nem jelent semmit.

            - Neki igen –mondtam kissé csalódottan. Felemelte a fejemet és egyenesen a szemeimbe nézett.

            - Nem érdekel ChanYeol, te érdekelsz. Téged szeretlek, nem őt. Gondoljon bármit, de soha nem tudna elvenni tőled –mondta, ami nagyon jól esett. Lassan csókoltam meg, majd egy kissé elhúzódtam tőle. Homlokunk összeért, szemeink csukva maradtak és csak egyszerűen próbáltuk magunkba szívni a másik közelségét.

            - Az enyém vagy –leheltem ajkaira. Vadul kezdtem csókolni, most csakis én irányíthattam, amit észre is vett, de belement. Azt csinálhatok vele, amit szeretnék. Átöleltem csípőjét és az ölembe húztam, miközben jóízűen rágcsáltam finom párnáit. Rögtön lehúztam felsőjét, ő ledobta magas sarkúját. Belevájtam ujjaimat a derekába, simogattam markolgattam szép vonalait. Most csak egy kiadós szeretkezésre volt szükségem, ahol nem fogjuk vissza magunkat és vadulunk egy kicsit. Kigombolta az ingemet, de nem vette le rólam, hanem a mellkasomat, hasamat kezdte karcolgatni. Egyik kezét felcsúsztatta végig a nyakamon és erősen a hajamba túrt. Feneke alá nyúltam, majd vele együtt felálltam, de ahelyett, hogy a hálómba vittem volna, felültettem a konyhaasztal márvány lapjára. Kuncogva vált el tőlem, mire csak én is mosolyogva néztem vissza rá.

            - Elkapott az ihlet? –cirógatta a nyakamat.

            - Most itt szeretnélek megkapni –vette le közben az ingemet, majd átölelte a derekamat lábaival és nyakamat kezdte el csókolgatni. Megtámaszkodtam combjai mellett és csak hagytam, hadd kényeztessen egy kicsit. Kigombolta nadrágomat és párszor átsuhant keze a kis domborulatomon, ami az alsómon ütött át. Lehunyt szemekkel élveztem minden egyes kis mozdulatát, amivel egyre jobban csak feltüzelt. Kicsit elkalandoztam, és már csak azt vettem észre, hogy keze lent munkálkodik és erősen masszírozza legbecsesebb részemet.

            - Uhh –nyögtem egy mélyebbet, mire csak pajkosan a szemembe nézett. Ekkor vettem észre, hogy már nadrág sem volt rajta.

            - Már régen csináltuk így –harapott ajkába.

            - Épp itt az ideje –húztam a fenekénél fogva magamhoz, majd ledöntöttem a hideg lapra. Kibújtam a nadrágomból, majd felmásztam hozzá, szétnyitottam lábait és ránehezedtem. Levettem a melltartóját, így kerek idomait vettem kezeimbe. Lenyúltam a bugyijához és kicsit izgatni kezdtem, hadd akarjon ő is úgy, mint én őt.

            - Hmm –sóhajtott egy nagyot, miközben oldalamon futkároztak ujjai. Kicsi szívásokat hagytam végig a nyakától a melle közepéig, de vigyáztam, hogy ne látszódjanak annyira.

            - Luhan, csináld! –nézett mélyen szemembe. Vágytól égett a tekintete, ahogyan az enyém is. Lerángattuk magunkról az utolsó zavaró tényezőt is és már benne is voltam. Hangosan felnyögött, de mivel egyből gyors tempóba mozogni kezdtem, így egy kisebb kiáltásba ment át. Most nem volt semmi lágy, finom mozdulat vagy érintés, csak is vad, tüzes érzelmek. Mindenfajta formáját szeretem a szeretkezésnek vele, de ez a mai mindent vitt. Annyira szükségem volt rá, annyira jó volt, teljesen elvette az eszemet. Tíz percig sem tartott, olyannyira fel voltunk forrósodva, de minden másodperce tökéletes volt. Rajta feküdve lihegtem, miközben próbáltunk visszatérni a gyönyörből a valóságba. Néhol a hideg márványlap bántotta felhevült bőrünket, de egyikünknek sem jutott eszébe, hogy megmozduljon. Most döbbentem rá, hogy nincs semmi a világon, ami közénk állhatna. Mi tökéletesen megtaláltuk egymást, nincs szükségünk másokra és nem is lesz. Flora az a lány, akivel örök életemet le tudnám élni és így is tervezem.